A honlap tartalmára a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik. Engedély nélkül kimásolni, és hivatkozás nélkül máshol közzétenni tilos.
A fenti és baloldali menüpontok alatti információk tartalmával sorstársaink részére gyűjtjük egy csokorba azokat a tudnivalókat, amelyek ennek az élethelyzetnek a megélését könnyítik.
Erdélyi kirándulás Egyesületünk a Kecskeméti ILCO Egyesülettel részt vett a szeptember 2. 3. 4.-én a Nyíregyházi ILCO Egyesület által szervezett erdélyi kiránduláson. Mivel korán indult az egyesült csapat Erdélybe, mi már előző nap Nyíregyháza – Sóstóra érkeztünk szálláshelyünkre. Változatos program részesei voltunk ebben a számunkra ismeretlen üdülő övezetben, ki állatkertbe, ki a skanzenbe és volt aki a fürdőben töltötte a délutánt. .
Kedves meghívásnak tett eleget egyesületünk öt fős küldöttsége. Az Érsekújvári ILCO Klub november 24-én ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Az évfordulóját ünneplő együttessel 2007-ben vettük fel a kapcsolatot és azóta is sok közös programunk volt. A negyedszázados megemlékezésre megjelentek az egyesület tagjain kívül a Szlovilco elnöke Ján Cacko és a közeli ILCO klubok vezetői. Az ünnepi beszédek és köszöntők méltatták az egyesület tevékenységét és az ILCO mozgalom ma is érvényes fontosságát.
Magyar ILCO Szövetség a VIII. Sztómás Világnapról Mórahalmon emlékezett meg egy konferencia és közgyűlés megrendezésével. Egyesületünket Gáspár László és Magyarfalvi Imre képviselte a rendezvényen, amelyről készült összefoglalót ide kattintva a Kékinfó tolmácsolásában tekinthetik meg.
A Sztómás Világnap jegyében egyesületünk megyénk látványoságai megtekintésére szervezett rehabilitációs kirándulást. Buszunk 2015. október 3-án a Dorogi Szakrendelőtől 8:30-kor indult a képen is látható útvonal első állomására a neszmélyi Hilltop Szölészet és Borkombinát megtekintésére. Sokan nem ismerték ezt a csodálatos panorámával rendelkező intézményt. A körpanorámás éttermében egy kávéval frissitettük fel magunkat. Az útvonalunk következő állomása a Tata volt.
Egyesületünk az "Ötök" egyezsége szerint 21 szlovák, 15 dorogi és 15 dél-pesti sorstársat szállított busszal a remdezvény szinhelyére. A találkozóról nézzék meg a nyiregyházi beszámolót ide kattintva.
Egyesületünk 19 fővel képselte magát szövetségünk és a Váci ILCO Klub rendezésében megvalósított Budapest - Visegrád Budapest hajókiránduláson. Kitünő időben a gyönyörű táj feledtette minden gondunk. Kitünő ötlet volt, mert mód nyílott a résztvevő egyesületek tagjai közötti ismerkedésre. Jó hangulatban azzal az érzéssel tértünk haza, hogy jó lenne ha ennek folytatása is lenne.
A Dorogi ILCO Egyesület 2015. május 12-én rendezte a már hagyománnyá vált majálisát. A majális alkalmat ad arra, hogy oldott, fesztelen környezetben visszatekintsünk az évben elvégzett tevékenységünkre és megbeszéljük az év hátralévő időszakában ránk váró tennivalókat. Majálisunk helyszíne ezúttal a Bányász Emlékház udvarának árnyas fái alatt volt. Kitűnő választás ez, mert, az intézmény udvara a legjobb hely egy ilyen rendezvényre.