Én nem szégyellem azt, aki vagyok. Nem szégyellem azt sem, hogy van egy sztómám - hogy a vékony belem egy kis része ki van vezetve a hasfalamra (ó igen szó szerint kilóg :D), hogy a nap 24 órájában egy zacskó van ragasztva a hasamra, hogy így távozik az, aminek kell a testemből. Első látásra és hallásra is elég rémisztően hangzik és persze undin is, de az ember ha belegondol, ebből egyik sem igaz a dologra. Az, hogy üríteni kell a zsákot, és persze cserélni is sokak számára nem egy leányálom, és amikor az ember először szembesül vele, akkor hozzá sem akar érni.
Trexler Erik a Dorogi ILCO Egyesületben.
Csolnokon, lakóhelyén, de most már országszerte bizonyára sokan hallottak már Trexler Erikről a mozgássérültek ifjú "nagykövetéről"
Egyesületünk meghívott vendégeként körünkben üdvözölhettük 2017 januárjában tartandó első klubnapunkon Eriket.
Kik vagyunk mi és mi a közös életünkben Erikkel?
Napra pontosan 5 évvel ezelőtt 2011. október 11-én fejeztük be a túrát. Felejthetetlen emlék. Ide kattinva felidézhető a múlt.
A képen két kiragadott pillanat, egyik a Rockenbauer fílmből a másik 33 évvel később mi vagyunk.
A Magyar ILCO Szövetség 2016. szeptember 30. és október 2. között Mórahalmon rendezett konferenciájának egyik napirendi pontja kerekasztal megbeszélés formájában az Irrigálás és annak eszközellátása volt. Az irrigálás az a rehabilitációs módszer, amely az arra egészségileg alkalmas colosztómásnak szinte 100%-os rehabilitációt biztosít. A kerekasztal résztvevői arra keresték a választ, hogy miért nincs ez a módszer szélesebb körben elterjedve. Okokként lett megállapítva, hogy nem kellőkép propagált és nem megfelelő a segédeszköz ellátás.
Erdélyi kirándulás
Egyesületünk a Kecskeméti ILCO Egyesülettel részt vett a szeptember 2. 3. 4.-én a Nyíregyházi ILCO Egyesület által szervezett erdélyi kiránduláson. Mivel korán indult az egyesült csapat Erdélybe, mi már előző nap Nyíregyháza – Sóstóra érkeztünk szálláshelyünkre. Változatos program részesei voltunk ebben a számunkra ismeretlen üdülő övezetben, ki állatkertbe, ki a skanzenbe és volt aki a fürdőben töltötte a délutánt. .
Oldalak