Előzmények:
A Dorogi ILCO Klub még 2007 –ben kezdeményezte a kapcsolatot a tőle mindössze 60 km –re fekvő szlovákiai Nove Zámky ILCO Klubbal. (Érsekújvár). A két egyesület baráti kapcsolatának nemzeti szintre való emelése külön – külön szálon futott mindkét országban.
Nálunk a Nyíregyházi ILCO Egyesület kezdeményezése nyomán a Hajdú-Bihar Megyei ILCO Egyesülettel is összefogva a NEA, Nemzeti Összetartozás Kollégiumában pályázva a Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység elősegítését támogató pályázat keretében, ahol mindhárom egyesület nyertes pályázata szolgálta az ügyet.
Ennek keretében rendeztük meg idén, május 13-án az I. Nemzetközi Sztómás Találkozót Piliscséven.
Egyesületünk a fenti előzmények jegyében eljárva 2013 novemberében ünnepélyes keretek között együttműködési szerződést kötött a szlovák klubbal. Az eseményen jelen volt Ján Cacko úr, a szlovák ILCO szövetség elnöke is. Az elnök úr tájékoztatott bennünket arról, hogy 2005 –től létezik egy évente megrendezett hármas nemzeti ILCO találkozó, cseh, lengyel és szlovák részvétellel.
Az egynapos (egyéjszakás) összejövetelek nem szakmai találkozók, a sorstársak baráti összetartozását hivatottak szolgálni, a sztómás hétköznapokat feledtetni, nemzetenként 40 fő részvételével, minden résztvevő saját költségére.
A 2014 évi 10. találkozót Bojnicén éppen mint soros ország a szlovákok rendezik. Szívesen látnának bennünket ezen a találkozón megfigyelőként, majd esetleg csatlakozóként.
Vendéglátó egyesület titkára Zuber Éva az alábbi idézettel mutatta be a "Hármastalálkozó" ars poeticáját
"Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő s folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram."
/Garai Gábor/
Ezen előzmények vezettek oda, hogy A Magyar ILCO Szövetség Elnöke és a Dorogi ILCO Klub két tagú küldöttsége eleget tett a meghívásnak.
Gyönyörű turisztikai adottságú város legnagyobb szállodája volt a rendezvény helyszíne.
A program szombat 12 órakor kezdődött, hogy mindenkinek lehetősége legyen oda érni.
A regisztráció ideje alatt lehetőség volt megtekinteni az eszközforgalmazók legújabb termékeit. Ez volt a rendezvény egyetlen szakmai oldala. Minden más a résztvevők jókedvét, szórakozását és pihenését szolgálta.
A rendezők színes, nemzeti sajátosságot felvonultató öltözetben köszöntötték a résztvevőket, külön köszöntve bennünket kifejezve, reményüket, hogy a 3 levelű lóherét jelképező logó kibővül a negyedik szerencsét hozó levéllel. A köszöntőt finom ebéd követte.
Ebéd után egy fiatalokból álló, a közelmúltban európai díjat nyert zenekar hangversenyét hallgattuk meg. A hangverseny különlegessége volt, hogy gerincét 18 harmonikás adta, különleges hangzást adott ez a más hangszerelésben már ismert népszerű zeneszámoknak.
A hangverseny utáni szabad programban mód nyílott az ismerkedésre és beszélgetésekre.
Az estére a város gyöngyszemébe, a Bajmóczi-várkastélyba invitáltak.
A több mint kétórás programon korhű ruhába öltözött idegenvezetők vezettek végig. Itt májusban rendezik a Nemzetközi Szellem- és Kísértet Fesztivált, mindennek részesei lehettünk. Gyakran rezzentünk össze egy-egy kísértet fülsiketítő ordítással járó felbukkanásának.
Az estét hajnalba nyúló tánc követte.
A rendezvény másnapján a híres gyógyfürdő vagy a város megismerése volt a program.
Ebéd után azzal búcsúztunk el egymástól, hogy a következő évben Lengyelországban találkozunk.
A rendezvény estéjén összeült a három alapító, hogy megbeszélje esetleges társulásunkat.
Véleményüket és ajánlásukat másnap délelőtt ismertették.
A hármas találkozó 10 éves tapasztalata, annak nehézségei óvatosságra intik a rendezőket a bővítés kérdésében az alábbi problémák miatt:
- Az eddigi részvevőket nyelvi közösség fogja össze, nincs szükség tolmácsra.
- A létszám bővítése rendezési nehézségeket hozhat, amely a költségek növelésével jár. Mivel mindenki maga állja a költségeket, a megemelkedett költségek többeket távol tarthatnak. (a mi Országos Sztómás Találkozóinkon sem tudnak a távoli egyesületek résztvenni)
- A rendezvényeket eddig a három ország földrajzi súlypontjához közel tartották, hogy senkinek se kelljen túl sokat utazni. Velünk ez a súlypont kitolódna.
Ajánlás:
- Ezentúl minden hármas találkozóra meghívják hazánk képviselőit.
- Rendezzünk a hármas találkozó mintájára a szomszédos államokban élő magyar anyanyelvű sztómások részvételével találkozókat, ahová a hármas találkozó küldöttségét is meghívjuk. A „Hármas Találkozó” is a három nemzet határ menti klubjainak találkozóiból fejlődött azzá, ami most van.
- A „Hármak” szándéka a Visegrádi Alapnál pályázni „szakmai” pályázaton, amit már velünk kibővítve közösen tennénk meg.
Ez az ajánlás egybeesik a Nyíregyházi ILCO Egyesület elnökének jövőbeni terveivel azaz: NEA, Nemzeti Összetartozás Kollégiumában együtt pályázó dorogi, debreceni nyíregyházi ILCO egyesületek a "Nemzeti összetartozás" jegyében a Piliscséven megrendezett I. Nemzetközi Sztómás Találkozó folytatása ként a határaink túloldalán élő magyarul értő - beszélő sztómások részvételével rendezzenek találkozókat. A következő pályázatunkat ennek megvalósítására írjuk!
Képes összefoglaló, ahogy Zuber Éva fényképezőgépe látta:
https://plus.google.com/113852749283535686540/posts/gndXhB5xa7K
és videó részletei a harmonika számokból:
https://docs.google.com/file/d/0Bx6AGeGdq0s1ZEtrZEsxME9VQ0E/edit
https://docs.google.com/file/d/0Bx6AGeGdq0s1WWdUbkh2cmN0REE/edit