“A J-pouch nagyon dióhéjban leírva, egy a vékonybélből kialakított J alakú tároló, ami arra hivatott, hogy tárolja a székletet a vastagbél esetleg a végbél hiányában. Van akinél marad végbél is, akkor ahhoz csatlakoztatják a tárolót. Ez egy varrott tároló, tehát a szivárgás veszélye fennáll, ami ugye szepszishez vezethet. Kapacitását tekintve kicsi, tehát csak segít, hogy ne kelljen rögtön a wc-re rohannia az embernek. Mivel a vékonybél tartalmát tárolja, az állaga nagyjából megegyezik az ileosztómánál tapasztalható (maró, emésztő enzimekkel teli) állaggal, ami odalent okozhat kellemetlenséget, elsősorban égő, égető, maró érzést, de ezt kenőcsökkel lehet kezelni, viszont a pukik kiengedése nem könnyű feladat a tárolóval, bár van akinél ez is jól működik. Van akinek éjszaka okoz gondot, mert alvásnál a záróizmok ellazulnak és estenként ez a tárolónál kellemetlen eredményeket produkálhat. Akinek marad végbele is, azoknál sokkal jobban működik például, mert jóval ritkábban kell wc-re járnia a betegnek, a záróizom is valószínűleg tökéletesen működik így kevesebb vele a gond.. Nekem a végbélből csak egy kis csonkot hagytak volna és ahhoz kötötték volna, így minimum napi 6-8 alkalmat jósoltak, ami a wc-re járást illette volna, de ismerek olyat akinek naponta 15-25 alkalommal kell vele wc-re járnia. Az én betegségem (FAP) valószínűleg megtámadta volna a tárolót és ott is alakultak volna ki daganatok, amellett hogy a pouchitisnek (a tároló gyulladásos betegsége)/cuffitisnek (a meghagyott végbélcsonk gyulladásos betegsége) is jelentős esélye lett volna. Crhon betegeknél (külföldön) egyenesen tilos a tároló készítés, mert megtámadja a betegség, UC (colitis) betegeknél ez egy nagyszerű megoldás, viszont náluk a pouchitis kialakulásának nagyobb az esélye elvileg. Sok betegnél fennáll annak is a veszélye, hogy sérül vagy nem megfelelően működik a záróizom és emiatt pelenkáznia kell magát és ha esetleg el kell távolítani a tárolót, az egy igen komoly műtét a szövet összenövések miatt és ebből adódóan meglehetősen veszélyes műtét. Az egyik sebész aki műtött a műtétem után egy beszélgetésben azt mondta, hogy Ő személy szerint nem tartja jó ötletnek a J-pouchot, nem jó alternatíva és nem érti, hogy miért erőltetik az orvosok, főleg ha valaki tud sztómával élni. Ez nyilván orvosfüggő és betegfüggő, utóbbi esetben arra gondolok, hogy van aki nem tudja elfogadni a sztómát mint végleges megoldást, mert a testképe fontosabb neki a negatívumoknál és így elfogadja a kockázatokat ami a J-pouch-al jár, ezt nyilván meg kell érteni, de ez egy kockázatos dolog és minden revíziós műtéttel egyre több vékonybelet veszít a beteg, amit nem fog visszakapni már, szóval én ezt is számításba vettem, nem akartam már se több műtétet, se több kockázati tényezőt, se több bélszakaszt veszíteni, ha egy mód van rá. A lényeg szerintem, hogy van sok pozitívuma és legalább annyi negatívuma, nem kell se rábeszélni se lebeszélni senkit róla, mindenkinek magának kell mérlegelnie, hogy jó-e a számára vagy sem, de félinformációkat sem szabad adni egymásnak (se csak a jókat, se csak a rosszat), mert ez egy nagy felelősséget igénylő döntés és sokszor az orvos se azt ajánlja a betegnek ami tényleg jó neki, hanem azt ami szerinte jó és ez egy veszélyes dolog. Mi ajánlunk valamit egy társunknak, az orvos nem végez körültekintő munkát csak azt az információt adja át amit papíron feltétlen el kell mondania, a beteg belemegy és megkapja mondjuk a pouchot és kiderül hogy nem jó a betegnek az orvos meg széttárja a karját, hogy "maga kérte, nem tudta a lehetséges kockázatait?..." sajnos ezt nagyon is elképzelhetőnek tartom itthon, és kész is a baj. ráadásul sokan nem is kérdeznek rá alaposan az orvosnál, arra ami történik majd velük...szóval ezzel a dologgal nagyon óvatosnak kell lenni.”
