30 éves Jubileumi ILCO Konferencia Gunarason 2013. október 4-5-6

A Magyar ILCO Szövetség mindig is adott arra, hogy a sztomásai számára biztosítsa az új rehabilitációs folyamatok megismerését. Az idén a Dombóvár melletti Gunarason, egy pihentető, nagyon elegáns környezetben a „Resort Spa Hotel”-ben zajlott a rendezvény.

A konferencia fő témája „A betegség és beteg pszichológiája, egészségpszichológia”

Ezen kívül hallhattunk előadást a szűrésről, a Fast track sebészetről, laparoszkópos sebészetről, az áttétek kezelésről, biológiai terápiai módszerekről, a beteg kommunikációja az orvossal és még sok érdekes témáról.

A szervezők gondoltak a szabadprogramokra is, így a fürdési lehetőségre a kellemes gyógyvízben.

A szórakozás sem maradt el, a Kaposvári Roxínház zenés műsorát láthattuk.

Volt tombola és zenés táncos est.

Nagy érdeklődés várta a vetélkedőt, ahol hat csapatban mértük össze tudásunkat. Szerepelt ebben ügyességi feladat, éneklés, tánc, puzzle is. A vetélkedőt csapatunk, a Kenguru nyerte.

Egyesületünket Géczi Ferenc titkárunk, Géczi Ferencné és Kovács Istvánné képviselte.

Egy nagyon jól szervezett élményekben és tudnivalókban gazdag, finom ételeket, kellemes pihenést adó rendezvény részesei lehettünk!

Köszönjük a szervezőknek.

Kovács Istvánné

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.