2017. 08.18. Cigánd- Sátoraljaújhely 39.5 km
A Cigándi nagy Tisza-hídhoz értünk, nem kompon mentünk, mert az idő lett volna. Élveztem a nagy hidat.
A hídról levitt bennünket a GPS egy földútra, ez volt Cigánd vége, cigánysor is, nem csak a neve, majd egy városias környezetbe kerültünk, egy gazdag városba, ahol két sportpálya volt. Egészségcentrum, rendezett virágos főtér, körforgalom, kultúrház, ami egyaránt szolgálta a művelődést és sportot.
Nagyon vártam már hogy egy mosakodó helyen legyünk! Sátramat letettem a földre és azon ültem, ezelőtt a sportcentrum előtt, Imre telefonált szállás ügyben! Nem, nem volt sehol, mert az augusztus 20 i ünnepség alkalmából lengyel- magyar barátsági napok lesznek, és a sportolók már ott is voltak, és megtudtuk, hogy ilyenkor nincs szabad hely.
Reménytelen volt.. Imre elintézte, hogy míg edző mérkőzés van, addig megfürödhetünk a sportcentrumban. Úgy éreztem, soha nem esett ilyen jól fürdés.
Csurgattam magamra a jó meleg vizet, sokáig, élveztem hogy erőre kap a testem…
Nos, már fürödtünk, de még nem tudtuk hol alszunk. Azt terveztük, hogy itt alszunk a sportcentrum tornácán..
De a gondnoknő erre is tudott módot. „Szólok én Liviának, az mindent elintéz…
Így is volt.
Jött Lívia , egy megtermett, molett harsány nő, és mondta, hogy kövessük. Kivezetett bennünket a falu végére ,volt egy könyvelő irodája, és egy több épületből álló raktárbázisa.
Az iroda helyiségben aludtunk, már bárhol elaludtunk volna a mai nap után.
Hajnalban indultunk. A Cigándi körforgalomból balra mentünk Pácin felé..
Nagyon szép út volt. Még hűvös reggel, már látszottak a Sárospataki hegyek, az út mentén birkaólak, paraszt tanyák, kimaradt az urbanizáció. Elvétve volt egy -két tanyaház.
Már 7.30 ra ott voltunk Pácinban Meglepően rendezett, gyönyörű faszobor kompozícióval fogad a tiszta város. A kastély múzeumnál van a pecsételő hely.
A múzeum mellett árnyas gesztenyék alatt sportpálya, padok, pázsit.
A közhasznú munkások serénykedtek, locsoltak füvet nyírtak.. a Múzeum 9 kor nyitott.
Egy élelmiszerbolt nyitva volt, ott vásároltunk, és ezen a szép helyen meg is reggeliztünk. Bemenetünk a Múzeumba pecsételni, az alsó szintjén körülnéztünk, és tekertünk tovább. Pácin beltere még az utunkba esett , nagyon szép volt Fa szobrai, épületei, szép templomai.
Karcsára kellett eljutnunk. Itt hatalmas szalmabábukkal készültek az augusztus 20 i ünnepségekre. Karcsán pecsételőhely volt, a lelkésztől kellesz kérni, de azt nem gondoltuk, hogy egy gyönyörű Árpád kori templom lesz az, melynek végül is kapuján volt a bélyegzőhely. Áhítattal és a történelmi hely varázsával mentünk be a templomba és időztünk itt. A templom a 12-13 sz ban épült kváderkövekből. A román stílus egyik legszebb legértékesebb építészeti emléke. Mai képét, 1964. -1969 között kapta egy helyreállítás során. Különálló zsindelytetős haranglábja van. A templombelőben Árpád kori edények. Megilletődötten ültünk a padban. Írtam a vendégkönyvbe, megköszönve az Istenünknek, hogy megőrzött bennünket a hosszú úton, és eljuthattunk a végcélig.
Alsóbereckinél bementünk egy korcsmába, ittunk sört és kávét. Majd útnak indultunk,egy 3 km kitérőt tettünk és rövidesen elértünk a Honfoglaláskori Régészeti parkot. Még sok feltáratlan emlék van ott, sok sírral, az Obeliszknél fotózkodtunk. Jó volt őseink nyomában időzni! Megható volt.
Nem is lehetett volna nemesebb, magyarságunkat megerősítő, az őseinket tisztelő végcélunk.
Erőt adott a befejezéshez.. Lélekben is.. Mert bármilyen nehéz volt, de nagyon szép utunk volt. És most itt kell hagyjuk .
Célegyenesbe álltunk. Elindultunk az utolsó 10.9 km en. Elhalkultunk. Nem beszéltünk.
Hosszú, egyenes, magas szálfákkal övezett kövesúton mentünk. Hatalmas búzatáblát aratott a gép. Az út szélén sárga és lila mezei virágok mosolyogtak ránk.
Mintha egyszerre akartunk volna haladni előre, és valami húzott volna bennünket visszafelé.
A hegyek között már látszott a város, Sátoraljaújhely. Végcél! Ide értünk!
Vissza emlékeztünk a Kék túrára amikor 2011-ben a Bányi- nyeregről a Vörös hegyen át mentünk hárman, Imre, Mara, Lekli Jani, 6 fő meg ott maradt mert nem bírtak már menni, és értük mentünk kocsival, miután mi már a sötét erdőben lámpással átmentünk a szállásig.
Már közelről láttuk a várost. Megálltunk. Még beszívtuk a hegy levegőjét. Az atmoszférát, amiben éltünk 12 napig!
A vasútállomásra értünk. Imre levette a biciklijéről az ülést, az még jó lesz, kényelmes volt.
Elment az állomásfőnöki szobába, és elmondta, hogy ott hagyja. Egy alkalmazott érte jött és elvitte a szoba elé, azzal, hogy majd odaadja egy hajléktalannak.
Kihúztuk a transzparenseinket még utoljára, hadd lássák miért is voltunk mi e nagy úton.
Beszélgettünk a vonatra várókkal.
Megvettük a jegyet. Szerencsig még együtt utaztunk..
Most is érzem azt a fojtott csöndet. Ültünk a bicikli tárolóban, a vonaton. Nem beszéltünk.
Még idő kell, míg feldolgozzuk. Még idő kell, míg kimegy belőlünk a feszültség, a tempó, az idő. Hogy felfogjuk, megtettük!
Még idő kell ,míg megérik bennünk: Megcsináltuk!
Egy rák nélküli jövőért! Magunkért! Egymásért!
Isten veled sok szép élmény! A 848, 43 kilométer. A sok szépség. Az összetartásunk. A kitartásunk!
Isten veled Alföldi Kéktúra!