Elmúlás. (és ami utána következik)

Ez a weboldal a túlélésre tanít, de ez nem mindenkinek adatik meg. A túlélőkre még sok feladat vár. Nekik íródtak ezek az ismeretek.

A cikk terjedelmes, de a türelmes olvasó itt mindent megtalál a történelmi múlttól a mai szokásokig, előírásokig.

1. A TEMETŐKRE ÉS A TEMETKEZÉSRE VONATKOZÓ ISMERETEK

1.1. Jogtörténeti ismeretek

Amint egykorú az emberiséggel a holtak iránti tisztelet, úgy  a kegyelet és  a végtisztesség egyúttal az  egyik legkorábbi jogalkotási tárgykör is. A legrégebbről  ismert jogi emlékeink között szép számmal találunk a temetéssel,  halottkultusszal kapcsolatos jogi szabályokat, előírásokat. A  legősibb társadalmi normák, a  még állammá szerveződés előtt álló közösségek életét szabályozó  tabuk jó része is a holtakkal kapcsolatos bánásmódot szabályozta.

 

Az  emberiség tapasztalatok útján  korán felismerte, hogy  a holttest számtalan veszély forrása, másrészről már az ősi időkben is megjelenik a   holtak   iránti   tisztelet,   amely   a   temetési   szertartások lelkiismeretes  teljesítésében, az  ősök nyughelyének  gondozásában, a halott emlékének tiszteletben tartásában nyilvánul meg. Ez a kettősség, az az  a  racionális  (jórészt   közegészségügyi)  megfontolások  és  a halottkultusz,  tehát már  korán  megkövetelték  az állami,  uralkodói beavatkozást, vagyis a jogi szabályozást.

 

A  keresztény,  így ezen  keresztül  alapvetően  a modernkori  európai kegyeleti jogi  szabályozás a görög-hellén,  de főként a  római jogban gyökerezik.

 

Már Szolón  (Kr. e.  6. század)  törvényei is  tartalmaztak kegyeletre vonatkozó  szabályokat. A  görög-hellén világban  a holtak  eltemetése szent kötelezettség volt. Nemcsak a rokonok, hanem az idegenek, sőt az ellenségek eltemetése  is. Ismert  olyan győztes hadvezér,  akit azért ítéltek halálra,  mert a csatában  elesetteket nem temettette  el. Más szabályok  a   kegyeleti  pompát   korlátozták.  Ismertek   olyan  ún. síralapítványok, amelyek a  családi szolidarítás háttérbe szorulásával az  alapító eltemetését  és  sírjának gondozását  voltak  hivatottak biztosítani.  Büntetőjogi  eszközökkel  is harcoltak  a  sírgyalázások ellen.

 

Néhány  antik görög  intézmény átkerült  a  római jogba  is, és  ennek közvetítésével a keresztény kúltúrkörbe.

 

A  római jog  területén már  a XII. táblás törvények  is tartalmaztak temetkezéssel kapcsolatos szabályokat (városon belüli temetés tilalma, néhány temetkezési pompát korlátozó szabály, de a törvény meghatározta pl. a sírhely  és a szomszédos épület közötti  minimális távolságot is stb.). Később  a prétor alkotta  joggyakorlat dolgozta ki  a kegyeleti jog (ius sepulchri) jogosultja  részére az ún. privát büntetőkeresetet a  sírgyalázókkal  szemben.  Szintén  prétori  ediktum  szabályozta  a temetési költségek  viselését és védte a  telektulajdonost az idegenek betemetésével  szemben.   A császári   jog legfontosabb   újítása  a sírgyalázások  büntető  (köz)jogi üldözésének  bevezetése. Mindezek mellett a  temetkezési hely alapítója  maga is rendezhette a  sír jogi helyzetetét (meghatározhatta a jogutódlást, elidegenítési és terhelési tilalmat   alapíthatott   a   sír  felett,   meghatározhatta   a   sír megközelítésének jogát).

 

A sírhely  alapítása úgy  történt, hogy  az alapító  egy meghatározott telekrészt (a városon kívül) temetési célra kijelölt. Kegyeleti hellyé (locus  religiosussa)  akkor vált  a  telekrész,  ha az  első  temetés megtörtént és egy pontifex megállapította a  kegyeleti hely jelleget. Ezt  követően minden  olyan tevékenység  engedélyezése a pontifexeket illette, amely a sírhely kegyeleti jellegét érintette

 ( sírkarbantartás, javítás, exhumálás, stb. ). Az engesztelő áldozatok ( piacula )  elvégzésére is felszólíthatta a pontifexek, később pedig minden, a kegyeleti joggal összefüggő jogosítvány az ellenőrzésük alá került.

 

A római jog - mint általában minden jogrendszer - a temetési kötelezettséget főként azzal összefüggésben szabályozta, hogy kinek kell a temetés költségeit viselnie. Ez a kötelezettség az ősi időkben a családot terhelte, majd a végrendelkezési szabadság elterjedésével ez az örökösre hárult. Az alsóbb néprétegekhez tartozók és a rabszolgák biztosíthatták temetésüket, és későbbi kegyeleti kultuszukat úgy is, hogy beléptek egy collegium funeraticiumba (temetkezési egyletbe), amely alapszabálya szerint vagy a temetés lebonyolítását, vagy annak költségeit vállalta.

 

A keresztény  temetők alapját is  a fentiek szerint  alapított családi sírok alkották.  Ezeket a sírokat  föld alatti, 1-3 méter  magas, szűk folyosókkal összekapcsolták, így jöttek létre a katakombák.

 

A   katakombák  kiépítése   rövidesen  a   temetők  jogi   helyzetének változásával is  járt. Kr. u.  3. században az addig  egymás melletti, magántulajdonban lévő sírok  az egyház tulajdonába kerültek.  A Kr. u. 4. századtól a  temetőket, akár a többi egyházi  vagyont a püspökségek alá  rendelték.  A   temetőkre,  temetkezési  tevékenységre  vonatkozó szabályozás az egyház hatáskörébe  került. Az egyház többnyire zsinati határozatokkal  szabályozta  a  kegyeleti  jogot.  A  temetéseket  mai kifejezéssel  élve ún.  civil  szerveződések bonyolították  (rokonság, céh, utca,  vallásos társulások). Néhol  a céhek, vagy  ezek mintájára szervezett temetkezési társaságok, bányapénztárak temetőt is tartottak fenn tagjaik számára. Ezek feletti rendelkezési jogukat mind az állami és a  városi szervek,  mind az egyházak  elismerték. Változás  ebben a körben a középkor  folyamán annyiban történt, hogy  a 16-17. századtól kezdődően a protestantizmus, a pusztító járványok és a helyhiány miatt a temetők városon kívülre kerültek. Ezt a folyamatot az állami, városi jogalkotás is erősítette. A  temetőket azonban többnyire még mindig az egyházak kezelték, gondozták .

 

A 19. században e tekintetben is változás történt. Egyes területeken a települések világi irányító szervei vették át a temetők kezelését, más területeken  törvények,  rendeletek  utalták a  temetők  fenntartását, világi szervek hatáskörében. Elsőként a francia forradadom jogalkotása" államosította"  1790-ben  az egyházi  javakat,  külön nevesítve  a temetőket. Ekkortól egész Európában megindult a köztemetők létesítése, amelyekben   bármely    felekezethez   tartozó    személy   eltemetése lehetségessé vált.

 

A  magyar  temetők  helyzete   is  nagyjában  -  egészében   az  előbb felvázoltak szerint alakult. Árpád magyarjainak nagycsaládi temetkezését az  államalapítás után felváltja a Szent István törvénye alapján  kötelezően  építendő - templomok  mellé temetkezés - , amelyet a Szent László elnökletével összeült szabolcsi zsinat (1092) kötelezővé is tett.

 

A 18. század  közepétől vált általánossá Magyarországon  is a községen kívüli temető  használata, szintén  a reformáció  (debreceni hitvallás 1562, debreceni zsinat 1567), a pestis járványok és helyhiány miatt.

A  temetőkre,  temetkezésre  vonatkozó   állami  jogi  szabályozás  az abszolutizmus rendszerének köszönhető  Magyarországon. Ebben az időben számtalan közegészségügyi tárgyú rendelet született. 1777-ben a Magyar Királyi Helytartótanács  részletes rendeletet bocsátott ki  a kripták, temetők  és halotti  rendtartások szabályozása  tárgyában. A  rendelet előírta  a temetkezési  helyek helyiségen  kívülre telepítését,  és az állatok  betörése  elleni  védelmül  a  kerítések  felhúzását  (az  új temetőket  a  községtől legalább  30  ölnyi,  azaz kb.  300-500  méter távolságban lehetett csak megnyitni). A helytartótanács meghatározta a halál esetén követendő eljárást is..  A holttestet nem lehetett 48 óra eltelte előtt eltemetni, de a  két napos kötelező várakozás után minél előbb koporsóba  kellett helyezni,  és lezárni.  Szigorú feltételekhez kötötték a  halott szállítását is (  a helyi hivatali  szerveknek és a plébánosnak meg  kellett győződnie,  hogy kemény fából  készült kettős koporsóba helyezett holttestet oltott mésszel behintették és szurokkal bekenték).  A rendelet  tiltotta halotti  tórok rendezését,  előírta a minél takarékosabb  temetési szertartás elvégzését. Kötelezővé  lett a sortemetés, bár  ez nagy ellenállásba  ütközött, hisz adott  esetben a férj és  a feleség sem kerülhettek  egymás mellé. A  porladási időt 30 évben határozták meg. A  rendelet hatálya fennmaradt a Kiegyezésig, de a  későbbi   községi-városi  temetőrendeleteknek  is  és   a  hatályos szabályozásnak is méltó előzményét jelentette.

A magyar temetkezési szabályozás következő állomása az 1876: XIV. t.c. a közegészségügy rendezéséről. A t.c. megengedi községen belül a már létező templomokban és azok körüli sírkertekbe  temetkezést. Újonnan épülő templomba  lehet temetkezni,  de a  templom körüli  új sírkertek felállítását továbbra  is tilalmazza  a törvény. A  felekezeti temetők továbbra is  felekezetek tulajdonában maradtak és  bármely törvényesen bevett  felekezet létesíthetett  külön temetőt,  amely felett  autonóm módon  rendelkezhetett.  Emellett  a t.c.  kötelezően  előírta  minden község  részére  községi  temetőhely  fenntartását  is.  A  törvény  a végtisztesség egyéb  kérdéseivel is  foglalkozik (fennmarad a  48 órán belüli eltemetés tilalma, bevezetésre kerül a kötelező halottkémlelés, és rendkívül szigorú előírások vonatkoztak a halottszállításra.).

Számos,   temetőkkel  összefüggő   szabályozási  feladat   a  községek hatáskörébe  került   (temetőhely  létesítése,   nagyobbítása,  temető távolsága a községtől, sírok  nagyságának, mélységének, egymástól való távolságának meghatározása, stb.).

A t.c.  temetkezési tárgyú szabályainak és  végrehajtási rendeleteinek hatálya  egészen  1954-ig  fennmaradt. Ezen  időszakban  jelentek  meg Magyarországon   a  teljesen   üzleti   alapokon  nyugvó   temetkezési vállalkozások.    Ezt   megelőzően    a   temetkezési    tevékenységek megszervezése és  elvégzése az  elhalthoz közelálló  kisebb közösségek (elsősorban  a család,  céh,  falubeli  rokonság, ismerősök)  feladata volt. A  már professzionálissá  vált temetkezési tevékenység  az 1922: XII.  t.c.-vel   módosított 1884: XVII. t.c. Ipartörvény alapján iparengedéllyel folytatható  tevékenység lett. Érzékelve  a temetkezés területén fennálló  verseny visszásságait, az  ipartörvény lehetőséget adott  arra,  hogy  a   törvényhatóságok,  rendezett  tanácsú  városok szabályrendeletet alkossanak a  temetkezési tevékenység gyakorlásáról. A kiadható  engedélyek számát a szabályrendeletben  előre meg lehetett állapítani, illetve attól a  feltételtől függővé tenni, hogy az illető községben   szükség  van-e   további  vállalkozások   beindítására.  A kereskedelemügyi  miniszter a  törvény értelmében  a felekkel  szemben felszámítható díjaknak,  illetve árnak hatósági  láttamozását, illetve megállapítását, és az üzlethelyiségben kifüggesztését elrendelhette.

Érdekességként említhető, hogy a Tanácsköztársaság idején a Népbiztosság községi feladattá   nyilvánította  a   temetkezést  és létrehozta  a Budapest  Székesfővárosi Községi  Temetkezési Intézetet. Figyelemreméltó, hogy a tanácsköztársaságnak talán ez volt az egyetlen olyan  intézkedése, amelyet  később  is  fenntartottak, és  Budapesten temetkezési vállalkozáshoz iparengedélyt nem  adtak ki ( 843/1925. sz. szabályrendelet ).

A II.  világháború után  kialakult szovjet  típusú rendszer,  mint más területeken is, így a temetkezés területén is megszüntette a versenyt, a piaci viszonyokat.  A 4096/1949.  (VI.18.) számú Kormányrendelet a temetkezési tevékenységet Budapesten  és hozzácsatolt peremvárosokban, valamint  még 16  városban községi  feladatnak minősítette  és községi vállalatok alapítását  rendelte el.  A rendelet megtiltotta  a további iparengedélyek  kiadását,  a  korábbiakat pedig  érvénytelenítette.  A Helyi Ipar Minisztériuma 1953-ban az ország területén teljes egészében közületi feladattá nyilvánította a temetkezési teendőket és elrendelte a megyei temetkezési vállalatok megalapítását.

A  II. Világháború  után  1954  -ben jelent  meg  a  temetőkről, és  a halottakkal  kapcsolatos  eljárással  foglalkozó 8200/1954 sz. EüM. utasítás. Egyes  részei, főleg  az egészségügyi  fejezetben kötelezően írták  elő   a  teendőket,   a  további  részben   pedig  feltételesen foglalkozik  a temetés  "korszerűsítésével".Rendelkezik az  utasítás a ravatalozó  felszereléséről,  és  szükségesnek   tartja  vidéken  is  a hűtőberendezést.  Kötelezően előírja  10 éven  belül minden  községben ravatalozó  felépítését. A  jogforrások közül  elsőként foglalkozik  a hamvasztással, és megszűntette a  háznál való ravatalozást azzal, hogy előírta a halottkémlelés utáni haladéktalan temetőbe szállítást.

 

2. Európai országok temetkezési szabályai

Az Európai Unió országaiban a temetkezésre, a temetőkre nézve nincs olyan EU-tanácsi irányelv (határozat), amely egységesen kötelező lenne a tagországok számára. Meg kell azonban jegyezni, hogy az Európai Temetkezési Vállalkozók Szövetsége (EFFS) szakmai ajánlásokkal és tájékoztatókkal igyekszik segíteni tagjait a célszerű szakmai szabályok megalkotására, amelyek az egységesítés irányába hatnak.

 

Európai országokban nemzeti, az országra vonatkozó szabályok érvényesek a temetkezésre. Általában országos hatáskörű temetkezési kerettörvény rendelkezik a temetőkről és temetkezésről. Ez alól kivétel a Német Szövetségi Köztársaság, ahol tartományi törvények foglalkoznak átfogóan a temetkezéssel.

A nemzeti (szövetségi) törvények adnak felhatalmazást a tartományok számára, illetőleg - a legtöbb országban - a belügyminiszternek a végrehajtási rendelkezések megalkotására.

Harmadik szint a helyi közhatalom (város, község) rendelete a temetkezésről.

 

Azonosságok a szabályozásban:

-    A helyhatóság (község, város) kötelessége temető létesítése és fenntartása.

Ez a közfeladat minden európai államban:

-    Csak az egyházaknak és a településeknek lehetnek temetői.

-    Temetni halotti anyakönyvvel lehet.

-    Temetkezési szolgáltatás liberalizált. (Kivétel Ausztria. A liberalizáció mértéke, határa országonként változó, azonban a gyászszertartást (ünnepséget) a szolgáltató végzi a temető ravatalozójában. A liberalizáció egyre erőteljesebb, ugyanis ez összefügg a tőke, a szolgáltatások, az áru szabad áramlásának EU követelményével.)

-    A temetkezési tevékenység alapítása minden országban engedélyhez kötött.

-    Részletesen szabályozott szakmai feltételek szerint gyakorolható. (Ezek különösen: épület, személyzet, jármű, eszközök, szakképzettség, gyakorlat, pénzügyi alapok.) A szakképzettség - a tanato-praxis kivételével - nem kötelező.

-    Az egyházak szerepét (tevékenységét) pontosan elkülönítik a szolgáltatási folyamatban.

-    Általában szabályozzák az etikus magatartást és üzletmenetet. Tiltott az egészségügyi alkalmazottak közreműködése az üzlet megszerzésében. A reklám visszafogott.

-    Sírhelyek használata 7-20 év.

 

Sajátosságok a szabályozásban:

Ausztriában az iparűzés szabályairól szóló módosított 1973. XI. 29. 50. számú szövetségi törvény szerint a temetkezési szolgáltatás koncesszió köteles tevékenység. E körbe még a kellékgyártás, előállítás is beletartozhat. A koncessziós engedélyben pontosan meghatározzák a terület határát (település, több település vagy kerület), ahol a temetkezési szolgáltatás gyakorolható. A szolgáltatók maximált díj szerint dolgozhatnak (vállalhatnak megrendelést), amit az engedélyt kiadó tartományok határoznak meg és rendeletben adnak ki.

A törvény alapján a szövetségi miniszter (belügy) rendeletben szabályozza a szolgáltatás tartalmát, a szolgáltató “hivatali kötelezettségét”, a reklámot, a szállítást és egyéb tárgyi feltételeket.

 

Spanyolország - Madrid

Az 1985/7. (április 2-i), a helyi (önkormányzati) rend alapjait szabályozó törvény hatalmazta fel az önkormányzatokat helyi szabályozásra. Az 1996/7. (június 7-i) Királyi Dekrétum liberalizálta a korábban monopol temetkezési szolgáltatásokat.

Az országra jellemző szabályozást jól tükrözi “a madridi önkormányzat területén történő temetkezési közszolgáltatás nyújtásának követelményeiről” szóló 1997. évi (IV.8.i) rendelete.

A rendelet tartalmazza a szolgáltatás körét. Érdekessége a lakáson való felravatalozásban való közreműködés és az egyébként elterjedt tanatoparxis. A tevékenység gyakorlásához az önkormányzat engedélye szükséges. Az ellátási teljesítőképességét feltételekhez kötik, ezeket igazolni kell (különösen: épületek-telephely-részletesen, jármű, személyzet, tanatórium, műszaki,- egészségügyi feltételek, higiénés feltételek, 24 órás ügyelet, szolgáltatás árának kifüggesztése, gazdasági és pénzügyi garanciák). Különös szállítási feltétel, hogy Madridban bejegyzett cégnek engedéllyel kell rendelkeznie a temetkezési szolgáltatás nyújtásához azon terminusokban, amelyeket a holttest úti céljául szolgáló tartományban szabályoznak. A rendelet kimondja: a szolgáltatás nem tagadható meg. a rendelet részletes szabálysértési tényállásokat tartalmaz.

 

Német Szövetségi Köztársaságban a temetkezési jog “közjog”, és a tartományok ügye. A temetőkről és a temetkezésről a tartományok rendelkeznek törvényi szinten. Felhatalmazással a települések (községek, városok) - a helyi körülményeket is figyelembe véve - alkotnak részletszabályokat.

Mindemellett több szövetségi (egész országra kiterjedő hatályú) törvény tartalmaz szabályokat a temetkezésre.

Szövetségi törvények (tehát minden tartományra nézve egységes) közül pl.:

-    a családjogi törvény,

= az anyakönyvezést, halál bejelentését,

-    a büntető törvénykönyv

= a kegyeletsértés eseteit,

-    a szociális segélyről szóló törvény

= a költségekhez való hozzájárulást, támogatást

 

szabályozza. Szövetségi törvény szabályozza a hamvasztást és a háború áldozatai sírhelyei fenntartását. Megjegyezzük, szövetségi szinten kezdeményezték a nemzetközi halottszállítás feltételeiről szóló, jelenleg is hatályos egyezményeket (Berlin, Strasszburg).

 

A tartományi jog a szakmai jog. Teljes körűen tartalmazzák a temetőkkel és az eltemetéssel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket.

Egységesek abban, hogy a temetés kötelező. Temetni temetőben lehet (egyházi vagy községi), temetőn kívül nem, ritkán engedéllyel (beleértve az urnák, hamvak elhelyezését is). A köztemetőben nem lehet diszkrimináció. Más településen lakó elhunyt személyt engedéllyel lehet temetni. A felekezeti temetőkben a saját hívek temetkezhetnek. A “vegyes” (szimultán), egyházi temetőben bárki temetkezhet. Néhány városban, községben a temetőket egyformán tekintik kommunális és egyházi feladatokat ellátó intézményeknek. A tartományi rendeletek részletes szabályokat tartalmaznak a temetkezésre vonatkozó tisztességtelen verseny megakadályozására (reklám, etika, megtévesztés stb.).

A tartományokban a belügyminisztériumnak jogában áll részletes további szabályokat hozni.

A kommunális jog - a helyi temető és temetkezési szabály - a helyi körülményeket is figyelembe vevő temetőhasználatot, a temető belső rendjét és a vállalkozás helyi feltételeit szabályozza.

1.3.  A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény  és a végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Kormányrendelet

A temetkezési szakma jelentős történelmi állomásához érkezett el azzal, hogy az Országgyűlés 1999. április 13-i ülésnapján elfogadta az 1999. évi XLIII. törvényt (a továbbiakban Ttv.), amely 6 hónap után 1999. október 1-től hatályos. Ez a fél év a felkészülést szolgálta, illetve e határidőig kellett megalkotni a szakmai rendelkezéseket, különösen a törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Vhr.).

A Ttv. és a Vhr. szervesen kapcsolódik egymáshoz. A temetőkre és a temetkezésre vonatkozó jogokat és kötelezettségeket a két szakmai jogszabály együttes figyelembevétele alapján tárgyaljuk. A többi - temetkezéssel összefüggő - jogszabály, illetőleg végrehajtási rendelkezés további fejezetekben találhatók.

A törvényi szabályozás előzményei

Az 1990-es évek derekán jelentős társadalmi igényként jelentkezett és vált időszerűvé a temetőket és a temetkezési tevékenységet szabályozó jogterület felülvizsgálata és korszerűsítése, illetőleg az ezzel kapcsolatos életviszonyok átfogó újraszabályozása.

Ennek alapvető oka:

-    a társadalmi-gazdasági viszonyok változása (1989-1990. rendszerváltozás) e szakterületet is mélyrehatóan érintették,

-    az akkor hatályos jogszabályok elavultak, nem tudták kezelni az új életviszonyokat és az új igényeket.

 

A korszerűtlen szabályozás veszélyeztette a jogbiztonságot. Az eltemettetők egyre kiszolgáltatottabbá váltak, hiányzott a bizalom, a garancia az elhunyt szeretteik tisztességes eltemetésére nézve, a megrendelt szolgáltatás kegyeleti igényeknek megfelelő teljesítésére. A normák hiánya nemcsak a fogyasztók szempontjából volt jellemzően kritikus. Az önkormányzatok, egyházak, szolgáltatók, hatóságok sem kaptak világos eligazítást a temetkezési tevékenység ellátásához.

 

Főbb változások a következők:

-    Megváltoztak a szolgáltatás körülményei.

Megszűnt a monopolhelyzet, egyre több gazdálkodó szervezet kezdte meg működését a szakmában. A temetkezési szolgáltatást is egyre inkább a piaci versenyviszonyok határozták meg.

A szolgáltatás gyakorlásánál hiányoztak a jogszabályi feltételek, a működés nem volt speciális, szakmai követelményhez, kötelezettséghez kötve. A normák hiánya gyakran méltatlan szolgáltatási minőséget eredményezett. Következésképpen negatív szelekció zajlott, mindez az eltemettetők hátrányára.

-    Új szolgáltatási igények jelentkeztek, amelynek teljesítésére hiányoztak a szakmai normák (pl. temetés, urnaelhelyezés, hamvak szórása temetőn kívül).

-    Megváltoztak a tulajdonviszonyok.

Az állami köztemetők a települési önkormányzatok tulajdonába kerültek. A köztemetők fenntartása kötelező települési önkormányzati feladattá vált. Hiányzott ugyanakkor a temetőfenntartási, temetőüzemeltetési feladatok meghatározása. Rendezetlen volt az egész nemzet szempontjából jelentős személyiségek sírjainak fenntartása, jogi védelme. Igény jelentkezett magántemető létesítésére.

-    Az állam szerepe csökkent.

A temetkezés igazgatási szempontból a településüzemeltetés körébe tartozó helyi közügy. Önkormányzat kötelezett a köztemető fenntartására.

 

Mindezek indokolták a korszerű, új jogszabály megalkotását.

A jogalkotó Belügyminisztérium az újraszabályozást körültekintő gondossággal készítette elő. Széleskörű vitákat, konzultációkat szervezett több megyei közigazgatási hivatal közreműködésével. Az országos és regionális fórumokon a problémák és a javasolt megoldások vitáján érlelődött a törvénytervezet. Ezeken részt vettek polgármesterek, jegyzők, az egyházak képviselői, tisztiorvosok, rendőrség, fogyasztóvédelem, vállalkozók és más érdekeltek. A szakmai véleménykérés szintén igen széleskörű volt (80 szervezet, intézmény véleményezte a tervezetet). Az OTEI-ben ad-hoc bizottság segítette a szakmai előkészítést.

Mindezek megalapozták a legfontosabb elveket, célokat és rendelkezéseket, amelyek eredményeként alakult a törvénytervezet. (A készítés folyamata a következő: szabályozási koncepció ® egyeztetett törvénytervezet benyújtása a Kormánynak ® kormányhatározat alapján törvényjavaslat benyújtása az Országgyűlésnek ® parlamenti vita és szavazás ® elfogadott törvény kihirdetése.)

 

Az újraszabályozás célja:

-    a kegyelet maradéktalan érvényesülése,

-    korszerű, a megváltozott társadalmi-gazdasági körülményekhez, az átalakult jogszabályi háttérhez, az európai normákhoz igazodó szabályok megalkotása,

-    a temetkezési szolgáltatás alapvető normáinak törvényben való rögzítése,

-    a hatályos joganyag szétszórtságának megszüntetése,

-    a helyi szabályozás lehetőségének kiszélesítése,

-    a szolgáltatás ellátására vonatkozó egységes és áttekinthető, a hatályos szabályoknál szigorúbb szakmai szabályok megalkotása.

 

Az újraszabályozás rendező elvei:

-    az új jogszabály tegyen eleget az önkormányzatiság alapelveinek, illeszkedjen a települési önkormányzatok működéséhez, hatás- és feladatköréhez oly módon, hogy a kegyeleti közszolgáltatások folyamatosan és zavartalanul működjenek,

-    azonos szabályok és feltételek vonatkozzanak a szolgáltatás valamennyi szereplőjére. A szolgáltatói jogok és kötelezettségek legyenek azonosak,

-    a szabályozás legyen több szintű, helyileg kell szabályozni azokat a tennivalókat, kötelmeket, viszonyokat, amelyek településenként, vagy temetőnként eltérőek lehetnek,

-    azonos jogok illessék meg és azonos kötelezettségek terheljék a temetőtulajdonosokat,

-    az egyházak a központi szabályozással összhangban maguk szabályozzák azokat a tennivalókat, viszonyokat, amelyek az egyházi sajátosságokból fakadnak,

-    a szabályozás segítse a hagyományok megőrzését, az etnikumok sajátos kegyeletgyakorlását.

 

A szabályozás szintjei

Négy szabályozási szint valósult meg: törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet, helyi rendelet.

 

Törvény: A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény  (Magyar Közlöny 34. száma)

     A legmagasabb szintű szabályozást az alapozta meg, hogy a temetkezés olyan egyéni és társadalmi célú szolgáltatás, amelynek megszervezése és lebonyolítása kegyeleti célokat szolgál. A szolgáltatás összefügg az emberi méltósághoz való alkotmányos joggal. A temetés a halálesemény elsősorban az individum, a család ügye, azonban a közösséget is érinti, érintett az önkormányzat, az egyház és a temetkezési vállalkozó is.

 

     A tevékenység halaszthatatlan, mással nem helyettesíthető ellátása, a kegyeleti jellegének hangsúlyos érvényesítése, az a tény, hogy a kegyeleti érzés és igény mindenkit érint, továbbá a tevékenység ellátásában a települési önkormányzatok, egyházak, gazdálkodó szervezetek is részt vesznek, megerősítette a leglényegesebb szabályok törvényi összefoglalását.

 

    A Ttv. keretszabálynak tekinthető, az alapvető jogi normák jelennek meg benne.

 

Végrehajtási rendelkezések

     A Ttv. végrehajtását, szakmai részleteit kormányrendeletek, illetőleg miniszteri rendeletek tartalmazzák. Azokat a szakmai szabályokat tartalmazzák, melyeket az ország minden temetőjében, temetkezési emlékhelyén a közegészségügyi és kegyeleti szempontok miatt egységesen indokolt alkalmazni.

 

     Kormányrendelet:

-   145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról

-   146/1999. (X. 1.) Korm. rendelet a Nemzeti Kegyeleti Bizottság szervezetéről és feladatairól

-   237/2001. (XII.10. Korm. rendelet A nemzeti gyászról

Miniszteri rendelet:

-    34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról

-    19/2001. (X. 10.) BM rendelet az egyes szakmai és vizsgáztatási követelmények kiadásáról szóló 38/1997. (VI. 27.) BM rendelet módosításáról

 

Az a tény, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) a köztemetők fenntartását kötelező önkormányzati feladatként határozta meg, indokolja a helyi rendeletalkotást.

A törvény, a kormányrendelet, a miniszteri rendelet mellett helyi önkormányzati temetőrendelet (temetőszabályzat) rendelkezik a helyi viszonyokról. Erre a Ttv. 41.§ (3) bekezdése ad felhatalmazást a települési önkormányzatok számára.

 

A Ttv. figyelembe veszi más ágazati törvények rendelkezéseit, azokkal összhangban szabályoz.

A temetkezési tevékenységet a jogi szabályozásban is el kellett határolni az egészségügy körébe tartozó feladatoktól és tevékenységektől, ugyanis az egészségügyről szóló 1997. évi törvény is tartalmaz halottakkal kapcsolatos szabályokat.

A halottakkal kapcsolatos rendelkezések attól kezdve jutnak a Ttv. hatáskörébe, amikor a temetésről kell gondoskodni, illetve az ezzel összefüggő tevékenységeket kell ellátni. Néhány kivételtől eltekintve ez a pont a halottvizsgálat, az erről szóló bizonyítvány.

 

A törvény célja

A Ttv. preambuluma tartalmazza a szabályozás célját.

Az Országgyűlés:

1.   az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása,

2.   a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése,

3.   a temető és temetkezési kultúra fejlesztése

érdekében alkotta meg a törvényt.

 

“Az elhunyt emlékének méltó megőrzése és ápolása” maga a kegyelet. A Ttv. minden rendelkezése ezt a legfőbb célt szolgálja.

A második elem a szakmai szabályokat kívánja hangsúlyozni.

A harmadik elem a halottkultusz, a halálviszony, az eltemetés érzelmi, lelki-szellemi, vallási és technikai gyakorlata együttvéve. Az emberi kultúra része.

Ennek tisztességét, emberi méltóságát, színvonalát a szakmai tevékenység jelentősen befolyásolja. Ezáltal a tevékenység a temetés helye, temetkezési kultúra közvetítésének, megjelenítésének egyfajta eszköze, amelynek fejlesztése indokolt.

A törvény szerkezetileg négy fejezetből áll: Általános rendelkezések, A temető, Temetkezési szolgáltatás és Vegyes rendelkezések címmel tartalmazzák a szabályokat. (A tananyag a teljes szabályozást felöleli, azonban a címeknél témakörönként részletesebb és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelkezésekkel együtt taglalja a jogszabályt.)

Általános rendelkezések fejezet az alapelveket, a Ttv. hatályát, és a fogalmakat tartalmazza.

Alapelvek:

A Ttv. 1.§ (1-4) bekezdés általános szempontú előírásokat, elveket fogalmaz meg, amelyek meghatározzák a szabályozás lényegét, szellemiségét. Ezeknek az elveknek a mentén történik a konkrét normáknak a megfogalmazása. Esetenként normaszöveg vissza is utal az elvekre (pl. Ttv. 28.§).

Hangsúlyozni kell, hogy az alapelveket minden érdekeltnek be kell tartania. Súlyos jogkövetkezménnyel járhat, ha az érdekeltek (eltemettető, szolgáltató, önkormányzat, egyház, hatóságok) figyelmen kívül hagyják.

Az 1.§ (1) bekezdés szerint a tisztességes és méltó temetés, a tiszteletadás joga mindenkit megillet.

A temetkezési szolgáltatás lényege a tisztességes és az ember méltóságához illő temetés. Az eltemetés tisztessége bármilyen megkülönböztetés nélkül mindenkit megillet. A törvény további része szinte ennek a ragozása.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmát az Alkotmány 8.§-a tartalmazza, amely szerint “A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.” A Ttv. külön is kiemeli a vallási, lelkiismereti meggyőződés, etnikai különbözőségek tiszteletben tartását a temetés kapcsán.

A nemzet köztiszteletében álló halottak emlékének ápolása (védelme) társadalmi kötelezettség. Az elhunytak nyughelye, illetőleg kegyeleti emlékhely előtt bárki leróhatja tiszteletét, ebben nem akadályozható meg.

Az 1.§ (2) bekezdés együttműködési kötelezettséget ír elő. A közreműködők (a temetésben érintettek) és az eltemettetők kötelesek együttműködni! A jogszabály két fontos kegyeleti elemet jelöl meg, mégpedig a nyughely megválasztását és a temetés lebonyolítását. Az együttműködés azt a célt szolgálja, hogy az elhunyt még életében tett rendelkezése szerint történjék a temetés. Az eltemettetőtől jogosan elvárható, hogy az elhunytat erre való tekintettel temettesse el. Különösen vonatkozik ez a temetés módjára, temetés formájára, a nyughely megválasztására. Az elhunyt életében tett rendelkezése azonban nem róhat az eltemettetőre nézve aránytalanul nagy terhet. Ez az elv azonban köti a többi szereplőt is. A szolgáltató, a temető tulajdonosa is köteles figyelembe venni az elhunyt rendelkezését - amit az eltemettető közvetít -, azonban a jogi határokon belül kell kielégíteni. Cél az, hogy méltatlan körülmények között ne kerüljön sor temetésre.

Az 1.§ (3) bekezdés a lelkiismereti és a vallásszabadság érvényre juttatásáról szól a temetkezés területén.

Az Alkotmány 60.§ (2) bekezdése szerint a lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megvalósulását, vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon - akár egyénileg, akár másokkal együttesen - nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, gyakorolhassa. Meggyőződése szerinti gyakorlása miatt hátrány senkit nem érhet, és semmiféle előny nem illeti meg.

 

     A Ttv. a világi és egyházi szertartás vonatkozásában a különbséget abban fogalmazza meg, hogy a világi (korábban “polgári”) temetés szertartásrendjét az eltemettető határozza meg, míg az egyházi temetéssel az egyházi rend (vallási, liturgikus) szerint történik a temetés. Alapelv azonban a szertartásban kifejezett meggyőződés - világi, illetőleg az egyház hitéleti tevékenységének, vallási szokásainak - tiszteletben tartása. A szolgáltatás során ezeket a szolgáltató tűrni köteles, illetőleg együtt kell működni a szertartás rendje és a technikai-technológiai folyamat összehangolásában.

 

Az 1.§ (4) bekezdés a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesítését kívánja elősegíteni. A nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog az egyetemes emberi jogok része. A kisebbségek egyéni és közösségi jogai alapvető szabadságjogok, amelyeknek tiszteletben tartását az 1993. évi LXXV. Törvény (továbbiakban: NEKtv.) biztosítja. A másság joga törvényi jog, amit a temetkezésben is kifejezésre kell juttatni, illetőleg érvényt kell szerezni. A Ttv. ezért pl. az etnikumok, nemzetiségek számára biztosítja, hogy temetőtulajdonuk lehessen. A szolgáltatók, temetőtulajdonosok együtt kell, hogy működjenek a sajátos temetési kultúra kifejezésében.

 

A törvény hatálya

A törvény hatálya kiterjed mintegy 8000 temetőre, amelynek fele egyházi, fele önkormányzati tulajdonú, a temetőkkel és a temetkezési tevékenység ellátásával összefüggő feladatokra. Meghatározza a fenntartással, üzemeltetéssel, a szolgáltatással kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket. Kiterjed azokra az érintettekre (érdekeltek, szereplők), akik ilyen tevékenységet végeznek, illetve akikre/amelyekre nézve jogok és kötelezettségek keletkeznek.

A Ttv. 2.§ (1-4) bekezdése tartalmazza a törvény személyi és tárgyi hatályát.

Tárgyi hatály:

-  a temetőkkel, temetkezési emlékhelyekkel,

-   temetkezési tevékenységgel

összefüggő jogok és kötelezettségek.

A Ttv. hatálya minden működő és lezárt temetőre kiterjed, függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonában van. Tehát nemcsak a köztemetőkre, hanem az egyházi temetőkre is! Kiterjed továbbá a temetkezési emlékhelyekre (Ttv. 3.§ c) pont).

A temetkezési tevékenység - e helyen - összefoglaló fogalom: temető (temetkezési emlékhely) fenntartását, temetőüzemeltetést, temetkezési szolgáltatást, halotthamvasztó-üzemi tevékenységet jelent.

Személyi hatálya kiterjed (Ttv. 2.§ (2) bekezdés a), b) pont):

-   azokra az egyházakra, települési önkormányzatokra, kisebbségi önkormányzatokra, gazdálkodó szervezetekre (Ptk. 685.§ c) pont), közhasznú szervezetekre, amelyek tulajdonában, fenntartásában, kezelésében, üzemeltetésében működő vagy lezárt temető, temetkezési emlékhely, hamvasztó van,

-   azokra a természetes és jogi személyekre, akik temetőfenntartást, temetkezési emlékhely fenntartást, üzemeltetést, temetkezési szolgáltatást végeznek, továbbá akikre nézve e tevékenység során jogok keletkeznek, és kötelezettségek hárulnak.

A Ttv. az egyház fogalmát “a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 8.§-ában megfogalmazottak szerint használja. E törvény szerint hozták létre, vette nyilvántartásba a bíróság, ezáltal vált jogi személlyé.

A helyi önkormányzatok közül a települési önkormányzatokra nézve keletkeznek jogok és terhelik kötelezettségek.

A kisebbségi települési önkormányzatok a NEKtv. alapján hozhatók létre, és működésükre a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény irányadó.

A gazdálkodó szervezeteket a Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) 685.§ c) pont sorolja fel. Ebbe az alanyi körbe tartoznak többek között a gazdasági társaságok (társas vállalkozások) és az egyéni vállalkozók.

A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény szerint közhasznú szervezet a társadalmi szervezet, az alapítvány, a közalapítvány, a közhasznú társaság, a köztestület.

A Ttv. 2.§ (2) bekezdés b) pontja utal az eltemettetőkre, akikre nézve jogok keletkeznek, és kötelezettségek hárulnak.

A 2.§ (3) bekezdés kiemeli a műemléki temetőket és kegyeleti helyeket (a műemléki törvényt hatályon kívül helyezte a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény). Az országos kiemelt védettséget élvező temetőket e törvény melléklete tartalmazza.

A 2.§ (4) bekezdés szerinti jogtárgyak nevesítése és kiemelése a kegyeletet szolgálja. A hatályos jogszabályok szerint ezek nem kórházi hulladékok, jogi értelemben nem veszélyes hulladékok. Ezek eltemetése (hamvasztása) során a Ttv. rendelkezéseit kell alkalmazni.

A Ttv. hatálya alá nem tartozik az elhullott állatok, állat tetemek eltemetése.

Értelmező rendelkezések

A temetkezési szakmában - a Ttv. keretében - először kerül sor a fogalmak tisztázására. Meg kell jegyezni, hogy ezek nem lezárt fogalmak, fejlesztésük, további pontosítások indokoltak. Nagyon fontos azonban, hogy a normaszövegben használt szakmai fogalmak (szavak) kizárólag a 3.§-ban megfogalmazott rendelkezések szerint értelmezhetők.

Nem kizárt, hogy a jövőben további fogalmak nyerjenek szabályozást. Nyolc fogalmat tartalmaz a törvény 3.§-a.

a)   temető

Korábban a temetőt többféleképpen próbálták meghatározni:

-   Városrendezési szempontból a temetőt úgy tekintették, mint területi jellegű zöldfelületes közüzem. Nagy területet foglal el a település területéből, zöldfelülettel borított és közösségi igényeket elégít ki, közüzemi célokat szolgál.

-   Építésigazgatási szabályok szerkezetileg intézményterületbe sorolták. A temetőt gyakran közterületnek tekintették. Igazgatási szempontból soha nem volt közterület. Gyakorlati használat szempontjából elfogadható lehet ugyanis, ha nyitva van ugyanúgy használható, mint pl. az utca.

-   Ormos Imre, a Kertészeti Egyetem professzora szerint “a magas fokú kultúrát tükröző temető a kertművészet, az építőművészet és a szobrászművészet együttes alkotása”.

-   Műemléki megközelítés szerint “a temetők az ország történelmének, kultúrájának és művészetének olyan sajátos kifejezői, illetve emlékei, amelyek mindenki számára, a hozzátartozók, illetve a társadalom kiemelkedő személyiségei iránti kegyelet és megemlékezés helyeiként, a múlttal való közvetlen kapcsolatot őrzik”. (230/1997. (XII.12.) Korm. rendelet 5.§)

A Ttv. szerinti temetőfogalom igyekszik teljességre törekvő tartalmat adni.

-   Építésigazgatási szempontból: a település igazgatási területén belüli (belterületre utal) beépítésre szánt különleges terület (irányadó: 1997. évi LXXVIII. törvény és Vhr. ® OTÉK).

-   Három funkció:

o (köz)egészségügyi,

o kegyeleti,

o zöldfelületi.

-   Temetésre, hamvak elhelyezésére használják (működő temető), vagy használták (lezárt temető).

b) köztemető

A törvény megkülönbözteti a temető és a köztemető fogalmát. Elmondható: “minden köztemető temető, de nem minden temető köztemető”.

Az Ötv. 8.§ (4) bekezdése kimondja:

-   a települési önkormányzat köteles gondoskodni a köztemető fenntartásáról.

A jogszabályban előírt közfeladatát:

-   saját tulajdoni,

-   résztulajdoni,

-   megállapodással működtetett,

-   más önkormányzattal közösen (társulás, együttműködés) fenntartott

temetőben látja el.

Az egyház vagy gazdálkodó szervezet számára nem lehet közfeladat ellátási kötelezettséget előírni. Az egyházi temetők is értelemszerűen ellátnak közfunkciót, azonban kizárólag az önkormányzatnak van előírt kötelező közfeladata.

Az Ötv.-ben leírt kötelező temetőfenntartás alapvetően arra irányul, hogy az önkormányzat köteles gondoskodni olyan “területről” (temetőről ® köztemetőről), ahol a település elhunyt lakói eltemethetők.

A temető és köztemető fogalom közötti különbség a tulajdonhelyzet és a működtetésre vonatkozó közfeladat tekintetében van.

1.   Köztemetőnek a települési önkormányzat a tulajdonosa.

2.   Köztemető a temetőnek az a része is, amelyben az önkormányzat a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti. Ez esetben a tulajdonos más, azonban megállapodás alapján az önkormányzat abban a temetőben gyakorolja fenntartási kötelezettségét.

 

Ez utóbbi tehát a működés (fenntartás, üzemeltetés) szerint tekinthető köztemetőnek. Az önkormányzat a kötött megállapodás alapján gondoskodik a kegyeleti közszolgáltatásokról, a temető közcélú működtetéséről. Helyi rendeletben jogosult szabályozni a temető használatát, díjat határozhat meg.

 

3.   Köztemető az is, ha a temetőtulajdon megosztott (Ttv. 4.§ (2) bekezdés).

 

Fő szabály, hogy a temetőre vonatkozó rendelkezések a köztemetőre is vonatkoznak. Köztemetőre vonatkozó szabályok a törvényben külön nevesítettek, pl.: Ttv. 39.§, 40.§.

 

c) temetkezési emlékhely

A törvényi felsorolásból is látható, új fogalom bevezetésére került sor. Az ezzel kapcsolatos normák megalkotására azért volt szükség, mert növekszik a temetőn kívüli eltemetési, elhelyezési igény.

 

Temetkezési emlékhely minden olyan terület (ingatlan), építmény, ahová temetnek, urnát helyeznek el, vagy hamvakat szórnak. Nálunk temetőn kívül leggyakrabban altemplomban, templomkertben temetkeznek. Jellemzően az itt létesített temetési helyeken a temetkezési tevékenység korlátozott tartalmú.

 

d) temetési hely

Új, összefoglaló fogalom. A hagyományos koporsós temetésnél a holttest elhelyezésének különféle formáit, illetőleg a hamvasztásos temetésnél az urna elhelyezés formáit tartalmazza. Ide kell érteni a hamvak szórására kijelölt helyet (parcellát) is. A normaszöveg alapján a földfelszín alatti és feletti építmények is temetési helyek. A temetési helyek fajtáira irányadó szabályt a Vhr. 11. és 12.§-ok tartalmaznak.

 

e) nemzeti sírkert (nemzeti panteon)

Nem tulajdonnév. Nemzeti sírkert lehet az ország területén bármelyik temető, temetkezési emlékhely, temetési hely, amelyiket (a hatályos rendelkezések szerint) a Nemzeti Kegyeleti Bizottság annak nyilvánít.

Ez lehet egyetlen sír, vagy urnafülke, vagy temető, esetleg a temető egy része (parcella), vagy altemplomban akár egyetlen szarkofág stb. Tehát egyfajta fogalom-konstrukció. A nemzet kiválóságainak, történelmi személyiségeinek temetési helyéről van szó, ha a Bizottság így döntött.

A nemzeti sírkert kategórián belül használja a törvény a nemzeti panteon kifejezést (“nemzet nagyjainak temetkezési helye, temető, illetőleg hősök tiszteletére emelt templomszerű építmény”). (Gyakran használjuk a budapesti Fiumei úti temetőre a nemzeti panteon kifejezést.)

A nemzeti sírkert vonatkozásában irányadó szabályt a Ttv. 15.§ tartalmaz, továbbá a 146/1999. (X.1.) Korm. rendelet.

 

f) hősi temető, hősi temetési hely

Katonatemetőket és temetési helyeket foglal magába. Fontos elem, hogy békeidőben “alkotmányos kötelezettség teljesítése közben elesettek” temetési helye. Nemzetközi szerződés rendelkezhet úgy, hogy hősi temetőben temethetők el a háborúk polgári áldozatai (Genfi Egyezmény).

 

g) kegyeleti emlékhely

Kegyeleti emlékhelyen nincs elhunyt. Elhunytak emlékének megjelölésére, ezáltal emlékének megőrzésére szolgáló építmény. Elsősorban köztéri emlékművekre (pl. I., II. világháborús), épületek homlokzatán elhelyezett emléktáblára kell gondolnunk.

h) kegyeleti közszolgáltatás

A kegyeleti közszolgáltatás fogalmát el kell határolnunk a temetkezési szolgáltatástól (Ttv. 25.§ (1) bekezdés). Ez utóbbiról való gondoskodás nem feladata az önkormányzatnak. A Ptk. alapján “fogyasztói” (eltemettető) közszolgáltató viszony áll fenn. Esetenként az önkormányzat is, mint megrendelő szerepel (köztemetés).

A kegyeleti közszolgáltatás tartalma a fenntartási, üzemeltetési tevékenységek a köztemetőben. Közszolgáltatás az, amit az önkormányzat nyújt a település polgárainak (irányadó szabály az Ötv. 8.§ (4) bekezdés, a Ttv. 5.§ (3) bekezdés, továbbá a Ttv. 39.§).

A temető (a Ttv. II. fejezete)

A törvény e fejezete különösen a tulajdonviszonyokkal, a tulajdonos feladataival, a fenntartási és üzemeltetési feladatokkal foglalkozik a jog tükrében. Sor kerül a tulajdonos, a fenntartó, az üzemeltető jogállásának meghatározására, és feladataik elhatárolására.

Temetői tulajdonviszonyok

A temetkezés területén az elmúlt évek egyik legjelentősebb változása a temetői tulajdonviszonyok megváltozásában következett be. Korábban állami és egyházi temetők voltak, megközelítően fele-fele arányban. Az állami tulajdonú temetőket a tanácsok kezelték. Az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény alapján ezek a települési önkormányzat tulajdonába kerültek. Kivétel Budapesten a Fiumei úti (Kerepesi) temető, amely a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény alapján tartósan állami tulajdonban marad. Változás az is, hogy az átadott temetők közül néhányat az önkormányzat saját gazdálkodó szervezete tulajdonába adott. (Meg kell jegyezni: ezzel nem változott az önkormányzat fenntartásra vonatkozó kötelezettsége.)

Az átadás során tisztább viszonyok keletkeztek, ugyanis a földhivatali bejegyzés során pontosítani kellett a tulajdonost. Gyakran kiderült, hogy az állam jogtalanul használt egyházi tulajdonú temetőt.

A ’90-es években felerősödött az az igény, hogy magántulajdonú temetők, hamvasztóüzemek is legyenek, illetőleg egyéni és társas vállalkozások is létesíthessenek temetőt.

A törvény bővítette a tulajdonosi kört. A 4.§ (1) bekezdés szerint az eddigiek: állam, települési önkormányzat, egyház mellett temetőtulajdonos lehet: a helyi és országos kisebbségi önkormányzat, gazdálkodó szervezet (Ptk. 685.§ c) pont), és közhasznú szervezet.

A jogi lehetőség fennáll, hogy gazdálkodó szervezet létesíthessen temetőt. (Eddig még nem létesült.)

A tulajdonosi kör szélesítése azon túl, hogy alkotmányos alapokon nyugszik (Alkotmány 1949. évi XX. törvény 9.§) előnyös az önkormányzatoknak, ugyanis a temetőlétesítés jelentős anyagi forrásokat igényel. Felmerül azonban olyan gond, hogy mi történik a magántemetőkkel, ha pl. a vállalkozás csődbe kerül. Szükség van garanciákra.

A 4.§ (2) bekezdés ezért csak ott enged gazdálkodó szervezetnek, közhasznú szervezetnek korlátozás nélkül temetőtulajdont szerezni, ahol van köztemető. Ahol nincs köztemető, ott csak az önkormányzattal együtt szerezhet tulajdont, mégpedig úgy, hogy az önkormányzatnak többségi, 51%-os résztulajdonának kell lenni a temetőben. Ez a többségi tulajdoni hányad a működés során nem csökkenthető 51% alá.

A temetőtulajdonos feladata

Jogos igényként merült fel, hogy kinek mi a feladata a temetőben, továbbá a tulajdonosi, fenntartási és üzemeltetési feladatok egzakt módon elkülönüljenek, ugyanis a korábbi szabályozás a feladatokat összemosta. Átfedés és párhuzamosság volt jellemző. A tulajdonos, a fenntartó, az üzemeltető és a kezelő jogállását is tisztázni kellett. Az Ötv. 1990-ben kimondta a települési önkormányzatok fenntartási kötelezettségét, azonban a konkrét feladat nem került meghatározásra csak a Ttv.-ben 1999-ben. Gond volt az is, hogy a temető tulajdonosa, a fenntartója, üzemeltetője gyakran nem ugyanaz a jogalany, következésképpen pontosan meg kell határozni viszonyukat.

A törvény 5.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a temető fenntartója:

-    a temető tulajdonosa, illetőleg

-    aki kezelői joggal rendelkezik.

 

A szabály arra utal, hogy a temetőt a tulajdonosának, kezelőjének kell fenntartani.

Állami temető kezelője - hasonlóan más vagyontárgyhoz - a Kincstári Vagyonigazgatóság. A KVI-t az 5.§ (2) bekezdés szerint a tulajdonossal megegyező jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik.

A gyakorlatban, ha temetőfenntartót említünk, az a tulajdonos, illetve a kezelő.

 

Az 5.§ (3) bekezdés ismétli az Ötv. szabályait: a köztemető fenntartója a települési önkormányzat, a fővárosban a fővárosi önkormányzat. A törvény itt külön is hangsúlyozza a feladatok ellátásának társulásos, vagy más együttműködési formájának lehetőségét.

 

A Ttv. 6.§-a tartalmazza a tulajdonos feladatait. Négy feladatkört határoz meg, amely egységesen minden temető tulajdonosára vonatkozik. Ebben nincs kivétel egyházi, illetve önkormányzati temetőt tekintve.

A temető tulajdonosának feladata:

(1)  bek. a temető

-   tárgyi és infrastrukturális létesítményeinek,

-   zöldfelületeinek,

-   sírhelytábláinak

megépítése, illetve kialakítása.

A temető tárgyi, infrastrukturális létesítményeit a Ttv. 9.§-a tartalmazza. A jogszabály hangsúlyosan - az építészeti-műszaki létesítményekkel azonosan - kezeli a temető zöldfelületeinek kialakítását. A vitákat megelőzendő, a Ttv. a sírhelytáblák (parcellák) kialakítását is a tulajdonos feladatkörébe utalja.

(2) bek. a temető kegyeleti méltóságának megőrzése.

E feladat az alapelvekből vezethető le. A kegyeleti feltételekről a temetőben a tulajdonos köteles gondoskodni. A kegyeletet alapvetően a teljes körű infrastruktúra, a rend, a tisztaság, a zavartalan temetőhasználat, a zöld (természeti) környezet szolgálja. A kegyelet méltósága függ az üzemszerű működés kultúrált minőségétől, az ellátás színvonalától.

(3) bek. (köteles) a temető

-    fenntartásáról,

-    üzemeltetéséről

gondoskodni.

Nemzetközi szerződés, pl. hősi temetők esetén eltérhet a törvényi szabályozástól, ezért ezt figyelembe kell venni.

A (3) bekezdésben válik nyilvánvalóvá az a jogalkotói szándék, hogy a temetőtulajdonos gondoskodjon minden, a saját temetőjével kapcsolatos feladat ellátásáról, a létesítményekről, azok működőképességéről, a temető használatáról.

A fenntartási és üzemeltetési feladatokat elláthatja:

-   saját maga, vagy

-   gazdálkodó szerezet útján szerződéssel.

Saját ellátás esetén az önkormányzat saját költségvetésében saját alkalmazottal, vagy az egyház saját alkalmazottjával esetleg karitatív módon látja el a feladatát. Ha azonban gazdálkodó szervezet (Ptk. 685.§ c) pont) útján gondoskodnak a két feladatról, ez esetben csak szerződéssel tehetik.

Egyház a Ptk. szerint köt szerződést, megállapodást, megbízást a gazdálkodó szervezettel.

Az önkormányzat azonban kegyeleti közszolgáltatási szerződést (Ttv. 39.§) köt. 

A szerződés megkötésének az a feltétele mind az egyházi, mind pedig a köztemetőkben, hogy a gazdálkodó szervezet rendelkezzék a Vhr. 54.§-ában előírt szakmai képesítési követelménnyel.

Az Ötv. 9.§-a alapján az önkormányzat saját szervezetet is alapíthat a feladat ellátására. A kiszerződéses rendszert azonban egyre több önkormányzat választja.

4.   a temető használatáról temetőszabályzatot kell készíteni.

Törvényi kötelesség, hogy minden temetőben legyen “temetőszabályzat”. Köztemetőben a szabályzat a helyi rendelet (Ttv. 42.§).

 

A temető, temetkezési emlékhely létesítése

A Ttv. 8.§-a a létesítés és beépítés építésigazgatási követelményeit tartalmazza.

Temető, temetkezési emlékhely létesítésére az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (továbbiakban: Étv.) és végrehajtási rendelkezései irányadók [országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet (OTÉK)], továbbá az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásról szóló 46/1997. (XII.29.) KTM rendelet.

A temető helyének kijelölését a településrendezési tervek tartalmazzák, a beépítési előírásokat a helyi építési szabályok. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi 31. tvr. szerint a temető területét művelés alól kivett területként kell kezelni és nyilvántartani. A temető és a temetkezési emlékhely építményeinek, közműveinek megépítése engedélyköteles. Az engedély beszerzése a tulajdonos kötelezettsége. Nem építmény a síremlék, erre nem kell építési engedélyt kérni, viszont a sírboltot és urnafülkét csak építési engedély birtokában lehet (Étv. 9.§) megépíteni. Abban az esetben, ha az önkormányzat kötelező feladatát más tulajdonában lévő temetőben látja el, a használatában lévő temetőrész köztemetőként működik, így az engedélyezéssel összefüggő kötelezettségek a köztemetőt fenntartó önkormányzatot terhelik.

 

A törvény tartalmazza az építésigazgatási eljárásban közreműködő szakhatóságokat.

 

Köztemető létesítéséről a települési önkormányzat gondoskodik. Vegyes tulajdon esetén, ha a tulajdoni hányad legalább 51%, a temető köztemetőnek minősül.

A temető bővítésére a létesítésre vonatkozó szabályokat kell figyelembe venni.

Az OTÉK szerint a temető területe különleges terület, létesítése sajátos feltételeket igényel.

Ennek legfontosabb különleges létesítési szempontjait a Vhr. 1.§-a  tartalmazza:

1.   Temető céljára olyan területet kell kijelölni, hogy a talajvíz szintje 2,50 m-nél ne emelkedjen magasabbra. Ez irányadó a bővítésnél, az újra-betemetésnél, vagy a sírmezők további igénybevételénél is.

2.   Figyelembe kell venni a védőtávolságot, amit a helyi építési szabályzat ír elő. Az OTÉK módosításáról szóló 36/2002. (III.7.) Korm. rendelet 11.§-a szerint új vagy újra megnyitott temető, temetkezési emlékhely telkén belül legalább 30 m széles fásított védőterületet kell kialakítani. E szabályt működő temető, temetkezési emlékhely bővítési területére is alkalmazni kell.

A temetőben (temetkezési emlékhelyen) a kegyelet gyakorlását kívülről sok minden zavarhatja (forgalom, hanghatás, üzemi tevékenység stb.). Ugyanakkor a temetőben megvalósuló kegyeleti tevékenységek zavarhatják az ingatlanszomszédokat, akiknek méltányolható érdekeit is figyelembe kell venni.

A Vhr. 2.§-ban a temető kert jellegén van a hangsúly. Azt a korszerű szemléletet és Magyarországon kívánatos irányzatot tükrözi, hogy temetőink legyenek temetőkertek. Tapasztalatok szerint a zöld környezet a természeti elemek, a kegyeleti funkció érvényesülését segítik. A temető a település zöldfelületi rendszerének része, az épített környezet zöldfelületi elemeire jellemző funkciókkal. Ennek lényege: “a temetőt az épített és a természeti környezet harmóniájára figyelemmel kell kialakítani”.

Ez úgy érhető el:

1.   ha a temető területe legfeljebb 65%-ban betemetett, a többi szabadon marad út, növényzet részére,

2.   a (3) bekezdésben felsorolt helyeket (bejárat, fogadótér, ravatalozóhoz vezető út, ravatalozó környéke) parkszerűen kell kialakítani és fenntartani,

3.   a temetőt fásítani kell.

 

Temetkezési emlékhelyen korlátozottak az elhelyezés lehetőségei, gyakorlatilag a közegészségügyi és a kegyeleti funkció dominál. Templomkertben, valamint az építmények külső-belső környezetében azonban gondolni kell a természeti elemek, ültetvények létesítésére.

 

A temetői létesítmények

A Ttv. 9.§-a szerint a temető tulajdonosának biztosítani kell utat, ravatalozót, tárolót és hűtőt, boncolóhelyiség-csoportot, kerítést (élősövény), vízvételt, illemhelyet, parkosítást, utak fásítását és hulladéktárolót.

Ezek milyenségét, szakmai követelményeit a Vhr. tartalmazza.

A Ttv. 43.§ (2) bekezdés alapján e létesítményeket 2004. október 1-ig kell megépíteni. Emiatt temetési helyeket nem szabad felszámolni a használati időn belül, de meg lehet egyezni. Ha lejár a használati idő, akkor megtiltható az újraváltás, ha helyén a 9.§ szerinti létesítményeket kell megépíteni. Az építést a lejárat után 2 éven belül el kell végezni.

 

A Ttv. 9.§ a) pont: út

A Vhr. 3.§ (1-2) bekezdése szerint a temető megközelítését kell biztosítani, illetőleg a belső úthálózatot, amit gépjárművel is járhatóvá kell tenni. Az utakat úgy kell kiépíteni, hogy az megfeleljen az akadálymentes közlekedést előíró, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. tv. rendelkezéseinek. (Az OTÉK előírja parkoló létesítését.)

 

Ttv. 9.§ b) pont: ravatalozó

A temetőnek két fő funkcionális létesítménye van: a ravatalozó és a temetési hely.

A ravatalozó a temető fő építménye. Színvonalas építészeti kiképzést igényel. Méretét a használati igény (temetések száma) határozza meg. Funkcionális technikai helyiség megfelelő kialakítása építészeti műszaki feladat.

A ravatalozónak két fő funkcionális része van: az üzemi-technikai- és a búcsúztató helyiség.

Fontos szabály, hogy a ravatalozó épületegyüttest, illetve környezetét úgy kell kialakítani, hogy az külső ravatalozásra is alkalmas legyen.

A Vhr. 5.§ (1) bekezdés alapján temetkezési emlékhelyen nem kell feltétlen ravatalozót építeni. Ha ravatalozót építenek, azt kizárólag csak búcsúztatásra - a szertartás lebonyolítására - szabad használni. A Vhr. 6.§ (1) bekezdés szerint temetkezési emlékhelyen elhunytat még ideiglenesen sem szabad elhelyezni, és a búcsúztatáshoz sem szabad előkészíteni.

A Vhr. 6.§ (2) bekezdés szerint külső ravatalozás sem végezhető. Ez a szabály az ingatlanszomszédok méltányolható érdekeit védi.

Ravatalozás előfordulhat temetőn, illetőleg temetkezési emlékhelyen kívül (pl. Parlament, Intézmény, Opera). Ilyen esetben az ÁNTSZ engedélye szükséges.

 

Ttv. 9.§ c) pont: tároló-hűtő

A Vhr. 5.§ (3) bekezdés szerint az elhunyt hűtéséről folyamatosan gondoskodni kell. Általában speciális egy-több személyes halotthűtő berendezés használata terjedt el, ritkán teremhűtőt használnak.

A Vhr. 5.§ (4) bekezdés alapján kis településeken (2000 fő alatti lakónépesség) a hűtés ravatalasztallal kombinált módon is megoldható.

 

Ttv. 9.§ d) pont: boncolóhelyiség-csoport

A Vhr. 7.§ (1) bekezdés szerint csak városi temetőben kell boncolót építeni, ha 20 km-es körzetben ilyen célú létesítmény, kórházban vagy másik temetőben nincs. Egyébként a ravatalozó épületen belül kell kialakítani. A létesítés műszaki, közegészségügyi követelményére külön (egészségügyi) jogszabály vonatkozik.

 

Ttv. 9.§ e) pont: kerítés

A Vhr. 3.§ (3) bekezdés szerint a temető bekerítésének módját a helyi építési szabályzat rögzíti. A kerítés lehet:

-   tömör vagy áttört építészeti-műszaki lehatárolás, azonban mellette cserjesávot, fasort kell telepíteni, vagy

-   élősövény (ez esetben nem kell műszaki létesítmény).

  Gyakran kerítésként szolgál az urnafal. Nem szerencsés. Ilyen esetben is kötelező a cserje és faültetvény, a megközelítés biztosításával.

 

Ttv. 9.§ f pont: vízvétel, illemhely

A Vhr. 4.§ (2) bekezdése szerint 150 méterenként kell vízvételt biztosítani a látogatók számára a kegyelet gyakorlásához, sírok gondozásához. A Vhr. 55.§ (2) bekezdése alapján nem követelmény a közműhálózat megépítése. A temetőlátogatóktól a vízhasználatért díj nem kérhető.

 

Ttv. 9.§ g) pont: parkosítás, utak fásítása

A Vhr. 2.§ (3) bekezdése alapján parkosítás a kiemelt helyeken indokolt. Működő temetőben ilyen értelmű fejlesztést tervszerűen el kell kezdeni, és gondoskodni szükséges ezek színvonalas fenntartásáról. Meg kell jegyezni, kívánatos lenne a sírmezők parkszerű kialakítása is. Az utak fásítása egyfelől térben elhatárolja a sírmezőt, másfelől vizuális vonalvezető, eligazító. A fák a természeti környezet, a zöldfelületek legjelentősebb elemei. (A növényalkalmazás egyes kérdéseivel az V. fejezetben foglalkozunk.)

 

Ttv. 9.§ h) pont: hulladéktároló

Temetőn belül is szükség van “hulladékgazdálkodásra”.

A Vhr. 4.§ (1) bekezdés a hulladék legalább gyűjtésére, elszállítására hívja fel a figyelmet. Célszerűen össze kell kapcsolni a már kötelező települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatással.

A temetői hulladékgazdálkodás során korszerű kezelést érdemes megvalósítani (szelektív gyűjtés, komposztálás, újrahasznosítás).

 

A Ttv. 9.§ (2) bekezdés tartalmazza a lezárt temető létesítményeit, amelyeket kötelezően biztosítani kell. Ezek: kerítés, vízvétel és illemhely, hulladéktároló.

A Vhr. 8.§ szerint a Vhr. 3.§-a figyelembevételével kell a temető lehatárolását megoldani. Az utaknak a sírhelyek megközelítésére kell alkalmasaknak lenniük.

Lezárt temetőben a kulturális örökség védelme, a kegyelet gyakorlása szempontjából szükséges a létesítményeket biztosítani, illetőleg fenntartani.

 

Temetési helyek kialakításának általános szempontjai

A temető az elhunytak elhelyezésére, eltemetésére szolgáló hely, a település közegészségügyi szolgálatára létesített intézménye. Már említettük, hogy a temetőnek két fő funkcionális eleme van: a ravatalozó és a temetési helyek. A temetési helyek kialakítása (Ttv. 6.§ sírhelytáblák) a tulajdonos feladata.

 

A Vhr. 10.§ előírja, hogy a temetőt sírhelytáblákra kell osztani. (A gyakorlatban parcelláknak is nevezzük. Több parcella együtt a sírmező.) A sírhelytáblákat sorokra kell osztani. A parcella sorokat és benne a temetési helyeket számozni kell. A parcellák számozását fel kell tüntetni a tábla szélén, sarkain. A sorokat egységesen kialakított rend szerint minden parcellában, azonos módon számozni szükséges. (Elfogadott gyakorlat, ha a parcellák: balról jobbra növekvő sorszámúak, a sorok: balról jobbra emelkedő számú a parcellán belül. Fej-fej melletti elrendezésnél mindegyik szakasz első sor. Gyakran az első három sor körbefut folyamatos számozással.) Nagyon fontos, hogy ez a nyilvántartással megegyező legyen. Lényeges, hogy a számozás ne változzon.

Ma már a temetőket kertészeti építészeti tervek szerint építik. A létesítés idején csak a sírmezők helyét jelölik ki, és egy részét építik meg. A temető területe gondozás hiányában elgazosodik, fák, cserjék lepik el. Kegyeleti szempontból kifogásolható az elhanyagolt állapot.

 

A Vhr. 10.§ (3) bekezdés szerint a betemetés előtt a sírhelytáblákat temetésre elő kell készíteni. Kegyeleti okok miatt ezért előírás: a tereprendezés, ültetvényezés, fásítás, határoló út megépítése. Ha ez nincs így elkészítve, akkor a tulajdonos kegyeletsértő módon temet. Ez a bekezdés sugallja a temetőterületek átgondolt, előre megtervezett igénybevételét, lehetőleg szaktervezők bevonásával. Ma már követelmény az átgondolt, tervszerű előkészítés, ugyanis így lehet biztosítani a kegyeleti igényeket.

A Vhr. 10.§ (4) bekezdése lehetőséget biztosít arra, hogy a parcellán belül akár az egyes temetési helyek kertészeti, építészeti (síremlék-tervezés) kialakítása is megtörténjen. Továbbá a későbbi gondozás feltételei is tervezett módon meghatározható legyen. Ezt azonban szerződésben kell lefektetni.

 

A központi rendelkezések a temetési helyek méretét nem írják elő.

A Vhr. 10.§ (5) bekezdése szerint nincs kötelező szélességi, hosszúsági méretelőírás. Ezt a temetőszabályzatban kell rögzíteni a temetési helyek egymástól való távolságával együtt. Ez településenként, temetőnként is eltérő lehet. A sírgödör mélység azonban szabályozott.

 

A temetési helyek fajtái

A Vhr. 11.§-a alapján a hagyományos koporsós temetés esetén a temetési hely: egyes sírhely, kettős sírhely és sírbolt.

Az egyes sírhely alapmérete egy koporsó, a kettős sírhely alapmérete egymás mellett kettő koporsó. Ez a méret-meghatározás független attól, hogy mennyi koporsót lehet rátemetni. A Vhr. 37.§-a alapján az egyes sírhelyre további kettő elhalt rátemethető. (A kettős sírhelyen további négy elhalt, vagy 25 évnél régebben elhunyt holttestmaradvány rátemethető).

A Vhr.11.§ (3) bekezdés szerint a sírgödör mélysége: 200 cm. Rátemetésnél a felülre kerülő koporsót 160 cm mélységbe kell letenni.

Sok vitát előzhet meg az a szabály, hogy a sírgödröt lebomló anyaggal lehet burkolni.

A padmalyos sírhelyek készítése azonban tiltott.

A Vhr. 11.§ (5) bekezdése tartalmazza a sírboltra (kripta) vonatkozó szabályokat. Ezek különösen: már kettő koporsó elhelyezésére szolgáló építmény is lehet sírbolt. Sírbolt építése engedélyköteles. A helyét a tulajdonos, illetőleg az üzemeltető jelöli ki. Ha az építési hatóság megadja az engedélyt, és a rendelkezésre jogosult megfizette a helyet, a tulajdonosnak a hozzájárulást meg kell adnia.

 

A Vhr. 12.§-a szerint a hamvasztásos temetés esetén a temetési hely: az urnafülke (kolumbárium), urnasírhely, urnasírbolt és a koporsós temetési hely.

A 46/1997. (XII.24.) KTM rendelet 9.§-a alapján az urnafülke és az urnasírbolt engedély köteles.

A hazai temetők legnagyobb gondja az urnaparcellák és -fülkék telepítésének “esztétikája”. Kevés temetőben oldották meg ezek szakszerű, anyagában, kialakításukban nagy változatosságra képes elrendezését. Ezért utal arra (figyelemfelhívásul) a Vhr. 12.§ (3) bekezdése, hogy a tulajdonos előírhatja a fülke és az urnahelyek anyagát, illetőleg a művészi formák alkalmazását. Kötelező azonban az egyedi díszítési lehetőség megoldása.

 

A Vhr. 12.§ (5) bekezdése előírja, hogy a hamvak szórásához önálló, de mindenképpen parkosított területet kell kijelölni.

A Vhr. 12.§ (6) bekezdése szerint a Ttv. 2.§ (4) bekezdése hatálya alá tartozó jogtárgyakat külön erre a célra kijelölt sírhelytáblába kell eltemetni.

Sírjel

A jogszabály tudatosan “sírjel” fogalmat használ a temetési hely megjelölésére. Ide értendő a kereszt, a fejfa, kopjafa, síremlék, emlékoszlop, szobrászati vagy más szakipari és egyéb alkotás (a sírbolt felépítménye nem e fogalomkörbe tartozik).

 

A Vhr. 13.§ (2) bekezdése szerint a síremlék, emlékoszlop vázrajzát, tervét be kell mutatni az üzemeltetőnek. Az üzemeltető a következőket vizsgálja:

-    nem foglalhat el temetési helynél nagyobb területet,

-    magassága megfelel-e az előírásoknak,

-    feliratozás megfelel-e a Vhr. 14.§ (1) bekezdésnek.

 

A Vhr. 14.§ (2)-(3) bekezdése szerint a halva született magzat temetési helyét jelzőfával kell megjelölni (temetés napja, sírhelyszám). Ha a hozzátartozó gondoskodott az eltemetésről, akkor az utónév is rákerülhet a sírjelre.

A sírjelek állaga romolhat, amelynek súlyos következményei lehetnek.

A Vhr. 15.§-a alapján a temetőtulajdonos jogosult, illetve köteles felhívni a temetési hely feletti rendelkezésre jogosultat, ha a sírjel élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztet. Közvetlen veszély esetén az építési hatóság elrendelheti a bontást, ezáltal a veszélyhelyzet megszüntetését. A helyreállításig további temetkezés nem történhet.

 

A Vhr. 16.§-a szerint nemzeti sírkertben sírjelet állítani, megszüntetni a Nemzeti Kegyeleti Bizottság hozzájárulásával szabad.

 

Temetőfenntartás

A törvény szerint a temető fenntartásáról a temető tulajdonosa köteles gondoskodni (Ttv. 6.§ (3) bekezdés).

Köztemető fenntartója a települési önkormányzat.

A törvény a fenntartás körében a klasszikus műszaki értelmű fenntartási feladatokat fogalmazza meg.

 

A Ttv. 13.§ (1) bekezdése alapján a fenntartó feladata az építmények, közművek, temetői létesítmények, zöldfelületek karbantartása, felújítása, gondozása.

 

Fenntartási feladat a meglévő temetői létesítmények (Ttv. 9.§) működőképes állapotban tartását jelenti. Ez folyamatos üzemmeneti, működőképesség biztosítását, ezzel összefüggő szakipari, kertészeti beavatkozást igénylő munkát jelent. Mindezt a beavatkozást (karbantartás, felújítás, gondozás) a temető rendeltetésszerű használata céljából kell tenni. Nem elég megépíteni, létrehozni az infrastruktúrát, annak folyamatosan jó, és a célnak megfelelő állapotban kell lennie.

 

A fentieket figyelembe véve a temetőtulajdonos létrehozza a temetőt és létesítményeit, a fenntartó a már megépült létesítmények működőképességéről gondoskodik, és az üzemeltető működteti a temetőt, biztosítja annak használatbavételét.

 

A Ttv. 14.§-a szerint a hősi temetőket, hősi temetési helyet nemzetközi egyezmény alapján kell fenntartani és megőrizni. Erre vonatkozó egyezmények a következők: (A temető fenntartásának részletes szakmai feladatait az V. fejezetben tárgyaljuk.)

 

1.   A háború áldozatainak védelmére vonatkozóan, Genfben 1949. augusztus 12-én kötött egyezmények. “Genfi Egyezmények”, kihirdetve: 1989. évi 20. tvr.

Az Egyezményeket Magyarország aláírta. Ez alapján a katonák, valamint olyan személyek, akik megszállás, ellenségeskedés miatt fogságba kerültek és elhaláloztak, maradványukat (sírjukat) az elhalálozás helye szerinti ország hatósága köteles tiszteletben tartani és gondoskodni megfelelő karbantartásáról. Úgy kell megjelölni, hogy azokat mindenkor meg lehessen találni. Nyilvántartást kell vezetni a temetési helyeikről. Tájékoztatási kötelezettséggel tartozik az eltemetési hely szerinti hatóság az elhunyt állampolgársága szerinti országnak.

 

2. Eddig megkötött kétoldalú egyezmények.

Az alapegyezményen túl az államok kétoldalú megállapodásokat (hadisír-egyezmény, kormányok között háborúban elesett katonák és polgári áldozatok emlékhelyeinek megőrzéséről és megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló Megállapodás) kötnek. A hatályos megállapodások a kihirdetett kormányrendeletek szerint a következők:

-    43/1995. (IV.24.) Korm. rend. magyar-német hadisíregyezmény,

-    104/1996. (VII. 16.) Korm.rend. magyar-orosz hadisíregyezmény,

-    216/1998. (XII.30.) korm.rend. magyar-ukrán hadisíregyezmény,

-    154/2000. (IX.13.) Korm.rend. magyar-moldáv hadisíregyezmény.

 

Hősi temetők vonatkozásában utalnunk kell a még hatályos 1947. évi XIX. törvényre, amely kimondja, hogy minden község (város) köteles a területén lévő szovjet katonai emlékművet, hősi temetőt és sírokat költségvetésének terhére gondozott állapotban tartani.

Temetőüzemeltetés

A temetőüzemeltetés temetőgondnoki feladatok ellátását jelenti. E feladatokat a Ttv.-ben (különösen: 16.§, 17.§, 18.§), a Vhr.-ben (különösen: 41.§,  54.§, 55.§, 60.§), továbbá a temetőszabályzatban (helyi rendelet), valamint a köztemetőben a kegyeleti közszolgáltatási szerződésben előírtak szerint kell ellátni.

 

A Ttv. 16.§-a részletesen felsorolja az üzemeltetési feladatokat. E feladatokat minden üzemeltető köteles ellátni, függetlenül a temető tulajdonosától. (E szabályok érvényesek az egyházi és az önkormányzati köztemetőkre egyaránt.) Az üzemeltető biztosítja a temető használatát

-    a temetkezési szolgáltatók,

-    a látogatók és

-    a vállalkozók számára, abból a célból, hogy az általuk végzett tevékenységgel a kegyeletgyakorlás a temető rendje szerint megvalósuljon. Az üzemeltető rendelkezésére köteles állni mindazoknak, akik a temetőt használni kívánják. A használat a használók szempontjából jogosultság, az üzemeltető köteles tűrni, sőt elősegíteni a jogszerű használatot. A temetőhasználat mindenkire nézve (a tevékenység jellege szerint) egységes, azonos feltételek szerint lehetséges. E feltételeket a jogszabályok határozzák meg, nem az üzemeltető. Az üzemeltető döntési szabadsága korlátozott, a leírt rend szerint dönthet és cselekedhet, nem diszkriminálhat.

 

Fő munkaterülete a temetési funkció biztosítása, ezért meg kell határozni a temetői, temetkezési szolgáltatás rendjét, biztosítja az eltemetés feltételeit. Gondoskodik az elhunytak átvételéről, azonosításáról, a hűtő-tároló, szükség szerint a boncolóhelyiség-csoport használatáról. Összehangolja a temetéseket, biztosítja a ravatalozást, a szertartások lebonyolíthatóságát. Kijelöli a temetési helyeket, ezért fontos feladata a sírhelygazdálkodás.

 

Az üzemeltető jogosult elvégezni a sírásást, nyilvántartó könyvet vezet, felelőssége ezek megőrzése.

Az üzemeltető gondoskodik arról, hogy a temetőlátogatók a nyilvántartási időben leróhassák kegyeletüket. Nyitja, bezárja a temetőt. Gondoskodik a látogatók tájékoztatásáról, ügyfélfogadásról. Megállapítja a kegyelet gyakorlásának körülményeit, rendjét, betartatja az ezzel kapcsolatos követelményeket, magatartási szabályokat.

A temetkezési szolgáltatás mellett a temetőben számos vállalkozói tevékenység történi (sírgondozás, kőfaragó-ipar stb.). Ezek tevékenységét össze kell hangolni a temető kegyeleti rendje érdekében.

Az üzemeltető feladatköre a temetői létesítmények és útjainak tisztántartása, síkosságmentesítés, hóeltakarítás, az összegyűjtött hulladék elszállítása.

A fentiek miatt jellemezhető a temető úgy, mint üzem. (Ez nem funkció, ez a temető valósága.) Mindezek írott szabályok (Ttv., Vhr., temetőszabályzat, szerződés) szerint történik, amit az érintetteknek be kell tartani (az üzemeltetőnek is), és betartatásuk az üzemeltető feladata.

(Az üzemeltetés szakmai hogyanja a IV. és V. fejezetekben kerül kifejtésre.)

A Ttv. 17.§ (1) bek. előírja, hogy ki lehet üzemeltető. A szakmai feltételt a Vhr. 54.§-a tartalmazza. E szerint a gazdálkodó szervezet vezetőjének vagy alkalmazottjának kertészeti, parkgondozási, illetőleg kertépítő szakképesítéssel kell rendelkezni. E rendelkezés a Vhr. 60.§ szerint 2000. október 1.-től már hatályos. Ha a tulajdonos saját maga látja el az üzemeltetést, akkor ez a szabály nem vonatkozik rá. Szerződéses kapcsolatban azonban mind az egyházi, mind pedig az önkormányzati temetőkben. E követelmény figyelembevételével lehet temetőüzemeltetést vállalni.

A Ttv. 17.§ (2) bek. a versenyjoghoz kapcsolódik. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. tv. (a továbbiakban: Vtv.) a ’90-es években a temetkezési szolgáltató szervezetek számának növekedésével, elemi erővel jelentkezett a szolgáltatás Alkotmányban biztosított szabadsága, és a versenyt korlátozó piaci magatartás gyakorlata közötti ellentmondás.

A rendszerváltozást követően világossá vált, hogy a temetkezési szolgáltatás piaci, a gazdasági verseny szabályai szerint működő tevékenység. Szó sem lehetett a korábbi évtizedeken keresztül kialakult monopolhelyzet fenntartásáról. Azok a fenntartót, temetőüzemeltetők, amelyek temetési szolgáltatást is végeztek az általuk üzemeltetett temetőben, tisztességtelenül korlátozták más temetkezési szolgáltatók szolgáltatási tevékenységét.

E norma - “Az üzemeltető a temetkezési szolgáltatók között hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhat” - a gazdasági verseny szabadságának és tisztaságának megóvása, a piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek céljából került szaktörvénybe.

A temetkezési szolgáltatás szabadsága nem jelenthet korlátozhatatlanságot. Temetőben minden temetkezési vállalkozó végezheti a Ttv. 25.§-ában nevesített szolgáltatást. Ennek mikéntjét, módját, terjedelmét - a helyi körülményeknek megfelelően - temetőszabályzatban, helyi rendeletben kell meghatározni.

Az alaptörvény elve (Alkotmány 9.§) érvényesülését és a vonatkozó jogszabályok betartása, betarthatósága érdekében az üzemeltetést és a szolgáltatást el kell különíteni szakmai és számviteli szempontból egyaránt.

A Vhr. 55.§-a alapján a köztemetőben az üzemeltető, ha temetkezési szolgáltatást is végez, köteles:

1.   az üzemeltetés és a temetkezési szolgáltatás költségeit az önkormányzat által előírt módon elkülöníteni,

2.   megfizetni a temetőfenntartási hozzájárulás díját és a létesítmények igénybevételi díját,

3.   minden üzemeltető, ha nem is végez temetkezési szolgáltatást, köteles az önkormányzatot évente tájékoztatni üzemeltetési bevételeiről és kiadásairól. (Meg kell jegyezni, ez képezi a díjkialakítás alapját.)

A szakmai elkülönítésben irányadó a Ttv. 25.§-a és a Ttv. 16.§-ának összevetése. A keresztfinanszírozás elkerülése követelménye miatt tételesen és folyamatosan figyelemmel kell kísérni külön a szolgáltatás, külön az üzemeltetés kiadásait és bevételeit.

A számviteli elkülönítésnek és a díjak megállapításának is a szakmai elkülönítés az alapja. A temető tárgyi és infrastrukturális létesítményeihez, ezek igénybevételéhez kapcsolódik az üzemeltetési feladat (köztemetőben ez a kegyeleti közszolgáltatás, lásd. a Ttv. 3.§ f) pont). Ezek különösen: portaszolgálat, tájékoztatás, nyilvántartás, halott átvétel-átadás, hűtés és ravatalozó, valamint a technikai előkészítő helyiségek biztosítása, sírhelyek (temetési helyek) biztosítása, ezen belül a sírásás, továbbá lezárás, megszüntetés, rendészet. Mindezek tárgyi-műszaki-anyagi és a személyi feltételei együtt tartoznak az üzemeltető körébe (következésképpen az ezzel kapcsolatos költségek, illetőleg bevételek, és az erre vonatkozó díjak.)

 

Az elkülönítés egyik legnehezebb szakasza a ravatalozó használat (üzemeltetés) és a ravatalozás (temetkezési szolgáltatás) elkülönítése. Gondos tartalom meghatározást igényel. Egyfajta megosztás lehet a következő: üzemeltető nyújtja: búcsúztató helyiséget, alapvilágítást, áramforrást, szőnyeget, ülőhelyet, esetleg személyzetet (testőr). Szolgáltató szolgáltatási köre lehet pl.: további mobil berendezés, több ülőhely, hangosítás, a koszorú elrendezés, illetőleg személyzet (testőr). Nagyon fontos az, hogy a temetőszabályzat (helyi rendelet) pontosan tartalmazza az üzemeltető részéről történő ellátást és feladatot. Ha az üzemeltető temetkezési szolgáltatást is végez, köteles ugyanazt az ellátást igénybe venni, megfizetni ravatalozóhasználat címén, mint más temetkezési szolgáltató.

A feladatok és ráfordítások elkülönítése az egyes díjtételek megállapítása a díjtételek tartalmi elhatárolása miatt is fontos. A díjtétel az oda tartozó feladat költségeit tartalmazhatja.

A temetőlátogatók megfelelő tájékoztatása alapkövetelmény. Nagyobb temetőben ügyeleti rendszert célszerű szervezni. Tájékoztató táblán indokolt a legfontosabb - temetőhasználat rendje, szabálysértés, hirdetmények stb. - információkat közölni. Ha nincs folyamatosan működő gondnoki iroda a temetőben, indokolt közölni, hogy a látogató hol kaphat felvilágosítást.

Nyilvántartás

Az üzemeltető kiemelt feladata a nyilvántartás vezetése. A Ttv. 18.§-ából következik, hogy a kegyeleti jogok gyakorlása céljából kell a nyilvántartást végezni. Külön jogszabály szerint nyilvántartást vezetni csak törvényben meghatározott szabályok szerint és alapján lehet.

 

A Ttv. nyilvántartókönyv és sírboltkönyv vezetését írja elő kötelezően. A nyilvántartás kizárólag a Ttv. szerinti tartalommal vezethető. (A korábbiakhoz viszonyítva nem szabad feltüntetni a halál okát.)

 

A Vhr. 41.§-a szerint minden temetést időrend szerint kell bejegyezni. A sírboltkönyv annyiban különbözik a nyilvántartókönyvtől, hogy abban a rendelkezésre jogosult személynek a rendelkezéseit (a sírboltba történő temetésre vonatkozó) is tartalmaznia kell. Ismeretlen (N.N.) holttest eltemetése esetén az eljáró hatóság nevét és az ügyszámot is be kell írni.

 

Sírhely újratemetésekor vagy temető megszüntetésénél a maradványok közös sírba helyezési idejét, sírhelyszámát is nyilván kell tartani (Vhr. 41.§ (2) bekezdés).

A nyilvántartókönyvben személyes adatok vannak, ami védelmet igényel, ezért csak az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezni jogosult tekinthet bele, azonban az üzemeltető köteles felvilágosítást nyújtani az elhunyt temetési helye iránt érdeklődőknek.

Temetői munka

Az üzemeltetés során gondoskodni kell a különböző vállalkozói tevékenységek működési lehetőségeiről a temetőben. Ezek szakipari, kertészeti jellegű munkák. Mindemellett a látogatók is - kegyeletgyakorlás során - tevékenykednek elhunyt szeretteik sírjánál, annak gondozásában.

A temető rendjéről az üzemeltető gondoskodik. Ahhoz, hogy ezt képes legyen teljesíteni, a Vhr. 23.§-a szerint

1.   minden munkát a temető üzemeltetőjének be kell jelenteni, kivéve a hozzátartozók részéről történő sírgondozói, sírdíszítési, sírbeültetési tevékenységet,

2.   fő szabály, hogy a vállalkozó tevékenységét a temetőszabályzat (helyi rendelet) előírásainak megfelelően köteles végezni,

3.   általános - mindenkire vonatkozó - szabály: a munka, a tevékenység ne sértse mások kegyeleti érzését, ne akadályozza az éppen akkor történő búcsúztatást, hang és egyéb hatás ne zavarja a szertartást. Nem szabad akadályozni a temetési hely megközelíthetőségét, nem sérülhet a szomszédos sírhely.

 

A temetőhasználat jogosultság, de a temető rendjére figyelemmel lehet megtenni. A vállalkozások “valakinek” a tulajdonát használják. A fenntartás, üzemeltetés költségeinek fedezetére került bevezetésre a temetőfenntartási hozzájárulási díj.

 

Temető lezárása

Sírhely-gazdálkodási megfontolások indokolhatják a temető, temetőrész, parcella, temetési hely lezárását.

A Ttv. 10.§-a alapján ezt a temető fenntartója (tulajdonosa) jogosult megtenni. Ez az aktus további temetések megtiltását jelenti, azonban nem korlátlanul. A Vhr. 19.§ (2) bekezdése szerint a lezárt sírhelytáblába is lehet temetni, sírboltba vagy kettős sírhelybe. A lezárás a temetési hely feletti rendelkezési jogosultság korlátozását jelenti, ezért azt a Vhr. 19.§ (1) bekezdése szerint hirdetményben kell közölni. Ha a lezárás egyetlen temetési helyre vonatkozik, azt is hirdetményben kell közölni. A lezárás jelentősége egyre kisebb, a helyhiány miatt a kölcsönösen előnyösebb rátemetéseket ösztönzik. A lezárás intézményének gyakorlata nem kötelező.

A temető megszüntetése

A temető, a temetési hely a tulajdonos döntése alapján megszüntethető. Erre sor kerülhet:

1.   az újbóli temetések lehetővé tétele céljából (Vhr. 19.§ (3) bekezdés), illetőleg

2.   ha a temető (temetőrész) területét más célra kívánják igénybe venni (Vhr. 20.§ (1) bekezdés).

  A megszüntetés feltétele:

1.   Főszabályként kell figyelembe venni a temetési helyek meghosszabbítására való igény kielégítését (Vhr. 18.§ (3) bekezdés).

2.   Ha a lezárásról, illetve az utolsó betemetéstől számított használati idő letelt (Ttv. 10.§ (3) bekezdés).

3.   = A temetőn belül hirdetményben tájékoztatni kell a látogatókat.

= A megszüntetésre kijelölt időpont előtt fél évvel összesen három alkalommal (kéthavonként) országos és helyi napilapban közhírré kell tenni.

= Egyházi temető esetén az egyház lapjában kell közhírré tenni.

 

A temetési hely felett rendelkezőnek kell a megszüntetésre kijelölt időpontig a temetési hellyel kapcsolatban rendelkezni. Ez lehet:

-    áthelyezés temetőn belül, vagy más temetőbe,

-    exhumálással hamvasztás.

 

A sírjellel az rendelkezik, aki a temetési hellyel rendelkezik (Vhr. 21.§). Ha a rendelkezésre jogosult, illetőleg örököse nem intézkedik, a határidőt követő hat hónapon belül a sírjelet a temető tulajdonosa értékesítheti.

 

Rendelkezés hiányában a megjelölt időpontot követően a temetési hely:

a)   újra betemethető. Ez esetben nem kell kiürítést - maradványok kiszedését - elvégezni.

b)   más célra igénybe vehető. Ha a területet továbbiakban nem használják temetkezés céljára, a temetési helyeken lévő maradványokat fel kell tárni és közös sírban (osszárium) kell eltemetni, illetőleg a maradvány hamvasztható, és a hamvak az arra kijelölt helyen szétszórhatók. A kiürítés az ÁNTSZ jelenlétében végezhető.

 

A temető más célú igénybevétele előfordulhat a használati idő lejárta előtt. Ez esetben ezek áthelyezéséről a temetőtulajdonos gondoskodik a temetési hely felett rendelkezési jogosulttal történő megállapodással.

Ha nem lehet (műszaki stb. okból) áthelyezni a síremléket, sírboltot, ezek tulajdonosa kártérítést igényelhet. A kártalanítás kötelező. Mértékére a Ptk. vonatkozó szabályai irányadók (Vhr. 21.§ (3) bekezdés).

 

A Ttv. 11.§-a szerint nem szüntethető meg a nemzeti sírkert fennállásáig. Ha megszűnik, a temetési helyek áthelyezéséről annak kell gondoskodnia, akinek érdeke a megszüntetés. A hősi temető a honvédelmi miniszter jóváhagyása esetén szüntethető meg.

 

Temető, temetési hely újra-használatbavétele

A temetőt általában több cikluson keresztül használjuk.

Ha a temetési hely használati ideje lejárt, az újbóli temetések lehetővé tétele céljából megszüntethető. A jogszabályi feltételek betartása esetén nincs akadálya a sírhelyek újbóli - következő ciklusra történő - betemetésének. Napjainkban ez már mindennapos gyakorlat, különösen a helyhiánnyal küszködő városokban. Kötelező a parcella megfelelő előkészítése.,

 

Új temető létesítése jelentős anyagi áldozatokkal jár. Ezért az egyházak és az önkormányzatok figyelme a korábban lezárt, már nem működő temetők felé fordult. Egyre több helyen ismételten használatba veszik a lezárt temetőt. Ez esetben a Ttv. 12.§-a szerint a létesítésre irányadó jogszabályokat kell figyelembe venni.

 

A temetés feltételei

Statisztikai adatok szerint 1,2-1,4% (ezrelék) évi elhalálozás történik. Magyarországon évente 140.000 ember hal meg.

 

A Ttv. 19.§-a deklarálja, hogy az eltemetés módja szerint a temetés történhet hagyományos koporsós temetéssel (elhamvasztás nélkül), vagy hamvasztással, továbbá egyházi vagy világi szertartás szerint. A temetés módjára nézve a törvény alapelve is utal (Ttv. 1.§ (3) bekezdés).

 

Arra nézve, hogy milyen temetés történik, irányadó az elhunyt életében tett rendelkezése, amit az alapelvek (Ttv. 1.§ (2) bekezdés) szerint tiszteletben kell tartani, és annak megfelelően kell a temetést lebonyolítani. Ez azonban az eltemettetőre aránytalanul nagy terhet nem róhat. E kérdéskört (rendelkezett-e az elhunyt) a szolgáltató nem köteles vizsgálni.

A Ttv. 19.§ (3) bekezdése alapján ilyen rendelkezés hiányában az eltemetés módját, a temetés helyét az határozza meg, aki a temetésről gondoskodik. Az eltemettető személlyel áll kapcsolatban a szolgáltató. Az eltemettető szabadon dönthet, hogy milyen temetést rendel, milyen szertartással.

 

A szolgáltató - az azonos jogállású eltemettetők vitája esetén (ha ez tudomására jut) - csak hagyományos koporsós temetés megrendelést fogadhat el. Vitát nem a szolgáltatónak kell eldönteni. Ha nem rendelik meg a hagyományos temetést, ez esetben akár el is maradhat a temetés. Egyébként, ha az eltemetést senki nem vállalja, a jegyző köztemetés iránt intézkedhet.

Saját halott esetén is figyelembe kell venni az eltemetésre jogosult kívánságát.

 

A temetésről mindenképpen gondoskodni kell. Elhunyt személy nem maradhat temetetlenül. Ez a szaktörvény legfőbb elvéből következik (Ttv. 1.§ (1) bekezdés: “a tisztességes és méltó temetés mindenkit megillet”). A jogszabály szerint elhunytat az arra kötelezetteknek, illetve közköltségen kell eltemetni.

 

A Ttv. 20.§-a szerint a következő sorrend szerint kell gondoskodni az eltemetésről (ez a sorrend az öröklés rendjét követi).

1.   aki a temetést szerződésben vállalta,

2.   akit végrendelet kötelez,

3.   házastárs,

4.   egyéb közeli hozzátartozó (Ptk. 685.§ b) pont).

 

A Ttv. 20.§ (2) bekezdése alapján köztemetést kell végezni, ha nincs temetésre kötelezett, vagy a kötelezett bármilyen okból kötelezettségét nem teljesíti. A temetésről az elhalálozás szerint illetékes települési önkormányzat gondoskodik.

 

A Vhr. 30.§-a alapján a jegyző szólítja fel a temetésre kötelezettet az eltemetés 15 napon belüli teljesítésére. Ha nem tesz eleget, az elhunytat közköltségen kell eltemetni. A jegyző abban az esetben tud eljárást kezdeményezni, h tudomására jut az eltemetési kötelezettség elmulasztása. A kórház, egészségügyi intézmény, esetleg a temető üzemeltetője kezdeményezi az eljárást.

A hozzátartozó (vagy más kötelezett) fordulhat kérelemmel a jegyzőhöz, ha nem képes - pl. anyagi okok miatt - eltemetni az elhunytat. A közköltséges temetésről a szociális törvény is (1993. évi III. tv. 48.§) rendelkezik, és tartalmazza a költségek rendezését.

 

A Vhr. előírja, hogy a jegyző, vagy megbízás alapján a szolgáltató a temetésre egyébként kötelezett személyt értesíti a temetés idejéről és helyéről. Ha a kötelezett személynek az eljáró önkormányzati temetőben temetési hely felett rendelkezési joga van, kérheti az odatemetést.

 

Az eltemetés fő szabályát a Ttv. 24.§ (1) bekezdése tartalmazza. Az eltemetés (elhamvasztás) akkor lehetséges, ha rendelkezésre áll a halottvizsgálati bizonyítvány. Ez lapján lehet a temetést megrendelni, illetőleg intézkedni az eltemetés iránt. A halottvizsgálati bizonyítványra vonatkozó rendelkezéseket a 34/1999. (IX.24.) BM-EüM-IM rendelet tartalmazza.

 

A Vhr. 26.§-a alapján temetni

a)   hagyományos módon koporsóban,

b)   hamvasztás esetén

ba) a hamvak urnába helyezésével urnatemetéssel, illetőleg urnaelhelyezéssel,

bb) hamvak szórásával lehet,

bc) kérésre az urna kiadható.

 

Az eltemetés idejére a vonatkozó rendelkezések irányadók:

1.   A Vhr. 24.§-a szerint a halottat koporsós temetés esetén a halottvizsgálati bizonyítvány kiállítását követő 72 órán túl és 96 órán belül kell eltemetni (negyedik napon).

2.   Ettől a halottvizsgálatot végző orvos eltérő időpontot állapíthat meg.

3.   Ha a hűtés biztosított, 8 napon belül kell temetni.

4.   Hamvasztásos temetés esetén 15 napon belül kell elhamvasztani.

 

A Ttv. 21.§-a alapján fő szabályként az elhunytat temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen kell eltemetni. Urna elhelyezés azonban a hamvasztóüzem ingatlanán is lehetséges (Ttv. 3.§ d) pont és 38.§ (3) bekezdés.

 

A jogok és kötelezettségek rendezése érdekében a törvény új jogintézményt vezetett be: a temetési hely feletti rendelkezési jog fogalmát.

A Ttv. 22.§-a szerint a temetési hely felett az rendelkezik, aki megváltotta. Általában ez egybeesik az eltemettető személyével.

A rendelkezési jog kiterjed:

a)   a temetési helyre helyezhető személyek körére,

b)   sírjel, síremlék állítására,

c)   a temetési hely gondozására (sírjel fenntartására is).

 

A rendelkezési jog időtartamát (sírhelyhasználatot) kormányrendelet határozza meg, amely nem lehet kevesebb:

-    hamvasztásos temetés esetén 10 évnél,

-    hagyományos temetés esetén 25 évnél.

 

A Vhr. 18.§-a alapján önkormányzat meghatározhatja a rendelkezési jog időtartamát. Ez 10, illetve 25 évnél több lehet. Ha azonban erről nem alkotnak helyi rendeletet, akkor

-    egyes és kettős sírhely 25 év,

-    sírbolt 60 vagy 100 (változó),

-    urnafülke, urnasírhely 10 év,

-    urnasírbolt (urnakripta) 20-60 év.

 

Az egyes és kettős sírhelynél az utolsó betemetéstől (rátemetés) kell számítani a sírhelyhasználatot.

 

Temetkezési emlékhelyen a használati idő a fenti időtartamnál hosszabb is lehet, megállapodástól függően.

 

A Ttv. 22.§ (3) bekezdése szerint a temetési hely újraváltásában, meghosszabbításában az eltemettető élvez elsőbbséget, illetőleg az öröklés rendje szerint a soron következő hozzátartozó (örökös).

 

A meghosszabbítás időtartama az újabb ciklusra nem lehet kevesebb 25, 60, 10, illetőleg 20 évnél. (Tehát a törvényben előírt minimum.)

Meghosszabbítás hiányában megszűnik a rendelkezési jog, továbbá, ha a temetési helyről kikerül az elhunyt, kivéve, ha hamvasztás után az urnát visszahelyezik. Más temetési helyre történő átvitelnél a jogosult részére a megváltási díj időarányos részét vissza kell téríteni.

 

Hagyományos koporsós temetésnél a Vhr. 28.§-a szerint koporsóról az eltemettetőnek kell gondoskodni. A koporsónak környezetbarátnak kell lenni. Földbe temetéshez fém, műanyag és üveg koporsó nem használható.

Fertőző betegségben elhunytakat kettős koporsóba kell eltemetni.

Rendkívüli halál esetén az eltemetéshez a halottvizsgálati bizonyítvány mellett az eljáró hatóság engedélye is szükséges.

A temetőbe, temetkezési emlékhelyre szállított elhunytakat azonosítást követően azonnal el lehet temetni.

 

Hamvasztásos temetés

Magyarországon a hamvasztásos temetés aránya 25-27%, Budapesten 70%.

 

Hamvasztani a Ttv. 24.§-a szerint akkor lehetséges, ha a halottvizsgálati bizonyítványra feljegyezték, hogy az elhunyt hamvasztható.

 

A Vhr. 32.§-a szerint a szolgáltató köteles tájékoztatni az eltemettetőt, hogy melyik hamvasztóüzemben fogják elvégezni a hamvasztást.

Sorrendben:

1.   alapszabály, hogy a legközelebbi hamvasztóban kell elhamvasztani,

2.   kivéve, ha az ügyfél más üzemet jelöl meg, továbbá

3.   kivéve, ha a távolabbi üzemben a hamvasztás és a szállítás együttes díja kevesebb, mint a legközelebbi hamvasztóban.

 

Erről kifüggesztett árjegyzékben kell az eltemettetőt tájékoztatni. Ennek a díjnak kell szerepelni a számlában.

 

A hamvasztóüzemben a halottvizsgálati bizonyítványról másolatot kell készíteni és megőrizni. Ismeretlen holttest (N.N.) nem hamvasztható.

 

A hamvakat a keletkezett hamu űrtartalmának megfelelő űrtartalmú urnába kell tenni (Vhr. 57.§ (1) bekezdés). Jogszabály nem írja elő belső urna használatát.

 

A Vhr. 33.§-a szerint az urna

1.   urnafülkébe helyezhető,

2.   urnasírba temethető,

3.   urnasírboltba (urnakriptába) temethető,

4.   sírhelybe rátemethető,

5.   a sírhely felületére elhelyezhető,

6.   sírboltba (kriptába) elhelyezhető.

 

Sírhelybe temetésnél fél méter mélyen kell elhelyezni az urnát. Az urna rátemetés a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg.

 

7.   A Ttv. 21.§ (2) bekezdés alapján a Vhr. 33.§ (3) bekezdése szerint az urnát kérésre ki kell adni, és az elhelyezhető bármely ingatlanon, ha a tulajdonos hozzájárult és a kegyeleti szempontok betarthatók. Elhelyezhető pl. lakásban, kertben, altemplomban, templomkertben.

8.   A Ttv. 21.§ (3) bekezdése alapján és a Vhr. 34.§-a szerint a hamvak szétszórhatók:

= a temető arra kijelölt helyén, talajba való bemosódás biztosításával,

= zárt rendszerbe (műtárgyba) oly módon, hogy abból nem kerülhetnek ki,

= temetőn kívüli ingatlanon, ha a tulajdonos hozzájárult (bármilyen ingatlan, különösen temetkezési emlékhely, hamvasztóüzem kertje, lakókert stb.),

= légi járműből engedéllyel folyóba, erdőre.

 

A szétszóráshoz az eltemettető rendelkezése szükséges. A módszer és a hely tekintetében fő követelmény a kegyeleti igények betartása.

 

Sírnyitás

A hagyományos koporsós temetési helyek összefüggésében merül fel a sírnyitás, amely temetési szolgáltatásnak minősül. A sírnyitás nem feltétlenül exhumálással függ össze.

Sírnyitás szükséges:

-    rátemetés,

-    holttest újratemetése,

-    eltemetett holttest utólagos hamvasztása,

-    hatósági eljárás,

-    kiürítés esetén.

 

Leggyakrabban rátemetés miatt szükséges a sírnyitás. A jogszabály lehetővé teszi a már meglévő betemetett sírra további elhunyt rátemetését. Ez kegyeleti célokat szolgál. A családok együtt, egy helyre temetése érzelmi, kultikus igényeket kielégítő gyakorlat napjainkban is. Mindemellett sírhely-gazdálkodási szempontból is előnyös. A Vhr. 37.§-a szerint mélyítéssel további 2 elhalt (illetőleg 25 évnél régebben elhunyt exhuma) rátemethető az egyes sírhelyre. Arra kell ügyelni, hogy a felső koporsó alja 160 cm-re legyen. A rátemetés (kivéve az exhuma 25 évnél régebbi) mindig meghosszabbítja a sírhelyhasználati jogot (temetési helyre vonatkozó rendelkezési jogot).

 

A Vhr. 35.§-a alapján a sírnyitás engedélyhez kötött. Engedélyt - kérelemre - a területileg illetékes ÁNTSZ ad.

Engedély az elhalálozást követő 5 éven belül hamvasztás, áthelyezés, rátemetés, illetőleg nyomozóhatóság rendelkezésére adható (Vhr. 37.§ (2) bekezdés).

Fertőző betegségben (Vhr. 29.§) elhunytak sírhelyének felnyitására - a Vhr. 35.§-a szerint - csak az elhalálozástól számított egy éven túl adható engedély.

 

Fő szabályként engedély megadásához a temetési hely felett rendelkezni jogosult hozzájárulása szükséges, kivéve nyomozóhatóság által kezdeményezett sírnyitást.

A sírnyitást a temetési hely felett rendelkezni jogosult vagy örököse kezdeményezi: rátemetés, újratemetés, hamvasztás céljából.

Abban az esetben, ha kiürítés történik, akkor a jogszabály lehetővé teszi, hogy más kötelezett (eltemetési kötelezettség szerinti sorrend) is kérheti a sírnyitást. Ez esetben meg kell szerezni az eltemettető hitelt érdemlő nyilatkozatát, hogy nem kíván gondoskodni az áttemettetésről, vagy hamvasztásról (Vhr. 36.§ (3) bekezdés).

A Vhr. 36.§-a szerint a kérelemhez be kell mutatni:

-    a halotti anyakönyvi kivonatot,

-    az öröklést igazoló okiratot akkor, ha az örökös intézkedik,

-    halottvizsgálati bizonyítvány másolatát,

-    rendkívüli halál esetén (eltemetéstől számított 25 éven belül) hamvasztás céljából történő sírnyitáshoz rendőrhatósági hozzájárulást (Vhr. 38.§).

25 éven túl nem kell vizsgálni a halál okát és nem kell csatolni a halottvizsgálati bizonyítványt.

 

A Vhr. 39.§-a alapján az urna kivételéhez nem kell ÁNTSZ engedély.

A sírnyitást a Vhr. 40.§-a alapján a helyi rendelet, illetőleg az ÁNTSZ engedély szerint kell végrehajtani. (Technikai kérdésekkel a IV. fejezetben foglalkozunk.)

 

Temetkezési szolgáltatás

A Ttv. önálló fejezetet (III. fejezet) szentel a temetkezési tevékenységen belül a temetkezési szolgáltatásnak. (A temetkezési tevékenység: temetkezési szolgáltatás, temetőfenntartás, temetőüzemeltetés.) E fejezet tartalmazza különösen a szolgáltatás terjedelmét, a szolgáltatás gyakorlásának feltételeit, halottszállítás és hamvasztás részletszabályait.

 

A temetkezési szolgáltatás köre

A Ttv. 25.§-a felsorolja a teljes körű temetkezési szolgáltatás elemeit. Ezek a temetésfelvétel, a halottszállítás, az elhunyt temetésre történő előkészítése, kellékellátás, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés, a hamvasztás, az urnaelhelyezés, az urnakiadás, a hamvak szórása, a sírnyitás, az exhumálás és az újratemetés.

 

Az itt felsoroltak - 14 tevékenységi elem - önállóan is végezhetők. E szabály azért fontos, mert aki/amely cég részszolgáltatást, egy-egy elemet végez, annak ugyanúgy meg kell felelnie a szolgáltatókra vonatkozó összes követelményeknek, mintha teljes körű szolgáltatást végezne.

 

A Ttv. 25.§ (3) bekezdése jelentős kivételt tesz, ugyanis az egyházi szertartás szerinti búcsúztatás a Ttv. értelmében nem tekinthető temetkezési szolgáltatásnak.

A törvény szakmai, gyakorlati szempontból sorolja fel a szolgáltatás tartalmát. Nem került felsorolásra a sírásás. Ennek több oka volt. Sok helyen - határainkon túl is - a sírásási munkát a temetőgondnoki tevékenységhez tartozónak fogják fel, ha sírásót bíznak meg az nem feltétlenül “szolgáltató”. Indokolatlan ilyen résztevékenységet végzők esetében megkövetelni a szolgáltatóra vonatkozó szigorú feltételeket. (Ebből az is következik, hogy ennek díját a tulajdonos határozza meg, és köztemetőben helyi rendeletben kell kihirdetni.)

 

A 25.§ (1) bekezdés gyakorlati szakmai tartalma eltér a TEAOR, illetőleg az SZJ tartalmától. Ez utóbbi a temetővel összefüggő számos tevékenységet idesorol, többek között az állati tetemek eltemetését, amire nézve egyébként nálunk az állategészségügyi jogszabályok vonatkoznak.

 

A temetkezési szolgáltatást el kell különíteni az egészségügyi igazgatástól és szolgáltatástól. A temetkezési szolgáltatás a halottvizsgálati bizonyítvány kiállítását követően kezdődik, a temetés megrendelésével. Kivétel rendkívüli haláleset, amikor is a rendőrhatóság intézkedik az elhunyt szállításáról, itt is azonban a halál beálltának megállapítását követően. Bizonyos átfedések lehetnek a halottkezelés területén (öltöztetés, hűtés, mosdatás, borotválás stb.).

A Vhr. 48.§-a kimondja, hogy az egészségügyi intézményben végzett halottkezelés nem része a temetkezési szolgáltatásnak. Ez a kórház és az ügyfél (hozzátartozó) polgári jogi kapcsolata, amit a Ptk. alapján kell rendezni.

Gyakran vitára ad okot a kellékellátás. “A temetéshez szükséges kellékekkel való ellátás” temetkezési szolgáltatás ugyanis nem áruértékesítést takar, hanem a kellék a megrendelő megbízása alapján elvégzett installált feldolgozott szolgáltatási tartalommal ellátott temetési előkészítés. Ha a szolgáltató a gyártótól (kereskedőtől), mint árucikket minden feldolgozás nélkül továbbértékesít az eltemettetőnek, ez esetben kereskedelmi tevékenységet végez. Ez utóbbi az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenységről szóló 4/1997. (I.22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik (160 egyéb, máshova nem sorolt kiskereskedelem: 1608 kegytárgykereskedés, TEÁOR 5248 kegyszerek, imakönyvek, egyházi cikkek, temetkezési kellékek).

 

A Ttv. nem nevesíti temetkezési szolgáltatásként a balzsamozás gyakorlatát. E tevékenység (konzerválás), amely valószínűleg meghatározó eleme lesz a szolgáltatásnak, a Vhr. 27.§-a alapján egészségügyi intézmény patológiai osztályán végezhető el az eltemettető kérésére.

 

Az egyházi szertartás a hitéleti tevékenység része és semmi köze a gazdasági vállalkozói tevékenység piaci versenykörnyezetéhez.

Ha azonban világi (korában polgári búcsúztatás) szertartás, búcsúztatás történik az a teljes körű temetkezési szolgáltatás egyik eleme. (Megjegyzendő, hogy a világi szertartás szerinti temetésrendezés az összes temetés alig 10%-ában történik.)

Nem tartozik a temetkezési szolgáltatás körébe az ügyintézés. Az SZJ szerint az egyéb személyi szolgáltatási tevékenység.

Meg kell jegyezni, hogy e törvényi helyen a “hamvasztás” nem jelenti, hogy a teljes körűséghez hozzátartozna a hamvasztóüzem. Arra utal a hamvasztás fogalom, hogy ilyen temetést is menedzsel (felvesz, bonyolít) a temetkezési szolgáltató.

 

A temetkezési szolgáltatás megszervezése nem feladata az önkormányzatnak. Természetesen bármelyik helyi önkormányzat létesíthet, működtethet szolgáltató szervezetet, azonban ez nem zárja ki, hogy a településen további gazdálkodó szervezet (szervezetek) lássanak el temetkezési szolgáltatást. Az önkormányzat nem korlátozhatja a temetkezési szolgáltató szervezetek működését saját vagy vele szerződésben lévő szervezet javára.

 

A temetkezési szolgáltatás gyakorlásának feltételei

Temetkezési szolgáltatási tevékenység szigorú feltételek szerint gyakorolható. A Ttv. 26.§-a kimondja, hogy a tevékenység a kormányrendeletben meghatározott műszaki, közegészségügyi, alapvető kegyeleti, illetve személyi feltételek szerint gyakorolható.

 

A szolgáltató köteles:

-    engedélyeztetni tevékenységét (csak abban az esetben végezheti a temetkezési tevékenységet, ha ezt engedélyezték),

-    a kegyeleti jogokat betartani,

-    folyamatosan rendelkezésre állni,

-    biztosítani az 1.§-ban meghatározott alapelvek érvényesülését.

 

A Vhr. 47.§-a alapján temetkezési szolgáltatást az végezhet, aki

-    megfelel a vonatkozó törvényi feltételeknek (Ttv. és a cég-, illetve egyéni vállalkozókról szóló törvénynek),

-    telephellyel,

-    halottszállító járművel,

-    személyzettel

rendelkezik.

 

(A törvényi feltételeknek való megfelelést a gazdálkodó szervezet alapítása körében, a járművel a halottszállításnál foglalkozunk.)

 

Telephely

A Ttv. 27.§-a szerint a temetkezési szolgáltatás engedélyezett telephelyen végezhető.

A Ttv. 31.§-a alapján a telephelyet a jegyző engedélyezi az ÁNTSZ szakhatósági közreműködésével. Utalnunk kell arra, hogy a temetkezési telephely engedélyezés nem tartozik a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI.11.) Korm. rendelet hatálya alá.

Telephelynek az alapvető kegyeleti igényeknek kell megfelelni, és a tevékenység méltóságát nem sértő helynek kell lenni (ttv. 30.§ (2) bekezdés b) pont).

 

A Vhr. 49.§-a a szakmai feltételeket szabályozza:

-    nem lakás céljára használt helyiség,

-    legyen alkalmas az ügyfelek fogadására,

-    raktárral és öltözővel kell rendelkeznie,

-    temetésfelvételt és a kellékbemutatót külön helyiségben kell biztosítani.

 

Az ügyfelek fogadása, a felvételi iroda és a kellékbemutató helyiségeknél hangsúlyosan biztosítani kell a kegyeleti körülményeket.

A Vhr. 49.§ (4) bekezdése szerint telephelyen abban az esetben lehet halottat tárolni, ha az előírt védőtávolság betartható és az ÁNTSZ erre külön is megadta az engedélyt (temetőben lévő telephelyen korlátozás nélkül lehet elhunytat elhelyezni).

 

Telephelyengedélyt minden egyes telephelyre meg kell kérni (Vhr. 49.§ (2) bekezdés). Telephelyengedéllyel működhet a felvételi iroda, még akkor is, ha csak egyetlen temetkezési szolgáltatási elemet - temetésfelvételt - végez. Nem elegendő a székhely szerinti úgynevezett központi telephelyengedély más helységben végzett temetésfelvételi iroda működéséhez.

 

A Ttv. 27.§ (2) bekezdése szigorú szabályt nevesít: egészségügyi intézményben nem lehet temetkezési szolgáltatás céljából telephelyet létesíteni és működtetni.

A kórházakból (klinikákból) 2000. április 1-ig kellett a telephelyet megszüntetni. Ennek oka az európai gyakorlat követése, etikai megfontolások (kórház gyógyító szolgálata összeférhetetlen a temetkezési szolgáltatás ellátásával), versenyszempontok érvényesítése.

Erre utal az is, hogy sem az intézmények alkalmazottai, sem a temetkezési szolgáltató által nem befolyásolható az eltemettető a megrendelés megszerzése érdekében.

Az egészségügyi intézmény területén, valamint épületének falán, kerítésén, irodájában temetkezési reklámot, hirdetőtáblát kitenni tilos. Viszont tájékoztató jelleggel az intézmény információs irodájában a temetkezési szolgáltató névsora ábécé sorrendben, telephelyének címe, telefonszáma elhelyezhető.

A Ttv. 27.§-a foglalkozik a reklámmal. Reklám bárhol, ha megjelenik, csak a szolgáltató neve, címe és a temetkezés szót tartalmazhatja.

Temető területén - az arra kijelölt hely kivételével - tilos a reklám kihelyezése (hirdetőtábla).

 

Személyzet

A szolgáltatás ellátásához személyzettel kell rendelkeznie a szolgáltatónak. A szakmai jogszabály nem írja elő, hogy állandó alkalmazottat kellene foglalkoztatni.

Szakmai és kegyeleti, nem utolsó sorban munkavédelmi megfontolások miatt a Vhr. 50.§-a kötelezően előírja:

-    halottszállításhoz kettő,

-    ravatalozáshoz négy,

-    sírgödörbe (sírboltba) helyezéshez négy,

-    urnaravatalhoz egy,

-    urnaelhelyezéshez egy

fő alkalmazását.

 

A szolgáltatás színvonalához tartozik az az előírás, hogy a személyzet méltó magatartást köteles tanúsítani a munkafolyamat végzése során, továbbá megfelelő öltözetben szabad a szolgáltatást végezni.

 

A temetkezési szolgáltatás alapításának, működésének feltételei

A Ttv. 30.§-a tartalmazza az alapítás feltételeit, amely a törvény hatályba lépése előtt már működő gazdálkodó szervezetekre is vonatkozik. Ez utóbbira a záró rendelkezés utal, illetve a törvény hatálya minden temetkezési szolgáltatást végző gazdálkodó szervezetre vonatkozik.

 

A Vhr. 30.§ (1) bekezdése szerint temetkezési szolgáltatás végzésére gazdálkodó szervezet akkor alapítható, ha ahhoz a jegyző előzetesen hozzájárult.

Cégalapításhoz a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv. rendelkezései az irányadók. Egyéni vállalkozás gyakorlása a működési engedély (vállalkozói igazolvány) megszerzésére az egyéni vállalkozásról szóló 1990. évi V. tv. rendelkezései szerint kell eljárni.

A cégbejegyzéshez, illetőleg az engedély megadásához azonban a jegyző előzetes hozzájárulása szükséges.

A jegyzői hozzájárulás nélkül jogszabályellenes a bírósági végzés (bejegyzés), illetőleg az egyéni vállalkozó működése.

 

A jegyző a Ttv. 30.§ (2) bekezdése alapján a következőket vizsgálja, ha ezeknek a kérelmező megfelel, nem tagadhatja meg az előzetes hozzájárulást:

1.   büntetlen előélet,

2.   szakmai alkalmasság,

3.   pénzügyi teljesítő képesség,

4.   telephely,

5.   összeférhetetlenségi nyilatkozat.

 

A büntetlen előélet (személyes megbízhatóság) igazolása erkölcsi bizonyítvánnyal lehetséges.

A Ttv. 31.§-a alapján a szakmai alkalmasság feltételeit az teljesíti, aki a temetkezési szolgáltató szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeknek megfelel (amely alól felmentés nem adható).

A pénzügyi teljesítő képesség a Ttv. 33.§-a alapján a következők teljesítését jelenti:

1.   adó-, vám-, járulékfizetési kötelezettségnek eleget tett,

2.   igazolja és vállalja, hogy vagyoni biztosítékkal folyamatosan rendelkezik. A biztosíték lehet:

= pénzbeli betét,

= bankgarancia, felelősségbiztosítás.

 

A vagyoni biztosítékkal való folyamatos rendelkezés célja a kártérítési igények közvetlen kielégítése. Mértékét a Vhr. 53.§ határozza meg. Induláskor 200 E Ft. Két évi működés után nettó árbevétel arányos 200 E Ft-tól 1 M Ft-ig terjed.

A pénzintézet vagy biztosító intézettel kötött szerződés két évre szól (Vhr. 52.§). A vállalkozó a szerződés megkötését, illetve meghosszabbítását a jegyző felé köteles igazolni. Csak számlával igazolt kártérítési díj fizethető.

 

Az összeférhetetlenségi nyilatkozatot a Ttv. 29.§-a tartalmazza. E szerint egészségügyi intézmény:

-    orvosa,

-    egészségügyi feladatokat ellátó vezető megbízású alkalmazottja,

-    alkalmazottja,

-    ezek közeli hozzátartozója a megyén belül

nem lehet temetkezési szolgáltatást végző

-    egyéni vállalkozó,

-    gazdasági társaság vezető tisztségviselője,

-    alkalmazottja.

 

Az öt feltételt (követelményt)

-    egyéni vállalkozás esetén a kérelmező egyéni vállalkozónak,

-    a gazdasági társaság vezetőjének

kell igazolnia.

 

A Ttv. 43.§ (5) bekezdése alapján, illetőleg a Vhr. 60.§ (3) bekezdése szerint 2000. október 1-ig kellett a már működő temetkezési szolgáltatóknak a személyes megbízhatóságot (erkölcsi bizonyítvány), pénzügyi teljesítő képességet igazolni. A szakmai alkalmasságot a Vhr. 60.§ (5) bekezdése szerint 2004. október 1-ig kell igazolni.

A telephelyre vonatkozó követelménynél a kórházi telephelyek megszüntetésére fél év moratóriumot engedett a törvény.

Az összeférhetetlenség a törvény hatályba lépésétől érvényes követelmény.

 

Halottszállítás

A Ttv. külön is foglalkozik a halottszállítás feltételeivel. Ennek az az oka, hogy az elhunyt személy kikerül az eltemettető látóköréből és a kegyeleti követelményeket jogi eszközökkel is biztosítani kell. A törvényi előírások betartásával megnyugtatóan teljesülnek a kegyeleti igények. Szigorú követelményekről van szó.

 

A ttv. 35.§-a a szállítás eszközeire nézve alapszabályt tartalmaz:

1.   kizárólag erre a célra kialakított (átalakított) járművel lehet az elhunytat szállítani,

2.   fedéllel ellátott koporsóban, vagy szállítókoporsóban.

 

A szállítás megkezdésének alapszabályait a Vhr. 42.§-a tartalmazza. Az elhunytat a halál bekövetkezésének helyéről elszállítani csak a halál tényét és módját megállapító halottvizsgálat után szabad.

Ha a halál tényét megállapították, a halál bekövetkezésének módjától függően lehet elszállítani:

-    korbonctani vizsgálatra,

-    hatósági boncolásra,

-    temetés vagy hamvasztás céljából.

Amennyiben a halottvizsgálatot végző orvos nem tudja megállapítani a halál okát, korbonctani vizsgálat (korboncolás) céljából egészségügyi intézménybe vagy temetőbe szállíttatja az elhunytat. Ez a szállítási költség nem terheli az eltemettetőt.

 

Általában a rendkívüli halál esetén válik szükségessé a hatósági boncolás. A rendkívüli halálesetekkel kapcsolatos szállításokról a 34/1999. (IX.24.) BM-IM-EüM együttes rendelet rendelkezik (Ttv. 35.§ (2) bekezdés).

 

Kórházon kívül meghalt személy temetőbe szállításáról a halottvizsgálatot végző orvos intézkedik. A halottvizsgálati bizonyítvány kiadásával és az eltemettetésre engedélyezett időt is meg kell határoznia. Az elhunyt lábára, karjára helyezi az azonosító űrlapot (lábcédulát). Erről a kórházban a boncmester gondoskodik.

 

A Vhr. 42.§ (5) bekezdése alapján szállítás előtt az elhunyt személyről le kell venni a nemesfém ékszereket, és át kell adni az eltemettetőnek (hozzátartozónak).

 

A Vhr. 43.§ alapján helyközi, illetőleg településen belüli szállításnál:

-    normál koporsó (kellő szilárdság, hézagmentesített, rá illő fedéllel),

-    szállító koporsó fedéllel

használható.

 

Településen belüli szállításnál hordágy is használható, ha át nem látszó szállítózsákot alkalmaznak.

Hamvasztóba szállításhoz fedéllel ellátott hamvasztókoporsó is használható az elhalálozástól számított 60 órán belül.

 

Kettős koporsót kell használni (Vhr. 43.§ (2) bekezdés):

-    nemzetközi szállításnál,

-    repülőn, vonaton, hajón,

-    fertőző betegség, és

-    10 évnél rövidebb idő előtt eltemetett

exhuma szállításánál.

 

A fentieken kívül nem írja elő jogszabály, hogy belső koporsót (pl. fólia) kellene használni.

 

A törvény alapján és a Vhr. 44.§-a szerint elhunytat olyan halottszállító járművel szabad szállítani, amit erre a célra alakítottak ki, és rendszeresítettek. A zárt közúti halottszállítási jármű használatához a közlekedési hatóság engedélye kell. Az engedély megadásakor a telephely szerinti ÁNTSZ szakhatósági hozzájárulása szükséges. A szakhatóság állapítja meg a szállítható halottak számát, amit a forgalmi engedélyben is fel kell tüntetni.

Ha a járművet nem erre a célra gyártották, át kell alakítani, belülről résmentesen burkolni, fertőtleníthető fém vagy műanyaggal. A koporsó rögzítésére is alkalmassá kell tenni.

Helyi szállításra és temetőn belül lovasfogatot is lehet használni.

A járművet az elhunyt szállításán kívül legfeljebb az elhunyt kellékének szállítására lehet használni.

A Vhr. 45.§-a szerint halottszállító járművel közterületen nem szabad parkolni, csak telephelyen. A járművet havonta egyszer fertőtleníteni kell, amiről naplót kell vezetni. Fertőző betegségben elhunyt szállítása esetén a fertőtlenítést azonnal el kell végezni.

A járművön reklám, felirat nem lehet, csak a gazdálkodó szervezet neve (logója) címe, telefonszáma és a “temetkezés” szó.,

 

A Ttv. 35.§-a a nemzetközi halottszállítási rendelkezéseket tartalmazza. Magyarország még nem csatlakozott a “Berlini”, illetve a “Strassburgi” Halottszállítási Egyezmény”-hez.

Külföldre történő holttest, urna szállításához szükséges:

1.   a rendeltetési hely szerinti ország hatóságának (követség),

2.   az elhalálozás helye szerinti illetékes ÁNTSZ

engedély.

 

A Vhr. 46.§ szerint a kérelem, illetőleg az engedély tartalmazza (szállítandó halott nevét, utolsó lakhelyét, halál okát, halál napját, helyiségnevek honnan-hová szállítják, jármű megjelölését, kísérő nevét).

A kérelemhez szükséges a halottvizsgálati bizonyítvány. Az engedély feltételeket is tartalmazhat. A szállítási engedélyhez csatolni kell a halottvizsgálati bizonyítványt (vagy a halotti anyakönyvi kivonatot).

 

Külföldről történő szállításhoz:

1.   a magyar külképviseleti hatóság engedélye,

2.   az indító ország közegészségügyi hatóságának szállítási engedélye,

3.   befogadó temető nyilatkozata,

4.   a rendeltetési helye, a temető értesítése alapján az ÁNTSZ ellenőrzi a szállítmányt.

 

A nemzetközi szállításnál kettős koporsót kell használni.

A határátlépéshez vámeljárás szükséges. A vámjogról szóló 1995. évi C. tv., illetve a végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint a vámkezelés vámmentes.

 

Hamvasztóüzemi működés

A törvény külön címszóban foglalkozik a halotthamvasztással, illetőleg a hamvasztóüzemi működéssel. Ennek nemcsak az az oka, hogy növekszik a hamvasztásos temetés iránti igény, hanem a hamvasztás körültekintő szabályozása hozzátartozik a kegyelet feltétlen biztosításának igényéhez. A korábbi szabályozáshoz képest szigorodtak a feltételek. Részletes előírások garantálják az azonosítást, a hamvasztás méltó folyamatát.

 

A Ttv. 37.§-a alapján bárki építhet hamvasztóüzemet, aki megkapja az építési engedélyt. Az eljárásban széles körűen közreműködnek a szakhatóságok.

A Ttv. 38.§-a szerint bármelyik hamvasztóüzemben el lehet hamvasztani a holttestet, ha a halottvizsgálati bizonyítványon a “hamvasztható”-ságra vonatkozó bejegyzés megtörtént (fogyasztóvédelmi szempontból állapít meg hamvasztóüzemi sorrendet a Vhr. 32.§-a).

 

Külföldi személy is elhamvasztható, ha az elhunyt állampolgársága szerinti ország külképviselete ehhez (illetőleg az utolsó lakhely szerinti illetékes hatóság) hozzájárult.

 

A Vhr. 56.§-a az átadást-átvételt szabályozza. Csak akkor lehet a szállítást megkezdeni, az üzemmel ezt leegyeztették, azaz az átadás-átvétel feltételei biztosítottak.

Az átvétel az elhunyt és az okmányok azonosításával történik (okmányok: halottvizsgálati bizonyítvány, lábcédula).

Átvételkor a koporsóba azonosító lapka elhelyezése kötelező, amely az elhunytat - a hamvasztáskor is - végigkíséri a hamvak urnába helyezéséig.

Megtagadható az átvétel, ha fedél nélküli koporsóban szállítják, vagy fedetlen elhunyt érkezik (Vhr. 56.§ (2) bekezdés).

Az azonosító lapkán a nyilvántartási sorszámot és a hamvasztóüzem első két betűjét kell felvésni.

A Vhr. 57.§-a szerint az urnába be kell vésni (vagy címkét kell helyezni) az üzem székhelye szerinti település nevét (jelenleg 10 üzem ® 10 településnév), az elhalt nevét, a nyilvántartási sorszámot, és az elhamvasztás dátumát.

A hamvak megoszthatók több urnába vagy szelencébe.

 

A Vhr. 58.§-a szerint az üzemben nyilvántartó könyvet kell vezetni a megadott adattartalommal (sorszám, hamvasztás napja, az elhalt neve, születési ideje, elhalálozás helye és ideje, beszállító neve, címe, járműve rendszáma, átvétel napja és ideje, az urnaátadás ideje, módja, átvevő neve, címe és aláírása).

A nyilvántartó könyvet a tulajdonos őrzi meg, ha megszűnik az üzem, a könyvet levéltárba kell helyezni. Ha tovább üzemel, az új tulajdonos tovább folytatja a már megkezdett nyilvántartási könyvet.

Az üzemi naplóban az automata regisztrációval azonosítható módon kell vezetni az elhunyt hamvasztásának napját, idejét és egyéb, a tulajdonos által meghatározott eseményeket.

Az elhamvasztásról az üzem igazolást ad az eltemettető részére.

 

A Vhr. 59.§-a alapján idegenek nem tartózkodhatnak a hamvasztóüzemben a tulajdonos engedélye nélkül. Ez a hatósági ellenőrre nem vonatkozik.

 

Díjak

A Ttv. 40.§-a; 41.§ (3) bekezdés e) pontja; a Vhr. 32.§ (3) bekezdés; 48.§; 52.§-ai rendelkeznek a díjakról. Ennek részleteit önálló fejezetben tárgyaljuk. Itt a következő elvet jelezzük:

-    a temetkezési szolgáltatás szabadáras,

-    temetőüzemeltetés díjai (temetői díjak) kötöttek, csak az alkalmazható, amit a tulajdonos meghatározott. Köztemetőben helyi rendeletben kihirdetett.

 

A jegyzői feladatok

A temetkezés területén kétirányú feladata van a jegyzőnek:

1.   ellenőrzési jogkörrel rendelkezik,

2.   temetkezési szolgáltató szervezet létesítési feltételeinek vizsgálata.

 

A Ttv. 7.§-a tartalmazza a jegyző ellenőrzési jogát. (Meg kell jegyezni, a jegyző nem felügyeleti jogkört lát el.) Az ellenőrzés minden temetőre vonatkozik, függetlenül a tulajdonjogtól. Az ellenőrzés a temető fekvése szerint illetékes jegyzőt - fővárosban a főjegyzőt - illeti meg.

 

A jegyző ellenőrzi (vizsgálhatja):

1.   a jogszabályokban, helyi rendeletben, temetőszabályzatban foglaltak betartását,

2.   kegyeleti közszolgáltatási szerződésben foglaltak teljesítését,

3.   nyilvántartásokat,

4.   a temetőben szolgáltatást végzők jogosultságát.

 

A jegyző jogi értelemben a fenntartót, a temetőüzemeltetőt, és a temetőben szolgáltatást végzőt ellenőrzi. Ez utóbbi kiterjed az üzemeltető temetkezési szolgáltatására, illetőleg mások temetkezési és egyéb vállalkozási tevékenységére. Rendellenesség, vagy hiány, jogszabály (központi vagy helyi) sértés esetén:

1.   felhív a rendelkezések betartására,

2.   szabálysértést folytat le.

 

A szabálysértés eszközét akkor tudja alkalmazni, ha a helyi temetőrendelet a szabálysértési tényállásokat tartalmazza. Általános ügyekben - pl. jogtalan vállalkozási tevékenység - a szabálysértési törvény, temetkezési szolgáltatás esetén a Ttv. 34.§-a alapján jár el.

 

A jegyző másik feladata a temetkezési vállalkozás alapításával kapcsolatos feltételek vizsgálata. A Ttv. 30.§-a alapján a jegyző előzetes hozzájárulása szükséges a cégbírósági bejegyzéshez, illetőleg a vállalkozás (egyéni vállalkozó) működéséhez.

 

Jegyző vizsgálja a büntetlen előéletet, szakmai alkalmasságot, pénzügyi teljesítőképességet, a telephelyet, összeférhetetlenséget.

E feltételek alapján működhet a gazdálkodó szervezet (új, illetőleg a Ttv. hatálya előtt már működő szolgáltató). A szolgáltató kezdeményezi az engedélyezési eljárást. A jegyző határozatban állapítja meg, hogy a jogszabályi feltételeknek megfelel (vagy nem) a szolgáltató.

 

A Ttv. 34.§-a szerint, ha a feltételek megváltoztak, vagy a kiadás feltétele már nem állnak fenn, a jegyző visszavonja a tevékenység gyakorlására kiadott hozzájárulást. Ha a szolgáltató nem rendelkezik a törvény szerinti jegyzői hozzájárulással, törvényellenesen működik, és ezt pótolni kell. Jegyzői felszólítás ellenére sem pótolja, vagy nem tudja pótolni a szolgáltató a feltételbeli nyilatkozatokat, a jegyző kezdeményezheti a tevékenység gyakorlásának felfüggesztését, megszüntetését.

 

A törvény vegyes rendelkezései

A törvény IV. fejezete (vegyes rendelkezések):

-    a kegyeleti közszolgáltatási szerződéseket,

-    a felhatalmazásokat,

-    az átmeneti és záró rendelkezéseket tartalmazza.

 

A kegyeleti közszolgáltatási szerződéssel (Ttv. 39.§) külön címszóban foglalkozunk.

 

A Ttv. 41.§-a alapján felhatalmazást kap:

1.   a Kormány,

2.   a belügyminiszter, az egészségügyi miniszter, az igazságügyi miniszter,

3.   a települési önkormányzat (fővárosban a fővárosi önkormányzat)

rendeletalkotásra.

 

E törvényi felhatalmazás alapján készült el és került kihirdetésre a 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet; a 146/1999. (X.1.) Korm. rendelet; a 237/2001. (XII.10.) Korm. rendelet; továbbá a 34/1999. (IX.24.) BM-EüM-IM együttes rendelet; a 19/2001. (X.10.) BM rendelet, valamint a helyi önkormányzatok rendeletei.

 

A törvény átmeneti és záró rendelkezéseit a Ttv. 43.§-a tartalmazza:

-    Mint minden törvény, rendelkezik a hatályba lépésről.

-    Átmeneti rendelkezéseknek tekinthetők egyes követelmények teljesítésének hosszabb határidejét, valamint addig szükséges (átmeneti) eljárásokat tartalmazó normák.

 

A Vhr. 60.§ záró rendelkezések:

1.   a hatálybalépést,

2.   a hatályát vesztő jogszabályokat,

3.   átmeneti szabályokat

tartalmazza.

 

 

 

1.4. A TÖRVÉNYHEZ KAPCSOLÓDÓ VÉGREHAJTÁSI RENDELKEZÉSEK

1.4.1. A nemzeti kegyeleti  bizottság  szervezetéről  és  feladatairól   szóló 146/1999. (X.1.) Korm. rendelet

Mindazon személyek - akik  kiemelkedő tevékenységükkel szolgálták a nemzet érdekeit, segítették és hozzájárultak az ország fejlődéséhez, öregbítették Magyarország hírnevét, a tudomány, a művészet, az oktatás, művelődés területén kimagasló érdemeket szereztek - nyughelyének védelme, fenntartása és ápolása a társadalom feladata, közös erkölcsi és kegyeleti kötelezettség.

 

A törvény e nyughelyekre nézve megalkotta a nemzeti sírkert fogalmát (Ttv. 3.§ e) pont), továbbá létrehozta a Nemzeti Kegyeleti Bizottság (továbbiakban: NKB) intézményét.

 

A Ttv. 15.§-a alapján a nemzeti sírkertbe tartozó temetőket, temetési helyeket, hősi temetőket, hősi temetési helyeket, temetkezési emlékhelyeket, kegyeleti emlékhelyeket az NKB határozza meg. A fogalmaknál szóltunk arról, hogy a nemzeti sírkert nem tulajdonnév, bármelyik temetőben egyetlen sírhely is lehet a nemzeti sírkert része.

 

A törvény szerint az NKB feladata

-    a nemzeti sírkertbe tartozáshoz beérkezett javaslatokat véleményezze,

-    rendelkezési jogot (Ttv. 22.§) gyakorol a nemzeti sírkertbe tartozó temetési helyek tekintetében,

-    a megemlékezés (nemzeti sírkertre vonatkozóan) módjának és gyakorlatának kialakítása.

 

Az NKB feladatait titkárság útján látja el.

 

A Kormány a Ttv. 41.§ f) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a törvény végrehajtására - megalkotta az NKB szervezetéről és feladatairól szóló 146/1999. (X.1.) Korm. rendeletet (továbbiakban: Kr.).

 

A Kr. alapján megalkották az NKB szervezeti és működési szabályzatát, amit a Kormány 1010/2001. (II.14.) Korm. határozattal fogadott el.

A Kr. szerint az NKB a Kormány döntési joggal rendelkező szakmai, véleményező, koordináló és ellenőrző testülete, Budapest székhellyel.

A 11 tagú testület a tudomány, a művészeti élet, a műemlékvédelem, a temetkezési szakmai szervezetek képviselőiből áll, akiket a belügyminiszter egyetértésével a nemzeti kulturális örökség minisztere bízza meg. Az NKB tagjai közül elnököt, két alelnököt választ.

 

A Kr. 3.§-a szerint az NKB

dönt:

- a nemzeti sírkert részeként történő nyilvántartásba-vételről,

-    a nemzeti sírkert vonatkozásában gyakorolja a rendelkezési jogot a temetési helyeken, kegyeleti emlékhelyeken. Gyakorolja a sírnyitással kapcsolatos hozzájárulást is,

-    a nemzeti sírkertbe tartozó temetők, temetési helyek meghatározásáról,

javaslatot tesz:

-    a nemzeti gyász kifejezésének módjára és formájára,

kidolgozza:

-    a települések számára a köztiszteletben álló elhunytak emlékének megőrzését szolgáló megemlékezés megszervezéséhez, sírjaik gondozásához szükséges módszertani ajánlást,

-    a nemzeti sírkertek (temetési helyek) gondozásának egységes követelményeit,

véleményezi:

-    a nemzeti sírkertbe való felvételre vonatkozó javaslatokat, ajánlásokat.

 

Az NKB ellenőrzés lefolytatását kezdeményezheti a nemzeti sírkert fekvése szerint illetékes jegyzőnél.

Az NKB évente beszámol a Kormánynak. A Titkárság adminisztratív feladatokat lát el.

 

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Kulturális Örökség Igazgatósága (KÖI) útján látja el az NKB-val kapcsolatos titkársági feladatokat.

 

Az NKB éves munkaterv alapján szükség szerint, de legalább kéthavonta ülésezik.

 

Az NKB kialakította a nemzeti sírkertté nyilvánítás módszertanát, amely “Közlemény” formájában a Magyar Közlöny 2001. évi 93. számában jelent meg.

Eddig több száz sírhelyet (nemzeti sírhely) vett nyilvántartásba nemzeti sírkert részeként, amiről Közlemény formájában adott tájékoztatást (Magyar Közlöny 2001. évi 148., 2002. évi 2. és 24. szám).

 

 

 

1.4.2. A nemzeti gyászról szóló 237/2001. (XII.10.) Korm. rendelet

A Kormány a Ttv. 41.§ (1) bekezdés f) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján alkotta meg a kormányrendeletet (továbbiakban: R.).

 

A R. szerint a nemzeti gyász fogalma: “a társadalom egészét, illetve annak jelentős részét érintő - a nemzet érdekében végzett munkássága, közéleti tevékenysége okán kiemelkedő személy halála miatt, vagy a társadalmat mélyen megrázó katasztrófában elhunytak iránt érzett - megrendülés és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés”.

 

A R. erejénél fogva nemzeti gyásznap: október 6.

A nemzeti gyász lehet eseti, vagy visszatérő jellegű.

A gyásznap alkalmával:

-    a Magyar Köztársaság lobogóját ünnepélyes keretek között fel kell vonni, és félárbócra kell ereszteni,

-    középületekre gyászlobogót kell kifüggeszteni, az állami zászló félárbócon,

-    iskolákban méltó megemlékezést kell tartani,

-    szórakozóhelyeken a zene- és műsorszolgáltatás korlátozható.

 

A nemzeti gyásznapot (napokat) rendeletben hirdeti ki a Kormány.

 

 

 

1.4.3. Az egészségügyről  szóló  1997.  évi  CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos  rendelkezései  végrehajtásáról,  valamint   a  rendkívüli halál esetén követendő  eljárásról szóló 34/1999. (IX.24.) BM-EüM-IM együttes rendelet

Az együttes miniszteri rendelet tartalmazza a halottvizsgálatot, a halottvizsgálati bizonyítvány és a holttest elszállításával, eltemetésével (elhamvasztásával) kapcsolatos egyéb szabályokat. E helyen a Ttv. végrehajtásával közvetlenül összefüggő halottvizsgálati bizonyítvánnyal és a korboncolási vizsgálattal, valamint a rendkívüli halál esetén a hatósági szállítással foglalkozunk.

 

A Ttv. 24.§-a szerint halottat halottvizsgálati bizonyítvány alapján szabad eltemetni, vagy elhamvasztani.

 

Az együttes R. 5.§-a szerint a halottvizsgálati bizonyítványt a halottvizsgálatot végző orvos állítja ki. A halottvizsgálat során a C.3110-49/V/ új nyomtatványszámú halottvizsgálati bizonyítvány, illetőleg perinatális halál esetén a C.3110-52/V/ új nyomtatványszámú perinatális halottvizsgálati bizonyítvány 1-20. sorait, illetőleg 1-19. sorait kell kitölteni.

A halottvizsgálati bizonyítvány jelzett példányaira rá kell vezetni a halál okát és az eltemetésre engedélyezett időt.

A halottvizsgálati bizonyítvány útja az együttes R. 5.§ (5) bekezdés szerint: (A halál okát megállapító orvos)

-    I-II-III. példányt megküldi a haláleset helye szerinti anyakönyvvezetőnek, aki a példányokra rávezeti a halotti anyakönyv folyószámát.

 

Az anyakönyvvezető

-    az I. példányt megküldi a KSH-nak,

-    a II. példányt anyakönyvi alapiratként megőrzi,

-    a III. példányt megküldi a haláleset helye szerinti jegyzőnek hagyatéki eljárás megindítása céljából.

 

A halál okát megállapító orvos

-    a IV. példányt átadja az eltemettetőnek, illetőleg megküldi az illetékes önkormányzatnak köztemetés céljából,

-    az V. példányt megőrzi,

-    a VI. példányt megküldi az ÁNTSZ-nak.

 

A temetkezési szolgáltató a IV. példánnyal dolgozik.

 

Az együttes R. 14.§-a szerint a holttest kórbonctani vizsgálatra történő szállításának költségét a korbonctani vizsgálatra illetékes kórház viseli. Ez különösen pl. lakáson elhunytak esetében fontos szabály. Ha a halottvizsgálatot végző orvos nem tudja megállapítani a halál okát, korboncolás céljából elszállítást rendel el. Ilyen esetben ennek költsége nem terheli az eltemettetőt.

 

A R. 15.§-a szerint rendkívüli halál esetén a hatósági (igazságügyi) orvosi boncolást elrendelő hatóság intézkedik a holttest elszállításáról a szükséges vizsgálatok elvégzésére, a boncolás helyére.

A boncolás helyére történő szállítás, tárolás, hűtés és a boncolás költsége az elrendelő hatóságot terheli a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításának napjáig. (Ha az eltemetéshez hatóság engedélye szükséges, akkor az engedély megadásáig, illetve az abban megjelölt eltemetési napig a hatóságot terheli.)

A halottvizsgálati bizonyítvány kiállítását követő első munkanaptól az eltemettetőt terheli: a tárolás, hűtés és a boncolás helyéről a temetőbe, hamvasztóüzembe, temetkezési emlékhelyre történő szállítás.

 

 

 

1.4.4. A  temetkezési  szolgáltató szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeit tartalmazó 19/2001. (X.10.) BM rendelet

A Ttv. 30.§-a előírja, hogy a temetkezési szolgáltatónak igazolnia kell a szakmai alkalmasságot. A Ttv. 32.§-a szerint a szakmai alkalmasság feltételeit az teljesíti, aki megfelel a Vhr. 51.§-ának, azaz: a temetkezési szolgáltatónak temetkezési szolgáltató szakképesítéssel kell rendelkeznie. Ezt a szakképesítést - ami alól felmentés nem adható - 2004. október 1-ig kell megszerezni. Addig azonban a Vhr. 60.§ (5) bekezdés szerint akkor alapítható temetkezési szolgáltatásra gazdálkodó szervezet, ha annak vezetője (illetőleg a kérelmező egyéni vállalkozó) 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik a temetkezési szolgáltatás (Ttv. 25.§) területén.

 

A szakmai szervezetek közreműködésével a szakképesítésről tervezet készült, amit az Országos Képzési Tanács elfogadott, és a “temetkezési szolgáltató” szakképesítés felvételt nyert az Országos Képzési Jegyzékbe.

 

A szakképzési törvényre figyelemmel az ágazatilag illetékes belügyminiszter rendeletben hirdette ki a temetkezési szolgáltató szakképesítés szakmai és vizsgáztatási követelményeit (19/2001. (X.10.) BM rendelet 8. melléklet, Magyar Közlöny 116. szám). A szakképzés 5 témakört (tantárgy) - mint szakmai követelményt - ölel fel:

1.   A temetőkre és a temetkezésre vonatkozó jogi ismeretek

2.   A kegyeleti kommunikáció

3.   Temető- és temetkezési kultúra

4.   Temetkezési szolgáltatás szakmai ismeretei

5.   Temetőfenntartás, temetőüzemeltetés szakmai ismeretei

 

A jogszabály előírja a vizsgáztatási követelményeket. A vizsgára bocsátás feltétele:

-    21. évi korhatár betöltése,

-    középiskolai érettségi,

-    2 éves temetkezési szolgáltatásban eltöltött gyakorlat,

-    a felkészítő tanfolyamon való részvétel,

-    szakmai dolgozat elkészítése és bírálatra történő benyújtása a vizsgaszervezőnek.

 

A vizsga részei:

-    írásbeli,

-    szóbeli és a szakmai dolgozat védése,

-    gyakorlati (szakmai dolgozat).

 

Az oktatás és a vizsgaszervezésre irányadó jogszabályok különösen: a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv. és végrehajtási rendelkezései, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., továbbá a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. tv. és végrehajtási rendelkezései irányadók.

 

 

 

 

1.5. A temetőkkel és a temetkezéssel kapcsolatos egyéb jogszabályok

1.5.1. A kegyeleti jog és annak polgári-, valamint büntetőjogi védelme

Az ember legősibb, az önmagára eszmélés első pillanataihoz, az elmúlás kérlelhetetlen tényének felismeréséhez köthető lelki, érzelmi reakciói közé tartozik a kegyelet.

A kegyeletérzés valamennyi összetevője - éppen a gazdag lelki tartalom miatt - szinte feltérképezhetetlen. Lényeges elemének tekinthetjük azonban az elhunyt személyiségjegyeinek, tetteinek, az egyéni és a társadalmi tudatban továbbélő hatását, emlékének tiszta megőrzését, ápolását.

 

Ennek az ősi emberi igénynek a kielégítését, zavartalan kibontakoztatását a jog eszközei is szolgálják. Szinte minden jogágnak van “mondandója” ebben a kérdésben. A legrészletesebb szabályokat a közigazgatási jog tartalmazza. Ebbe a jogágba tartoznak a temetőkkel, a temetkezéssel kapcsolatos korábban megismert szabályok, vagy a boncolásra, a szerv- és szövetkivételre vonatkozó rendelkezések.

Mindezekben központi elemként jelenik meg a kegyelet, a földi maradványok méltóságának megőrzése, az elhunyt emlékéhez kapcsolódó érzések tisztelete.

 

A kegyelet kiemelkedő társadalmi fontosságát mutatja, hogy megsértőivel szemben a magyar jogrendszer komplex védelmet biztosít.

Ez azt jelenti, hogy több jogág is “beveti” saját szankciórendszerét a jog védelmére.

Ilyen szempontból vetünk most egy pillantást a kegyeleti jog polgári- és büntetőjogi vonatkozásaira.

 

 

 

1.5.1.1. A kegyeleti jog helye a jogrendszerben

A magyar jogrendszer a kegyeleti jogot az emberi jogok nagy családján belül az emberi méltósághoz való jognak tekinti és polgári jogi értelemben a személyhez fűződő jogok közé sorolja.

 

A személyhez fuzodo jogok fogalma nem választható el az emberi jogok fogalmától.

 

A Ptk. határozottan leszögezi, hogy a személyhez fuzodo jogok a törvény védelme alatt állnak, azokat mindenki köteles tiszteletben tartani.

 

Az emberi jogokhoz közvetlenül kapcsolódó személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen

 

-    a nem, faj, nemzetiség vagy felekezet szerinti megkülönböztetés;

-    a lelkiismereti szabadság sérelme;

-    a személyi szabadság jogellenes korlátozása

-    a testi épség, az egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése.

 

Ilyen sérelmek - a dolog természeténél fogva - csak magánszemélyt érhetnek. Megsérthetok azonban a jogi személyek személyiségi jogai is, amelyeket a törvény szintén védelemben részesít.

 

 

1.5.1.2. A kegyeleti jog tartalma

E jog megsértését a polgári jog a “meghalt személy emlékének megsértéseként” határozza meg. A meghalt személy emlékének megőrzését elsősorban a személyhez fűződő jogoknak (különösen jóhírnevének, becsületének, emberi méltóságának, személyes adatainak, magántitkainak) a védelme szolgálja.

A továbbiakban a személyhez fűződő jogok e csoportját csak a kegyeleti joggal összefüggésben mutatjuk be.

 

a.   A jóhírnévhez való jog

Ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis módon tüntet fel, megsérti a jóhírnévhez való - a törvény által védett - jogot.

Ez természetesen akkor is így van, ha a “más személy” az elhunyt.

Igen szemléletes a Legfelsőbb Bíróság 1991-ben megfogalmazott álláspontja:

“Ha valakinek az emlékét híven és épségben meg akarjuk őrizni, halála után is tiszteletben kell tartani magánéletét, becsületét, emberi méltóságát. Senki sem válhat halála után sem a pletykaéhes kíváncsiság kielégítésére szolgáló sajtóközlemény tárgyává.”

 

b.   Az elhunyt nevének védelme

A törvény mindenkinek megadja a jogot, hogy - egyedi, megkülönböztetésre alkalmas - nevet viseljen.

Az elhunyt nevét halála után sem lehet megváltoztatni, azt csak torzításmentesen, eredeti formájában lehet megjeleníteni. Kevés kivételtől eltekintve jogsértést jelent a halott nevének mellőzése (pl. síremléken) is.

 

c.   A képmás és a hangfelvétel védelme

A képmás és a hangfelvétel maradandóan - a halál után is felidézhető módon - rögzíti az ember fontos személyiségjegyeit.

Nyilvánosságra hozatalához - a nyilvános közszereplés kivételével - az érintett személy hozzájárulása szükséges. Ezt a hozzájárulást elhunyt személy vonatkozásában a kegyeleti jog birtokosa (lásd később) adhatja meg. Döntésének alapja elsősorban az elhunyt életében kinyilvánított, vagy vélelmezhető akarata lehet.

 

d.   A személyes adatok és személyes titkok védelméhez való jog

Ebben a kérdésben is meghatározó az elhunyt kinyilvánított, vagy vélelmezhető akarata. Életében kinyilvánított akarata ellenére személyes adatai, titkai nyilvánosságra nem hozhatók.

Más esetekben - a kegyeleti jog birtokosának mérlegelt döntése alapján - elvileg leképzelhető a nyilvánosságra hozatal (pl. tudományos vagy egyéb közérdekből). Ebben az esetben is alapvető követelmény azonban, hogy a halott emléke nem sérülhet.

(A személyes titkok főbb csoportjai: a magántitok, az üzemi vagy üzleti titok, a levéltitok. A magántitok legáltalánosabb fogalma: a csak kevesek által ismert személyi, családi, vagyoni vonatkozású adat)

 

Láttuk tehát, hogy a kegyeleti jog tartalmának (és lehetséges megsértésének) egyik csoportja a személyhez fűződő jogokhoz kapcsolódik. Van azonban egy másik - tételesen feltérképezhetetlen - csoport is. Ez már szorosan a halálhoz, a végtisztesség megadásához, a halott földi maradványainak tiszteletben tartásához kötődik. Arra, hogy ebben a körben mi jelentheti s kegyeleti jog sérelmét, néhány példát hozunk fel, bírósági határozatokra (BH) támaszkodva.

 

A temetés méltatlan körülmények között történő lebonyolítása sérti a hozzátartozók kegyeleti jogait (BH 1997.525)

A halott emlékének megóvásában és a hozzátartozóknak a halál miatti gyászában a temetésnek meghatározó jelentősége van. A hozzátartozók a temetés külsőségeivel, a sírhely megválasztásával is kifejezésre juttatják a meghalt iránti megbecsülésüket, gyászuk nagyságát. A temetés méltatlan körülmények között történt lebonyolítása ezért a halott emlékét és a hozzátartozók kegyeleti jogát sérti.

A közfelfogás szerint a tisztességes eltemetés alapvető követelménye, hogy a temetés helyszíne rendezett, a sírhely pedig a gyászolók részéről megközelíthető legyen. A perbeli esetben az alperes ezeket a feltételeket nem biztosította. A temetés idején az alperes által biztosított sír közvetlen környéke úgy nézett ki, mintha “bombatámadás” érte volna. A beszakadt szomszédos sírhely kráterszerű mélyedése miatt a hozzátartozók saját halottjuk sírját sem tudták megközelíteni, a látvány pedig a jelenlevőben visszatetszést keltett. Az alperes tehát a temetés idejére a helyszín elvárható rendezettségét nem biztosította. E magatartásával a felperes kegyeleti jogait sértette. A bíróság az alperes temetkezési vállalatot 50.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte.

 

A sírhelyhasználati jog kegyeleti célt szolgál, ezért gyakorlásánál kegyeleti szempontokat kell érvényesíteni. Aki a sírhelyhasználati jogosultságot megszerezte, az ott levő síremléket nem távolíthatja el. Az eltávolítás a meghalt személy emlékének megsértését jelenti (BH 1981.356)

 

A sírhelyhasználat nem eredményez sem tulajdonjogot, sem birtokláshoz való jogot, nem azonosítható semmiféle polgári jogi használati viszonnyal. Sajátos kegyeleti jellegű jogviszonyt jelent. Tévedés, hogy aki a sírhelyhasználati jogosultságot megszerezte, jogosult az ott levő síremlékeket eltávolítani. Erre a sírhelyhasználati jogra vonatkozó szabályok sem adnak lehetőséget, és ez ellenkezik a sírhelyhasználati jog rendeltetésével. A sírhelyhasználati jog kegyeleti célt szolgál, ezért gyakorlásánál kegyeleti szempontokat kell érvényesíteni.

A sírt mindaddig, amíg meg nem szűnik, nem lehet az ott elhelyezett, a benne eltemetett halottat jelölő síremléktől megfosztani.

 

Gyászszertartás kegyeletsértő módon való megszervezése miatt megítélt nem vagyoni kártérítés (BH 2001.471)

Az alperes a búcsúztatási szertartást megfelelő módon lebonyolította, majd az elhunyt hamvait és a koszorúkat narancssárga színű furgon gépkocsiban helyezte el, és abban szállította el a megállapodásban foglaltaknak megfelelően. A temetési szertartáson részt vevő gyászolók a gépkocsi színe miatt megbotránkoztak.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes azzal, hogy a búcsúztató szertartáson jelenlevő gyászolók eltávozásának bevárása előtt a gyászszertartáshoz nem illő, narancssárga színű furgon gépkocsival ment a helyszínre, és az elhunyt hamvait tartalmazó urnát e gépkocsival szállította el, kegyeleti jogait megsértette. Kérte továbbá, hogy a bíróság az alperest 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezze.

Az ítélet értékelte a jogsértéssel összefüggően a felperest ért nem vagyoni hátrányt, a gyászszertartás résztvevőinek megbotránkozását, a méltatlan körülmények miatt a felperes jogos felháborodását, és arra a következtetésre jutott, hogy a felperest ért nem vagyoni hátrány 100.000 forint nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható.

 

 

1.5.1.3. A kegyeleti jog alanyai

Az ember halálával jogképessége megszűnik. Jogképes az, akinek jogai és kötelezettségei lehetnek. Negatív oldalról: mivel az elhunytnak nincs jogképessége, nem lehetnek jogai és kötelezettségei, nem lehet alanya semmilyen jogviszonynak - a kegyeleti jogviszonynak sem.

A kegyeleti jog tehát csak élő személyt illethet meg, mégpedig:

-    tágabb értelemben mindenkit, akiben él az elhunyt emléke;

-    szűkebb értelemben a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 85.§ (3) bekezdésében megnevezett személyeket.

 

Mivel a törvény az említett “szűkebb” kört - mint a kegyeleti jog alanyát, birtokosát - hatalmazza fel arra, hogy a meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz fordulhasson, tekintsük át, kik tartoznak ebbe a személyi körbe:

-    Az elhunyt hozzátartozói (a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó- a mostoha- és a nevelőszülő, a testvér, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa).

-    Akit az elhunyt végrendeleti juttatásban részesített (az örökös, a hagyományos)

-    Az ügyész, aki akkor jogosult fellépni a kegyeleti jog érvényesítése érdekében, ha a meghalt személy (megszűnt jogi személy) jó hírnevét sértő magatartás közérdekbe ütközik. Közérdekbe ütközik, pl. ha a jogsérelem jelentős történelmi, kulturális személyiséggel, nemzeti nagysággal kapcsolatos, vagy ha a közfelháborodást keltő kegyeletsértéssel (pl. sírrongálás) vallási, faji indítékai vannak.

 

 

 

1.5.1.4. Polgári jogi eszközök a kegyeleti jog védelmére, érvényesítésére

A kegyeleti jog védelmét a bíróság biztosítja. Az előző pontban felsorolt személyek bármelyike kegyeletsértés esetén bírósághoz fordulhat és:

a)   követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;

b)   követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsérto eltiltását a további jogsértéstol;

c)   követelheti, hogy a  jogsérto  nyilatkozattal vagy más megfelelo módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsérto részérol vagy költségén az elégtételnek megfelelo nyilvánosságot biztosítsanak;

d)   követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelozo állapot helyreállítását a jogsérto részérol vagy költségén, továbbá a jogsértéssel eloállott dolog megsemmisítését, illetoleg jogsérto mivoltától megfosztását;

e)   kártérítést követelhet a polgári jogi felelosség szabályai szerint.

 

Ha a kártérítés címén megítélheto összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértore közérdeku célra fordítható bírságot is kiszabhat.

 

 

1.5.1.5. A kegyeleti jog büntetőjogi védelme

Abból a korábban megismert tényből, hogy a magyar jogrendszer a kegyeleti jogot komplex védelemben részesíti, egyenesen következik, hogy e jog gyakorlását a büntetőjog is oltalmazza, megsértését szankcionálja.

Egyrészt úgy, hogy önálló bűncselekménynek tekinti (“kegyeletsértés”), másrészt pedig néhány más bűncselekménynél járulékos elemként jelenhet meg, mint védendő társadalmi viszony.

 

A Büntető Törvénykönyv (Btk.) a kegyeletsértés bűncselekményét (Btk. 181. §) a XII. fejezetben, a személy elleni bűncselekmények csoportján belül, a szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények között helyezi el.

 

A kegyeletsértést az követi el, aki halottat, vagy emlékét rágalmazással vagy becsületsértéssel meggyalázza.

 

Ahhoz tehát, hogy pontosan lássuk a kegyeletsértés tényállását, meg kell ismerkednünk a rágalmazás és a becsületsértés büntetőjogi fogalmával.

 

A rágalmazás bűncselekményét (Btk. 179. §) az valósítja meg, aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.

 

Aki a kegyeletsértést rágalmazás útján követi el

-    egy évig terjedő szabadságvesztéssel

-    közérdekű munkával vagy

-    pénzbüntetéssel büntetendő.

 

Ha pedig tettét

-    aljas indokból vagy célból,

-    nagy nyilvánosság előtt,

-    jelentős érdeksérelmet okozva követi el, a büntetés két évig terjedő szabadságvesztés.

 

A becsületsértést (Btk. 180.§) pedig az követi el, aki

-    a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben

-    nagy nyilvánosság előtt

 

a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ vagy egyéb ilyen cselekményt követ el.

 

Amennyiben a kegyeletsértés becsületsértéssel valósul meg, a büntetés egy évis terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés.

 

A lehetséges elkövetési magatartások jobb megértése érdekében felidézünk néhány bírósági döntést:

 

A kegyeletsértés vétségét az valósítja meg, aki a halottat vagy annak emlékét a becsület csorbítására alkalmas tény állításával, híresztelésével, ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával, avagy a becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatával meggyalázza. (BH1998. 212.)

 

Ha a vádlott a temetőben levő síremléket megrongálja, magatartása a rongáláson túlmenően a kegyeletsértés vétségét is megvalósítja (BH 1982. 321.)

 

Az elhalt sírjára helyezett virágok széttépésével és szemétbe dobásával az elkövető a kegyeletsértés vétségét valósítja meg. (BH 1988.217.)

A “tettleges” becsületsértés elkövetéséhez a sértett testét érintő olyan behatás szükséges, amely a társadalmi megbecsülés és az emberi méltóság megsértésére alkalmas. Figyelemmel azonban arra, hogy a kegyeletsértés esetén a sértett már nem élő személy, ez az érintés, behatás, amely becsület csorbítását célzó ténykedés, átvetődik arra a tárgyra, amely a halott emlékét, az azt képviselő kegyeletet van hivatva képviselni. Jelen esetben az elhalt sírjára helyezett virágok az iránta érzett kegyelet képviselői voltak, azt fejezték ki, hogy az életbenmaradottak az általuk nyilván megbecsült ember emlékének ezzel a gesztussal adóznak. A vádlott ezen virágok széttépésével és szemétre szórásával így ezt a jelképet gyalázta meg, ezért a kegyeletsértés vétségét elkövette.

 

Láttuk, hogy a kegyelet védelmét a kegyeletsértés szankcionálásával közvetlenül valósítja meg a büntetőjog. Néhány más bűncselekménynél közvetetten jelenik meg ez a védelem. Két példa:

 

Aki tiltakozó nyilatkozat ellenére halottból szervet, illetőleg szövetet távolít el, az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (Bt. 173/H. § (2) bek.).

 

Aki pedig halott testét vagy annak részét jogellenesen, vagyoni haszonszerzés végett forgalomba hozza, vagy azzal kereskedik, emberi test tiltott felhasználása miatt három évig, ha tettét gyógyintézet alkalmazottjaként követi el, öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

Ha a bűncselekményt üzletszerűen és/vagy bűnszövetségben követik el, a büntetés öt évig, gyógyintézet alkalmazottja esetén kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés (Btk, 173/I § (1)-(3) bek.)

 

 

1.5.1.5.1. A kegyeletsértés (Btk. 181. §) miatti büntetőeljárás megindítása

A kegyeletsértés magánindítványra induló, magánvádas eljárás.

Ez a sommás megállapítás a következőket jelenti:

A büntetőeljárás csak akkor indul meg, ha azt a törvény által feljogosított személy (kegyeletsértés esetén az elhalt hozzátartozója és örököse) kezdeményezi. Ezt a “kezdeményezést” nevezzük magánindítványnak. A magánindítványt attól a naptól számított 30 napon belül kell előterjeszteni, amelyen a magánindítványra jogosult a bűncselekmény elkövetőjének kilétéről tudomást szerzett. A magánindítvány nem vonható vissza.

A magánindítvány benyújtója a bíróság előtt saját maga, magánvádlóként képviseli a vádat. A terhelt bűnösségének bizonyítása a magánvádlót terheli.

 

 

1.5.2. Szerződések a polgári jogban

1.5.2.1. A szerződés fogalma, alanyai, tárgya

A polgári jogi szerződés fogalmát így határozhatjuk meg: A szerződés az egymással mellérendeltségi viszonyban álló személyek joghatást kiváltó akaratnyilatkozata, amely elsősorban vagyoni érdekek kielégítésére irányul.

 

A “joghatást kiváltó” fogalmi elem azt jelenti, hogy a szerződő felek kinyilvánított akaratának érvényre jutását állami kényszer - jogi szankció - is biztosítja.

A szerződésből származó polgári jogi igény teljesítésének kikényszerítését a bírósági út, a polgári peres eljárás biztosítja.

 

A szerződésekből származó igények kikényszeríthetőségére is vonatkoznak az elévülés általános szabályai. Az igények többségénél az általános (5 éves) elévülési idő érvényesül.

A magyar polgári jogban is érvényesül, és a szerződésekről szóló egész  szabályrendszert áthatja a szerződési szabadság alapelve. Ez négy elemből tevődik össze. A szerződő felek szabadon dönthetnek abban, hogy:

akarnak-e szerződést kötni (szerződéskötési szabadság),

kivel akarnak szerződést kötni (partnerválasztási szabadság),

milyen fajta szerződést kívánnak kötni (szerződésitípus-szabadság),

milyen tartalommal kívánnak szerződést kötni (diszpozitivitás elve).

 

A szerződési viszony folyamat, amelynek egymástól elkülöníthető szakaszai vannak:

a szerződés létrejötte,

a szerződés módosítása, megerősítése, biztosítása,

a szerződés teljesítése vagy

a szerződés megszegése.

 

Az első szakasz minden esetben megtalálható, a többin nem kell szükségszerűen végigmennie a folyamatnak.

 

A szerződés alanya valamennyi polgári jogi alany (tehát az ember, az állam, a jogi személy, és a jogi személyiség nélküli szervezet) lehet. Általános az a kétoldalú jogügylet, amikor egy jogosult és egy kötelezett szerepel a szerződésben. Lehetséges azonban, hogy valamelyik - vagy mindkét - oldalon több alany, több jogosult és/vagy több kötelezett található.

A szerződés tárgya a szolgáltatás: az a magatartás, amelyet a jogosult a kötelezettől követelhet, illetve amelyet a kötelezett a szerződés alapján tanúsítani köteles.

 

A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ez a főszabály - ellenszolgáltatás jár. A szolgáltatás és az ellenszolgáltatás egyenértékű egymással. Ezt másképp úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a polgári jogi szerződések túlnyomó része visszterhes.

 

A szolgáltatásokat többféleképpen csoportosíthatjuk.

 

A szolgáltatás (a szerződésben kikötött magatartás) aktív vagy passzív jellege szerint megkülönböztetünk tevőleges és nem tevőleges szolgáltatásokat. Amikor a szolgáltatás lényege valamilyen tevékenység kifejtése, akkor tevőleges szolgáltatásról beszélünk.

Ennek fajtái:

a) Valaminek az adása.

b) Valamely tevékenység kifejtése.

c) Készenlét, helytállás.

 

A fentiekkel ellentétben a nem tevőleges szolgáltatás lényege éppen abban áll, hogy  a kötelezett valamit ne tegyen meg.

 

Fajtái:

a) Valamitől való tartózkodás. Pl. nem adhatja bérbe a már bérbe adott dolgot.

b) Valaminek az eltűrése. Pl. köteles tűrni, hogy a bérlő használja a bérelt dolgot.

 

 

 

1.5.2.2. A szerződés megkötése

Mint azt a fogalommeghatározásnál már kifejtettük, a szerződés lényegi eleme a felek akaratnyilatkozata. Ezt a megállapítást alapul véve a szerződés folyamata így írható le:

 

a) Megjelenik a szerződési akarat, majd megtörténik annak valamilyen formában történő kinyilvánítása: az akaratnyilatkozat. Ezt egyszerű formában úgy fejezhetjük ki, hogy az egyik fél ajánlatot tesz.

 

b) A másik fél - szintén akaratnyilatkozat formájában - elfogadja az ajánlatot.

 

Tudjuk, hogy a szerződési akarat - csekély számú, törvényben meghatározott kivétellel - szabad.

A szerződési akarat kinyilvánítása, az akaratnyilatkozat megtétele (beleértve a szerződés megkötését is) alapvetően három módon történhet:

a)   szóban,

b)         írásban és

c)         ráutaló magatartással.

 

A magyar polgári jog idevonatkozó általános szabálya az, hogy szerződést kötni (akaratnyilatkozatot tenni) bármilyen alakban, formában lehet. Ez alól a szabály alól jogszabály vagy a felek megállapodása tehet kivételt.

 

A kötelező alakiság mindig az írásba foglalás valamilyen formáját jelenti. A következő esetek lehetségesek:

a)   egyszerű írásba foglalás,

b)         minősített okirat,

c)         közokirat.

 

Ha az ajánlat és az elfogadás egybehangzó, a felek a lényeges kérdésekben megegyeztek, a szerződés létrejön.

 

Létrejöttének időpontja:

a)   jelenlevők között akkor, amikor az ajánlatot elfogadják;

b)   távollevők  között akkor, amikor  az elfogadó nyilatkozat az ajánlattevőhöz

       megérkezik.

 

 

 

1.5.2.3. A szerződés érvénytelensége

Az a szerződés érvénytelen, amely valamilyen, a törvényben meghatározott ok (érvénytelenségi ok) miatt nem alkalmas a célzott joghatás előidézésére.

 

Két fő formáját ismerjük. Ezek: a semmisség és a megtámadhatóság. Jogkövetkezményük ugyanaz: helyre kell állítani az eredeti állapotot. A különbség abban rejlik, hogy az érvénytelenségi ok önmagában is kiváltja-e az érvénytelenséget, vagy pedig csak az arra alapozott megtámadás. Előbbi esetben semmis, utóbbiban megtámadható szerződésről beszélünk.

 

A semmisségre bárki, határidő nélkül hivatkozhat, a megtámadás viszont törvényes határidőhöz kötött - ez a határidő egy év -, és arra csak a sérelmet szenvedett fél és az jogosult, akinek a megtámadáshoz törvényes érdeke fűződik.

 

A leírtakból kitűnik, hogy milyen fontos megismerkednünk az érvénytelenségi okokkal.

 

Az érvénytelenség oka:

-    a szerződési akaratban (akarathibák),

-    az akaratnyilatkozatban (az akaratnyilvánítás hibái),

-    a célzott joghatásban jelenhet meg.

 

Akarathiba akkor lép fel, ha a szerződési akarat vagy hiányzik, vagy azt a jog nem ismeri el. Ilyen esetek:

 

a) A jog nem ismeri el szerződési akaratnak a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes személy akaratát.

 

b) Hiányzik a szerződési akarat a színlelt szerződés esetében. A fogalom azt takarja, hogy a felek valamilyen okból olyan látszatot akarnak kelteni, mintha szerződést kötnének. Valójában azonban vagy egyáltalán nem akarnak szerződést kötni, vagy színleléssel egy másik szerződést palástolnak.

 

c) Ugyancsak nem beszélhetünk szerződési akaratról fizikai kényszer vagy fenyegetés esetében.

 

d) Ez a helyzet a megtévesztés és a tévedés esetében is. A megtévesztés akkor idéz elő érvénytelenséget, ha az tudatos és lényeges körülményekre vonatkozik.

 

Az akarathibák közül a cselekvőképtelenség, a színlelt szerződés, a fizikai kényszer semmisséget, a tévedés, a megtévesztés és a fenyegetés megtámadhatóságot eredményez.

 

Az akaratnyilvánítás hibájáról akkor beszélünk, ha

a)   alaki hibával vagy

b)   álképviselettel találkozunk.

 

ad. a) Tudjuk, hogy a főszabály szerint a szerződés nincs meghatározott alakhoz kötve. Ha azonban jogszabály meghatározott alakot ír elő, és a szerződés ennek nem felel meg, akkor az érvénytelen.

 

ad. b) Álképviselő az, aki képviseleti jogkörét túllépi, vagy anélkül, hogy képviseleti joga volna, más nevében szerződést köt. Az ő eljárása a szerződés érvénytelenségét eredményezi.

 

Az akaratnyilvánítás hibájából származó érvénytelenség mindig semmisséget jelent.

 

A célzott joghatás miatti érvénytelenségnek szintén két esete van:

a)   tilos szerződések,

b)   lehetetlen szerződések.

 

ad. a) Tilos szerződésnek nevezzük a jogszabályba ütköző vagy jogszabály megkerülésével kötött, illetve a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződéseket. A tilos szerződések általában semmisek. Ilyen például az uzsorás szerződés (a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki).

Két olyan eset is van, amikor a tilos szerződés nem semmis, hanem megtámadható: az az eset, amikor feltűnően nagy az értékkülönbség a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között, anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné. Ugyancsak tilos - hacsak jogszabály kivételt nem tesz - az évi húsz százaléknál magasabb kamat kikötése, valamint indokolatlan előny biztosítása jogi személy részére az általános szerződési feltételek szerint kötött szerződésben.

 

ad. b) Lehetetlen szerződésről beszélünk, ha nem lehetséges a szerződésben kikötött szolgáltatás véghezvitele. Ennek fizikai és jogi okai lehetnek.

 

Az érvénytelenség legáltalánosabb jogkövetkezménye az, hogy helyre kell állítani az eredeti állapotot: a felek között olyan helyzetet kell teremteni, mintha az érvénytelen ügyletet meg sem kötötték volna.

 

1.5.2.4. A szerződés módosítása, megerősítése és biztosítása

Különböző okok miatt szükségessé válhat a már megkötött szerződés módosítása.

 

A módosítást

-    jogszabály,

-    a bíróság vagy

-    a felek egybehangzó akarata végezheti el.

 

Jogszabály igen ritkán módosít szerződést. A bíróság pedig csak akkor módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően állott be olyan körülmény, amely valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. Maguk a felek viszont - közös megegyezéssel, egybehangzó akarattal - bármikor módosíthatják a szerződést.

 

A szerződés megerősítésének és biztosításának jogintézménye a jogosult szerződési pozíciójának megerősítését, illetve a szerződési érdek kielégítésének biztosítását szolgálja.

 

A megerősítés eszközei abban az esetben védik a jogosult érdekeit, ha a kötelezett nem akar, a biztosítás pedig akkor, ha a kötelezett nem tud teljesíteni.

 

A szerződés megerősítésének eszközei:

a)   a foglaló,

b)   a kötbér,

c)   a jogvesztés kikötése,

d)  a jótállás,

e)   a tartozás elismerése.

 

ad. a) A szerződés megkötésekor a szerződés megkötésének jeléül és biztosítékául átadott pénzösszeget vagy más dolgot foglalónak nevezzük.

 

ad. b) A kötbér a szerződés nem teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése esetére kikötött pénzösszeg.

 

ad. c) Jogvesztés kikötése esetén a szerződésszegésért felelős fél elveszít valamely jogot vagy kedvezményt (pl. részletfizetési kedvezményt), amely őt a szerződés alapján megilleti.

 

ad. d) A jótállás nem más, mint a hibátlan teljesítésért vállalt fokozott felelősség. Ennek alapján a kötelezettet a jótállási idő alatt - a rendeltetésszerű használat során  bekövetkezett meghibásodás esetén - kijavítási vagy kicserélési kötelezettség terheli.

A jótállás mértékében (mennyi a jótállási idő, mikor lehet kicserélést kijavítást, esetleg árleszállítást követelni) és feltételeiben a felek szerződés keretében szabadon állapodnak meg.

ad. e) A tartozáselismerés is hatékony eszköze a szerződés megerősítésének.

A tartozást elismerni - érvényesen - csak írásban lehet. Vita esetén a jogosultnak csak a tartozáselismerést kell bizonyítania ahhoz, hogy a követelést a javára elismerjék.

 

A szerződés biztosításának (a biztosítékolásnak) eszközei két nagy csoportba rendezhetők. Ezek a dologi, illetve a személyi biztosítékok.

 

A dologi biztosíték meghatározott vagyontárgyak lekötése a szerződéses érdek fedezetéül. Ilyen:

a)   a zálogjog,

b)   az óvadék.

 

ad. a) A zálogjog alapján a jogosult a pénzben meghatározott vagy meghatározható követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít.

A zálogjog - a felek megállapodásától függően - a zálogtárgy hasznaira is kiterjed. Ha a zálogtárgy dolog (tehát nem követelés vagy jog) a zálogjog lehet:

-    jelzálogjog (ebben az esetben a jogosultat nem illeti meg a zálogtárgy birtoklásának joga), vagy

-    kézizálogjog (ekkor a jogosult birtokába kerül a zálogtárgy).

 

ad. b) Az óvadék - amelyet a kötelezett pénz, takarékbetétkönyv vagy értékpapír formájában ad át a jogosultnak - a jogosult szerződésből fakadó követeléseinek biztosítékául szolgál.

 

A személyi biztosíték fogalma: meghatározott személy (aki nem a jogosult és nem a kötelezett) vagyonának a szerződési érdek fedezetéül történő lekötése. Ezzel egy harmadik személy helytállást vállal a kötelezett tartozásáért.

 

Két fő formája:

a)   a kezesség

b)   a bankgarancia

 

ad. a) A kezességi szerződésben a kezes azt vállalja, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, ő maga fog helyette teljesíteni a jogosultnak.

 

Érvényes kezességi szerződést csak írásban lehet kötni.

A magyar polgári jog a kezesség két fajtáját ismeri. Ezek:

-    az egyszerű kezesség.

-    a készfizető kezesség

 

ad. b) A személyi biztosíték fogalmi elemeként említettük, hogy egy harmadik személy helytállást vállal a kötelezett tartozásáért. Bankgarancia esetén ez a “harmadik személy” a bank.

 

Lényege: A bank kötelezettséget vállalhat arra, hogy meghatározott feltételek - így különösen bizonyos esemény beállta vagy elmaradása, illetőleg okmányok benyújtása - esetében meghatározott időn belül a kedvezményezettnek megállapított összeghatárig fizetést fog teljesíteni.

 

 

 

1.5.2.5. A szerződés teljesítése

A szerződés akkor tölti be a rendeltetését, éri el célját, ha azt teljesítik. A Ptk. egyértelmű, világos szabályokban határozza meg azt, hogy miként kell a szerződéseket teljesíteni, illetve azt, hogy milyen az elfogadható szolgáltatás.

 

A szerződéseket

-    tartalmuknak megfelelően,

-    a megszabott helyen és időben,

-    a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni.

 

A szolgáltatásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt

-    rendeltetésének, illetőleg

-    a szerződésben kikötött, vagy egyébként

-    a szerződéskor a kötelezett által ismert célnak megfelelően lehessen használni.

 

Az említett feltételek megvalósulása esetén beszélhetünk szerződésszerű teljesítésről. A felek kötelesek együttműködni a teljesítés során, a teljesítést érintő minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni. A jogosult a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles meggyőződni arról, hogy a teljesítés megfelelő-e.

 

A említettekből is kitűnik, hogy a szerződés teljesítésének lényeges elemei:

a)   a teljesítés helye és ideje,

b)   a teljesítés módja.

 

 

1.5.2.6. A szerződés megszűnése

A szerződés megszűnésének általános és “ideális” esete, ha azt a felek teljesítik, és ezzel a szerződés betölti rendeltetését.

 

Itt azokat az eseteket mutatjuk be, amikor a megszűnés a szerződés teljesítése nélkül történik. Ez legtöbbször a felek akaratából következik be, de más okból is megtörténhet.

 

A felek akarata

-    közös megegyezésben vagy

-    egyoldalú nyilatkozatban nyilvánulhat meg.

 

Közös megegyezéssel a felek a szerződést

a)   megszüntethetik vagy

b)   felbonthatják.

           

ad. a) A megszüntetést kimondó közös nyilatkozat a szerződést csak a jövőre nézve szünteti meg. Ez azt jelenti, hogy a megszűnés időpontjáig esedékes szolgáltatásokat teljesíteni kell, az ellenérték nélkül maradt szolgáltatások pedig visszajárnak.

 

ad. b) Más a helyzet a felbontást kimondó megállapodás esetén. Ebben az esetben a szerződés megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg. Olyan helyzet keletkezik tehát, mintha a szerződést meg sem kötötték volna. Így a már teljesített szolgáltatások is visszajárnak.

 

Szerződés vagy jogszabály feljogosíthatja a feleket arra, hogy a szerződést egyoldalú nyilatkozattal

a)   elállással vagy

b)   felmondással

szüntessék meg.

 

ad. a) Az elállás ugyanolyan  helyzetet teremt, mint a felbontást kimondó közös nyilatkozat. (Visszamenőleges hatállyal történő megszűnés, az eredeti helyzet visszaállítása).

           

ad. b) A felmondás hatása megegyezik a megszüntető közös nyilatkozatéval (a szerződés csak a jövőre nézve szűnik meg, a már teljesített szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár).

 

A határozatlan időre kötött szerződések megszüntetésének általános módja a felmondás. Ekkor rendes felmondásról beszélünk, amely a szerződést nem azonnal, hanem a felmondási idő elteltével szünteti meg.

Kivételes esetekben - általában súlyos szerződésszegésnél - lehetőség van a rendkívüli felmondásra. Ez azonnali hatállyal megszünteti a szerződést.

 

A szerződés megszűnhet még:

-    hatósági rendelkezés miatt,

-    ha a követelés és a tartozás egy kézben egyesül,

-    a jogosult halála esetén.

 

 

1.5.2.7. A szerződésszegés

A szerződésszegés általános fogalmát így határozhatjuk meg: Szerződésszegés minden olyan magatartás, körülmény vagy állapot, amely a szerződésbe ütközik, vagy egyébként sérti valamelyik félnek a szerződéssel kapcsolatos jogait.

 

A szerződésszegés leggyakoribb fajtáit a Ptk. külön is megnevezi:

-    a kötelezett késedelme,

-    a jogosult késedelme,

-    a hibás teljesítés,

-    a teljesítés lehetetlenné válása,

-    a teljesítés megtagadása.

 

A törvény a szerződésszegés minden fajtáját szankcionálja. Mások azonban a szankciók, ha a szerződésszegés a felek magatartásán kívül álló okból (pl. elemi csapás) következik be, és mások, ha azt a felek magatartása idézte elő.

 

Az első esetben objektív, a másodikban felróható (szubjektív) szerződésszegésről beszélünk. Külkereskedelmi szerződésben a felek a szerződésszegésért való felelősséget korlátozhatják vagy kizárhatják.

Itt csak a szerződésszegés két formáját, a kötelezett és a jogosult késedelméről szólunk röviden.

 

A kötelezett akkor esik késedelembe, ha:

-    a szerződésben megállapított vagy a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható teljesítési idő eredménytelenül eltelt;

-    más esetekben, ha a kötelezettségét a jogosult felszólítására sem teljesíti.

 

A kötelezett késedelmének néhány következménye:

-    a kötelezett köteles megtéríteni a jogosultnak a késedelemből eredő kárát (ez alól kimentheti magát, ha bizonyítja, hogy a késedelem neki nem felróható okból következett be);

-    a jogosult - függetlenül attól, hogy a kötelezett késedelmét kimentette-e - követelheti a teljesítést, vagy ha ez nem áll érdekében, elállhat a szerződéstől;

-    pénztartozás esetén - szintén a kimentéstől függetlenül - a kötelezett akkor is köteles megfizetni a törvényes kamatot, ha eredetileg nem kötöttek ki kamatfizetést. Ha pedig a szerződés szerint is kell kamatot fizetni, akkor a jogosultnak kamatos kamat jár. Ezek a kötelezettségek természetesen a késedelembe esés időpontjától terhelik a kötelezettet.

 

A jogosult akkor esik késedelembe, ha:

-    a szerződésszerűen felajánlott teljesítést nem fogadja el;

-    elmulasztja azokat az intézkedéseket vagy nyilatkozatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kötelezett megfelelően teljesíteni tudjon;

-    nem állítja ki a nyugtát, nem adja vissza az értékpapírt.

 

A jogosult késedelmének következményei:

-    A jogosult köteles megtéríteni a kötelezettnek a késedelemből eredő kárát (kimentheti magát, ha bizonyítja, hogy a késedelem neki nem felróható okból következett be).

 

Azonban a kimentéstől függetlenül:

-    Köteles a dolog megőrzéséből eredő költségeket megtéríteni.

-    Éppúgy viseli a kárveszélyt (a dolog megsemmisülésének, elvesztésének vagy megrongálódásának veszélyét), mintha elfogadta volna a teljesítést.

-    Késedelme idejére kamatot nem követelhet.

 

 

1.5.2.8. A kegyeleti közszolgáltatási szerződés; megállapodás egyház és önkormányzat között

Tudjuk, hogy törvény kötelezi a települési önkormányzatot köztemető fenntartására. A feladatellátás módját azonban szabadon határozza meg az önkormányzat. Egyedül, vagy társulás tagjaként saját maga is gondoskodhat (pl. saját alapítású intézmény működtetésével) a temetőfenntartásról, de megteheti ezt gazdálkodó szervezet útján is. Ebben az esetben azonban törvény kötelezi arra, hogy szerződést kössön ezzel a szervezettel.

 

Már ebből a kijelentésből is látszik, hogy sajátos szerződésről van szó, amelynél nem érvényesül a polgári jogban általánosan megnyilvánuló szerződési szabadság elve (hiszen kötelező a szerződéskötés, nem teljesen szabad a partnerválasztás és a tartalmi kérdések is eléggé behatároltak). Ennek oka az, hogy - mint már korábban is érzékelhettük - a jogalkotó e területen kiemelkedő fontosságot tulajdonít a jogbiztonságnak, az egységesen magas színvonalú szolgáltatásnak.

 

A kegyeleti közszolgáltatási szerződés rendszertanilag a vállalkozási szerződések típusába tartozik, annak egyik külön nevesített altípusát, képezi (ez azt is jelenti, hogy vonatkoznak rá a vállalkozási szerződés általános szabályai is).

 

Alanyai:           a települési (a fővárosban a kerületi) önkormányzatok, illetőleg a gazdálkodó szervezet.

                        Csak olyan gazdálkodó szervezet (gazdasági társaság, egyéni vállalkozó) lehet azonban szerződő fél, amelynek vezetője vagy alkalmazottja kormányrendeletben meghatározott képesítéssel rendelkezik.

 

Tárgya:           a köztemető fenntartása és üzemeltetése.

                        A szerződés jogi hátteréül - az ellátandó szolgáltatás tekintetében - a törvény, a kormányrendelet, a helyi temetőrendelet, a temetőszabályzat szolgál. A temetőszabályzat szintén önkormányzati rendelet, amelyet akkor kell megalkotni, ha az önkormányzat kegyeleti közszolgáltatási szerződést kíván kötni.

 

Tartalma:        mint minden más szerződésnél, az alanyok jogainak és kötelességeinek összessége.

                        Az említett jogi háttér itt is érvényesül.

 

Ezek után tekintsük át e szerződés törvényi szabályozását. A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 39. §-a szerint:

(1) Köztemető fenntartására és üzemeltetésére az önkormányzat azzal a gazdálkodó szervezettel köthet kegyeleti közszolgáltatási szerződést, amely a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.

(2) A szerződésnek tartalmaznia kell

a)   a tevékenység gyakorlásának helyét;

b)         az ellátandó tevékenységek felsorolását;

c)         a teljesítés módját és idejét;

d)         a feladat mennyiségi és minőségi követelményeit;

e)         a szerződés érvényességi idejét, amely 5 évnél rövidebb és 15 évnél hosszabb nem lehet, de újbóli megkötése nem zárható ki;

f)          a szolgáltatás finanszírozásának rendjét;

g)         a szolgáltatás ellenértékének mértékét és a megfizetés módját;

h)         a közüzemi szerződési kötelezettség alanyait;

i)          a szolgáltatáshoz szükséges eszközök mennyiségi és minőségi előírásait és rendelkezésre bocsátásának módját;

j)          az önkormányzati vagyontárgyak használatának, karbantartásának, felújításának és pótlásának szabályait;

k)         a szolgáltatást végző személyekkel kapcsolatos követelményeket;

l)          a szerződés fennállása alatt az önkormányzatot megillető ellenőrzési jogosítványokat;

m)        arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy ha a gazdálkodó szervezet a kegyeleti közszolgáltatás mellett temetkezési szolgáltatást is végez, a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétől, így a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti;

n)         a birtokbaadás feltételeit;

o)         arra vonatkozó tájékoztatást, hogy a szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3) A szerződés azonnali hatállyal felmondható, ha a gazdálkodó szervezet a (2) bekezdés m) pontjában meghatározott kötelezettségét megszegi.

 

Mint látjuk, a törvény 39. § (2) bekezdése foglalkozik részletesen a szerződés tárgyi és tartalmi kérdéseivel. Az itt felsorolt pontokhoz fűzünk rövid kommentárt.

ad. a)   Helyrajzi számmal, pontosan meg kell jelölni a köztemetőket, a más temetők köztemetőként működő részeit, esetleg a lezárt temetőket, amelyekre a szerződés vonatkozik.

ad. b)   A szerződés központi része. Itt kell egzakt, számonkérhető, mérhető módon részletezni mindazon feladatokat, szolgáltatásokat, amelyek a törvény, a kormányrendelet, a helyi temetőrendelet, a temetőszabályzat alapján a köztemető fenntartása és üzemeltetése, mint közszolgáltatás körébe tartoznak.

ad. c)   Egyes tevékenységek további pontosítása. Az üzemeltetés egyes részelemeinél )pl. takarítás, szemétszállítás, hűtőtisztítás stb.) célszerű időközöket, határidőket megjelölni.

ad. d)   Ahol csak lehet - az egzaktság és számonkérhetőség jegyében - épüljenek be ezek az elemek a szerződésbe. Célszerű alkalmazni a minőségbiztosítás módszereit, illetőleg “ami mérhető, azt mérjük”.

ad. e)   Itt is a szabályozott jogviszony fontossága indokolja, hogy a jogszabály “beleszóljon” a szerződési szabadságba.

            Öt évnél rövidebb, tizenöt évnél hosszabb nem lehet az érvényességi idő. Az előbbi időhatár a jogbiztonságot, az utóbbi a változó körülményekhez való alkalmazkodást szolgálja. Lejárta után - esetleg más tartalommal - természetesen újraköthető a szerződés. Itt lehet megállapodni a szerződés idő előtti megszüntetésének lehetőségeiről (az azonnali felmondást a törvény maga teszi lehetővé, ha az üzemeltető megszegi a 39. § (2) bekezdés m) pontjában foglalt kötelezettségét).

ad. f)   Itt a költségelszámolás, nyilvántartás lehetőségeit, módját, rendjét kell meghatározni.

ad. g)   Az önkormányzat fő kötelezettsége a vállalkozói díj megfizetése. Ennek megfelelő körültekintéssel kell meghatározni a díjazás mértékét (amely alapvetően a feladat nagyságától és a költségek megoszlásától függ) és megfizetésének módját.

ad. h)   Tisztázni kell, hogy az önkormányzat, vagy a vállalkozó köti meg a temető üzemeltetéséhez szükséges közüzemi (víz, áram, csatorna) szerződéseket.

ad. i)    Rögzítendő, hogy melyik fél, milyen mennyiségen, minőségben biztosítja a szolgáltatás ellátásához szükséges eszközöket.

ad. j)    Az önkormányzat által a feladatellátáshoz átadott eszközökről célszerű leltárt készíteni. A szerződésben a vagyonvédelem, a karbantartás, a pótlás kérdéseit kell rendezni.

ad. k)   Közérdek, hogy a szerződés tárgyát képező tevékenység minden részfeladatát megfelelően képzett, szakszerűen felkészített és ellenőrzött személyek lássák el. Azt is fontos rögzíteni, hogy mikor és milyen alvállalkozó alkalmazható.

ad. l)    Az önkormányzat szervei közül a törvény és a kormányrendelet a jegyző számára ad ellenőrzési kötelezettséget, jogot. E jog a szerződésben tovább terjeszthető. Célszerű, ha a testület, a polgármester, a bizottságok ellenőrzési, tájékozódási lehetőségeit is rögzíti a szerződés.

ad m)   Ennek indoka az, hogy az önkormányzat ne finanszírozza a gazdálkodó szervezet egyéb tevékenységét. Megismételjük: az elkülönítési kötelezettség megszegése a szerződés azonnali felmondásával járhat.

ad. n)   Szoros kapcsolatban áll az i) és j) pontokkal. A pontos leltár alapján történő birtokbaadás feltételeit nem csak tárgyak, hanem létesítmények esetében is meg kell határozni.

ad. o)   A szerződésben nem rendezett kérdésekben a Ptk. általános szabályai, illetőleg a vállalkozói szerződésre vonatkozó rendelkezései az irányadók.

 

A települési önkormányzat úgy is gondoskodhat a kötelező közszolgáltatás ellátásáról, hogy nem saját tulajdonú temetőben, hanem más tulajdonában lévő temető meghatározott részében teszi azt.

Ez csak úgy lehetséges, ha a tulajdonos (leggyakrabban az egyház) megállapodás alapján átengedi temetője egy részét köztemető céljára.

 

Az önkormányzat és az egyház (vagy más temetőtulajdonos) közötti megállapodás főbb tartalmi elemei:

-    A köztemető céljára szolgáló temetőrész pontos, helyrajzi számmal történő lehatárolása.

-    Figyelemmel a sírhelymegváltási időkre is a megállapodás hosszú távra (min. 25 év) szóljon.

-    Az önkormányzat kapjon teljes szabályozási jogot az adott területen.

-    A temető általános rendjét célszerű egyetértésben szabályozni (lehetőleg azonosak legyenek a fő szabályok az egész temetőben).

-    Rendezni kell a fenntartás költségeinek megoszlását, az elszámolás rendjét.

-    Meg kell állapodni a temetőrészen beszedett díjak esetleges megosztásáról.

-    Rendezni kell az önkormányzat által létesített beruházások sorsát.

-    Utalni kell arra, hogy a megállapodásban nem rendezett kérdésekben a Ptk. szabályai irányadóak.

 

 

1.5.3. Az államigazgatás eljárása

1.5.3.1. Alapvető fogalmak

A jogi értelemben vett eljárás fogalmán olyan, határozott célra irányuló, részletesen szabályozott cselekvéssorozatot értünk, amelynek szereplői (alanyai), illetve azok jogai és kötelezettségei meghatározottak.

 

Az államigazgatási eljárás egyik szükségszerű szereplője (alanya) az államigazgatási szerv. Olyan állami szerv tehát, amely

           

-    a kormánynak alárendelten, annak irányítása, ellenőrzése alatt működik;

-    állami funkciót lát el;

-    önálló hatásköre van;

-    közhatalmi jogosítvánnyal rendelkezik.

 

Ezek a szervek természetesen igen szerteágazó tevékenységet végeznek, amelyek közül – témánk szempontjából – egynek van különös jelentősége. Ez pedig a hatósági jogalkalmazás, amelyről akkor beszélünk, ha az államigazgatási szerv a jogszabály érvényesítése érdekében

-    jogot vagy kötelezettséget állapít meg,

-    szankciót alkalmaz,

-    ellenőriz.

 

Az ügyfél az államigazgatási eljárás másik - szükségszerű - szereplője (alanya).

 

Fogalmát a törvény így határozza meg: “Ügyfél az a magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, amelynek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti.”

 

Az eljárásban szerepet kaphatnak más személyek is. Ők a közreműködők. Ilyenek lehetnek pl. a tanú, a szakértő, a tolmács.

 

Miután megismerkedtünk a hatósági jogalkalmazás, az államigazgatási szerv, az ügyfél, a közreműködő fogalmával, megállapíthatjuk, hogy államigazgatási eljárásnak azokat a cselekedeteket nevezzük, amelyeket a hatósági jogalkalmazás során fejtenek ki az államigazgatási szervek, az ügyfelek, illetve a közreműködő személyek.

 

Az államigazgatási szervek feladatait a jogszabályok pontosan meghatározzák. Ahhoz, hogy feladataikat elláthassák, bizonyos - szintén jogszabályban rögzített - eszközökre van szükségük.

 

Azokat az eszközöket, amelyeket a jogalkotó a feladatok végrehajtása érdekében biztosít, az államigazgatási szerv hatáskörének nevezzük.

 

Egy-egy ügytípusban több szerv is rendelkezhet hatáskörrel. Ezért van szükség az illetékesség meghatározására, amely azt mondja meg, hogy az azonos hatáskörrel rendelkező szervek közül melyik jogosult és köteles eljárni. Ez úgy állapítható meg, ha a jogalkotó megjelöl bizonyos illetékességi okokat és ezeket összefüggésbe hozza valamelyik, hatáskörrel rendelkező szerv működési területével.

 

Illetékességi ok lehet például az ügyfél lakóhelye. Ebben az esetben az a szerv illetékes, amelynek a területén az ügyfél lakik.

 

A törvény így állapítja meg az általános illetékességet: eljárásra az az államigazgatási szerv illetékes:

 

a)   amelynek területén az ügyfél állandó vagy ideiglenes lakóhelye van. Ha az ügyfél külföldön van vagy tartózkodási helye ismeretlen, az illetékességet az ügyfél utolsó ismert hazai lakóhelye alapján kell megállapítani; ennek hiányában a fővárosi főjegyző illetékes.

 

b)   Ingatlanra vonatkozó ügyben az az államigazgatási szerv illetékes, amelynek területén az ingatlan van.

 

c)   Engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységre vonatkozó ügyben az az államigazgatási szerv illetékes, amelynek területén a tevékenységet gyakorolják vagy gyakorolni kívánják.

 

 

 

1.5.3.2. Az eljárás szakaszai

Amennyiben az államigazgatási szerv az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik, köteles lefolytatni az eljárást, amely három fő szakaszra tagolódik.

Ezek a következők:     

-    alapeljárás (első fokú eljárás),

-    jogorvoslati eljárás,

-    végrehajtási eljárás.

 

Meg kell jegyeznünk, hogy nem minden esetben “zajlik le” mindhárom szakasz. Az ügyek nagy része már az alapeljárásban befejeződik.

 

 

1.5.3.3. Az alapeljárás (első fokú eljárás)

Az államigazgatási eljárás vagy az ügyfél kérelmére, vagy hivatalból indul meg.

 

Magánszemély az első fokú eljárás megindítására vonatkozó kérelmét az eljárási hatáskörrel rendelkező illetékes állami szerven kívül a lakóhelye, munkahelye szerint illetékes jegyzőnél is előterjesztheti (aki azt haladéktalanul átteszi az eljárás lefolytatására jogosult szervhez).

 

Az eljárás megindításának feltétele, hogy az az államigazgatási szerv az adott ügyben rendelkezzék hatáskörrel és illetékességgel. Ennek meglétét az eljárás minden szakaszában vizsgálni kell. Amennyiben az ügyben van hatásköre és ő az illetékes is, az eljárást köteles megindítani.

 

Az eljáró államigazgatási szerv kötelessége, hogy tisztázza, feltárja mindazokat a körülményeket, amelyek a jogszerű döntés meghozatalához szükségesek.

 

Ez a “feltárás” az ún. bizonyítási eszközök segítségével történik.

 

Eljárásjogunk a szabad bizonyítás mellett tör lándzsát, ezért a törvény csak példálózó jelleggel sorolja fel a bizonyítási eszközöket (az ügyfél nyilatkozata, az irat, a tanú, a szemle, a szakértő).

 

Fontos kérdés, hogy kire hárul a bizonyítás kötelessége (kié a bizonyítási teher)?

Hivatalból indult eljárásoknál általában a hatóság, míg a kérelemre indult eljárásoknál alapvetően az ügyfél kötelessége a bizonyítás.

 

A tényállás tisztázása után az eljáró hatóság meghozza érdemi határozatát.

 

Az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől, illetőleg az eljárás hivatalból történt megindításától számított harminc napon belül kell meghozni. Az eljáró szerv vezetője a határidőt indokolt esetben egy ízben, legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja. Erről az ügyfelet értesíteni kell.

                       

Az ügydöntő határozattal lezárul az államigazgatási eljárás első szakasza, az alapeljárás, illetve az esetek többségében maga az eljárás is, mert jogorvoslatra, végrehajtásra az ügyek kisebb hányadában kerül sor.

 

 

1.5.3.4. A jogorvoslati eljárás

Alkotmányunk alapvető jognak tekinti a jogorvoslat lehetőségét. Eljárásjogi törvényeink széles lehetőséget biztosítanak a jog- és érdeksérelem orvoslására.

 

Az államigazgatási eljárási jog a jogorvoslat három alapvető formáját ismeri.

Ezek:

-    a rendes,

-    a rendkívüli,

-    a “sajátos” jogorvoslatok.

 

 A rendes (legáltalánosabb) jogorvoslat alatt a fellebbezést értjük, ami gyakorlatilag valamennyi eljárással szemben érvényesíthető. A fellebbezés joga az ügyfelet illeti meg, valamint azt is, akire a határozat rendelkezést tartalmaz.

 

A fellebbezést a felettes szerv bírálja el, amely a megtámadott határozatot

-    helybenhagyja,

-    megváltoztatja vagy

-    megsemmisíti.

 

A rendkívüli jogorvoslatok

a)   az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata,

b)   felügyeleti intézkedés,

c)   ügyészségi intézkedés,

d)   végrehajtási kifogás.

 

A korábbiakban több alkalommal használtuk a “felettes szerv” fogalmát. E fogalom tisztázásához a következőket kell tudnunk: Az államigazgatási eljárás kétfokú.

 

Első fokon az a szerv jár el, amelynek az eljárás megindításához hatásköre és illetékessége van. Másodfokon a felettes szerv jár el (ő dönt a fellebbezésről).

 

Ha a helyi önkormányzat valamelyik szerve jár el államigazgatási ügyben, felettes szerv a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője. Az ő felettes szerve pedig az illetékes ágazati minisztérium. Minden más államigazgatási szerv felettes szerve a közvetlen irányító szerv, minisztérium esetében pedig a miniszter.

 

 

1.5.3.5. A végrehajtási eljárás

A végrehajtási eljárás során az állam kényszerítő eszközökkel szerez érvényt az állami szerv határozatának. Az államigazgatási határozat végrehajtása érdekében alkalmazott kényszerítő eszközök:

a)   pénzösszeg behajtása,

b)   meghatározott cselekmény végrehajtása,

c)   meghatározott ingóság kiadása.

 

ad. a) Pénzösszeg behajtására akkor kerül sor, ha a határozatban pénz megfizetését rendelték el, és a kötelezett nem tett eleget fizetési kötelezettségének.

 

ad. b) Ha a végrehajtás meghatározott cselekmény elvégzésére irányul, az eljáró szerv:

-    a kötelezett költségére és veszélyére elvégeztetheti a cselekményt, vagy

-    a rendőrség közreműködésével kikényszerítheti annak elvégzését,

-    pénzbírságot szabhat ki,

-    a jogosult kérésére a szolgáltatás pénzegyenértékének megfizetését írhatja elő a kötelezett számára.

 

ad. c) Abban az esetben, ha a végrehajtás tárgya meghatározott ingóság kiadása és a kötelezett ezt megtagadja, a rendőrség közreműködését kell kérni. Amennyiben a kiadandó ingóság már nincs meg, a jogosult kérheti az ingóság pénzértékének megállapítását, illetve az  így megállapított pénztartozás behajtását.

 

 

1.5.4. A helyi önkormányzati rendszer; az önkormányzati rendelet

1.5.4.1. A helyi önkormányzat fogalma és alapfeltételei

Az Alkotmányban lefektetett alapvető elveknek és szabályoknak megfelelően került - kétharmados szavazattöbbséggel - elfogadásra a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, amelynek megalkotásánál az Országgyűlés a haladó hazai önkormányzati hagyományokat, és az Európai Önkormányzati Charta alapkövetelményeit is figyelembe vette.

 

A helyi önállósághoz való jog azt jelenti, hogy a helyi önkormányzat a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi érdekű közügyekben önállóan jár el, a törvény keretei között önállóan szabályozza és szabadon igazgatja a helyi közügyeket. A helyi önkormányzat önként vállalhatja minden olyan helyi közügy önálló megoldását, amelyet jogszabály nem utal más szerv hatáskörébe. A helyi közügyek a lakosság szolgáltatásokkal való ellátásához, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint mindezek szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódnak. A helyi önkormányzat önállóan alakítja szervezetét és működését, tulajdonával önállóan rendelkezik, és feladatai ellátása érdekében szabadon társulhat más helyi önkormányzattal.

 

A helyi önkormányzáshoz való jog az adott közigazgatási egység választópolgárainak a közösségét illeti meg. A helyi önkormányzást a választópolgárok az általuk - négyévenként, közvetlenül - választott képviselő-testület útján, illetőleg helyi népszavazással gyakorolják. Fontos kiemelni a képviselő testület ülésének nyilvánosságát, a lakosság részvételét a bizottság és a településrészi önkormányzat munkájában. A képviselő-testület évente legalább egy alkalommal, előre meghirdetett közmeghallgatást tart, továbbá meghatározza azoknak a fórumoknak a rendjét, amelyek a lakosság és társadalmi szervezetek tájékoztatását, illetve fontosabb döntések előkészítésébe való bevonását szolgálják.

 

 

1.5.4.2. A helyi önkormányzati rendszer települési és területi egységei

A községben, a városban, a fővárosban és kerületeiben, valamint a megyékben működő önkormányzatokat nevezzük összefoglalóan helyi önkormányzatoknak. A helyi önkormányzatok közül a községben, a városban, valamint a fővárosban és kerületeiben létrejött önkormányzatok a települési önkormányzatok.

A fővárosi önkormányzati rendszer kétszintű, de a fővárosi és a huszonhárom kerületi önkormányzat között alá- és fölérendeltség nem érvényesül, eltérés a feladatok és hatáskörök tekintetében jelentkezik.

A megyei önkormányzat közvetlen választás útján létrehozott területi önkormányzat, amely köteles ellátni azokat a törvényben előírt feladatokat, amelyek megoldására a települési önkormányzat nem kötelezhető. A megyei és a települési önkormányzatok között nincs függőségi viszony és a különböző települési vagy térségi önkormányzati ügyekben egymással a kölcsönös érdekek alapján együttműködnek.

 

 

1.5.4.3. A helyi önkormányzatok feladata és hatásköre

A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei szorosan kapcsolódnak a helyi közügyek intézéséhez, vagyis a lakosság részére nyújtott közszolgáltatásokhoz, a közhatalom önkormányzati típusú helyi gyakorlásához, valamint az ezekhez szükséges feltételek biztosításához.

A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei két csoportra oszthatók. Kötelező feladat- és hatáskört a helyi önkormányzatok számára törvény állapíthat meg, és ezzel egyidejűleg biztosítja az ellátásukhoz szükséges anyagi feltételeket, dönt a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról. A helyi önkormányzatok feladatának és hatáskörének másik részét az önként vállalt feladat- és hatáskörök képezik. Az önként vállalt közügyekben az önkormányzat mindent megtehet, ami jogszabályt nem sért, és a választópolgárok akaratával is összhangban áll.

 

Az önkormányzati törvény meghatározza a helyi közszolgáltatásoknak azt a körét, amelyről minden települési önkormányzat - nagyságától és teherbíró képességétől függetlenül - alapfeladatként köteles gondoskodni. Ennek megfelelően minden települési önkormányzat köteles gondoskodni az egészséges ivóvízellátásról, az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról és nevelésről, az egészségügyi és a szociális alapellátásról, a közvilágításról, a helyi közutak és a köztemető fenntartásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak érvényesüléséről. Ezeken túl - ahogyan azt a bevezetőben is említettük - ágazati törvény szintén megállapíthat az önkormányzatok számára közszolgáltatási kötelezettséget.

 

A helyi közügyek ellátása mellet jelentős számú hatósági ügyet is intéznek az önkormányzatok. A hatósági ügyek körébe azok az egyedi ügyek tartoznak, amelyekben a hatóság a jogszabály érvényesítése érdekében az ügyfelet érintő jogot, vagy kötelezettséget állapít meg. Önkormányzati hatósági - általában engedélyezéssel, támogatással kapcsolatos - ügyet törvény, vagy önkormányzati rendelet állapíthat meg.

 

Az önkormányzati hatáskörök címzettje a képviselő-testület, amely határozatában az ügyfél részére valamilyen jogot biztosít, vagy erre irányuló kérelmet utasít el. A képviselő-testület önkormányzati hatósági ügyben hozott határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, azonban a képviselő-testület határozatának felülvizsgálatát - jogszabálysértésre való hivatkozással - a bíróságtól lehet kérni. A polgármester (főpolgármester), valamint a bizottság és a részönkormányzat képviselő-testületének - átruházott hatáskörben meghozott - döntése ellen viszont a képviselő-testülethez lehet fellebbezést benyújtani.

 

Az államigazgatási feladatot és hatósági hatáskört a törvény vagy kormányrendelet általában a jegyzőhöz (főjegyzőhöz) telepíti. Törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet kivételesen azonban a polgármestert, főpolgármestert, a megyei közgyűlés elnökét is államigazgatási hatáskörrel ruházhatja fel, valamint - szintén kivételesen - a polgármesteri hivatal ügyintézőjének is államigazgatási feladatot, hatósági hatáskört állapíthat meg. Az államigazgatási hatósági hatáskörében eljáró polgármestert, jegyzőt, hivatali ügyintézőt a képviselő-testület nem utasíthatja, döntéseiket nem bírálhatja felül, erre a felettes szerv jogosult. (A jegyzőhöz tartozó ügyek többségében a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője.)

 

 

1.5.4.4. A helyi önkormányzat szervezete és működése

A képviselő-testület elnöke a polgármester (a fővárosban a főpolgármester, a megyében a közgyűlés elnöke) hívja össze és vezeti az üléseket. (kivétel az alakuló ülés, amelyet a legidősebb képviselő, mint korelnök vezet.) A képviselő-testület ülése főszabályként nyilvános, a választópolgároknak tehát módjuk van arra, hogy - a zárt ülések kivételével - közvetlenül is figyelemmel kísérjék az önkormányzat működését. A képviselő-testület üléséről a polgármester és a jegyző aláírásával jegyzőkönyv készül, amelyet meg kell küldeni a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetőjének. A választópolgárok az előterjesztések szövegét és az ülés jegyzőkönyvét - a zárt ülések anyagát kivéve - megtekinthetik.

 

Az Alkotmány lehetővé teszi a képviselő-testületnek, hogy megbízatása lejárta előtt - át nem ruházható hatáskörben, név szerinti szavazással, minősített többségű döntéssel - kimondja feloszlását. Erre akkor kerül sor, ha a képviselő-testület működésképtelenségét más módon orvosolni nem lehet.

 

 

1.5.4.5. A képviselő-testület hivatali szervezete

A képviselő-testület saját szervezetének önálló kialakítása keretében egységes hivatalt hoz létre. A hivatásos szakapparátus elnevezése polgármesteri hivatal, de ugyanígy a képviselő-testület hivatalának tekintendő a megyei közgyűlés hivatala, a körjegyzőség, vagy a társult képviselő-testület hivatala is. A polgármesteri hivatal az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat látja el (például a képviselő-testületi szervekhez, a képviselők tevékenységéhez kapcsolódó adminisztratív feladatok elvégzése, az önkormányzati és államigazgatási döntések előkészítése, végrehajtása). A hivatalt a képviselő-testület döntése szerint és saját jogkörében a polgármester irányítja, szakmai tevékenységét a jegyző vezeti.

 

 

1.5.4.6. A helyi önkormányzatok gazdasági alapjai

Az Alkotmány a helyi önkormányzatok alapjogai között rendelkezik az önkormányzatok tulajdonosi jogállásáról, illetve gazdasági autonómiájáról. E szerint a helyi képviselő-testület gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, az önkormányzat bevételével önállóan gazdálkodik és saját felelősségére vállalkozhat. Az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonjogát, illetve a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Az önkormányzati törvény külön rendelkezik arról, hogy az önkormányzat közszolgáltatásokat nyújt, ehhez saját vagyonnal rendelkezik és költségvetési bevételeivel, kiadásaival önállóan gazdálkodik.

 

A helyi önkormányzat vagyona a tulajdonából és az őt megillető vagyoni értékű jogokból áll. Az első körbe azok az ingó dolgok és ingatlanok tartoznak, amelyeken az önkormányzat tulajdonjogot szerzett, a másodikba pedig a különböző használati és bérleti jogok, valamint az értékpapírok és a pénzeszközök. A tulajdonjogot az önkormányzati törvény korlátozhatja, míg a vagyoni értékű jogok tekintetében ilyen megkötések nem érvényesülnek. Természetesen az önkormányzat vagyonának részét képezik az általa vállalt kötelezettségek is. Az önkormányzat vagyona az önkormányzati célok megvalósítását szolgálja. Ez azt jelenti, hogy a meglévő önkormányzati vagyont elsősorban a jogszabályok által kötelezően előírt közszolgáltatások biztosítása érdekében kell felhasználni. Az önként vállalt feladatok teljesítésére vagyont rendelkezésre bocsátani csak olyan módon lehet, hogy az ne veszélyeztesse a kötelező feladatok ellátását.

 

Az önkormányzati autonómia elengedhetetlen feltétele az önkormányzatok gazdasági önállósága. A gazdasági önállóság alappillérei az önkormányzati tulajdon léte és egyenjogúsága más tulajdonformákkal, a normatív állami hozzájárulás, a saját bevételek beszedésének lehetővé tétele, a kötelező feladatokhoz igazodó finanszírozás és az önkormányzat szabadsága saját költségvetésének és zárszámadásának elfogadására és módosítására, a megfelelő mechanizmusok kiépítése az önhibájukon kívül válsághelyzetbe került önkormányzatok megsegítésére.

 

A helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős. A helyi önkormányzat veszteséges gazdálkodásának következményei az önkormányzatot terhelik, azt az állam nem vállalja magára. Kivételt képez, ha az önkormányzat gazdálkodása önhibáján kívül álló körülmények miatt válik egy-egy évben pénzügyileg hiányossá, mert akkor annak terheit a központi költségvetés külön támogatás nyújtásával átvállalhatja. A fizetésképtelenné vált helyi önkormányzatról adósságrendezési eljárás keretében kell intézkedni.

 

 

1.5.4.7. A helyi önkormányzatok ellenőrzése

Az önkormányzat döntése kizárólag jogszabálysértés esetén bírálható felül. A helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését a Kormány a belügyminiszter közreműködésével, a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok vezetői útján biztosítja. (A közigazgatási hivatal közvetlenül a közigazgatási hivatal vezetőjének vezetése alatt álló szervezeti egységekből, továbbá ágazati szakigazgatási szervekből álló költségvetési szerv. A közigazgatási hivatalokat a Kormány a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter útján - a belügyminiszter közreműködésével - irányítja. A hivatalvezetőt a miniszterelnök bízza meg és menti fel.)

 

A közigazgatási hivatal vezetője a fővárosban és a megyében ellátja a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését, Törvényességi ellenőrzési jogkörében a hivatalvezető azt vizsgálja, hogy a helyi önkormányzatok szervezete, működése, döntéshozatali eljárása, továbbá döntései (rendelete, határozata), valamint az önkormányzat bizottsága, a részönkormányzat, végezetül pedig a polgármester, főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke által hozott önkormányzati határozat megfelel-e a jogszabályoknak. Az ellenőrzés során a mérlegeléssel meghozott önkormányzati döntéseknek kizárólag a jogszerűsége vizsgálható. Törvényességi ellenőrzési jogköre a már megszületett döntésre terjed ki, tehát utólagos, és kizárólag figyelemfelhívásra, vagy annak eredménytelensége esetén bírósági keresetindításra szorítkozik.

 

A hivatal vezetője jogszabálysértés esetén határidő kitűzésével felhívja az érintettet a törvénysértés megszüntetésére, aki a felhívásban foglaltakat köteles megvizsgálni és a megadott határidőn belül az annak alapján megtett intézkedéséről vagy az egyet nem értéséről köteles a hivatalvezetőt tájékoztatni. Ha a megadott határidőn belül intézkedés nem történt, úgy a közigazgatási hivatal vezetője kezdeményezheti az önkormányzati rendelet alkotmánybírósági felülvizsgálatát, valamint a képviselő-testület összehívását a törvénysértés megszüntetésére, a képviselő-testület tisztségviselője felelősségének megállapítására.

 

A helyi önkormányzat belső és intézményi ellenőrzését a pénzügyi bizottság és az önkormányzat egyéb szervezetei végzik. A költségvetési ellenőrzés megszervezésében központi szerepe van a jegyzőnek, a nagyobb önkormányzatoknak pedig - folyamatosan vagy esetenként - könyvvizsgálót kell alkalmazniuk.

 

A saját intézmények pénzügyi ellenőrzését az önkormányzat maga látja el a meghatározott képesítéssel rendelkező belső ellenőr útján.

 

 

1.5.4.8. Az önkormányzati rendelet

“A helyi önkormányzás a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek önálló, demokratikus intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása.” (Alkotmány 42.§)

 

A közhatalom tényleges gyakorlásának alapvető feltétele a szabályozási autonómia, a jogalkotói hatáskör.

Ezt a nélkülözhetetlen hatáskört az Alkotmány és az önkormányzati törvény biztosítja a helyi képviselő-testület számára, amikor felhatalmazást ad jogszabály, önkormányzati rendelet megalkotására.

 

A felhatalmazás odáig terjed, hogy a képviselő-testület

-    a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá

-    törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására alkothat rendeletet.

 

Nyomatékosan le kell szögezni, hogy az önkormányzati rendelet jogszabály, tehát az Alkotmány által arra felhatalmazott szerv (jelen esetben a helyi képviselő-testület) által megalkotott és közrebocsátott magatartásszabály.

 

Mint minden más jogszabálynak, az önkormányzati rendeletnek is megvannak az érvényességi kellékei.

Ez azt jelenti, hogy ha az alább felsorolt feltételek bármelyike hiányzik, a jogszabály érvénytelen, jogi értelemben nem létezik

 

Egy jogszabály akkor érvényes, ha

-    az azt kibocsátó szervnek van felhatalmazása, hatásköre a jogszabály megalkotására (mint láttuk, a képviselő-testület rendelkezik ilyen felhatalmazással);

-    a rendelet nem lépi túl a törvényben kapott felhatalmazást, szakkifejezéssel: nem terjeszkedik túl azon;

-    megtörtént a jogszabály hivatalos formában történő nyilvánosságra hozatala, szakkifejezéssel: kihirdetése (az önkormányzati rendelet esetében ez a “helyben szokásos módon történik”, pl. hirdetőtáblán, helyi lapban stb.);

-    a jogszabály megalkotásánál betartották a kötelezően előírt eljárási szabályokat (pl. a településrendezési terv előkészítésének pontos “menetrendjét” törvény írja elő, ennek be nem tartása érvénytelenné teszi a rendeletet.);

-    beilleszkedik a jogforrási hierarchiába, vagyis nem ellentétes valamely magasabb szintű jogszabállyal.

 

Az utóbbi követelmény jobb megértéséhez fel kell vázolnunk a Magyar Köztársaság jogforrási rendszerét, amely így alakul:

-    az Országgyűlés törvényt,

-    a Kormány kormányrendeletet,

-    a miniszterelnök, illetőleg a kormány tagja miniszterelnöki, illetőleg miniszteri rendeletet,

-    a helyi önkormányzat képviselő-testülete önkormányzati rendeletet alkot.

 

A leírt sorrend egyben a jogforrási hierarchiát is jelenti.

A jogforrási hierarchia (pontosabban annak betartása) azt jelenti, hogy a sorrendben hátrébb álló jogszabály nem lehet ellentétes az előtte állóval. E követelmény betartásán az Alkotmánybíróság őrködik, amely a hierarchiában feljebb álló jogszabállyal ellentétes önkormányzati rendeletet - vagy annak részszabályát - alkotmányellenesnek nyilvánítja és megsemmisíti.

 

Az önkormányzati rendeletet - az erre irányuló előterjesztés alapján - a képviselő-testület nyílt ülésen, minősített többséggel fogadja el. Ahhoz azonban, hogy döntése szakmailag megalapozott legyen, ugyanakkor minél szélesebb körű társadalmi elfogadottsággal találkozzon, különös gondot kell fordítani a döntéselőkészítésre.

 

Mindenek előtt világosan meg kell határoznunk a rendeletalkotás indokait és célját.

Amennyiben az elsődleges indok az, hogy a törvény rendeletalkotásra hatalmazta fel - egyben kötelezte - az önkormányzatot, első lépésként pontosan tisztázni kell a felhatalmazás terjedelmét, a szabályozásra vonatkozó törvényi útmutatásokat. A “felhatalmazás terjedelme” azt jelenti, hogy a szabályozandó társadalmi viszonyokon belül mely kérdésekre terjed ki az önkormányzat döntési autonómiája. E kérdés előzetes vizsgálata azért is elengedhetetlen, mert a “felhatalmazáson való túlterjeszkedés” - miként azt korábban bemutattuk - a rendelet érvénytelenségét eredményezi.

 

A törvényalkotó gyakran alkalmazza azt a megoldást - például a helyi temetőrendelet megalkotására vonatkozó felhatalmazásnál is -, hogy általános útmutatásokat, “ajánlásokat” fogalmaz meg a szabályozás kívánatos irányaira. Ezek elemzése (pl. annak eldöntése, hogy a helyi viszonyok melyik ajánlás feltétlen elfo9gadását, esetleg mellőzését indokolják) is a döntéselőkészítéshez tartozik.

 

Immár függetlenül attól, hogy a rendeletalkotás törvényi felhatalmazás alapján, vagy törvény által nem szabályozott társadalmi viszony rendezése érdekében történik, az előkészítés következő feladata a szabályozandó területre vonatkozó jogi, szakmai előírások - beleértve az önkormányzat esetleges korábbi döntéseit is - összegyűjtése, rendszerezése.

Nagyobb terjedelmű, vagy különösen fontos terület (újra)szabályozása esetén szükséges lehet a tudományos háttér feltárása, felvázolása is.

 

Ezek után történhet meg a szabályozási koncepció előkészítése.

 

Az elkészült koncepciót - majd magát a végleges előterjesztést - véleményezési eljárásra kell bocsátani.

 

A beérkező véleményeket alapos elemzés után csoportosítjuk. Amelyeket elfogadunk, azok értelemszerűen beépülnek az előterjesztésbe.

 

A végleges koncepció lekészülte után kezdődik az előkészítő munka utolsó fázisa, a rendelettervezet előkészítése, a kodifikáció.

 

A kodifikációs követelmények közül itt mindössze egyről, a jogszabály belső szerkezetéről ejtünk néhány szót. A szerkezeti elemek a következő sorrendben követik egymást:

-    cím,

-    bevezető rész,

-    általános rendelkezések,

-    részletes rendelkezések,

-    záró rendelkezések.

 

A jogszabály (az önkormányzati rendelet) címe:

-    legyen rövid, tömör és jellemző,

-    jelölje meg a jogszabály tárgyát,

-    tegye lehetővé a más jogszabályoktól való megkülönböztetést.

 

A bevezető rész tartalmazza a felhatalmazó jogszabály pontos megnevezését, illetőleg amennyiben a jogszabályt más szervvel egyetértésben adták ki, e tény rögzítését.

 

 

Az általános rendelkezések tartalmazzák:

-    a jogszabály egészére kiható, alapelveket, általános szabályokat,

-    a jogszabály hatályára vonatkozó rendelkezéseket,

-    az értelmező rendelkezéseket, fogalom-meghatározásokat.

 

Minden jogszabálynak van

-    területi,

-    időbeli és

-    személyi hatálya.

 

A központi szervek által alkotott jogszabályok általában az egész ország területén hatályosak. Az önkormányzati rendelet hatálya csak az önkormányzat illetékességi területére (vagy annak egy részére: pl. a temetőrendelet a köztemetőre) terjed ki.

A jogszabály időhatárok között (meghatározott időponttól meghatározott időpontig ) hatályos (időbeni hatály). Meg kell tehát határozni a hatálybalépés napját. Ez kivételesen lehet a kihirdetés napja is, de általános követelmény, hogy elegendő időt kell hagyni az alkalmazásra való felkészülésre.

 

A jogszabály akkor veszti hatályát, ha

-    a jogszabályban meghatározott idő lejárt, vagy

-    más jogszabály hatályon kívül helyezi.

 

Az önkormányzati rendelet személyi hatálya kiterjed az önkormányzat illetékességi területén a magánszemélyekre és a jogi személyekre, valamint az ott tartózkodó külföldi állampolgárokra is. Amennyiben más a jogalkotó szándéka, ennek ki kell derülnie a rendeletből.

 

A részletes rendelkezések tartalma egyértelmű: ez a jogszabály központi, legnagyobb terjedelmű része, amelynek feladata, hogy minden részletre kiterjedő, pontos szabályokat fogalmazzon meg.

Ezt a részt a könnyebb kezelhetőség kedvéért célszerű alrészekre tagolni.

 

A záró rendelkezések tartalmazzák:

-    a hatályba lépés időpontját (a területi és személyi hatályról az általános rész rendelkezett),

-    az esetleges átmeneti rendelkezéseket,

-    a módosító és hatályon kívül helyező rendelkezéseket.

 

 

1.5.4.9. A helyi temetőrendelet

Az önkormányzati rendeletről, annak jogszabályi mivoltáról, előkészítésének követelményeiről mondottak természetesen a helyi temetőrendeletre is vonatkoznak. Itt e rendelet néhány sajátosságát mutatjuk be.

 

Mindezek előtt a rendeletalkotásra vonatkozó törvényi felhatalmazást vesszük szemügyre.

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 41. § (3) bekezdése szerint:

“A települési önkormányzat, fővárosban a közgyűlés a törvény hatálybalépését követő egy éven belül rendeletben állapítja meg különösen

a)   a temető rendeltetésszerű használatához szükséges egyéb helyi, tárgyi és infrastrukturális feltételeket;

b)   a temető használatának és igénybevételének szabályait;

c)   a temetési hely gazdálkodási szabályait;

d)   a sírhely méretezését, sírjelek alkalmazását, a kegyeleti tárgyak, növényzet elhelyezését, a sírgondozás szabályait;

e)   temetőben a kegyeleti közszolgáltatások feltételeit, a temetési hely megváltási díját, a temetőfenntartási hozzájárulás díját, illetve a létesítmények vállalkozók részéről történő igénybevételének díját;

f)    a temetési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozói tevékenységek ellátásának temetői rendjét;

g)   a szabálysértés eseteit.”

 

A törvényszöveg ismeretében az alábbi lényeges megállapításokat tehetjük:

a)   A törvény nem csak a rendeletalkotás lehetőségét adja meg, hanem - határidő kitűzésével - kötelezi is arra az önkormányzatokat. Ennek oka az, hogy a törvényalkotó azt szeretné, ha ebben a jogviszonyban minél szélesebb körben érvényre jutnának a helyi sajátosságok, megvalósulna a helyi közakarat. Ezért a központi jogszabályokban “nem rendezett el” minden kérdést. Helyi szabályozás hiányában tehát nem lenne teljes e jogviszony rendezése. A törvény szövegéből következik, hogy az az önkormányzat, amely 2000. október 1-ig nem alkotta meg temetőrendeletét, mulasztásos alkotmánysértést követett el.

A törvényi kötelezésnek az esetleg meglevő korábbi rendelet módosításával is eleget lehetett tenni.

Ebben az esetben célszerű a hatályban maradó régi és új szabályokat egységes szerkezetbe foglalni.

 

b)   A “különösen” szó használata azt jelenti, hogy az azt követő felsorolás nem feltétlenül kötelező, rendeletalkotási témákat jelöl, hanem példálózó, orientáló, ajánló jelegű, amelytől két irányba is el lehet térni.

Elképzelhető, hogy valamely témakörben az önkormányzat elegendőnek tartja a központi jogszabályokat, nem kíván kiegészítő szempontokat érvényesíteni. Az is lehetséges, hogy a helyi sajátosságok a felsoroltakon kívül más kérdések rendezését indokolják. Ez azonban csak akkor és úgy lehetséges, ha a kérdést magasabb szintű jogszabály még ne rendezte, illetőleg a szabályozás nem ellentétes magasabb szintű jogszabállyal.

A helyi rendeletek időnként átveszik a magasabb szintű jogszabályok szövegét. Ez a megoldás általában nem szerencsés, ha azonban valamiért el nem kerülhető, az átvételnek szó szerint kell megtörténnie, tilos az “átfogalmazás”.

 

A temetőrendelet előkészítésekor a minden más esetben is szükséges szakmai, tudományos stb. előmunkálatoknak különös jelentősége van.

Nélkülözhetetlen a helyi hagyományok

-    érzelmi,

-    néprajzi,

-    történeti,

-    vallási

-    kulturális,

-    szociológiai vonatkozásainak feltárása, ismerete.

 

A formálódó elképzeléseket, a koncepciót, a tervezetet minél szélesebb körben (pl. hagyományőrzők, helytörténészek, vallási közösségek, kegyeleti szolgáltatást végző szervezetek, majd a lakosság minél szélesebb rétegei: a falugyűlés, lakossági fórum) indokolt ismertetni, megvitatni, véleményeztetni.

 

A kodifikáció megkezdése előtt célszerű megtervezni a rendelet szerkezetét, belső tagolását.

Itt is érvényesülniük kell a korábban bemutatott általános szabályokat, az alábbi sajátosságokkal:

 

A bevezető rendelkezések között kell pontosan feltüntetni a felhatalmazást adó jogszabályhelyeket (a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdés, valamint a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. 41. § (3) bekezdés).

 

Az általános rendelkezések tartalmazzák a területi és a személyi hatályt. A rendelet területi hatálya a - helyrajzi számmal, pontosan körülhatárolt - köztemetőkre (beleértve a lezárt köztemetőket is) terjed ki. Ha az önkormányzat nem a saját temetőjében gondoskodik a kötelező közszolgáltatásról, a tulajdonossal történt megállapodás alapján rögzíteni kell, hogy mely temető mely része a köztemető.

A személyi hatály alá a közszolgáltatást igénybe vevők, a temető fenntartásában, üzemeltetésében részt vevők, a temető területén tartózkodók esnek.

Itt célszerű kimondani, hogy az önkormányzat milyen módon gondoskodik a temető fenntartásáról, üzemeltetéséről (pl. kegyeleti közszolgáltatási szerződéssel), illetőleg rögzíteni, hogy egyes részfeladatokért (pl. utak, felépítmények fenntartása, a temető tisztasága, őrzése, a berendezési tárgyak pótlása stb.) ki a felelős, valamint ki biztosítja ezek anyagi hátterét.

 

Szükségessé válhat ún. értelmező rendelkezések beiktatása. A jogszabállyal szemben támasztott egyik alkotmányos követelmény, hogy pontos és egyértelmű legyen. Ezt nem csak nyelvi eszközökkel kell elérni, hanem úgy is, hogy néhány gyakran használt fogalmat pontosan meghatározunk. (Pl. pontosan mit ért a rendelet megalkotója a temető fenntartásán, üzemeltetésén stb.)

 

A részletes rendelkezések között kell meghatározni pl.

-    az infrastruktúrára,

-    a temetési helyekre,

-    a temető rendjére, használatának igénybevételére,

-    a sírgondozásra, a sírjelek elhelyezésére,

-    a díjakra,

-    a szabálysértésekre vonatkozó részletes szabályokat.

 

A törvény által kötelezően előírt infrastruktúrán túli létesítmények meglétét, ezek igénybevételének módját meg kell jeleníteni a rendeletben.

 

A temetési helyekre vonatkozó rendelkezések között célszerű meghatározni

-    a parcellázási tervre, az új temetési helyek létesítésére,

-    a temetési helyek egymástól való távolságára, méreteire (külön részletezve az egy- és többszemélyes, illetőleg gyermeksírhely, az urnafülke, az urnasírhely méreteit),

-    az esetleges különleges (elvetélt magzatok, csonkolt testrészek) sírhelytáblákra,

-    a díszsírhelyekre,

-    a sírjelekre,

-    a sírhelymegváltásra,

-    a rátemetésre,

-    a temetési hely gondozására vonatkozó részletes szabályokat.

 

A temető rendjéről szóló részben különösen

-    a nyitvatartási időről, a be- és kilépés rendjéről,

-    az alapvető magatartási szabályokról,

-    a biztonsági szabályokról (pl. égetési tilalom, gyertyagyújtás),

-    az infrastruktúrának (pl. hűtő, ravatalozó, víz, áram) a szolgáltatók által történő igénybevételéről,

-    az elhunytak és a temetési kellékek átvételéről,

-    az engedélyhez kötött (pl. építési) tevékenységekről szükséges rendelkezni.

 

A rendelet jól elkülönülő, áttekinthető része a temetkezési helyek használati idejéről, megváltási díjairól, valamint a temető területén végzett szolgáltatások díjairól szóló rendelkezések sora.

Ennek célszerű tagolása:

-    Az egyes temetkezési helyek (sírbolt, sírhely, urnahely) használati ideje

-    A lejárt temetkezési helyekkel kapcsolatos eljárás

-    A temetkezési helyek megváltási díja, urnatárolási hely (ha nem temetik el)

-    A ravatalozó, hűtőkamra vállalkozók által történő igénybevételének díjai

-    Sírásás, halottátvétel, hamvak átvételének, kellékek átvételének díjai

-    Vállalkozók temetőfenntartási hozzájárulása

 

A temető rendjének, a kegyeleti hely méltóságának megőrzéséhez fontos társadalmi érdek fűződik.

Ezért van törvényi felhatalmazása az önkormányzatnak arra, hogy a fenti társadalmi érdeket megsértő magatartásokat szabálysértéssé nyilvánítson és pénzbírsággal sújtson.

A lényeges, hogy ezek a magatartások (pl. engedély nélküli belépés, gépkocsibehajtás, kegyeletsértő magatartás, szemétégetés stb.) a rendeletben pontosan körülírtak, a hatóság által egyértelműen számonkérhetők legyenek.

A szabálysértési eljárás lefolytatása a települési jegyző hatásköre.

 

A záró rendelkezések kötelező tartalma a hatályba lépés időpontjának meghatározása. Itt kell rendelkezni az esetleges korábbi szabályok hatályon kívül helyezéséről is.

 

 

1.5.5.  A tisztességtelen piaci magatartás és  versenykorlátozás tilalma

A piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát. Ezért Magyarországon is – összhangban az EU-jogszabályokkal – törvény tiltja

 

a)   a tisztességtelen versenyt,

b)   a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását,

c)   a gazdasági versenyt korlátozó megállapodást,

d)  a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést.

 

ad. a) A tisztességtelen verseny  fogalmába tartozó tiltott magatartások:

-    a versenytárs hírnevének rontása, hitelképességének veszélyeztetése,

-    az üzleti titok tisztességtelen módon történő megszerzése, felhasználása,

-    a bojkottfelhívás (ez olyan felhívást jelent, amely a harmadik személlyel fennálló gazdasági kapcsolatok felbontására, vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozására irányul),

-    a szolgai utánzás (a versenytárs hozzájárulása nélkül tilos az árut olyan módon előállítani, amely azt a látszatot kelti, hogy az áru a versenytársé),

-    a versenytárgyalás, a pályáztatás, az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságának bármilyen módon történő megsértése.

 

ad. b) A gazdasági versenyben tilos megtéveszteni a fogyasztókat. Megtévesztésnek minősül különösen, ha

-    az áru ára, lényeges tulajdonsága tekintetében valótlan tényt állítanak;

-    elhallgatják, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak;

-    megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak pl. a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről;

-    különösen előnyös vásárlás látszatát keltik.

 

ad. c) Tilos a vállalkozások közötti olyan megállapodás és összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza (kartelltilalom).

 

Néhány példa a tilalmazott magatartásokra:

-    árkartell (a vételi vagy az eladási árak közvetlen vagy közvetett meghatározása),

-    az előállítás, a forgalmazás korlátozása, vagy ellenőrzés alatt tartása,

-    a  versenytársak közötti összejátszás, stb.

                       

ad. d) Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon

-    az, akinek az áruját ésszerűen helyettesítő árut nem vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel lehet beszerezni;

-    az olyan áru megrendelője, amely árut másnak nem vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel lehet értékesíteni;

-    aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja.

           

A gazdasági erőfölénnyel tilos visszaélni. Néhány példa a lehetséges visszaélésekre:

-    tisztességtelen ármegállapítás,

-    indokolatlan előny kikötése, hátrányos feltételek elfogadásának kikényszerítése,

-    indokolatlan elzárkózás az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, fenntartásától stb.

 

A vállalkozások összefonódása (koncentrációja) komoly befolyást gyakorolhat a piaci versenyre. A koncentrációt nem tiltja a törvény, de bizonyos nagyságrend - együttes nettó árbevétel - fölött a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéhez köti.

           

A Gazdasági Versenyhivatal jár el minden olyan versenyfelügyeleti ügyben, amely nem tartozik a bíróság hatáskörébe. Elnökét, valamint két elnökhelyettesét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A kinevezés hat évre szól.

           

A hivatal szervezetén belül működő versenytanács amellett, hogy - többek között - megállapítja valamely magatartás törvénybe ütköző voltát, elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, megtilthatja a magatartás további folytatását, bírságot is kiszabhat, amelynek összege legfeljebb a vállalkozás előző üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet.

 

A bírság összegét befolyásolhatja

-    a jogsérelem súlya,

-    a jogsértő állapot időtartama,

-    a jogsértéssel nyert előny,

-    a fogyasztói érdekek sérelmének köre,

-    a törvénybe ütköző magatartás ismétlődése stb.

 

Az eljáró versenytanács határozata elleni jogorvoslati kérelmet a Fővárosi Bíróság nem peres eljárásban, soron kívül bírálja el.

 

 

 

1.5.6. A fogyasztói érdekek védelme

A fejlett piacgazdaságban kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a jogszabályok hatékonyan  védjék, biztosítsák a fogyasztók érdekeit.

 

Ezek elsősorban a

-    biztonságos áruhoz és szolgáltatáshoz,

-    a vagyoni érdekek védelméhez,

-    a megfelelő tájékoztatáshoz és oktatáshoz,

-    a jogorvoslathoz,

-    a társadalmi szervezeteken keresztül történő érdekképviselethez,

-    az érdekérvényesítéshez szükséges intézményrendszer hatékony működéséhez fűződnek.

 

A magyar jog széles eszközrendszert bocsát a fogyasztóvédelem rendelkezésére. Ezek közül néhánnyal - szavatosság, jótállás, termékfelelősség - tankönyvünkben már találkoztunk, a gazdasági versenyszabályokban fellelhető fogyasztóvédelmi eszközökkel később foglalkozunk. Itt az 1997-ben megalkotott, az EU-jogszabályokkal harmonizáló átfogó szabályozás, a fogyasztóvédelmi törvény legfontosabb rendelkezéseit tekintjük át.

           

A fogyasztóvédelem kiterjed a fogyasztói kapcsolatok egészére, tehát a gazdálkodószervezeteknek és fióktelepeknek a Magyar Köztársaság területén végzett mindazon tevékenységére, amely a fogyasztókat érinti vagy érintheti.

 

Azt, hogy ezek a “fogyasztói kapcsolatok” milyen széles kört ölelnek fel, akkor érzékeljük igazán, ha tudjuk, hogy fogyasztónak minősül:

-    aki árut vesz, rendel, kap, használ;

-    akinek a részére a szolgáltatást végzik;

-    aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje.

 

A fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme megköveteli, hogy a törvény kimondja: forgalomba csak biztonságos áru hozható. (Tehát olyan áru, amely nem veszélyezteti a fogyasztók életét, egészségét, biztonságát.) Az áru biztonságosságáról a gyártó köteles gondoskodni, aki ennek keretében arra is kötelezett, hogy felmérje a forgalomba hozott áruval kapcsolatos kockázati tényezőket, és megtegye a megelőzésükhöz, elhárításukhoz szükséges intézkedéseket:

-    az árut azonosításra alkalmas jelöléssel kell ellátni,

-    rendszeresen ellenőrizni kell - mintavétel útján - az áru biztonságosságát,

-    ki kell vizsgálni a biztonságossággal kapcsolatos kifogásokat,

-    a forgalmazót tájékoztatni kell az ellenőrzések tapasztalatairól,

-    szükség esetén az árut ki kell vonni a forgalomból.

 

 

A fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme pedig azt követeli meg, hogy a törvény szankciókkal sújtsa azt a gazdálkodószervezetet, amely:

-    megsérti az áru előállítására, átvételére, mérlegelésére, csomagolására, címkézésére, árának feltüntetésére, tárolására, szállítására és forgalomba hozatalára, illetve a szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogszabályi előírásokat,

-    megkárosítja a fogyasztókat,

-    megszegi a nyitvatartási szabályokat,

-    olyan árut árusít vagy olyan szolgáltatást nyújt, amely nem tartozik az üzletkörébe,

-    a jogszabályok megsértésével intézi a minőségi kifogásokat,

-    jogosulatlanul tartja vissza az árut vagy tagadja meg a szolgáltatást,

-    szabálytalanul kezeli a vásárlók könyvét,

-    nem megfelelő minőségű árut hoz forgalomba, vagy ilyen szolgáltatást nyújt,

-    a hatósági árnál magasabb árat kér,

-    megszegi a minőségvizsgálattal, megfelelőségvizsgálattal kapcsolatos szabályokat.

 

Amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését, többek között a következő szankciókat alkalmazhatja:

-    elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,

-    megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását,

-    kivonhatja az árut a forgalomból, illetőleg meg is semmisítheti,

-    szükség esetén - a szabálytalanságok megszüntetéséig - elrendelheti az üzlet bezárását.

 

Mindezeken túlmenően fogyasztóvédelmi bírság is kiszabható, többszörös jogsértés esetén halmozottan. A bírságnak nincs alsó vagy felső határa. Annak összegét az eset összes körülményére tekintettel kell megállapítani.

 

Néhány “minősítő körülmény”:

-    a fogyasztói érdekvédelem súlya, köre,

-    a jogsértő állapot időtartama,

-    a jogsértéssel nyert előny,

-    az ismételt jogsértés.

 

A területi fogyasztóvédelmi felügyelőség határozata ellen a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnél, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség határozata ellen a bíróságnál lehet jogorvoslattal élni.

 

Az ellen, aki jogszabálysértéssel a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz

-    a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség,

-    a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet, ill.

-    az ügyész akkor is pert indíthat, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg.

 

Fontos tudnunk, hogy az említett fogyasztóvédelmi felügyelőségeken kívül más hatóságoknak is (ÁNTSZ, Biztosításfelügyelet, önkormányzati jegyző stb.) vannak fogyasztóvédelmi hatáskörei, illetőleg a Büntető Törvénykönyv és a szabálysértési törvény is tartalmaz szankciókat a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésére.

 

A nemzetközi tendenciáknak megfelelően hazánkban is megjelent az igény olyan  fórum létrehozására, amely

-    peren kívül,

-    gyorsan, olcsón, hatékonyan,

-    paritásos alapon segíti elő a fogyasztói jogérvényesítést, előtérbe helyezve a békéltetést, de bizonyos esetekben döntési hatáskörrel is rendelkezik.

 

Ezért - 1999. január 1-jétől - a területi gazdasági kamarák mellett békéltető testület működik. Ennek feladata, hogy a fogyasztó és az eladó, illetve a szolgáltató közötti vitás ügyben egyezséget kíséreljen meg létrehozni. Ennek hiányában dönt az ügyben. Döntése akkor kötelező a gazdálkodószervezetre, ha az a döntés kötelező jellegét magára nézve előzetesen elfogadta (alávetés). Ennek hiányában a döntés jellege ajánlás.

 

A békéltető testület eljárása, döntése nem zárja ki, hogy a fogyasztó bírósághoz forduljon. A békéltető testülethez az a fogyasztó fordulhat, aki panaszával eredménytelenül kereste meg az eladó, illetve a szolgáltató panaszirodáját.

 

Több fogyasztót érintő vitás ügyben a fogyasztók érdekképviseleti szervezetei is fordulhatnak a békéltető testülethez. Az említett szervezetek egyébként is fontos szerepet töltenek be a fogyasztóvédelmi intézményrendszerben. Egyebek mellett érdekfeltáró, érdekképviseleti, kezdeményezői, véleményezői, közreműködői, tájékoztatói feladataik, jogosítványaik vannak.

           

 

 

 

1.5.7. A temetőkre és a temetkezésre vonatkozó egészségügyi, közegészségügyi, építésügyi szabályok

Az egészségügyről szóló, többször módosított 1997. évi CLIV. tv. (továbbiakban: Eütv.) külön fejezetben foglalkozik a halottakkal kapcsolatos rendelkezésekkel (XII. fejezet 216-222.§).

Az Eütv. 216.§-a több fogalmat részletez, ebből a halál fogalmát idézzük:

“Halál: amikor a légzés, a keringés és az agyműködés teljes megszűnése miatt a szervezet visszafordíthatatlan felbomlása megindul.”

 

Az Eütv. 217.§-a szerint a halál bekövetkezését orvosi vizsgálattal kell megállapítani (halottvizsgálat, halottkémlés). Alapesetben a halál helye szerint illetékes orvos végzi. (Az Eütv. pontosan felsorolja ki végzi a halottvizsgálatot.)

 

Ez a törvény mondja ki, hogy a halottat - perinatális halál esetén a magzatot - csak a halottvizsgálat után lehet            ® kórbonctani vizsgálat,

                                               ® eltemetés,

                                               ® elhamvasztás,

                                               ® szerv-, szövetkivétel

céljából elszállítani.

 

Halottvizsgálatot az arra illetékes orvosnak mielőbb, de legkésőbb a halálesetről való értesüléstől számított 6 órán belül, közterületen 2 órán belül kell elvégezni. (Kórházban a halált követő első munkanapon, de 3 napon belül.)

 

A halottvizsgálat kiterjed a halál:

-    bekövetkezése tényének,

-    bekövetkezése módjának (természetes mód, vagy rendkívüli),

-    okának

megítélésére.

A halottvizsgálatról halottvizsgálati bizonyítványt kell kiállítani.

 

Az orvos felhelyezi a lábcédulát és intézkedik az elszállításról. Kórházon kívül elhunytat 16 órán belül kell elszállítani. Ha a halál oka megállapítható, a temetőbe, ha nem állapítható meg, akkor a legközelebbi, boncolóhelyiség-csoporttal rendelkező temetőbe, illetőleg a kórház patológiai osztályára kórbonctani vizsgálat céljából.

 

Az Eütv. 219.§-a szerint kórbonctani vizsgálat alá kell vonni az elhunytat alapvetően abban az esetben, ha a halál oka klinikai vizsgálatokkal nem volt megállapítható (a törvény több kritériumot is felsorol).

A szakma szempontjából fontos, hogy kórbonctani vizsgálat szükséges akkor is, ha az elhunytat hamvasztani kívánják. Ettől el lehet térni, és mellőzhető a kórboncolás, ha

-    az elhunyt még életében,

-    a hozzátartozó a halált követően ezt kérte.

 

Általában is el lehet tekinteni a kórboncolástól, ha

-    a halál oka egyértelműen megállapítható,

-    a kórboncolástól további lényeges megállapítás nem várható,

-    a kezelőorvos a kórbonctani vizsgálatot nem tartja szükségesnek (pl. lakáson elhunytaknál).

 

A kórbonctani vizsgálat a halál bekövetkezését követő első munkanapon, legkésőbb a halottvizsgálatot követő három munkanapon belül kell elvégezni.

A kórbonctani vizsgálatról jegyzőkönyvet kell készíteni. Kórbonctani vizsgálat után a halott azonnal eltemethető.

 

Rendkívüli halál esetén nem kórbonctani, hanem hatósági boncolást kell elrendelni, illetőleg hatósági eljárást kell lefolytatni (Eütv. 218.§).

A hatósági boncolás célja a halál okának, bekövetkezése módjának, körülményeinek tisztázása.

Rendkívüli az a halál, amelynek természetes módon való bekövetkezését a körülmények kétségessé teszik. (Ilyen körülmény különösen: a bűncselekmény, az öngyilkosság, a baleset, az ismeretlen halott.)

 

Hatósági boncolás közben bűncselekményre utaló gyanú merül fel, a boncolást nyomozóhatósági intézkedést követően lehet folytatni.

A hatósági eljárásokkal kapcsolatos költségek a boncolás helye szerinti intézményt terhelik.

 

Az Eütv. 220.§-a előírja, hogy a kórbonctani, illetve a hatósági boncolás elvégzése után a holttestet a kegyeleti szempontok figyelembevételével, helyre kell állítani. (E nélkül az elhunyt nem szállítható.)

 

Közegészségügyi feladatok

A közegészségügyi tevékenységek, a járványügyi,- egészségfejlesztési,. az egészségügyi,- igazgatási tevékenységek koordinálása, irányítása és felügyelete a népegészségügy körébe tartozó állami feladat, amit az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (továbbiakban: Szolgálat) lát el az egészségügyi miniszter irányításával. A Szolgálat (ÁNTSZ) feladatait az 1991. évi XI. törvény tartalmazza.

A Szolgálat központi szerve az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (élén országos tisztifőorvos áll). A Szolgálat helyi szervei a megyei (fővárosi) tisztifőorvosi hivatalok (megyei intézet). A megyék és a főváros területén a Szolgálat városi, fővárosi, kerületi intézete működik.

 

Temetkezéssel kapcsolatos feladatok:

1.   A Szolgálat egészségügyi igazgatási és koordinációs feladatai körében (1991. évi XI. tv. 6.§ (1) bekezdés j) pont)

-   felügyeletet gyakorol a halottkémlés szakszerűsége felett,

-   engedélyezi a nem kórházban elhunyt személy holttestének hamvasztását.

 

2.   A Szolgálat hatósági jogkörben

-   ellenőrzést végez a közegészségügyi követelmények betartása céljából (10.§). az ellenőrzésről jegyzőkönyv készül. Hiányosságok esetén szabálysértési eljárást kezdeményezhet. Az ellenőrzés kiterjedhet a Ttv. és más jogszabályok betartásának teljes körű ellenőrzésére a temetőben, temetkezési emlékhelyen, telephelyen, és a szolgáltatás folyamatára. A szolgáltató az ellenőrzést tűrni és közreműködni köteles.

-       szakhatóságként jár el (12.§)

          = építésügyi és számára jogszabályokban feladatkörébe utalt kérdésekben. Eljár:
                       temető, temetkezési emlékhely, hamvasztóüzem, egyéb építmények 
                       engedélyezési eljárásában,.

= engedélyezi temetkezési szolgáltató telephelyét (Ttv. 31.§),

= engedélyezi temetőn vagy temetkezési emlékhelyen kívüli ravatalozást,

= a Szolgálat jelenlétében kell elhelyezni - a temetési hely kiürítését követő 6 hónap után - a holttestmaradványokat közös sírhelyen (Vhr. 20.§ (4) bekezdés),

= engedélyezi a sírnyitást (Kr. 35.§),

= fertőző betegségben elhunyt sírhelyére rátemetést engedélyezhet (Vhr. 37.§),

= halottszállító jármű közlekedési hatósági engedély megadásához szakhatósági hozzájárulást ad (Vhr. 44.§),

= engedélyezi az elhunyt külföldre szállítását (Ttv. 36.§),

= halottnak külföldről Magyarországra szállításánál a rendeltetési helyen ellenőrzi a szállítmányt (Vhr. 46.§).

 

 

Építésügyi szabályok

A temető, temetkezési emlékhely, hamvasztóüzem területét a település rendezési tervében kell kijelölni. Hamvasztóüzem ingatlanát iparterületen (övezetben) jelölik ki.

 

A Ttv. 8.§-a szerint a temető beépítési előírásait helyi építési szabályzatban és szabályozási tervben kell meghatározni. A létesítés építési engedély alapján lehetséges.

Vonatkozó jogszabályok:

-    az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv.,

-    az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelet.

(A Kr. 24.§ (3) bek. szerint a temető - beépítésre szánt - különleges terület.

A Kr. 38.§ (8) bek. 30 m széles fásított védőterület létesítését írja elő a temető, temetkezési emlékhely telkén belül.)

-    egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásról szóló 46/1997. (XI. 29.) KTM rendelet.

 

(A rendelet 9.§-a tartalmazza felsorolásszerűen az építési engedély köteles tevékenységeket, illetőleg nevesíti a kivételeket. E szerint a síremlék és urnasír építmény építése, bővítése, elmozdítása nem építési engedély köteles. Fontos rendelkezés, hogy az építési engedély eredményeként megvalósult építmények csak jogerős és végrehajtható használatbavételi engedély alapján vehetők használatba.)

 

 

 

 

1.5.8. Környezetvédelem

A természeti és környezeti értékek megőrzése, védelme alapfeltétel az élővilág, az ember egészsége, életminősége szempontjából. E nélkül nem tartható fenn az emberi tevékenység és a természet közötti harmónia. Elmulasztása veszélyezteti a jelen és a jövő generációk létét.

Jelentős minőségi változást jelentett az, hogy a magyar országgyűlés megalkotta a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényt (továbbiakban: Ktv.).

 

A Ktv. célja az ember és környezete harmonikus kapcsolatának kialakítása, a környezet egészének és elemeinek, folyamatainak védelme, a fenntartható fejlődés biztosítása.

 

A fenntarthatóság ma már a legnagyobb kihívás az emberiség számára. A környezetvédelem összekapcsolódik a “közös jövőnk” problémájával. A globális, regionális, helyi problémák egymásra hatnak, holisztikus szemléleti kezelést igényelnek. A fenntarthatóság arról szól, hogy az emberiség jelen szükségleteit hogyan lehet oly módon kielégíteni, hogy közben a környezet és a természeti erőforrások megőrizhetők legyenek a jövő generációk számára.

 

A Ktv.-ből a következőket különösen érdemes a munkánk során figyelembe venni és napi gyakorlattá tenni:

-    a környezet védelmében köteles mindenki részt venni és együttműködni,

-    a környezethasználó felelősséggel tartozik tevékenységének a környezetre gyakorolt hatásáért,

-    úgy kell megszervezni a tevékenységet, hogy a legkisebb mértékű környezetterhelést idézzen elő,

-    megelőzze a környezetszennyezést,

-    kizárja a környezetkárosítást.

 

A Ktv. előírja, hogy a szakágazati törvényeknek, szabályozásoknak összhangban kell lenni a Ktv. rendelkezéseivel. Ennek az elvnek az érvényesítése okán került szabályozásra:

1.   a Ttv. 24.§ (3) bekezdésben, hogy olyan koporsó és kellék használható, amely lebomlik és nem veszélyezteti a környezetet,

2.   a Vhr. 28.§ (1)-(2) bekezdésben a környezetbarát, környezetet nem veszélyeztető anyagok (kellékek) használatának követelménye,

3.   a Vhr. 2.§-ában, hogy a temetőt az épített és természeti környezeti elemek harmóniájára figyelemmel kell kialakítani és meg kell őrizni a kert jellegét,

4.   a Vhr. 49.§ (5) bekezdésben, hogy ha a telephelyen gépkocsi mosót kívánnak építeni (működtetni), ahhoz a környezetvédelmi hatóság engedélye szükséges.

5.   a Ttv. 9.§-ában a tulajdonos a temetőben hulladéktárolót köteles biztosítani.

 

A “környezetbarát” kellékek használata elsősorban a gyártó felelőssége. Olyan alapanyag és alkotók lehetnek a termékben, amelyek megfelelnek a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos normáknak. Irányadó szabályok:

-    a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 98/2001. (VI.15.) Korm. rendelet,

-    a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló 33/2000. (III.17.) Korm. rendelet,

-    a felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről szóló 10/2000. (VI.2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet,

-    a hulladékok jegyzékéről szóló 16/2001. (VII.1.) KöM rendelet.

 

Magyarországon - az EU csatlakozásra is figyelemmel - a következő kiemelt területek környezetvédelmi feladatait kell teljesíteni:

-    szennyvízelvezetés, -tisztítás, vízminőség-védelem,

-    hulladék,

-    levegőtisztaság.

 

Ezzel kapcsolatos normákat és feladatokat a temetőfenntartás és a temetkezési tevékenység során érvényesíteni, illetőleg teljesíteni kell.

 

 

 

 

1.5.9. Díjalkalmazás a szolgáltatásban

Az 1999. évi XLIII tv. a temetőkről és a temetkezésről szétválasztja a szolgáltatást, mert a kegyeleti közszolgáltatásra (ezen belül a temetőüzemeltetésre) és a temetés szolgáltatásra vonatkozóan eltérő közgazdasági szabályozás van érvényben.

 

1.) Kegyeleti közszolgáltatás: a köztemető fenntartását, üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összessége.

Temetőüzemeltetés: tulajdonosi jogkörhöz kapcsolódó kötelezettség, amelyet az e tevékenység ellátására jogosult a temető tulajdonosával kötött szerződés alapján köteles ellátni. A temetőüzemeltetés egy kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében megvalósuló szolgáltatás, amelyre vonatkozó díjakat a vonatkozó jogszabályi előírások figyelembevételével a temető tulajdonosa köteles meghatározni és a díjakat helyi rendeletben közzétenni. (Ilyen díjak pl. a temetési hely megváltási, újraváltási díja, temető-fenntartási hozzájárulás díja, létesítmények vállalkozók részéről történő igénybevételének díja.)

 

Bár a temetőüzemeltetéssel kapcsolatos díjakat a tulajdonos állapítja meg, ezek a díjak alapvetően a temető üzemeltetésével kapcsolatos költségekre kell, hogy fedezetet nyújtsanak. Ezeket a díjakat természetesen a temető üzemeltetőjének is meg kell fizetni, amennyiben temetkezési szolgáltatást is végez. Csak így biztosítható a versenysemlegesség, ami a temetkezési szolgáltatás területén kiemelkedő fontossággal bír.

Ezért mondja ki a Tv. 39 § m) pontja, hogy a kegyeleti közszolgáltatási szerződésnek tartalmaznia kell többek között:

“arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy ha a gazdálkodó szervezet a kegyeleti közszolgáltatás mellett temetkezési szolgáltatást is végez, a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétől, így a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti”.

 

2.) Temetkezési szolgáltatások: Teljes körű temetkezési szolgáltatás a temetésfelvétel, a halottszállítás, az elhunyt temetésre való előkészítése és a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés, a hamvasztás, az urnaelhelyezés, az urnakiadás, a hamvak szórása, a sírnyitás, az exhumálás és az újratemetés.

A temetkezési szolgáltatás végzésénél a szolgáltató az elhunyt hozzátartozójával áll jogviszonyban.

 

A temetkezési szolgáltatás szabad áras tevékenység. A feleknek egymás méltányos érdekeire tekintettel összhangban kell hogy megállapodjanak a díjtételekről. Az ármegállapításra kötelező séma, előírás nincs. A vállalkozás árszabályzatban kell hogy rögzítse milyen módszerek alapján érvényesíti a szolgáltatás ellenértékét és azt a számítási módszert, amellyel meghatározza a konkrét árat, díjat.

 

Általános iránymutatást tartalmaz az 1990 évi LXXXVII. tv. Az árak megállapításáról és annak módosításai.

 

Az árképzés azt mutatja meg, hogy miként történik az árak kialakítása. Általános alapelv az, hogy az ár nyújtson fedezetet a ráfordításokra és megfelelő nyereség elérését tegye lehetővé. Az ár meghatározásánál figyelembe kell venni:

-     a felmerült ráfordításokat (közvetlen és közvetett költségek),

-     az áru, szolgáltatás típusát,

-     vevőkört, keresletet,

-     piaci versenyhelyzetet, a versenytársak árait,

-     a vállalkozás piaci stratégiáját,

-     az árakba beépülő pénzügyi támogatásokat (árkiegészítés) és adókat.

 

Az árak különböző szintűek lehetnek attól függően, hogy milyen értékesítési szinten érvényesítjük azokat.

A termelői ár a termelő saját előállítású termelésének az értékesítési ára, amely fedezetet nyújt a piaci viszonyoktól függően a termelő költségeire és nyereségére.

A fogyasztói ár az az ár, amelyen a végső felhasználó megvásárolhatja a terméket, szolgáltatást, tehát a kereskedelmi árréssel növelt termelői árat jelenti.

Az árrés, vagy haszonkulcs a forgalmazási (raktározási, készletezési, értékesítési) költségekre és a nyereségre nyújt fedezetet. A haszonkulcs a beszerzési ár és az eladási ár közötti különbözetet jelenti. Az árrést a forgalmazó vállalatok üzletpolitikájuknak megfelelően szabadon állapítják meg. A haszonkulcsot az eladási ár (szolgáltatói díj) arányában adják meg.

 

Általános szabályként megfogalmazható, hogy az árképzésnek csak valós, a vállalkozás érdekében felmerült, elszámolható költségeken kell alapulnia.

 

Az árak kialakításának alapvetően három fajtáját különböztetjük meg:

1.   Költség +,

2.   Kompetitív, és

3.   Keresletorientált érképzés.

 

A költség + típusú árképzés lényege, hogy meghatározzuk költségeinket és arra egy bizonyos haszonrészt teszünk rá.

A kompetitív (verseny) árképzésnél áraink kialakítása nagymértékben függ a konkurenciától, de természetesen ekkor is messzemenően figyelembe kell venni a költségek alakulását.

A keresletorientált árképzés lényege, hogy annyiért nyújtjuk szolgáltatásainkat, amennyiért megveszik. Tudjuk azonban, hogy a temetkezés “kényszer szolgáltatás” , ezért körültekintőnek kell lenni a díjak megállapításánál.

A temetkezési szolgáltatás korlátozottan versenyképes piacon folyik, hiszen a mindenkori temetések száma határozza meg.

A temetkezés díjtételeibe az általános forgalmi adó épül bele, növeli a fogyasztói árat.

12%-os az ÁFA kulcs abban az esetben, ha a kellék értékesítéshez szolgáltatás is kapcsolódik. Ekkor a tevékenység temetkezési szolgáltatásnak minősül.

25%-os az ÁFA kulcs, amikor a kellék értékesítéshez nem kapcsolódik szolgáltatás. Ezt az ide vonatkozó rendelet kereskedelmi tevékenységnek minősíti. (4/1997. ( I.22.) Korm. r.)

 

Az egyéni vállalkozók adózására a Személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi tv. és módosításai vonatkoznak. A Tv. 3. sz. melléklete rendelkezik az összevont adóalap megállapításához elszámolható költségekről. E mellékletben foglaltakat kell alkalmazni, ha az önálló tevékenységet folytató magánszemély a jövedelmét tételes költségelszámolással állapítja meg, valamint minden olyan esetben, amikor a magánszemély kiadásainak elszámolása, megtérítése (ideértve a jogszabály alapján történő költségtérítést is) szempontjából minősíteni szükséges, hogy az beletartozik-e az elismert költségek körébe.

 

A társas vállalkozásokra a Számviteli Törvény vonatkozik (2000 évi C tv.), melynek 78-82 §.-a az üzemi tevékenység elszámolható költségeit határozza meg.

 

 E tv. hatálya nem terjed ki az egyéni vállalkozóra.

 

A költségeket két nagy csoportra, közvetlen és közvetett költségekre bonthatjuk. A közvetlen költségekről a felmerülésük időpontjában meg tudjuk mondani, mely tevékenység, szolgáltatás  érdekében merültek fel. A közvetett költségekről nem, ezeket a költségeket különböző, a szolgáltatásra megfelelő mutatók, jellemzők segítségével számítjuk ki.

 

Egyik lehetséges árkalkulációs séma, a díjszámításhoz:

-     Közvetlenül elszámolt anyagköltség,

-     Közvetlenül elszámolt bérköltség,

-     Közvetlenül elszámolt bérköltség bérjárulékai,

-     Közvetlenül elszámolt egyéb költségek,

-     Közvetlenül elszámolt értékcsökkenési leírás,

-     Közvetett költség az elszámolt közvetlen költség arányában,

-     Haszon.

 

A szolgáltatásokról minden esetben számla kiállítási kötelezettség áll fenn. (1992. évi LXXIV tv. Az általános forgalmi adóról, 43 §.)

Az áralkalmazásnál a szolgáltatónak a felvételi irodán ki kell függesztenie a díjtételeket tartalmazó árjegyzéket. Az árjegyzéknek a díjakon túlmenően a díjalkalmazási feltételeket is tartalmaznia kell.  (Pl. halottszállítás településen belül, távolsági szállítás kilométer díja.)

 

 

 

 

1.5.10. Egyházakra vonatkozó szabályok, egyházi temetőszabályzat

Az egyházak évszázadok óta fontos szerepet töltenek be a temetők fenntartásában, a temetés lebonyolításában. A polgárosodás késői szakaszáig minden, az elhunyttal kapcsolatos tennivalót kizárólag az egyházak látták el. Kizárólag az egyházaknak voltak temetőik, és a búcsúztatás is az egyház joga volt a saját szertartásrendje szerint.

 

Magyarországon a temetők fele egyházi tulajdonban van. Az elhunytak eltemetése túlnyomóan egyházi szertartás szerint történik. A temetés egyházi vagy világi módjának a megválasztása az eltemettető szabad döntésén alapul.

 

Az egyházak szakmánkat érintő helyzetéről az alaptörvény is rendelkezik.

 

Az Alkotmány szerint “a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára” (Alkotmány 1949. évi XX. tv. 60.§).

A magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek, a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői. A hitélet körébe tartozó munkálkodások mellett kulturális, nevelési-oktatási, szociális-egészségügyi tevékenységükkel és a nemzettudat ápolásával is jelentős szerepet töltenek be az ország életében.

Az Országgyűlés 1990. februárban megalkotta a lelkiismereti és a vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt (alkotmányerejű törvény).

A törvény célja:

-    a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre juttatása,

-    a mások meggyőződését tiszteletben tartó magatartás elősegítése,

-    a tolerancia elvét megvalósító magatartás elősegítése,

-    az egyházak önállóságának biztosítása,

-    az egyházak és az állam kapcsolatainak szabályozása.

 

A lelkiismereti és a vallásszabadság mindenkit megillető, alapvető emberi szabadságjog, amelynek zavartalan gyakorlását az állam biztosítja.

 

A vallásszabadság magába foglalja a vallás szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, gyakorolhassa, vagy taníthassa.

A vallás gyakorlása miatt senkit nem érhet hátrány, illetőleg semmilyen előny nem illeti meg.

 

A Ttv. alapelvében visszatükröződnek a fenti alkotmányos jogok: “az egyházi temetés az egyházak hitéleti tevékenységének, vallási szokásainak tiszteletben tartásával történik”. Ez a temetkezési szolgáltatók (és alkalmazottai) magatartását is meghatározza.

 

A Ttv. nevesíti az egyházi temetési szertartást. A 25.§ (3) bekezdése szerint “az egyházi szertartás szerinti búcsúztatás e törvény értelmében nem minősül temetkezési szolgáltatásnak”. Ennek jogi alapja az, hogy a TEAOR (Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere) 9303 temetkezés (címszó) nem tartalmazza az egyházi temetkezési szertartást. Ez utóbbi a TEÁOR 91.31. egyházi tevékenységnek minősül. (Ide tartozik a vallási szervezetek által nyújtott vallási szolgáltatás pl. temetési vallási szertartás SzJ 91.31.10.)

 

A Ttv. rendelkezései az egyházakra nézve is hatályos. Az egyházi temetők a gyakorlatban ugyanígy közfunkciót töltenek be, mint a köztemetők. Sok helyen nincs önkormányzati temető. Az önkormányzat ilyen esetben megállapodást köthet a temetőtulajdonos egyházzal kötelező temetőfenntartási feladatainak ellátására. A megállapodás nemcsak a törvényi kötelezettség teljesítését szolgálhatja, hanem az értelmes, okos együttműködést a település polgárai érdekében.

 

Az egyházaknak, felekezeteknek joguk temetőt, temetkezési emlékhelyet létesíteni. Gondoskodni kötelesek a temetői létesítményekről, a temető fenntartásáról, üzemeltetéséről. Ha vállalkozóval végzik, ez esetben polgári jogi szerződés alapján tehetik. Tűrni kötelesek az ellenőrzést. A temetőhasználatról temetőszabályzatban kell rendelkezniük.

 

Egyházi temetőszabályzat

A Ttv. 6.§ (4) bekezdése szerint a temető tulajdonosa a temető használatának rendjéről temetőszabályzatot készít.

A Ttv. 42.§-a utal arra, hogy köztemetőben a temető használatának szabályait önkormányzati rendeletben kell megállapítani. E rendelkezés a megállapodással átvett egyházi temetőre (temetőrészre) is vonatkozik.

 

Az egyházi temetőszabályzatot az egyház belső törvényei és a Ttv. rendelkezései alapján kell elkészíteni. Tartalma, szerkezete megegyezhet a 41.§ (3) bekezdésében a helyi temetőrendeletekre vonatkozó előírással. A temetőszabályzat készülhet temetőnként több temetőre, vagy az ország összes egyházi temetőjére. Az eltemettetők szempontjából a helyi viszonyokhoz igazodó, a konkrét temetőre vonatkozó temetőhasználat szabályzatba foglalása célszerű lenne, azonban teljességgel elfogadható a regionális - pl. egyházmegyénkénti - vagy országos hatályú egyházi temetőszabályzat.

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2000. decemberében fogadta el “a Magyar Katolikus Egyház temetőiről, temetési tevékenységéről és a katolikus egyházi szertartás szerinti temetkezésről” szóló szabályzatot, és 2001. január 1-ével hatályba léptette. Hatálya kiterjed a Magyar Katolikus Egyház temetőivel, temetkezési emlékhelyeivel, temetkezési tevékenység ellátásával összefüggő jogokra, kötelezettségek, feladatokra.

 

A Magyarországi Református Egyház általában egyházmegyénként szabályozza a református temetők használatát. Nem kizárt, hogy a település református egyházközsége készít és presbitériuma fogad el temetőszabályzatot az egyházközség tulajdonát képező temetőre.

 

A jogszabály nem ír elő határidőt az egyházi temetőszabályzat elkészítésére. Sok helyen folyamatos, illetőleg tervezik a szabályzat elkészítését.

Ahol nincs köztemető, ott az önkormányzatnak nem kell helyi rendeletet készíteni, azonban elősegítheti az egyházi temetőszabályzat elkészítését.

 

 

 

 

1.5.11. A gazdasági élet szereplői, a gazdasági társaságok és az egyéni vállalkozás

1.5.11.1. A gazdasági társaságok

A magyar polgári jog, ezen belül a társasági jog fejlődésének jelentős állomása volt, mikor 1989. január 1-jén hatályba lépett az a törvény, amely létrehozta - bizonyos értelemben 40 év után újjáélesztette - az üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására vagy annak elősegítésére saját cégnév alatt jogalanyisággal rendelkező gazdasági társaságokat.

 

Az a tény azonban, hogy az 1988. évi VI. törvény lényegében gyakorlati tapasztalatok nélkül, elméleti, illetve jog-összehasonlító módszerekkel készült, indokolttá tette, hogy a törvény átfogó felülvizsgálatának eredményeképpen új jogszabály, az 1997. évi CXLIV. törvény (Gt.) megalkotására kerüljön sor.

A magyar társasági jog alapvető forrása tehát a Gt., amely négy részből, tizenhét fejezetből és több mint háromszáz paragrafusból áll.

 

A gazdasági társaságok saját cégnevük alatt jogokat szerezhetnek és kötelezettségeket vállalhatnak; így különösen tulajdont szerezhetnek, szerződéseket köthetnek, pert indíthatnak és perelhetők.

 

Gazdasági társaságot gyakorlatilag bárki - az állam és más jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, a természetes személyek, belföldiek és külföldiek egyaránt - alapíthat, illetve a már működő ilyen társaságba tagként beléphet. (Egyetlen megszorítás, hogy kiskorú nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. Ez azt jelenti, hogy a kiskorú nem lehet közkereseti társaság tagja, illetőleg betéti társaság beltagja. A töbi társasági forma azonban nyitva áll előtte.)

 

Nem ennyire megengedő azonban a törvény a gazdasági társaságok formáit illetően. Ebben a tekintetben a magyar polgári jogban ún. formakényszer érvényesül. Ez azt jelenti, hogy a törvény által tételesen meghatározottakon kívül gazdasági társaság más formában nem hozható létre.

 

A lehetséges formák:

-    közkereseti társaság (kkt.),

-    betéti társaság (bt.),

-    közös vállalat (k.v.),

-    korlátolt felelősségű társaság (kft.),

-    részvénytársaság (rt.).

 

A gazdasági társaságokra vonatkozó rendelkezések egy része valamennyi társasági formára vonatkozik. Ezek az általános és közös szabályok, amelyek áttekintésével megismerhetjük a gazdasági társaságok közös sajátosságait.

 

a) Gazdasági társaságot társasági szerződéssel (alapító okirattal, alapszabállyal) lehet alapítani.

 

A felsorolt társasági formák közül az első négynél társasági szerződést kell kötni, a nyilvánosan működő részvénytársaságnál pedig az alakuló közgyűlés által elfogadott alapszabály a megalakulás feltétele.

 

A társasági szerződést, illetve az alapszabályt, valamint ezek módosítását közokiratba vagy ügyvéd (jogtanácsos) által ellenjegyzett okiratba kell foglalni.

 

A társasági szerződésben meg kell határozni:

-    a társaság cégnevét és székhelyét,

-    a tagokat nevük (cégük) és lakcímük (székhelyük) feltüntetésével,

-    a társaság tevékenységi körét,

-    a társasági vagyon mértékét, rendelkezésre bocsátásának módját és idejét,

-    a cégjegyzés módját,

-    a vezető tisztségviselők nevét, lakóhelyét,

-    a gazdasági társaság időtartamát, ha a társaságot határozott időre alapítják.

 

A felsorolt tartalmi elemek megjelenítése valamennyi társasági formánál kötelező, a törvény az egyes társaságoknál továbbiakat is kötelezővé tesz.

 

A társaság alapítását a társasági szerződés megkötésétől, illetőleg az alapszabály elfogadásától számított harminc napon belül be kell jelenteni a cégbíróságnak. A gazdasági társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel a bejegyzés napján jön létre.

 

b) A gazdasági társaság egyik jellemzője, hogy személyközösség, vagyis több tagja van.

 

Alapításához tehát legalább két tag szükséges. A szabályt erősítő kivételként a törvény lehetővé teszi az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság, illetve részvénytársaság alapítását. A részvénytársaság annyiban is kivételt jelent, hogy ez a forma nem személyközösségen, hanem vagyonegyesítésen alapul.

 

A gazdasági élet biztonsága érdekében szögezi le a törvény, hogy természetes személy csak egy gazdasági társaságnak lehet korlátlanul felelős tagja.

 

c) A tagok a gazdasági társaságban vagyont egyesítenek.

 

Az egyesítés után nem a tagok közös vagyonáról beszélünk, hanem magának a társaságnak a vagyona, tehát társasági vagyon jön létre. A társasági vagyon egyaránt állhat a tagok pénzbeli, és nem pénzbeli betétjéből, hozzájárulásából.

 

A nem pénzbeli betét, hozzájárulás közkeletű elnevezése az apport. Az apport vagyoni értékkel rendelkező, forgalomképes dolog, szellemi alkotás, illetve vagyoni értékű jog lehet.

 

d) A gazdasági társaság legfőbb szerve a bt.-nél és kkt.-nál a tagok gyűlése, közös vállalatnál az igazgatótanács, kft.-nél a taggyűlés, rt.-nél a közgyűlés.

 

A törvény a következő személyeket tekinti a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének: a közös vállalatnál az igazgató, korlátolt felelősségű társaságnál az ügyvezetők, részvénytársaságnál az igazgatóság tagjai.

 

e) A társasági jogviszonyból származó jogviták eldöntése két úton lehetséges.

 

Természetesen nyitva áll a bírói út lehetősége, de a törvény - a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően - lehetővé teszi a választott bírósághoz való fordulást is.

 

f) A hatályos törvényi szabályozás jogi személyiség szempontjából két csoportba osztja a gazdasági társaságokat.

 

Közülük kettőt (a közkereseti társaságot és a betéti társaságot) jogi személyiség nélküli, a többi hármat jogi személyiséggel rendelkező társaságként határozza meg.

 

Most az egyes társasági formák sajátosságainak rövid ismertetésére térünk át.

 

a) Közkereseti társaság (kkt.)

            A társaság tagjai közös gazdasági tevékenységet folytatnak, és az ehhez szükséges vagyont a társaság rendelkezésére bocsátják.

 

            A kizárólag természetes személyekből álló közkereseti társaság a gazdasági munkaközösség. Az egyes tagok vagyoni hozzájárulásának és a társasági vagyon egészének minimuma nincs meghatározva.

 

            A tagok a társaság kötelezettségeiért korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. Ez annyit jelent, hogy ha a társasági vagyon kevésnek bizonyul a hitelezők kielégítésére, akkor bármelyik tag a teljes magánvagyonával tartozik helytállni.

Az egyetemlegességből az következik, hogy a hitelező bármelyik tagot a teljes összegre perelheti (a “kiválasztott” tag a többiektől természetesen követelheti a rájuk jutó rész megfizetését).

 

b) Betéti társaság (bt.)

            Ebben a társasági formában a tagok felelőssége a társaság kötelezettségeiért a következőképpen alakul:

 

-    legalább egy tag (beltag) felelőssége korlátlan, és a többi beltaggal egyetemleges;

-    legalább egy másik tag (kültag) felelőssége vagyoni betétjének mértékében korlátozott.

 

            Ha a kültag nem készpénzt, hanem vagyontárgyat, illetve vagyoni értékű jogot visz be a társaságba, betétjének értékét ekkor pénzösszegben kell kifejezni. Ez a rendelkezés azt szolgálja, hogy a hitelező megállapíthassa a kültag felelősségének pénzben kifejezett mértékét.

 

c) Közös vállalat  (k.v.)

     Ez a társasági forma napjainkban nem bír különösebb fontossággal, az üzleti életben nem játszik jelentős szerepet.

 

            Ennek egyik okát abban kereshetjük, hogy a többi tőkeerős gazdasági társasághoz képest szigorúbb felelősségi szabályok terhelik a tagokat - bár ezek enyhébbek az eddig bemutatott egyetemleges és korlátlan felelősségnél. Ennél a társaságnál a vagyonarányos felelősség érvényesül.

 

A társasági vagyont meghaladó tartozás tehát vagyoni hozzájárulásuk arányában terheli a tagokat (egyszerűsítve: aki több vagyont vitt be, több tartozásért felel).

 

d)  Korlátolt felelősségű társaság (kft.)

            Az egyik legelterjedtebb társasági forma. Tagjait nyilvános felhívás útján gyűjteni tilos.

 

            Előre meghatározott összegű törzsbetétekből álló törzstőkével alakul. A tagok törzsbetétei különböző mértékűek lehetnek, az egyes törzsbetétek nagysága azonban nem lehet kevesebb százezer forintnál. A törzsbetétnek forintban kifejezettnek és tízezerrel maradék nélkül oszthatónak kell lennie. A társaság törzstőkéje az egyes tagok törzsbetéteinek összességéből áll, és nem lehet kevesebb hárommillió forintnál.

 

     Tudjuk, hogy a társasági vagyon egyaránt állhat a tagok pénzbeli és nem pénzbeli, de vagyoni értékű betétjéből, hozzájárulásából. Kft. esetében a törvény meghatározza a pénzbetétek kötelező arányát. Ennek összege alapításkor nem lehet kevesebb a törzstőke harminc százalékánál, de legalább egymillió forintnál.

 

            A tag felelőssége a társasággal szemben törzsbetétének szolgáltatására és a társasági szerződésben esetleg megállapított egyéb vagyoni hozzájárulásra terjed ki. A társaság kötelezettségeiért a tag nem felel. A bejegyzést követően a törzstőke társasági vagyonná alakul át, a törzsbetét pedig beolvad az üzletrész fogalmába.

 

            e) Részvénytársaság (rt.)

            Az eddig bemutatott társasági formákhoz képest a részvénytársaság, illetve a rá vonatkozó szabályozás két alapvető eltéréssel rendelkezik. Az egyik, hogy jellegét tekintve nem személyegyesítő, hanem tőkeegyesítő társaság. (Emlékeztetőül: a törvény lehetővé teszi egyszemélyes rt. alapítását is.) A másik, hogy - mivel az ilyen társaságokban általában nagy tőkeerő koncentrálódik, a gazdasági életben betöltött szerepük jelentős, a tagok felelőssége korlátozott - az rt.-re vonatkozó rendelkezések kevesebb megengedő és több kogens szabályt tartalmaznak, melyektől eltérni csak törvényi felhatalmazás alapján lehet.

            A részvénytársaság előre meghatározott összegű és névértékű részvényekből álló alaptőkével alakuló gazdasági társaság.

            A tag (részvényes) felelőssége a társasággal szemben a részvény névértékének vagy kibocsátási értékének szolgáltatására terjed ki. A részvénytársaság kötelezettségeiért a részvényes egyébként nem felel.

            A részvény a tagsági jogokat megtestesítő értékpapír.

 

            Az összes részvény névértékének összege a részvénytársaság alaptőkéje. Az alaptőke nem lehet kevesebb húszmillió forintnál. A pénzbeli hozzájárulás összege alapításkor nem lehet kevesebb az alaptőke harminc százalékánál, de legalább ötmillió forintnál.

 

 

1.5.11.2. Az egyéni vállalkozás

Az egyéni vállalkozás a belföldi vagy külföldi természetes személy üzletszerűen folytatott termelő- vagy szolgáltatótevékenysége. A tevékenység akkor üzletszerű, ha azt ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából rendszeresen folytatják.

 

Egyéni vállalkozás alapítására az a belföldi természetes személy jogosult, aki cselekvőképes, állandó lakóhelye van és nincs kizárva az egyéni vállalkozás gyakorlásából.

 

A devizajogszabályok szerint külföldinek minősülő állampolgár esetében az a feltétel, hogy legyen cselekvőképes, rendelkezzen tartózkodási engedéllyel és ne legyen kizárva az egyéni vállalkozás gyakorlásából.

 

Egyéni vállalkozást - kivéve a mezőgazdasági termelőtevékenységet és szolgáltatást - csak bejelentés alapján, vállalkozói igazolvány birtokában lehet gyakorolni.

 

 A vállalkozói igazolványt a vállalkozó székhelye szerint illetékes körzetközponti jegyző adja ki. (Körzetközponti jegyző: annak a települési - fővárosi, kerületi - önkormányzatnak a jegyzője amely - külön kormányrendelet szerint - okmányirodát működtet.)

 

Az eljárást elindító kérelemhez mellékelni kell az előírt feltételek meglétét igazoló okiratokat.

 

A vállalkozói igazolványban feltüntetett adatok megváltozását a változástól számított tizenöt napon belül be kell jelenteni a körzetközponti jegyzőnek.

 

A vállalkozó csak egy vállalkozói igazolványt kaphat, egy igazolvány alapján azonban több tevékenységet folytathat.

 

A tevékenységi kör bővítése, megváltoztatása esetén az igazolvány kiadására vonatkozó szabályok szerint kell eljárni, vagyis előzetesen igazolni kell a feltételek meglétét.

 

Az egyéni vállalkozó köteles személyesen közreműködni a tevékenység folytatásában; alkalmazottat, bedolgozót, segítő családtagot és középfokú szakoktatási intézményi tanulót foglalkoztathat.

 

Az egyéni vállalkozó a tevékenységéből eredő kötelezettségeiért teljes vagyonával, korlátlanul felel.

 

Az egyéni vállalkozás megszűnik, ha:

-    a vállalkozó visszaadja az igazolványt, vagy azt a körzetközponti jegyző - a törvényben meghatározott esetekben - visszavonja;

-    a vállalkozó meghal vagy elveszti cselekvőképességét, kivéve, ha a vállalkozást az özvegy, az örökös, illetve a törvényes képviselő folytatja.

 

A jegyzőnek egyebek mellett akkor kell visszavonnia a vállalkozói igazolványt, ha a vállalkozó:

-    a működéséhez szükséges jogszabályi követelményeknek nem felel meg, és ezen a helyzeten harminc napon belül  felszólítás ellenére sem változtat;

-    az adóhatóság felhívását megelőzően legalább tizenkét hónapig nem teljesítette adókötelezettségeit (ugyanez vonatkozik a vámtartozásokra is);

-    a társadalombiztosítási igazgatási szervezet felhívása ellenére sem tett eleget tizenkét havi járulékfizetési kötelezettségét meghaladó járuléktartozása megfizetésének, illetőleg bejelentési, járulékbevallási kötelezettségének;

-    olyan körülmény merül fel, amely kizárná az igazolvány kiadását (pl. a vállalkozót szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik).

 

 

1.5.12. A munkajog alapjai

1.5.12.1. A munkajog fogalma, forrásai

Így adhatjuk meg a munkajog fogalmának legáltalánosabb meghatározását:

 

A munkajog a jogrendszer egyik ága, amelynek fő szabályozási tárgya a munkaerő felhasználásával kapcsolatban létrejövő társadalmi viszonyok legtömegesebben előforduló fajtája, a munkaviszony.

 

A munkajog forrásai közül mindenekelőtt az Alkotmány és a nemzetközi szerződések (pl. az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya vagy az Európai Szociális Charta) szerepét kell kiemelni.

 

A munkajog következő szabályozási szintje, kiemelkedően fontos jogforrása a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.).

 

A munkajog törvényi forrásai között megemlítjük még a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt.

 

A jogág egyik jellemzője, hogy jogforrásai között nagy számban találhatók kormány-, illetőleg miniszteri rendeletek. Az is jogági sajátosság, hogy itt a jogszabályi források mellett egyéb jogforrások is megjelennek, amelyeket összefoglalóan munkahelyi szabályzatoknak nevezünk. Ezek:

a)   a kollektív szerződés,

b)   az üzemi megállapodás,

c)   a munkavédelmi szabályzat.

 

 

1.5.12.2. A munkaviszony fogalma, alanyai, létrejötte, módosítása, megszűnése

Munkaviszony az a jogviszony, amelyben a munkavállaló szabad elhatározásával arra kötelezi magát, hogy a munkáltató számára és annak utasítása szerint rendszeres munkát végez, és ezért munkabérben részesül.

 

A munkaviszony alanyai:

-    a munkavállaló és

-    a munkáltató.

 

Munkavállalóként munkaviszonyt az létesíthet, aki

-    16. életévét betöltötte,

-    15. életévét betöltötte, általános iskolában, szakiskolában, középiskolai nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytató tanuló az iskolai szünet alatt,

 

Korlátozottan cselekvőképes személy - ha a 16. életévét még nem töltötte be - csak törvényes képviselője (szülője, gyámja) hozzájárulásával létesíthet munkaviszonyt.

 

Nőt és fiatalkorút nem szabad olyan munkára alkalmazni, amely a testalkatára, illetve fejlődésére tekintettel rá hátrányos következményekkel járhat. Fiatalkorúnak számít az a munkavállaló, aki a 18. életévét még nem töltötte be.

 

Munkáltató az lehet, aki jogképes, vagyis mindenki, aki egyébként polgári jogviszony alanya lehet: a természetes személy, az állam és a többi jogi személy, valamint a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság.

 

A munkaviszony a munkaszerződés megkötésével jön létre.

 

Minden munkaszerződést - akár az egy napra szólót is - írásba kell foglalni, enélkül a munkaszerződés érvénytelen. Az írásba foglalás elmulasztása miatti érvénytelenségre azonban csak a munkavállaló hivatkozhat, a munkába állását követő harminc napon belül.

 

A munkaszerződésnek kötelezően tartalmaznia kell az alább felsorolt elemeket:

-    a szerződő felek személyi adatait,

-    a betöltendő munkakört,

-    a személyi alapbért,

-    a munkavégzés helyét,

-    a munkáltatói jogkör gyakorlóját,

-    határozott idejű munkaviszony esetén a munkaviszony időtartamát.

 

A munkaszerződésben a felek bármely kérdésben megállapodhatnak. A munkaszerződés jogszabállyal, illetve kollektív szerződéssel ellentétben nem állhat, kivéve, ha a munkavállalóra kedvezőbb feltételeket állapít meg.

 

A munkaszerződést úgy kell megfogalmazni, hogy a munkavállaló számára a saját, valamint a munkáltató jogai és kötelezettségei egyértelműek, világosak legyenek.

 

A munkaviszony, ha a szerződő felek másképpen nem egyeznek meg, határozatlan időre jön létre. Ebből következik, hogy határozott idejű munkaszerződés is köthető, de ennek ideje maximum öt év lehet, beleértve az újabb munkaviszony létesítését is.

 

A munkaszerződésben foglaltakat módosítani csak a munkavállaló és a munkáltató közös megegyezésével lehet. A módosítást - amint magát a munkaszerződést is - írásba kell foglalni.

 

A munkaviszony tartós jellegéből is következik, hogy egy idő után nemcsak annak módosítása válhat szükségessé, hanem felmerülhet a megszüntetés igénye is, illetőleg bekövetkezhet a “spontán” megszűnés is.

 

A munkaviszony az alábbi módokon szűnik meg:

-    a munkavállaló halálával,

-    a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével,

-    a határozott idő lejártával.

 

A munkaviszony megszüntethető:

a)   közös megegyezéssel,

b)   rendes felmondással,

c)   rendkívüli felmondással,

d)  azonnali hatállyal a próbaidő alatt,

e)   határozott idejű munkaviszony esetén a munkáltató kezdeményezésére.

 

ad. a) A közös megegyezés a munkaviszony megszüntetésének legegyszerűbb esete. Ilyenkor a felek megállapodnak a munkavégzés utolsó napjában, írásba foglalják az egymással szembeni kötelezettségeiket (pl. munkaeszközökkel, védőeszközökkel, leltárba vett egyéb tárgyakkal való elszámolás, a munkakör átadás-átvétele, a ki nem vett időarányos szabadság pénzbeni megváltása, esetleges tartozások rendezése, stb.), azok teljesítésének módját, elszámolnak egymással, és a munkaviszony ezzel megszűnik.

 

ad. b) Rendes felmondást mind a két fél kezdeményezhet. A rendes felmondást a munkáltató köteles megindokolni. Ez az indok csak a munkavállaló képességeivel, munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok (átszervezés, munkakör megszűnése, létszámleépítés stb.) lehet.

Rendes felmondás esetén a munkavállalót felmondási idő illeti meg.

 

ad. c) Rendkívüli felmondással mindkét fél megszüntetheti a munkaviszonyt, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

 

ad. d) A próbaidő intézménye arra szolgál, hogy annak ideje alatt a szerződő felek “megismerjék egymást”. A munkavállaló munkavégzése során megismeri a munkakörülményeket, az elvárásokat, a vele szemben támasztott követelményeket. Ezek alapján eldöntheti, hogy kíván-e a munkáltatónál dolgozni.

 

Amennyiben bármelyik fél úgy dönt, hogy a munkaviszony folytatása számára nem előnyös, a próbaidő alatt írásban, indoklás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyt.

 

ad. e) Határozott időre kötött munkaviszony csak közös megegyezéssel vagy rendkívüli felmondással, illetőleg a próbaidő alatt azonnali hatállyal szüntethető meg.

 

Amennyiben a munkaviszony megszüntetése nem az előzőekben ismertetett szabályok szerint történik, akkor a munkaviszony jogellenes megszüntetéséről beszélünk.

 

 

1.5.12.3. A munkaviszony tartalma

A munkavállaló alapvető, főkötelezettsége a munkavégzés. Ez alapján köteles:

-    Munkáját személyesen ellátni.

-    Az előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni.

A helyet és időt a kollektív szerződés, illetve a munkaszerződés határozza meg.

-    A munkakörébe tartozó munkát ellátni, illetve - csak különösen indokolt esetben - a munkakörébe nem tartozó feladatot elvégezni.

Utóbbi kötelezettsége nem haladhatja meg a naptári évenkénti két hónapot, és még átmenetileg sem jelenthet számára aránytalan sérelmet.

-    Munkaidejét a munkahelyén munkával tölteni.

 

A munkavállalónak a munkavégzésen túlmenő egyéb kötelezettségei:

-    együttműködés a munkatársakkal,

-    az egészség és a testi épség védelmét szolgáló előírások megtartása,

-    titoktartási kötelezettség,

-    továbbképzésben való részvétel,

-    köteles bejelenteni, ha további munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt létesít.

 

A munkáltatónak a munkaviszony alapján kötelezettségei vannak:

a)   a megfelelő munkafeltételek biztosításában,

b)   a munkavállalók foglalkoztatásának megszervezésében,

c)   a szabadidő kiadása terén,

d)  a munkavállaló munkájának díjazása terén,

e)   a béren felüli juttatások kiadása terén.

 

ad. a) Ebben a körben:

-    gondoskodnia kell a dologi feltételekről,

-    biztosítania kell az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit,

-    gondoskodnia kell a munkavállalók személyi felszerelési tárgyainak őrzéséről.

 

ad. b) E kötelezettség tartalma:

-    a munkavállaló munkára való felkészítése, munkába állásának segítése, betanítása,

-    a munkavállaló munkával ellátása, és az előírások szerinti foglalkoztatása,

-    a munkára vonatkozó iránymutatás, illetőleg  a tájékoztatás megadása,

-    gondoskodás a munkafegyelem megtartásáról,

-    a munkavállalók továbbképzésének megszervezése.

 

ad. c) A munkaviszony tartós, állandó jellegéből fakad, hogy nagy jelentősége van a szabadidőnek, amely alatt a munkavállaló kipihenheti fáradalmait, illetőleg fontos és méltányolható személyes okból vagy közérdekből munkájától távol maradhat.

 

A szabadidő általános jellemzője, hogy annak tartama alatt a munkavállaló a munkavégzési, a munkáltató pedig a foglalkoztatási kötelezettség alól mentesül.

 

Fajtái:

-    A pihenőidő

               Ebbe a fogalomba tartozik a munkaközi szünet (a napi munkaidő közben); a napi pihenőidő (két munkanap között); a heti pihenőnap (két munkahét között) és a munkaszüneti nap (valamely ünnepre tekintettel).

 

-    A szabadság

               Két fő fajtája van: a rendes és a rendkívüli szabadság.

           

ad. d) A munkaviszony alapvető tartalmi eleme, a munkaszerződés elengedhetetlen része a munkáltató munkabér-fizetési kötelezettsége. A munkabérről a munkavállaló nem mondhat le, a munkaviszony keretében a díjazás nélküli munkavégzés tilos.

 

A munkabér részei:

-   alapbér (a legfontosabb, alapvető bérösszetevő, amely a munkavállalót a végzett munka alapján megilleti),

-   bérpótlék (a szokásostól eltérő tényezőket - pl. különleges helyen, különleges körülmények között végzett munka - honorálja),

-   a prémium (alapvető célja az ösztönzés, lényege pedig az, hogy előre tűzik ki),

-   a jutalom (szintén ösztönzés a célja, de a jól végzett munka utólagos elismerésére szolgál).

 

Munkabérből való levonásra csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy a munkavállaló hozzájárulása alapján kerülhet sor.

 

ad. e) Ezeket a juttatásokat a munkavállalók nem a végzett munka alapján kapják. Általános jellemzőjük, hogy az életkörülmények javítását, kulturális, jóléti, egészségügyi szükségletek kielégítését szolgálják. Fajtáikat, mértéküket a kollektív szerződés határozza meg.

 

 

1.5.12.4. Kártérítési felelősség a munkajogban

A munkavállaló, illetőleg a munkáltató kártérítési felelőssége megállapításának alapvető feltétele, hogy a munkaviszony egyik alanya a másiknak a munkaviszonnyal összefüggésben kárt okozzon. A felelősségi rendszer további elemei (pl. szubjektív vagy objektív kárfelelősség) másképp alakulnak a munkavállaló, illetőleg a munkáltató által előidézett kár esetén. A jogkövetkezmény mindkét esetben a kártérítés.

 

A munkavállaló kártérítési felelősségének jellemzője, hogy az - a főszabály szerint - szubjektív alapú. Ez azt jelenti, hogy a felelősség megállapításának a vétkesség is feltétele. A munkajogban jelentősége van annak, hogy elhatároljuk egymástól a vétkesség két alakzatát, a gondatlanságot és a szándékosságot. Ettől a különbségtételtől függ ugyanis a kártérítés mértéke.

 

Gondatlan károkozásról akkor beszélünk, ha a kár bekövetkezését az elvárható gondosság kifejtése mellett el lehetett volna kerülni, és a kár azért következett be, mert a munkavállaló ezt a gondosságot nem fejtette ki. Ebben az esetben a kártérítés mértéke az egyhavi átlagkereset 50%-áig terjedhet.

 

Szándékos a károkozás, ha a munkavállaló előre látja cselekményének vagy mulasztásának károsító következményeit, és azokat kívánja vagy elősegíti. Ilyen esetben a munkavállaló a teljes kár összegét köteles a munkáltatónak megtéríteni.

 

A vétkesség tényét, a kár bekövetkeztét, annak nagyságát, a kötelezettség megszegése és a kár keletkezése közötti összefüggést a munkáltatónak kell bizonyítania.

 

Objektív a munkavállaló felelőssége (tehát vétkességre való tekintet nélkül köteles a teljes kárt megtéríteni) az alábbi esetekben:

-   elszámolási vagy visszaszolgáltatási kötelezettséggel átvett olyan dolgok hiánya esetén, amelyeket kizárólagosan használ vagy kezel (pl. munkaeszközök, gépek, berendezések);

-   a pénztáros, pénzkezelő, értékkezelő, ha a kár (hiány) az általa kezelt pénz vagy érték tekintetében keletkezett.

 

A munkáltató kártérítési felelőssége objektív, tehát a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt vétkességére tekintet nélkül köteles megtéríteni. (Néhány jellemző kártípus: foglalkozási és egyéb megbetegedés miatti egészségkárosodással kapcsolatos, illetőleg a munkavállaló megőrzésre átvett értékeiben keletkezett kár.) A bizonyítási kötelezettség a munkavállalót terheli.

 

Meg kell téríteni a munkavállaló

-   elmaradt jövedelmét,

-   dologi kárát,

-   a felmerült költségeit,

-   nem vagyoni kárát,

-   közeli hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárát és költségeit.

 

Kivétel ez alól a legfeljebb tíz főfoglalkozású munkavállalót foglalkoztató természetes személy munkáltató. Az ő kárfelelőssége szubjektív, tehát az okozott kárért csak vétkessége esetén felel. Annak bizonyítása, hogy az okozott kárban nem vétkes, a munkáltatót terheli.

 

 

 

1.5.13. Gazdasági ismeretek

A közgazdaságtan olyan társadalomtudomány, amely a széles értelemben vett termelési körfolyamattal foglalkozik. Azt vizsgálja, hogyan gazdálkodnak a szűkös erőforrásokkal a társadalom egyes szektorai. Áttekinti az egyéni és társadalmi szükségletek kielégítését szolgáló javak termelésének és elosztásának feltételeit és összefüggéseit.

 

A gazdálkodás azon tevékenységek összessége, melyek a szükségleteink kielégítéséhez szükséges eszközök beszerzésére, elkészítésére és felhasználására irányulnak. Célja: a javak előállítása és szolgáltatások nyújtása.

Szükséglet: minden végső fogyasztás alapvető mozgatórugója. A szükségletek végtelen halmaza és az erőforrások végessége együttesen vezetnek  az állandó megszüntethetetlen szűkösséghez. A szűkösség minden gazdasági szereplő döntési lehetőségeit jellemzi, nélkülözhetetlen választásokra kényszerít.

A gazdálkodás folyamatrendszere

1.Termelés:

 Szűkebb értelemben: anyagi javak előállítása, anyagi és nem anyagi jellegű szolgáltatások .

Tágabb értelemben: a gazdálkodás, vagyis a szűkebb értelemben vett termelés, elosztás, csere és fogyasztás egymást követő körforgása.

2. Elosztás: Az előállított javak elosztásának és újraelosztásának szükségessége a munkamegosztásból fakad. Csak ritka esetben azonos a termelő és fogyasztó személye. Az elosztás az egyéneknek, csoportoknak a javakból való részesedési arányát és a részesedés konkrét formáját jelenti. Az elosztás módját az adott társadalmi tulajdon és hatalmi viszonyai határozzák meg.                  

3. Csere:  A tevékenységek, ill. azok eredményeinek kicserélése.

4. Fogyasztás: A szükségletek kielégítésének, a javak felhasználásának folyamata.                                       

A termelési folyamat nem ér véget a fogyasztással, mert az újraéledő szükségletek megint beindítják a folyamatot, megkezdődik az újratermelés.

 

Az elméleti közgazdaságtan két nagy területre osztható: a makroökonómiára és a mikroökonómiára.

A makroökonómia összevont mutatók segítségével a gazdaság egészének teljesítményét, állapotát, fejlődési tendenciáit elemzi. Az éves nemzeti jövedelem (GDP), összes fogyasztás, összes megtakarítás, foglalkoztatottság, infláció, gazdasági növekedés kategóriákat használja.. A makrogazdaságtan nem valamely konkrét vállalkozásról, hanem az összes vállalkozásból álló halmazról beszél, az összes terméket és szolgáltatást foglalja össze, akár egyetlen termék-szolgáltatás halmazzá. A gazdasági szereplőket ágazatokká, szektorokká foglalja össze.

A mikroökonómia az egymástól elkülönült szereplőket (egyes fogyasztók, egyes vállalkozások) vizsgálja. Egyes termékek, szolgáltatások piacát elemzi, az adott termék, ill. szolgáltatás keresletének és kínálatának alakulására keresi a magyarázatot. Mindig termék ill. szolgáltatásfajtában gondolkodik. (Pl. kenyér, számítógép, temetkezési szolgáltatás, stb.)

 

A közgazdaságtan alapvető kategóriái:

1.   Termelési tényezők: munka, föld, tőke, vállalkozás

2.   Fogyasztó: a piac kulcsszereplője

3.   Piac: központi kategória. Egy adott áru ill. szolgáltatás adás-vételének színtere, ahol az adott áru, szolgáltatás kereslete és kínálata találkozik  A piaci szereplők versenye tartja mozgásban.

4.   Pénz, mint közvetítőeszköz: olyan csereeszköz, melyet mindenki elfogad egy adott régióban.

 

A közgazdaságtan 3 alapvető kérdése:

- Mit termeljünk ill. szolgáltassunk?

Amire kereslet van és olyan mennyiségben, amely lehetővé teszi a termelési költségek megtérülését.

-     Hogyan termeljünk ill. szolgáltassunk?

Minél kisebb költséggel, ráfordítással. A termelők ezért keresik a termelési tényezők legelőnyösebb kombinációját. A termelési tényezők árai meghatározzák a termelés módszereit.

-Kinek termeljünk?

Aki meg tudja vásárolni, nemcsak igénye van az adott termék, szolgáltatás iránt, hanem fizetőképességgel is rendelkezik.

 

Vállalkozás - vállalat

A vállalat (vállalkozás) olyan gazdasági szervezeti alapegység, amely a gazdasági élet más szereplőitől elkülönülten gazdálkodik. A piac közvetítésével kapcsolódik ezekhez és pénzjövedelem szerzésére törekszik.

Főbb céljai:

l. Jövedelmezőség, profit

2. A vagyon megtartása

3. Növekedés, fejlődés

4. Piaci poziciók megtartása, javítása

5.   Korszerűsödés és a termelékenység növelése

6.   Fizetőképesség, likviditás

7.   Fizikai és pénzügyi erőforrások megszerzése

8.   Vezetői különcélok

 

A vállalkozási tevékenység mozgatórugója a profit. Ennek érdekében folyamatosan figyelnie kell a piaci környezet változását, a kereslet módosulását, a fejlődési tendenciákat. A piac által támasztott követelmények szerint kell termelnie, szolgáltatnia. Csak akkor lehet sikeres, ha hosszabb távon is eredményesen gazdálkodik. A biztonságos fennmaradás érdekében hosszabb és rövidebb időszakra is meg kell határozni a vállalati tevékenység céljait, e célok elérésének módjait, és a megvalósításhoz szükséges eszközöket. Mindezt együtt stratégiai tervezésnek nevezzük. A profit növeléséhez több út is vezet, ezért ki kell alakítani a vállalat üzleti filozófiáját, amelyből kiderül, hogy milyen szerepet kíván betölteni az adott társadalmi-gazdasági környezetben. Az üzletfilozófia megvalósulása biztosítja leginkább a vállalat sikeres működését. Az üzletfilozófia megfogalmazása után kerülhet sor a vállalati célok kialakítására. Ezt azonban meg kell előznie a helyzetelemzésnek.

 

A helyzetelemzés a vállalat lehetőségeinek és adottságainak vizsgálatát jelenti. A vizsgálat kiterjed:

a.)   Külső környezetre: a vállalkozást körülvevő környezetre, arra a közegre, amelyben a vállalatnak a tevékenységét végeznie kell. Ez magában foglalja a piaci, gazdasági,-politikai, tudományos- technikai, jogi, szociológiai, ökológiai környezetet.

b.)   Belső környezetre:  a vállalat meglévő adottságainak feltételeinek elemzésére. Munkaerő számára, képzettségére, technikai,- technológiai fejlettségre, vezetés színvonalára, pénzügyi lehetőségekre, a vállalat szervezeti formájára.

 

E lehetőségek és korlátok ismeretében fogalmazza meg a jövőre vonatkozó elképzeléseit, céljait a vállalat. Fontos szerepe van a pénzügyek tervezésének, amely a tevékenység finanszírozásának, fizetőképesség fenntartásának, az elérhető árbevétel és egyéb bevételek, valamint a ráfordítások különbségének, a realizálható nyereség felhasználásának tervezését foglalja magában.

 

A vállalati jövedelmek alakulását befolyásoló tényezők:

A mikroszférával kapcsolatban bruttó és nettó jövedelemről beszélünk. A bruttó jövedelem az áru, szolgáltatás értékesítésénél realizált bevételnek, illetve az erőforrások hasznosításával elért bevételnek a ráfordítások feletti része. A nettó jövedelem az egyén, a vállalkozás, gazdálkodó egység számára a megszerzett bevételnek az a része, amivel a vagyona ténylegesen gyarapszik.

A nyereség a vállalati gazdálkodás legátfogóbb mutatója.

Az árbevétel oldaláról azt mutatja meg, hogy

-     milyen a piac értékítélete, az árat elfogadja-e a piac,

-     milyen a vállalat piaci pozíciója, keresettek-e a termékek, szolgáltatások,

-     milyen a termékek, szolgáltatások minősítése, korszerűek-e

      A ráfordítások oldaláról minősíti azt, hogy

-     a vállalat erőforrásait optimálisan használja-e fel,

-     milyen a munka szervezettsége, termelékenységének színvonala.

Összességében azt mutatja, hogy a vállalat tevékenysége megfelel-e a piaci igényeknek. Ebből következik, hogy a nyereség növelésének 2 módja van:

-     árbevétel növelése: árak növelése, minőség javítása, értékesítés szerkezetének módosítása

-     ráfordítás csökkentése: korszerű technológia alkalmazása, jobb szervezés, termelékenység javítása.

 

A megtermelt nyereségből azonban még adót kell fizetni az állami költségvetésnek, osztalékot a tulajdonosnak. E kötelezettségek teljesítése utáni rész a vállalat jövedelme. A vállalat jövedelmének alakulását közvetlenül befolyásolja a kormányzat adóztatási és támogatási politikája, az alkalmazott adók és egyéb elvonások, valamint támogatások rendszere.

 

Vállalati adók és közterhek:

Az adó az állam által egyoldalúan megállapított, kényszer útján behajtható állami bevétel. A vállalatok adóztatásával biztosítani kell az állami költségvetés bevételeit.

Az adók és közterhek, támogatások rendszere befolyásolja az árak szintjét, az árak alakulását is, így a képződő jövedelmek nagyságát, ezen keresztül a vállalkozások gazdasági tevékenységét.

 

Az adózási rendszerrel szemben több követelmény is támasztható:

-     az adó és közterhek szintje ne legyen magas, a visszamaradó jövedelem biztosítsa a vállalati döntések anyagi alapján,

-     az adózási rendszer egységes, normatív legyen, egységes alapelvekre épüljön,

-     biztosítsa a versenysemlegesség elvének érvényesülését, ne tegyen különbséget a vállalkozási formák között,

-     hosszú távon stabil legyen, mert csak így biztosítható a kiszámíthatóság,

-     az adó és közterhek rendszere egymást kiegészítve segítse elő a magán és nemzetgazdasági szintű érdekek érvényesülését.

 

A jelenlegi adó- és közteher rendszer többcsatornás, egy időben többféle adót alkalmaznak a jövedelmek elvonására. Az adóviselés terhét figyelembe véve megkülönböztetünk:

-     közvetlen adókat, melyeknél az adó alanya és az adó terhét viselő azonos

-     közvetett adók: az adó terhét közvetlenül a végső felhasználó viseli, a vállalatnak az adó befizetésében közbülső szerepe van.

 

Más szempont szerint:

-     közvetlenül a vállalati jövedelmet befolyásoló adók (társasági adó)

-     a vállalat jövedelmétől közvetlenül nem függő adók: a vállalatoknak akkor is be kell fizetniük, ha az adózás tárgya nem hoz jövedelmet (földadó, ÁFA, fogyasztási adók, helyi adók. Nem adók, de adóként viselkednek a különböző járulékok: TB, EHO, munkavállalói, munkaadói, szakképzési, rehabilitációs hjár.)

Támogatások:

A költségvetés az adóbevételekkel jövedelmet von el a gazdálkodó szervezettől, lakosságtól, de meghatározott részét pénzügyi támogatásként visszajuttatja.

Pénzügyi támogatás módja- közvetlen: központi költségvetésből pénzösszeg kiutalása

                                        - közvetett: pl. egyes adónemeknél mentesség, adókedvezmény                            

 

 

 

 

 

2. Kegyeleti kommunikáció

Miközben egyre tágabb lehetőséget biztosítunk a személyiség kiteljesedéséhez, annál inkább nem merünk szembenézni az egyéni élet elmúlásával, a halállal, a kegyelettel, és az ahhoz kapcsolódó cselekvéssel. Az önmaga számára végtelenül fontos szubjektum elborzad már a gondolattól is, hogy egy napon eljön az utolsó perc. Nem tudja, nem akarja elképzelni, hogy szerettei közül bárkit is elveszítsen. Pedig az elmúlás is történeti, társadalmi meghatározottságú, és a legérdekesebb tanulsága, hogy amikor a halálról beszélünk, akkor mindig az életről, az életmódról és az élet céljáról beszélünk. A történelem során sokszor, sokféleképpen értelmezték, magyarázták ezt a kérdést művészek, orvosok, filozófusok, pszichológusok, az egyházak és az érintettek. Szükséges tehát egy olyan új fogalom meghatározása, amivel segítségére lehetünk mindazoknak, akik e témakörrel kapcsolatba kerülnek.

 

Meghatározásunkban olyan egységes kommunikációs modellt próbálunk meg kidolgozni, amely segíthet eligazodni a különböző témakörökben. Továbbá ez a fogalom egyben rendelkezésünkre bocsát egy olyan folyamat-rendszert, amely új és egymással kölcsönösen összefüggő területeket fogalmaz meg, és rendet visz egy olyan rendszerbe, amiről eddig így nem beszéltünk. A kegyeleti kommunikáció a viselkedéskultúra azon területe, amelyben őszintén, nyíltan beszélünk a halálról, a temetkezésről és a gyászról, azok elméleti és gyakorlati kérdéseit boncolgatva.

 

Egy szeretett ember elvesztése sokak számára új időszámítás kezdetét jelenti, amely mély fájdalommal, kavargó érzésekkel jár. Ezen érzések átmenetileg, de sok esetben tartósan megváltoztatják a magatartást, az életről, a halálról és az emberi kapcsolatokról alkotott képet. Ebben az érzelmi túlfűtöttségben kell megtalálni azokat a kommunikációs kapaszkodókat, amelyekkel segítségére lehetünk mindazoknak, akik ezzel foglalkoznak. Jelentős lehet a társadalomformáló folyamatokra gyakorolt hatásuk, és viselkedési normákat adhatnak az érintetteknek.

A kegyeleti kommunikáció egy olyan új fogalom, ami magába foglalja a kommunikáció, pszichológia-tanatológia, haldoklás, halál, temetkezés és a gyász elméleti kérdéseit. Területeit számos tudományág oldaláról közelíthetjük meg, amikor a gyakorlatban alkalmazzuk, így pl. pszichológia, antropológia, marketing, filozófia, a teológia, a szociológia és a művészetek.

 

Minden tudományterület megalkotta a maga kommunikációs fogalmát és meghatározását.

 

A “kommunikáció” kifejezés a latin “communis” szóból ered, ami azt jelenti, hogy “közös”. Amikor kommunikálunk, akkor “közösséget” akarunk létesíteni valakivel, vagy is meg akarunk osztani egy információt, gondolatot stb. A kommunikáció lényege tehát, hogy egy hullámhosszra hangolja a leadót és a felvevőt. Úgy becsülik, hogy az ember ébrenlétének 70%-át “kommunikációval” tölti. Így nem csoda, hogy az élet minden területén nagy szerepet tulajdonítanak neki.

Mihozzánk legközelebb a személyiségpszichológiai megközelítés áll.

 

A kommunikációt, a viselkedés befolyásolásának alapvető módszerének tartja, olyan fogalomnak, amely a hagyományos pszichológiai dimenziók (észlelés, tanulás, motiváció, illetve a nyelv) számos lényeges vonását integrálja. A kommunikáció elmélethez talán a kibernetika és az információelmélet tudósai jutottak a legközelebb, a mindennapi élet kommunikációs problémáinak megoldása mégsem elsősorban az információelmélet, hanem a pszichológia feladata maradt.

Mindezek alapján a kegyeleti kommunikáció egyik használható meghatározása az lehetne, hogy információáramlásának olyan speciális formája, melynek során az egyik felet ért sokkhatás (gyász) következtében megváltozott személyiség hírközlése, hírfeldolgozása a csak emberre jellemző mulandóság érzésének, átélésének következtében beszűkült állapotban zajlik.

Csak az ember képes átlátni azt a természeti törvényt, hogy egyszer, ami a születéssel elkezdődött kötelezően halad a vége felé, amikor ezzel a tudással szembesül, az addig megszokott kommunikációs sémák cserbenhagyják és egy teljesen más tartalmú, de azonos alapokon nyugvó formája jelenik meg.

A kommunikáció a mi esetünkben sem csak abból áll, hogy az egyik A ember közöl valamit a másik B-vel és utána a B válaszol A-nak. Kommunikációnknak a hatás, a változás melyet a fogadó félben előidézünk lényeges részét alkotják. A kommunikációs folyamatok számos felosztásából bennünket csak az alkalmazott jelrendszer szerint, két fő síkon belül zajló

 

I. sík

Kommunikáció     Verbális     Beszéd  A beszéd folyamat oldala  A beszéd tartalmi oldala  Olvasás  Olvasástechnika  A szöveg szószerinti megértése  Ellentmondás észrevétele  Alkotó olvasás  Esztétikai olvasás  Írás   Az írás nyomatéka   Vonalvezetés   Betűelemek   Betű   Szó   Mondat II. sík Kommunikáció   Nonverbális   Metakommunikáció  Megjelenés  Tekintet  Mimika  Pantomimika  Gesztus  Vokális mimika  Távolságtartás (proxémika)  Vizuális kommunikáció   Képolvasás   Felolvasás

És a kommunikációban részt vevő személyek száma szerinti:

Ø Intraperszonális (személyen belüli, tehát pl. monológ, szimuláció, álom)

Ø Interperszonális (személyközi, a nyelv jelei segítségével folytatott beszéd alapú)

Ø Csoport

Ø Tömegkommunikáció                                   érdekel.

A felosztások nem jelentenek teljesen elkülönülő kommunikációs formákat, egymásba átmennek és átfedések is megtalálhatóak.

 

A kommunikáció megindítása

“Minden kezdet nehéz” - szoktuk mondani, és ez a kommunikációra a kegyeleti kommunikációra is igaz. Márpedig az első benyomások döntőek lehetnek, nagymértékben meghatározzák a kommunikációnk egész lefolyását. Az interperszonális, személyközi kommunikáció az emberek közötti információcsere legősibb, s ma is egyik legfontosabb formája. (Ha a szót, szoros értelmében vesszük, "a legtisztább kommunikációs forma.) Mind onto-, mind filogenetikailag az ember ön- és éntudata, személyisége, viszonyulása a másik emberhez, a társadalomhoz, az interperszonális kommunikáció révén alakul ki. A mi esetünkben is döntő fontosságúnak tekinthetjük.

 

Ahhoz, hogy a kommunikáció sikeres legyen, néhány feltételnek kell teljesülnie. Elsősorban szükség van egy közös kódra, olyan jelentéssel bíró szimbólumrendszerre, mely ingerként hatva a vevőre, benne a feladóéval azonos képzeteket kelt. Szükség van egy csatornára, amely a kommunikáló feleket összeköti, s alkalmas a kódolt üzenet továbbítására. Az üzenetnek olyasmiről kell szólnia, amit a címzett megért, s olyan pszichológiai kapcsolatnak kell kialakulnia, amely lehetővé teszi a kommunikáció létrejöttét és fennmaradását.

 

A közös kód a mindkét résztvevő által ismert természetes nyelv, vagy a nyelven alapuló valamilyen jelrendszer (a süketnémák jelbeszéde stb.). A későbbiekben látni fogjuk, hogy más jelrendszerek is szerepet játszanak a kommunikációban, a főszereplő azonban mindig a nyelv. A személyközi kommunikáció túlnyomóan verbális.

Amikor a verbális kommunikáció információtartalmát vizsgáljuk, természetesen nem korlátozódhatunk csupán az uralkodó funkcióra. A másodlagos, járulékos funkciók is hordoznak információkat. Az általuk hordozott információ kiegészíti a "szöveges" információt. És ezzel már át is tértünk a nem verbális kommunikáció területére. Mielőtt azonban ezt tennénk, meg kell említenünk a verbális kommunikációnak egy sajátos esetét - az anyag-antianyag ellentétpár mintájára talán így is mondhatnánk -, az antiverbális kommunikációt: a hallgatást. Sokszor a hallgatás nem a kommunikáció hiányát jelenti, hanem fontos, súlyos információkat hordozhat. Az interperszonális kegyeleti kommunikációban a verbális és nem verbális elem szétválasztása jóformán csak módszertani szempontból lehetséges. Külön-külön "vegytiszta" formában jóformán sohasem fordulnak elő. A kommunikáció mindig több jelrendszer segítségével történik. Az ember mindig teljes lényével, egész környezetével részt vesz a kommunikációban. A jelrendszerek sokasága, amelyeket a szavaink mellett vagy helyett használunk, teszik sínesebbé kommunikációnkat. A kegyeleti kommunikáció esetében a nem verbális (non verbális) kommunikációról beszélve bizonyos terminológiai problémákba ütközünk. A szóbeli és nem szóbeli közlés taglalásakor szövegről és mögöttes szövegről beszélünk. Ez utóbbi magában foglalja a beszédnek azokat az elemeit, amelyeket szupraszegmentális elemekként határoztunk meg, valamint a nem verbális közlésnek azokat az elemeit, amelyek beszédünket kísérik. Ugyanakkor megállapíthatjuk, hogy az interperszonális kommunikáció mindig két szinten zajlik egy időben. Az egyik szint a megszokott, a nagyfokú tudatossággal kivitelezett úgynevezett direkt kommunikáció. Ez lehet nyelvi, verbális, de lehet egyezményes jelekkel zajló nem verbális. Ezzel párhuzamosan létezik, funkcionál egy olyan közlési szint, amely a közlés direkt szintjét minősíti. Ezt a szintet nevezzük metakommunikációnak.

Mögöttes szöveg, metakommunikáció, nem verbális kommunikáció - a három fogalom nem fedi egymást tökéletesen, de számos közös elemet tartalmaz. Mi a továbbiakban, amikor a nem verbális kommunikációról fogunk beszélni, a következő formákra utalunk

 

1. Testmozgás vagy kinezikus viselkedés

Renneker megállapítása szerint "az ember minden külső mozgásos megnyilvánulása felfogható, mint pszichofiziológiai állapotát kifejező információforrás". A jelzések, amelyek ebbe a csoportba tartoznak - gesztusok, a fej, a végtagok mozdulatai, arckifejezések, a szem viselkedése, testtartás -, lehetnek egyediek vagy általánosak. Pl.: Érzelemmutatók: olyan arckifejezések, amelyek érzelmeket fejeznek ki, lehetnek tudatosak, de megjelenhetnek minden tudatosság nélkül is, megerősíthetik kijelentéseinket, vagy éppen cáfolhatják.

Szabályozók: szerepük a beszéd-hallgatás váltakozásának szabályozása. A beszélő ezekből a jelekből állapítja meg, hogy folytassa-e a beszédet, vagy adja át a szót a másik félnek, beszéljen-e gyorsabban, ismételje-e meg szavait stb. Ezeknek a tudatosság határán álló aktusoknak társadalmi meghatározottságuk van (kulturális és osztálykülönbségek), legfontosabb a fejbólintás és a szemmozgás. Stb.

 

Paranyelv

A nem verbális vokális jelzések alkotják ezt az osztályt. A következő alkotóelemekre bonthatjuk:

a)  hangtulajdonságok;
b)  a hangkiadás tulajdonságai:
     - hangbeli jellemzők: nevetés, sírás, sóhajtás, ásítás, nyafogás stb.;
     - hangbeli módosítók: intenzitás, hangmagasság, kiterjedés;
     - hangbeli különállók: "hm", "aha" stb.

 

A kommunikáció nem verbális összetevői nehezebben megfogalmazható közlésekét hordoznak, mint a szavaink, s a résztvevők viszonyára, a kommunikációs szituációra vonatkoznak, a közölt tartalmakat minősítik. A társadalmi normák nagymértékben szabályozzák ezeket a jeleket.

Előfordul, hogy nem verbális jelekkel helyettesítjük szavainkat - helyettesítés. A fájdalomtól eltorzult arc, egy barátságos tekintet "minden Démoszthenésznél szebben beszél".

Kéz- és fejmozdulatunkkal, homlokráncolásunkkal nyomatékot adhatunk szavainknak.

 

Környezeti tényezők

A kegyeleti kommunikáció mindig valamilyen környezetben zajlik le, a környezetet alkotó tényezők - bútor, díszítés, színek, zajok, háttérzene, ruha stb.- nagy hatással lehetnek a kommunikációra.

Tudni azt, ami segíthet.

 

A halál csak az élőknek jelent problémát. Holtaknak már nincsenek problémájuk. Nem maga a halál jelent problémát, hanem az a tudás, hogy meghalunk. A XX. század vége felé a fejlődés elérte a temetkezési szolgáltatókat is. Tevékenységük átszerveződés folyamán egyre nagyobb teret kapott a lelki gondozás a “lelketlen” temetés helyet.

A temetés az a halott test vallási vagy világi alapokon nyugvó szokásrendek alapján az elemeknek történő átadása. A temetés kötelességszerű “végtisztesség”, amit a halottal szemben tanúsítunk egyszeri és megismételhetetlen. Ezért is fontos, hogy professzionális legyen. Mivel ez az élet vége és egyben a gyász kezdete a szolgáltatóra tevékenysége gyakorlása során nagy felelőség hárul. Gyakran a választás véletlenszerű, hiszen kevesen fogalakoznak időben ezzel a kérdéssel. Az interakció kegyeleti kommunikáción keresztül zajlik. Sikeres vállalkozó csak az lesz, aki az új szemléletet, elvárásokat, formákat ismeri és tudatosan tevékenysége gyakorlása során, használja is. A felelőség ebben is megnyilvánul. A halál és a temetés közötti idő rövidsége miatt a hozzátartozó, mint azt már írtuk rendkívül extrém különleges helyzetben van és kevésbé képes egyedül megfelelő döntések meghozatalára. Ránk, tapasztalatunkra, szakértelmünkre van utalva. Ezen információk áramlása történik a kegyeleti kommunikáció során. A holnap temetkezési szolgáltatója már nem csak szervezője, bonyolítója a szükséges formalitásoknak, hanem a kegyeleti kommunikációs ismeretei alapján, a haláleset kapcsán fellépő lelki problémáknak a gyász feldolgozás kezdetének aktív tagja az új temetkezési kultúra alakítója.

Ahhoz, hogy szolgáltatásunkkal a megrendelő elégedet, legyen szolgáltatásunk részévé kell, hogy váljon. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozó a megrendelőt bevonja a szolgáltatása alakításába. Ehhez egy sor információkra van szüksége, melyet közvetlen a megrendelővel folytatott interakció révén szerez be. Nagyfokú empátiás érzékenysége, kegyeleti kommunikációs képessége segíti őt ebben a munkában.

A kegyeleti kommunikáció során törekedni kell arra,

o hogy a megrendelő elvárásai felismerhetőek és

o ezáltal kielégíthetőek legyenek,

o hogy az érzelmek a kiegyensúlyozottság felé elmozduljanak.

 

 

      A kegyeleti kommunikáció kapcsán elmondhatjuk, hogy a társadalom és a társadalmat alkotó egyes emberek élete megváltozott. Sokkal függetlenebbek lettünk, ami döntéseink meghozatalában is megnyilvánulnak. Ma már nem mindenütt hagyatkozunk azokra, amit azon személyek mondanak, akik döntési hatalommal bírtak. Önálló embereknek neveltek bennünket. Ez megmutatkozik a kommunikáció területén is és ezzel együtt a kegyeleti kommunikációban is. Az ún. nondirektív azaz partner központú kommunikáció. Ez azt jelenti, hogy már nem nekünk kell, a kommunikáció középpontjában lenni. Minden esetben a kommunikációs eszközökkel éreztetnünk kell, hogy a gyászoló hozzátartozó érzéseivel számunkra a legfontosabb. Speciális formulákat kell elsajátítanunk, nem használhatunk általánosságokat

2.1. Kommunikáció és pszichológia

 Az életjelenségek egy meghatározott csoportjával, a lelki jelenségekkel foglalkozó tudomány. A lelki jelenségek létrejöttét, kifejlődését, egymással való kapcsolatát vizsgálja, és az ezekből leszűrhető törvényszerűségeket állapítja meg. A tudományok rendszerében határterület a természettudományok és a társadalomtudományok között. Eredetileg a pszichológia is a filozófia része volt. A megismerő gondolkodás fejlődése és a természettudományos kutatások tökélesedése tette lehetővé, hogy önálló tudománnyá váljék.

A legtöbb tudományág megnevezése félreérthetetlenül magába foglalja azt a területet, jelenségkört, amellyel foglalkozik. A pszichológia viszont egy tudományág olyan elnevezése, ami végtelenül összetett és félreérthető. A lélek önálló létezésének kérdése nem pszichológiai, hanem filozófiai probléma. A különböző vallások egymástól eltérő módon választják ketté az ún. isteni eredetű lelket és az anyagi világ törvényszerűségeinek alárendelt testet. A keresztény tanok szerint a lélek anyagtalan, láthatatlan, az egész világmindenséget irányító Isten adománya, túléli a testet, és az utolsó ítélet órájában ismét egyesül vele, az ember feltámad. A keleti eredetű vallások a lélekvándorlásról elmélkednek, miszerint a test elpusztulása után a lélek új testbe költözik, újjászületik, latinul kifejezve reinkarnálódik. Vajon milyen emberi tapasztalat és igény teremtette meg az ősidőktől fogva napjainkig olyan sokféle formában megnyilvánuló kettősséget, a test és a lélek kettéválasztását? Annyi bizonyos, az ember az egyetlen élőlény, amely ősidőktől fogva nemcsak tapasztalja társai halálát, hanem előre tudja, hogy ő is és mindazok, akiket szeret, meg fognak halni. Ez a tudás teremtette meg egyrészt az emberi vágyvilágból szőtt "halhatatlan" lelket, amelynek egyik funkciója a halálfélelem csökkentése és a gyász elviselése. Másrészt az emberek egyéni sorsában tapasztalható számos igazságtalanság megnyugvásra késztette a szenvedő embert, és segítette abban, hogy elviselje sorsát.

 

A materialista filozófia mindezeken túl nem ismeri el az anyagtalan lelket, az embert testi-lelki egységnek tekinti, ami anyagi jellegű és az idegrendszer szabályozza. Minél fejlettebbek lettek a természettudományok, annál több hipotézis látott és lát ma is napvilágot. Maga a pszichológia fiatal tudományágnak számít, csak a XX. században önállósult. A pszichológiai tudásra mindazoknak szükségük van, akik tevékenységük során találkoznak egy másik ember érzelmi világával. A pszichológiai ismeretek valóban jelentősen hozzájárulnak emberismeretünk, önértékelésünk javításához, és érzelmi életünkről is sok újat tudhatunk meg, ha képezzük magunkat e területen. A pszichológia központi területe az általános lélektan, amely a felnőtt, ép ember lelki jelenségeinek tanulmányozásával foglalkozik, az emberi pszichikum alapvető törvényszerűségeinek a feltárását tanítja.

 

2.2. Tanatológia és gyászfeldolgozás

A haldoklás, a halál és a gyász kérdéseivel foglalkozó tanatológia jellegzetesen XX. századvégi tudományága a pszichológiának. A modern kor nyugati társa-dalmában a halállal kapcsolatos egyéni és társadalmi szintű elhárítások felerősödtek, így a tanatológia részben ezeknek a folyamatoknak egyfajta ellenreakciójaként alakult ki. Létrejöttének kedvezett, hogy e században a korábban elkülönült tudományágakból egyre több interdiszciplináris és holisztikus szemléletű szakág született. Ezek sorába tartozik a tanatológia is, amelynek szakemberei között számos szakma felsorakozik. A tanatológia lényege abban rejlik, hogy a fent említett szakterületek képviselői hirdessék, hogy a halál és az ahhoz kapcsolódó cselekvéssor a legmagasztosabb pillanata az életnek, és csak a születéshez hasonlítható. Kár elrejteni azt, ami valójában önmagában is rejtély, az élet igazi csúcspontja, egyfajta beteljesülés. A modern életszemlélet a jó halálnak a gyors, fájdalommentes, öntudatlan halált tartja, pedig a tanatológia kutatásai szerint felfoghatatlan és közvetíthetetlen értéket mutatnak az élet utolsó órái és legutolsó pillanatai. A halál ugyan magányos dolog, de a hozzátartozók számára mindig keserves csoportélmény, veszteség és fájdalom együttes megjelenése. A tanatológia számtalan területe arra hívja fel a figyelmet, hogy beszéljünk a halálról, és ne vegyük félvállról, ha lehet, ne féljünk tőle.

 

A gyász kulturális sajátosságai

1.   A gyász kifejezési formáit a kulturális környezet és a hagyományok határozzák meg.

2.   Minden kultúra kifejezésre juttatja, hogy a gyász megváltozott állapot, és ebben az időszakban meghatározott szabályokat ír elő a közvetlen hozzátartozók és a tágabb közösség számára.

3.   A gyásszal kapcsolatos előírások mindig tartalmaznak rítusokat is.

4.   A hagyományok, rítusok pszichológiai szempontból is fontos szerepet töltenek be, például a virrasztás, a siratás, búcsúztatás. A gyászviselet és a gyász-szokások folyamatosan tudatosítják a veszteség létét. A rítusok együttes követése közösségmegtartó erejű.

 

Napjainkban ezek a hagyományok részben már feledésbe merülnek, de a meglévők is elhalványulnak, elveszítik rituális erejüket. Arra kell törekedni, hogy új szokások, új hagyományok alakuljanak ki a megszűntek helyett.

 

Gyászmunka

A kezdeti kutatások általában a gyász három fázisát különböztették. Ma azonban már ennél több fázisra bontják. A mi szempontunkból ezt azért is lényeges ismerni, mert egészen más kommunikációs szinteket jelentenek. Amikor a hozzátartozó velünk kapcsolatba lép az érzelmi sokkhatást már túllépte és Spiegel szerinti felosztás szerint már az u.n.  kontrollált (2. szakaszba ) szakaszba lépet.

1.   érzelmi sokk

2.   kontrollált

3.   regresszió

4.   adaptáció

 

A modellek sokfélesége is jelzi, hogy a gyász összetett folyamata nehezen osztható élesen elkülönülő szakaszokra. A négy - vagy ötszakaszos beosztások a gyász folyamat jellegét jobban modellezik. A kontrollált szakaszra jellemző, hogy ebben a fázisban tudatosul a hozzátartozóban, hogy a halálesettel kapcsolatban sok a tennivaló. Mivel a kontrollált szakasz általában a temetésig tart a szolgáltató ebben a szakaszban találkozik a hozzátartozóval. Kegyeleti kommunikációja során figyelemmel kell lennie arra, hogy a partnere ebben az időben ingerlékeny, dühös, és bizalmatlan.

 

2.3. Rítusok és szokások pszichológiai megközelítése

A néprajzkutatók szerint, amennyire differenciált és kidolgozott egy népnek a kultúrája, annyira kidolgozott a halálképe. A rítusoknak ebben döntő szerepük van. Rajtuk keresztül ismerhető meg egy csoport általános kultúrája. A rítus kollektív viselkedési program, az életút fordulópontjainak és ennek részeként a veszteség, a krízisek elviselésére, áthidalására. A gyász-rítusoknál a cél a továbbélőket ért veszteség feldolgozása, a test eltávolítása az élők közül, gondoskodás a lélekről, a gyászolókról.

Régebben a gyászolót segítette a vallás, a társadalom, a család, a közösség, amiben élt, a rítusok segítségével. A temetőkultuszt, a ház tárgyainak elrendezését, az új életforma kialakítását is megszabták a rítusok, és ezzel segítették a gyász feldolgozását. A vallások is komoly segítséget tudtak nyújtani a gyászmisék, az emlékharang, az imák és a zsoltárok segítségével.

A közösség, amely nemzedékeken át kihordta és tovább adta a rítusokat, megkövetelte a betartásukat. A halál-kultúra és a halálhoz való viszonyunk mélypontra került. A gyász-rítusok is jórészt eltűnnek, a nagyvárosokban már nem viselnek fekete ruhát, általában a gyász teljes elutasítása következett be. A vidék még őriz valamennyi hagyományt, de a városi temetés lassan formasággá válik, a pap nem tudja, hogy kit temet, rutinbeszédet mond. A halotti tor lassan kezd kimenni a divatból. Minden rítus mögött többnyire szimbólumok állnak, és a szimbólumoknak ősi, mély tartalma van, ami természetesen generációkon keresztül változik. Ha nem is értjük pontosan, érzelmeinkre, a tudatalattinkra és az ösztönvilágunkra erősen hatnak. A régi rítusok elsősorban a fájdalom átélését, kifejezését szolgálták, a mai rítusok a félelem oldására hivatottak, és a fájdalomtól való mindennemű menekülésre szolgálnak.

 

2.4. Viselkedési szabályok és követelmények

A szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalom nem egyforma minden embernél, és különbözik a fájdalom kifejezésének módja is. A temetkezésben dolgozóknak viselkedésükkel, figyelemmel kell lenni e legnagyobb veszteséget szenvedettekre, azok érzelmeire. A temetés a legmegrendítőbb esemény, hiszen azzal fejeződik be az elhunyt és a hozzátartozók közötti személyes kapcsolat. Az együttérzés, a segítőkészség kifejezését a gyászoló hozzátartozók joggal várják el azoktól, akikkel a temetési szolgáltatás során kapcsolatba kerülnek. Ezért minden ilyen munkakörben dolgozó munkatársunknak, a felvételezéstől kezdődően a halott-szállításon át a temetés lebonyolítását végzőkig úgy kell viselkedni, olyan magatartást kell tanúsítani, amely ezeknek a jogos kívánalmaknak, elvárásoknak megfelel.  Színvonalas szolgáltatásunk csak akkor kaphat egyértelmű elismerést, ha azt tevékenységünkkel is tudatosítjuk. Ezért különös hangsúlyt kell fordítani a kegyeleti dolgozók képzésére, viselkedésük formálására. A szakszerű munkavégzés nagyfokú tapintatot igényel, hisz a családtagok és a környezet számára az elhunytak látványa megrázó élmény. A dolgozóknak munkavégzésük során tehát feladataikat úgy kell végezniük, hogy környezetüktől minden esetben elégedettséget tapasztalhassanak, és embertársaikban visszatetszést soha ne váltsanak ki. Tudatában kell lenni a hozzátartozók fájdalmának és veszteségélményének, tehát többször el kell ismételni közléseinket. Az indulatok kitörésére is fel kell készülni, azok megnyilvánulását el kell viselni, sőt, át kell segíteni rajtuk az érintetteket. A segítőkész, de határozott magatartás segíthet, és védelmet jelenthet. Türelmetlen, ideges vagy agresszív típusú ember erre a feladatra alkalmatlan.

 

2.5. A kommunikáció formái

A temetkezési munkakörhöz kapcsolódva a kommunikáció három olyan területével foglalkozunk, amelyek a dolgozók munkája szempontjából alapvetőek, tehát vonatkoznak mindazokra, akik közvetlen kapcsolatban állnak a gyászolókkal.

            * beszéd és hangnem

            * telefonkommunikáció

            * írásos kommunikáció

 

Beszéd és hangnem

Temetkezési szolgáltatásban dolgozók elvárt készségének egyike, hogy világosan és összefüggően legyenek képesek információt adni valamint, hanghordozásuk kellemes legyen. Finom, halk modorral, megértést tanúsító magatartással olyan légkört kell teremteni, hogy a gyászoló hozzátartozók és mások is érezzék, megkapják a legmesszebbmenő segítséget.

 

Telefonkommunikáció

A munkahelyeken az ügyek felét telefonon kell intézni. Nem mindegy tehát, ki hogyan telefonál, hiszen ezzel is szolgáltatásáról ad képet, és a szolgáltatást képviseli udvarias hangjával, segítőkészségével. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy telefonálás közben nemcsak egyéniségünket kell érvényre juttatni, hanem azt is, hogy milyen a viszonyunk a hallgatóhoz, aki arckifejezésünket nem láthatja.

 

Írásos kommunikáció

A legspecializáltabb tevékenységi köröknek megvan a maguk jellemző külső megjelenése és nyelvezete. Mondanivalóját szabja rövidre, mindig tartsa szem előtt, kik számára készül az írás, amely legyen teljes, tömör, helyes és szakszerű. Ma már számos körülmény megköveteli a differenciált, udvarias, nem hivalkodó tájékoztatást. Ezek megjelenhetnek sajtócikkekben, kiadványokban, telefonkönyvekben, címtárakban, televízióban, rádióban, Interneten. Ebben az esetben katalizátorként működhet, elősegítheti a szolgáltatás kiválasztását és időtartamának lerövidítését azáltal, hogy már bizonyos információt hordoz.

 

2.6. Irányítás, vezetési technikák az egyéni és társas vállalkozásban

A vezető egyik legfontosabb, felelősségteljes feladata a kommunikációs rendszer megvalósítása és hasznosítása. A kommunikáción keresztül irányítja a beosztottak munkáját, meghatározza vállalkozása és munkacsoport céljait, közli a beosztottakkal, hogy mit vár el tőlük, milyen eszközök, készletek állnak rendelkezésükre stb. A vezetőtől származó kommunikáció nyújtják mindazt, aminek alapján a beosztott kialakíthatja, értelmezheti, organizálhatja környezetét, amelyben dolgozik. A kommunikáció a közvetítő, amelyen keresztül a vezető jutalmazhat és büntethet. Lehetőséget adva ezzel a beosztottnak, hogy megismerje helyzetének lehetőségeit, melyek a kötelezettségei, mi a helyes s a helytelen viselkedés. A vezetővel való széles kommunikáció nélkül a beosztott nem tudhatja, mikor dolgozik jól stb.

Másrészt, az alkalmazott közlései a vezető számára a sikeres irányítás fontos tényezői. Ennek alapján ismeri a vezető beosztottjait, állapítja meg, mennyire értik a rájuk bízott feladatot, mit várhat el tőlük. Az elfojtott kommunikáció az első jele a munkahelyen kialakult feszültségnek. Talán a legfontosabb, hogy a közlések alapján a vezető tisztábban láthatja saját szerepét, megítélheti, hogy munkatársai milyennek látják őt és viselkedésén ezek alapján, mit változtasson. A kommunikációáramlás iránti érzék a sikeres vezetés legfontosabb kelléke.

 

2.6.1. Marketingszemléletű vezetés

A vezetés összetett, speciális tevékenység, amely különböző irányzatokat és különböző elméleteket hordoz. Célunk, hogy a marketingszemléletű vezetést kihangsúlyozva, annak gyakorlati hasznosságára felhívjuk a szolgáltatás vezetőinek figyelmét, mert a temetkezési szolgáltatás hajlamosít egyfajta hivatali magatartásra. A vezetőnek tudnia kell, hogy a haláleset egy család intim szférájának eseménye, ebbe az intim szférába kénytelenek bevonni a szolgáltatót - tehát nem hivatalnokként, hanem segítő partnerként kell eljárnia, amelyhez hozzásegítenek a következő vezetői alapelvek:

1.   a tervezés, azaz a célok kitűzése;

2.   a szervezés, azaz az eszközök kiválasztása és a tevékenységek logikai-időrendi sorrendjének meghatározása;

3.   a személyi ügyek, azaz a munkatársak kiválasztása;

4.   a szabályozás és annak betartatása.

 

A temetkezési szolgáltatás vezetőinél még intenzívebben érvényesül az a szemlélet, miszerint a vezetés művészet. Nem elég a velünk született adottságokra építeni, hanem szükséges még az empátia, az intuíció, a megértés készségének elsajátítása is. Lényeges a marketingszemléletű vezetés, amelynek a középpontjába a "fogyasztó" áll, jelen esetünkben a gyászoló hozzátartozó. Lényeges az elégedettség és a jó hírnév, a dolgozók helyes megnyilvánulása, magatartása és szakértelme. A szolgáltatás vezetőinek tudniuk kell, hogy a minőség záloga az elégedett dolgozó, mert csak az elégedett dolgozó tud a minőségi követelmények szerint teljesíteni. Ha tehát a marketingszemlélet célja a "vevők" elégedettsége, a marketing-szemléletű temetkezési szolgáltatás vezető célja kettős: egyrészt a gyászoló hozzátartozók, másrészt a dolgozók elégedettsége.

 

MARKETINGKÖRNYEZET

Ø KULTURÁLIS ÖSSZEFÜGGÉSEK

Ø ÉRZELMI TÉNYEZŐK

Ø GAZDASÁGI KÉRDÉSEK (ÉRTELMI, DE KORLÁTOZOTTAN ÉRVÉ-NYESÜLŐ HATÁS)

Ø BIZTOS KERESLET???

Ø TÚLKÍNÁLAT

Ø TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉS

Ø MARKETINGTÓL VALÓ ERŐS FÜGGÉS

Ø FILOZÓFIA, SZEMLÉLET, GYAKORLAT

 

ETIKUS MARKETING

A MARKETING AKKOR ETIKUS, HA A VEVŐ ÉRDEKEIBŐL ANNAK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL INDUL KI, HOGY GESZTIÓI TELJES MÉRTÉKBEN BIZTOSÍTSÁK A VÁSÁRLÓ JOGAINAK ÉRVÉNYESÜLÉSÉT.

 

A VÁSÁRLÓ JOGAI

Ø AZ INFORMACIÓ JOGA (A VÁSÁRLÁSI DÖNTÉS MEGALAPOZHATÓSÁGÁNAK JOGA ILLETVE AZ ÁRÚ AZONOSÍTHATÓSÁGÁHOZ ÉS AZONOSSÁGÁHOZ VALÓ JOG)

Ø A VÁLASZTÁS JOGA (AZ ÁRÚ ELUTASÍTÁSÁNAK JOGA)

Ø A BIZTONSÁGHOZ VALÓ JOG (A BIZTONSÁG ELVÁRÁSÁNAK JOGA)

Ø A VÉLEMÉNY-NYILVÁNÍTÁS JOGA (VÁSÁRLÓI -FOGYASZTÓI ÉRDEKVÉDELEMHEZ VALÓ JOG)

Ø A KOMPENZÁCIÓ JOGA (AZ ARÁNYOS KOMPENZÁCIÓHOZ VALÓ JOG - SZAVATOSSÁG, REKLAMÁCIÓ, CSERE ILLETVE KÁRTÉRÍTÉS JOGA -TERMÉKFELELŐSSÉGÉRVÉNYESÍTHETŐSÉGE)

 

2.6.2. A marketingeszközök gyakorlati alkalmazása

A marketingeszközök gyakorlati alkalmazásából a marketing kommunikáció eszközeit, a reklámot, a PR-t, és az egyéb ösztönzőket magába foglaló promóciót emeljük ki. A marketing kommunikáció célja a közvélemény informálása, meggyőzése a szolgáltatás értékéről és előnyeiről, bizalmának megszerzése, felépítése és megtartása. A közvélemény-formálás lényeges jegyei:

1.   a kegyelet és a piacgazdaság összehangolása

2.   a jó hírnév elérése

3.   alkalmazkodás a társadalmi tényezőkhöz és helyzetekhez

4.   megfelelő intézkedések és stratégiák, azonnali reagálás

 

E négy területet az előadások során részleteiben kibontjuk.

A marketing gyakorlati alkalmazása során célul tűzhetjük ki, hogy legyen korszerű, csak ránk jellemző arculatunk, stílusunk, ismertető jegyeink. Azon túl, hogy tudjunk kommunikálni és etikusan viselkedni, öltözködésünkkel is jelezzük, hogy fontos számunkra a másokat ért fájdalom tiszteletben tartása. Ezért hagyományosabb és klasszikusabb megjelenésre kell törekedni.

 

2.7. Etika a temetkezésben

A kegyeleti kommunikáció alapja az etikus viselkedés. Összefoglalva magában hordozza a temetkezési szolgáltatás teljes vertikumának viselkedési szabályait. Ebben a jegyzetben csak a legfontosabb etikai szabályokat foglaljuk csokorba.

Meddig tekinthetjük viselkedésünket, kommunikációnkat etikusnak. Hol van a ha-tár, melyet átlépve már a kegyeleti kommunikáción olyan befolyással bír az egyénre, melyet már az adott helyzetünkből fakadó kihasználásnak kell tekinteni. Nagyon nehéz helyzetben van a szolgáltató, hiszen két kerékben őrlődik. A haláleset és a temetés közötti rövid idő, a hozzátartozó speciális helyzete, állapota miatt, nem igen van lehetősége arra, hogy ár összehasonlításokat végezzen. Az egyik kutyaszorító, a “holt biztos földi üzlet”, míg a másik a szakmájából fakadó felelősség érzése a megrendelővel szemben.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy etikus az a viselkedés, amely a közerkölcsöt nem sérti.

v A temetkezési szolgáltatót teljes titoktartási kötelezettség terheli minden számára ismerté vált az elhunyt vagy a hozzátartozók személyes kapcsolataira, információkra vonatkozóan. E titoktartási kötelezettséget a foglalkoztatottakra is ki kell terjeszteni.  v A szolgáltató nem utasíthatja el a temetés igényével hozzá fordulót. A megbízás elfogadása előtt köteles a szolgáltatás árát teljes részletességgel a megbízóval közölni.  v A szolgáltatást és az árukat a valóságnak megfelelően kell kínálni. Nem teljesíthet olyan szolgáltatást, amire nem kapott megbízást.  v A megbízás elfogadását követően részletes írásos megrendelővel kell a megbízót tájékoztatni a költségekről, majd a részletes számlát átadni.  v Minden esetben köteles a szakma becsületét, jó hírét védeni az esetleges támadásokat, elhárítani.  v A temetési szertartást végzőkkel az egész ország területén kollegialitást kell tanúsítani és minden lekicsinylő, bántó megjegyzést- különösen a nyilvánosság- előtt mellőzni kell.  v Kötelezettségeit minden esetben pontosan, határidőre kell teljesítenie.  v A szolgáltató nem szerezhet előnyöket megvesztegetéssel vagy más módon.  v A hozzátartozók nagyfokú érzékenysége különleges kötelezettséget von maga után.  v A szolgáltató soha nem kerülhet előtérbe, minden esetben csak a munkáját becsülettel végző személy lehet.  v A nyilvánosság előtti szakmai fellépése során ügyelni kell arra, hogy cselekedeteit a szenzációhajhász hívatlanok ne tudják kihasználni.  v A szolgáltató magatartásában és megjelenésében sem hordozhat olyan címeket, titulusokat, amelyek viselésére nincs jogosultsága. A cégéről mások nyilvánítsanak véleményt.

E jegyzet röviden, szinte vázlatszerűen tartalmazza a kegyeleti kommunikáció során végrehajtandó feladatokat, de bízok abban, hogy munkájuk során a mindennapokban saját területükre adaptálva hasznosítani tudják.

 

 

2.8. Etikai kódex

A szolgáltatói magatartás szabályait, pontosabban követelményeit elsősorban a szakmai szervezetek igyekeznek megfogalmazni. Előfordul azonban az is, hogy az etikus magatartás elemeit állami jogszabályokba építik.

Az alábbiakban elgondolkoztató tájékoztatásul a teljesség igénye nélkül közöljük az osztrák, a német, valamint a magyarországi (OTEI) etikai minimum egyes elemeit.

 

 

2.8.1. Ausztria

Jogszabály tartalmazza a követelményeket:

“- A temetést végző hivatását köteles lelkiismeretesen, üzletemberhez méltó gondossággal gyakorolni. Köteles minden olyan tevékenységet mellőzni, amely nem méltó a szakmához.

-     Szakmához méltatlan tevékenység az, amely a szakmai tekintélyt csökkenti, vagy a szakmához tartozók közös érdekeit sérti.”

 

Szakmához méltatlan tevékenység akkor áll fenn, ha a temetést végző:

“1. olyan személyekkel dolgozik együtt, vagy olyan személyekkel megy bele üzleti temetkezést érintő kapcsolatba, akikről tudja, vagy akiről a már fent említett gondosság alapján tudnia kellene, hogy nem rendelkezik a temetéshez szükséges engedéllyel és ezt a tevékenységet mégis folytatják,

1.   nem veszi figyelembe az egyházak, a vallási felekezetek, a kisebbségek szokásait, hagyományait vagy nem ügyel arra, hogy a hozzá tartozó személyzet a kegyeleti szokásoknak megfelelően viselkedjen,

2.   fizetéssel vagy más eszközökkel akar előnyöket szerezni a megbízások megszerzésekor, vagy olyan személyeket alkalmaz, akik őt ajánlják,

3.   abban a reményben, hogy temetésre vonatkozó megrendeléseket kap, megállapodik hatóságokkal, állami és magánhivatalokkal, egyházi intézményekkel a temetési megbízások felosztásában.”

 

Az eltemettető megbízóval fennálló üzleti kapcsolatban különösen akkor viselkedik méltatlanul, ha:

“1. szolgáltatásait és áruit nem a valóságnak megfelelően használja fel,

1.   úgy fogad el temetésre megbízást, hogy előtte nem tájékoztatja a megbízót a temetés összes felmerülő költségéről, lebontva a temetést végző saját maga nyújtotta szolgáltatásokra, megbízottai szolgáltatásaira. és egyéb költségekre, nem tájékoztatja a megbízót az esetlegesen növekvő költségekről, noha az információ birtokában van, vagy kellő gondosság alapján tudnia kell róla,

2.   úgy fogad el temetésre való megbízást, hogy a megbízónak nem ad át egy írásos megrendelő igazolást (megrendelő lapot),

3.   olyan szolgáltatásokat végez, amelyekre nem kapott megbízást,

4.   hatáskörén kívül eső szolgáltatásokra vonatkozó megbízásokat, megrendeléseket vesz át,

5.   abban a reményben, hogy temetési megbízásokat kap, azt a látszatot kelti, hogy hatósági funkcióval rendelkezik,

6.   a megbízó titoktartásra kötelezi és ő ezt nem tartja be, vagy a munka vállalóitól, munkatársaitól nem követeli meg ezt a titoktartást,

7.   megtagadja a temetési megbízás átvételét,

8.   a temetési szolgáltatások számláját a fentebb említett lebontás nélkül állítja ki.”

 

A temetést végző foglalkozása gyakorlása közben szakmájának többi képviselőjével szemben különösen akkor viselkedik méltatlanul, ha:

“1. a megbízott eltemető kisegítőjeként a megrendelővel közvetlen kapcsolatba lép anélkül, hogy a megbízott eltemető ehhez hozzájárult volna,

1.   az alvállalkozójának nem elegendő információt ad és ezzel akadályozza a temetés szerződésben vállalt kivitelezését,

2.   megpróbál megszerezni temetési megbízást, noha tudja, vagy tudnia kellene, hogy az arra jogosult eltemető kapta meg,

3.   a holttest átvételét nem intézi kellő körültekintéssel, gondossággal,

4.   ingyenes szolgáltatásokat kínál fel, vagy ilyenekre vállalkozik, noha azok ellentmondanak az üzleti élet alapelveinek,

5.   kollégáit (a szakmában dolgozókat), illetve a teljesítményüket nem helyénvaló módon leszólja,

6.   egy másik megbízott eltemetővel szemben megtagadja a holttest ki-, illetőleg átadását.”

 

 

2.8.2. Német Szövetségi Köztársaság

A Német Temetkezési Iparág Szövetségi Egyesülete (Düsseldorf) 1995-ben tagjai számára olyan márkajelzést vezetett be, amelynek célja a szakma etikájának továbbfejlesztése, a vállalkozások teljesítményének előmozdítása, a szakszerű üzletvezetés szavatolása. A márkajelzés egyfajta minőségbiztosítás.

 

Azzal, hogy az Egyesületükhöz tartozó temetkezési vállalkozók pályázat útján megkaphatják a márkajelzés használatának jogát, kötelezik magukat arra, hogy a személyi és szakmai feltételek teljesítése után a temetkezési szakemberek ethoszának alapelveit elismerik és betartják. Ezek a következők:

“- A tisztességes üzletvezetés megtartása és a tisztességtelen tevékenységek elhagyása.

-     Az elhunytakkal való bánásmód figyelembevétele, úgymint a méltóság és a legnagyobb gondosság a temetés lebonyolítása során.

-     A szertartások, a kultúrák, nemzeti és vallási szokások tiszteletben tartása.

-     Humánus és szakszerű segítségre való készség a hozzátartozók felé.

-     A hozzátartozók érzéseinek figyelembevétele, hogy az élőket kegyeletteljes szolgálatban részesítse.

-     Minden bizalmas információ titokban tartása, amely a temetés, vagy előkészítése alkalmával ismertté válnak.

-     Mindenkinek, aki még életében szeretné temetését irányítani erre lehetőséget adni, az ebből adódó kötelezettségeket az előkészülővel egyetértésben teljesíteni.

-     Becsületesen és tisztességesen viselkedni, hamis vagy félrevezető adatokat kerülni és így mindenkinek egyénre szabottan biztosítani a temetést.

-     Nyílt ármegjelölést, szakszerű kínálati díjat, világos elszámolást biztosítani az érthetőség, az igazság, a teljesség üzletemberi alapelvei alapján.

-     Temetéseket minden árfekvésben és olyan választékban ajánlani, amellyel a helyi lakosság minden rétegének szükségletei kielégíthetők.”

 

A márkajelzés megszerzésének személyi feltétele egyúttal a pályázó megbízhatóságának bizonyítéka.

“- A központi nyilvántartásban nincs bejegyezve egy évnél több szabadságvesztés, közügyektől való eltiltás.”

 

Szakmai előfeltételek:

“- A szakma átfogó és teljeskörű ismerete.

-     Az elhunytak méltó ellátása és felravatalozása.

-     Készség a tanácsadásra, szervezésre, hitbéli irányzatok, kultúrák, helyi adottságok ismerete és tiszteletben tartása.

-     A hozzátartozók tehermentesítése ügyintézéssel az egyházi és hivatali ügyekben.

-     Harmadik személlyel szembeni igények törvényes keretek közötti érvényesítése a hozzátartozók nevében.

-     Teljeskörű szolgáltatás nyújtásának lehetősége.”

 

Üzemi előfeltételek:

“- megfelelő helyiségek, telephely, raktárkészlet, eszközök, gépek, készenléti szolgálat, szakképzett személyzet és azok továbbképzése.”

 

Üzletvezetési előfeltételek:

“- díjak látható feltüntetése,

-     saját és alvállalkozói, illetőleg közvetített szállítások és szolgáltatások áttekinthető árjegyzékének feltüntetése,

-     részletes és áttekinthető számlázás,

-     szerződések szabályszerű és biztos teljesítése,

-     tapintatos reklámozás.”

 

A márkajelzéssel való visszaélés, vétség esetén:

“- figyelmeztetés,

-     megrovás és maximum 50.000 DM pénzbüntetés,

-     használati jogosultság megvonása.”

 

 

 

2.8.3. Magyarország

Az Országos Temetkezési Egyesület etikai szabályzata 1996-ban készült. Számos olyan elemet tartalmaz, amit a szaktörvény átvett, ezáltal jogi érvényű. A magyar szabályzat az osztrák, illetve a német etikai kódexre épül. Ezért az előzőekben felsorolt etikai követelményeket itt nem ismételjük meg.

 

Az etikai szabályzat bevezetője szerint törekszik olyan intézkedések kezdeményezésére, amelyek:

“-   feltételezik a szakmai ismereteket és a tisztességes üzleti hozzáállást,

-     gyarapítják a tagok emberi és szakmai képességeit és készségét,

-     lehetővé teszik a szakma kifogástalan gyakorlását, elért eredményeinek és tekintélyének megtartását,

-     szavatolják a kegyeleti elv érvényesítését,

-     biztosítják a feddhetetlen erkölcsi alapállást.”

 

Méltó magatartás:

“- a temetkezési vállalkozó köteles hivatását lelkiismeretesen, a jó üzletemberhez méltó

    gondossággal gyakorolni.”

 

Méltatlan magatartást tanúsít az a vállalkozó, aki:

“-   a  kegyeleti  szolgáltatás  minőségét,  színvonalát  nem  biztosítja,  a  szakmai előírásokat

      nem tartja be,

-     abban a reményben, hogy temetésre vonatkozó megrendeléseket kap, megállapodik hatóságokkal, állami és magánhivatalokkal, egyházi intézményekkel a temetési megbízások felosztásában.

-     abban a reményben, hogy temetkezési megbízásokat kap, tárgyal a kórházakkal, megállapodik hatóságokkal, köz- és magán-, illetve egyházi intézményekkel,

-     haláleset alkalmával a hozzátartozókat felhívja, felkeresi, rábeszéli, hogy a temetést nála rendeljék meg,

-     harmadik személynek jutalékot fizet, ajándékot ad, előnyhöz juttatja, hogy a temetést nála rendeljék meg.”

-     a továbbiakban, mint Ausztria 1., 2., 3., 4. pont.

 

A megbízóval szemben méltatlan magatartást tanúsít az a vállalkozó, aki:

“-   elvárható teljes körűség nélkül tájékoztatja a megbízót,

-     nem ad olyan megrendelőlapot, amely tételesen tartalmazza a megbízást,”

-     továbbiakban, mint a német kódex.

 

Az üzleti partnerekkel szemben méltatlan magatartást tanúsít az a vállalkozó, aki:

-     ugyanaz, mint Ausztria 1.-7. pont.

 

Az OTEI etikai szabályzata részletesen tartalmazza a reklámmal, a vállalkozások műszaki-technikai feltételeivel kapcsolatos normákat, amelyek érdektelenek, ugyanis jogszabály tartalmazza a vonatkozó kötelezettségeket.

 

Az etikai szabályzat szerint Ipartestületi Szék működik, a szabályzat megsértőivel szemben eljárnak. Ennek során figyelmeztetést, kártérítést, kizárást, vállalkozói engedély visszavonását kezdeményezi, polgári peres eljárás indítását foganatosíthatja.

 

A jövőben megnő az etikai normák kialakításának és betartásának szerepe. A gazdaság, a temetkezési szolgáltatás csak lelkiismeretes, üzletemberhez méltó magatartással, üzletmenettel képes fennmaradni, és fejlődni. Ebben jelentős szerep hárul - hasonlóan az EU tagországaihoz - a hazai szakmai szervezetekre.

 

 

3. TEMETŐKULTŐRA, TEMETKEZÉSI KULTÚRA. A MAGYAR TEMETKEZÉSI KULTÚRA TÖRTÉNETE

3.1 Az európai temetkezési kultúra kialakulása

Az európai temetkezés története elválaszthatatlan egyrészt a máig meghatározó eszmei háttér, a kereszténység történetétől, másrészt a nyugati világ és a halál viszonya, azaz a halálkép változásaitól. Kunt Ernő ötfajta emberi viszonyulást ír le a halállal kapcsolatban: az elfogadást, az elutasítást, a tagadást, a vágyat és a megszokást. Az újkori nyugati kultúrákra általában, az extrém eseteket figyelmen kívül hagyva, a tagadás jellemző. A 20. században a nyugati urbánus temetkezésben a halál élménytávoli fogalommá, természetellenes jelenséggé vált. A európai középkor városias kultúráit azonban a 11-12. századi nagy eszmetörténeti változásig más - a tradicionális paraszti közösségekre sokkal tovább, néhol máig jellemző - felfogás uralta: a halál élményközelisége, a természet rendjének elfogadása. A haláltól való eltávolodás fő okai az európai urbánus kultúrákban a közegészségügyi változások - a kórházi halál és a kötelező halottasházi ravatalozás elterjedése -, valamint ezzel összefüggésben a temetők centrumból perifériára kerülése és a temetkezés bürokratizálódása, továbbá az általános elvilágiasodás és a tudományos racionalizmus uralomra jutása.

 

A halálhoz és a temetkezéshez való viszony európai történetének első nagy periódusa a kereszténység elterjedésével, a második a reneszánsszal, a harmadik a 18-19. századi általános modernizációval vette kezdetét.

 

 

3.1.1 Első periódus: a korai kereszténység

A középkori európai temetkezés eszmei alapjait, jelképrendszerét, térbeli struktúráját az őskereszténység határozta meg (bár a konkrét sírjelformákra az antikvitás is jelentős hatást gyakorolt). A keresztény egyház megszületésének színterén, a Római Birodalomban a város falain kívüli (extra Urbem) temetkezés számított elfogadottnak: a síremlékek főként a városokból kifelé vezető utak mellett emelkedtek. Síremlék a falakon belül, a városban (in Urbe) csak kivételesen, kiemelkedő személyek esetében állhatott (például Augustus mauzóleuma Rómában). Mindez nem jelentette a megbecsülés hiányát, sőt, a temetkezésnek a rómaiknál önálló istennője is volt Libitina személyében. A városokon kívüli temetkezés mellett meghatározó jelentőségű volt a hamvasztás alkalmazása (a kolumbárium is római eredetű).

 

A keresztényüldözések korszakában az új vallás hívei számára a fő temetkezési helyet a katakombarendszerek jelentették, melyek általánosan elterjedt görög elnevezése a koimétérion, vagyis “alvóhely” volt (ebből alakult ki az egyházi latinban a cemeterium, majd az angol cemetery, a francia cimetiere és a régies magyar cinterem szó). A katakombában a mártírok, vértanúk sírja került a középpontba, ez biztosította a hely szentségét. Körülötte, a fali fülkékben (arcosolium) kapott helyet a többi sír. A központi síremlék általában egy szarkofág volt, amely egyben oltárként is szolgált (erre vezethető vissza a hagyományos katolikus oltár szarkofág alakja.) Az itt eltemetett földi maradványok, az ereklyék képviselték magát a vértanút, elhelyezését tekintve nem a szent tér mértani közepén, hanem a szentélyben (sacrosanctum).

 

A kereszténység bevett vallássá nyilvánítását (313) követően templomok épülhettek a szent sírok fölé, a temetkezés pedig a templom körül folytatódott. A temető szent hely volt, a templom része, melyet fal választott el a külvilágtól, s ahol a holtak a szent sír körül nyugodtak (depositio ad sanctos), részesedést remélve annak szentségéből. Eleinte az ereklyék holléte határozta meg a templomok helyét, amelyek így a periférián, a városfalakon kívül létesültek (később már az ereklyéket vitték az újabb templomokba). A kereszténység államvallássá nyilvánítása (391) után már a falakon belül is létesülhettek templomok és temetők, így a holtak a perifériáról települések centrumába kerültek. A 411-es karthágói nem egyetemes zsinat rendelte el, hogy minden felépülő templomban ereklyét kell elhelyezni az oltár alatt, melynek révén a templom védőszentje közvetítő szerepet játszik Isten és a földi világ között. A kialakuló szentkultusz tehát, amellett, hogy átalakította az ókori városok topográfiáját, döntő jelentőséggel bír az európai temetkezéstörténetben is.

 

A kereszténységre az újkorig, de néhol akár a 18. századig jellemző volt az élők és holtak közössége, misztikus szövetsége: a templomkertben ünnepekkor szertartások, körmenetek zajlottak, veszély esetén menedékhelyként szolgált, a mindennapok során pedig nyilvános térként, találkozók, gyűlések és számos világi tevékenység (kereskedelem, játék) helyszíneként. Utóbbival kapcsolatban a 13. században jelentek meg az első tiltó rendelkezések.

 

Mindez döntő különbséget jelentett az antik világ temetkezési szokásaihoz képest, amely élesen elkülönítette az élők és a holtak világát, s nem a temetkezésre használt területnek, hanem a síremlékeknek tulajdonított jelentőséget (jellemző, hogy a klasszikus latin sok szót ismer a síremlékre és keveset a temetőre, az egyházi latin azonban éppen fordítva). Az addig domináns hamvasztás tiltottá vált: 768-ban hirdették ki a halottégetés egyházi tilalmát, melyet Nagy Károly 785-ben halálbüntetés terhe mellett erősített meg.

 

Az antik síremlékek egyéniek, személyesek és azonosíthatóak voltak, sok felirattal és gyakran az elhunyt arcképével. A keresztény világot ezzel szemben az 5. századtól kifejezetten puritán temetkezési kultúra jellemezte. A temetkezés azonban ekkor is a társadalom tükre volt: az egyházi és világi elit a templomban, a tömegek viszont a templomkertben kaptak nyugvóhelyet, a régi sírokból előkerült maradványokat pedig a templomkert falainál, a csontkamrákban (ossarium) helyezték el. A templomban maradandó és individuális síremlékek is létesültek, ám a templomkertben a középkor utolsó harmadáig csak egyforma, névtelen sírjelek - fa- vagy kőkeresztek - álltak, s ezek is gyorsan pusztultak. Nem az volt a lényeg, hogy valakinek a hamvai pontosan hol vannak, hanem hogy az oltár közelében, vagyis a temető falain belül legyenek. Az elhunytról az egyház gondoskodott, s nem volt a mai értelemben vett halottkultusz.

 

 

3.1.2 Második periódus: reneszánsz és reformáció

A 11-12. században, az antikvitás óta először, szélesebb körben megindult a sírok individualizálódása, személyessé válása. A folyamat a reneszánsz és a reformáció szellemi forradalmával bontakozhatott ki igazán a 14-16. században, de már korábban megkezdődött. Újra megjelentek az azonosítható temetkezési helyek, a sírfeliratok, az általános jellegű ábrázolások, majd az egyéni jelleg, az elhunytak képi és szöveges bemutatása is. A legrangosabb temetkezési hely továbbra is a templom volt, de már a temetőben is létesültek nagyszabású síremlékek, általában nem a templomhoz közel, hanem a temetőfal belső oldala mellett, ez pedig világias, esztétikai szempontok megjelenésére enged következtetni. A reneszánsz során megszülető árkádos falú itáliai temetők (camposanto), illetve az árkádos és falsírboltos temetkezés később Európa nagy részén mintául szolgált.

 

A reneszánsz egyik alapvető jellemzője az antikvitás felelevenítése volt: ez történt az antik síremlékformákkal is. Az európai temetkezési kultúrát ekkor érte a döntő antik hatás: újra megjelent az alaptípust jelentő fejkő (sztélé), továbbá az oszlop, az obeliszk vagy a díszurna. Megváltozott a funerális szobrászat is: a középkorban még általában halottként jelenítették meg az ott eltemetettet (sokszor egészen szélsőséges formában), a reneszánsztól ezt felváltotta az elhunyt élőként való megjelenítése. Utóbbi szemlélet máig uralkodó maradt, s a 19. század végétől a fotográfia révén minden eddiginél szélesebb körben elterjedt.

 

A reneszánsz az alkotó egyéniség jelentőségét is megnövelte: a szentkultusz a mindennapoktól elszakadó hagyománnyá vált, s felváltotta a neves személyek kultusza. A sírfelirat-irodalom addig soha nem látott magas színvonalat ért el. Egy-egy nagy ember hamvaiért gyakran versengés folyt a városok között, többek között ezért elevenedett fel a szintén antik eredetű jelképes síremlék (kenotáfium) állításának szokása. Az első jelképes templomi sírok megépülése - például a firenzei Santa Croce templomban - már a keresztény ideológiai alapok teljes figyelmen kívül hagyását jelentette.

 

A tömegek számára persze ekkor sem épültek monumentális síremlékek, de mindenki jogosulttá vált saját, személyes kultuszhelyre. Ezt segítették a középkor végén elterjedő epitáfiumok és fogadalmi táblák, melyek alkalmasak voltak arra, hogy szélesebb körben elérhetővé váljon az elhunytra való emlékeztetés. Ezek a főként feliratot tartalmazó templomi sírtáblák jelentették a legelterjedtebb síremlékformát a 18-19. századig. Elsődleges feladatuk nem a nyugvóhely pontos megjelölése volt, hanem az emlékőrzés. (Korunkig természetesen inkább az elit különleges, monumentális síremlékei maradtak fenn, amelyekből azonban nem szabad általánosító következtetéseket levonni.)

 

A 16. században kibontakozó reformáció hasonlóan fontos változásokhoz vezetett, melyek között a leglényegesebb az egymástól elkülönülő felekezeti temetők megjelenése volt. Az új rítusok kialakulása új sírjelformákat és új jelképrendszert teremtett, melyek, követve a vallási megosztottságot, régiónként is változtak. A kora újkorban megkezdődött a három alapvető európai temetőtípus, a latin, az északi germán és a nyugati germán temetők kialakulása. Ezek formai, s nem felekezeti kategóriák, ugyanakkor elmondható, hogy a latin temetők elsősorban a római katolicizmushoz köthetők, ennek megfelelően széles formakinccsel rendelkeznek, az épített környezet uralja őket, s gazdagon élnek a figurális ábrázolás lehetőségeivel. A jobbára protestáns északi germán temetőkre ezzel szemben a szűk formakincs és a természeti környezet meghatározó szerepe jellemző. A nyugati germán temetőtípus átmenetet jelent az előző kettő között: az előbbinél szélesebb formakinccsel rendelkezik, ugyanakkor itt is a természetes környezet dominál, az erdei temető (Waldfriedhof) például tipikusan német eredetű. Közép-Európának a római-görög valláshatártól nyugatra eső részén - így Magyarországon is - eklektikus temetkezési kultúra alakult ki, területenként eltérő hangsúlyokkal. A magyar városi temetőkben jellemzően a 19. század közepétől nőtt meg a latin temetőtípus hatásának jelentősége.

 

 

3.1.3 Harmadik periódus: a modern temetők

A reformációt, illetve az ellenhatásként kibontakozó rekatolizációt követően a templomokban, sőt, a templomok körül való temetkezést mind katolikus, mind protestáns oldalon korlátozni kellett. A 18. században egyre nagyobb számban jelentek meg a templomkerteket felváltó, a falakon, illetve a településen kívül létesített temetők. Ennek elsődleges okai a világi hatalom közegészségügyi reformintézkedései voltak, de fontos szerephez jutottak az urbanisztikai, városrendezési szempontok és a felvilágosodás hatása is. Temető és templom közvetlen kapcsolatára azonban továbbra is igény volt - van, ahol vallásos meggyőződésből, máshol inkább a hagyománytisztelet miatt -, így a települések perifériájára kerülő új sírkertekben temetőkápolnák épültek.

 

Az új, településen kívül létesülő sírkertek általában már nem felekezeti, hanem köztemetők voltak. A 19. században egész Európára jellemző volt a kis temetők centralizációja, ekkor alakultak ki a nagyvárosi óriástemetők (például Rómában, Genovában vagy Hamburgban). Ha egy nagyvárosban egyszerre több temető működött, az egyik közülük általában akkor is centrális jelentőségű volt (mint Párizsban, Bécsben vagy Budapesten). A temetkezés egyre erősebben intézményesült és bürokratizálódott, s ebben az évszázadban jelentek meg egész Európában a mai értelemben vett temetkezési vállalkozók.

 

Megnőtt a síremlékek és temetők jelentősége, ugyanakkor a halottkultusz elvilágiasodott. Az elsősorban a kontinentális Európára jellemző új temetőkultusz két legfőbb összetevője a nacionalizmus, illetve a pozitivista világkép volt. Európa soha nem fordult akkora érdeklődéssel a temetkezés és a síremlékek felé, mint a 19. - s részben a 20. - században. Ez látszatra, jelentőségét tekintve az antik temetőkultuszhoz állt közel, ugyanakkor nélkülözte annak vallásos-misztikus tartalmát. Az európai országokban nemzeti temetők és kultuszhelyek jöttek létre, melyekben a hangsúly az emlékezés helyett a reprezentációra került: a síremlékek már elsősorban az élőkhöz szóltak. Egyre fontosabbá vált a földi maradványok pontos helyének megjelölése, s egyre erősebbé a hozzájuk való ragaszkodás (akár sorozatos áttemetésekkel is). Döntő fontosságú jelenség, hogy a modern temetőkben a sírhelyek már nem az egyház, hanem a család tulajdonába kerültek. Ekkor alakult ki a mai értelemben vett sírlátogatás szokása. Elsősorban a 19. századot jellemezték a nagy, nemzeti újratemetések is, melyek egész Európára érvényes prototípusát Napóleon hamvainak Párizsba szállítása jelentette 1840-ben. A historizmus eszméi az antik-reneszánsz formakincs mellett felelevenítették a középkori stílusokat és motívumokat. Ez az évszázad volt a népi kultúra felfedezésének kora, amely több országban, így Magyarországon is jelentős hatást gyakorolt a temetkezésre.

 

A fenti jelenségek összessége, vagyis az utóbbi évszázadok európai - elsősorban urbánus - temetkezési kultúrája aligha értelmezhető a pantheonizáció fogalma nélkül, amely eredeti értelemben nemzeti jelképek megteremtésére, a temetkezéstörténetben azonban kultikus területek, emlékcsoportok létrehozására vonatkozik. A pantheonizáció, egyes típusaitól függően - például felekezeti, állami, intézményi, lokális (önkormányzati), katonai, családi pantheonizáció - lehet egyéni vagy közösségi cselekedet, s létrejöhet akár “felülről” irányítva, akár “alulról” szerveződve. Mindez a magyarországi temetők szempontjából is meghatározó jelentőséggel bír.

 

 

3.2 A magyar temetkezési kultúra történelmi változásai

3.2.1 A felekezeti temetkezés átalakulása

A fentiekben láthattuk, hogy az európai keresztény temetkezésre a 18-19. századig elsősorban az egyes egyházak voltak befolyással, ekkortól azonban egyre inkább a törvényi szabályozás dominált, és a vallási alapú szokásjog szerepét átvette a világi irányítás. Magyarországon 1775-ben látott napvilágot Mária Terézia temetkezésre és temetőkre vonatkozó rendelete (Generale Normativum in Re Sanitatis), amely elvben tilalmassá, gyakorlatilag nehézkessé tette a templomokban és templomkertekben történő temetkezést, s elrendelte, hogy a településeken kívül kell új temetőket létesíteni. A templomi temetkezés továbbra sem volt példátlan, emellett számos középkori templom körül máig is fennmaradt a sírkert (ilyen például a soproni régi Szent Mihály-temető), de a temetők használata a 19. századi Magyarországon már abszolút dominánssá vált.

 

A 19. század során az új temetők a települések központjához képest egyre messzebb létesültek, ám a korabeli gyors városfejlődés miatt a beépített terület hamarosan utolérte őket. Általánosan jellemző volt, hogy egy új, létesítésekor periférikus temető sokáig a tömegek temetkezési helyeként működött, miközben az elit ragaszkodott a régebbi temetőkhöz, mint az 1849-ben megnyitott pesti Kerepesi úti temető esetében az egykori Váci úti sírkerthez. (A 19. század végére azonban már a Kerepesi úti temető vált elittemetővé, az akkori periférián létesült Rákoskeresztúri sírkert pedig köztemetővé).

 

A kiegyezést követően törvény született arról, hogy az egyes bevett keresztény felekezetek tagjainak vegyesen kell használniuk a temetőket (1868. évi LIII. tc.), ez pedig egyenlő volt a városi sírkertek köztemető-jellegének bevezetésével (a több felekezet által használt köztemetők legfontosabb előképei egész Európában a katonatemetők voltak). A törvény a gyakorlatban inkább csak az újonnan létesített temetőkre vonatkozott: számos városban fennmaradtak a keresztény felekezetek egymástól elkülönülő, egyházi tulajdonban lévő temetői. (Jellegzetes példákat szolgáltatnak erre Miskolc, Sopron, Szeged, Selmecbánya, Makó, Rohonc, Nagybánya vagy Szentendre sírkertjei.) Az újonnan megnyíló temetők nagyobb része önkormányzati tulajdonban, ritkábban magánvállalkozásként működött.

 

A 19. századi Magyarországon több jelentős változás figyelhető meg az urbánus temetkezésben, összhangban a liberális nacionalizmus kiteljesedésével és az általános elvilágiasodás ehhez kapcsolódó jelenségeivel, összességében pedig a katolicizmust a többi keresztény felekezettől - mindenekelőtt a protestáns vallásoktól - elválasztó távolság csökkenésével. A felekezeti elkülönülés csökkenését az urbánus temetkezésben két fontos tendencia kísérte: a síremlékek elvilágiasodása (a vallási szféra verbálisan, de főképpen képileg háttérbe szorult), illetve az egyes felekezetekre jellemző speciális városi síremlék-típusok eltűnése (új típusok alakultak ki, amelyek már nem a felhasználók vallása szerint különültek el egymástól).

 

A 19. századi városi temetők reprezentatív síremlékei hangsúlytalanná tették a vallásosságot. Az elsődleges, általános jelképek (például a kereszt vagy a kehely) továbbéltek, inkább csak az ikonográfiai hagyomány miatt, a vallási szimbólumoknál azonban sokkal fontosabbakká váltak a nemzeti jelképek és motívumok. A felekezeti hovatartozás kiemelése helyett a magyarság kihangsúlyozása került a középpontba. Emellett a korábbiaknál fontosabbá vált az egyéniség bemutatása, az egykori tevékenység, az alkotások ismertetése. Az általános, általában antik eredetű, a tragikumot, a melankóliát vagy a pátoszt megjelenítő allegóriák is előtérbe kerültek a keresztény jelképekhez képest.

 

A katolikus-protestáns különbségek korábban a városi temetkezésben is hangsúlyosan jelen voltak. Az előző századok protestáns síremlékei, különösen a református és az unitárius sírjelek két fő ismérveként a képi ábrázolások elvetését, illetve a puritán kialakítást lehet megjelölni. Emellett, mint minden olyan vallás esetében, amelynél hagyományai vannak a megjelenítés különféle formáival szembeni indulatoknak, fokozottan előtérbe került a verbális szféra, az írásbeliség. A sírfeliratok és sírversek jelentőségének három legfőbb összetevője a tájékoztató-informáló jelleg, az esztétikai-irodalmi érték, valamint a felirat díszítő (kalligrafikus) funkciója volt.

 

A 19. század második felében mind a megjelenítés-ellenesség, mind az egyszerűség háttérbe szorult, különösen a világi elit temetkezésében. A részletes, igényes fogalmazású szövegek is megritkultak, a bibliai idézetek kiválasztását pedig csupán a megszokás irányította. A protestáns és a katolikus elit temetkezésében mutatkozó különbség nagyrészt, az alapvető vallási szimbólumokat leszámítva, megszűnt (a populáris, különösen a paraszti temetkezés esetében ez nem így történt).

 

Valamennyi keresztény felekezetre érvényes, hogy a 19. századi urbánus temetkezésben megnövekedett a síremlék-szobrászat szerepe, és csökkent a sírfelirat-irodalomé. Ez az általános tendencia azonban a protestáns síremlékeken radikálisabb változásokat eredményezett, hiszen a katolikusok és a görög keletiek korábban is nagy mértékben éltek a képi megjelenítés lehetőségeivel. A századforduló körüli évtizedek elitjének temetkezése már kevéssé tipologizálható vallási alapon. Valamennyi felekezet képviselőinél - a zsidóságot is beleértve - megjelentek a látványos méretű és kivitelezésű síremlékek: ez az időszak volt a hazai funerális művészet fénykora. A gazdasági és kulturális prosperitás egy időre maga mögé tudta utasítani minden vallás értékrendjét és hagyományait. Nem kevésbé fontos, hogy eltűnőben volt a funerális művészetről alkotott archaikus felfogás, mely szerint a síremlék nem a művészi élményre vágyó közönség, hanem kizárólag a család számára készül.

 

Az első világháborút és a forradalmakat követően a keresztény temetőkben újabb fontos ikonográfiai változások következtek be: némileg visszaszorultak a profán ábrázolások, és hatalmas mértékben megnövekedett a Krisztust, Máriát vagy egy angyalt ábrázoló, illetve a keresztet formázó síremlékek száma. Ennek részben ideológiai okai voltak: a hazai nacionalizmus jelentősen megváltozott azáltal, hogy fő komponensei közé bekerült a vallás, melynek nyomán a magyarság és a kereszténység fogalma mintegy fuzionált, és az addig jellemző szekularizációval ellentétes folyamat vette kezdetét. A másik ok a magyar síremlék-művészet kiüresedése, elfáradása, melynek nyomán újra előtérbe kerülhetett mindaz, ami csak általános motívumként volt jelen. A két világháború közti évtizedek jellegzetes síremlékei tehát közelebb kerültek a valláshoz, de jóval fantáziátlanabbakká váltak. Minderre jó példákkal szolgálnak Budapesten a Kerepesi úti, illetve a Farkasréti temető régi síremlékeinek különbségei: előbbiekre inkább a dualizmus korának világiassága és liberális nacionalizmusa jellemző, utóbbiak az első világháború utáni keresztény nacionalizmust tükrözik.

 

 

3.2.2 A köztemetők elterjedése és a felekezeti temetkezés továbbélése

A köztemetők kialakulása és elvilágiasodása mellett más jelenségek is a temetkezés modernizálódását mutatták. A Tisza Kálmán-kormány közegészségügyi törvénye (1876. évi XIV. tc.) bevezette Magyarországon a temetkezéssel kapcsolatos adminisztratív kötelezettségeket és modern higiéniai előírásokat. Kötelezővé vált a halottkémlelés, a halotti bizonyítvány kiállítása, szabályozták a sírhelyek méreteit és megváltási idejét, valamint az exhumálás lehetőségeit. Az egyházak temetkezésre való befolyását jelentősen csökkentették a civil szerveződések: a dualizmus korában Magyarország legnépszerűbb egylettípusává a temetkezési egylet vált. Ekkoriban jelentek meg az első “polgári”, azaz egyházi közreműködés nélkül végzett temetések is. 1919-ben Budapesten került sor először a temetkezési vállalkozások államosítására és kötelező halottasházi ravatalozás elrendelésére. (Ez volt a tanácsköztársaság egyetlen olyan jelentősebb rendelete, amelyet az ellenforradalmi rendszer érvényben hagyott.)

 

Az első világháború megrázkódtatásai és addig ismeretlen mértékű pusztítása nyomán Magyarországon mind a köztereken, mind a temetőkben jóval intenzívebbé vált az emlékmű-állító gyakorlat. Ez maradandó nyomot hagyott a temetőkön, nemcsak nálunk, hanem egész Európában: a győztes és a vesztes országokban egyaránt felfokozódott a hősi halottak hazafias kultusza. Az első világháborús katonasírok - a tragikus módon és általában fájdalmasan korán bekövetkező halálesetek nyomán - sok esetben látványos emlékek lettek, melyek feladata a “hősi halál” tudatosítása és a hőskultusz ápolása volt. Az új áldozattípus, a modern “hősi halott” megjelenése, aki már nem lehetett anonim, kialakította az új emlékmű-típust is. Minden település jogosulttá vált egy saját hősi emlékműre, és minden elesett katona egy saját kultuszhelyre, egy 1917-es rendelet pedig kötelezővé is tette az emlékművek létesítését, melyek egyben a távolban vagy ismeretlen helyen nyugvók jelképes sírjaként szolgáltak. Ugyanakkor jellemző volt, hogy számos családi síron is helyet kapott a háborúban elesett családtag neve.

 

A 20. századot elsősorban a köztemetők további terjedése - és elsivárosodása - jellemezte. Ugyanakkor mind a két világháború között, mind a század végén (1989 után) ismételten megnőtt a templomi temetkezés jelentősége, amely nagyobb méreteket az altemplomi urnatemetők megnyitásával ölthetett (ezek legismertebbje a kelenföldi Szent Gellért-templom altemploma).

 

A felekezeti temetők fennmaradása a magyarországi zsidóság esetében a 19-20. században is kizárólagos maradt. Itt a változások elsősorban formaiak voltak: míg a 19. századi vallásszakadást követően az ortodox temetőkben továbbra is csak hagyományos síremlékeket lehetett állítani, a neológ sírkertek, elszakadva a zsidóság temetkezési tradícióitól, számos síremlék-formát átvettek a keresztény temetőkből, az emberábrázolást is beleértve. Elsősorban az antik eredetű, világias formákról van szó, illetve a nemzeti szimbolika elemeiről, tehát azokról, amelyek, mint fentebb szóba került, a keresztény temetőkben is ekkoriban váltak igazán meghatározóvá.

 

 

3.2.3 A hamvasztásos temetkezés

A hamvasztás 20. századi elterjedése nemcsak a temetkezés egyházi irányítását, hanem a fentebb említett új, 19-20. századi temetőkultuszt is meghaladta. Legradikálisabb, mások szerint legméltóbb formája a hamvak szétszórása, s így a halottkultusz kialakult formáinak megszüntetése, amely azonban a felvilágosodás és a modernizáció bűvöletében szakít a keresztény hagyománnyal.

 

A hamvasztásos temetkezés az antikvitásban jelentős szerepet játszott, majd a keresztény Európában teljesen visszaszorult, bár felújítására mindig voltak kísérletek. Az első modern krematórium 1876-ban épült fel Milánóban. A maga korában világszínvonalú alkotásnak számított az 1932-ben átadott debreceni krematórium, amely azonban az egyházak ellenállása miatt csak 1951-ben kezdett működni. A hamvasztás Magyarországon a hatvanas évekre terjedt el szélesebb körben, s ekkorra vált egyházilag is elfogadottá. Terjedésének ütemét jól jelzi, hogy a Fővárosi Temetkezési Intézet nyilvántartásában 1951-ben még csak 24, 1961-ben már 965, 1971-ben pedig 8977 hamvasztásos temetkezés szerepel. Hamvszórásra először 1984-ben került sor a budapesti Rákoskeresztúri temetőben (itt található Európa egyik első szóróparcellája).

 

 

 

3.3 A magyar temetkezési kultúra társadalmi meghatározottsága

3.3.1 Az arisztokrácia

A 18-19. században a templomba való temetkezés visszaszorulása általános temetkezéstörténeti tendencia volt, a temetők növekvő fontossága úgyszintén. Az arisztokrata családok egy jelentős része azonban - s később, őket követve, egyes köznemesi és nagypolgári családok is - egy jellegzetes funerális épülettípust, a templom és a temetői sírbolt között átmenetet részesítette előnyben: a családi mauzóleumot. Mauzóleumnak - s nem pedig kriptának - nevezzük azokat a sírépítményeket, amelyek jelentős föld feletti fedett térrel rendelkeznek. A családi mauzóleum az antik eredetű temetkezési formák egyike, amely Magyarországon a 18. században jelent meg - ekkor még csak a legtehetősebb családok engedhették meg maguknak, elsősorban a Dunántúl gazdagabb mágnás-famíliái -, s a 19. században terjedt el, máig érvényes hatást gyakorolva például a kolozsvári Házsongárdi temető vagy a budapesti Salgótarjáni úti izraelita temető képére.

 

A családi mauzóleumok ősei a középkori birtokközpontok kegyúri és nemzetségi templomai, monostorai voltak, melyeket a földbirtokos alapított, s családjával oda is temetkezett. Később általában a mauzóleumok is a település egy kitüntetett pontján épültek fel, és ezek is elláthattak kápolnafunkciót. A kegyúri templomok 18-19. századi utódai tehát nem voltak kevésbé bizonytalan funkciójú épületek, mint középkori prototípusaik: egyszerre láttak el általános egyházi és speciális, világi személyek kultuszát szolgáló feladatokat. A templom birtokosának sírjele állhatott mind a templomtérben, mind az altemplomban, tehát mind az evilági, mind az alsóbb szférában, vagy akár mindkettőben. (Utóbbi eset a kultuszhelyek számának növekedését, ugyanakkor bizonyos fokú értékvesztésüket eredményezte.)

 

A 19-20. századi magyarországi mágnás-sírboltok településen vagy birtokon belüli elhelyezkedése nagy változatosságot mutat. Nagycenk temetője, ahol a Széchényi-mauzóleum áll, érzékletesen példázza, hogy azok a hazai falusi temetők, amelyeknek közvetlenül része egy mágnási sírbolt, már a múlt században gyors urbanizálódásnak indultak, és más falvaknál jóval korábban feladták funerális hagyományaikat.

 

Az arisztokrácia köreiben a templomi temetkezés nem annyira az 1775-ös Mária Terézia-féle rendelet miatt szorult vissza, inkább azért, mert megváltozott a főrangúak által előnyben részesített temetkezési forma. A 18-19. század fordulójára a családi mauzóleumok egyszerűen divatosabbá váltak, mint a templomi sírboltok, a 19. század második felében pedig a temetői temetkezés érte el jelentőségét tekintve a mauzóleumokat. A 20. században aztán az arisztokráciánál is fölénybe kerültek a temetői temetkezés különféle polgári formái - a falsírboltok, az árkádos sírboltok, a földbe temetés és az urnás temetkezés - a mauzóleumokhoz képest, bár az egyes vidékektől és családoktól függően eltérő időben. Nagycenken például 1914-től kezdődően történt nagyobb változás: a mauzóleum egyfajta értékvesztésen ment keresztül, szimbolikus jelentősége valamelyest háttérbe szorult. Bár temetkezési helyeinek nagyobb része még üres volt, a család körében egyre jellemzőbbé vált a temető mauzóleumon kívüli részeinek, elsősorban természetesen a főutak melletti sírhelyeknek a használata.

 

 

3.3.2 A parasztság

A magyar parasztság temetkezési kultúrája nem azonosítható a falvak temetőiben tapasztalható jelenségek összességével. A paraszti temetkezés az urbánus temetkezés fogalompárja, utóbbi azonban nemcsak a városi sírkertekre, hanem minden városias jellegű temetőre vonatkozik. Paraszti temetkezésről tehát csak olyan esetekben beszélhetünk, amikor a temetőben, illetve a sírjeleken még nem uralkodtak el az urbánus jegyek (ez elsősorban a temetőt használó közösség társadalmi rétegzettségén múlik). Egy falu temetője lehet részben vagy egészben urbánus jellegű, ugyanakkor városi temetőkben is gyakran találkozhatunk egyes paraszti temetkezési formák átvételével.

 

Hogy egy adott közösségben milyen temetkezési kultúra alakul ki, az elsősorban társadalmi szempontoktól függ, ezen belül Kunt Ernő szerint a domináns gazdálkodásmódtól, helyi társadalom belső szerkezetétől, normatív értékrendjétől, vallási megoszlásától és az ehhez kapcsolódó ideológiáktól. Általában szoros kapcsolat mutatható ki a társadalmi szerkezet, a településszerkezet, a templomi ülésrend és a temető térbeli hierarchiája között.

 

Nem minden falu temetője ad képet a paraszti temetkezésről, sokuk legfeljebb csak egyes paraszti kultúrák által követett mintákról. Ugyanakkor vannak speciális esetek, például az archaikus állapotban konzervált, általában műemlékként kezelt paraszti temetők (Balatonudvari, Mecseknádasd, Nógrádsáp vagy Telkibánya temetője, s különösen a nemzeti zarándokhellyé vált szatmárcsekei temető), a bányásztemetők (Brennbergbánya), vagy a már említett vidéki arisztokratatemetők.

 

A falvak mai temetőinek nagyobbik része az utóbbi két évszázadban létesült. Ugyanakkor jellegzetesnek mondható, hogy egy paraszti közösségben párhuzamosan több temető létezik, ám csak egyet használnak intenzíven (több felekezet esetén mindegyik egyet vagy egyet felosztva). Úgyszintén jellemző a temetők változatos elnevezése: ez történhet a domináns felekezetről, katolikusok esetében valamelyik szentről, a temető koráról, a településen belül vagy annak határában elfoglalt helyzetéről, valamilyen közeli természeti képződményről vagy objektumról, továbbá bizonyos egyértelmű ismérvekről, például egy oda temetkező prominens - vagy más módon különleges - családról, személyről vagy embercsoportról. A név lehet egy egykori jelzős szerkezet tulajdonnévvé válása is. A temető egyes részterületeinek is lehet saját neve (régebben például gyakran nevezték a temető legkevésbé rangos részét cigánytemetőnek). E névadási módok legnagyobb része urbánus környezetben is jelen van.

 

A hagyományos paraszti temetők változása kevésbé dinamikus, mint az urbánus temetőké, egyrészt, mert működésük sokkal kevésbé iparszerű és bürokratikus, másrészt, mert területük és felosztásuk nem tudatosan tervezett, s általában szabadon terjeszkedhetnek, harmadrészt, mert a sírjelek állítása erősebb kontroll alá esik, mint urbánus közegben. A paraszti temetkezésben nincsenek a sírjelekre vonatkozó kötelező szabályok, ám ott vannak a közösség elvárásai, a mesterséges szabályoknál sokkal nehezebben változó norma.

 

Mind az urbánus, mind a paraszti temető lehet homogén vagy heterogén. Fontos különbség, hogy családi temetkezés esetében az urbánus sírjelek többnyire egyneművé válnak és erősebben szegregálódnak (ennek jellemző megnyilvánulása a családi sírkert), míg a paraszti sírjelek sokszor heterogének maradnak, s kevésbé különülnek el (bokros temetkezés). A két típus akár egy sírkerten belül is elképzelhető (ilyen például a csereháti Gagybátor temetője). A bokros temetkezésnél egy sírcsoportot egy adott rokonsági kötelék használ (egyes nézetek szerint ez visszavezethető a honfoglalás kori temetőkig). A paraszti temetőhasználat másik alaptípusánál, a soros temetkezés esetében a sírok az elhalálozás sorrendjét követik. Ez újabb keletű jelenség: egy tisztán soros falusi temető már inkább urbánus, mint paraszti jellegű. A sírok tájolását paraszti temetkezés esetében az égtájak és a templom vagy kápolna holléte, urbánus temetőknél inkább az utak befolyásolják. A megkülönböztetett, pozitív értelemben elkülönülő paraszti sírjelek nagyrészt tragikus, korai halálesetekhez köthetők. A paraszti temetkezésre jellemző a temető - az adott egyház vagy faluközösség által birtokolt - területének valódi “használata”, elsősorban kaszálóként vagy gyümölcsösként. Utóbbi esetben maga az élő gyümölcsfa is sírjel lehetett, általában gyermekeké (ekkor az egyéni jelleg kevésbé volt fontos).

 

A paraszti sírjel két fő funkciója a nyugvóhely jelzése, illetve a halottra vonatkozó adatok - a közösség elvárásainak megfelelő - közlése, s így a halott emlékének őrzése. A sírjelek formai osztályozása általában megfeleltethető a felekezetek szerinti osztályozásnak, ezen belül azonban jelentősen eltérő helyi változatok alakulhatnak ki.

 

A katolikus paraszti sírjelek meghatározó motívuma a kereszt. A fából készült kereszt az alaptípus mellett lehet nyerges (tetejes, kalapos) vagy zsindelyes (kávás). Speciálisabbak a kovácsoltvas és öntöttvas keresztek. Főként az öntöttvas használata köthető az iparosodottabb területek - például bánya- és kohóvidékek, vasipari központok - vonzáskörzetében élő paraszti közösségekhez, elsősorban Északkelet-Magyarországon, a Felvidéken és az erdélyi bányavárosok környékén. A kőkeresztek ott jellemzőek, ahol van faragásra alkalmas kőanyag, tehát többnyire a hegységek falvaiban, például a Bakonyban, a Székelyföldön vagy a mecseki sváb temetőkben. Speciális formát jelentenek a szív alakú sírkövek, melyek főként a Dunántúlra jellemzőek, itt azonban nemcsak katolikus, hanem protestáns közösségekre is (a legismertebb példa, Balatonudvari temetője is az utóbbiak közé tartozik).

 

A protestáns paraszti sírjelek kőből nagyobb mennyiségben csak a 19. századtól készültek (általában is jellemző a paraszti polgárosodásra és a falvak temetőinek urbanizálódására, hogy fa helyett egyre több kő sírjelet használnak). A protestáns paraszti temetkezés meghatározó anyaga azonban a fa. A fejfák, azaz a fából készült protestáns sírjelek a leggazdagabb formakinccsel rendelkező, legismertebb paraszti sírjel-típust jelentik. A 20. század végének jellegzetes folyamataként a fejfák felekezetek feletti nemzeti szimbólummá váltak, s ma már alapvető emlékmű-típust képeznek. Temetői használatuk kiszélesedett: a hagyományos fejfák urbánus környezetben is elterjedtek, s megjelentek a formai hagyományokat figyelmen kívül hagyó, mesterségesen kreált városi fejfák.

 

Az egyes paraszti közösségek fejfái egyértelműen elkülöníthetők, mégis vannak tájankénti közös formajegyek. Ezek alapján Kunt Ernő négy fontosabb csoportot írt le: a fatönkös fejfákat (ide tartoznak például a szatmárcsekei csónak alakú fejfák), az oszlopos fejfákat (ilyenek például a telkibányai fejfák), valamint az Erdélyből származó kopjafákat és a Dunántúlra jellemző táblás fejfákat. A hagyományos fejfák méretei és arányai sokszor az emberi testre vagy az elhunyt nemére, korára, társadalmi helyzetére utalnak.

 

A fejfák, s általában a paraszti sírjelek feliratozása széles körben csak a 18. századtól terjedt el, a paraszti sírjel-költészet műfaja is az utóbbi két évszázadban született meg. Miként általában a folklórműfajok esetében, úgy a tartalmi szerkesztésre itt is jellemző a szabálykövetés, az állandó fordulatok és sablonok használata, valamint a közismert paraszti rövidítésrendszer (például ABFRA, BLPF).

 

 

3.4 A magyar nyelvterület történelmi temetői és síremlékei napjainkban

Magyarország legrangosabb sírkertje a 19. század második felétől vitathatatlanul a budapesti Kerepesi úti temető. Hivatalosan 1849-ben, Pest város köztemetőjeként nyílt meg, a Kerepesre vezető országút mellett. Üzemeltetéséről 1860-ig bérlő, utána Pest, majd Budapest gondoskodott. 1885-ben nyilvánították dísztemetővé: területén ekkortól, de legkorábban a szabadságharc mártírjainak 1868-70-es újratemetéseitől zajlott valódi állami és fővárosi pantheonizáció. (1886-ban tehermentesítésére nyílt meg a Rákoskeresztúri temető, a máig legnagyobb területű magyarországi köztemető.) 1952-től 1994-ig területén nem voltak köztemetések, ma is csak bizonyos parcellákban van lehetőség ezekre. A Kerepesi úti temető legrégebbi, viszonylag épen megmaradt része a falsírboltok sora, a temető belsejében pedig a fő térszervező erőt a nagy mauzóleumok, az árkádsorok és a díszparcellák jelentik. Területén állnak a klasszikus hazai síremlékművészet legfontosabb alkotásai, és részleges kiürítése után is mintegy háromezer neves magyar személy nyugszik itt. Vannak a magyar nyelvterületen régebbi temetők is, ám egy sincs, amely ennyire összefonódott volna történelmünkkel.

 

1874-ben közvetlenül a Kerepesi úti temető mellett nyílt meg a főváros és az ország művészi értékekben egyik leggazdagabb sírkertje, a Salgótarjáni úti izraelita temető. Síremlék-együttesének meghatározó része néhány évtized alatt, a 19-20. század fordulójáig felépült, a 20. század második felében már nem is használták, s mára nagy részét sűrű bozót borította be. Műemlékei közül elsősorban a falak melletti páratlan mauzóleum- és sírbolt-együttes emelhető ki. Itt, valamint a Kozma utcai izraelita temetőben állnak Lajta Béla alkotásai, akinek nevéhez az utóbbi évszázad legszínvonalasabb és legegységesebb hazai temetőművészeti életműve fűződik.

 

A Farkasréti temető, a mai Buda leghíresebb sírkertje 1894-ben nyílt meg. Bár egykor köztemetőként, a budai oldal temetkezési gondjainak megoldására létesült, napjainkra, szinte észrevétlenül, a magyar nyelvterület legfontosabb temetkezési helyeinek egyikévé vált. “Elsősége” bizonyos szempontból vitathatatlan: nincs még egy temetőnk, ahol ilyen sok - közel tízezer - neves személy nyugodna. Farkasrét egyben a régi, nevezetes budai sírkertek, a Tabáni és a Vízivárosi temető, valamint az 1885-ben dísztemetőként megnyitott, 1963-ban mégis felszámolásra ítélt Németvölgyi temető örököse. Jelentőségét nagy mértékben megnövelte a Kerepesi úti temető 1952-es lezárása. Itt található a modern magyar síremlék-művészet legtöbb fontos alkotása, s területén jól tanulmányozható a fent említett városias fejfahasználat is.

 

A napjainkban kultikus rajongással övezett kolozsvári Házsongárdi temető, bár 1585-ben létesült, elsősorban szintén a 19-20. századi síremlékeiről nevezetes. Történetének első döntő fordulatára 1790-től került sor, amikor Kolozsvár újra Erdély politikai központjává vált, a Házsongárd pedig egy város temetőjéből egy országrész temetőjévé. A másik fordulópont 1918-ban következett be: a közhatalom-váltás következménye a sírkert 19. századi képének, magyar jellegének brutális átalakítása lett, amely főként az utóbbi évtizedekben vett nagyobb lendületet. Nemcsak történelmi, hanem - elsősorban a hóstátiak temetkezése révén - néprajzi szempontból is nagy jelentőséggel bír.

 

Más magyar városok jelentős temetőivel kapcsolatban kevés általánosítás tehető. A temetőtípusok változatosságának egyik véglete a maga mintegy harminc temetőjével Miskolc, ahol egyaránt találhatók felekezeti és köztemetők, katonatemetők vagy egy-egy városrészhez kötődő sírkertek. (A város legjelentősebb, műemlék temetője az Avasi református sírkert.) A másik véglet Debrecen és Pécs: ezekben a nagyvárosokban a 20. században felszámolták az elszórtan elhelyezkedő kisebb sírkerteket, s egy-egy hatalmas köztemetőt alakítottak ki. Átmeneti típust képvisel például Szeged és Győr, ahol a domináns városi köztemető mellett több kisebb sírkert is fennmaradt. Műemlékei mellett kora teszi jelentőssé a sárospataki református sírkertet vagy a soproni régi Szent Mihály- és a szombathelyi Szent Márton-temetőt. Egyedi, jellegzetes síremlékei miatt emelendő ki például a soproni evangélikus, a zalaegerszegi Olai és a veszprémi Alsóvárosi temető, vagy Eger, Kiskunhalas és Nagykőrös sírkertjei.

 

 

 

4. A TEMETKEZÉSI SZOLGÁLTATÁS SZAKMAI ISMERETEINEK ALKALMAZÁSA

4.1.    Temetésfelvétel

4.1.1. Az ügyfélfogadás követelményei

Temetkezési vállalkozásunk piaci sikerének alapvető feltétele, hogy a szolgáltatások és az árukészlet, továbbá a kommunikáció kialakítása egymással optimális viszonyban, összhangban álljon. Ehhez hozzátartozik a kirakat hatásos kialakítása, az iroda légköre és olyan munkatársak, akik hozzáértő módon, szolgálatkészen foglalkoznak az ügyfelekkel. Egy jól kialakított dekoráció, a fények, a jól kiválasztott színek és adott esetben egy halk zenei aláfestés olyan hangulatot teremthetnek, mely az ügyfeleket már az első pillanatokban megérintheti. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy a kegyeletteljes szolgáltatáson belül az üzleti érdekeinket is érvényesíteni tudjuk.

 

Nagy jelentőséggel bír egy tudatosan felépített cégreklám is, bár a temetkezés területén - tekintettel a hatályos jogi szabályokra, s e terület speciális voltára - ez különösen kényes feladat.

 

A temetkezési szolgáltató "üzemének" részeit értelmezhetjük szűkebb és tágabb értelemben is. Szűkebb értelemben ide tartoznak az irodák, a fogadó- és tanácsadó helyiségek, valamint a kellékek bemutatására szolgáló termek. A tágabb értelmezés alapján ide soroljuk a raktárhelyiségeket, a műhelyeket, a garázsokat. Másik megközelítés szerint beszélhetünk tárgyi és személyi feltételekről.

 

Általánosságban megállapítható, hogy mint minden más vállalkozást, úgy a temetkezési szolgáltatót is az esetek döntő többségében a külső kép alapján ítélik meg, emiatt tárgyi eszközeink előteremtése meglehetősen költségigényes. Elegendő csak arra utalni, hogy milyen nagy a jelentősége annak, hogy milyen gépkocsival jelenünk meg a temetésen, milyen irodában és milyen körülmények között fogadjuk a gyászoló hozzátartozókat. Nem szabad  megfeledkezni arról sem, hogy a beruházások, felszerelések és berendezések amortizálódni fognak, így újra és újra jelentős összegeket kell a pótlásokra, felújításokra fordítani. Mindnyájunk előtt ismeretes, hogy a modern technikai berendezések (egyre megújuló számítógépek, faxok, telefonok) térhódításával mennyivel kell évről évre megnövelnünk az említett költségeket. Ezek a tárgyi eszközök azonban ténylegesen akkor érik el céljukat, ha párosulnak a később tárgyalandó személyi feltételekkel. A kettő megfelelő összhangjára mindig nagy hangsúlyt kell fektetnünk!

 

 

4.1.1.1.  Az iroda

Az irodát, valamint az ügyfélfogadó- és tanácsadó helyiségeket lehetőség szerint el kell választani egymástól. Az irodagépek okozta hangok zavaróan hathatnak az ügyfelekre, de a velük foglalkozó munkatársakra is.

Az irodai berendezéshez tartoznak az íróasztalok, a munkaasztalok az irodagépekkel (írógép, számítógép, nyomtató, fénymásoló, valamint a telefon üzenetrögzítővel, a fax, stb.), továbbá  székek, szekrények, tárgyalóasztal és polcok az akták számára. Nagyobb vállalkozások számítógépes hálózatot hoznak létre, ez ma már szinte elengedhetetlen (több telephellyel működő vállalkozásoknál csak így valósíthatók meg pontosan az időpont-egyeztetések vagy a készletgazdálkodás).

 

 

 

4.1.1.2.  Az ügyfélfogadó- és tanácsadói helyiségA helyiség falain kellemes, a berendezés színeivel harmonizáló, megnyugtató színeket használjunk. Íróasztalunk fiókjaiban kézközelben tartsuk a nyomtatványokat, író- és irodaszereket és az egyéb kellékeket, az asztalon mindössze a telefon és az éppen szükséges iratok legyenek. Irattárolás céljából használjunk zárható kis szekrényt; egy asztallal és 3-4 székkel egészíthetjük ki a berendezést. Irodáinkból ne hiányozzanak a virágok. A méltóságteljes hangulatot árasztó függönyök, drapériák, képek mindenképp hasznos kiegészítői a bútoroknak. Egy illően és praktikusan kialakított helyiség jól szervezett munkatérrel segíti a szolgáltatót abban, hogy zavaró külső hatásoktól mentesen foglalkozhasson az ügyfelekkel.

 

 

4.1.1.3.  Bemutató-terem

A koporsós és urnás temetésekhez szükséges kellékek bemutatására és kiválasztására szolgál.

E helyiségünket tartózkodóan kell berendezni. Ahhoz, hogy a szerettét elvesztett hozzátartozó minél könnyebben tudjon választani, áttekinthető rendben kell a koporsókat kiállítani. Polcozást csak akkor alkalmazzunk, ha a terem túl keskeny.

A koporsókat és urnatartókat általában árfekvésük szerint csoportosítjuk, módot adva ezzel arra, hogy mindenki könnyen megtalálhassa a lehetőségeinek megfelelő kelléket. Az elrendezés során az üzleti kutatások eredményeit is szem előtt tarthatjuk, ezzel tudat alatt befolyásolni tudjuk a megrendelőket. Elengedhetetlen, hogy a jogszabályoknak megfelelően, jól láthatóan feltűntessük az árakat (nettó és bruttó árat is!). Ezzel nem csak a választást segítjük, de borsos bírságoktól is megkímélhetjük magunkat. Már itt utalni kell az anyagismeret fontosságára, hisz a temettetők gyakorta tesznek fel a kellékek anyagára, minőségére vonatkozó kérdéseket. A vevőnek jogos igénye, hogy megvizsgálhassa, esetleg többször is átnézhesse a készletünket.

 

 

4.1.1.4.  Raktárhelyiségek

A raktáraknak természetesen télen fűthetőnek kell lenniük (bár tekintettel arra, hogy többségében fa-termékeket tárolunk, mindig meg kell találnunk az optimális hőmérsékletet); itt koporsókat, urnákat, bélelő anyagokat, különféle kellékeket, ravatalozási és dekorációs tárgyakat tárolunk. Pontosan akkora raktárra van szükség, hogy az az üzemgazdasági követelményeknek megfeleljen - nagyobb készletet tárolni nem a szolgáltatóknak, hanem a gyártóknak illetve a szállítóknak kell. Mint minden más helyiségünkben, itt is be kell tartanunk a különféle előírásokat (tűzvédelmi, munkavédelmi, stb.).

 

 

4.1.1.5.  Műhely

Itt zajlik az előkészítő munka, többek között a koporsók felszerelése, a kisebb felületi hibák kijavítása, a koporsóbélések elkészítése, a koporsók, sírtáblák feliratozása, stb.

Optimálisan kialakított munkapad (illetve bakok), munkaasztal és szerszámos szekrény képezik legfontosabb berendezéseit e helyiségnek. A felületi kezeléshez szükséges szerkezetet - amennyiben ilyennel is rendelkezünk - a törvényi előírásoknak megfelelően, biztonságosan kell tárolni. Belső szabályzatban rögzíteni kell az egészséges és biztonságos munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit. Ezek biztosítása és folyamatos ellenőrzése a vállalkozás vezetőjének kiemelt feladata kell, hogy legyen!

 

 

4.1.1.6.  Eszközök tárolására használatos helyiségA kandelábereket, gyertyákat és minden más olyan eszközt, amely a ravatalozáshoz, díszítéshez szükséges, lehetőség szerint egy külön helyiségben tároljuk. A tároláson túl itt nyílhat lehetőség ezek tisztítására, karbantartására is. Egy jól kialakított tároló-rendszer lehetővé teszi a kellékek csoportosítását, s megfelelő körülmények közötti elhelyezését. Kellékeink védelme érdekében célszerű, ha rendelkezünk egy olyan szállító-járművel, melyen a ravatalozáshoz szükséges kellékeknek előre kialakított helyük van, és szállítás közben biztonságosan rögzíthetők.

 

 

4.1.1.7.  Garázs

A garázsainkra minden olyan rendelkezés érvényes, amelyet az egyéb gépkocsik tárolása esetén is be kell tartani. Pl: nyílt lángot tilos használni, padlózat könnyen mosható legyen, stb.

A járművek mosása, fertőtlenítése miatt a csatorna-rendszerbe ülepítő-fertőtlenítő aknát kell beépíteni. Újabb lehetőség a fertőtlenítésre a szárazgőz-képző szerkezet.

 

 

4.1.1.8.  Személyi feltételek

A temetkezési vállalkozóknak illetve munkatársaiknak számos jogszabályt kell ismerniük és alkalmazniuk (1999. évi XLIII. törvény - a továbbiakban: Ttv., és a végrehajtásáról kiadott 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet - a továbbiakban: Vhr.,  Polgári Törvénykönyv, stb.).

Az elhunyt hozzátartozóival közvetlenül foglalkozó ügyintézőkkel szemben támasztott főbb elvárások: jó megjelenés, alkalomhoz illő ruházat, empátia, tájékozottság, tárgyilagosság,  előzékenység és jó megfigyelőképesség.

 

Minden szolgáltató egyidejűleg eladó is, még ha nyíltan erről nem is beszélünk. Az eladónak és a vevőnek a vásárlás során meg vannak a saját érdekei. A vállalkozónak illetve alkalmazottjának fel kell ismernie az ügyfél szükségleteit és anyagi lehetőségeit, s ezek szerint kell a kellékválasztást - természetesen megfelelő tapintattal - irányítania.

Ezeknek az elvárásoknak csak úgy lehet megfelelni, ha többek vagyunk, mint pusztán kedves, barátságos és kommunikatív személyek; tudatosan kell céljaink megvalósításáért dolgoznunk.

 

Számos temetkezési vállalkozásnál léteznek kialakult szokások a mindennapi feladatok lebonyolítására (időbeosztás, szervezések, feladat-megosztások). Több ügyintéző esetén a hatásköröket pontosan határozzuk meg. Az ezektől eltérő feladatokat, helyzeteket fontos előre közösen értékelni, s különös gondot kell fordítani azok megtervezésére.

Jó, ha biztosítani tudunk egy külön helyet arra, hogy a döntésekre jogosult dolgozó a reklamációval visszatérő ügyféllel zavartalanul beszélgethessen (ezek nem tartoznak más ügyfelekre); az indokolt panaszokat igyekezzünk gyorsan és bürokratikus megoldásoktól mentesen orvosolni.

 

 

 

4.1.2. Tájékoztatás, előszerződés, temetkezési biztosítás

4.1.2.1.  Tájékoztatás

Ahogy azt már az előző fejezetben említettük, a vállalkozásunkat bizalmukkal megtisztelő ügyfelek tájékoztatása igen széleskörű ismeretek elsajátítását teszi szükségessé.

 

Például:

jogi: temetésre jogosult illetve kötelezett személyek, nyugdíj-szabályok, temetőkre vonatkozó előírások,

anyakönyvi: hiányzó okmányok pótlása, adatközlési előírások,

egészségügyi: fertőző betegségben elhunytakra vonatkozó rendelkezések,

gazdasági: számlakészítés szabályai, ÁFA-szabályok, készletgazdálkodás,

egyháztörténeti: különböző egyházak és felekezetek szokásai, előírásai

nemzetközi: külföldi szállításokra vonatkozó előírások, külföldi anyakönyvezés,

vám: elhunytak határon történő áthozatala, kellékekre vonatkozó előírások.

 

Sajnos egyre többször fordul elő, hogy olyan családokkal találkozunk munkánk során, akik nem, vagy igen nehezen tudják csak a temetési költséget megfizetni. Ilyenkor tájékoztassuk őket arról, hogy milyen segélyek, támogatások igénylésére van lehetőségük. Ezek:

Az önkormányzatoktól a helyi rendeletekben szabályozott módon lehet temetési segélyt igényelni. Ezek általában jövedelem-határokhoz kötött juttatások, s összegük is igen változó. Hasznos, ha a vállalkozó pontosan ismeri ezeket a rendeleti szabályokat.

Nyugdíjas temettető esetén a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság is ad egyszeri támogatást a temetési költségekhez, amit az illetékes Igazgatóságon kell a megfelelő nyomtatvány kitöltésével igényelni.

Ma már viszonylag kevés munkáltató ad temetési segélyt a dolgozójának a közeli családtag temetése esetén. Figyeljünk arra, hogy a segély-folyósítás feltétele általában az, hogy a temetési számla a segélyre jogosult nevére szóljon.

A megrendelőt előzetesen tájékoztatni kell a legfontosabb tudnivalókról, teendőkről, az általunk nyújtandó szolgáltatásokról. Soha ne vállaljunk olyan feladatokat, megoldásokat, melyekre nincs hatáskörünk, vagy amelyek jogszabály-ellenesek illetve más okok miatt lehetetlenek. Az ilyen megbízásokat kíméletesen, de határozottan utasítsuk vissza, s ennek okát mindig világosan közöljük (például: a kért időpontban nem tudjuk elvégezni a temetést, mert délután 5 órára a temetők már nem vállalják azt; az egyházi szertartás csak az adott formában végezhető, stb.). Tájékoztatásunknak minden esetben pontosnak és érthetőnek kell lennie; szükség esetén foglaljuk a legfontosabb dolgokat írásba (például a család által még elvégzendő feladatokat); ezzel sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg őket is, de magunkat is.

 

 

 

4.1.2.2.  Előszerződés Az előszerződés intézménye a temetkezési szolgáltatás területén kevéssé elterjedt.  Tartalmában nem más, mint egy majdani szolgáltatás megrendelése, s ezzel egyidejűleg a költségek előre történő kifizetése. A szerződésben a szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a megjelölt szolgáltatásokat a kiválasztott kellékekkel egy későbbi időpontban (általában a megrendelő halálakor, de megjelölhető más kedvezményezett is, ebben az esetben az ő halálakor) elvégzi. A megrendelő a teljes díjat előre kifizeti. Természetesen a vállalkozónak egy komoly kalkulációt kell végeznie egy ilyen szerződés megkötését megelőzően, mérlegelve a várható inflációt, áremelkedéseket, kamatokat, stb.

A későbbi esetleges vitákat elkerülendő nagyon pontosan rögzítsük a szerződésben a felek - különösen a szolgáltató - kötelezettségeit, s tájékoztatásunk terjedjen ki a halál bekövetkeztekor a családtagokra háruló teendőkre is. Sokat segíthet, ha a megrendelőn kívül valamely közeli hozzátartozó is jelen van a megbeszéléseinken. Ha előszerződés megkötésére irányuló igénnyel találkozunk, lehetőség szerint kérjük ki egy ügyvéd tanácsát.

 

 

 

4.1.2.3.  Temetkezési biztosítás

A temetkezési biztosítások csupán néhány évvel ezelőtt jelentek meg hazánkban. Talán ennek is tudható be az a tény, hogy még viszonylag kevesen élnek e biztosítási formával.

 

A temetkezési biztosítás lényege, hogy a biztosító garantálja, hogy ügyfele halála esetén kifizeti a temetési költségeket.

 

Általános jellemzők:

előre gondoskodhat az ember a temetési költségeinek biztosításáról, ezzel komoly terhet vehet le a családtagjainak a válláról;

viszonylag kis havi díj-fizetéssel is megköthető;

mint minden más biztosítás, kockázati elemet tartalmaz; rövid díjfizetés után is a teljes összeget kifizeti a biztosító;

nem szükséges orvosi vizsgálat vagy egészségi állapotra vonatkozó nyilatkozat;

az ügyfél határozhatja meg a biztosítási összeget;

kedvezményezettként temetkezési szolgáltató is megjelölhető;

gyors ügyintézést biztosít.

Az országban már több helyen maguk a szolgáltatók kötnek temetkezési biztosításokat; az ajánlat megtételére és a biztosítás megkötésére meg kell találni a legmegfelelőbb helyzetet és időpontot, lehetőség szerint a temetést követő hetek valamelyikében.

 

Külön formaként kell megemlíteni az önsegélyező pénztárakat. Ezek lényege ugyancsak az előtakarékosság. A tagok tagdíj-befizetéseit elkülönítetten kezelik, s az egyedi számlákon kerülnek elszámolásra a hozamok is.

 

Különös előnye a pénztári tagságnak, hogy a tagnak, mint tulajdonosnak módja van figyelemmel kísérni a pénztár működését, kizárva annak a lehetőségét, hogy az eredeti szándékától eltérő célra vagy módon használják fel a tagdíjat.

 

A pénztár a temetéssel felmerülő valamennyi szolgáltatásra költségtérítést nyújt, beleértve a bel- és külföldi szállítást, a szertartást, a kellékeket és a sírhellyel kapcsolatos költségeket is.

 

 

4.1.3. Az ügyintézéshez és az anyakönyvezéshez szükséges okmányok

A munkánk során előforduló okmányokat vesszük sorra, s felhívjuk a figyelmet a leggyakrabban előforduló kitöltési pontatlanságokra, hibákra.A haláleset bejelentéséhez feltétlenül szükséges okmányok:

elhalt személyi igazolványa,

halottvizsgálati bizonyítvány,

“Jegyzőkönyv haláleset bejelentéséről” nyomtatvány,

Halálozási lap.

 

Ezen túlmenően:

a/ ha az elhalt nőtlen, vagy hajadon családi állapotú:

    - a bejelentő személyes nyilatkozata az elhalt apjának családi és utónevére, családi        
        állapotára, 

    -   vagy az elhalt születési anyakönyvi kivonata.b/ ha az elhalt házas családi állapotú:    -  a túlélő házastárs személyi igazolványa,

    - a bejelentő személyes nyilatkozata az elhalt apjának családi és utónevére; továbbá az         
        elhalt utolsó házasságkötésének helyére és idejére,

    -  vagy az elhalt születési anyakönyvi kivonata és a házassági anyakönyvi kivonatuk.

    Ha a bejelentő személyes nyilatkozatot tesz az elhalt utolsó házasságkötésének helyére és
    idejére, az anyakönyvvezető - ha szükségesnek tartja - a születési és a házassági
    anyakönyvi kivonat beszerzéséről hivatalból gondoskodik.

 

c/ ha az elhalt elvált vagy özvegy családi állapotú:

    -   a bejelentő személyes nyilatkozata

         = az elhalt apjának családi és utónevére,

         = az elhalt utolsó házasságkötésének helyére és idejére,

         = az elhalt volt házastársának halálesete helyére és idejére,

    -   vagy a személyes nyilatkozaton túl bemutatja

         = az elhalt születési anyakönyvi kivonatát,

         = a volt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát - ha özvegy családi állapotú,

         = jogerős bontóítéletet - ha az elhalt elvált családi állapotú,

         = a záradékolt házassági anyakönyvi kivonatot, amely az előző házasság megszűnését

             igazolja.

 

Az anyakönyvezéshez megkövetelt személyes nyilatkozatokat a temetésfelvétel során a megfelelő nyomtatványunk kitöltésével elkészíthetjük, segítve ezzel a temettető és az anyakönyvvezető munkáját is. A nyilatkozat formájául választhatjuk a most bemutatásra kerülőt:

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

SZEMÉLYES NYILATKOZAT

 

 

 

Alulírott ……………………………………… (szül. helye, ideje: ……………………………, anyja neve: ……..…………………………….., lakcím: ………..…………………………………………, szem.ig.szám: …………………………….) büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az alábbiakban közölt, s a személyi igazolványban szereplő adatok valósak, illetve a változásokról ezen nyilatkozatban tájékoztatom T. Anyakönyvi Csoportot:

 

 

Az elhunyt neve: ………………………………… leánykori neve: ………………………….

 

                            Születési helye: ………………………………………………..

 

                            Születési ideje: …………………………………………………

 

                            Személyazonosító szám:….………………………………….

 

                            Anyja neve: ……….……………………………………………

 

                            Apja neve: ………….…………………………………………..

 

                            Családi állapota: ……………………………………………….

 

                            Házastárs neve: ……  ………………………………………...

 

                            Házasságkötés helye, ideje: ………………………………….

 

                            Házasságát felbontotta a ……………………………….Bíróság

                                         ………………………………. számú jogerős ítéletével

 

                            Az elhunyt házastárs halálának ideje: ………………………….

 

                                  Anyakönyvezés helye: ……………………………………..

 

                                  Anyakönyvezés folyószáma: ………………………………                                        

 

 

Kelt ……………………………………

 

 

                                                                               ………………………………………………

                                                                                                 nyilatkozó aláírása

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

A gyakorlatban előfordulhat olyan eset is, amikor együttesen meghalt házastársak anyakönyveztetését kell elvégezni.

 

Rendkívüli haláluk esetén a hatósági boncolást végző orvosnak a haláleset időpontjára vonatkozó közlése ad eligazítást az anyakönyvvezető számára abban a kérdésben, hogy a házastársak közül "percnyi különbséggel" melyik halt meg előbb és melyik később, tehát melyik házastársat kell házas családi állapotúként anyakönyvezni, illetve melyiket özvegyként.

 

Ennek az örökösödés során lehet igen komoly jelentősége. Tegyük fel, hogy az egyik házastárs kizárólagos örököse egy előző házasságból született gyermek, a másiknak pedig nincs gyermeke. Attól függően, hogy melyikük halt meg korábban, e gyermek vagy a szülője vagyonát örökli özvegyi joggal terhelten (ha a szülő halt meg korábban), vagy mindkettőjük vagyonát (ha a házastárs halt meg hamarabb), mivel ebben az esetben a szülő már örököse az elhunyt házastársának, így a házastárs utáni örökség is már a vagyona részét képezi.

 

Ha az orvos a halál pontos időpontjáról nem tud nyilatkozni, az a célszerű, ha az anyakönyvvezető mindkét házastársat házas családi állapotúként (férjes, nős) jegyzi be az anyakönyvbe. A bejegyzést a későbbiek folyamán attól függően kell majd kijavítani, hogy az orvosi szakvélemény vagy a büntető bírósági ítélet a házastársak elhalálozásának sorrendjét hogyan állapította meg.

 

 

 

4.1.3.1.  Személyi igazolvány

A jelenleg használatos igazolványok többfélék; a régi és az újabb típusú igazolványok mellett a legújabbak a kártya formájú okmányok; a lakcím igazolására külön kártya szolgál. Ezek az okmányok az anyakönyvezés során bevonásra kerülnek; a továbbiakban kizárólag a halotti anyakönyvi kivonat áll a családok rendelkezésére. 

 

Abban az esetben, ha az elhunyt nem rendelkezik személyi igazolvánnyal (elveszett, megsemmisült), a személyi adatok igazolásához az elhunyt lakhelye szerinti polgármesteri hivatal kiad egy "Másolat a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban tárolt adatokról" című illetve tárgyú igazolást. Ennek birtokában lehet intézkedni az anyakönyveztetésről.

 

Külföldi állampolgárságú elhunyt halotti anyakönyvi kivonatának elkészíttetéséhez szükséges okmány az útlevél. A halotti anyakönyvi kivonatot az állampolgárság szerint illetékes fordítóiroda lefordítja, majd a lakhely szerinti anyakönyvi hivatal honosítja.

 

 

 

 

4.1.3.2.  Halottvizsgálati bizonyítvány   

 

                                                          NYOMTATVÁNY!!!

                                                  Halottvizsgálati bizonyítvány

 

Minden esetben ellenőrizzük a következőket:

az elhunyt személyi adatait (név, születés és elhalálozás dátuma),

a 16. pontnál megjelölte-e az orvos a kórbonctani vizsgálat illetve a hatósági eljárás szükségességére vonatkozó rendelkezést,

hamvasztani kívánt elhunyt esetén a 22. pont kitöltöttségét,

nem kórházi halálesetnél a bizonyítvány alsó részét a háziorvos kitöltötte-e (23. - 26. pontok),

az aláírások és a pecsétek minden példányon megvannak-e,

a temettető birtokában van-e a kellő számú példány (ÁNTSZ engedélyezéshez mind a 6 példány szükséges).

 

 

4.1.3.3.  Jegyzőkönyv haláleset bejelentéséről és Halálozási lap  

 

NYOMTATVÁNY!!!

Jegyzőkönyv haláleset bejelentéséről

 

 

 

NYOMTATVÁNY!!!!

Halálozási lap 1. oldal

 

 

NYOMTATVÁNY!!!!

Halálozási lap 2. oldal

 

A  kitöltés során külön is figyeljünk a következőkre:

amennyiben kórházban történt a haláleset, a nyomtatvány kitöltve kapjuk; ilyen esetben is minden pontját gondosan ellenőrizzük le,

a kitöltés illetve az ellenőrzés előtt kérdezzünk rá az elhunyt családi állapotára, mert a személyi igazolványok nem minden esetben tükrözik a valós állapotot,

az elhunyt nevében szereplő valamennyi utónév legyen feltűntetve,

a személyazonosító (személyi szám) utolsó négy számjegye a megfelelő rovatokban feltűntetésre kerüljön,

olyan nagyobb városban történt házasságkötés esetén, ahol kerületi beosztás van, mindig meg kell jelölni a kerület számát is,

minden dátum-feltűntetés pontos és teljes legyen (év, hónap, nap).

 

 

4.1.3.4.  Nyugdíjigénylések

Az igénylőlapok a nyugdíjbiztosítási igazgatóságoknál szerezhetők be, amelyekhez mindig csatolni kell a szükséges okiratokat. A pontatlan, hiányos kitöltés az igényelbírálást hátráltatja. Segítségünket a temetés ügyintézésekor ajánljuk fel a hozzátartozónak, de az igénylések összeállításához lehetőleg egy későbbi időpontot beszéljünk meg.

 

Az igénybejelentő lapokat a Nyugdíjfolyósítási Igazgatóság részére kell eljuttatni

 

A jogosultság főbb szabályai (1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról):Özvegyi nyugdíjra jogosultak a házastárs, az elvált házastárs és az élettárs, akinek házastársa az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte vagy öregség, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.

Ideiglenes nyugdíj: a házastárs halálától legalább egy évig jár (illetve az árvaellátásra jogosult gyermek 18 hónapos koráig).

Az ideiglenes nyugdíj megszűnését követően özvegyi nyugdíjra az jogosult, aki házastársa halálakor a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte, vagy rokkant, vagy házastársa jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.

Özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tíz éven belül következik be.

Élettársnak akkor jár özvegyi nyugdíj, ha élettársával annak haláláig megszakítás nélkül tíz év óta együtt élt, vagy egy év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyermekük született.

Elvált vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek akkor jár özvegyi nyugdíj, ha házastársától annak haláláig tartásdíjban részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.

 

Árvaellátásra az a gyermek jogosult, akinek szülője haláláig az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregség, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.

A szülő halála napjától a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár; ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a 25. életév betöltéséig jár.

Jogosult az árvaellátásra a testvér és az unoka is, ha őt az elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a gyermeknek tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.

 

 

4.1.4. Hagyományos temetés felvétele

Ismételten ki kell emelni, hogy a szerettüket elvesztett hozzátartozók első találkozása az ügyintézővel rendkívül fontos. Már ekkor eldőlhet, hogy milyen vélemény alakul ki vállalkozásunkról.

 

Az irodába belépő ügyfeleket udvariasan kínáljuk hellyel. Igyekezzünk empatikusan, de tárgyilagosan és segítőkészen viselkedni.

 

Miután megtudakoltuk jövetelük célját, elkérjük a szükséges okmányokat, s részvétünket nyilvánítjuk. Pontról pontra átnézzük a rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokat, miközben a családnak elmondjuk, mit miért teszünk. Nincs kellemetlenebb szituáció, mint amikor a családtagoknak perceket kell várniuk és nem értik, hogy miért!

Ezután kérdezünk rá arra, hogy mikorra kérnék a temetést, valamint arra, hogy melyik temetőben lesz a búcsúztatás. A helyi szokásoknak megfelelően végezzük el az e két dologgal kapcsolatos egyeztetéseket.

Ma már a legtöbb esetben telefonon történik az időpont leegyeztetése: a temető-tulajdonos vagy -üzemeltető, valamint a búcsúztatást végző személy (lelkész, szónok) együttes beleegyezése alapján tekinthetjük csak véglegesen rögzítettnek a temetés időpontját.

Előremutató megoldás és követendő gyakorlat a győri példa, ahol számítógépes rendszer segítségével foglalhatja le minden szolgáltató a temettetők által kiválasztott időpontot. Ott van ennek komoly jelentősége, ahol több vállalkozás is működik, mert így az emberi manipulációt és tévedést ki lehet zárni.

 

Az általunk elvállalt temetéseket mindig úgy ütemezzük, hogy kellő idő álljon rendelkezésre munkatársainknak arra, hogy nyugodtan, kapkodás nélkül tudják feladataikat elvégezni. Inkább utasítsuk vissza a megbízást, mint hogy akár csak pár percet is késsünk. Mindig vegyük figyelembe az aznapi programokat, valamint az egyéb körülményeket, például az időjárás alakulását (téli, havas úton nyilvánvalóan több idő kell a temetőbe történő kijutáshoz).

 

Az adatfelvételt követően fölajánljuk újságban megjelenő gyászjelentés összeállítását és továbbítását. Ilyen irányú tevékenységet természetesen az újságok tulajdonosával történt megállapodás alapján végezhetünk. A megfogalmazott gyászközleményt mindig csak visszaolvasás, és a megrendelővel történő helybenhagyást jelző aláíratás után továbbítsuk. Vannak sajtóorgánumok, melyek megkövetelik a gyászközlemény felvételéhez a halotti anyakönyvi kivonat másolatának bemutatását is.

 

Praktikus, ha a temetkezési vállalkozás foglalkozik virágkötészettel is, de ha erre nincs szakképzett alkalmazott, akkor célszerű együttműködési megállapodást kötni egy ilyen profilú vállalkozással. A megrendelések felvételénél pontosan meg kell jelölni az elhunyt nevét, a temetés helyét, idejét, a koszorú típusát, a virágok színét és számát, a szalagra kerülő feliratot, valamint az esetleges egyedi kívánságokat. Ahhoz, hogy megkönnyítsük mind a megrendelő, mind az ügyintéző feladatát, készíttessünk egy ízlésesen összeállított fényképalbumot a sírcsokrokról, koszorúkról, koporsó- és urnadíszekről. Ha különleges kéréssel találkozunk, mindig egyeztessünk a virágkötővel, s csak ezután vegyük fel a megrendelést. Ne felejtsük el, hogy fővállalkozóként a virágdíszek minőségéért is elsődlegesen a szolgáltatót terheli a felelősség.

 

Amennyiben vállalkozásunk biztosítani tudja az általa kiválasztott sírkövessel a temetőben a már meglévő vagy újonnan felállítandó síremlékek összeállítását, kivitelezését, illetve a feliratok elkészítését, úgy e területen is nagyon fontos az adatok, betűtípusok, szín, stb. pontos rögzítése. E munkákhoz mindig időben szerezzük be a szükséges engedélyeket.

 

A mai modern technika lehetővé teszi, hogy az egyedi gyászlapokat az irodánkban magunk készítsük el. Ahol erre nincsenek meg a feltételek, ott nyomdával történő megállapodás szükséges, hogy viszonylag rövid időn belül a temettető rendelkezésére bocsáthassuk azokat. Sok esetben elegendő, ha előre gyártott értesítőket kínálunk. Ezekből többfélét tartsunk, hogy a különböző egyéni igényeket ki tudjuk elégíteni.

 

Mialatt az előzőekben foglaltakat átbeszéljük, igyekezzünk személyes kapcsolatot kialakítani az ügyfelekkel. Türelmesen és figyelmesen hallgassuk meg őket, s igyekezzünk minél több információt összegyűjteni az elhunytról illetve a temettetőkről.

 

Ha a regisztráción túl vagyunk, egy elég nehéz feladat következik: be kell vezetnünk a hozzátartozókat a bemutató-termünkbe a szükséges kellékek kiválasztásához. Bizonyára mindenki előtt ismert az itt megnyilvánuló reakció, amit a kellékek látványa, s egyben a számukra kedves személy elvesztésének tudatosulása vált ki a hozzátartozókból. Időnként találkozhatunk olyan ügyfelekkel is, akik egyáltalán nem hajlandók e helyiségekbe belépni. A fájdalom és gyász felfokozott megnyilvánulásai természetesen még a leggyakorlottabb vállalkozókat is megrendíthetik. Célszerű pár percre diszkréten háttérbe vonulva hagyni a családot, hogy körbenézhessenek, s egymás között meg tudják beszélni a választási szempontokat, de ezután elvárásaiknak megfelelő kellékeket és kiegészítőket ajánlva kell rendelkezésükre állni.

 

Ha bizonytalanságot tapasztalunk, tapintatosan tegyünk javaslatokat, lehetőleg több alternatívát felállítva. A kiválasztott kellékek pontos rögzítése történhet egy megrendelő lapra vagy közvetlenül a számlára. A kiválasztott terméken célszerű rögtön jelezni - gyakorlatunknak megfelelő módon -, hogy eladásra került. Így ha másik ügyintéző foglalkozik a következő családdal, az ő számára is egyértelművé válik e tény, s nem fordulhat elő az, hogy egy kelléket kétszer is eladunk.

 

Ajánlott - mielőtt visszamennénk az irodába - ismételten áttekinteni a kiválasztott koporsót, betéteket, szemfedelet, sírjelzőt, sírtáblát, rögfogót, stb. Ezzel a család is kap egy összefoglaló képet, de az ügyintéző is kontrollálhatja magát, hogy minden kellékről említést tett-e, ami egy koporsós temetésnél szükséges lehet. Visszatérve az irodába folytathatjuk a szükséges papírok kitöltését, a további szolgáltatásaink megbeszélését.

 

A sírbontási engedély beszerzésében is a családok segítségére tudunk lenni; meghatalmazással eljárhatunk az ÁNTSZ-nél.  Az engedély iránti kérelemhez lássunk egy mintát:

 

 

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat

…………………………………….. Intézete

 

 

                                                                                                   Tárgy: Sírbontási engedély iránti kérelem

 

 

 

Alulírott ……………………………………... (lakcím: …………………………………………………) azzal a kérelemmel fordulok T. Címhez, hogy ………………………………………….. elhunyt sírjának (a ………………………………… temetőben) a felnyitását és …………év ………hó ……… napján ……..………………………………….. holttestének beletemetését engedélyezni szíveskedjék.

 

Kijelentem, hogy …………………………………. sírhelye fölött rendelkezési jogom van.

 

Ezen kérelemhez bemutatás végett az alábbi iratokat csatolom:

Az eltemetett és az eltemetendő személy halotti anyakönyvi kivonatait,

Az eltemetésről gondoskodó hozzátartozó nyilatkozatát,

A temetőgondnok nyilatkozatát (a sír helyéről és az oda temetett halottak számáról),

(Meghatalmazást).

 

 

Kelt ……………………………………

 

 

Tisztelettel:

 

 

                                                                                       …………………………………………

                                                                                        név:

                                                                                        szem.ig.sz.:

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

A hozzátartozók tehermentesítését a temetőben történő ügyintézésnél csak akkor vállaljuk el, ha a már meglévő sírhelyre vonatkozó dokumentumokat egy meghatalmazás kíséretében a rendelkezésünkre bocsátják.

 

Célszerű, ha a meghatalmazás az összes ügyintézésre vonatkozik. A meghatalmazást mindig teljes bizonyító erejű magánokiratba (két tanú előtt aláírt okirat) foglaljuk a következők szerint:

 

 

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

MEGHATALMAZÁS

 

 

 

Alulírott …….…………………………………… (szül. hely, idő: …………………………………, anyja neve: ………………………………………, lakcíme: ….…………………………………………….., szem.ig.száma: …………………………………..) büntető- és polgári jogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az elhunyt …………………………………………………………. (szül. hely, idő: ……………………………….., anyja neve: …………………………………, halálozás helye, ideje: ……………………………………., temetés helye, ideje: ……………..……..………………………………….)  eltemetésére  én  vagyok  jogosult,  mint  az  elhunyt ………………………………. -a, s a betemetendő sírhely felett kizárólagosan rendelkezem.

 

E nyilatkozatommal kapcsolatban az erkölcsi és anyagi felelősséget minden vonatkozásban vállalom.

 

 

A jelen okirat aláírásával meghatalmazom ……………………………………….-t, mint a …………………………………………(cég) alkalmazottját, hogy a fent nevezett elhunyt temetésével kapcsolatos ügyintézések során (papírok átvétele, anyakönyveztetés, ruhák leadása, engedélyek beszerzése, temetői ügyintézés, stb.) a nevemben teljes jogkörrel eljárjon.

 

 

Kelt ………………………………………

 

 

 

   ……………………………………………                             ……………………………………………..

                      meghatalmazó                                                                  meghatalmazott

 

 

 

Előttünk mint tanúk előtt:

 

1. tanú neve, lakcíme:                                             2. tanú neve, lakcíme:

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

A későbbi viták megelőzése céljából aláíratandó temettetői nyilatkozatot foglalhatjuk külön okiratba is.

 

A temetőben a búcsúztatást megelőző ún. kegyeleti félóra alatt, illetve a szertartásba beépítve gyakorta alkalmazzuk a gyászzene-szolgáltatást.

 

A gyászszertartásokat kísérő zenéket két kategóriába oszthatjuk:

vannak olyan zenedarabok, melyekkel a szerzők a gyászt próbálják kifejezni (ezek az ún. objektív gyászzenék) - ide tartoznak a gyászindulók, oratóriumok, gyászénekek, stb.;

minden egyéb zenedarab, mely a zene hangjain keresztül érzelmileg megérinti a gyászolókat, az elhunytra, illetve az elhunyttal való együttlétre emlékezteti őket (ezek az ún. szubjektív gyászzenék) - lehetnek egyházi vagy világi, komoly- vagy könnyűzenei darabok.

A gyászzene kiválasztásánál nagy körültekintéssel kell eljárnunk; össze kell tudnunk egyeztetni az elhunyt, a családtagok és a búcsúztatást végző kívánságait és elvárásait. Előfordulhat, hogy nem tudunk a kéréseknek eleget tenni, hisz nem mindenütt van lehetőség - különösen a templomok esetén - a gépi gyászzene lejátszására. Ilyenkor élő zenével (orgona) vagy énekkarral oldhatjuk meg a gyászzene-szolgáltatást.

 

Ma már igen széles skálán mozognak azok a zene-számok, melyeket a temetéseken használunk: az opera-feldolgozásoktól a rock-együttesek számaiig, a szimfonikus művektől a musical-betétekig sok irányzatból válogathatunk.

Leggyakrabban a zenét magnetofonról illetve CD-lejátszóról szolgáltatjuk. Minden esetben törekedjünk a jó minőségű berendezések és hanghordozók használatára, hisz a nem megfelelő minőségű zene épp az elérni kívánttal ellentétes hatást válthatja ki. Ugyancsak ezen okok miatt mindig gondosan válasszuk ki azokat a zenészeket, énekeseket, akiket mi ajánlunk a hozzátartozóknak (természetesen a temettetők által szervezett közreműködőkért nem minket terhel a felelősség; azonban ilyen esetben is lehetőségeink szerint segítsük a közreműködésüket - erősítéssel, felszereléseinkkel, stb.).

 

Mély érzelmi hatást válthat ki az élő zene hangja - akár énekes vagy énekkar, akár hangszeres zenész vagy zenekar szolgáltatja azt. Több helyen kérnek fel például hazánkban is trombitást a szertartást lezáró zene szolgáltatására, de közreműködőként találkozhatunk a temetéseken különböző fúvós zenekarokkal (bányász, tűzoltó, stb). 

 

Ne feledkezzünk meg a roma temetéseknél gyakorta megjelenő zenekarokról sem, ők a saját szokásaiknak megfelelően búcsúznak ilyen módon is az elhunyttól.

 

Amennyiben módunk illetve lehetőségünk van rá, szolgáltatásainkat bővítsük fotós vagy videós biztosításával. Mint minden más esetben, itt is nagyon fontos, hogy a megrendelővel részletesen megbeszéljük a felvételek formáját, minőségét, s lehetőséget adjunk az egyedi kérések teljesítésére (pl: az elhunyt ravatalon történő lefényképezése, kiválasztott személyek, események megörökítése, stb.).

 

Ha túljutunk ezeken a - nem kevés adminisztrációt igénylő - feladatokon, akkor összeállíthatjuk a végleges számlát. A számlát minden esetben tételesen ismertessük, ezzel lehetőséget adhatunk arra, hogy a család kérésének megfelelően elvégezzük a szükséges változtatásokat, s javíthassuk az esetleges félreértések miatti hibákat. Soha ne felejtsük el, hogy a gyász okozta fájdalom érzékenyebbé, s egyben figyelmetlenebbé teszi a hozzátartozókat, így gyakorta csak ekkor derül ki, hogy még valamire szükség lenne. Mindig türelmesen, ha kell, többször is megismételve válaszoljunk a kérdésekre.

 

A megrendelők eltávozása után a számla alapján az ügyintéző munkalapot állít ki, mely az előkészítést és a temetést végző munkatársak számára fontos információkat tartalmazza. Amennyiben módunk van rá, a munkalap kiállítására az adatfelvételezés illetve a beszélgetés során kerítsünk időt, csökkentve ezzel a tévedés és hiba lehetőségét.

 

 

 

4.1.5. Hamvasztásos temetés felvétele

Teendőink az előző pontban leírtaktól nem sokban különböznek. Lássuk azonban az eltéréseket:

 

Fontos annak ellenőrzése, hogy a halottvizsgálati bizonyítvány 22. számú pontja tartalmazza-e a hamvasztás engedélyezését. Ezt az egészségügyi intézetben elhunytaknál a pathológus, intézeten kívül történt halál esetén az ÁNTSZ teszi meg.

 

A hamvasztás felvételénél kétféle nyilatkozatot kell tennie a temettetőnek: az egyik az elhamvasztásra vonatkozó szándéknyilatkozat, a másik pedig a nemesfém-nyilatkozat. Ezeket egyedi formában a vállalkozó készítheti el, mintaként lássunk egy változatot:

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

N Y I L A T K O Z A T

 

Alulírott .……………......…………..............……........, mint   az   elhunyt   legközelebbi  hozzátartozója,

illetve az eltemetésére jogosult vagy kötelezett nyilatkozom, hogy néhai       

 

………………...........................….....…………..(név), szül: ………..…………......................., anyja neve:

 

……………………...................................... , lakcíme: ……………............................................................

 

holttestét elhamvasztani kívánom.

 

Egyben kijelentem, hogy az elhunyton nemesfémnek vélt fémtárgy nincs.

 

A hamvakat    kerek  -  szögletes*   urnában kérjük   szállítani   -   postázni*    az alábbi címre:

 

......................................................................... (*a megfelelő rész aláhúzandó)

 

 

Kelt ............................................  

 

                                                                               ......................................................

                                                                                           megrendelő aláírása

 

                                                                               lakcíme: ............................................

 

                                                                               szem.ig.száma: ...................................

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Nem csak az ékszerekről kell nyilatkozatot adnia a temettetőnek, hanem rá kell kérdeznünk arra is, hogy az elhunyt testében található-e idegen tárgy (pace-maker, stb.). Ezek eltávolítását minden esetben kérni kell a Pathológián.

 

A temetés időpontjának meghatározása során az egyeztetésünknek ki kell terjednie a hamvasztóüzemre is. Csak az általuk vállalt hamvasztási határidő utánra ütemezhetünk temetést. Ennek tisztázása után keressük csak meg a temetőt és a búcsúztatót.

 

Északi szomszédunknál, Szlovákiában rendkívül gyakori a hamvasztás előtti búcsúztatás. Nálunk ezen temetési forma viszonylag ritka. A búcsúztatás ilyenkor ugyanolyan módon zajlik, mint a koporsós temetésnél. Ha lehetőség van rá, akkor a kellékválasztásnál úgy irányítsuk a temettetőket, hogy olyan koporsót vásároljanak, melyet vizes páccal kezeltek, s  melynek a káros-anyag kibocsátási értéke a megengedett érték alatt van (a hamvasztás ugyanis ezzel a koporsóval történik).

 

A hamvasztásos temetésnél használt kellékek:urnatartó és -terítő,

urnakoporsó vagy keszon,

sírjelző és -tábla,

urnaleeresztő.

 

A kellékek kiválasztása előtt meg kell ismernünk a család elképzelését a temetés lebonyolítását illetően. Egy altemplomban történő elhelyezés esetén, ahol általában viszonylag kisméretűek az urnafülkék, szögletes, lehetőleg fém urnatartókat ajánljunk. Más és más méretű, formájú és anyagú urnatartóra van szükség egy földbe vagy egy kriptába történő temetésnél, vagy egy olyan keszonba történő lehelyezésnél, amelyben már található urna. Gondosan válasszuk ki az urnatartót abban az esetben is, ha a hamvakat a temettető otthon kívánja elhelyezni. Ritkán előfordul olyan kérés is, hogy az elhunyt hamvaiból egy keveset magukkal kívánnak vinni a közvetlen hozzátartozók. Ilyenkor ajánljunk ún. mini-urnákat, melyek aljában egy kis kapszula található a hamvak elhelyezéséhez.

 

Amint a koporsós temetéseknél, itt is figyelembe kell vennünk a vallási hagyományokat; katolikusok esetén a kereszt-jeles, reformátusok esetén a kelyhes vagy öröklángos kellékeket ajánljuk, természetesen meghagyva a döntés jogát a temettetőknek.

 

Földbe-temetésnél a hamvak fokozott védelme érdekében javaslatot tehetünk keszon vagy urnakoporsó vásárlására. A méltóságteljesebb elhelyezésben segít a manapság egyre több kellékgyártó kínálatában megtalálható urnaleeresztő. A sírjelző és sírtábla általában ugyancsak a felekezeti hovatartozást tükrözi.

 

A gyászjelentés megfogalmazása során a megrendelő kérésére tájékoztatást adhatunk több dologról is. Például: hamvasztás előtti vagy hamvasztás utáni búcsúztatás lesz, kérhetjük a virágok, koszorúk mellőzését, búcsúztatás előtt vagy után hol és mikor lesz a gyászmise, stb.

 

A virágmegrendeléseknél legyünk figyelemmel a temetés helyére. Amennyiben falban, vagy altemplomban helyezik örök nyugalomra a földi maradványokat, úgy koszorúk elhelyezésére nincsen mód (vagy csak igen korlátozottan). Az egyházak az altemplomok esetén következetesen leszabályozzák a kegyeleti virágok milyenségét és mennyiségét is.

 

A ravatal díszítéséhez ajánljunk ún. urnakompozíciót, melyet az urnatartó elé, köré vagy annak tetejére helyezhetünk.

A számla vagy a megrendelő végleges lezárása előtt most is ismételjük át az eddigi tételeket, s hívjuk fel a temettetők figyelmét a rájuk háruló feladatokra (lsd. az előző pontnál).

 

 

 

4.1.6. Kellékismeret

A temetkezési szolgáltatónak szakszerű ismeretekkel kell rendelkeznie a koporsókról, a díszítőelemekről, a bélésanyagokról, a szemfedőkről, az urnákról és urnaterítőkről. Ezen túlmenően tudnia kell a koporsó-előkészítést, a fémbetétek beillesztését és leforrasztását, de a kellékek kisebb hibáinak a kijavítását is meg kell tudni oldania.

 

 

4.1.6.1.  A koporsókA/ A koporsó részeiAlsó rész: az oldalsó, valamint fej és láb felőli lapokból áll; ehhez tartoznak az illesztő vagy illeszkedő szegély, az aljzat a talpszegéllyel illetve talpszegővel és a koporsólábak.

 

Felső rész: ugyancsak az oldalsó, valamint a fej és láb felőli lapokból áll; adott esetben itt is megtalálható az illesztő vagy az illeszkedő léc, s része a tetőnek a fedőlap (az esetleges belső merevítőkkel).

- Más megközelítés szerint:   

     = koporsó fedőlap vagy "kalap",

     = koporsó alsórész vagy "fenék",

     = oldallapok (hosszanti),

     = fej felőli oldal-lapok,

     = láb felőli oldal-lapok,

     = illesztő és illeszkedő szegélyléc,

     = talpszegély,

     = lábak.

 

B/ A koporsó méretei

A felnőttek számára készült koporsók általában használatos méretei:

 

                                      RAJZ A KOPORSÓRÓL ÉS MÉRETEIRŐL!!

 

Az extra méretű koporsók hossza 2,10 - 2,30 méter között van.

 

A gyermekkoporsók méretei: 0,65 - 0,80 - 1,10 - 1,40 - 1,60 méter.

 

C/ A koporsók csoportosítása

A koporsókat többféle szempontból csoportosíthatjuk; osztályozhatjuk formájuk, alapanyaguk és felületkezelési technológiájuk szerint.

 

a/ Forma szerint a koporsó lehet:

Hagyományos koporsó: a felsőrész fölfelé, az alsórész lefelé keskenyedik.

Ládakoporsó: nevét a ládaszerű formájáról kapta; az alsórésze a felsőnél magasabb, s az oldalai párhuzamosak, szemben a felsőrésszel, amely a fedőlap irányában keskenyedik.

Hatszögű koporsó: a felső és az alsó rész úgy van hatszögletűre kialakítva, hogy a fejrész felé eső vége előtt egy törés van a vonalában, s a törésponttól ismét tovább szűkül.

      Ezek többnyire külföldről származó koporsók, bár ma már egyre több hazai gyártónál is
      megjelenik e forma.

Formatervezett illetve egyedi megrendelésre készült koporsó: az íves formák, a színek és az egyedi elképzelések kimeríthetetlen forma-gazdagságot rejtenek.

 

b/ Alapanyag szerint megkülönböztetünk: fából, laminált bútorlapból, fémből, üvegből, bomló
    műanyagból illetve ezek kombinációjából készült koporsókat.

 

ba/ Fából készült koporsók

 

A koporsókészítésnél használt fafajták:

puhafák: nyár, fenyő, éger;

keményfák: tölgy, bükk, akác, cseresznye, dió, kőris.

Leggyakrabban tölgy-, bükk-, nyár- és fenyőfából készülnek a koporsók.A fa alapanyagokkal szemben támasztott minőségi elvárások:

a felhasznált fában nem lehet korhadás, rovarrágás;

a kifúr ággöcsöknek legalább 3 cm átmérőjűnek kell lenniük; 

a fúrás helyére esztergált idegen anyagot ragasztunk vízálló enyvvel;

megengedhető minőségcsökkenések tűlevelű fáknál:

      = enyhén kék faanyag,      = szilárdan ülő kis göcsök, kifúrt és kienyvezett göcsök,      = eltávolított gyantatáskák 5 mm szélességig és 10 cm hosszúságig,      = hajszálrepedések,      = nagyobb számú göcs és durva kinövés az alsórész fenekéhez használt anyagon;

megengedhető minőségcsökkenés tölgyfáknál:

      = pontgöcsök,      = erezett vagy csíkos növés;-     nem megengedhető minőségcsökkenések:

      = törés,      = korhadt szijács,      = erős színkülönbség.

 

A különféle fafajták jellemzői:FenyőA fenyők könnyűek, szilárdak, egyenletes szövetűek, jól megdolgozhatók, gyantatartalmuk miatt tartósak. Koporsógyártáshoz az erdei (borovi) fenyő a legkedveltebb magas gyantatartalma és szép rajzolata miatt.

 

Tölgy

Kemény és tartós fák, nehezek, rugalmasak, jól megmunkálhatók de kevéssé fényezhetők. Lassú növekedésű fafajták, szép rajzolatúak. A koporsógyártáshoz a legoptimálisabb fajták.

 

Bükk

Igen kemény, de jól megmunkálható, szépen fényezhető, mégis kevésbé dekoratív fafajta. A tölgy pótlására használják.

 

NyárGyorsnövésű, puha, kis szilárdságú fa, mely könnyen korhad, reped, vetemedik. Bár használják koporsógyártáshoz, nem éppen optimális e célra.

Bútorlap, farostlemezFapótló anyagok, aprított fa és műgyanta keverésével készített lapok. Nehezen munkálhatóak meg, nedvesség hatására könnyen bomlanak, nem tartósak. Előnyük az olcsóságuk, valamint az, hogy kis üzemekben is feldolgozhatóak.

 

Meg kell említeni a furnérozást, mellyel olyan látszatot keltenek, mintha jobb minőségű, drágább fából készült volna a termék.

 

Felületkezelés

A fából készült koporsók felületi kezelése a fa fajtájától függ: lehet festés, pácolás és lakkozás. Természetbarát eljárás az olajozás és a viaszolás, melyet kézzel vagy géppel hordanak fel a felületre.

 

A fenyőkoporsók - leginkább az erdei fenyőből készültek - felületét kezelhetjük festékkel úgy, hogy az egy értékesebb fafajta (dió, cseresznye, mahagóni) látszatát keltse. Készíthetünk tölgyfa utánzatú fenyő koporsót is, bár az ehhez szükséges felületkezelés igen munkaigényes, hisz hét munkafázis szükséges a kívánt eredmény eléréséhez (csiszolás, alapozás, simítás, csiszolás, festés, esetleg patinázás és lakkozás). A festéket több rétegben hordják fel a fára, s egy speciális géppel képezik ki a tölgy-erezetet és a -pórusosságot. Ezután következhet a patinázás, majd a lakkozás.

 

A keményfák felületét megváltoztathatjuk kémiai eljárásokkal (hidrogén-peroxiddal világosíthatjuk a fát). Mésszel világosra lehet festeni a fa pórusait; gőzölés hatására az akácfa sötétre színeződik. A kőrisfa láng fölött illetve hőkemencében formázható, maradandó alakváltozás érhető el.

 

Lakkozáson egy favédő réteg felhordását értjük. Ez rendszerint színtelen lakk, ami a pácot megvédi a környezeti ártalmaktól, és selyem vagy magas fényű ragyogást ad a felületnek. A környezetvédelmi előírások szerint PVC tartalmú, valamint nitrocellulóz lakkokat nem lehet használni; Magyarországon is kaphatók már vizes bázisú, környezetbarát lakkok.

 

 

bb/ Fémből készült koporsók

 

Használatuk ma már igen korlátozott. A Vhr. 28.§-a alapján ugyanis földbe temetéshez - fertőző betegségben elhunytak temetésénél, valamint a külföldről történő szállításnál használt anyagokon kívül - ilyen termék nem használható. A szabályozás oka a környezet védelme.

 

Fémkoporsók: anyaguk 0,5 - 0,8 mm vastag fekete acéllemez, H3F anyagminőségben.

      A sablon szerint előrajzolt koporsóelemeket lemezollóval kell leszabni. Az egyes
      elemekre élhajlító géppel illetve présgéppel merevítő illetve díszítő bordázatot készítenek,
      majd ponthegesztéssel és széndioxid-védőgázas huzalelektródás hegesztőkészülékkel
      állítják össze a koporsó alsó- és felsőrészét, tömített, vízzáró kivitelben. Összeállítás után
      a félkész koporsó-elemeket zsírtalanítják, majd alapozó- és fedőfestéssel védik a korrózió
      ellen, általában metál színválasztékban (arany, ezüst, grafit, fehér, fekete, barna).
      Kiegészítő díszítésként a koporsótetőn műanyag díszeket, az alsórészen könnyűfémből
      öntött fogantyúkat és lábakat alkalmaznak, melyeket ragasztással illetve csavarozással
      rögzítenek a lemeztestre.

 

bc/ Egyéb anyagokból készült koporsók

 

Ide soroljuk az üvegből, a műanyagból vagy esetleges más anyagból (papír) készített koporsókat. Használatuk a fémkoporsókhoz hasonlóan korlátozott.

Az üvegkoporsók közül vannak olyan típusok, ahol csak a tető készül üvegből (az alj fából), de találkozhatunk azzal a megoldással is, hogy mind a tető, mind az alj anyagául az üveget használják.

 

D/ A koporsók díszítése

A koporsók díszítésénél mindig ügyelni kell arra, hogy ízlésesen alkalmazzuk a különféle elemeket.

A leggyakrabban használt motívumok: pálma, tulipán, inda, kalász, kereszt.

A motívumok megjeleníthetők domború rátétekkel vagy faragással; a nagyüzemi gyártás miatt ma rendszerint nyomó-és maróeljárást alkalmaznak.

A koporsó díszítésére, illetve a vallási meggyőződés kifejezésére a koporsó felső részére fából vagy fémből készült keresztet (korpusszal vagy anélkül) illetve kelyhet rögzíthetünk.

 

 

 

4.1.6.2.  Koporsó-bélések és a koporsó egyéb kellékei

A/ Koporsó-béléseka/ Olajos papír: feladata, hogy megakadályozza a testnedvek kijutását a koporsóból. Gyorsan
bomlik és káros szennyező anyag nélkül ég.

 

b/ Műanyag hullazsák (műbetét): kétféle anyagból készül - PVC alapú és lebomló fóliából.  Mérete: 2,00 m x 0,80 m; cipzárral nyitható illetve zárható.

Készül még baleseti szállító zsák is, mely fekete színű.

Ha az elhunyt szállításához műanyag (PVC, polyetilén fóliát) vagy más, földben le nem bomló anyagot használtak, azt az eltemetés során földbe helyezni nem szabad. A halottal érintkező, nem lebomló anyagokat egészségügyi veszélyes hulladékként kell kezelni. (Vhr. 28.§ (2) bek.)

 

c/ Matrac: nedvszívó anyagból készül, s a koporsó aljába kerül. A vászon anyagba kártolt gyapjú anyagot, szénát, szalmát vagy szabászati hulladékot helyezünk. A matrac hossza mintegy 170 cm, a vastagsága nem több 15 cm-nél.

 

d/ Párna: hasonló huzat- illetve tömőanyagból készül, mint a matrac. A szemfedelekkel garnitúrában vásárolt huzatba helyezzük.

 

e/ Lepedő: a hazai kereskedőknél vászon anyagból vagy selyemből készülteket találhatunk; díszítésük lehet cakkozás, rojtozás, hímzés.

 

f/ Szemfedél: anyagukról a későbbiekben szólunk; színük, mintázatuk, díszítettségük igen sokféle lehet. A leggyakrabban a fehér szemfedőkkel találkozhatunk, melyeket különböző hosszúságú rojttal díszítenek. Mintázatuk lehet hímzett, szitázott, stb., általánosan használt a különféle virág, a kereszt, a kehely, és a fűzfa minta. Gyakran használnak a díszítéshez arany- illetve ezüstszálat. Méretüket a koporsók mérete határozza meg: a holttestre terítve a koporsó aljáig kellene érniük. Szabásvonaluk alapján megkülönböztetünk téglalap alakúra készített vagy szabott szemfedeleket. Ez utóbbiak két darabból készülnek: egy - a koporsó alakját követő, trapéz alakú - közép-részből, s az ehhez kapcsolódó "szoknyarészből".

 

g/ Koporsó-kárpitok: készíthetjük magunk illetve vásárolhatunk előre készített alsó- és felsőkárpitot, mellyel a koporsó belsejét díszíthetjük. Vannak koporsó-készítők, akik már bélelve hozzák forgalomba a koporsóikat, de kaphatók a többféle típusú koporsóhoz is használható, gumírozott kárpitok is. Ezeknél is a fehér szín az uralkodó, bár ma már kellemes pasztell-színekben vagy feketében is árusítanak kárpitot. Drágább, de igényesebb megoldás az olyan garnitúra, melyben a kárpittal együtt párnahuzat és melltakaró is található (természetesen azonos anyagból és mintázattal). 

 

h/ Temetkezési ruhák: nálunk még kevés helyen kínálják ezeket a speciális, ingszerű ruhákat, melyekbe az elhunytakat öltöztetik. Németországban például a szolgáltatók kivétel nélkül tartanak a temetkezési ruhákból, s a hozzátartozók igénylik és meg is vásárolják ezeket.

 

B/ A koporsó egyéb kellékei

a/ Fogantyúk: fémből vagy műanyagból készülnek, s gyakran kizárólag díszítésre használatosak, hisz teherbírásuk nem megfelelő (műanyag fogantyúkra általában ez jellemző). A kellék-készítők egy része eleve fölszereli az általa, vagy a szolgáltató által kiválasztott fogantyúkat, más részük viszont ezek nélkül értékesíti a koporsóit. Amennyiben külön vásároljuk meg e díszeket, az előkészítő fázisban rögzítjük (rendszerint 8-as csavarral) a koporsó alsórész oldallapjához.

 

b/ Zsanér és zárócsavar: a koporsó lezárásához szükséges, de díszként is funkcionáló elemek.

A zsanér készülhet lemezből vagy műanyagból; koporsónként kettő vagy négy darabot használunk fel. A zárócsavar egy kb. tízforintos nagyságú, díszes fej-részbe rögzített 20-25 mm-es facsavar. Egyes - főként külföldről származó - koporsó-típusoknál a lezárást négy, 40-60 mm-es díszes csavarral oldhatjuk meg, melyek fejrésze kb. 4 cm-es színezett műanyag.

 

c/ Fém koporsó-betét: a külföldi szállítások nélkülözhetetlen kelléke; anyaga horgany vagy horganyzott lemez. A betétek felső részén az azonosítást lehetővé tevő üveg ablak található.

A betétet ún. lágyforrasztással zárjuk le, melynek lényege, hogy egy olvasztott pótfémmel kapcsoljuk össze a fém-részeket. A forrasztási hőmérsékletnek mindig az alapanyag olvadáspontja alatt kell lennie (általában a forrasztási hőmérséklet: 450°C). A lágyforrasztással erős kapcsolatú, vízzáró összekötés keletkezik; ezt határozza meg a külföldi halottszállítás feltételeként az 1937-ben kiadott ún. Berlini egyezmény, melynek 3. cikkelye kimondja: "a fémkoporsót azután légmentesen lezárják (leforrasztják) és egy fakoporsóban úgy rögzítik, hogy az abban ne mozoghasson".

 

 

 

4.1.6.3.  Az urnák

Az urnák - díszurnák - a porhüvelyeket foglalják magukba, megadva ezzel az urnás temetés esztétikai megjelenésének is a kellő méltóságot. A portégelyek mérete megadja az urna belső méretét. A külső formát és a színt semmilyen korlát nem köti, mégis általában a hagyományos formákat alkalmazzák. Az urnák díszítése lehet ráillesztett (öntés során kialakított) motívum, festett dísz, vagy körbefutó fonaldísz. A faurnákat véséssel vagy intarziával díszítik.

 

Formájuk alapján az urnák lehetnek hengeresek vagy szögletesek (négy-, hat-, nyolcszögletű).

 

Az urnákat csoportosíthatjuk anyaguk szerint is:

A/ Fémurnák

Vaslemezből készül urnák - préselik, nyomógépen formázzák majd felületkezelik, színezik vagy lakkozzák.

 

Színesfém-urnák  - sárgarézből vagy vörösrézből készülnek; az egészen egyszerűek is igen elegánsak. A rézlemezekből kialakított formákat időnként fával is kombinálják; kialakításuk és díszítésük formagazdagságot eredményez.

 

Könnyűfém-öntvény urnák - általában alumínium-öntvények, melyeknek jellemzője a magas korrózióálló-képesség. Festhetők, díszíthetők.

 

Bronzöntvény urnák - a legértékesebb urnák; két fél részből forrasztják össze, majd felszínét polírozzák.

B/ Kerámia-urnák

Az urnák készülhetnek szintetikus agyagból illetve ún. bánya-agyagból.

A készítés technikája alapján megkülönböztetünk kézzel formázott, öntött vagy “gépi beformázással készült” urnákat.

Az elkészített nyers terméket 800 -1000°C-on égetik, ez az ún. zsengélő égetés.

A kiégetett formát mázzal látják el, mely egy vízzáró réteget képez. A máz egy magasabb hőmérsékleten (900-1200°C) üvegesedő szilikát-fajta.

 

Nemrégiben néhány gyártó egy olyan speciális masszát fejlesztett ki, mely alacsony hőmérsékleten égethető ki, ezáltal a kész urna a nyugalmi időszakon belül szétporlik, nem úgy, mint a kerámia urna.

 

A díszítés lehet plasztikus vagy festett; a festett motívum kerülhet a máz alá vagy felé. A díszítés beégetése 680-800°C-on történik.

 

Kapható urna mázas és máz nélküli változatban is. Leggyakrabban fehér színben készülnek, bár egyre több helyen találkozhatunk színes urnákkal; formájukat tekintve is egyre nagyobb belőlük a választék. A leginkább keresett díszítő motívumok a hagyományos vallási szimbólumok, de akadnak színes képet vagy feliratot hordozó urnák is.

 

Külön típusként kell megemlíteni a porcelán urnákat, melyek magas földpát és kaolin tartalmú agyagból készülnek. Az alapanyag lehet szintetikus, illetve tiszta porcelán-föld, melyet Kínában bányásznak. Gyártási technológiája, díszítése megegyezik az előzőekben leírtakkal, égetési hőmérséklete azonban sokkal magasabb (1430°C). Ellentétben a kerámia urnákkal, a porcelán urnáknál a mázat égetik alacsonyabb hőmérsékleten.

 

C/ Kőből készült urnák

Természetes kőből készült urnák - ezek márványból vagy gránitból vannak; kerek vagy szögletes formára alakítják, de a kő kiválasztása már meghatározza a
kész urna külső megjelenését. A hengeres urnákat egy darabból, esztergálással készítik, majd polírozzák.

      A márvány urnákat nem ajánlott kitenni a külső környezeti ártalmaknak, mert színük
      erősen megváltozik. Ilyen helyeken ajánlatosabb gránitot használni.

 

Mesterséges kőből készült urnák - anyaguk márványőrlemény és műgyanta keveréke; ezt formába önti, keményedés után a kész urnát csiszolják és festik.

 

D/ Faurnák

Alapanyagként dió-, cseresznye- és hársfa ajánlott. Formai megjelenése és a díszítése igen
sokféle lehet. Hazánkban elég ritkán használt urna-fajta.

 

E/ Egyéb anyagból készült urnák

Ide sorolhatjuk azokat az urnákat, melyeket üvegből vagy műanyagból készítenek.

Időnként kísérleteznek egyéb anyagokkal is; legjobb példa erre a néhány évvel ezelőtt megjelent, vesszőből fonott urnatartó.

 

 

 

4.1.6.4.  Az urnaterítők

Funkciójukat tekintve a szemfedelek megfelelőjeként jelennek meg. Anyagukban is hasonlóak, bár itt jóval gyakrabban használnak áttetsző illetve tüll anyagokat, hogy látható legyen az urnatartó. Mintázatuk készül hímzéssel, rávarrt díszekkel, szitázással; rendszerint rojtokkal díszítettek. E textil-termék szinte kizárólag fehér színben van fogalomban, mintázata a fehér mellett általában arany vagy ezüst színű.  

Hazánk egyes helyein az elhunyt adatait urnaszalagon tűntetik fel.

 

 

 

4.1.6.5.  Sírjelzők, sírtáblák

A/ Sírjelzők (sírjelek)

Formájuk szerint beszélhetünk: keresztekről, fejfákról; ismerjük még ezen túl a ritkábban használt kopjafát is.

 

Pácolt vagy natúr színben, puha vagy kemény fából (rendszerint tölgy, bükk, fenyő) egyaránt megtalálhatók a gyártók kínálatában. Ezeket rendszerint két vagy több darabból illesztik össze. Egyes vidékeken kovácsoltvasból vagy öntvényből is készítenek sírjelzőket.

 

Általában díszítés nélküliek, egyszerű formájúak. Ha mégis valamilyen mintát hordoznak, azt préseléssel, marózással vagy faragással készítik el.

A fejfáknál rendszeresen, de időnként a kereszteknél is alkalmazzák az ún. sátortetős megoldást, mely megvédi a sírjelzőt illetve a táblát az eső okozta károsodástól.

 

Népi hagyományokat őrző sírjelek a kopjafák. Tekintettel arra, hogy a fa bizonyos idő után elkorhad, csak a múlt századból maradtak fenn ilyen emlékeink.

Szerkezetileg öt részt lehet a kopjafákon megkülönböztetni: fejrész, homlok, eresz, törzs, láb.

A hozzáértő számára a fejfa a motívumain keresztül sok mindent elmond arról a személyről, akinek azt készítették. Így leolvasható az elhunyt neme, kora, foglalkozása, stb.

Felületkezelésük során is különös megoldásokkal találkozhatunk: a fát égették vagy marha májjal kenték be.

Megújulni látszik a kopjafa-állítás hagyománya; a Hajdú-Bihar megyei Hajdúböszörményben például több százra tehető az újonnan állítottak száma.

 

A régi hagyományokat tükrözik és európai hírűek a szatmárcsekei temető csónak alakú fejfái és a balatonudvari temető kőből faragott, szív alakú síremlékei.

 

 

B/ Sírtáblák

A sírtáblák az elhunyt nevének, életkorának, születési illetve halálozási időpontjának feltűntetésére szolgálnak. Előfordul olyan kérés, hogy ezek az adatok közvetlenül a sírjelzőre kerüljenek.

A sírtábláknak is igen széles választéka áll a szolgáltatók és temettetők rendelkezésére. Készülnek fémből (réz, alumínium), műanyagból (fémgőzölve vagy feketében), valamint fűrészpor és műgyanta keverékéből (famintázattal).

A táblát a különféle vallási jelképek (kereszt, kehely, örökláng) és feliratok díszíthetik.

 

 

 

4.1.6.6.  A  textiltermékek (koporsóbélések, szemfedelek, urnaterítők) anyagai

A szolgáltatás színvonalas elvégzéséhez különböző textiltermékek felhasználása társul. Ezek anyaga, színe, mintázata, vastagsága illetve mérete és díszítettsége a temetés formájától és a kialakult helyi szokásoktól függően igen változatos.

 

A termékeket csoportosíthatjuk alapanyaguk szerint:

természetes anyagúak: pamut, len, kender, gyapjú, hernyóselyem, stb.;

 

mesterséges anyagúak: ezek valamilyen természetes anyagból, (facellulóz, tejfehérje, stb.) készülnek gyártással; ilyenek például a viszkóz, az acetát vagy a kazein;

 

szintetikus anyagúak: ezek alapanyagát is gyártják, elsősorban kőolajból; legismertebbek ezek közül a poliészter, a polietilén és a poliamid.

Az előző anyagok közül lebomlók a természetes anyagok és a mesterséges anyagok nagy része. A szintetikus anyagok legnagyobb része nem bomlik le.

A szolgáltatásunk során felhasznált textilkelmék előállítása szövéssel, kötéssel, hurkolással és nemezeléssel történik. Ezen lapszerű termékek közül a legnagyobb arányban a különböző szövetek kerülnek felhasználásra.

 

A szövetek mintázatuk szerint lehetnek:

Sima felületű, vászonkötésű, egyszínű szövetek (lepedők, koporsóbélések, szemfedők, koszorúszalagok)

      Vászonkötésűnek az olyan szövetet nevezzük, amelyben az alkalmazott fonalak a
      legegyszerűbb módon keresztezik egymást - egyszer fenn, egyszer lenn.

-     Sima felületű, színezéssel mintázott szövetek (koszorúszalagok)

      Ezek úgy készülnek, hogy a sima, általában fehér színű szövetre szitanyomással vagy
      hengernyomással a mintázatnak megfelelő helyre festéket visznek fel. Az alkalmazott            
      színek jellemzően: arany, ezüst, fekete.

 

Sima felületű, hímzéssel díszített szövetek (szemfedél, zászló, drapéria, koszorúszalag)

      Előállításuk úgy történik, hogy a keretre feszített sima, általában fehér szövetre annak
      megfelelő mozgatásával mintát, ábrát varrnak. Az alkalmazott hímzőcérnák színe szerint
      ezek fehérek, feketék, ezüst vagy arany színűek.

 

Felületén mintázott szövetek - jacqard (ejtsd: zsakárd) szövetek (szemfedelek, zászlók, drapériák)

      Ezeket úgy szövik, hogy különböző fényességű, esetleg különböző színű fonalakat   
      egymással úgy kereszteznek, hogy azok mintázatot alkossanak. Ezek a szövetek általában
      fehér színűek, esetenként még hímzéssel is díszítettek.

 

A textiltermékek előállítása a következő fázisokból áll:-     szálak kinyerése (gyapotszedés, birkanyírás, stb.) illetve előállítása,

fonás illetve szálhúzás,

kelmeképzés (szövés, hurkolás),

fehérítés, festés, kikészítés,

konfekcionálás.

A kegyeleti termékek konfekcionálásán a kész szövetek méretre szabását, összevarrását és díszítését értjük.

 

A díszítésnél használt rövidáruk:

zsinórok,

paszományok,

rojtok.

 

A kegyeleti termékeknek az alábbi követelményeknek kell megfelelniük:-     megfeleljenek az alkalmazásukból eredő funkcióknak;

legyenek megfelelő vastagságúak, szükség szerint átlátszatlanok;

csomagolásuk tegye lehetővé a bemutatásukat, de nyújtson megfelelő védelmet a tárolás és a szállítás alatt;

az "eltemetett" textilekre vonatkozó környezetvédelmi előírások szerint ezeknek lebomlóknak kell lenniük; a szintetikus anyagok közül csak azok felelnek meg ennek a követelménynek, melyeket speciálisan kezelnek (a gyártó tanúsítványt ad erről);

az iroda, a bemutató és a ravatalozó felszereléséhez, díszítéséhez használt textíliákkal - elsősorban drapériákkal, függönyökkel - szemben az elvárás a tetszetősség mellett a tartósság.

 

4.2.    Halottátvétel-átadás, halottszállítás

4.2.1. A halottak tárolása, hűtés   

Azt, hogy az elhunyt tárolását, hűtését hol kell megoldani, a halál-eset bekövetkezésének helye határozza meg.

 

 

4.2.1.1.  Egészségügyi intézményben történt halál esetén

A halál beálltát követő 2 órán keresztül az elhunyt a kórházi osztályon marad. Ezt követően szállítják le a kórház pathológiájára a lábcédulával ellátott holttestet, ahol az átvétel végző a nyilvántartó könyvben rögzíti a személyi adatokat, az elhalálozás helyét (az osztály nevét). Az adminisztrációs munka végeztével helyezik el az elhunytat a halott-hűtőben, ahol 3-5°C-on tartják a testet.

 

A hűtés megoldható terem-hűtőben, de egyre több helyen használják a fiókos (fakkos) hűtőt.

 

A hűtőben ruha nélkül, lábcédulával ellátva tárolják a halottakat. A pontos azonosíthatóság és nyilvántartás érdekében egy táblán jelölik az egyik lábcédula elhelyezésével azt, hogy a hűtő mely részébe került az elhunyt.

 

Abban az esetben, ha a temetésre kötelezettek illetve jogosultak a jogszabályban előírt határidőn belül nem intézkednek a halott eltemetéséről, a testet egy olyan hűtőben helyezik el, ahol biztosítani tudják a hosszabb távú tárolást (itt már 0°C alatti a hőmérséklet). Az elhunytak tárolása ebben az esetben is legfeljebb 30 nap, ugyanis az egészségügyi intézmény köztemetést köteles kezdeményezni.

 

 

4.2.1.2.  Egészségügyi intézményen kívüli halál esetén

Amennyiben a halottvizsgálatot végző orvos kórboncolást lát szükségesnek, úgy az elhunytat a kórház hűtőjében, illetve - ha a boncolás feltételei adottak és a szükséges engedélyek is rendelkezésre állnak - halottasházban helyezik el. Az ezzel kapcsolatos teendőket és előírásokat lásd az előző pontnál.

Ha nem történik boncolás, a szolgáltató az orvos utasításának megfelelően halottasházba vagy az általa üzemeltetett hűtőbe szállítja az elhunytat.

 

Nagyobb helyeken a halottasházak hűtői a kórházaknál bemutatott formák valamelyike szerint üzemelnek (terem-hűtő, fiókos hűtő). Kisebb településeken, falvakban a hűtést 1 illetve 2 férőhelyes hűtővel oldják meg, mely gyakran a ravatal-asztal szerepét is betölti.

 

Saját hűtő kizárólag megfelelő engedélyek birtokában létesíthető. Előremutató megoldás lenne, ha a jogszabályok lehetővé tennék a temetkezési szolgáltatóknak az engedélyezett telephelyükön történő hűtő-létesítést és -üzemeltetést (ahogy ez külföldön bevált gyakorlat). Meg kell jegyezni, hogy a telephely “védőtávolságára” vonatkozó szabályok rendeleti megállapítása illetve kihirdetése még nem történt meg.

 

Ha az elhunyt elhelyezésére több lehetőség van (saját hűtő, halottasház, stb.), a megrendelőket minden esetben pontosan tájékoztatni kell arról, hogy a temetkezési vállalkozó hová szállítja a halottjukat.

 

 

4.2.2. A halottak átadása, átvétele, azonosítás    

A temetkezési vállalkozó az elhunytak átadása illetve átvétele során mindkét pozícióban szerepelhet. Tevékenységének e részterületén minden esetben kiemelkedően fontos az elhunyt azonosítása.

 

A személyazonosság igazolására élők esetén a személyi igazolvány (vagy egyéb okmány) ad lehetőséget, míg elhunytak esetén erre a halottvizsgálati bizonyítvány és a halotti anyakönyvi kivonat, illetve a lábcédula szolgál.

 

                                            LÁBCÉDULA MINTA!!!

                                                Mindkét oldala

 

Egészségügyi intézményen kívüli halál esetén a halottvizsgálatot végző orvos állítja ki és helyezi el a lábcédulákat az elhunyt két végtagján: egyik kezén és az ezzel átellenes lábán. A kereskedelmi forgalomban kapható lábcédulák vízhatlan bevonattal készülnek, a borítás levétele nélkül tölthetők ki. A temetkezési szolgáltató a lábcédula kiállítására nem jogosult!

 

Lakáson történő elhalálozás esetén az azonosításban természetesen segítségünkre vannak a jelen lévő hozzátartozók illetve ismerősök. Az átvételnél - az azonosításon túl - célszerű egy leltárt készíteni az elhunyt ruházatáról.

 

Amennyiben az orvos a lábcédula elhelyezését elmulasztaná, úgy e feladat a halottszállítást végző munkatársakra hárul. Lábcédula nélkül az elhunytat tilos elszállítani.

 

Az elhunytat az előírtak szerint szállítjuk a halottasházba illetve a kórház pathológiájára. Itt a helyi előírásoknak megfelelő nyilvántartásba vétellel történik meg a holttest átadása; általában megjelölésre kerül az elhunyt adatain túl a beszállítást végző vállalkozás és alkalmazottjának neve, az átvétel időpontja. Ha a halottasházba már a kiválasztott kellékekkel együtt szállítjuk az elhunytat, a kellékekről készítsünk szállítólevelet illetve átadás-átvételi jegyzőkönyvet, melyben az átadó és az átvevő aláírásával igazolja a kellékek sérülésmentes átadását illetve átvételét. Ugyancsak rögzítsük, ha okmányokat adunk át a holttesttel együtt (pl. halottvizsgálati bizonyítvány).

 

Az elhunytakat a tárolás helyén temetésre vagy hamvasztásra történő szállítás céljából vesszük át.

Az azonosítást természetesen ebben az esetben is a lábcédula segítségével végezhetjük el. Mindig gondosan egyeztessük a munkalapon szereplő adatokat - nem csupán a nevet, hanem a születés és halálozás időpontját is! - a lábcédula adataival. Ellenőrizzük mindkét lábcédula meglétét, s csupán azok egyezősége esetén vegyük át a holttestet.

Ha lehetőségünk van rá, a temetésfelvétel során készítsünk fénymásolatot az elhunyt személyi igazolványáról, így a fénykép-másolat is segítségünkre lehet az azonosításban.

 

Az azonosításra a temetést megelőzően és a hamvasztóüzemi átadáskor is sor kerül. Az utóbbi esetben a hamvasztóüzemi alkalmazott a lábcédulák alapján veszi át az elhunytat.

A temetést megelőzően - a ravatalozás előtt - a vállalkozó újból ellenőrzi a lábcédulákat, összevetve azok adatait a munkalapon vagy a számlán szereplőkkel.

A felravatalozás után a temettető vagy az általa megjelölt személy azonosítja az elhunytat. Ezt minden esetben el kell végezni, még akkor is, ha zárt koporsóval történik a ravatalozás. Az azonosításról és a kellékek meglétének igazolásáról készítsünk feljegyzést - akár a munkatársaknak kiadott munkalap alsó részén -, s írassuk azt alá az azonosítást végző személlyel.

 

Hamvasztás után az elhunyt földi maradványainak azonosítására az urnában elhelyezett kerámia lap, valamint a műanyag betét tetején feltűntetett adatok szolgálnak. A hamvak átvételekor és a temetést megelőzően a fedőlap adatai alapján végezhetjük el az azonosítást, s ugyancsak így azonosíttathatjuk a hamvakat a temettetővel.

 

 

 

4.2.3. A halottszállítás eszközei

A temetkezési szolgáltatók által használt tehergépkocsik speciális járművek. A rakodótér rögzítve van a járműre, nem szabad csererakfelületet használni (kivehető szállítódobozzal történő megoldást nem engedélyeznek). Az utastér és a holttest raktere között stabil, fix, bonthatatlan kötéssel bíró falfelületet kell kialakítani, folytonos illesztéssel zárt részt kell képezni. A burkolatnak fertőtleníthető, könnyen tisztítható fém vagy műanyag lemezből kell készülnie. A fertőtlenítés és mosás miatt egyszerű szerkezeti megoldásokat alkalmazzunk. A rakodótérben csak az elhunytat, a koporsót és a hozzá tartozó tárgyakat szabad szállítani (pl. koszorúkat). Fontos, hogy a jármű jól zárható ajtóval legyen ellátva.

A koporsót vagy koporsókat úgy kell rögzíteni, hogy megakadályozzuk az elmozdulást. (Vhr. 44.§ (2) bek.)

 

A külföldről behozott gyári kialakítású autók természetesen megfelelnek ezeknek az előírásoknak.

 

Sokan használják az autóikat reklámhordozóként. A feliratok legyenek szolídak, visszafogottak, tartsuk szem előtt a reklámra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, azaz csak a vállalkozó (cég) nevét (logóját), telephelyének címét, telefonszámát és a temetkezés szót szabad feltűntetni (Vhr. 45.§ (2) bek.). Járműveink feliratozásaként használhatunk mágnes-táblákat is. 

 

Amennyiben gépjárművünket halottszállító autóvá kívánjuk átalakítani és levizsgáztatni, a következők szerint kell eljárnunk:

 

 

a/ Kérelemmel kell fordulni az illetékes ÁNTSZ-hez az alábbiak szerint:

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

ÁNTSZ ..................  Városi Intézete

r é s z é r e

                                                                                                                  Tárgy: Hatósági engedélyezés

 

 

Alulírott a ……….................................. cég képviseletében azzal a kérelemmel fordulok T. Címhez, hogy az Intézet szíveskedjen megvizsgálni  a vállalkozásom tulajdonában lévő - egyedileg átalakított - ...............….. forgalmi rendszámú …………...................... típusú zártszekrényes tehergépjárművet abból a szempontból, hogy az megfelel-e a közúti halottszállítás humán egészségügyi követelményeinek.

 

Kérésének megfelelő időpontban a nevezett gépjárművet megtekintés céljából előállíttatom az Intézet udvarára.

 

A jelen kérelmen lerovom az (1.500.- Ft) illetéket.

 

Kelt ............................................……..

 

Tisztelettel:

 

                                                                                                   ……………………………………………..

                                                                                                                       cégszerű aláírás

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------                                         

 

 

 

b/ A kérelemre a szemle alapján egy okiratot ad ki az Intézet, melyben igazolja, hogy az átalakított tehergépkocsi közúti halottszállításra alkalmas.

 

 

 

c/ Az igazolás beszerzését követően az illetékes Közlekedési Felügyelethez kell kérelmet kell benyújtani, melynek tárgya műszaki átalakítási kérelem:

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

……………………….. Megyei Közlekedési Felügyelet

 

r é s z é r e                                                                                                            Tárgy: Műszaki átalakítási kérelem

 

 

Alulírott ................................... a ............................................(cég) képviseletében azzal a kérelemmel fordulok T. Címhez, hogy a cég tulajdonát képező ........…………………… forgalmi rendszámú, ................................ típusú (alvázszám: .................................., motorszám: ..................................., gyártási év: ...................) gépkocsi  ...  halott  +  ... személy szállítására alkalmas halottszállító gépjárművé történő átalakítását a mellékelt műszaki leírás alapján engedélyezni, s ennek tényét a forgalmi engedélybe bejegyezni szíveskedjék.

 

Kelt ..................................……………..

 

 

Tisztelettel:

 

 

                                                                                                        ………………………………………….

                                                                                                                       cégszerű aláírás

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

A kérelemhez csatolni kell az ÁNTSZ igazolását, valamint egy műszaki leírást, mely röviden tartalmazza:

az átalakítás célját - hány fő + hány halott szállíthatósága a cél -,

a változtatásokat és a technikai megoldásokat - pl. ülések beépítése, lemezelés mikéntje, a raktér tagoltsága, felszereltsége, stb.

mellékelni kell egy műszaki vázlattervet, mely rajz formájában tartalmazza a leírásban rögzítetteket.

d/ Az átalakítást a Közlekedési Felügyelet határozattal engedélyezi, melyben pontosan előírja a szükséges munkálatokat, s felhívja a tulajdonost soron kívüli időszakos műszaki vizsgára, melyen az átalakítást követően kell megjelenni (előzetes mérlegelés után).

 

Miután az átalakítás elkészült, a Felügyelethez bejelentjük az átalakítás megtörténtét, egyben csatoljuk az átalakítást végző szakműhely “minőségi tanúsítványát” arról, hogy a szakszerű átalakítást ők végezték. A Felügyelet egy Adatlapot állít ki, mely a járműadatokon túl egy záradékban rögzíti, hogy átalakítás történt (halottszállítóvá lett átalakítva, szállítható koporsók száma: ...., saját tömeg illetve a szállítható személyek száma eltér a típus, kódszám szerinti értéktől), valamint tanúsítja a sikeres műszaki vizsga letételét.

 

A határozat szerint a vizsga után a gépkocsi forgalmi engedélyébe - a Hivatalos feljegyzések részbe - a következőket jegyzik be:

 

"A ...... megyei KF. .................... sz. eng. alapján halottszállítóvá alakítva, szállítható koporsók száma: .... db. Saját tömeg: ........ kg."

 

A Vhr. 44. §-a értelmében csak e bejegyzés birtokában beszélhetünk halottszállító gépkocsiról.

Annak, hogy vállalkozásunk működési engedélyt kaphasson előfeltétele, hogy rendelkezzünk egy ilyen gépjárművel (Vhr. 47.§).

 

A halottszállítóvá történt átalakítás bejegyzése a fentieken túl elengedhetetlen ahhoz, hogy erre az autóra vonatkozó súlyadó-fizetési kötelezettségünk alól mentesüljünk (a halottszállító gépkocsik után ugyanis nem kell súlyadót fizetni).

 

 

 

4.2.4. Belföldi halottszállításA halottszállítás estei:

a haláleset helyéről (lakás, közterület) egészségügyi intézménybe vagy halottasházba,

a tárolás helyéről temetésre vagy hamvasztásra,

exhumált elhunyt áthelyezésre vagy hamvasztásra történő szállítása,

külföldről Magyarországra illetve Magyarországról külföldre.

 

4.2.4.1.  Szállítás gépkocsival

Ismétlésként megemlítjük és nyomatékosan felhívjuk a figyelmet a halott átadás-átvétel jelentőségére valamint arra, hogy kizárólag speciálisan kialakított halottszállító járművel történhet a szállítás (ennek szabályait lsd. az előző pontnál).

 

Az elhunytakat a haláleset helyéről kell elszállítanunk kórházba vagy halottasházba, vagy e helyről - a hozzátartozók által leadott ruhában, temetésre illetve hamvasztásra előkészítve - a temetés helyére vagy a hamvasztóüzembe.

 

Az elhunyt bekoporsózását a következők szerint végezzük: az előírt műanyag szállítózsákot szétnyitjuk, szétterítjük a koporsóban. A holttestnek a koporsóba történő befektetése során a koporsóaljat (szállító koporsót) közvetlenül az elhunyt fekvőhelye (feltalálási helye) mellé tesszük, majd a lábak összefogásával és a karok fej melletti biztonságos megfogásával egyszerre emelve tesszük bele a testet. A szállítózsák cipzárját összezárjuk, majd a szállítókoporsó tetejét lecsukjuk illetve az aljra rátesszük a tetőt és gondosan lezárjuk; zárt koporsóban visszük az elhunytat a szállító járműig.

 

A gépkocsiban rögzítjük a koporsót az elmozdulás ellen; ez történhet hevederrel vagy rögzítő tüskékkel.

 

A szállításhoz két személy szükséges; lehetőség szerint megszakítás nélkül kell a célállomásig eljutni.

A rendeltetési helyre történő megérkezéskor előírás szerint adjuk át az elhunytat. A kísérő papírokat a megbeszéltek szerint az illetékesnek kell leadni.

 

Meg kell említeni, hogy ha szállítás közben megállásra kényszerülünk, akkor lehetőség szerint egy félreeső helyet válasszunk, s legalább az egyik szállító mindig maradjon a járműnél. A koporsót ebben az esetben is csak nyomós ok miatt lehet a járműből kipakolni.

 

A gépkocsivezető munkaidejére vonatkozó rendelet értelmében a következő szabályokat kell betartani:

3 óra folyamatos vezetés után 40 perc, 4,5 óra vezetés után pedig 1 óra pihenőidőt kell beiktatni;

24 órából összesen 9 órát lehet vezetni;

egy hét alatt a vezetéssel töltött idő összesen 56 óra lehet;

6 napi vezetés után 24 óra pihenőt kell tartani.

 

 

 

4.2.4.2.  Szállítás vasútonA halottszállítás egyik, de igen ritkán előforduló formája a vasúton történő szállítás. A MÁV Vasúti Árufuvarozási Üzletszabályzat 6. sz. Mellékletét - A feltételesen fuvarozható tárgyakról - idézzük: ”Az emberi hullák fuvarozásának az általános szabályoktól eltérő különleges feltételeit közegészségügyi és kegyeleti szempontok indokolják.

Emberi holttestet csak kettős koporsóban szabad fuvarozásra feladni. Belső koporsónak kellő szilárdságú, teljesen résmentes fémlemez koporsót szabad használni. A belső koporsót légzáróan kell lezárni, azon légzáróan záró üvegbetétet szabad alkalmazni. Ezt a koporsót fémből vagy fából készült külső koporsóba kell helyezni.

 

Emberi holttestnek hamvasztás céljából történő fuvarozásánál a halottat egyszerű elégethető műanyag- vagy fakoporsóba (koporsóaljba) kellő szilárdságú fémből készült külső szállítókoporsóba kell helyezni. A külső koporsót légzáróan kell lezárni.

A feladás alkalmával az illetékes hatóság által kiállított halottszállítási engedélyt kell a vasúttársaságnak átadni, amelyet a vasúttársaság a hulla kiszolgáltatása alkalmával a címzettnek kiad.

A feladás alkalmával a halottszállítási engedélyen kívül a halottvizsgálati bizonyítványt is a fuvarlevélhez kell csatolni és a kiszolgáltatás alkalmával mindkettőt a címzettnek ki kell adni.

Az elhamvasztott holttestnek hamvait tartalmazó urnák fuvarozásához engedély nem szükséges.

A fuvaroztató kívánságára a vasúttársaság köteles közölni, hogy az elhunytat melyik vonattal továbbítják.

A hullaküldeményeket állomási elszámolás esetén csak "Bérmentesítve" bérmentesítési előírással veszi fel fuvarozásra a vasúttársaság. Utánvéttel a küldemény nem terhelhető meg.

Ha a vasúttársaság megállapítja, hogy az áru fuvarozásához szükséges különleges feltételeket nem teljesítették, az áru felvételét meg kell tagadni és a fuvaroztatót a hiányosságok pótlására fel kell szólítani, ha nem teljesíti, a vasúttársaság az áru felvételét megtagadja.

Hullát fedett kocsiban kell fuvarozni. A kocsiba csak a küldeményhez tartozó tárgyakat szabad berakni. Ugyanazon a feladási állomáson ugyanarra a rendeltetési állomásra egyidejűleg feladott több hullát a vasúttársaság jogosult egy kocsiban fuvarozni. Csukott halottas kocsiban feladott hulla nyitott vasúti kocsin fuvarozható.

 

Hullaküldeményhez kísérő adható, az árukíséretre vonatkozó szabályokat a VÁSZ 18.§-a tartalmazza. A vasúttársaság kísérő adását írhatja elő a hullaküldeményhez, ha a fuvaroztató a fuvarlevélbe írt nyilatkozattal nem vállal kötelezettséget arra vonatkozóan, hogy a hullát a rendeltetési állomáson az előírt határidőn belül elviszik.

 

Ha a vasúttársaság a hullát nem az általa megjelölt vonattal továbbítja, a változásról a címzettet költségmentesen távirattal értesíteni köteles és viseli az ezzel kapcsolatos kárt.

A rendeltetési állomáson a hullaküldemény megérkezéséről, feltéve, hogy nem kísérővel érkezett, a vasúttársaság a címzettet haladéktalanul értesíteni köteles.

 

A címzett köteles a hullaküldeményt az értesítés megtörténtétől számítva a nappali időszakban hat órán belül az állomásról elvinni. E rendelkezés szempontjából nappali időszaknak számít a 8 és 18 óra közötti időszak. Ha a hullát az előzőekben foglalt határidőn belül nem viszik el, azt a rendőrhatóságnak kell átadni.

A címzett köteles gondoskodni az egészségügyi és egyéb hatósági szabályok megtartásáról.

 

A hatályos szabályok szerint (2002-ben)  pl. egy 335 km-re történő szállítás költsége (5 tonnás minimum díjtételben) : 54.850.- Ft, a kísérő menetdíja: 4.000.- Ft (1.000.-Ft/100 km), a mosás, fertőtlenítés díja: 16.000.- Ft.

 

Vasúton konténerben történő halottszállítás nem megengedett.”

 

 

4.2.4.3.  A szállítás költségeinek viselése 

A haláleset helyéről a halottasházba történő szállítás esetén - amennyiben az orvos nem ír elő boncolást - a szállítás költségét a megrendelő fizeti.

Amennyiben kórbonctani vizsgálatra kerül sor - az illetékes kórház vagy rendkívüli halál esetén a boncolást elrendelő hatóság fizeti a szállítást.

Halottasházból vagy kórházból a temetés helyére vagy a hamvasztóüzembe történő szállítás költsége minden esetben a temettetőt terheli.

 

A kórházba történő beszállítás költségeként az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III.3.) Korm. rendelet alapján a vállalkozót az alábbi összegek illetik meg:

ha a szállítás közigazgatási határon belülről történt: 4.600.- forint,

ha a szállítás közigazgatási határon túlról történt: 6.900.- forint.

 

 

 

4.2.5. Nemzetközi halottszállításAmennyiben az elhunytat külföldre kell szállítani, az alábbi egyezményeket kell szem előtt tartani:

Az 1937. február 10-én aláírt, a halott-szállításról szóló nemzetközi egyezmény (Berlini egyezmény), melyhez a következő országok csatlakoztak: Belgium, Ausztria, Egyiptom, Németország, Franciaország, Olaszország, Mexikó, Portugália, Románia, Svájc, Csehszlovákia és a Kongói Népi Demokratikus Köztársaság.

Az 1973. október 26-án született, a halott-szállításról szóló európai egyezmény (Strassburgi Egyezmény); az egyezmény 1975. november 11-én lépett életbe, miután hét ország aláírta.

Ezek mellett kétoldalú egyezmények is születtek e tárgykörben.

Külföldi halottszállításhoz a következő dokumentumok szükségesek:

halottvizsgálati bizonyítvány,

halotti anyakönyvi kivonat,

arra vonatkozó hatósági-orvosi tanúsítvány, hogy a halottszállításnak egészségügyi szempontból nincs akadálya (ÁNTSZ),

konzuli engedély,

befogadó nyilatkozat a célállomás temetőtől,

egységes vámáru nyilatkozat (Vám és Pénzügyőrség).

 

Ezeken túlmenően szükség lehet még a következőkre:

-     légi szállításnál a célországi fogadóra vonatkozó adatok,

a célország előírásai szerinti kiegészítő koporsózási szabályok betartása (pl: balzsamozás).

A külföldre történő szállításhoz az illetékes ÁNTSZ - külön kérelemre kiadott - engedélye szükséges. A kérelemnek tartalmaznia kell: az elhunyt nevét, utolsó lakhelyét, a halált okozó betegség megnevezését, a halál napját, a szállítás induló- és végállomását, a szállító jármű megjelölését és a szállítmány kísérőjének a megnevezését.

A kérelemhez csatolni kell a halottvizsgálati bizonyítványt vagy a halotti anyakönyvi kivonatot.

 

Az ÁNTSZ engedélye két példányban készül; egyiket a halott kísérőjének kell átadni a halottvizsgálati bizonyítvánnyal illetve a halotti anyakönyvi kivonattal együtt. A másik a kérelemmel együtt az irattárba kerül.

Az engedélynek a szállítás feltételeit is meg kell határozni; ezek meglétét a szállítás megkezdése előtt ellenőrizni kell. (Vhr. 46.§ (1) - (3) bek.)

 

A külföldről Magyarországra való szállításhoz az engedélyt a magyar külképviseleti hatóság adja ki. A belföldi helyközi szállítás szabályainak betartásán túl a kettős koporsó alkalmazása is kötelező. A rendeltetési helyen az ÁNTSZ a szállítmányt ellenőrzi, a halottszállítási engedélyt bevonja és megőrzi. Az ÁNTSZ-t a temető fenntartója illetve üzemeltetője értesíti a holttest megérkezéséről. (Vhr. 46.§ (4) bek.)

 

A Berlini Egyezmény alapján a szállítás során a következő rendelkezéseket kell betartanunk:

Az elhunytat fémkoporsóban kell szállítani.

A koporsó aljának egy legalább 5 cm vastagságú, valamilyen savmentesítő anyagból lévő réteget kell tartalmaznia.

A felszívó réteg mellett antiszeptikus szert kell tartani.

Ragályos betegségben elhunyt személyt antiszeptikus szerrel átitatott lepedőbe kell csavarni.

A fémkoporsót légmentesen le kell zárni, s egy fakoporsóban úgy kell rögzíteni, hogy ne mozdulhasson el.

A külső (fa) koporsónak legalább 3 cm vastagságú deszkákból kell lennie, melyeket úgy kell összeragasztani, hogy a koporsó vízhatlan legyen.

A fakoporsót 20 cm-enként csavarokkal kell lezárni, ezen felül fémpántokkal kell a zárást biztosítani.

Azon személyek, akik pestis, kolera, fekete himlő vagy kiütéses tífusz következtében hunytak el, legkorábban egy évvel a halál beálltát követően szállíthatók.

A halottszállítás leggyakrabban szárazföldön, halottszállító autóval történik. Külön formaként ismeretes még a légi vagy tengeren történő szállítás; ritkán előforduló módja a külföldre történő halottszállításnak a vasúton történő szállítás.

 

 

Vasúti szállítás (részletek a VÁSZ-ból)

“Olyan külföldi államokból származó hullaküldeményeknél, amely államokkal a halottszállítási engedélyek kölcsönös elismerését megállapodás biztosítja, az illetékes külföldi hatóság által kiállított halottszállítási engedély elégséges.

Külföldre történő fuvarozáshoz a belföldi szállításnál említett iratokon kívül a rendeltetési állomás országának Budapesten lévő külképviseleti hatóság által kiállított szállítási engedély is szükséges.

Halottnak külföldről Magyarországra történő feladása alkalmával az illető ország magyar külképviseleti hatósága (követség, konzulátus) által kiállított halottszállítási engedélyt kell a vasúttársaságnak átadni.”

 

 

Tengeren történő szállítás

Érdekességként említjük meg ebben a témakörben a tengeren történő szállítást. A nemzetközi szabályok szerint bekoporsózott elhunyt csak úgy szállítható, ha az sem az utasokat, sem a legénységet nem zavarja, és a szállítmány élelmiszerrel vagy élvezeti cikkekkel nem kerül kapcsolatba.

Ugyancsak kuriózumként tekintsük át, hogy mit kell tenni, ha a haláleset a hajó fedélzetén történik. A nemzetközi vizeken közlekedő hajó fedélzetén a nemzetközileg kötelező érvényű, tengerjogi rendelkezések mellett azon ország szabályai érvényesek, melyek zászlója alatt a hajó közlekedik. Ezen járműveken két koporsót kell szállítani. Amennyiben a haláleset nem pestis, kolera, himlő vagy kiütéses tífusz következménye, s ha a hajó 24 óránál tovább tartózkodik a tengeren, vagy amennyiben a haláleset kevesebb mint 48 órával a hajó megérkezése előtt történik, az elhunytat koporsóba kell helyezni. Különös szabály: az elhunytat fertőtlenítő szerrel átitatott lepedő kell csavarni, s a padlózatot szintén le kell locsolni fertőtlenítő szerrel.  

 

Légi szállítás Főként a tengerentúlra, illetve az igen nagy távolságra történő szállítás formája lehet a légi úton történő szállítás. Ilyen esetekben is a már megismert nemzetközi egyezmények érvényesek. Ezek mellett a légi közlekedési társaságok rendelkezéseit is célszerű megtudnunk. Többek között előírás lehet, hogy az ólomkoporsóban legyen egy nyomáskiegyenlítő szelep, vagy hogy a koporsót egy szokványos teherszállítmányként kell becsomagolni. A vám-rendeleteket betartva, a nemzetközi előírásoknak megfelelő és a célország által előírt dokumentumokat kell beszereznünk.

 

 

 

4.3. Ravatalozás

4.3.1. Az elhunytak temetésre történő előkészítése, halottkezelési eljárások, konzerválás

Minden temetkezési szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy a halottak körüli tevékenységét a kívülállók igen kritikusan ítélik meg. Ez még az ügyfélfogadásnál tárgyalt szempontokat is megelőzi jelentőségével. Minden, még oly csekélynek tűnő hibával és figyelmetlenséggel a vállalkozó hitelét és ezáltal akár a megbízását is elveszítheti. Ezen mulasztásokat, botlásokat ugyanis a rokonok, ismerősök úgy érzékelik és értékelik, mint a tisztes hagyományok, a kegyeleti jogok megsértését.

Ahogy a vállalkozó hibái negatív módon, az illően és kegyelettel elvégzett tevékenysége  pozitív módon hat ki a megítélésére; mintegy ajánlásként, reklámként jelenik meg az emberek tudatában. Ezért rendkívül fontos ennek tudatosítása mind magunkban, mind a munkatársainkban, hisz nem csak a mi, hanem az ő megélhetésük, munkájuk is függhet ettől.

 

Minden temetkezési vállalkozónak fel kell ismernie, hogy a legjobb reklám a kegyeletteljesen, pontosan elvégzett temetés. Ezért célként kell kitűzni a következőket:

a kegyeletteljes eljárást rutinná kell fejleszteni magunkban és munkatársainkban,

a higiénikus eljárást rutinná kell fejleszteni magunkban és munkatársainkban.

 

Hogyan lesz a tevékenységünk kegyeletteljes? Ha a szolgáltató minden rutinja mellett sem felejti el, hogy -    tevékenységünk tárgya egy olyan ember, akinek még a halála után is megvan a joga ahhoz,
      hogy tisztelettel és illendő módon bánjanak vele,

mindezt olyan hozzátartozók előtt kell tennie, akik éppen most veszítették el azt, akit szerettek, így érthető elvárásuk, hogy elhunyt hozzátartozójukkal szemben tisztelettel és illendő módon viseltessen mindenki, s egyben tekintettel legyen az ő érzéseikre is,

tevékenysége során a gyászolók és a kívülállók figyelmének központjában áll, s ez  minden pillanatban a helyzetnek megfelelő fellépést követel meg.

 

Mitől válik higiénikussá a szolgáltatásunk? Ha saját magunk illetve munkatársaink, valamint a kívülállók egészségének veszélyeztetését kizárjuk. Az ennek biztosításához szükséges eljárásainkat három csoportba sorolhatjuk:

Alapszolgáltatás

Higiéniás gyászszolgáltatás

Thanatopraxiai tevékenység

 

4.3.1.1.  AlapszolgáltatásAz alapszolgáltatás a halál beálltát közvetlenül követő időben történő tevékenységek gyűjtő-fogalma. Ide tartoznak: az elhunyt "rendbetétele", valamint az elszállításának előkészítése érdekében végzett munkálatok, úgymint

az elhunyt leöltöztetése,

a szennyeződött test megtisztítása,

az elhunyt felszíni fertőtlenítése,

kanülök, katéterek és kötések eltávolítása természetesen olyan mértékben, ahogy azt a lehetőségek megengedik,

a hulla-merevség oldása, elváltozások enyhítése,

borotválás,

fogprotézisek behelyezése,

a szemek és a száj átmeneti lezárása,

az ékszerek eltávolítása,

a haj fésülése, formázása,

öltöztetés,

a környezet letisztítása és fertőtlenítése.

A tevékenységünk természetesen mindig függ attól, hogy az elhunytat honnan szállítjuk,  milyenek az ottani körülmények, lehetőségek, s természetesen attól is, hogy mik a megrendelő elvárásai.

 

Minden munkafázis során tartsuk a következőket szem előtt:

a szükséges eszközöket elérhető távolságba kell előkészíteni,

a hozzátartozók által összekészített ruhát kézközelben kell tartani,

mindig használjunk védőruhát, védőeszközöket,

a higiéniai előírásokat szigorúan tartsuk be,

a halott szemérem-tájékát folyamatosan fedjük le,

az elhunytra soha ne helyezzünk oda nem illő tárgyakat,

a lakást, a halottasházat minden esetben higiéniailag kifogástalan állapotba hozva hagyjuk el.

Emeljük most ki az általunk leggyakrabban végzett tevékenységet, az öltöztetést, s lássuk annak a menetét:Első lépésként a teljes öltözetet elérhető távolságba helyezzük. Ha az elhunytat át kell öltöztetni, a levett ruhákat egy műanyagzsákba helyezzük a leltárral együtt. Megvizsgáljuk, hogy az elhunyton található-e ékszer, és ezeket is hasonló módon adjuk át a hozzátartozóknak.

 

Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyűrűk erősen bevágódtak, a következőképpen járunk el:

a gyűrűt beszappanozzuk, és finoman forgatjuk;

ha ezen a módon nem sikerül eltávolítanunk, az ujj és a gyűrű között áthúzunk egy cérnát vagy egy erős szalagot, és kör-körös mozdulatokkal próbáljuk lehúzni;

amennyiben még ez a módszer is eredménytelen maradna, akkor a hozzátartozók tudtával és beleegyezésével levágjuk az ékszert.

Az öltöztetés alatt az elhunyttal végig körültekintően kell eljárni. E tevékenységet mindig két ember végezze. A ruha testfolyadékok általi szennyeződését úgy kerülhetjük el, hogy a szájat és az orrot nedves kendővel letakarjuk.

 

A szoknya vagy a nadrág, illetve a fehérneműk felvételéhez a lábakat egyszerre, óvatosan emeljük fel. A nehezebb halottaknál ajánlatos a testet óvatosan az oldalára fordítani, hogy a ruhadarabokat a csípőig húzhassuk.

 

A felső ruházatot (blúz, ing, zakó) nyitott elejével a halott felsőtestére helyezzük, ahol a nyaki nyílás az alsó testrészek felé fekszik. Mindkét kart egyszerre dugjuk a ruhaujjba, majd az egész ruhadarabot a fejen át hátra vezetjük. Itt adott esetben a felsőtestet kissé megemeljük.

Másik módszer lehet, hogy csak az egyik kart tesszük be a ruhaujjba, a felsőtestet felemeljük, a ruhadarabot a hátán lehúzzuk, és végül a másik kart a ruhaujjba vezetjük.

 

Egyrészes ruhákat először a lábakon és a csípőn át húzzuk fel a felsőtestig, hogy aztán a karokat a ruhaujjakba vezethessük.

 

Befejezésként felkötjük a kendőt vagy a nyakkendőt.

 

Mindig ügyeljünk arra, hogy

az öltözet rendezetten nézzen ki,

a cipzárak és gomblyukak zárva legyenek,

a nyakkendőt, kendőt helyesen kössük meg.

 

4.3.1.2.  Higiéniás gyászszolgáltatásBizonyos értelemben egy jövő-képet szeretnénk a szolgáltatók elé vázolni e szolgáltatás ismertetésével. Meggyőződésünk, hogy azoknak a vállalkozóknak, akik egyre magasabb színvonalon kívánnak megfelelni a megrendelők elvárásainak, széleskörű ismeretekkel kelll rendelkezniük.

 

Hazánkban ebből a szolgáltatásból bizonyos elemeket a kórházak pathológiai osztályain dolgozó boncmesterek végezik el; a halottasházakban dolgozók között rendszerint nincsen olyan szakképzett alkalmazott, aki a borotváláson és a púderezésen kívül más, ide tartozó feladatot el tudna látni.

A higiéniás ellátás során is első és legfontosabb feladat az elhunyt azonosítása (lsd. a halottátvétel szabályainál). Ezután helyezzük el a holttestet az asztalon a testtámaszok és a fejtámasz segítségével, a testalkat és a testsúly figyelembevételével.

 

 

A/ A hullamerevség feloldása

A merevség a karok, kezek, lábak és az állkapocs masszírozásával oldható. Figyelni kell arra, hogy a bőr ne sérüljön meg. Ha a halál nem túl régen következett be, az arc és a kezek elszíneződése is megszűntethető a masszírozással. Bőségesen használjuk e tevékenységhez a masszázskrémet.

 

B/ A test megtisztítása

A szennyeződéseket (vér, vizelet, ürülék, stb.) vízzel és fertőtlenítőszerrel kell eltávolítani. Mindig hideg vízzel dolgozzunk, mivel meleg vízben, párás klímában a baktériumok és a kórokozók könnyebben terjednek. Figyelni kell arra, hogy a lágyéktájon, a hónaljban, a fülek mögött és a nyaki részen a szennyeződés-részecskék illetve a folyadékok eltávolításra kerüljenek.

 

A hajat megmossuk, beszárítjuk és befésüljük. Férfi elhunytaknál fontos a borotválás; mindig nedvesen végezzük, mert ha szárazon tesszük, a bőr sérülhet, színeződhet. A borotválás végeztével az arcot vastagon kenjük be masszázskrémmel.  Hátra van még a körmök megtisztítása; figyeljünk oda a testhajlatok kiszárítására is.

 

Befejezésül a testnyílások, úgymint a fülek, az orr, a száj, a torok, a végbélnyílás és a nemi szervek, valamint esetenként az egyéb nyílt testi felületek fertőtlenítését végezzük el; ezeket fertőtlenítőszerrel átitatott olajos vattával, csipeszek és érfogók segítségével tisztítjuk meg.

 

C/ A száj lezárása

E műveletnél mindig figyeljünk a száj természetes formájára. Korábban kizárólag a száj beragasztásával, álltámasz használatával és a tarkó felpóckolásával oldották ezt meg. Ma már korszerűbb módszereket - a kis kötést illetve a nagy kötést - is alkalmazzuk.

 

- Kis kötés

A kötésszálat az alsó metszőfogak mentén az alsó fogak és az alsó ajak közti szövetbe vezetjük. Ezután a szálat a felső ajak és a felső metszőfogak között az egyik orrlyukba vezetjük, aztán az orrfalon át a másik orrlyukba és ismét a felső ajak és a felső metszőfogak között a szájüregbe. A kötésszál két végét ezután összehúzzuk és csomózzuk.

 

- Nagy kötés

A kötésszálakat kívülről az áll alatt a szájfenéken át vezetjük; ezután a felső ajak és a felső
metszőfog között az egyik orrlyukba, majd az orrfalon át a másik orrlyukba és ismét a felső ajak és a felső metszőfogak között a szájüregbe. A kötésszálnak még az állon kívül lévő végét most ugyanazon a beszúráson át egy meghajtott tű segítségével szorosan az állcsont előtt, az alsó ajak és az alsó metszőfogak között a szájüregbe vezetjük. A szál két végét ezután összehúzzuk.
Fontos szabály: az orrcsúcs és a homlokcsont közti távolságnak nagyjából meg kell egyeznie az orrfal és az állcsúcs távolságával.

 

D/ A szemek lezárása

A szemeket a szemhéjakkal kell lezárni nedves krém és más segédeszközök (például műanyag lencsék) segítségével.

Alapszabály: a felső szemhéj a szemgolyót 2/3-nyira fedje, míg az alsó a maradék 1/3 részt takarja.

 

E/ Egyéb testnyílások lezárásaAz egyéb testnyílások lezárását fertőtlenítés után, vattával, esetenként nedvességet elnyelő (abszorbeáló) szerrel végezzük.

 

 

F/ Kisebb szúrt helyek és sebek lezárása

A kanülök okozta szúrt sebeket alkalmas varrótechnikával, vagy megfelelő ragasztó segítségével tartósan és szorosan kell lezárni. Látható részeken ezeket a hibákat kozmetikázással fedjük el.

 

G/ Kozmetika

A kozmetikát csak abban az esetben kell alkalmazni, ha a hozzátartozó ezt nyomatékosan kérte, vagy az elhunyt külsejét a látható helyeken lévő sérülések miatt a búcsúztatásra helyre kell hozni.

A kozmetikai szerekkel takarékosan kell bánni, nehogy egy természetellenes megjelenés alakuljon ki. Fontos, hogy minden látható testrészre terjedjen ki (kezek, alkarok, dekoltázs).

 

 

4.3.1.3.  A thanatopraxiai tevékenységE tevékenységet bizonyos értelemben az antik kultúrákban, mint például az egyiptomi kultúrában honos balzsamozási eljárás közvetlen utódjának tekinthetjük. Manapság azonban az alkalmazásában sem a vallási, sem a misztikus oldal nem játszik szerepet, és a célja is egészen megváltozott. A mai értelmezés szerint ugyanis a thanatopraxia esetében nem arról van szó, hogy az elhunytat az örökkévalóság számára őrizzük meg, hanem hogy a ravatalozás idejére fenntartsuk természetes állapotát, s így lehetőséget tudjunk adni a családtagoknak arra, hogy elbúcsúzhassanak szerettüktől; de igény lehet az is, hogy hosszabb időre is fenntartsuk a testnek ezt az állapotát (pl. külföldi szállításhoz).

 

A thanatopraxia fogalma a 60-as években került a szakmai köztudatba; a kifejezés a Thanatos (görög halálisten) és a praxis (tevékenység, kivitelezés, tapasztalat) szavak összetételéből született.

 

Az eljárás lényegi eleme a test teljes fertőtlenítése, melynek révén biztosíthatjuk, hogy a testben és a testfelületen lévő káros mikroorganizmusok elpusztuljanak, így a hozzátartozók vagy más személyek, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek az elhunyttal, nem válhatnak veszélyeztetetté.

 

A kezelés alapja az, hogy az autolízist, vagyis az elhalt vagy sérült sejtek saját enzimjeik által történő önlebontását késleltetjük, ezzel garantáljuk az elhunyt megfelelő, esztétikus állapotát, mely így akár 10 napig is megőrizhető. Nem jelenthet gondot egy szívroham okozta elszíneződés, vagy egy nyílt sérülés eltűntetése, de itt említhetjük meg a testre mért erőszakos behatás okozta elváltozások helyreállítását is.

 

A thanatopraxia legfontosabb célja az elhunytak konzerválása, mely kettős célt szolgálhat: egyrészt az így előállított természetes külső megjelenés segít a rokonoknak, hozzátartozóknak a gyász feldolgozásában, másrészt egyes államokban előírás a határon történő belépéshez.

 

A képzett szakember képes arra, hogy az elhunyt külsejét olyanná tegye, mint amilyen az néhány nappal a halála előtt lehetett. Akár a halál beálltát követően több nappal is lehetséges még a változtatás, ezáltal a temetési határidő könnyen meghosszabbítható.

 

Meg kell azonban azt is említeni, hogy e tevékenységnek korlátai is vannak; például a test csonkulása lehetetlenné teszi a thanatopraxiai beavatkozást. 

 

E munka komoly tapasztalatot és tudást igényel, mely kizárólag megfelelő szakképzéssel sajátítható el. A szakszerűtlen beavatkozás beláthatatlan következményeket okozhat azoknál, akik az elhunyttal valamilyen formában érintkezésbe kerülnek.

 

 

4.3.2. Kellékek előkészítése

A korábbiakban tárgyalt temetésfelvétel során az irodában dolgozó ügyintéző összeállítja a munkalapot, mely a kiválasztott kellékeket, szolgáltatásokat, és munkafázisokat, valamint a temetés helyét és idejét tartalmazza. Ennek megfelelően kell elvégezni az előkészítő munkákat.

 

 

 

4.3.2.1.  Előkészítés hagyományos temetés esetén

A/ Koporsó előkészítése

A munkalapon megjelölt típusú koporsót a raktárból az előkészítő asztalra (vagy bakokra) helyezzük. Első lépésként ellenőrizzük, hogy a szállítás vagy a raktározás közben nem sérült-e meg. Ha olyan hibát találunk, melyet korrigálni lehet, hozzálátunk a kijavításhoz.

Ezután kezdhetjük el az alsó és a felső rész előkészítését.

 

 

Alsó rész

Ha a választott típus gyárilag nincs fogantyúval ellátva, de a temettető megrendelte azt, akkor annak felszerelésével kezdjük az előkészítést. Ügyeljünk a fogantyú helyének pontos bejelölésére!

Ezután szabjuk és illesztjük be az olajospapírt.

A következő munkafázis az ún. matrac elhelyezése. Ezt készíthetjük házilag, de vásárolhatjuk készen is.

Ezt követi a lepedő vagy a bélés rögzítése.

Befejezésül az alsó részbe készítjük be a rögzítő csavarokat, a kiválasztott szemfedelet, a műanyagzsákot és a párnát.

 

 

Felső rész-     Az előkészítést a zsanérok felszerelésével kezdjük.

Amennyiben a felső részt is ki kell bélelni, úgy ennek elvégzése következik.

Bizonyos koporsó-típusoknál 4 zárócsavarral rögzíthető a felső rész az alsóhoz - az ehhez szükséges címkéket a meglévő furatokhoz igazodva rögzítjük.

Ezután a koporsó feliratozását végezzük el; a felirat lehet kézi (alkoholos tollal vagy  ecsettel), és lehet gépi (számítógép-vezérlésű kivágó géppel /plotter/ kivágva öntapadós fóliából). Ismert még az a megoldás is, hogy kisméretű fém lemezre, gravírozással írják fel az elhunyt nevét és az évszámokat.

Amennyiben a temettetők egyéb koporsódíszt is vásároltak - keresztet, kelyhet, stb. -, úgy ezeket rögzítjük a koporsó tetejére. Mindig ügyeljünk az elhelyezésüknél a helyes arányokra!

Ha virágból készülő koporsódísz is kerül majd a tetőre, úgy az ennek rögzítéséhez szükséges megoldást is elkészítjük.

 

B/ Sírjelző és -tábla előkészítéseAkár a koporsók előkészítésénél, a sírjelzők esetén is a meghatározott típust kiválasztjuk a raktári készletből, s ellenőrizzük a minőségét (ha szükséges: korrigáljuk a hibát). Mindezek után rögzítjük rá az előre elkészített sírtáblát.

 

A sírtáblára a temettető által meghatározott feliratokat (elhunyt neve, kora, születési illetve halálozási évszáma) elkészíthetjük kézzel (alkoholos filctollal vagy ecsettel), illetve kivágással öntapadós tapétából. A sírjelzőre történő rögzítést megelőzően mindig ellenőrizzük a felirat pontosságát!

 

 

 

4.3.2.2.  Előkészítés hamvasztásos temetés esetén

Az emberi test hamvasztás utáni földi maradványait a krematóriumok az ún. portégelyben juttatják vissza a vállalkozóknak. A portégely mérete meghatározza az urnák belső méretét; külső formáját, színét semmilyen előírás nem köti, mégis leggyakrabban a hagyományos formákkal találkozhatunk.

 

A munkalapon feltűntetettek alapján a raktárban igen gondosan válasszuk ki a temettető által megvásárolt urnát, hisz a sokféle urna lehetőséget adhat a tévedésre. A legjobb megoldás, ha a kiválasztott urnát a bemutató teremben félre tesszük, s a nap végén pótoljuk azt a raktáron lévő készletből.

 

Az urnatartók előkészítésénél szóba jöhető feladatok:

Legelőször szemügyre vesszük az urnát, hogy nincsen-e rajta valamilyen sérülés, esetleg gyártási hiba. Különösen a törékeny anyagból készült urnáknál fontos az alapos átvizsgálás.

Ezt követheti az elhunyt nevének (esetlegesen születési és halálozási évszámainak) a feltűntetése - ráragasztva öntapadós fóliából, gravírozással, véséssel, faragással, urnaszalagon -, ha a megrendelő ezt külön kéri.

      A temetkezési szolgáltató technikai felszereltségétől függ, hogy ezeket a feladatokat
      önmaga végzi-e el, vagy alvállalkozókat vesz igénybe.

Miután mindezzel végeztünk, a portégelyt a hamvakkal az urnatartóba helyezzük. E műveletet megelőzően figyelmesen egyeztessük le a munkalapon szereplő adatokat a műanyag portégelyen szereplőkkel.

Befejezésül az urnatartóra helyezzük a választott urnaterítőt, melyet a munkalapon rögzített szín, típus és minta alapján készítettünk ki.

 

Az urnák védelmét szolgálják az urnakoporsók illetve a keszonok. Egyre gyakrabban találkozhatunk a gyártók kínálatában az urnakoporsóba illő gyári bélésekkel. Ha a megrendelésünk ilyen bélelt urnakoporsót tartalmaz, akkor a bélelést az útmutatónak megfelelően végezzük el, esztétikusan helyezzük el és tűzzük be az anyagot.

 

 

 

4.3.3. A ravatal elkészítéseAz elhunytak felravatalozását kegyeleti emlékhelyen - pl. kápolnában, templomban -, halottasházban vagy a sírnál végezzük. A régi hagyomány szerinti háznál történő ravatalozást a hatályos jogszabályok alapján nem engedik; a törvényi rendelkezés szerint temetőn vagy temetkezési emlékhelyen kívül ravatalozni csak az illetékes ÁNTSZ engedélyével lehet (Ttv. 23.§).

 

A temetőbeli ravatalozás a szolgáltatóknak viszonylag kevés teret enged a ravatal egyedi kialakításra, mivel az építészeti adottságok, illetve a ravatalozók mind gyakrabban történő fix berendezése szinte lehetetlenné teszi a különböző formák alkalmazását. Fontos szempont annak a mérlegelése is, hogy a koporsót hogyan lehet bevinni és a tumbára helyezni.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a lámpák, növények, stb. építészetileg meghatározott helyei (gyakorta rögzítettségük) semmilyen változtatást nem engednek.

 

 

 

4.3.3.1. A ravatalozáshoz használt kellékek

Ravatal-asztal vagy tumba (régi elnevezéssel: “Szent Mihály lova”)

      Erre kerül felravatalozásra a koporsó illetve az urna. Többféle változata ismert: lehet fix
      vagy kerekeken guruló, s a hűtők egy része is úgy van kialakítva, hogy az egyben ravatal-
      asztalként szolgál.

      Az asztalt díszített, általában fekete színű terítővel takarjuk le.

Pulpitus vagy papi asztal

E mögött áll a búcsúztatást végző személy; a szertartáskönyv, esetleg a feszület és gyertyák elhelyezésére szolgál. Itt kaphat helyet a mikrofon is.

Kandeláber vagy áldozati láng

Rendszerint denaturált szesszel működik, de ismeretes elektromos változata is. Általában 4 vagy 6 darabot állítunk fel a ravatalhoz.

Gyertyatartók gyertyákkal

A kandeláberek helyett vagy azokkal együt5t használjuk. A gyertya fényével melegséget áraszt, s vallási szimbólumként is funkcionál.

Virágok

Lehetnek élő vagy selyemvirágok.

Szőnyegek

Székek

Hangosító berendezés

Drapéria vagy ravatal-háttér

Falra vagy fémvázra felszerelt, rendszerint fekete, szürke vagy kék bársonyból vagy hasonló nehéz szövetből készül. Jól elkülöníthető részei: háttér (alap), oldalsó és felső girland és középkendő. A felekezeti hovatartozásnak megfelelő vallási jelképeket (kereszt, kehely, örökláng) a középkendő cserélésével tudjuk a temetésen megjeleníteni.

 

 

 

4.3.3.2. A ravatalok formái

Amennyiben lehetőségünk van rá, tegyük személyessé a ravatalozást; ehhez többféle alapforma közül választhatunk: alkalmazhatunk szimmetrikus, aszimmetrikus és központi ravatalozást.

 

A/ Szimmetrikus ravatal

Ezen formánál a koporsót a rendelkezésre álló ravatali hely központjában helyezzük el. A kandeláberek, dísznövények, koszorúk, gyászdíszek és a székek közvetlenül a koporsó jobb és bal oldalára - szimmetrikusan - kerülnek. A lelkész vagy a szónok általában a koporsó előtti emelvényen áll. A koporsót a búcsúztató végén a gyászolók széksorai között visszük ki a helyiségből.

 

B/ Aszimmetrikus ravatalA koporsót illetve az urnát ennél a formánál a helyiség középpontjától balra vagy jobbra esően helyezzük el. A kandeláberek, a gyertyatartók és a koszorúk a koporsó egyik oldalára kerülnek, a székek helyét úgy alakítjuk ki, hogy a koporsó vagy urna az ott ülők tekintetének középponjában legyen. A búcsúztatást végző személynek úgy kell állnia, hogy mind az elhunytra, mind a gyászolókra rálásson. A virágokat és a koszorúkat rendezhetjük a tumba végéhez, vagy a még szabad - gyászolók felőli - oldalához. Alkalmazhatunk olyan megoldást is, amikor az aszimmetrikusan felravatalozott koporsó mellé szimmetrikusan, a koporsó vagy urna két oldalára kandelábereket, gyertyatartókat vagy koszorúkat helyezünk el. E formát leginkább olyankor használjuk, ha a szertartáson kevesen vesznek részt, illetve ha maga a ravatalozó helyiség ezt megköveteli.

 

C/ Központi ravatal

Ezt a formát csak akkor választhatjuk, ha a ravatalozó négyzet vagy kör alakú. A koporsót vagy az urnát a terem középpontjába állítjuk fel, s a székeket vagy a padokat négy, egyforma tömbre osztjuk. A koporsó kiviteléhez a lábrésznél kicsivel szélesebb folyosót építünk ki. A díszítésekkel takarékosan kell bánni, nehogy ezekkel akadályozzuk a gyászolók koporsóra való rálátását.

                         

 

 

4.3.3.3. Legfontosabb tudnivalók a ravatal elkészítéséhez

A koporsó vagy az urna a ravatal központi eleme függetlenül attól, hogy hol zajlik a búcsúztatás, illetve melyik forma szerint készítjük el a ravatalt. Minden díszítő elemnek csak alárendelt szerepe van. A teret harmonikusan kell berendezni, és a tekintetet a súlypontra kell kényszeríteni. A koszorúk és a gyászdíszek nagy száma egyszerűen elrejtheti a koporsót vagy az urnát. A virágdíszek, koszorúk elhelyezésénél, távolságánál gondolni kell arra is, hogy hogyan tudjuk majd a koporsót illetve az urnát kivinni.

A lelkipásztornak illetve a búcsúztatást végző személynek jól látható helyen kell állnia; fontos, hogy a hely kialakítását úgy oldjuk meg, hogy mindig a koporsóval illetve az urnával szemben helyezkedjen el.

Mindig figyeljünk oda arra, hogy a technikai berendezéseket (hangosítás) ki tudjuk használni. Alapvető követelmény, hogy - különösen szabad téren - megoldott legyen az erősítés, hogy a gyászolók jól hallhassák a szertartást. Kisebb helyiségekben ez elérhető úgy is, hogy a búcsúztatást végző a jelenlévőkkel szemben helyezkedik el.

Amennyiben a gyászszertartás egy viszonylag nagy kápolnában zajlik, egy várhatóan szűk körű részvétel esetén érdemes egy szék-vagy padsort felállítani a ravatal mellé, hogy a gyászolókat közvetlenül be tudjuk vonni a szertatásba.

Közismert személyiségek temetése esetén a protokoll szabályait is szem előtt kell tartanunk. Fel kell készülni a szertartás elhúzódására, biztosítani kell a helyet a szokásosnál nagyobb számú koszorúnak, figyelni kell a kiválasztott koszorúk elhelyezésére. A közvetlen családtagok és a vendégek részére névjeggyel ellátott ülőhelyet biztosítsunk (esetleg külön sorokat zárjunk le részükre). Többször egyeztessük le az egyházi és világi szónokok beszédeinek sorrendjét (álljunk készenlétben a zökkenőmentes lebonyolításhoz), alakítsunk ki helyet a zenészeknek illetve az énekkarnak. Ilyen szertarásnál kiemelten fontos a jó minőségű hangosítás, a mikrofonok és a hangszórók megfelelő elhelyezése.

      Külön feladat az érkező és a szertartás végén távozó gépkocsik irányítása, a gyászmenet
      útvonalának biztosítása (szükség esetén a rendőrség bevonásával). Ez újabb többszöri
      egyeztetést kíván a vállalkozótól.

Ugyanezen feladatok állnak előttünk, ha szabad téren történik a ravatalozás.

Temetkezési emlékhelyen, altemplomban a lehetőségek igen korlátozottak; figyelemmel kell lenni a helyi rendelkezésekre, előírásokra (pl. virágok, egyéb díszítések korlátozása).

A ravatal elkészítése természetesen nem csak a hely előkészítését jelenti, hanem itt még egyszer módunk van arra, hogy az esetleges hiányosságokat pótoljuk, hibáinkat korrigáljuk. Első lépésként a lábcédula segítségével azonosítsuk az elhunytat (név, születési idő, elhalálozás hely és ideje), vagy a portégelyen lévő adatokat ellenőrizzük. Amennyiben a holttestet külföldről szállították haza, s a fémbetétet nem lehet felnyitni, úgy csak a szállítási okmányokra támaszkodhatunk. Ezután még egyszer, tételről-tételre nézzük át a kellékeket a munkalapon jelzettekkel összevetve. Ellenőrizzük a koporsó vagy urna típusát, a feliratok helyességét (koporsónál mindkét oldalon!), vizsgáljunk át mindent, hogy az esetleges sérüléseket mi vegyük észre. Következik a szemfedél vagy urnaterítő színének, minőségének, mintázatának és gyártási megnevezésének az egyeztetése. Befejezésül a sírjelzőt, sírtáblát és a munkalapon szereplő egyéb kellékeket, díszeket vegyük sorra, s ne feledkezzünk meg a kért zenét illetve verseket tartalmazó kazetták vagy CD-k előkészítéséről sem.  

                 4.3.4. A ravatalok fajtái (belső, külső, temetőn kívüli)4.3.4.1.  Belső ravatalA már korábban leírt ellenőrzések, egyeztetések és hibajavítások után meg lehet kezdeni a ravatal építését.

 

Az elhunytat koporsóval együtt a ravatalozóban lévő tumbára helyezzük. A koporsóról a fedelet le kell venni, és nem árt, ha még egyszer ellenőrizzük a lábcédulákat.

Ezután az elhunyt ruházatát, fejét, haját, kezeit kell megigazítanunk. A szemfedelet ráhelyezzük a koporsóra, ügyelve arra, hogy a végeinél és az oldalainál egyformán lógjon le.

Előfordulhat, hogy a test már bomlásnak indult, kellemetlen erős szagot áraszt; ezt különböző gyártmányú szagtalanító porokkal közömbösíthetjük. Ilyen esetben célszerű a családot erről a tényről tapintatosan tájékoztatni, s javasolnunk kell, hogy az elhunyt azonosítása után zárjuk le a koporsót.

 

Következő feladat a koszorúk elhelyezése. A közvetlen hozzátartozók koszorúit a koporsó lábrészéhez kell helyezni úgy, hogy a virágos része előre nézzen. Ezután - figyelemmel a rendelkezésre álló helyre - a többi koszorút rakjuk el; gondosan ügyeljünk arra, hogy a szalagok láthatóan, olvashatóan legyenek eligazítva. A koszorúk után a kisebb csokrok következnek. A virágok elhelyezését megelőzően tájékozódjunk a helybeli szokásokról, illetve kérjük a család segítségét. Természetesen kisebb ravatalozók esetén csak 1-2 koszorút tehetünk a koporsó elé, a többit a bejárat előtt kell leraknunk.

 

Mindezek végeztével kisöpörjük a helyiséget, megigazítjuk a székeket, portalanítjuk a koporsótetőt.

 

Az ún. kegyeleti fél órát már nem szabad az előkészület feladataival tölteni.

 

A gyászolók érkezésekor megkezdhetjük a kiválasztott zenei anyag sugárzását. A gyertyákat, kandelábereket is be kell gyújtanunk.

 

Fontos, hogy egy emberünk mindig a gyászolókkal foglalkozzon, legyen segítségükre udvariasan, mégis határozottan. Mindezt úgy tegye, hogy ne váljék főszereplővé, s azt az érzést váltsa ki jelenlétével, hogy a temetésen minden csak az elhunyt emberi mivoltának megbecsülése és a hozzátartozók vigasztalása érdekében történik.

 

A ravatalozó üzemeltetőjének a tűzrendészeti előírásokat be kell tartania, s biztosítania kell az előírt tűzoltó-készülékek üzemképes állapotát.

 

Napi több temetés esetén szükségessé válhat az áldozati lángok tartályainak újratöltése. Ezt csak azután tegyük meg, miután az teljesen kihűlt, ellenkező esetben ugyanis belobbanhat, és szétfröccsenve súlyos égési sérüléseket okozhat.

 

A szertartás befejezése után megkezdjük a ravatal bontását. Először a koszorúkat és csokrokat visszük a gyászautóhoz és helyezzük el azokat a speciális tartókra. Kinyitjuk az autó hátsó ajtaját, s négy testőr visszamegy az elhunytért. Az előre megbeszélt útvonalon kihozzák a koporsót a ravatalról. Két-két fő viszi a koporsót a fej- és a lábrésznél, kegyeletteljesen, egyszerre lépve haladnak a gépkocsiig illetve a sírig.  Amennyiben hosszabb távon kell a koporsót vinni, s az elhunyt súlya is indokolja, plusz két ember középre történő beállításával járjunk el.

 

 

 

4.3.4.2.  Külső ravatal

Felépítéséhez használjunk min. 5x5 m-es szőnyeget, könnyebben kezelhető, ha két darabból készült.

A kandelábereket helyezhetjük a szőnyeg négy sarkához, de tehetjük a drapéria elé.

Díszítésként élő zöldet vagy selyemvirágokat használhatunk.

A székeket a koporsó két oldalánál úgy rakjuk le, hogy azok a koporsó vitelét ne akadályozzák.

 

Az elhunyttól való elbúcsúzásra a családtagoknak és a többi gyászolónak a belső ravatalnál van módja, mert mielőtt a kinti ravatalra kihozzák a koporsót, a megbeszéltek szerint illetve a szertartás menetének megfelelően lezárják.

 

A koszorúk elhelyezése a már leírt módon történik, valamint a szertartás és a búcsúztatás menete is megegyezik a benti ravatal esetén leírtakkal.

 

Előfordulhat, hogy egyszerre több elhunyt ravatalát kell elkészítenünk (balesetben elhunytak), ilyenkor több szőnyeget kell leraknunk egymástól minimum 2 m távolságra. A koszorúk elhelyezésénél különös figyelmet kell fordítani arra, hogy mindegyiket a megfelelő koporsó elé tegyük. Fontos követelmény, hogy annyi gépjármű vagy annyiszor 4 ember álljon rendelkezésre, ahány elhunytat temetünk.

 

Nem gyakori, de szűkös anyagi lehetőségekkel bírók kérésére előfordul, hogy ún. sírtól történő búcsúztatást tartunk. Ilyenkor általában a szertartás szűk családi körben történik.

Az elhunytat zárt koporsóban közvetlenül a sírhely közelében ravatalozzuk fel, s itt zajlik a szertartás illetve a búcsúztatás. A hely szűkössége miatt általában külön díszítő-elemeket nem használunk a ravatalozáshoz.

 

 

4.3.4.3.  Temetőn kívüli ravatalTemetőn kívüli ravatalozásról beszélünk minden olyan esetben, ha a felravatalozás és a búcsúztatás nem a temetőben, hanem templomban, altemplomban, közintézményben, stb. történik.

 

A hatályos jogszabályok szerint a temetőn vagy temetkezési emlékhelyen kívüli ravatalozáshoz az ÁNTSZ engedélye szükséges; a temetkezési emlékhelyen épített ravatalozót kizárólag a búcsúztatás idejéig lehet használni, az elhunytat itt ideiglenesen elhelyezni, búcsúztatásra előkészíteni tilos  (Vhr. 6.§).

E rendelkezés betarthatatlan, hisz az elhunyt elrendezése és felravatalozása csak itt történhet meg - ez már előkészítésnek minősül.

Ha megbízásunk ilyen szertartás lebonyolítására vonatkozik, a helyszínt előzetesen tekintsük meg, és beszéljünk a tulajdonossal vagy a temetés lebonyolításáért felelős személlyel. Tisztázzuk előre, hogy milyen kellékeket használhatunk, milyen díszítés lehetséges, milyen technikai berendezések állnak rendelkezésre. Célszerű, ha a temettető család egyik képviselője is jelen van a megbeszélésen, így rögtön reagálni tudunk a külön kérésekre.

 

A ravatal elkészítését az adott hely nagyban befolyásolja; a már megismert formák közül mindig a lehető legpraktikusabbat válasszuk.

 

Amennyiben az elhunyt eltemetése nem a ravatalozás helyén történik, biztosítsunk elegendő gépkocsit a koporsó vagy urna illetve a virágok elszállításához.

 

 

 

4.4.   A hagyományos földbetemetés lebonyolítása

4.4.1. Sírásás

A sírásás nem tartozik a temetkezési szolgáltatások közé, így azt szakképesítés nélkül is végezheti a temető tulajdonosának illetve üzemeltetőjének az alkalmazottja. Természetesen ahol ilyen alkalmazottakat nem foglalkoztatnak, vagy maga a szolgáltató az üzemeltető, a sírásás is a szolgáltatásunk részét képezi.

 

Ez esetben a temetkezési szolgáltató feladatai közé tartozik:

a temettetők tájékoztatása a különböző sírfajtákról, sírkialakításokról,

közreműködés a temetői előkészítő és szervező munkáknál,

a sír megnyitása és bezárása (ásás, hantolás), meglévő sírhely esetén a fedlap levétele és visszahelyezése, a fölösleges föld elszállítása,

a sírok díszítése.

 

A temetkezési szolgáltatóknak is ismerniük kell a temetőkre vonatkozó törvényeket, rendeleteket. A gépeknek és elektromos készülékeknek erre a munkaterületre történő bevonása is újabb ismeretek elsajátítását feltételezi. Sajnos az ország sok temetőjénél a munkát végző szakembereket nem vonták be a tervezésbe, így igen nehéz racionálisan és takarékosan dolgozni. Törekedni kell arra, hogy a szakmai tapasztalatok, ismeretek megfelelő súlyt kaphassanak a temetőkkel kapcsolatban.

 

Ahhoz, hogy a temetők kialakítása, működése minden igényt kielégíthessen, a szolgáltatóknak hatékonyan részt kellene venniük az alábbi tevékenységekben:

a temető megtervezésében,

a temetői szabályzat kidolgozásában,

a sírfajták kialakításában, elhelyezésük meghatározásában.

 

 

4.4.1.1.  A temettetők tájékoztatásaA hozzátartozók a haláleset miatt általában olyan lelkiállapotba kerülnek, hogy igénylik a szolgáltató sokoldalú tájékoztatását, tanácsadását. Ezek körébe tartozik a sírhely (esetleg a temető) kiválasztása, a lehetőségek számbavétele, a sírhelyekre vonatkozó előírások ismertetése (betemethető személyek száma, exhumálási lehetőségek, stb.), a költségek előzetes kalkulálása.  Amennyiben a temető üzemeltetését más vállalkozás végzi, kizárólag olyan adatokról adjunk felvilágosítást, melyeket előre pontosan megkértünk (árak, díjak, stb.).

 

 

4.4.1.2.  Előkészítő munkák

A temetési ügyintézés során tisztázni kell, hogy rendelkezik-e a család meglévő sírhellyel, vagy újat kíván vásárolni.

Amennyiben új sírhelyre van szükség, ki kell azt választani. Az üzemeltető feladata az új sírhelyek kijelölése, kialakítása, de lehetősége van arra is, hogy lejárt sírhelyet értékesítsen.

 

 

Ha már meglévő sírba kell temetni, az alábbi teendőket kell elvégezni:

a sírhely megkeresése, azonosítása,

a sírban nyugvók számának megállapítása a temetői nyilvántartásból (temethető-e még valaki oda),

a síremlék vizsgálata - együttműködve a sírkövessel  (szükséges-e a szétszedése).

 

4.4.1.3.  A sír kiásása kézzel vagy géppel

A sírásást a sírhely letisztításával, az elérendő sírmélység meghatározásával illetve a síremlék és a keret állapotának felmérésével kezdjük. Nem szabad megfeledkezni a szomszédos sírok, emlékek megvizsgálásáról és védelméről sem. Nagyobb temetőkben előfordul a konténeres földtárolás, ahol azonban csak kisebb hely áll rendelkezésre, ott lefóliázzuk a szomszédos sírokat. Helyenként alkalmazzák azt a megoldást is, hogy a sírból kikerülő földet távolabbra szállítják el.

 

A sírok nyitásánál és a támaszelemek beépítésénél egy sor általános és speciális előírást kell szem előtt tartanunk:

A veszélyes munkákat csak olyan szakavatott személyek végezhetik, akik előtte oktatásban részesültek (munka- és balesetvédelmi, egészségügyi, stb.).

Minden esetben meg kell győződni arról, hogy a gépek, szerszámok és járművek megfelelnek-e az előírásoknak; a nem megfelelő berendezéseket nem szabad munkába állítani.

Külön figyelmet kell fordítani a munkát végzők munkaképes állapotára (kizáró okok: ittasság, nyílt sérülések a testen), hisz e munka során többféle veszélynek is ki vannak téve (baleset- és fertőzésveszély). Elengedhetetlen a védőruházat és a szükséges védőeszközök használata. Mivel az elhunytak körüli munka (különösen az exhumálás) egészségkárosodással is járhat, a légzőszervek védelme érdekében védőmaszkot kell viselni. Előírás továbbá a fémbetétes cipő, a védőruha, bontókalapáccsal történő munkavégzés közben a fülvédő használata. A védőöltözetet a munka befejezése után megfelelően tisztítani és fertőtleníteni kell, illetve az egyszer használatos eszközöket meg kell semmisíteni.  

Nem feledkezhetünk meg a munka megszervezése során arról, hogy a sírásást legalább két embernek kell végezni; az éppen pihenő társ is mindig látó- és hallótávolságban legyen.

Gondoskodni kell arról is, hogy a munkát végzőknek megfelelő tisztálkodási lehetősége legyen (hideg-meleg vízzel, tisztító és fertőtlenítő szerekkel).

Ha a szabályok betartása ellenére baleset vagy sérülés történne, haladéktalanul jelenteni kell a munkahelyi vezetőnek illetve a temetőgondnoknak; erről minden esetben jegyzőkönyvet kell felvenni.

A munka során veszélyforrás lehet a nem kellően rögzített síremlék, vagy a túl laza szerkezetű föld. Nem szabad alábecsülni a föld súlyát. A leomló föld a sírt ásó személy életveszélyes sérülését okozhatja. A függőleges földfalat csak akkor tekinthetjük biztonságosnak és stabilnak, ha a zsalut a talajviszonyoknak megfelelően, az előírások szerint, szakszerűen építettük ki.

A munka megkezdése előtt minden esetben meg kell állapítani, hogy milyen talajtípussal állunk szemben; ettől függ ugyanis, hogy miként végezzük el a munkát.

 

Talajtípusok:

Szilárd talajok: sziklás, kötött agyag és vályogtalajok, melyeknek szilárdságát az időjárási behatás (jég, eső) nem befolyásolja. Tartós esőzés vagy szárazság esetén azonban az ilyen talaj is elveszíti szilárdságát, tehát ilyenkor célszerű 1,75 m mélység alatt a zsaluzást kiépíteni.

 

Nem szilárd (nem kötött) talajok: homokkal, kaviccsal, márgával és kovával rétegenként vagy akár teljes egészében fedett talajok. A folyóhomoknál teljes zsaluzást kell kiépíteni a csúszás megakadályozására. Ezt ún. süllyesztő-dobozokkal oldhatjuk meg.

 

A sírás eszközei:-     a fedlap levételéhez ékek, támaszok, feszítővasak, görgők;

ásó, lapát, kapa, csákány, spakli;

bontókalapács különböző fejekkel;

egy legalább akkora létra, amely egy méterrel a sír fölé nyúlik; biztonságos fokbeépítésű, jó faanyagú legyen;

markológép a gépi ásáshoz (motoros vagy pneumatikus);

2 illetve 4 db pallódeszka, melynek hossza 2,5 m (4 pallódeszka alkalmazása esetén 2 db 2,5 m és 2 db 1,6 m hosszúságú), vastagsága minimum 5 cm;

      a deszkákat helyettesíthetjük bordázott felület, könnyű fém öntvényből készült, rácsos
      járó-elemekkel (praktikusságukat az adja, hogy minimálisra csökkentik a csúszás-
      veszélyt);

a zsaluzáshoz szükséges fa- és fémelemek;

rénfák, melyek legalább 2 m hosszúak és 6x6 cm keresztmetszetűek - ezekre helyezik a sír fölött a koporsót;  a rénfákat egyre több helyen a koporsó-vivő rúd helyettesíti;

seprő, fóliák, védő-sátor;

talicska a föld elszállításához;

legalább 2 db leeresztő kötél, mely sodrott kenderkötél; átlagos hossza 8 m, teherbírása minden esetben a terhelő összsúlynak megfelelő legyen;

exhumáló láda, műbetét.

 

A sírásást már meglévő sírhely esetén a síremlék vagy hant letisztításával, esetleges bontásával, míg új sírhely esetén a kitűzéssel kezdjük. A kitűzésnél figyelemmel kell lenni a helyben kialakult szokásokra, valamint pontosan be kell tartani a sírhelyek méreteire vonatkozó előírásokat. Az általánosan használt sírhelyméretek a következők:

- felnőtt egyes sírhely:             220 cm hosszú, 100 cm széles

- felnőtt kettes sírhely:             220 cm hosszú, 190 cm széles

- gyermek sírhely:                    130 cm hosszú,   60 cm széles

- urnasírhely:                              80 cm hosszú,   60 cm széles.

 

A sírgödör kiásásánál rendszerint figyelemmel vannak a koporsó alakjára, azaz a fejrész felé szélesedő formát alakítanak ki.

 

A sírgödör mélysége:  200 cm.  Koporsós rátemetés esetén úgy kell mélyíteni, hogy a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélységbe kerüljön. (Vhr. 11.§)

 

Urna földbe történő temetésekor a talaj szintjétől legalább 0,5 m mélységbe kell az urnát elhelyezni. (Vhr. 33.§ (1) bek.)

A sírról kiszedett növényeket földlabdával együtt, nedves ruhába csavarva tároljuk a visszaültetésükig.

A kiemelt földet a sír szélétől legalább 60 cm-es távolságban kellene tárolni (ennek betartása a jelenlegi sírkialakítások és elhelyezések mellett gyakorlatilag lehetetlen).

A kirakásra kerülő föld alá - a sír mellé - deszkákat helyezhetünk le, hogy így egyenletesebb nyomáseloszlást érjünk el. A szomszédos sírok fölé - amennyiben lehetőségünk engedi - használjunk földtároló konténert, ennek hiányában legalább fóliával vagy ponyvával takarjuk le azokat.

 

Amennyiben koporsó- vagy tetemrészeket találunk, azonnal értesíteni kell a temetőgondnokot, és a sír körüli területet le kell zárni a kivétel idejére; a maradványok mennyisége és minősége határozza meg, hogy koporsót, exhumáló-ládát vagy műanyag zsákot használunk; minden esetben a gondnok által meghatározottak szerint kell az elhelyezésről gondoskodni.

 

Hantoláskor a zsaluzást alulról fölfelé kell eltávolítani; a töltés mindig csak a következő zsalut érheti el; a betöltött föld tömörítése kegyeleti okokból megengedhetetlen.

A sírhant kialakítása után letisztítjuk a keretet és a járdát, valamint a szomszédos sírokat és az utakat, majd megfelelő sorrendben elhelyezzük a koszorúkat és a virágokat.

 

Az iszap, az eső, a víz a kézi és a gépi sírásást is jelentősen megnehezítheti. A szolgáltató mindig nehéz helyzetben van, ha iszapot vagy vizet kell eltávolítania. Ezen munkák megkönnyítésére szivattyút alkalmazhatunk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy jogszabályi rendelkezés értelmében sírmélyítést végezni csak olyan területen lehet, ahol a talajvíz legmagasabb szintje a talajszint alatt 2,50 m-nél nem emelkedik magasabbra  (Vhr. 1.§ (1) bek.).

 

Komoly gondot okoz a fagyott föld illetve a sírterületen fellelt kőtörmelék is. A fagy illetve a kövek feltörésére pneumatikus vagy hidraulikus, elektromos vagy benzinmotoros gépeket használunk.

 

A gépi sírásással ma még csak néhány helyen találkozhatunk. Magyarázata lehet ennek a markológépek borsos ára, de sok helyen az utak és a sírok közötti kis távolságok eleve lehetetlenné teszi azok használatát. Új temetők illetve parcellák kialakításánál már a tervezés során előre kalkulálni kell a gép használatának hely-igényével.

 

A markológéppel szemben támasztott követelmények a következők:

fordulékony, könnyen telepíthető és kezelhető legyen,

télen a fűtött kabin könnyebbé teheti a munkát,

a különböző irányú mozgást biztosító hidraulikát egyenként és lendületesen lehessen vezérelni,

a függőleges és vízszintes mozgathatóság tegye lehetővé a kedvezőtlen talajviszonyokhoz vagy akár a lejtőkhöz való alkalmazkodást is,

alkalmasnak kell lennie mind a függőleges sírfalak, mind a sima sírfenék kialakítására.

 

A gépeket csak vizsgázott gépkezelő használhatja; mielőtt a kezelő kiszáll belőle, minden esetben le kell azt állítania. Az indítókulcsot a munka befejezése után nem szabad a gépben hagyni; a féket és a rögzítőket a megfelelő állapotba kell hozni. Vigyázni kell arra, hogy a munkavégzés idején a gép mozgáskörzetében ne tartózkodjon senki.

 

 

 

4.4.2. A búcsúztatás, a szertartás menete, közreműködésAhhoz, hogy a temetéseken való közreműködésünk pontos, kegyeletteljes és az elvárásoknak megfelelő lehessen, tisztában kell lennünk a különböző egyházak, felekezetek szertarásainak menetével, a vallási szokásokkal, előírásokkal.

 

Már a temetésfelvétel során figyelembe vesszük az egyházak hagyományait, amikor a kellékek kiválasztásában segítünk, s ugyancsak ezen megfontolások alapján választjuk ki a ravatal díszeit is. Mindezen túl azonban a legjelentősebb annak a pontos ismerete, hogy melyik szertartás hogyan zajlik, s melyek azok a részek, amikor aktívan kell közreműködnünk.

 

Legfontosabb szabályként a következőket kell rögzítenünk: minden egyes temetés előtt egyeztessünk a búcsúztatást végző lelkésszel vagy polgári szónokkal, az egyéb közreműködőkkel (énekkar, zenészek, polgári búcsúztatók, stb.), s mindenek előtt természetesen a temettető családdal. Ha a megrendelés során már meg is beszéltünk minden részletet, nem árt, ha egy arra kijelölt munkatársunk átismétli a teendőket.

 

Lehetőség van például arra, hogy - függetlenül az egyházi szertartások előírásaitól - végig zárt, vagy éppen nyitott koporsó mellett folyjék a búcsúztatás, amennyiben ilyen irányú kérése van a családnak (de előfordul, hogy épp a szertartást végző lelkésznek). Színesíthetjük a szertartást versekkel, zenékkel, ezek elhangzásának az idejét is pontosan rögzíteni kell, mint ahogy a kollégák, társadalmi szervek vagy a családtagok külön búcsúztatását is. Fegyveres testületek elhunytjainak a temetésénél díszsortűzzel, tűzoltósági alkalmazottak szertartásainál sziréna-szóval búcsúzhatnak a volt kollégák.

 

Most pedig tekintsük át a nagyobb egyházak szertartásainak menetét (természetesen a teljesség igénye nélkül). A szolgáltatónak és munkatársainak ismerniük kell ezeket, hisz a közreműködésük pontossága, a mindig megfelelő időben történő fellépésük függ ettől (a szertartásban előírt időpontban zárják le a koporsót, késlekedés nélkül kezdjék meg a ravatal bontását, stb.) Ha számunkra ismeretlen felekezet szertarásán kell részt vennünk, minden esetben előre pontosítsuk a búcsúztatás menetét, valamint a teendőinket.

 

 

4.4.2.1.  Római katolikus szertartás felépítése

I.  Állomás: a ravatalozónál

Köszöntés és keresztvetés

Bevezető szavak (együttérzés kifejezése)

Kezdőének

4.   Igeliturgia     

      - Olvasmány, Szentlecke és Válaszos Ének      - Evangélium      - Rövid homília (szentbeszéd)

Végső ajánlás és búcsúvétel

      - Bevezetés, rövid csend                        - Szenteltvíz-hintés a jóváhagyott szöveggel      - Tömjénezés      - Búcsúvételi ének      - Egyetemes könyörgések      - Miatyánk - a bevezető felhívással

      - Könyörgés

Ének, világi gyászbeszéd

A gyászmenet indítása - imával és énekkel

Útközben ima és ének

 

 

II.  Állomás: a sírnál1. A sírhely megáldása

Szenteltvíz-hintés sírra és koporsóra a jóváhagyott szöveggel

Tömjénezés és ének

Keresztvetés a koporsóra a jóváhagyott szöveggel

A koporsó sírba helyezése, közben ének

Hantvetés a koporsóra a jóváhagyott szöveggel

Apostoli Hitvallás

Elhantolás - közben Párversek vagy Jób fohászai

Befejező ének

Befejező párversek, keresztvetés, köszöntés

 

 

4.4.2.2.  A görög katolikus szertartás felépítése

I. A koporsó-beszentelés

A 2. hangú feltámadási tropár éneklése

Pannichida szertartás (koporsó-beszentelés)

Az elhunyt szentelt vízzel történő meghintése

II. A temetés

A 90. Zsoltár és a nagy ekténia

Halotti tropár

A 118. Zsoltár éneklése

A halotti énekeket énekli a pap

Damaszkuszi Szent János temetési énekeit énekli a közösség

A Boldogságok éneklése

Szentírási olvasmányok

Szentbeszéd és búcsúztatás

Kereszt-csókolás

Elindul a temetői menet

 

III. A sírnál

Feloldozási ima (esetleg a Lázár-evangélium olvasása)

A koporsó és a sír beszentelése

A koporsó leeresztése

A pap lapáttal földet szór a sírba, majd a tömjénezőből a hamut is a sírba szórja

A sír lepecsételése

A sír behantolás (közben ének)

A sír fölé keresztet állítanak

 

 

 

4.4.2.3.  Az evangélikus egyház szertartásaI. A ravatalnál

Ének vagy karének

Bevezetés

Bűnvallás

Krisztus dicsérete

Kegyelemhirdetés

Igehirdetés

Imádság

Ének vagy karének

Áldás

 

 

II. A sírnál

Ének vagy karének

Bevezető ige

Igehirdetés - elmarad, ha a ravatalnál már volt igehirdetés

Hitvallás

Imádság, Miatyánk

Elbocsátás, áldás

Ének vagy karének

 

4.4.2.4.  A református egyház szertarásaI. A ravatalnálFohász, apostoli köszöntés

Ének

Fohász, imádság

Textus, igehirdetés

Imádság, Miatyánk

Záróének

Áldás

II. A sírnálFohász

Feltámadás evangéliumok olvasása (olvasmány)

Hitvallás

Áldás

Hantolás alatt éneklés

 

 

 

4.4.2.5.  A zsidó szertartás menete 

A temetés a taharo szertartásával kezdődik, amely az elhunyt mosdatásával és rituális öltöztetésével történik. A férfit férfiak, a nőt nők mosdathatják. Az öltöztetést hozzáértő emberek végzik rabbi vagy kántor felügyelet mellett speciális halotti ruhába. A koporsóba kis zsákba földet tesznek, amely legtöbbször a Szentföldről való. Az elhunyt kezébe y formájú ágacskát, a szemeire cserépdarabokat helyeznek.

 

A ravatalozás helyi szokás szerint a templomudvaron történik egyszerű, puritán módon. A ravatal mellett a rabbi heszpedet (beszédet) mond, amelyben az elhunyt életútját idézi fel és vigasztalást nyújt a gyászolóknak. A beszédet követően a kántor egy gyászimával emlékezik meg az elhunytról, kérve az Örökkévaló irgalmát az elhunyt lelki üdvéért.

 

A búcsúztatást követően megtörténik az elhunyt kiszállítása a temetőbe. A temetőbe érkezést követően kísérő menetet alkotva a hitközség elöljárói a hozzátartozókkal elkísérik az elhunytat a sírig. Az úton hétszer megáll a menet, mert az ilyenkor mondott zsoltár hétszer hangzik el egymás után és az utolsó sorokhoz érkezvén egy pillanatra megállnak; ez azt szimbolizálja, hogy az elhunyt lelke hét égen keresztül jut az Örökkévaló elé.

 

A sír betemetése közben az “Örökkévaló mi az ember, hogy gondot viselsz rá” című zsoltár hangzik el. A betemetett sírhant felett elmondják közösen a legközelebbi férfi hozzátartozó vezetésével a gyászoló kaddis imáját. Ezek után kis követ helyeznek el a síron.

 

A temetés záró mozzanataként a rabbi és a kántor elbúcsúzik a hozzátartozótól néhány vigasztaló szó kíséretében. A temetésen megjelentek sorfalat állnak, s vigasztaló zsoltárokat mondanak a gyászolóknak. A temető kapujához érve mindenki kezet mos a vallási előírásoknak megfelelő módon, majd kilépve a temetőkapun, füvet tépnek és a hátuk mögé dobják, ezzel jelezve a különbséget élők és holtak világa között.

 

 

 

4.4.2.6.  Szokások az egyéb vallási közösségeknél

- hinduizmus:

      =  a rituális mosdatást és öltöztetést kizárólag a hozzátartozók végzik;

      = a szertartás során a felravatalozott elhunyt mellett a gyászolók összegyűlnek és

         imádkoznak;

      = szinte kizárólagos az elhunytak elhamvasztása - lehetőség szerint a hamvakat valamely

         szent folyóba szórják;

      = a test elégetése nyilvánosan, máglyán történik;

      = sajátos formaként jelenik meg az özvegyek "önelégetése", azaz mikor a férjük halotti

         máglyája mellett tűzbe vetik magukat (ma ezt a hatályos törvények tiltják).

  

iszlám:

      = az elhunytat legkésőbb egy napon belül eltemetik;

      = rituális mosdatás előzi meg a temetést, a testet pamut vagy vászonlepedőbe csavarják;

      = a szertartás helye egy mecset vagy egy keresztény szimbólumoktól mentes terem;

      = egyszerű fakoporsóba helyezik az elhunytat;

      = a sírgödörbe fektetett halott arca a mekkai Kába szentélye felé néz;

      = a sírra csak egy kis kőlap kerül, bár ennek ellenére találkozhatunk igen díszes

         sírhelyekkel is.

 

buddhizmus:

      = a halál beálltát követő 8 órán belül a testet nem szabad elmozdítani, de megérinteni sem;

      = a szertartások előírásai irányzatonként változnak;

      = a lezárt koporsó előtt áll az elhunyt fényképe;

      = a lelkész mindig egy szerzetes;

      = hagyományos temetésnél a gyászmenet elején egy Buddha alakot visznek, ezt követi a

         koporsó majd a gyászolók;

      = hamvasztás esetén az urnát először 49 napon keresztül egy buddhista templomban őrzik,

         és csak ezután lehet eltemetni.

 

 

 

 

4.4.3. A koporsó leengedése, hantolás, a szertartás befejezését követő teendők  

A kiásott sírgödör szélén körbe rakott földet a sírásás befejezését követően el kell igazítani, majd egymással párhuzamosan két pallót kell lefektetni úgy, hogy azokról a koporsót zavartalanul le lehessen engedni. A pallókra két rénfát kell keresztbe rakni; ezeken helyezkedik majd el a koporsó a szertartás végéig.

 

A koporsó leengedéséhez legalább négy ember szükséges, de segítőként lehetőleg még legalább egy munkatársunk legyen jelen.

 

Amikor a gyászmenet a sírhoz ér, a munkatársak kiveszik a gépkocsiból a koporsót, illetve amennyiben kézben vitték, az előre meghatározott útvonalon megközelítik a sírt.

A koporsót - ügyelve a megcsúszás elkerülésére és a szomszédos síremlékek védelmére - a rénfákra helyezik, melyek mellett a leengedő köteleket előzőleg már átvetették a sír fölött.

 

A szertartás befejezése után történik a koporsó leengedése. Ez a szolgáltatásunk talán legkényesebb pontja, hisz nem éppen stabil körülmények között, a négy munkatárs teljes összhangjával, a gyászolók figyelmének középpontjában úgy kell e feladatot végrehajtani, hogy minden hibázáshoz vezető okot kizárjunk. Azaz:

 

Úgy kell a sír szélén elhelyezkedni, hogy elkerüljük illetve a körülményekhez képest minimálisra csökkentsük a megcsúszás veszélyét (ez különösen esős, havas időben nehéz); hasznos lehet, ha fémből készült, rácsos pallót alkalmazunk).

A kötelet mindig úgy kell a koporsólábak mögé helyezni, hogy nehogy valamelyik kicsússzon a leeresztés során. Ha a síremléket vagy a sírkeretet nem szedjük szét, elképzelhető olyan szituáció, hogy a koporsót” buktatni” kell, vagyis a koporsó a leengedés során nem vízszintesen helyezkedik el, hanem valamelyik végét megemelve, ferdén engedjük mindaddig, míg a sír kialakítás el nem éri a normál méretet. Ebben a helyzetben a kötelek elhelyezésére különös figyelmet kell fordítanunk, s a szokásoknak illetve a lehetőségeknek megfelelően több megoldás közül választhatunk:

= A koporsó-fogantyúkon átvezetjük a kötelet; ezt a módot csak abban az esetben
   alkalmazhatjuk, ha a fogantyú anyaga és rögzítettsége ezt megengedi.

      = A fejvégnél úgy helyezzük el a kötelet, hogy az az egyik láb mögül a másik láb elé
         haladjon; ezzel lehetőséget teremtünk a lecsúszás megakadályozására, hisz a kötéllel
         meg tudjuk tartani a ferdén lefelé haladó koporsót.

      = A koporsó alján és tetején átvetjük a köteleket, melyek végei így az átellenben lévő
         munkatárshoz kerülnek; így érhető el a koporsó különböző irányú biztonságos
         mozgatása.

 

A négy munkatárs egyszerre megemeli a kötéllel a koporsót, ekkor egy ötödik társuk kihúzza a rénfákat.

 

A leeresztés során nagyon fontos, hogy mind a négy munkatárs egyszerre, egyforma sebességgel engedje a kötelet, ellenkező esetben ugyanis a koporsó megbillenhet vagy kicsúszhat a kötélből.

Amennyiben buktatnunk kell, előre pontosan tisztázni kell ennek módját (melyik oldalt engedik először, milyen módon tartják a köteleket, stb.), és nagyon oda kell figyelni a négy ember tevékenységének összehangolására, a kötelek eresztésének megfelelő sebességére.

Talán a legnagyobb hiba, amit temetkezési vállalkozó elkövethet, ha a koporsó - akár csak néhány centiméterről is - beleesik a sírba.

 

Amikor a koporsó a kiásott sír aljára ért, a köteleket az előre megbeszéltek szerint kihúzzuk.

 

Ha a temettető rögfogót is vásárolt, úgy azt a négy sarkára varrt szalagok segítségével a koporsó tetejére helyezzük. Ezután munkatársaink néma főhajtással búcsúznak az elhunyttól, s lelépnek a pallókról, helyet adva a sírásóknak. Ha a vállalkozásunk végzi a sírásást és hantolást is, a négy ember kézbe veszi a szerszámokat, és elkezdődik a hantolás (a kiásott föld visszatemetése). Igyekezni kell a föld dübörgését a lehető legkisebbre csökkenteni, s lendületes munkavégzéssel a hantot mielőbb elkészíteni.

 

A sír teljes behantolása előtt ne feledkezzünk meg az előre odakészített sírjelző leszúrásáról.

 

A hant elkészülte után a sír környékét megtisztítjuk, majd megkezdjük a “bekoszorúzást”. Általában a sírjelzőhöz kerülnek a közvetlen családtagok virágai, majd ezt követően sorban, esztétikusan elrendezve a többi koszorú, csokor. Vigyázni kell arra, hogy a virágok ne sérüljenek, és a szalagok eligazítására is elegendő időt kell szentelni.

Több helyen találkozhatunk azzal a megoldással, hogy a virágokat nem közvetlenül a sírhantra, hanem az a fölé helyezett tartóra rakják.

 

Miután mindezzel végeztünk, csendben és a gyászolók zavarása nélkül - esetleg egy végső tisztelgést követően - a szerszámokkal együtt félrevonulunk. A pakolásnál figyeljünk oda arra, hogy a zörgéssel, a gépkocsik ajtajának csapkodásával ne zavarjuk az ott lévőket.

Ha a ravatalozáshoz saját kellékeinket használtuk, azokat a megszokott rend szerint a gépjárműbe helyezzük, még egyszer ellenőrizzük, hogy nem hagytunk-e valamit a ravatalozóban illetve a sírnál, majd elhagyjuk a temetőt. Kiemelt figyelmet igényel a ravatal-kellékek elpakolása, ha időközben már másik szertartás kezdődött meg, hisz ilyenkor gyorsan és szinte hang nélkül kell dolgoznunk. 

 

 

 

4.5. A hamvasztásos temetés lebonyolítása, hamvak elhelyezése

4.5.1. A hamvasztásos temetés lebonyolítása  

A hamvasztásos temetés lebonyolítása csupán néhány dologban tér el a hagyományos temetésétől. Tekintsük át ezeket az eltéréseket:

A hagyományos temetésnél szükséges minimum négy ember helyett már kettő (esetenként csupán egy) alkalmazott közreműködése is elegendő.

 

Csak a kinti ravatalt használjuk azokon a helyeken, ahol a hagyományos temetési szertartás első része a benti ravatalnál zajlik (az urnát a szertartás előtt kint ravatalozzuk fel).

 

A búcsúztató befejezése után az urnát kézben tartva viszik a gépkocsiig illetve a sírig (urnafalig). Kegyeletteljesebb a gyászmenet, ha két munkatárs az urnát urnavivőre helyezi, és így haladnak a végső nyughelyig. Az urnavivő általában tetővel ellátott hordozóeszköz, mely készülhet fából, rézből, üvegből.

 

A hamvasztásos temetés fogalma alatt a hamvak temetőn belüli végső nyugalomra helyezését értjük. Az urnát helyezhetjük:

 

= Sírba - előre kiásott helyre, keszonba vagy közvetlenül a földbe kerül az urna. A
    koporsós sírhelyekben a temettető kérésének megfelelően fej- vagy lábvégnél helyezik
    el az urnát; a temetők tervezése során sok helyen alakítanak ki urnasírokat is.

    Elegánsabb megoldás, ha az urnát urnaleeresztő segítségével helyezzük el a sírban;
    ma már használnak olyan urnatartót is, melyre gyárilag szerelnek zsinórt a
    leeresztéshez.

 

= Kriptába - a sírköves által kiépített kriptába helyezik le az urnát, majd a keszonhoz
    hasonlóan egy lappal zárják azt le. A kripta lehet a hagyományos koporsós temetéshez
    vagy kizárólag urna-elhelyezéshez megépített.

 

= Falba - 2 vagy 4 férőhelyes “fülkéket” alakítanak ki, melyeket márvány-lappal zárnak
    le. Új urnafülke (kolumbárium) építésénél az urnát befogadó belső méret 30 x 30 cm
    lehet (Vhr. 12.§ (3) bek.). Az igényesebben kialakított urnafalakon a záró lapok és a
    feliratok betűi egyformák. A szertartás befejezése után az urnát egy munkatárs a falba
    helyezi, majd a márvány-lapot csavarral vagy cementtel rögzítik.

 

Ha falban történik a végső nyugalomra helyezés, és nincsen mód valamennyi virág fal előtti elhelyezésére, a temettetővel történő előzetes megbeszélés alapján gondoskodunk a koszorúk és csokrok elviteléről az általuk meghatározott helyre (pl. temetőben felállított kereszthez).

 

 

 

4.5.2. A hamvak kiadása - temetőn kívüli elhelyezés, szórás

A hamvak kiadása kifejezés azt jelenti, hogy a hozzátartozók az elhunytjuk hamvait a temetőn kívül helyezik el. Temetőn kívüli elhelyezésnek minősülnek: az altemplomi urnatemetőkben történő elhelyezés, a hamvak szórása repülőről és hajóról, valamint az olyan egyedi megoldások, melyek során a hozzátartozók elviszik a hamvakat, és azokat otthon, vagy egy, az elhunyt által szeretett vagy kért helyen helyezik el. Találkozhatunk olyan kéréssel is, hogy a hamvakból egy keveset különféle - erre a célra kialakított dísztárgyakban, miniurnákban - vihessenek haza a családtagok, vagy egyedileg készített, amulettszerű ékszerekben hordják azt magukon.

 

 

 

4.5.2.1.  Repülőgépről történő szórás

Formáját tekintve kétféle lehet: történhet a búcsúztatástól eltérő, későbbi időpontban, vagy azzal együtt (ravatalozás helye lehet a repülőtér, temetői ravatalozó, kápolna, vagy a temettető által megjelölt egyéb hely - templom, egyházi létesítmény, középület, stb.).

 

A búcsúztatót megelőzően a hamvakat egy ún. szóróurnába helyezik.

A szertartás befejezését követően a hamvakat a gépre viszik, ahová követik azt a megjelölt gyászolók (számuk igen korlátozott).

A beszállás megtörténte után az urnát a szóró nyílásba helyezik.

Amikor a felszállás után a repülőgép elérte a hamvak szórására kijelölt területet (például a Duna fölötti meghatározott részt), a repülőgép vezetője közli az utasokkal a gép tartózkodási helyét és a repülési magasságot, majd jelt ad a hamvak szórására.

A légikísérők megnyitják a szóró urna zárszerkezetét, és ekkor megindul a hamvak kiszóródása. A szórás befejeztével a repülőgép visszatér a repülőtérre.

A hozzátartozók által hozott koszorúk, virágok a ravatalnál maradnak, mert ezek nem vihetők fel a repülőgép fedélzetére.

 

A repülőgépről történő szórás speciális volta miatt az előre leegyeztetett időpont az időjárás függvényében változhat.

 

E szóráshoz az illetékes légiközlekedési hatóságnak a Légirendészeti Parancsnokság hozzájárulásával kiadott engedélye szükséges, amelyben meg kell határozni a hamvak szétszórásának módját is (Vhr. 34.§ (5) bek.).

 

 

 

4.5.2.2.  Hajóról történő szórás

Általában a hajón történik maga a búcsúztató szertartás is. Az előkészített ravatalra helyezik a szóróurnába helyezett hamvakat.

 

A szertatás befejeztével vagy urnatartóból, vagy kézből történik meg a hamvak vízbe való szórása. Ennek befejezését követően a gyászolók által hozott virágokat is a vízbe szórják, majd a hajó visszatér a kikötőbe.

 

A vízbe történő szórásnál figyelemmel kell lenni a hajóbiztonsági követelményekre (pl. fémvázas koszorút nem lehet a vízbe dobni), valamint az egyéb előírásokra (pl. a Parlament és a nemzetközi hajóállomások előtt nem lehet a Dunába hamvakat szórni).

 

Ismeretes ezen túl az a megoldás is, hogy a búcsúztató a hagyományos helyszínen zajlik, majd a közvetlen hozzátartozók szállnak hajóra, és vagy maguk, vagy egy felkért személy szórja a hamvakat a vízbe.

 

 

 

4.5.2.3.  Szórás altemplomi osszáriumba

Ez a forma egy viszonylag új lehetőséget kínál a hamvak közös elhelyezésére, megőrzésére.

Az osszárium egy nagy méretű kút vagy egyéb gyűjtő-edény, melynek teteje úgy van kialakítva, hogy a szertartás idejére ott helyezik el az urnát. A búcsúztató végén ebbe az edénybe szórják a hamvakat, víz hozzáadása nélkül. A földi maradványok a templomban maradnak.

 

Ilyen szórást például a Budapesti Árpádházi Szent Margit Templomban végeznek.

 

 

 

4.5.2.4.  A hamvak kiadása a temettetőnek

A hatályos jogi előírások szerint az urnát - külön kérésre, átvételi elismervény ellenében - a megrendelőnek ki kell adni.

 

Az urna minden olyan ingatlanon eltemethető, ahol a kegyeleti igények biztosíthatók, valamint ahol a tulajdonos illetve az ingatlan használója hozzájárul ehhez. Ugyancsak a tulajdonos vagy kezelő előzetes hozzájárulása szükséges a hamvak temetőn kívüli ingatlanon történő szétszórásához is. Amennyiben az ingatlan közös tulajdonban van, az urnaelhelyezéshez szükséges a tulajdonostársak hozzájárulása. (Vhr. 33.§ (3)-(4) bek.)

 

 

 

4.5.3. A hamvak temetőn belüli szórása

Hazánk temetőiben - legfőképpen Budapesten - a hamvaknak urnasírokban, urnakriptákban, urnafülkékben (kolumbáriumokban) és koporsós sírhelyeken történő elhelyezésén túl ismertek még a hamvak szórásának különböző változatai. E formákat külön erre a célra kialakított szóróparcellákban végzik. A hozzátartozók ide látogathatnak ki halottaikhoz.

A hamvak szétszórásakor gondoskodni kell arról, hogy azok vagy bemosódjanak a talajba, zárt rendszerbe történő szórás esetén pedig arról, hogy a hamvak ne kerülhessenek ki (Vhr. 34.§ (1)-(2) bek.).

 

 

 

4.5.3.1.  Vízfüggönyös szórás

A szertartás megkezdése előtt a speciálisan kialakított szóróurnát az urnatartóval együtt a tumbára helyezik, a tumba elé pedig elhelyezik a koszorúkat.

 

A hamvak szórása - az egyházi vagy polgári szertartás befejezése után - a kiválasztott gyászzene megszólalásakor és a szökőkút megindulásakor kezdődik. A hamvakat a szóróurnából a gyors, gépi forgatás ereje és sűrített levegő hajtja ki. Az oszlopra helyezett urnában a lapát forogni kezd, és a hamvak a speciális urna nyílásain át távoznak. A forgatással egyidőben zárt vízoszlop működik egy több méter átmérőjű körben, amely a hamvakat bemossa a pázsittal fedett talajba. A szökőkútszerű vízfüggöny nem engedi kívülre a hamvakat.

 

A szórás befejezését a zene elhallgatása és a vízfüggöny aláesése jelzi.

 

E formára Budapesten az Újköztemető 53-as parcellája lett kiképezve; korlátja, hogy a vízfüggönyös szórás a téli időszakban szünetel.

 

 

 

4.5.3.2.  A hamvak talajba történő bemosatása

E formánál a beszédek elhangzása után az előzetesen kiválasztott gyászzene hangjai mellett történik az urna elhelyezése a bemosató obeliszken, ezt követi maga a bemosatási művelet.

 

A vízfüggönyös szórásos eljárástól eltérően szórás nincs, a vízsugarakkal vízesésben eresztik alá a hamvakat.

 

Aki ezt a szórást választja, az Óbudai temetőben végeztetheti azt el; a téli időszakban a bemosatásos forma ugyancsak szünetel.

 

 

 

4.6.  Exhumálás, rátemetés

4.6.1. Az exhumálás feltételei, okmányok, végrehajtás

A holttest újratemetés vagy hamvasztás céljából történő exhumálását (sírnyitást) a temetési hely felett rendelkezni jogosult, vagy annak örököse kérheti az illetékes Tisztiorvosi Szolgálattól. A kérelemhez csatolni kell az eltemetett halotti anyakönyvi kivonatát illetve a halottvizsgálati bizonyítvány hiteles másolatát, valamint az öröklést igazoló okiratot (Vhr. 36.§ (1)-(2) bek.). Ha a temetés és az exhumálás (sírnyitás) között már több mint 25 év telt el, a kérelemhez nem szükséges a halottvizsgálati bizonyítvány (Vhr. 38.§ (2) bek.). 

 

 

A sírnyitási engedélyt a ÁNTSZ az alábbiak szerint adja meg:

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat

…..………………………………… Intézete

 

                                                                                  Tárgy:  …………………………………………………...

                                                                                               sírnyitási kérelme

 

 

H A T Á R O Z A T

 

 

……………………………..………………………………………………………………………………….. lakos
 

kérelmére engedélyt adok arra, hogy a …………………..……………………………………….. temetőben
 

lévő sírt, amelyben az …………… évben elhunyt …………………………………………………….. volt
 

eltemetve, felnyissák.

 

 

(A holttestre az ….… év …….. hó ….…. napján elhunyt ……..……………………………... rátemethető.)

 

 

A sírnyitás idejét ……… év ……….. hó ………. napján a reggeli órákra tűzöm ki.

 

A sírnyitásnál a Temetkezési Szolgáltató megbízottjának jelen kell lennie. A sírnyitásnál dolgozók részére mosdó és fertőtleníthető eszközökről gondoskodni kell.

 

Ezen határozatom ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ……………………………………………...… Megyei Intézetéhez címzett, de hatóságomnál 2 példányban benyújtott fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezés illetéke: 3.000.- forint. Az esetleges fellebbezésnek határozatom végrehajtására halasztó hatálya nincs.

 

 

INDOKLÁS:

 

A 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 36.§ (1) bekezdésében, valamint a 37.§ (1) bekezdésben előírtaknak megfelelően előterjesztett kérelem alapján a sírnyitásra az engedélyt az érvényes közegészségügyi rendelkezések előírása mellett adtam meg.

 

Határozatom - fellebbezésre való tekintet nélküli - végrehajtását közegészségügyi érdekből, az esetleges fertőzésveszély elkerülése, valamint a halott mielőbbi eltemetésének érdekében az 1991. évi XI. törvényben biztosított jogomnál fogva adtam ki.

 

 

Határozatomról értesülnek:

1./ ………………………………………

2./ ……………………………………… temetőgondnoka

3./ Irattár

 

 

Kelt ………………………………………

 

 

                                                                                          ……………………………………………………..

                                                                                                                      tisztiorvos

 

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

Külön jogszabályban meghatározott rendkívüli módon bekövetkezett halál esetén - az eltemetéstől számított 25 éven belül - a sírnyitási engedély megadásához az elhalálozás helye szerint illetékes rendőrhatóság hozzájárulása is szükséges (Vhr. 38.§ (1) bek.).

 

Fontos, hogy a kolerában, pestisben, leprában, sárgalázban, kiütéses tífuszban, takonykórban, AIDS-ben, vírusos hemorrhagiás lázban elhunytak temetési helyének megnyitására csak az elhalálozástól számított 1 év elteltével adható engedély.

 

 

A sírnyitás az engedélyben előírtak szerinti időpontban és módon történhet; lehetőség szerint olyan időszakot választva, amikor kevés látogató van a temetőben. Törekedni kell arra, hogy az exhumálás a hajnali, kora reggeli órákban történjen. A hozzátartozókat az időpontról előzetesen értesíteni kell.

 

Az exhumálásnál a munkát végző személyeken és a közvetlen hozzátartozón (rendelkezésre jogosulton) kívül csak az ÁNTSZ ellenőre lehet jelen. A munkát csak temetkezési szolgáltató illetve alkalmazottja végezheti - e tevékenység ugyanis temetkezési szolgáltatásnak minősül. Sírásó önállóan exhumálást nem végezhet!

 

Az exhumáláshoz a fertőtlenítő szert (klórmeszet), a kézmosót, a kesztyűket, a PVC fóliát, az exhumáló koporsót vagy -ládát, a sírásás kellékeit, a védőruhát előzetesen a helyszínre kell készíteni.

 

A sírásás során a várható mélység elérésénél óvatosan kell a maradványokat megközelíteni, hogy azok ne sérüljenek. A megtalált maradványokat egyszer használatos gumikesztyűvel kell megfogni, klórmésszel beszórni, majd az exhumáló ládába helyezni. A fellelt maradványokat az azonosításukra alkalmas jelzéssel (lábcédulával) kell ellátni, amely tartalmazza az elhunyt nevét, születési és halálozási idejét, valamint az exhumálás időpontját.

 

Az összes maradvány fellelése után a sír klórmésszel történő fertőtlenítése, majd a sír visszatöltése történik. Ezzel egyidejűleg mielőbb gondoskodni kell a maradványok - a megrendelésnek illetve az engedélynek megfelelő - elhamvasztásáról, vagy az előkészített másik sírba történő elhelyezéséről.

 

A feladat végeztével a munkavégzők ruháját tisztítani, fertőtleníteni kell.

 

 

4.6.2. A rátemetés feltételei, műveleti rendjeRátemetésről abban az esetben beszélünk, ha olyan sírba temetünk koporsóval, amelybe 25 éven belül koporsós temetés történt.

 

Nem minősül rátemetésnek a kettős sírhely "eleven" (üres) oldalába történő temetés, valamint az urnának sírhelybe történő temetése.A rátemetés feltétele, hogy a területileg illetékes ÁNTSZ engedélyt adjon ki, melyet a sír felett rendelkezésre jogosult hozzájárulása alapján készít el. A kérelem megegyezik az exhumálásnál mintaként megjelölt kérelemmel (lsd. az előző pontnál).

E feltétel megléte esetén a sírásásra illetve az exhumálásra vonatkozó előírásokat kell szem előtt tartani. Így szükség szerint gondoskodni kell a sírgödör oldalfalának zsalus kitámasztásáról, illetve az esetlegesen szükségessé váló exhumálás feltételeit is biztosítani kell (lsd. a sírásás című és az előző pontnál).

További feltétel, hogy a sírhelyben csak meghatározott számú elhunyt legyen eltemetve. Az egy sírba temethető elhunytak száma korlátozott. A koporsós temetésre szolgáló egyes sírhelyre sírnyitási engedéllyel - a sír megfelelő mélyítésével - további, legfeljebb kettő elhalt vagy 25 évnél régebben elhunyt holttestmaradvány rátemethető (Vhr. 37.§ (1) bek.).

Fertőző betegségben elhunyt sírhelyére csak az illetékes ÁNTSZ előzetes külön engedélye alapján lehet rátemetni. Ilyen esetben a rátemethető elhaltak számát az ÁNTSZ korlátozhatja.

 

Fontos előírás, hogy rátemetés esetén - az exhumált maradvány kivételével - biztosítani kell a temetési hely 25 éves használatát.

 

A sírnyitási engedélyben meghatározott időpontban, a tényleges munka megkezdése előtt figyelmesen szemrevételezzük a síremléket és környékét. Ha lehetőségünk van rá, fénykép-felvételt készítünk mind a felbontandó, mind a szomszédos sírokról.

 

Amint azt a sírásás folyamatánál részleteztük, megvizsgáljuk az emlék stabilitását, s amennyiben szükséges, szétbontjuk azt.

 

A sír kiásása közben oda kell figyelni a szomszédos sírok védelmére (szennyeződés, sérülés ellen védhetjük fóliával, konténer alkalmazásával).

 

Rátemetéskor is fokozott figyelmet kell fordítani a sírgödör oldalfala esetleges beomlásának megakadályozására (szükség szerint zsaluzás alkalmazásával).

 

A rátemetéshez szükséges 160 cm-es mélység közelében vigyázni kell, nehogy a mélyített sírba már elhelyezett koporsó megsérüljön. A második koporsó alja erre a mélységre kell, hogy kerüljön. Amennyiben ez nem biztosítható, exhumálás válik szükségessé.

 

Egyebekben ugyanúgy járunk el, mint a hagyományos temetéseknél.

 

 

4.7. A rendkívüli halálesetekkel kapcsolatos teendők

4.7.1. Jogszabályi előírások

A rendkívüli halál esetén követendő eljárásokat a 34/1999. (IX.24.) BM-EüM-IM együttes
rendelet szabályozza. Vegyük sorra ennek legfontosabb rendelkezéseit:

A halottvizsgálatot az arra illetékes orvos a halálesetről való értesüléstől számítva közterületen 2 órán belül, egyébként pedig 6 órán belül köteles elvégezni.

 

Amennyiben a halottvizsgálatot végző orvos a vizsgálat során rendkívüli halál esetét észleli, köteles erről a külön jogszabályban meghatározott hatóságot értesíteni és intézkedni, hogy a holttest és környezete a hatóság megérkezéséig érintetlenül maradjon. Ha a hatóság a halottvizsgálatot végző orvost felkéri, az részt vesz a szemlén és azt a jegyzőkönyvön aláírásával és bélyegzőjével tanúsítja.

 

A halottvizsgálatot végző orvos a halottvizsgálat során két példányban kiállítja az elhunyt azonosítására szolgáló űrlapot - mely vízzel lemoshatatlanul tartalmazza az elhunyt nevét, születési dátumát, halála helyét és idejét - és azt a halott két végtagjára rögzíti, melyhez a szolgáltató munkatársainak segítséget kell nyújtani.

 

Rendkívüli halál esetén a halottvizsgálatot végző orvos a halottvizsgálati bizonyítvány megfelelő rovatában rögzíti a hatósági eljárás kezdeményezésének okát.

 

A halál-okra vonatkozó megállapításokat, valamint az eltemetésre engedélyezett időt a halottvizsgálati bizonyítványba a hatóság illetve az igazságügyi orvosi boncolást végző orvos jegyzi be, amennyiben hatósági boncolás történik.

 

A kórbonctani vizsgálatot a halál bekövetkezését követő első munkanapon, de legkésőbb a halottvizsgálattól számított 3 munkanapon belül el kell végezni. Élet elleni bűncselekmény alapos gyanúja esetén a halottvizsgálat után azonnal elvégzik a boncolást.

 

A kórbonctani vizsgálat befejezését követően haladéktalanul ki kell állítani a halottvizsgálati bizonyítványt, valamint értesíteni kell az elszállíthatóságról a temetésre kötelezettet.

 

A kórbonctani vizsgálat után a halott azonnal temethető. Rendkívüli halál esetén az elhunyt eltemetéséhez illetve elhamvasztásához a halottvizsgálati bizonyítvány mellett az eljáró hatóság engedélye is szükséges (ez az ún. temetési engedély).

 

Rendkívüli halál esetén a hatósági illetve az igazságügyi orvosi boncolást elrendelő hatóság intézkedik a holttestnek a halál bekövetkezésének helyéről a szükséges vizsgálatok elvégzéséhez megfelelő feltételekkel rendelkező legközelebbi boncoló helyiségbe történő szállításáról. A holttestnek a boncolás helyére történő szállításának, valamint tárolásának hűtésének és boncolásának költségei a halottvizsgálati bizonyítvány (temetési engedély) kiállításának napjáig az elrendelő hatóságot terhelik.

 

4.7.2.  A szolgáltató konkrét gyakorlati feladataiA kegyeleti törvény előírása szerint a temetkezési szolgáltató folyamatos rendelkezésre állással látja el tevékenységét, munkaidőn túl köteles ügyeletet tartani. Az ügyelet a gyakorlat szerint telefonon kap értesítést a rendkívüli halálesetről a rendőrségtől, az ügyeletes orvostól vagy a mentőktől.

 

Az ügyeletes az értesítés alapján a telephelyről 2 fő szállító munkatárssal a megadott időpontra, lehetőleg sürgősen kivonul a helyszínre (különös tekintettel a közterületen történt halálesetekre).

 

A helyszínen védőfelszerelésben, egyszer használatos kesztyűben kell megjelenni.

 

Ellenőrizni kell az okmányokat, és az orvosi illetve rendőri szemlebizottság utasítása szerint kell ellátni a teendőket.

 

A halott szemrevételezése után át kell vizsgálni a ruházatot, az értéktárgyakat, a zsebek tartalmát jegyzőkönyv alapján kell átadni a hozzátartozóknak vagy a hatóság tagjainak. Amennyiben az orvos elmulasztotta a lábcédulákat elhelyezni a halotton, úgy azt a szolgáltató munkatársainak kell pótolni.

 

Ha az írásbeli szállítási engedélyt kiadják, úgy az elhunytat PVC fóliába, majd szállítókoporsóba - vagy hordágyra helyezzük; mindig a célszerűség határozza meg, hogy melyiket választjuk.

 

A holttestet az írásban meghatározott helyre, boncterembe kell szállítani; itt a megfelelő okmányok átadásával, illetve a nyilvántartásba történő bevezetéssel érnek véget a teendőink.

 

4.8. Temetkezési emlékhelyen végzendő szolgáltatás   

A téma főbb szabályairól már a korábbi fejezetekben - temetésfelvétel, temetés lebonyolítása, stb. - említést tettünk. Most összefoglalva tekintsük át röviden azokat:

Temetkezési emlékhely: a temetőn kívül, különösen templomban, altemplomban, templomkertben, történeti kertben, urnacsarnokházban vagy más építményben és területen lévő, az elhunytak eltemetésére, urnák elhelyezésére és hamvak szétszórására szolgáló hely (Ttv. 3.§ c/ pontja).

 

A temetkezési emlékhelyen végzendő szolgáltatásokat a tulajdonosok általában nagyon részletesen szabályozzák, rendszerint több vonatkozásban korlátozzák. Amennyiben megbízásunk ilyen helyen történő szolgáltatás-nyújtásra vonatkozik, minden esetben tájékozódjunk az előírásokról.

 

Koporsós temetés esetén a templomban, altemplomban történő elhelyezés feltétele a kettős koporsó - légmentesen lezárt fémbetét és külső koporsó - alkalmazása.

 

A ravatal vagy a temetésre szolgáló helyen (altemplomban), vagy egyéb helyen (templom, kápolna, stb.) kerül kialakításra.

 

Temetkezési emlékhelyen épített ravatalozót kizárólag a búcsúztatás idejéig lehet használni. A ravatalozóban az elhunytat ideiglenesen elhelyezni, búcsúztatásra előkészíteni tilos (Vhr. 6.§ (1) bek.).

 

Temetkezési emlékhelyen külső ravatalozás nem végezhető (Vhr. 6.§ (2) bek.).

 

A ravatal általában a helynek megfelelően előre kialakított, egyedi megoldásokat ritkán alkalmazhatunk.

 

Különösen a templomi, altemplomi szertartásoknál és temetéseknél a virágdíszek használata s a kegyeleti virágok száma és fajtája is korlátozott (pl. fenyő alapú koszorúk elhelyezésére vonatkozó tilalom).

 

A szertartások menete megegyezik a temetőben elvégzettekével; a zene illetve az irodalmi betétek, versek kiválasztásánál azonban figyelemmel kell lenni a hely jellegére (templomok egy részében nem lehet gépzenét használni).

 

A temetkezési emlékhelyek tulajdonosai gyakran írnak elő a síremlékre vagy sírhelyet lezáró lapra vonatkozó követelményeket az egységes esztétikai megjelenés érdekében (templomokban, altemplomokban a fülkéket lezáró márványlapok sok esetben adottak, mint ahogyan a feliratok formáját - betűk típusa, mérete, színe - is előírások szabályozzák).

 

 

 

 

4.9. Kegyeleti díszítés

Az elhunyt elbúcsúztatásához történelmi idők óta hozzátartozik a virág. Valóban a virág elkísér a bölcsőtől a sírig. Az ember életét megszépítő virágok kifejezik a szomorúságot, a bánatot, a kegyeletet is. Az élő virág, a növény törékenysége és múlandósága éppen a viszonylag rövid emberi létet jelképezi, a koszorú kerek alakja pedig az élet végtelenségét fejezi ki.

 

A kultikus szokások között - a történelem korai évszázadaiban - az istenek kiengesztelésére virágáldozatot is bemutattak. A gyászolók lombokkal, ágakkal, virágfüzérekkel díszített kocsin (katafalkon) kísérték az elhunytat a sírig. A halottak sírjába virágokból és gallyakból font virágfűzért dobtak. Ezt tekinthetjük a koszorú ősének. Az összekapcsolt girlandokat babérból, fűzfából, olajfából, pálmaágból készült füzéreket megtalálták az egyiptomi fáraók sírjainak feltárásakor.

 

Díszkoszorút használtak a görögök, rómaiak a győztes hadvezéreiknek, sportolóiknak.

Attól függően, hogy milyen (volt) a népek, nemzetek halottkultusza, éghajlati, földrajzi adottságai, technikai lehetőségei, különböző virágokat, növényeket alkalmaztak. Koronként, országonként hamar kialakult a virágok szimbolikája.

 

Európában hamar elterjedt az örökzöldek használata (Ciprus mahónia, tuja, borostyán). A XVIII. században nálunk is kedvelt (temetői” virágok voltak a fűszernövények (üröm, rozmaring). A magyar kultúrkörben évszázadok óta használjuk a liliomot, tulipánt, gránátalmát, füzet, árvácskát, nefelejcset. Ezek sírjel motívumként is megjelentek. Ma már a hazai flóra és a termesztett növények (virágok) nagy részét használjuk a kegyeleti díszítésben.

 

A kegyeleti díszítésnek szakmai követelményei vannak. Ma már virágkötők (ravatalozóban belső építészek, berendezés) közreműködése elkerülhetetlen. A temetkezési vállalkozó felelőssége alapvetően abban van, hogy megfelelő ajánlatot, javaslatot tudjon adni és olyan virágkötő közreműködését kérje, aki elismerten ismeri a virágkötészetet.

 

A következőkre kell figyelemmel lennünk ízlésformáló ajánlatunk során:

1.   Ne használjunk művirágot.

2.   A hivalkodás helyett a visszafogottságra, a harmóniára, az elhunytra jellemző egyediségre, és ha lehet művészi (de legalább jó szakmai) kifejezésre törekedjünk. Értékesebb és őszintébb egy szál fehér rózsával búcsúzni, mint kocsikeréknyi virággal.

 

 

4.9.1. Ravataldíszítés

A ravatalozó helyiség díszítése a szolgáltató feladatai közé tartozik. Ritkán van igény, illetőleg mód arra, hogy belsőépítész szakember vagy virágkötő kertész működjön közre. A kertészeti díszítés a helyiség építészeti kialakításától, a belső falak kidolgozásától, burkolásától, anyagától, színétől, a fényviszonyoktól, hőmérséklettől függ. A drapériák a kandeláberek, a gyertyák, szőnyegek és más berendezési tárgyak szintén meghatározzák a kertészeti díszítést.

 

A ravatalozó helyiség díszítése lehet

1.   állandó és

2.   megrendelésre egyedi díszítés.

 

Állandó díszítés esetén tartós, a hangulatra jellemző dézsás, vagy planténerekbe ültetett növényeket alkalmazunk. Ezek különösen: pálmák, örökzöld fák, fenyők, babér, laurus pandánusz, dracéna. Ezek a telet is jól bírják. Vegetációs időszakban cserepes zöldnövényekkel és virágokkal díszíthetünk. A növényekkel teret alkotunk. A tumba körül elhelyezett edényes kiültetések, dézsás növények a tumbán lévő elhunyt “kiemelését” szolgálják. Nem szabad túldíszíteni. Folyamatos gondozásukról, cseréjükről gondoskodni kell. Az állandó díszítés a ravatalozó használati díjába beépíthető.

 

Egyedi megrendelésre az állandó díszek mellett vagy azok helyett díszítjük a ravatalozót. Ezek egyedi igények szerint virágkompozíciók, füzérek, girlandok alkalmazását jelenthetik. Teljesítésük virágkötő közreműködését igényli.

 

 

4.9.2. Komporsó és urna díszítés

A komporsó és az urna tumbán történő díszítése régmúlt idők gyakorlata. Újabban nálunk is egyre terjed.

A koporsó díszítése attól függ, hogy nyitott vagy zárt a koporsó. Nyitott koporsó esetén a koporsóba egy vagy több szál virágot (orchidea, rózsa, vagy az elhunyt kedves virága) helyez el a hozzátartozó. Majd a szertartás keretében a virággal együtt zárják le a koporsót.

Zárt koporsó esetén koporsó csokrot használhatunk. Külön elkészített, kötött, a koporsó formáját követő csokor (dísz), amire általában nem kerül szalag. Rögzítést követően a koporsóval együtt a sírba kerül.

 

Koporsóra helyezhető füzérszerűen kötött girland is. Különleges pl. a “koporsószőnyeg” (tűzdelt vegetatív vagy virágos kompozíció paplan, ráterítve a koporsóra). Kötészeti megoldásokat virágkötő készítsen.

 

Nagyon sok helyen “divat”, illetve felújított hagyomány az, hogy a behantolás előtt a sírgödörbe virágot dobnak a búcsúzók. (Ezt a szolgáltató szervezi).

 

A koporsócsokor készítésénél a szakmai követelmények mellett alkalmazkodni kell a koporsó és a szemfedél anyagához, színéhez, a tumba alakjához, formájához, színéhez.

 

Az urnatemetésnél, ravatalnál nem kell “nagy” kompozíciókat készíteni. Legelterjedtebb a körgirland urnakoszorú. Ennek gyűrűjébe helyezik az urnát. Egyedi kompozíciók, urnadíszek készülhetnek az urnára, illetve a hordozható urnaszekrényhez.

 

Az urnafülkében való elhelyezéshez lehetőleg kicsi - 20 cm átmérőjű - görög (általában tűzött) koszorú alkalmazása célszerű szalaggal.

 

 

4.9.3. Kegyeleti koszorú

Koszorúk két csoportba oszthatók: a gyászkoszorúk és a díszkoszorúk. A díszkoszorúk pl. a májusi (virágokból készül), az arató (kalászból, búzavirágból), az adventi (fenyőből, tobozból, fagyöngyből) készül. Ide sorolható a menyasszonyi mirtuszkoszorú, továbbá autó-, motorversenyzők, lóversenyek győzteseinek átadott görög (római) koszorúk.

 

A búcsúztatás legfőbb díszei a kegyeleti koszorúk és csokrok. Sajnos sok helyen találkozunk “koszorúgyártással”, hivalkodó virágtömeggel, szánalmas utólagos igyekezetként bizonyítandó szeretetünket, amely éppenséggel a felületes búcsút és a külsőséget tükrözik. A méretarány, a forma, a növényanyag megválasztása gyakran hagy kívánnivalót maga után.

 

A koszorúnál a koszorú testnek kellene érvényesülni. Ez ősi jelkép. A koszorútest megszakíthatatlan kör alakja a végtelen időt szimbolizálja (mint a karikagyűrű), az emlékezést, amely a múltat köti össze a jövővel. A ma divatos állított formájú hatalmas virágpárnák nem sokat fejeznek ki.

 

A koszorúkat formájuk és kötésmódjuk szerint különböztetjük meg. ezek:

1.   Drótvázzal körbekötött

= szabályosan körbekötött,

= körsugaras súlypontos,

= állított drótvázas kötözött.

2.   tömött alapon tűzdelt görög (római) koszorú. Változatai: fejdíszes, oldaldíszes, ellensúlypontos, vegetatív, szalagos millefleur.

 

A különböző kegyeleti virágkötészeti irányzat mellett (paralel , vegetatív, vonalas-grafikus, dekoratív) a formakötészet kezd terjedni. Ilyenek a párna, a szív, a kereszt formájú kegyeleti kompozíciók.

 

A formák mellett lényeges a virág és a virágszín megválasztása. Gyakran leszűkül a virághasználat: szegfű, rózsa, gerbera. Nagy a választék, amit bátran kell felhasználni.

 

A virág színe sem közömbös. Szimbolikus. A fehér bármely szertartásnál használható. Fiúgyereknek fehér, lánynak rózsaszín, férfiaknak vörös, felnőtt nőnek sárga, házastársak egymásnak piros, idősek bronz, öregek lila vagy sötétbordó színű virágból készült koszorú adható. A többféle virágból készült kompozícióban a közelálló színeket kell használni.

 

A koszorúk szerényebb másai a csokrok. Alaptípus az eliptikus félgömb alakú és a féloldalas rombusz formájú csokor.

A csokrokra, koszorúkra szalagot kötnek, általában felirattal. A szalagnak színében harmonizálni kell a kompozícióval.

 

Európában elterjedt a részvétcsokor. Azok, akik nem tudtak elmenni a temetésre, részvétkártya kíséretében virágvázába tehető csokrot küldenek a részvét kifejezéséül.

 

A kegyeleti kötészet körébe tartozik az emléktáblák, emlékművek, továbbá a temetési helyek (fejfák, síremlékek) alkalmi díszítése.

Az alkalmi díszítések általában évfordulókhoz kötődnek. Ennek figyelemmel kísérése és a megemlékezés megszervezése sajátos szolgáltatási terület.

 

 

 

4.10. Hamvasztás, hamvasztóüzemi tevékenység

A hamvasztási szolgáltatás alapvetően a hamvasztási folyamatból és az azt szolgáló tevékenységekből áll.

 

Fő tevékenységei az alábbiak:

a/ az elhunyt átvétele

b/ a hűtő fenntartása

c/ a hűtő üzemeltetése

d/ az elhunyt tárolása

e/ hamvasztási rendelkezés

f/ az elhunyt átszállítása

g/ a kemence és a bekezelőkocsi fenntartása

h/ a kemence és a bekezelőkocsi üzemeltetése

i/ a hamvasztóüzem fenntartása

j/ a hamvasztás

k/ a hamuőrlő fenntartása

l/ a hamuőrlő üzemeltetése

m/ az üresurnaraktár üzemeltetése

n/ a hamvak urnába helyezése

o/ a készurna-raktár üzemeltetése

p/ a készurna tárolása

r/ a készurna kiadása

 

 

4.10.1.  Az elhunyt átvétele és tárolása

Az elhunyt átvételének feltétele egyrészt a hamvasztási megrendelő és az elhunyt-kísérő okmányok megfelelősége, másrészt az elhunyt azonosíthatósága. Ha az elhunyt átvételének feltételei teljesülnek, akkor az átvétel lényegi lépése az elhunyt nyilvántartásba vétele és az elhunyt tárolása a hűtőben.

 

A hamvasztási megrendelőn feltűntetett elhunytak átvételét követően a lapokat (3 pld.) a hamvasztóüzemi adminisztrátor aláírja, hamvasztási sorszámmal , dátummal és bélyegzővel látja el, majd ezt követően 2 példányt a szállító részére visszaad és az eredeti példányt a szállító részére rendszeresített dossziéban lefűzi.

 

Az elhunytat kísérő okmányok: a halottvizsgálati bizonyítvány, a nemesfém-nyilatkozat, a hamvasztási nyilatkozat és adott esetben a rendőrségi hamvasztási engedély. Ezen okmányok a hamvasztási szolgáltatási folyamat során együtt kezelendők. A hamvasztás után az elhunyttal érkező halottvizsgálati bizonyítvány a hamvasztási sorszámmal és a hamvasztás idejét tartalmazó címkével ellátva - az Emléklappal együtt - visszakerül a szállítóhoz a hamvakat tartalmazó urnával egyetemben. A halottvizsgálati bizonyítványról az adminisztrátor másolatot készít, és azt a nemesfém- illetve a hamvasztási nyilatkozattal lefűzi.

 

Átvételkor az elhunytat azonosítani kell; a halottvizsgálati bizonyítványon szereplő névnek és a lábcédulákon szereplő névnek meg kell egyeznie. A hamvasztómester az átvételkor mindkét lábcédulát leveszi; tartalmát hangosan beolvassa, az adatokat a halottvizsgálati bizonyítványon szereplő adatokkal az adminisztrátor egyezteti. Az egyik lábcédulát a hamvasztómester megőrzés céljából gyűjtőládába helyezi, a másikat további intézkedésig az elhunyt fejéhez teszi. A nevek eltérése esetén az átvételt meg kell tagadni, s arról a vezetőt haladéktalanul értesíteni kell.

 

Az adminisztrátor az elhunytat hamvasztási sorszámmal látja el. A sorszámot az adminisztrátor a halottvizsgálati bizonyítványra felvezeti, a beszállító nevével, valamint az urnabetét fajtájának megjelölésével. Az ugyanezzel a sorszámmal ellátott címkét a hamvasztómester részére átadja, aki azt az elhunytat tartalmazó hamvasztókoporsóra felragasztja, s az elhunyt fejéhez ezen sorszámmal ellátott kerámia azonosító lapot is elhelyezi.

 

Ezt követően a hamvasztómester az elhunytat a hűtőben elhelyezi és a hűtő számát bediktálja az adminisztrátornak.

 

A hamvasztóüzem az elhunytakról kettős nyilvántartást vezet: egyrészt kézzel írott főkönyvet, másrészt számítógépes nyilvántartást. Az azonosítás és a sorszámmal történő ellátás után az adminisztrátor haladéktalanul köteles a nyilvántartási adatokat kitölteni.

A nyilvántartás a következő adatokat tartalmazza (Vhr. 58.§ (1) bek.):

sorszám,

hamvasztás napja,

elhalt neve, születési ideje, elhalálozás helye és ideje,

az üzembe beszállító szolgáltató neve, címe, a szállító gépjármű forgalmi rendszáma,

az átvétel napja, ideje,

az urnaátadás ideje, módja, az átadás azonosító adatai (postai utalványszám) vagy az átvevő neve, címe és aláírása.

 

A hamvasztási szolgáltatási folyamat fontos láncszeme az elhunyt hűtőben történő tárolása. Az elhunytat tartalmazó hamvasztókoporsót a tálcán minden esetben úgy kell elhelyezni, hogy a koporsóra ragasztott hamvasztási sorszám az ajtó felőli oldalra essen.

 

 

 

4.10.2.  Az elhunyt átszállítása és hamvasztása

A folyamat elindításához szükséges hamvasztási rendelkezés a hamvasztóüzemi adminisztrátor feladata, a sürgős hamvasztások, a szállítások, valamint a beszállítók által kért határidők alapján. Ezen szempontok figyelembevételével hamvasztási sorrend készül, melytől a hamvasztómester nem térhet el.

 

Az elhunyt azonosítása a hamvasztómester feladata, melyet minden esetben különös gonddal és nagy körültekintéssel kell elvégezni. Az elhunytnak a bekezelőkocsira történő átszállítása előtt - a hamvasztási rendelkezésnek megfelelően - az elhunytat a hűtőhelyről ki kell venni, és ellenőrizni kell a halottvizsgálati bizonyítványon és a lábcédulán szereplő adatokat, valamint a feltűntetett sorszámokat. Ezen adatok egyezősége esetén lehet csak az elhunytat a bekezelőkocsira helyezni. (Eltérés esetén a vezetőt azonnal értesíteni kell, s a koporsót és a halottvizsgálati bizonyítványt "NEM HAMVASZTHATÓ" jelöléssel kell ellátni.

 

A kemence-megfelelőség vizsgálatát a hamvasztás megkezdése előtt minden esetben el kell végezni. Egyrészről ellenőrizni kell, hogy nincs-e a kemence padozatán az előző hamvasztásból maradvány. Abban az esetben, ha az előző hamvasztásból még el nem hamvadt részek vannak, azokat minden esetben a következő bekezelés előtt a kokillába kell behúzni, így ezen részek hamvadása ott fejeződik be. Másrészt ellenőrizni kell, hogy a kemence hamvasztásra megfelelő állapotú, azaz hőmérséklete meghaladja a 700° C-t, de kevesebb, mint 800° C, 12 órája már üzemelő kemence esetén pedig kevesebb mint 750° C. Ha minden rendben van, a hamvasztás megkezdhető.

 

Az elhunyt bekezelését és hamvasztását megelőzően a kemencén található műszeres automatikán be kell ütni az elhunyt hamvasztási sorszámát, és meg kell adni az elhunyt tömegének megfelelő hamvasztási kódszámot. A hamvasztás ideje függ ezen túlmenően az elhunyt állapotától (boncolt, exhumált), a koporsó fajtájától és az elhunyt öltözetétől is. Ha az automatika a beírt adatokat elfogadja, a bekezelés megkezdhető. Tűz- és balesetvédelmi okok miatt a bekezelésnél két hamvasztómesternek kell jelen lennie. A hamvasztás megkezdésének pontos idejét a halottvizsgálati bizonyítványra fel kell vezetni.

 

Az ajtó bezárása után a hamvasztás automatikusan megkezdődik. Az adagidő elején csak az éghető anyagok égéséhez szükséges levegőt juttatja a rendszer a munkatérbe. A szekunder és a primerlevegő, valamint a kemence munkatér nyomásának (huzat) szabályozása - a számítógép és a mikroprocesszor által vezérelve - automatikus. Az elhunyt elhamvadása után a munkatér-hőmérséklet általában eléri az 1000° C-t. (A következő elhunyt bekezelése után a munkatér hőmérséklete legfeljebb 700° C-ra hűl vissza.) A hamvasztás technológiai folyamata automatikusan, beavatkozás nélkül megy végbe. A hamvasztás akkor megfelelő, ha valamennyi szerves anyag elégett, és csak az izzó csontváz maradt vissza a kemence padozatán. A hamvasztás ideje alatt egy hamvasztómester köteles mindvégig a kemence műszeres automatikája előtt tartózkodni, a hamvasztás folyamatát figyelemmel kísérni, az esetlegesen fellépő üzemzavart kiküszöbölni.

 

A hamvasztási üzemi napló rovatainak megfelelően jegyezni kell - a hamvasztási rendelkezés sorrendjében - a hamvasztási sorszámot, az ehhez tartozó elhunyt nevét, a hamvasztás kezdetének és végének másodperc pontosságú idejét, és az urnabetét fajtáját. A napló vezetésére a hamvasztómester köteles. Ugyancsak itt kell rögzíteni azt is, ha bárminemű rendellenesség lépett fel.

 

A hamvasztás befejezése után a hamvak kikezelése történik. Ez a kemence padozatáról az erre a célra rendszeresített kikezelő lapáttal történik úgy, hogy első lépésként a hamvasztási sorszámot tartalmazó kerámialapot kell kiemelni, és azt a kokilla alá a földre helyezni. Ezt követően a hamvakat kell a kokillába húzni hűtés céljából; ezt a műszeres automatika megfelelő programjának indításával kezdjük meg.

 

A hamvak kikezelésénél különös figyelmet kell fordítani a kemence padozata és falazata állagának megőrzésére. Ennek érdekében ügyelni kell arra, hogy a kikezelő lapát a falazattal ne, a padozattal pedig csak a legminimálisabb mértékben érintkezzen. Fontos szempont azonban, hogy a padozatot a hamvaktól teljesen meg kell tisztítani, azon hamvak nem maradhatnak, addig ugyanis a következő hamvasztás nem indítható.

 

A hamvak megfelelő hűtésének befejezése után a hamvakat tartalmazó kokillát a hamuőrlőbe kell behelyezni őrlés céljából. A hamuőrlőt elindítani csak ajtajának zárt állapota mellett lehetséges. Az őrlés befejezésekor az őrlő ajtaját csak kikapcsolt állapotban, a forgó részek teljes megállását követően szabad kinyitni. A hamvakat teljesen meg kell őrölni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hamuőrlőt addig kell működtetni, míg a teljes hamumennyiség át nem rostálódik.

 

Az urna előkészítése a hamvasztómester feladata. A halottvizsgálati bizonyítványon feltűntetett jelzés alapján kiválasztja a megrendelt urnát (kerek, szögletes vagy zacskó), és ellenőrzi annak ürességét. Ezután az urnába maradandó módon be kell ütni, vagy az urnafedő belső oldalára címkét kell elhelyezni, mely tartalmazza: az üzem székhelye szerinti település nevét, az elhalt nevét (leánykori nevét), a nyilvántartás sorszámát és az elhamvasztás időpontját (Vhr. 57.§ (2) bek.).

 

A hamvak urnába helyezése előtt el kell benne helyezni az elhunyt lábcéduláját; a hamvakat ezt követően lehet az urnába tölteni. A művelet befejezésekor a hamvakra rá kell tenni a hamvasztási sorszámot tartalmazó kerámialapot, s ezután lehet az urnát lezárni.

 

 

 

4.10.3.  A készurna tárolás és kiadása

Az adminisztrátor a készurna átvételekor az alábbi szempontok szerint ellenőrzi azt: folyamatos-e a lezárás, a fedőlapon olvasható-e a felirat, a fedőlap és a címke adatai megegyeznek-e a halottvizsgálati bizonyítványon szereplőkkel, a címke megfelelően rögzítve van-e. Ha hibát észlel, azt soron kívül kijavítja, majd az urnát a készurna-raktárba helyezi el.

 

A készurna-raktárban az urnát a beszállító partner polcán kell tárolni. Ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a szállításhoz a szállítóládákban történik az urnák elhelyezése. Fontos szabály, hogy a készurna-raktárban a hamvasztóüzemi adminisztrátoron kívül más személy nem tartózkodhat, onnan urnát senki más nem vihet ki.

 

A készurnát kizárólag az adminisztrátor adhatja ki; az elhunyt nevét és a hamvasztási sorszámot egyeztetni kell a halottvizsgálati bizonyítvány, a hamvasztási emléklap (igazolás) és az urnacímke alapján. Egyezés esetén a készurna kiadható, eltérés esetén azonnal intézkedni kell az eltérés kivizsgálásáról. Urnát átadni kizárólag urnaátadási bizonylat alapján lehet, melyet az adminisztrátor készít el.

 

Az urna átadása előtt ellenőrizni kell a megrendelőn az urna továbbítására vonatkozó rendelkezést, és csak ennek megfelelően, az arra jogosult személynek adhatók ki a hamvak.

A készurna kiadásakor az átadási bizonylat másolati példányán kívül át kell adni: a címkével ellátott halottvizsgálati bizonyítványt, az emléklapot (igazolást), exhumált elhunytnál a sírnyitási engedélyt, a halotti illetve születési anyakönyvi kivonatot.

 

 

 

4.11. Temetkezés fejlesztése

E fejezetben a teljesség igénye nélkül rámutatok néhány, a tevékenység fejlődését, fejlesztését meghatározó, de legalább befolyásoló tényezőre, amely az e területen vállalkozó üzleti filozófiáját és a vállalkozás hosszabb távú fejlesztésének lehetséges iránya szempontjából tarthat érdeklődésre.

 

A temetkezés területén évtizedek, évszázadok időintervallumában lehet karakteres változásokról számot adni. Részben igaz: lassúbb a változás e területen. Ennek oka, hogy emberöltők során hagyományozódik a halottkultusz és hosszabb időtávon válnak gyakorlattá új magatartási formák, és épülnek be a temetkezési kultúrába. Fontos az is, hogy a temetkezési kultúra fejlődését nemcsak a gazdasági-technikai lehetőségek, hanem legalább ilyen súllyal a gondolkozás, a világszemlélet, az ősök (múlt) tisztelete, vagy a földrajzi adottságok is befolyásolják.

 

A szakma azonban egyetért abban, hogy az elmúlt 10-12 évben a temetkezésben soha nem látott változásoknak, fejlődésnek lehetünk tanúi.

 

Számos - elsősorban - önkormányzati temetőben építettek ravatalozót, javult az infrastruktúra.

A temetkezési szolgáltatás minősége jelentősen javult, szinte kizárólag a verseny eredményeképpen. A kellékellátás széles skálája minden igényt kielégítő. Egyre több temetés korszerű eszközökkel valósul meg.

Magas szintű szakmai szabályozás - törvény - rendezi a tevékenységgel kapcsolatos viszonyokat.

A tudományok fokozódó érdeklődése a terület iránt egyre több tanatológiai munka közreadásában tükröződik.

Tovább emelkedett a hamvasztásos temetések iránti igény. Ma már 10 hamvasztóüzem működik. Ez a szám belátható időn belül a duplájára nő.

 

A fejlesztés irányát a temető, a temetkezési szolgáltatások köré csoportosítva foglaljuk össze.

 

A temető mindig a jelen, a kor embere világképének, a halálhoz való viszonyának tükre. Nyilván a jövőben is kitapintható lesz kétféle viszony:

-    őszinte, emberhez méltó kegyelet,

-    felületes, hivalkodó, elmenekülő, rohanó világunkba beleillő magatartás (ez utóbbit nem kell feltétlen elítélni, számolni kell vele).

 

A korszerű temetőnek mindig a hármas funkciót kell szolgálnia. Az irány: a természeti elemek (fák, cserjék, gyep, virág) hangsúlyos megjelenítése. Ez a Kárpát medencében korábban is megvalósult a falusi temetőkben. Ha kitekintünk, akkor az osztrák, német temetők, USA-ban a parktemetők azok, amelyek a természeti környezet figyelembevételével épülnek. Világunktól idegenebb a Dél-Európai temetőkultúra.

 

Várhatóan kiteljesedik a temető kert(park)tervezésen alapuló kivitelezés és fenntartás.

 

Hazai temetők legnagyobb - nemcsak esztétikai - problémája a sírjel ügy. Mivel és hogyan jelöljük meg a sírt.

Várhatóan - éppen a szakmai tudás, ismeretek hatására - a sírjel céljára érvényesülni fog az eredeti anyag (a kő és geológiai megjelenései, a fa, a vas stb.) felhasználás, továbbá az anyagszerű megmunkálás. Remélhetőleg nem terjed tovább a műkő, a beton.

A temetőfenntartás, -gondozás korszerű gépekkel való megoldásának már ma is csak az anyagiak szabnak határt.

A temetőgondozást a jövőben várhatóan a település kommunális feladataival összhangban annak részeként lehet megoldani.

 

A temetői tulajdonviszonyok között lehetnek átrendeződések. A pénztőke meg fog jelenni és temetőt, e célra kijelölt területet, temetői vagyonrészt fog vásárolni. E temetőkben, temetkezési emlékhelyeken korszerű infrastruktúrát létesítenek. Új temetők legfeljebb ilyen módon (tőkebevonás) létesülnek. Az önkormányzatok, egyház a meglévő (lezárt) temetőiket fogják intenzíven felhasználni, újra hasznosítani. Egyre több lesz a feladatok közös együttműködésen alapuló (település-település, önkormányzat és egyház) megoldása.

 

A temető szerkezetét is meghatározza a hagyományos és hamvasztásos temetés arányának alakulása. Az urnaelhelyezés építményeivel és ennek korszerű - építőművészeti - megoldásaival a kisebb településeken is kell számolni.

 

Tovább terjed a korszerű temető- és sírhelygazdálkodást megalapozó számítógépes nyilvántartás.

 

A temetkezési szolgáltatásban a jelenleginél is kiélezettebb versenyre kell számítani. Az EU csatlakozás megteremti a tőke, az áru és a szolgáltatások, a munkaerő szabad áramlását. A jogrendszer és “egyéb körülmények” egységesek lesznek Európában. Hullámszerűen fog nőni az érdeklődés e tevékenység felé. Megjelennek külföldi befektetők és vállalkozók a temetkezési piacon. (Elvileg ez fordítva is működik.)

Csak a tőkeerős és magas színvonalon szolgáltató hazai vállalkozás képes e piacon fennmaradni.

 

A szolgáltatás fejlesztésének területei a következők lehetnek:

-    rendszerelvű, korszerű vezetés (integrált vállalatirányítási rendszer), magas színvonalon dolgozó menedzsment. A temetkezési szolgáltatásban alkalmazható korszerű vezetési és folyamatszervezési filozófiai eszközök és elemek még a mikro (családi) vállalkozásokban is elkerülhetetlenül megjelennek, és a munkafolyamatba beépülnek (pr. marketing, minőségbiztosítási rendszerek stb.). E területen a számítástechnika kínál fejlődést. Megrendeléstől a teljesítésig teljeskörű információ, folyamatszervezés, a temetés elő- és utóéletét nyomon követő rendszerek már ma is működnek,

-    a kegyeleti kellékek választéka még tovább bővül,

-    a szolgáltatásban használatos korszerű eszközök, berendezések elérhetőségének az anyagi lehetőségek szabnak határt. Már ma is jelentős speciális járműpark, géppark (sírásó, leeresztő), szerszám stb. kínálat van a piacon,

-    meghatározó lesz a személyzet kultúrált munkavégzése, magatartása, megjelenése, a szolgáltatás megfelelő elvégzését biztosító szakképzett munkavállalók alkalmazása,

-    a szolgáltatóknak fel kell készülni a hamvasztásos temetések iránti kiemelkedő igényekre. E területen a hamvak szórása, az urnakiadás és temetőn kívüli elhelyezés tovább fog növekedni. Egyre növekvő a temetőn kívüli urnaravatal,

-    a fogyasztóvédelem erősödésére kell felkészülni. Az EU e terület további fejlesztését igényli. A legfontosabb elem a teljesítés és az árak egyenértékűsége biztosításának igénye,

-    számolni kell a fogyasztóképes kereslettel, ezért a biztosítási rendszerek (temetésbiztosítás), hitelkonstrukciók szerepe nőni fog.

 

Bizonyára Magyarországon is elérhetők lesznek (némelyek már működnek) olyan szolgáltatások, amelyek különlegességek határainkon kívül. Pl. virtuális temetés, hibernálás, hamvak kapszulában világűrbe küldése, folyékony nitrogén felhasználása.

 

Az USA-ban elterjedt gyakorlat, hogy ravatalozást (előkészítés, szertartás) a temetőn kívül erre a célra létesített “funeral home”-ban végzik.

 

Az újvilágban elképzelhetetlen, hogy az elhunytat ne balzsamozzák. A temetkezési szolgáltató legfontosabb feladata és fő tevékenysége az elhunytnak a búcsúztatási szertartásra való “kikészítése” (tanatopraxis). A balzsamozás igénye várhatóan nálunk is növekedni fog.

Ennek az “ellentétjére” is számíthatunk, a korábbi nemzedékek szertartási gyakorlatának felelevenítése, pl. halott siratás, temetés kalákában.

 

A szolgáltató annak érdekében, hogy vállalkozása sikeres legyen, ismeretekkel kell rendelkeznie, tájékozottnak kell lennie. Ezért a jövőben felértékelődnek az - ezt a követelményt (igényt) kielégítő - intézményes kapcsolatok, a hazai szakmai érdekképviseleti szervezetek munkája, a hazai és külföldi tapasztalatok megszerzésének gyakorlata.

Az oktatás is változik. A jövőben bizonyos szolgáltatási területek, pl. felvétel, ravatalozó vezető, illetőleg temetőigazgató, temetkezési részlegvezető szakképzettséggel lesz ellátható. A temetőüzemeltetés területén is további szakképzettségi követelmények irányába fejlődik a szolgáltatás jövője.

 

 

 

 

5. TEMETŐFENNTARTÁS ÉS TEMETŐÜZEMELTETÉS ISMERETEINEK  ALKALMAZÁSA

5.1.      Temető létesítése, bővítése

Minden településnek van temetője, temetkezési helye, amely a kegyeleti kultúra során kialakult hagyományokra tekint vissza. A temetkezés legutolsó szabályozása a XLIII/1999.évi törvény (továbbiakban: T.tv.) és a 145/1999.(X.1.) Kormányrendelettel (továbbiakban: T.kr.) lépett hatályba.

E fejezetben foglalkozunk a temető létesítésének, bővítésének, fenntartásának általános gyakorlati megvalósításához szükséges lépéseket, az építésügyi eljárást részletezzük. [T.tv. 3.§.(a).]

 

Temető a település igazgatási területén belüli beépítésre szánt területen létesíthető, használata szerint:

§ zöldfelületi jellegű  különleges terület.

§ Kegyeleti célokat szolgál, kegyeleti elvárásoknak kell megfelelnie megfelelő hely és tér biztosításával, úgy hogy zajos, bűzös környezet ne zavarja az emlékezést, a szertartást.

§ Közegészségügyi rendeltetésű szolgáltatás, amelynek hátterében megfelelő műszaki felkészültségű üzemi területnek kell működni “szinte észrevétlenül”.

§ Koporsós eltemetésre, vagy hamvak elhelyezésére létesítendő terület.

 

 

5.1.1.   Engedélyezési eljárás, településrendezési szabályok

Amennyiben egy település önkormányzatánál megfogalmazódik a temető létesítésének szándéka, úgy előzetesen tisztázni kell a temetővel kapcsolatos igényeket, meg kell ismerni a helyi lehetőségeket, adottságokat. Minden településen készült, illetve készül helyi építési szabályzat, településrendezési terv, amelynek része a temető létesítése is.

A temető számára kijelölhető területet a településrendezési tervben (korábban:

általános rendezési tervben ÁRT, összevont rendezési tervben ÖRT) kell lehatárolni, még akkor is, ha csak hosszútávon (10 év múlva) lesz szükség új temető létesítésére, vagy a meglévő bővítésére. A temető fenntartója, tulajdonosa, vagy képviselője a temetkezési szolgáltató, a településrendezési tervet, a szabályozási tervet minden esetben véleményezze temető létesítése, bővítési szempontból.

Amennyiben nem tartalmaz a terv a temető és a temetkezés számára megfelelő területet, úgy a T. tv-re, annak végrehajtási utasítására hivatkozva tegyen észrevételt, kérje pótlását.

 

Már a településrendezési terv szintjén megvizsgálandó a temető számára kijelölt terület alkalmassága. Ezt a rendelkezésre álló adatok - talajmechanikai vizsgálat, mértékadó talajvízszint, domborzat, lakott területtől, ipari, mezőgazdasági területtől való távolság alapján kell értékelni. Amennyiben ezek nem állnak rendelkezésre, előzetes megvalósíthatósági tanulmány is készíthető.

 

Megvalósíthatósági tanulmány tartalmi követelményei:

-           talajmechanikai vizsgálat

-           talajvízszint vizsgálat

-           védőtávolság lakott területtől

-           parcellaosztási javaslat

-           ravatalozó és egyéb építmények helyének kijelölése -         centrálisan, vagy

                                                                                                          bejárat mellett

-           temetőtípusra javaslattétel:                parkszerű

                                                                       erdei

                                                                       architektonikus

§ vegyes temetési mód: koporsós

urnás

§ urnatemető:                            csak urnás temetés

-         előzetes szakhatósági egyeztetés

§ közegészségügyi         - ÁNTSZ Állami Népegészségügyi és

  Tisztiorvosi Szolgálat

§ műemléki                    - Műemlékfelügyelőség

§ környezetvédelmi       - Környezetvédelmi Felügyelőség

§ közlekedésügyi           - Közlekedési Felügyelet

§ vízügyi                        - Vízügyi Igazgatóság

§ közműépítési              - vízellátás

- gázenergia

- elektromos energia

- távközlés

- csatornázás

§ természetvédelmi       - Nemzeti Park Igazgatóság

-         temető méretezése

 

A talajmechanikai vizsgálat tájékoztatást ad a talajtípusról: Laza (homok); kötött (agyag); középkötött (vályog) talaj közül a temető számára középkötött, mérsékelten nedves talaj a legkedvezőbb. Pl. sziklás, törmelékkel szennyezett talaj, valamint futóhomok alkalmatlan koporsós temetés számára.

 

A mértékadó talajvízszint a felszín alatt 2,5 m-el mélyebben legyen. A sírgödör előírt mélysége 2,0 m. A meglévő temetők egy részében a talajvízszint megemelkedett - csatornázatlanság, illetve belvíz miatt. (Pl.: Békés és Csongrád megyében).

 

Ez esetben a bővítési terület, vagy a rendelkezésre álló még betemetetlen tartalék temetőterület feltöltése jöhet szóba. Javasolt kutatóárok létesítésével a talajvízszint állásának megfigyelése. Ezek ismeretében eldöntendő a temető feltöltésének mértéke.

 

Gazdaságossági elemzés többnyire azt az eredményt mutatja, hogy átmenetileg érdemesebb a meglévő infrastrukturális beruházásokkal ellátott temető tartalék-, ill. bővítési területét feltölteni, mint új temetőt létesíteni. Természetesen ez a bővítésre rendelkezésre álló bővítési terület mértékétől függ - azaz hány évig elegendő még a település temetkezési gondjainak megoldására.

Temetőterületet 4-5 m2/fő élőlakos szám szerint kell előirányozni.

 

Hosszú távon új temető létesítését kell betervezni a településrendezési tervben, szabályozási tervben, a település belvízmentes területén. Békés és Csongrád megyében a belvizes területeken más talajvízszint süllyesztő módszer műszaki megoldása is kidolgozandó.

 

A domborzati viszonyok tekintetében előnyös, ha a temető területén 5 %-nál nincs nagyobb lejtés. Így kevesebb lépcsőt, támfalat kell létesíteni, valamint az utak lejtése is 10 % alatt tartható, ami a téli síkosság mentesítésnél előnyös.

 

A lakott területtől való távolságot korábban a 10/1970-es Temető törvény 50 m-ben határozta meg. Jelenleg az építési hatóság a szabályozási terv előírásai szerint minimum 30 m-es védőtávolságot írhat elő.

 

Az előkészítő munkák során eldöntendő a létesítendő temető típusa:

- hagyományos vegyes temetési módú

- parkszerű kialakítású temető

- erdei temető

- urnatemető

 

A szabályozási terv városrendezési, közlekedési, közműépítési, környezetvédelmi és zöldfelület rendezési szakági munkarészekből áll. A terv javaslatot tesz a temető helyének kijelölésére, amelynek megvalósíthatóságát szakági munkarészekkel támasztja alá. A település zöldfelületi rendszeréhez, mint jelentős zöldfelületet igénylő különleges terület kapcsolódik. A temető jól megközelíthető helyen, szükség szerint a tömegközlekedési hálózatba bekapcsolható területen helyezkedjen el. A parkolási igényt telken belül kell megoldani.

 

A település közműhálózatához csatlakoztatva a szabályozási terv megoldást javasol a temető közműellátására. A környezetvédelmi fejezet a lakóterület  távolságát, az iparterülettől való távolságot, zajos, bűzös tevékenységek kizárását írja elő, valamint felhívja a figyelmet a természeti értékek védelmére.

 

A településrendezési szabályozásnak nem elhanyagolható része a tájbaillesztés - különösen egy új temető létesítése esetén. A meglévő temetőket többnyire  a település már körülépítette, bővítésre nem hagyva lehetőséget. Így a temető a város, a település zöldfelületi rendszerének része lett. Pl. A Budapesti Kerepesi temető és az Újköztemető létesítésük idején a városszélen voltak találhatók. Az eltelt közel másfél évszázad alatt jelentősen megváltozott a temető környezete. A Kerepesi temetőt iparterület, a TAURUS Gumigyár és a Józsefvárosi pályaudvar veszi közre.

 

Az Újköztemető közvetlen szomszédságában létesült a Ferihegyi Repülőtér felszálló pályája. A szertartásokat változó intenzitással kb. 3-5 percenként mintegy 80-90 dB (decibel) erősségű zajszint zavarja.

 

A településrendezési szabályozási terv elfogadása előtt szakhatósági egyeztetési eljárást kell lefolytatni. A temető helykijelölését, illetve bővítését közegészségügyi, közlekedésügyi, vízügyi, környezetvédelmi, természetvédelmi, műemléki, közműépítési, városrendezési szakhatóságok véleményezik. Az engedélyezési egyeztetési eljárást tervezői közreműködéssel, az önkormányzat településrendezéséért fellelős szakcsoportja bonyolítja, amelyért végső soron a település jegyzője felel.

 

A jóváhagyott szabályozási terv alapján építési engedélyezési, majd kiviteli terv készítendő.

 

Építési engedélyezési terv tartalmi követelményei:

 

-           a jóváhagyott szabályozási terv temetőre vonatkozó kivonata

-           tulajdonvizsgálat

-           geodéziai felmérés

-           talajmechanikai vizsgálat

-           talajvízszint vizsgálat

-          temető területrendezési koncepciója  M = 1:500

            - ravatalozó helyének meghatározása

            - iroda és szolgálati lakás (építési távolsága 25 m a síroktól)

            -egyéb kiszolgáló létesítmények helye

            - személybejárat, kegyeleti útvonal

            - gazdasági bejárat, gazdasági útvonal

-           sírmező ill. parcellaosztási terv úthálózattal együtt M = 1:250

-           zöldfelületi terv, előfásítás M = 1:250

-           épületek engedélyezési terve M = 1:200; 1:100

-           mikroarchitektúra elemek:     padok, vízvételi helyek, hulladékgyűjtők

                                                           tájékoztató táblák, urnaelemek megvalósítására

                                                           külön tervek írhatók elő

-           műalkotások pályáztatása

 

 

A kivitelezés javasolt sorrendje kiviteli terv alapján

 

Építés előkészítő munkák.     - irtás

                                               - bontás, törmelékelszállítás

                                               - durvatereprendezés és felszíni vízelvezetés

                                               - kerítés építése, sövény ültetéssel, fasorral

 

Alépítményi munkák: - közművesítés:           víz-

                                                                                   gáz-    

                                                                                   elektromos-

                                                                                   csatorna-

                                                                                   telefonhálózat

 

Felépítményi munkák:           - építmények építése  ravatalozó

                                                                                               iroda

                                                                                               gazdasági épületek, WC

                                                                                               árusító helyek, virág, sírkő

                                               - parcellák kitűzése

                                               - út és térburkolás + parkolók építése

 

Befejező munkák:                  - előfásítás parcellák között

- sírhelyek kitűzése

                                               - kis architektura elemek kihelyezése

                                                           vízvételi helyek

                                                           szemétgyűjtő

                                                           pad

                                                           tájékoztató táblák stb.

                                               - műalkotások kihelyezése

 

A kiviteli terv részletesen előírja a kivitelezési munkák sorrendjét, meghatározza a létesítmények helyét, amit a kitűzési terv alapján kell megvalósítani. Egy temető kiviteli terve évtizedekre szól, ezért feltétlenül javasolt több tartalékpéldányt irattárba helyezni.

 

A kitűzési terv alapján kitűzhetők a sírhelytáblák (továbbiakban parcellák) a főútvonalak megépíthetők, elvégezhető az előfásítás.

 

A temető megszüntetéséről a tulajdonos, illetve köztemető megszüntetéséről a települési önkormányzat dönthet, amennyiben a lezárástól számítva a 25 éves sírhelyhasználati, illetve 10 éves urnahely; urnafülke használati idő eltelt. A lezárt temetőben sírra elhelyezett urna az eredeti használati időt nem hosszabbítja meg. A temető kiürítése esetén a hozzátartozónak kell gondoskodni az urna áthelyezéséről.

 

Kivételek:

§ A LIV/1997. évi Műemlékvédelemről (továbbiakban Mű.tv.) szóló törvény 18.§.(4) bek szerint a “Műemlékvédelem alatt álló temető (temetőrész) felszámolására engedély nem adható.”

§ A Nemzeti Sírkert, amelyben nem szüntethető meg és nem helyezhetők át a temetési helyek, a nemzeti sírkert fennállásáig.

§ A hősi temető, temetési hely megszüntetéséhez a honvédelmi miniszter jóváhagyása is szükséges (T.tv. 11.§.(2) bek.)

 

Külön nemzetközi megállapodás született a magyar települések közterein eltemetett szovjet katonák sírjainak áthelyezéséről (megszüntetéséről) a település köztemetőjébe. A kérelmet az önkormányzatoknak kell benyújtani a Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Irodájába. Az engedély Oroszországból érkezik. A kérelem mellé műszaki dokumentációt kell mellékelni - látványtervvel illusztrálva. A köztéri temetkezési hely megszüntetésének költségeit az önkormányzatnak kell fedezni. A felszabaduló terület a település közterének része új funkciót kaphat.

 

A megszüntetésre tervezett lezárt temető helyének újbóli hasznosítására a településrendezési szabályozási terv tesz javaslatot. Amennyiben nem emlékpark létesül a lezárt temető helyén, hanem teljes mértékben felszámolják - mert más célú felhasználást terveznek a területen, a temetési helyeket ki kell üríteni. A kiürítésről a tulajdonosnak kell gondoskodni. A holttestmaradványokat, urnákat az elhunyt hozzátartozója más temetőben elhelyezheti. Gyakori megoldás a szóróparcella alkalmazása is.

Azoknak az elhunytaknak a maradványait - akikről külön hozzátartozó nem gondoskodott - egy közös sírban kell elhelyezni, illetve szétszóratni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat képviselőjének jelenlétében.

 

 

5.1.2.   Kegyeleti park létesítése

Többnyire az önkormányzat tulajdonban lévő lezárt temetők helyén létesítenek kegyeleti parkot. Ebben az esetben nem szükséges a teljes terület exhumálása. A T.kr.19.§. (4) bek szerint a használatbavétel előtt a területet legalább 30 cm vastag földréteggel kell feltölteni. A sírok megszüntetésekor figyelemmel kell lenni a közkegyeletre méltó sírokra, amelyek igény esetén exhumálás után, más temető díszsírhelyén is elhelyezhetők.

 

Kegyeleti park létesítésére olyan kis területű lezárt temetők esetében kerül sor, amelyet körülépített a település és már általában több, mint 50 éve nem használnak temetés céljára. A környék lakossága a területet birtokba vette, a gyermekek játszóhelynek használják. Legtöbb esetben sajnos az illegális hulladéklerakás színhelye is a terület. A kegyeleti park létesítése előtt a sírjeleket, kriptákat, egyéb kegyeleti építményeket meg kell vizsgáltatni a Műemlék Felügyelőség képviselőjével.

 

A kegyeleti park létesítéséről a településrendezési szabályozási terv készítése során tesz javaslatot a tervező.

 

Ezzel a terület a település zöldfelületi rendszerében közkert (1 ha alatt), vagy  közpark (1 ha felett) funkciójú területté minősíthető. Miután a terület exhumálása nem történt meg a kegyeleti park nem építhető be, nem használható más célra.

 

A kegyeleti park létesítéséhez kertészeti engedélyezési tervet kell készíteni, amelynek alapja a részletes geodéziai felmérés.

A kegyeleti parkban egyes sírjelek, kripták, kegyeleti építmények a helyükön maradhatnak, valamint javasolt egy emléktáblát elhelyezni a területen

 

A kegyeleti park új funkciója lehet a pihenőhely, a gyermekek számára játszóhely, sportterület létesítése. A területen lévő idős növényállományt meg kell vizsgálni, értékelni, majd az új funkciónak megfelelően a kertépítészeti koncepció kialakításánál figyelembe venni.

Kegyeleti park épült pl: Galgahévizen, Budapesten a XVII. kerületben.

A kegyeleti park fenntartása a tulajdonost terheli. A fenntartás megegyezik más közparkok fenntartási igényével.

 

 

5.1.3.   Lezárt temető újbóli nyitása

Egy településen belül új temető nyitása együtt járhat a régi, betelt temető, vagy temetőrész lezárásával. A lezárásról a települési önkormányzat, vagy a tulajdonos dönt, illetve gondoskodik.

 

A temető lezárása, használaton kívülivé válása hosszú, több évtizedes folyamat. napjainkban a végleges döntés nagyon megfontolandó.

A lezárt temető állapota gyakran igen lehangoló. Általában a település már körülveszi az elhanyagolt, felhagyott temetőt.

 

A lezárt temetőt 25 évig az utolsó temetéstől számítva fenn kell tartani a T.tv.9.§.(2) szerint.

 

A temető részleges lezárásáról - a koporsós temetés átmeneti szüneteltetéséről - is dönthet a tulajdonos. Ez esetben a temető tovább üzemelhet, mert a sírhelyekre az urnarátemetés biztosíthatja a folytonosságot.

 

Néhány év után ismét megnyitható a temető a koporsós temetések számára, mert a 25 éves sírhelyhasználatot nem minden család váltja újra. Ezek a sírok ismét betemethetők, értékesíthetők. A gyakorlatban a Bp. Farkasréti temető működése során már alkalmazták a koporsós temetés átmeneti szüneteltetését. Így vált a máig közkedvelt Farkasréti temető a legnagyobb urnatemetővé is.

 

A temető ugyancsak részleges lezárását jelenti a temető egy részének, egyes parcelláinak a lezárása. E gyakorlat alapján működtek korábban egyes budapesti temetők, mert nem volt engedélyezett a sírokra rátemetés. Előnye, hogy 25 év elteltével egy egységesen kezelhető újból betemethető parcella állt rendelkezésre.

 

A temetőrész a parcella előkészítése újbóli betemetésre jelentős költségekkel jár. A parcellában hagyott sírjeleket el kell bontani, majd öt évig tárolni kell. Ezután értékesítésre meg kell hirdetni a sírjelet 1 év időtartamra. Amennyiben nem értékesíthető a sírjel, akkor megszüntetendő.

A sírjelek bontása után az alapozási törmelék lerakóhelyre szállítandó.

 

A parcella újbóli betemetése esetén nincs szükség exhumálásra. Használatbavétel előtt a területet legalább 30 cm vtg földréteggel kell feltölteni. A parcella betemetése előtt sírhely kiosztási tervet javasolt készíteni.

 

A temetőrész parcella újbóli betemetése esetén a közcélú zöldfelületek, utak területe nem csökkenhet. A parcellák közötti utak nem temethetők be, különös tekintettel arra, hogy közművesítés is lehet az utak területén.

 

A T.tv. 12. § szerint a “lezárt, nem működő temető ismételt használatbavételekor, vagy kegyeleti park céljára való átalakításakor a létesítésre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni”.

 

A temető lezárása után - attól függően, hogy hány év telt el - kétféle eljárást lehet alkalmazni a temető újra használatbavételéhez.

 

§ A temető lezárása után 25 éven belül a temető tulajdonosa újból meghirdetheti további temetésre a temetőt - a települési önkormányzat egyetértésével (Pl: Budapest XIX. ker. Kispesti Öregtemető újranyitása). Ezzel az intézkedéssel megállapodhatnak úgy, hogy megtartják a temető eredeti parcellaosztását, lehetővé teszik a hozzátartozók számára a sírhelyek újbóli megváltását további 25 évre, illetve urna esetében 10 évre. Azokat a sírhelyeket, amelyeken lejárt a 25 éves rendelkezési jog időtartama és a hozzátartozó nem hosszabbítja meg a sírhelyet, úgy az újból értékesíthető, betemethető. Ez esetben a sírhelyen a sírjel bontása, raktározása a temetőtulajdonost terheli. E módszernek a hátránya, hogy nem kezelhető új rendezési elv szerint a parcella, előnye, hogy a régi temető sírjeleiből, hagyományaiból, növényzetéből, hangulatából többet megőriz a temető és a lakosság körében hamarabb elfogadott lesz.

§ Másik megoldás lehet egyes parcellák teljes kiürítése, új parcellaterv készítése. A kiürítendő parcellákban lévő, még a 25 éven belüli rendelkezési joggal rendelkező sírhelyekből a holttestek áthelyezhetők egy erre a célra kialakított parcellába a temetőtulajdonos költségére. Erről a hozzátartozókat a szokásos közzététel szerint tájékoztatni kell. Ez a megoldás csak akkor javasolt, ha igen kevés sírhelyet kell áthelyezni. Amennyiben a ravatalozó és egyéb kiszolgáló helyiségek, utak, közművezetékek felújíthatók, úgy a temető újbóli megnyitásának ez a gazdaságosabb módja.

 

Újbóli megnyitás ott javasolt, ahol a település nem vette még körül új beépítésekkel a temetőt - a védőtávolság - 30 m betartható. A szabályozási terv is úgy rendelkezik, hogy hosszútávon a lezárt temető megfelel az építésügyi elvárásoknak. A közúti megközelítés, a közműellátottság, ravatalozó felújítására, vagy új építésére lehetőség van.

A létesítésre vonatkozó előírásokat: engedélyezési és kiviteli terv alapján kell betartani. A temető újbóli megnyitásáról a szabályozási terv lakossági fórumán kell a lakosságot tájékoztatni, illetve véleményét kikérni.

 

 

5.1.4.   Műemléki védetté nyilvánítási eljárás

A műemléki törvény a 18.§-ában a temetőkről intézkedik.

A temetők is hazánk történelmének, kultúrájának, művészetének örökségei, amely …”egyes települések arculatának jellegzetes meghatározói, kultúrális hagyományainak hordozói, s egyben a történelmi és nemzettudat formálói”.

Védettségre javaslatot lehet tenni azokra a temetőkre, temető részekre, amelyekben a történelem, a vallás, a kultúra és a művészet sajátos emlékei maradtak fenn.

 

A védelem célja:

            - kiemelkedő személyiségek sírjának megőrzése, gondozása

            - a síremlékek eredeti helyükön való fennmaradása

 

Védelemben részesíthető.

            - a temető egész területe

            - egy körülhatárolt temetőrész

            - egy - egy síremlék

            - a temető egyéb tartozéka, eleme

 

A műemléki védelem alatt álló temető (temetőrész) felszámolására nem adható engedély.

A helyi önkormányzat műemlékvédelmi tevékenységéhez sorolandó a területén lévő temető műemléki értékeinek felkutatásában, értékelésében, tudományos dokumentálásában való közreműködés

 

A védetté nyilvánítást bárki kezdeményezheti a műemlékvédelmi hatóságnál. A hatóság felmérést végeztet és 60 napon belül értesítést ad állásfoglalásáról.

Amennyiben a védetté nyilvánítás indokolt, az előkészítést a műemlékvédelmi hatóság lefolytatja és javaslatot tesz a védetté nyilvánítást tartalmazó rendelet kiadására.

 

A védetté nyilvánított temetőben a műemlékvédelmi hatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges a bontási, építési, fakivágási és telepítése, telekalakítási, földtani, kutatási stb. munkákhoz, amit a Mü. tv. a 43.§-ban foglal össze.

 

A Kormány 230/1997.(XII.12.) rendelete 5-10 §.-ai az egyes sajátos műemlékfajták védelmére vonatkozó részletes szabályokról intézkedik.

§ Egyedi védelem alá kell helyezni a művészi értékű síremlékeket, akkor is, ha azok védett temetőben vannak. Pl. a Kerepesi temetőben, mint védett temetőben 18 db egyedi védelem alatt álló síremlék, síremlékcsoport, mauzóleum található. Ezen kívül számos művész értékű sírjel van, amelynek egyedi védettségét kezdeményezni kell.

§ A védett temetőben lévő 1945 december 31.-e előtt emelt síremlékek ugyancsak védettnek tekintendők.

§ A védett temetőben lévő idős növényállomány, valamint egyéb természeti értékek, emlékfák védendők.

§ A temető védetté nyilvánításakor rendelkezni kell arról, hogy a további betemetés engedélyezett-e, vagy sem.

§ 1998. december 31.-ig külön rendelet határozta meg e rendelet hatálybalépésekor védett temetők betemethetőségét. Pl. Kerepesi temető egyes parcellái megnyithatók betemetésre. A betemetés feltétele, hogy a megnyitott parcellába csak a parcellaterv szerint lehet sírjelet alkalmazni. A sírkő anyaga csak terméskő lehet, a sírhely síkra rendezett az egységes fenntartás miatt.

§ A műemlékként védett temető területét a településrendezési tervben és építési szabályzatában adottságként kell kezelni.

§ A települési környezetnek is méltó keretet kell biztosítani a beépítés módjával a védett temetőnek. Pl. ellentmondásos kegyeletsértő védett temető mellé szórakoztató központot, vagy zajos bűzös tevékenységet folytató ipari üzemet telepíteni.

§ A védett temető lezárása után a műemléki emlékek megőrzése mellett kegyeleti parkká alakítható.

§ A temető tulajdonosa, fenntartója felel a műemlékvédelem szabályainak betartásáról, amelyről a temetőben való kifüggesztéssel a lakosságot tájékoztatni kell.

 

 

 

5.1.5. Hősi temetők létesítése

Minden nemzet kegyelettel adózik a háborúban elesett katonái emlékének. Ennek megnyilvánulási formája a hősi temetők létesítése is, amelyek a világ minden országában fellelhetők. Pl. a vietnami háborúban elesett amerikai katonák temetője az Amerikai Egyesült Államokban. A különbség a temetők fenntartásában, megtartásában, esetleg újak létesítésében van. Pl. az I. világháború után Olaszországban az Isonzó völgyében nemcsak olasz, hanem magyar katonatemetők is létesültek, amelyeknek fenntartását is a helybeliek végzik. 1990 óta a Győri Isonzó Baráti Kör rendszeresen látogatja, esetenként fenntartja az olaszországi magyar hősi temetőket.

 

A Genfi egyezmény rendelkezik arról, hogy minden nemzetnek joga van idegen földön is méltó temetési helyet biztosítani hősi halottainak eltemetésére. Az I. Világháború után Budapesten az Újköztemetőben a nemzeti hovatartozás szerint létesítettek hősi parcellákat olasz, német, török, lengyel, magyar, valamint 1992-ben orosz parcellát is a II. Világháború halottainak emlékére. Ezek fenntartását az illető ország látja el a Hadisírgondozó Iroda felügyeletével. Az I. világháborús magyar hősi katonatemetőt 1950-52-ben felszámolták az Újköztemetőben.

 

Zalaegerszegen 1656 hősi halott nyugszik a 75-ös közlekedési út melletti I. Világháborús hősi temetőben: olaszok, szerbek, románok, oroszok, magyarok. A temetőt 1992-ben egészítették ki a névsort tartalmazó emlékoszlopokkal.

 

Kelet-Európában a Szovjetunió összeomlása után került sor a II. Világháború hősi halottainak újbóli temetésére, illetve hősi temetők létesítésére. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy vagy a meglévő temetési helyen - többnyire köztemetők parcelláiban (pl: Nagykanizsa) - létesítettek egységes sírjeleket, emlékhelyet, vagy új területet jelöltek ki hősi temetők létesítésére. Például 1990 és 2002 között 16 német-magyar hősi temető létesült.

 

Mind területében, mind az eltemetettek létszámát tekintve a legnagyobb II. Világháborús hősi temető a Budaörsi Német-Magyar Katonatemető. A Magyar Állam adományozta a területet hősi temető létesítésére - Németországnak, a II. Világháborúban elesett német és magyar katonák számára. A létesítés és fenntartás költségeit Németország vállalta.

 

Terv szerint 17 ezer fő számára létesült a gyűjtő temető, amelyből 6 ezer fő magyar katona újratemetésével számoltak - elsősorban a Dunától keletre eső országrészen fellelhető elhanyagolt katonasírok áthelyezésével. Eddig 600 fő magyar katonát és 13.500 fő német katonát temettek újra. A temetőt Béke-parkkal egészítették ki.

A hősi temetőben továbbra is van lehetőség a fenntartott, elhanyagolt katonasírok befogadására. A hősi temető létesítése ugyanolyan építési hatósági eljárást von maga után, mint más köztemető létesítése: - szabályozási terv, engedélyezési, majd kiviteli terv készítését. Szakhatósági egyeztetési eljárás lefolytatását közmű, -út-építéseket fogadó és fenntartó épület létesítését, a zöldfelületrendezést kellett megoldani.

 

 

 

5.2.      A temető tárgyi létesítményei, infrastruktúra

A temető zökkenőmentes kegyeleti szolgáltatásához megfelelő műszaki létesítményeket kell üzemeltetni.

A temető létesítése során szükséges infrastrukturális beruházásokat a T. tv.9.§.(1) bekezdése tartalmazza.

 

 

5.2.1. A temető felépítményei

§ Ravatalozó és egyéb létesítmények

A temetőn belül a központi létesítmény a ravatalozó - a hangsúlyos épület -amelyhez reprezentatív bejárattal és felvezető úttal kell kapcsolódni.

Ugyanakkor az egyéb kiszolgáló létesítményekkel - halott tároló és hűtő, raktár, műhely, WC, garázs, stb - összhangban fontos az egységes építészeti megjelenés biztosítása.

 

A ravatalozó helyének kijelölésére két koncepció alakult ki a gyakorlatban. A bejárat közelében elhelyezett ravatalozóból hosszú a gyaloglási távolság a temető távolabbi parcelláihoz, a gazdasági kiszolgálás zavarja a kegyeleti útvonalat (pl: Budapest Újköztemető).

 

Centrálisan elhelyezett ravatalozóból (pl: Zalaegerszeg Újköztemető) arányosan rövidebb a kegyeleti út. A gazdasági kiszolgálás időbeli ütemezéssel mindkét esetben zökkenőmentes lehet külön gazdasági bejárat és útvonal kijelölésével.

 

A ravatalozó épületegyüttesben kerül elhelyezésre a szertartásterem fedett és nyitott előtérrel, öltözőhelyiséggel; esetleg váróhelyiséggel; illemhellyel.

 

A szertartásterem előtt a fedett és nyitott előtéren kívül, burkolt, vagy füvesített felületet kell szabadon hagyni a nagy létszámú temetések miatt. Tízezer fős településen egy szertartásterem elegendő. A nagyobb településeken választási lehetőséget lehet adni két búcsúztató terem esetén egy kisebb létszámú és egy nagyobb létszámú temetésre felkészülve. Egy hatvanezer lakosú város esetén évente a temetések száma 900 fő körüli. Átlagosan 3-4 fő temetéséről kell gondoskodni naponta, illetve 15-20 főről hetente. Ennek kiszolgálására két-három búcsúztatóterem elegendő.

 

A temetkezési emlékhelyen nem kell ravatalozót építeni, ha mégis van, azt csak búcsúztatás idején lehet használni. Az elhunyt tárolására, előkészítésére nem vehető igénybe.

 

A gazdasági bejárattól kell a halottszállítást is lebonyolítani a hűtőkamrákhoz, illetve boncolóhelyiséghez. A halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló tároló a halotthűtő berendezés. Egy tízezer lakosú településen heti 2-3 temetés esetén legalább négy elhunyt számára kell helyet biztosítani. Egy hatvanezer lakosú településen minimum 20 elhunyt számára kell egyidejűleg helyet biztosítani. 2000 fő alatti lakónépesség esetén a holttest hűtése, tárolása a ravatalasztal hűtésével is megoldható.

 

A boncoló helyiséget, illetve helyiségcsoportot a ravatalozóépületén belül kell elhelyezni, abban az esetében, ha a településen, vagy 20 km-es körzetében nincs kórház, vagy más boncolásra kijelölt egészségügyi létesítmény. A boncoló helyiségcsoportot külön jogszabályban előírt minimumfeltételeknek megfelelően kell megépíteni.

 

 

§ Úthálózat építése, parkolás

A temető létesítésénél alapvető szabály, hogy a betemetésre szánt terület - a parcellákon belüli sírhelyek és a sírhelyeket elválasztó terület - a teljes temető területének legfeljebb a 65 %-át foglalhatja el. A többi terület legnagyobb részét az úthálózat és parkoló foglalja el, amelyet burkolattal kell ellátni. Ezen közlekedik a halottas kocsi a parcellák között a kiszolgáló fenntartó járművek, a gyalogos és az autós látogatóforgalom is. Tehát az utakon az akadálymentes közlekedésről már a durvatereprendezés során gondoskodni kell. Lépcső és 10 %-nál meredekebb utak nem építhetők a parcellák között.

 

A ravatalozó előtt fogadóteret kell létesíteni az anyagi lehetőségektől függően felszerelve, padokkal, virágos felülettel, tájékoztató táblával, vízvételi hellyel és díszburkolattal ellátva. Amennyiben a ravatalozó centrálisan helyezkedik el a felvezető út ünnepélyes megközelítést nyújtson a gyászolóknak. Ezt értékes növényültetéssel, dupla fasorral, díszburkolattal kell kiemelni. Az utak keresztezési pontja hangsúlyos, térképzésre alkalmas, ahol gyertyagyújtó hely, hősi halottak emlékműve, harangláb, vagy képzőművészeti alkotás helyezhető el. Ezek közbeiktatásával reprezentatív felvezetés érhető el a ravatalozóig.

Javasolt útszélesség 16 m, amely kettős fasorral két oldali leállósávval vezethet a ravatalozóhoz.

 

A temetőn belül sebességkorlátozást kell érvényesíteni 20 km/ó sebességgel. Lejtős területen teraszosan kialakított parcellák között az utakat szerpentinszerűen kell vezetni.

 

§ Parkolás

A temető parkoló igényét a temetőn belül kell kielégíteni. Előírt normatíva a temető területén 500 m2-ként egy parkolóhelyet biztosítani. Ez lehet a főbejárat mellett kialakított parkoló, a kerítésen belül, vagy kívül egyaránt, szilárd, vagy kavicsburkolatú.

Javasolt a szélesebb parkolósáv kialakítása a lakott terület felőli oldalon, ahol 30 m széles védőterületet ír elő a jogszabály. Így a fásított parkoló is beszámítható a védősávba.

 

 

 

5.2.1.1. A temető zöldfelülete, egyéb berendezések

A temetőt, mint jelentős zöldfelületi intézményt kell kialakítani és fenntartani. Az OTÉK 24.§.(3) bek.7. a különleges területekhez sorolja a temetőt, amelynek beépítési előírásait a helyi építési szabályzatban, szabályozási tervben kell meghatározni.

Pl. Budapesten a Budapesti Városrendezési és Építési Szabályzat (BVKSZ) szerint a zöldfelület mértéke új temető létesítése esetén minimum 70 % legyen.

A fásítás előírt mértéke: minden 100 m2 temetőterület után egy darab nagy lombkoronájú fát kell telepíteni. A parcellákat határoló utak, illetve leállósáv között fasorok telepítendők, amelyek a temetői tájékozódást is segítik. Pl: domináns fasor lehet a törökmogyoró, hársfa, tölgy, fekete fenyő, stb.

A fafaj kiválasztásánál a növényföldrajzi adottságokat kell figyelembe venni. Nem javasolt az akác, zöldjuhar, nyárfa, ecetfa, amelyek vagy sarjadzásra hajlamosak, vagy termésükkel szennyezik a területet.

Fej-fej melletti parcellatemetési módnál a sírsorok közötti területet füvesíteni kell.

A parkolót fásítani kell: négy parkoló után egy db fa ültetendő.

 

§ Kerítés

A temető körülkerítését, vagy élősövénnyel való lehatárolását írja elő a temetőtörvény. Ezt a helyi építési szabályzatban kell szabályozni. Kis településen költségkímélő megoldás lehet az élősövény ültetése, amelynek jó kivitelezése, fenntartása zárt kerítéssel azonos védelmi szerepet tölthet be. Városi temető körülhatárolása tömör, vagy áttört kerítéssel indokolt. A kerítés mellett, attól minimum 1,0 m-es távolságban a kerítés külső, vagy belső oldalán cserjét és fasort kell telepíteni. A kerítés urnahelyként való kiépítése estén a külső oldalon kell a növénysávot kialakítani.

A lezárt temető körül, amennyiben nincs, vagy megrongálódott a kerítés, a körülhatárolásról legalább élősövénnyel kell gondoskodni.

Javasolt fafajok: mezei juhar, fagyal, gleditsia, olajfűz, tűztövis, stb.

 

Hosszútávon nem előnyös a kerítést urnafalként, családi sírboltként kiépíteni, mert a bővítésnek, felújításnak korlátot szab.

 

§ Egyéb berendezések

A sírok öntözését, valamint a vázákba a vízvétel lehetőségét meg kell teremteni. Általában az úthálózat keresztezési pontjai alkalmasak egyenletes elosztásban vízvételi helyek kiépítésére, amelynek távolsága 50 - 150 m közötti legyen.

 

Az illemhelyeket vagy a főbejárati porta, vagy a ravatalozó mellett biztosítani kell.

Esőtetőt csak nagyobb temetőkben javasolt létesíteni, ahol nagy a gyaloglási távolság a főbejárat és a temető vége között.

 

Mind a működő, mind a lezárt temetőben gondoskodni kell a hulladékgyűjtésről, illetve kezelésről. Általában a vízvételi helyek mellett hulladékgyűjtő létesítményt, konténert, dróthálós gyűjtőt javasolt kihelyezni. A hulladék növényi eredetű (száraz csokrok, koszorúk), amelyeket többnyire a temetőn belül egy parcellában gyűjtenek össze. Ezt a gyakorlatot csak a települési önkormányzattal történt megállapodás szerint lehet folytatni. A koszorúk dróthálója akadályozza a komposztálást. A jövő útja a növényi alapanyagú koszorúmerevítő alkalmazása, a drótháló és kötöződrót mellőzése.

 

A temetőben keletkezett hulladékok összegyűjtéséről, elhelyezéséről, kezeléséről a települési önkormányzat rendeletében foglaltak szerint gondoskodnak. Pl. Budapesten a köztemetőkben az 1995.XLII. törvény alapján az FKF Rt szolgáltatásait kell igénybe venni.

 

 

5.2.2.   Közművek

Az OTÉK, ill. Budapesten a BVKSz 50.§.(9) bek. szerint temető területén csak teljesen közművesített építési telken építhető új épület - ravatalozó és egyéb létesítmények céljára.

A szabályozási tervnek, majd az engedélyezési tervnek a közműhálózat kiépítésére vonatkozó terveket és engedélyeket tartalmaznia kell. A közműhálózat kiépítése függ a település közműellátottságától a közműhálózat terhelhetőségétől.

 

A csapadékvíz elvezetése a domborzat függvénye, valamint van-e a településen csapadékvíz elvezető csatornahálózat. A temetőben, az úthálózat mellett nyílt vezetésű folyókák vezethetik el a vizet, kivéve a ravatalozó környékét, ahol zárt csatornát, víznyelőt kell építeni. A bekötések szikkasztóárokhoz, övárok-rendszerhez is csatlakoztathatók.

 

A temető vízellátása a kiszolgáló létesítmények (ravatalozó, hűtőház, iroda, stb.) becsült vízigényéből, oltóvíz igényből és öntözővíz igényből tevődnek össze. A vezeték kiépítése a tulajdonost terheli. A vízigény meghatározása után víziközmű fejlesztési hozzájárulást is fizetni kell a befizetés időpontjában érvényes áron.

 

Pl. egy 30 ha-os temető becsült vízigénye a következő.

§ kiszolgáló létesítmények vízigénye:                  20 m3/nap

§ oltóvíz igény                                                  1800 l/perc

§ öntözővíz igény                                              150 m3/nap

Az öntözővíz helyi víznyeréssel, kutak létesítésével is megoldható, ehhez elvi vízjogi engedélyt kell beszerezni.

 

A település csatornahálózatára rákötve a temető építményeiben keletkező szennyvizet el kell vezetni a területről.

Új temető, vagy új építmény létesítése során biztosítani kell, hogy a boncolóhelyiség-csoportban keletkező szennyvíz, mint települési folyékony hulladék elvezetése a közcsatorna hálózaton keresztül történjen. A Csatornázási Művek elvi nyilatkozatát szükséges beszerezni a szabályozási terv készítésekor.

 

A temetőt kiszolgáló épületek a fogadótér, a parkoló és a temető közvilágítása, valamint az örökmécses szolgáltatáshoz szükséges villamos energiaellátást kell biztosítani. Pl. egy 30 ha-os temető esetén ezek becsült villamosenergia igénye 400 kW.

 

Amennyiben a településen kiépített a gázvezeték, a temető kiszolgáló létesítményei is beruházási hozzájárulás kifizetése mellett ráköthetők a vezetékre. Egy 30 ha-os temetőt kiszolgáló létesítmények becsült gázigénye: 20 gNm3/ó.

 

Általában országosan megoldott a vezetékes távbeszélő ellátás. Ez a települési adottságoktól függően megoldható a meglévő hálózatról.

 

 

5.2.3.   Temetési helyek létesítése, méretezése

Magyarországon a koporsós temetés (68%) és a hamvasztásos temetés (32%) arányának változása - a hamvasztásos temetés emelkedése mutatható ki.

 

Budapesten 73% a hamvasztásos temetés aránya. Jelenleg a hamvasztás arányának jelentős növekedése várható országos szinten is.

A temető méretezésének egyik alapja a népesség számának a természetes szaporodásnak, illetve fogyásnak a vizsgálata.

 

Nemzetközi adatok alapján a fejlettebb országokban az 1000 lakosra jutó halálozási arányszám a 10-es értéket nem éri el, ill. alig haladja meg. Magyarországon ez 13,2. A természetes szaporodás aránya hazánkban a 80-as évektől negatív előjelű - tehát a népesség fogy.

 

Tapasztalati számok alapján egy koporsós sírhely létesítéséhez 8 m2 temető területtel számolva, - az tartalmazza a temető útjait és egyéb kiszolgáló létesítmények területét. A nettó sírhely a 8 m2-es terület 65%-a körül határozható meg, » 5 m2. Az új urnasírhelyek területe arányosítással 1,5 m2-re javasolható.

 

Egy 10ezer lakosú településen évente a halálozások száma 150 fő körüli.

Ennek éves helyigénye 8-10 m2 /fő  »          10 m2/fő

 

1. Változat:

Koporsós temetés esetén: 100%        150 fő x 10 m2=         1.500 m2

 

2. Változat:

Koporsós temetés                       70% 105 fő x 10 m2 =        1.050 m2

    Urnás temetés                         30%   45 fő x 1,5m2 =             68 m2

                                               Összesen:        150 fő                         1.118 m2

 

Amennyiben 5 m2/élő lakosszámú temető területigénnyel számolunk egy 10 ezer fős településen, akkor a javasolt 5 hektáros terület, egyszeri betemetéssel -rátemetés nélkül, 45 évig biztosítja a helyigényt a temetőben. Természetesen a rátemetés gyakorlata miatt a hamvasztás arányának növekedése alapján még hosszabb időre prognosztizálható a temetőben a sírhelyek biztosítása.

 

25 év elteltével a sírhelyek újbóli megváltására koporsós rátemetésre + urna elhelyezésekre lehet számítani, ami egy-egy sírhely többszörös kihasználását jelenti.

 

Fenti számítás alapján első ütemben 2 - 2,5 hektáros temető létesítése is elegendő mintegy 40-45 évig. Hosszútávon javasolt a további 2 - 2,5 hektáros tartalékterület előirányzása a településrendezési tervben.

 

A temető mérete a település lakosszámától és a helyi temetkezési szokások, hagyományok stabilitásától, a költségektől is függ. Egyre több krematórium létesült az utóbbi évtizedben - ezek vonzáskörzetében a hamvasztás aránya növekedni fog.

 

A méretezés a temető elrendezési koncepciójától is függ. Elképzelhető egy lazább, több zöldfelületettel rendelkező temető, ahol nem a minimális, normatívák betartására törekednek. Ez esetben a temető tulajdonosnak, ill. fenntartónak nagyobbak a kötelezettségei. Napjaink temetőkultúrájában ismét a tágasabb, parkszerű elrendezésű parcellák a keresettebbek. Pl. a hagyományos elrendezésű  budapesti Újköztemető egyes parcelláiban és a Kerepesi temetőben, ahol megfelelő terület rendelkezésre áll, nem a zsúfolt 5 m2/sírhely a tervezéskor betartandó norma, hanem a 10-20 m2/sírhely a létesítési terület, a parcella átlagát tekintve.

 

Egy 60 ezer lakosú városban a temetkezési igényeket összességében 30 hektár temetőterület hosszútávon is teljes biztonsággal kielégíti. A meglévő kisebb temetők általában nem bővíthetők, de megtartásukat kegyeleti, történelmi okok és műemléki védettség miatt javasolt fenntartani.

 

 

5.2.3.1. Parcella előkészítése temetésre

A parcellákra osztott utakkal, fasorokkal határolt temetőben az egyes parcellákat is elő kell készíteni temetésre. Általában a kis temetőkben nem készül parcellaépítési terv. A parcella építése kétféle lehet: - új terület előkészítése, vagy lezárt temető parcellájának előkészítése, amelyre az újból nyitásra leírtak vonatkoznak. Egy parcella mérete és formája változó lehet.

Ajánlott terület: 2000-10.000 m2 között.

 

Általános parcella előkészítés munkafázisai:  Irtás, bontás-törmelékelszállítás, finomtereprendezés, füvesítés, sorok kitűzése, sírhelyek kitűzése. A parcella síkrarendezése, füvesítése után a kaszálásról, növényápolásról gondoskodni kell. Javasolt legalább 200 m2-ként egy darab nagy lombkoronát növelő fa ültetése.

A legegyszerűbb, helytakarékos elrendezés a sírhelyek fej-fej melletti soros elrendezése. A parcellákat, a temetési sorokat és a sírhelyeket az azonosíthatóság érdekében számozni kell. Az ún. parcellakövön a parcella számát jól láthatóan kell feltüntetni.

 

Egyedi terv alapján a parcella előkészítését kertészeti terv szerint kell elvégezni, amely az egyes sírok helyét, a sírhely területét, a sírok egymástól való távolságát, a burkolt felületeket és a növényültetést meghatározza. Ezzel egységes, karakterű parcellák létesíthetők.

§ Síkra rendezett sírhelyű parcellában a sírjelek mellett a sírt megállapodás szerint nem hantolják fel, hanem egységesen füvesítik. Pl: Kerepesi temető új betemetésű parcellái.

§ Felhantolt sírokat és kőkeretes sírjeleket az arra kijelölt parcellában létesítenek.

§ Sövényes parcella esetén a sövényeket a sírhelyek között már betemetés előtt el kell ültetni.

§ Urnaparcella csak urnás temetésre szolgál.

 

A szóróparcellát jól megközelíthető helyen kell létesíteni, úgy, hogy más szertartás, gazdasági forgalom ne zavarja.

A hamvak szétszórása vízsugaras bemosás mellett történik. A víz és a hamvak befogadására coule kaviccsal töltött elszivárogtató területet kell kiépíteni - közcsatornába nem köthető be.

 

A parcella elrendezését terv szerint kell végezni, ahol a szertartás lebonyolítására, a koszorúk elhelyezésére, esetleg emlékfal építésére helyet kell biztosítani.

 

A parcellakialakítás és betemetés feltételeit a temetői szabályzatban kell meghatározni. A temető területéről részletes térképet kell kifüggeszteni a bejáratnál, amelyen fel kell tüntetni, hogy mely parcellák, sorok milyen temetési helyek céljára vannak fenntartva.

 

Egyedi síremlék, emlékoszlop tervét a köztemető üzemeltetőjének be kell mutatni. A sírhelynél nagyobb területet elfoglaló, közízlést sértő, vagy oda nem illő sírjel nem engedélyezhető. Pl: “üvegházak” létesítése a sírjel fölött.

 

A temetőkultúra országonként az évszázadok során kialakult helyi szokásokat tükrözi. A magyar temetőkben a sír felhantolása, sírdomb kialakítása megszokott látvány, majd a műkőkeretes sírjel, vagy terméskővel burkolt sírjel megépítése is. Több kezdeményezés történt - kevés sikerrel - az egységes síkra rendezett parcellák kialakítására, külföldi példák nyomán.

 

A temetőben választási lehetőséget kell teremteni a különféle sírjel építés, illetve felhantolás gyakorlata szerint.

A műemléki védelem alatt álló temetőkben a Műemléki Felügyelőség előírhatja az alkalmazandó sírjel formai jellegét, ill. anyagát.

 

 

 

5.2.3.2. Koporsós temetési helyek

A koporsós temetésre kijelölt parcellákban a temetési helyeket a betemetés módja szerint kell kitűzni.

A parcella betemetési módjai:

§ fej-láb melletti sorokban

§ fej-fej melletti sorokban

§ sövényes sírhely sorokban

§ egyedi terv alapján

 

A fej-láb melletti elhelyezéssel sorokba, vagy körkörösen temetnek általában.

Ez esetben a rátemetés a koporsó bevitele miatt nehézkes és többnyire csak a parcellát körülvevő kettős sírokba történik rátemetés.

 

A fej-fej melletti temetés két soronként rendezi a parcellában a közlekedés lehetőségét. E temetkezési mód bevezetésekor vált általánosan lehetővé a sírhelyre a 25 éves sírhelyhasználati időn belüli rátemetés.

A fej-láb melletti temetési mód előnye a könnyebb sírhelygazdálkodás, mert meghatározott 25 év elteltével újra megnyitható parcella áll rendelkezésre. Hátránya a kisebb helykihasználás, valamint az, hogy a családi összetartozást csak a kettős sírok esetén veszik figyelembe. A fej-fej melletti temetés előnye a rendezett 2 soros temetési mód - közlekedési sáv meghagyásával -, a családi összetartozás szerinti rátemetési lehetőséggel. Hátránya, hogy a folyamatos sírhelyújraváltások miatt a parcella egységesen nem zárható le.

 

A helyi temetői szabályzatban kell előírni a temetési helyek szélességi, hosszúsági méretét és az egymástól való távolságát. A sírgödör törvényi előírt mélysége: 2,0 méter. Koporsós rátemetés esetén 1,60 m-re kerüljön a felülre temetendő koporsó aljzata. Oldalirányú üreggel ellátott egyes vagy kettős sírhely nem létesíthető.

 

A sírok egymástól való oldaltávolsága legalább 60 cm, a gyermeksíroknál 30 cm kell, hogy legyen. A fej-fej melletti betemetésnél a sírok fejrészei közötti távolság legalább 30 cm, míg a láb oldali távolság legalább 1,5 m legyen, ezzel a temetéshez a koporsó beszállításához elegendő hely áll rendelkezésre. Általában ezt a területet be kell füvesíteni.

 

 

Köztemetőkben javasolt sírhelyméretek:

Koporsós temetés:

                                                                       Hosszúság-szélesség  Rendelkezési jog

                                                                                   m-ben                         ideje években

            -egyes felnőtt sírhely:                         1,9 - 2,1 x 0,95                       25

            - kettős sírhely:                                   1,9 - 2,1 x 1,90                       25

            - gyermek sírhely:                                       1,3 x 0,65                      25

            - alacsony hantos parkszerű sírhely   1,9 - 2,,1 x 2,90                      25

            - sírboltok                                                                                          60 - 100

  egyedi engedélyezési terv szerint változó min  2 koporsó számára

- díszsírhely egyedi méretű                                                  temető fennállásáig

A sírdombok magassága:       30 cm.

 

§ Sírboltok

A sírbolt legalább kettő koporsó befogadására alkalmas alépítményből és felépítményi sírjelből álló temetési hely.

A sírbolt, vagy kripta létesítésére az üzemeltető ill. tulajdonos hozzájárulása szükséges, melyet építési engedély alapján lehet megadni a 46/1997.(XII.29.) KTM rendelet szerint. Az építési engedély két évig érvényes, de kérelemre egy-egy évvel meghosszabbítható. Az engedélyezés után a megkezdéstől számított öt éven belül az építménynek a használatbavételi engedély megadására alkalmasnak kell lenni.

 

A sírboltok helyére külön parcellát vagy sorokat kell kijelölni. A sírbolt építésére a temető tulajdonosnak a hozzájárulást meg kell adni, ha az építtető a sírbolt helyét megváltotta. A sírboltba történő temetés rendjét a sírboltkönyvben, illetve a helyi temetői szabályzatban kell rögzíteni.

A sírbolt méretét és a koporsók maximális számát is szabályozni kell. Például Budapesten 2-16 koporsó helyezhető el a sírboltban, illetve egy nagy koporsó helyén két kis koporsó is elhelyezhető.

 

Budapesten a sírboltba kettős koporsóval lehet temetni, amelyek közül az egyiket légmentesen kell lezárni.

 

§ Díszsírhely, mauzóleum

A temető központi részén javasolt kijelölni a közkegyeletre érdemes személyek számára a díszsírhelyeket.

A díszsírhelyekre vonatkozó részletes szabályozást a helyi önkormányzati rendeletben kell megfogalmazni.

 

A díszsírhely a temető fennállásáig érvényes, melyet pl. a díszpolgári címet viselők számára is biztosíthat a helyi önkormányzat. Szabályozandó, hogy mely szervek, hatóságok jogosultak dönteni a díszsírhelyen történő eltemetésről.

 

Különbséget kell tenni a saját halottá nyilvánítás esetében szokásos eljárásról. Ez esetben az adományozott sírhely a megváltási idő lejártáig szól.

 

Kiemelkedő köztiszteletben álló személyiségek számára mauzóleumokat létesítettek, az elmúlt évszázadokban. A legtöbb mauzóleum a Kerepesi úti temetőben, a Nemzeti Sírkertben található. Pl: Batthyány Lajos, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Ganz Ábrahám, stb.

A mauzóleum létesítéséhez építési engedélyezési eljárás és építészeti kiviteli terv készítése szükséges.

 

 

 

5.2.3.3. Urnatemető, urnaelhelyezés építményei

Önálló urnatemetők létesítésére Budapesten a budai oldalon került sor a III. ker. Tamás utcában, valamint a XXII. kerületben az Angeli úton, - lezárt temetők helyén. Mindkét temetőben az éves temetések száma 130 fő körüli, ami 10-10 ezer lakosú vonzáskörzetet jelent.

 

A budai oldalon az Óbudai temetőben a hamvasztásos temetések száma 1000 fő körüli, a Farkasréti temetőben 2200 fő körüli, a Budafoki temetőben 350 fő körüli az elmúlt 5 év átlagában.

Megállapítható, hogy az urnatemetők - a meglévő népszerű temetők sírhelyre rátemetési lehetősége miatt - nem töltötték be a hozzájuk fűzött reményeket. Fenntartásuk a kis forgalom miatt nem gazdaságos.

 

Urnatemetők létesítése lezárt, de koporsós temetésre nem használható temetők (települési beépítettség miatt) esetében reális. Meglévő sírokra való rátemetés biztosításán kívül önálló urnaparcellákat kell létesíteni.

 

Az urnaparcella méretezése során egy urnasírhelyre 1,5 m2-t javasolunk számítani. A sírhelyeket fej-fej melletti elrendezésben kialakítva a fej-fej melletti távolság 0,3 m; a sírhelyek közötti oldaltávolság 0,5 m; a fenntartó út 1,0 m széles lehet.

 

Az ország belvízzel sújtott területein a hamvasztásos temetési mód választása lehet a temetési gondok megoldása. Természetesen ennek lakossági elfogadása lassú folyamat.

 

§ Urna elhelyezésére koporsós sírhelyen kétféle megoldás van. Vagy a talajszint alatt 0,5 m mélyen kell elhelyezni, vagy urnatartóban a sír felületén. A sírboltba, illetve sírhelyen elhelyezhető urnák számát a temető tulajdonosa a helyi temetőrendeletben határozhatja meg. Pl. Budapesten 4 urna elhelyezését engedélyezik, Zalaegerszegen az Új köztemetőben 2 db-ot. Fontos a hozzátartozók tájékoztatása arról, hogy az urna rátemetése nem hosszabbítja meg a koporsós temetési hely használati idejét.

§ Urnafülke és urnasírbolt létesítése csak építési engedély alapján lehetséges, a hozzájárulást a temető tulajdonosa adhatja meg. Előírhatja természetes anyagok és művészi formák alkalmazását is. Egyedi urnasírboltok láthatók Dunaújváros temetőjében. Elrendezésük a tájbaillesztés jó példája.

§ Az urnafülke előlnézeti mérete: 30 x 30 cm. (Korábban ez a méret 26,5 x 26,5 cm volt.) Az urnafülkék önálló kolumbáriumfalban, vagy kerítésfalban létesíthetők. Általában a helyhiánnyal küzdő temetőkben alkalmazzák ezt a megoldást, mint például a budapesti Farkasréti temetőben.

§ Az urnasírhelyek számára önálló urnaparcellát kell kijelölni a temetőben. Méretét kormányrendelet nem szabályozza. Az eddigi gyakorlat szerint a 80 x 60 cm-es méret javasolható. A sírhely mélysége 1,0 m; az elhelyezhető urnák száma: 4 db. A sírhelyen önálló sírjel helyezhető el.

 

Említésre méltó, hogy egyre több altemplomban létesítettek urnafülkés kolumbáriumot, valamint a hozzátartozók egy része otthonában helyezi el az urnát.

 

 

 

5.3 Temetőfenntartás

Fogalmának meghatározása, alapfogalmak.

 

A “fenntartás” gyűjtőfogalom. Közgazdasági, műszaki értelemben különféle objektumok meghatározott követelmények szerint (termelési, szolgáltatási, stb.) állapotban tartására irányuló tevékenység.

A fenntartandó létesítmények meghatározott, működőképes, megfelelő szinten tartása. Állóeszköz fenntartást  és üzemfenntartást jelent.

A temetőfenntartás értelmezése ennél szélesebb körű, mert a temető nem csak élettelen műszaki objektumokból, temetői létesítményekből áll, hanem jelentős mennyiségű élő növényanyaggal is rendelkezik.

A temető (köztemető) a település zöldfelületi rendszerébe tartozó, korlátozott közhasználatú zöldfelület, zöldfelületi intézmény.

A zöldfelületi rendszert úgy értelmezzük, mint a település kondicionáló célú és szerepű zöldfelületeinek funkcionális és térbeli rendjét.

A korlátozott közhasználatú zöldfelület, mert a temető területén időbeli (nyitvatartási idő) és használati jellegű (sebesség korlátozás, sajátos kegyeleti-etikai) korlátozások érvényesek.

A zöldfelületi intézmény annyit jelent a temető esetében, hogy meghatározott funkciók, rész-funkciók ellátásához növényzettel beültetett területre, kertre van szükség.

A hatályos jogszabályok a temetőt a következőképpen definiálják: a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerint zöldfelületi jellegű különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésű, és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak.

 

A temetőfenntartás tehát meglehetősen speciális és komplex feladat.

Leegyszerűsítve a temető fenntartási feladatok azt jelentik, hogy a megépült infrastruktúra, a közműnek és egyéb létesítmények, zöldfelületek funkciójuknak megfelelő állapotban tartásáról folyamatosan gondoskodni kell.

Alapvetően a temető, mint az objektum és a létesítmények meghatározott követelmények szerinti állapotban tartására irányuló tevékenységben (állóeszköz fenntartás, üzemfenntartás) nyilvánul meg. Keretében nemcsak racionális műszaki feladatellátásról  kell gondoskodni, hanem egy sor közüzemi, közterületi, zöldfelület-fenntartási feladatot kell megoldani, amelynek mindig van kegyeleti, közösségi, társadalmi-gazdasági összefüggése is. 

 

A temetőfenntartás fogalom körébe tartozik:

állóeszköz fenntartási (klasszikus értelmezésű műszaki feladat)

zöldfelület-fenntartási (kertészeti-környezetvédelmi feladat)

kegyeleti-fenntartási (egyéni és társadalmi feladat)

kultúrtörténeti fenntartási (kulturális, örökségvédelmi és műemlékvédelmi feladat)

közüzemi-közterület üzemeltetési feladatok (kommunális feladat)

fejlesztési feladatok (létesítmény bővítés)

Összefoglalva: a temetőfenntartás folyamatos karbantartást, gondozást, és a szükség szerinti felújítást foglalja magába.

A temető fenntartójának a fenntartási-üzemeltetési feladatok ellátása során alapvető kötelezettsége, lehetővé tenni a halottak eltemetését, az általa üzemeltetett temetőben.

A fenntartó jogállása egyértelmű: “A temető fenntartója a temető tulajdonosa, illetve aki kezelői joggal rendelkezik.” A fenntartásról a tulajdonos gondoskodik, köztemetőben ez a települési önkormányzat kötelező feladata.

A Tv. 13. § (1) szerint: A temetőfenntartó feladata a temető rendeltetésszerű  használatához szükséges építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, valamint a közcélú zöldfelületek karbantartása, szükség szerinti felújítása és gondozása.

(2) A temető területén belüli közcélú zöldfelületek és utak területe újabb temetési helyek létesítésével nem csökkenthető.

 

A Tv. 6. § (1) szerint. A Temető tulajdonosának feladata a temető tárgyi és infrastrukturális létesítményeinek, zöldfelületeinek, valamint sírhelytábláinak megépítése, illetőleg kialakítása.

(2) a temető kegyeleti méltóságának megőrzése.

 

A temető tulajdonosa köteles a temető fenntartásáról és üzemeltetéséről gondoskodni, de feladatait szerződés alapján is elláthatja. A temető tulajdonosa a temető használatának rendjéről temetőszabályzatot készít.

 

 

 

5.3.1 A temetői építmények, létesítmények fenntartása, felújítása, karbantartás

(Állóeszköz-fenntartás, vagyis műszaki fenntartás)

Kifejezetten műszaki feladat. A temető területén található, a temető alapvető funkcionális létesítményeinek fenntartását és jó karbantartását jelenti. Alapvető követelmény a rendeltetésszerű használat biztosítása a kor műszaki követelményeinek megfelelő színvonalán.

Legfőbb feladatok közé a ravatalozók, hűtők, hamvasztó üzemi létesítmények, bejáratok, porta és iroda épületek, kapuk, kerítések, szociális helyiségek, kertészeti üzemi létesítmények, virágbolt és különböző közművek fenntartási, karbantartási és felújítási munkáinak összességét soroljuk.

A feladatok között kell elvégezni a különböző épületek belső vizes helyiségeinek vízbekötéseinek, lefolyóinak karbantartását, a külső és belső festés-mázolási, burkolatjavítási, elektromos hűtés és fűtéstechnikai rendszerek,  a telefonhálózat, valamint a számítástechnikai rendszer karbantartási munkáit szükséges.

Különböző építőipari, épületgépészeti és egyéb szakipari munkák tartoznak ide. A különböző  helyiségek rendeltetésének, speciális jellegének (pl. ravatalozó épület technikai helyiségei) megfelelő körültekintéssel, és a vonatkozó munka- és egészségvédelmi, tűzvédelmi és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően kell a karbantartási, felújítási munkákat elvégezni.

A közösségi és kegyeleti funkcióknak megfelelően kell az épületek, lépcsők, rámpák, támfalak, kerítések, hirdetőtáblák karbantartását és szükség szerint a felújítását elvégezni.

A tetőszerkezet, csatornák, kémények, nyílászárók karbantartását, tisztítását folyamatosan biztosítani kell.

Az elektromos hálózat, oszlopok, kapcsolószekrények biztonságtechnikai előírásainak betartása, rendszeres ellenőrzések végzése az üzemeltetés biztonságának érdekében (halotthűtők megfelelő hőmérséklete) elengedhetetlen. A vízellátás folyamatosságának biztosítása a kertészeti fenntartás és üzemeltetés alapja.

Gondoskodni kell a csapadékvíz elvezetéséről. Ennek megoldása a temető domborzati- és talajviszonyaitól függően eltérő lehet. A folyókákat, árkokat, összefolyók rácsait rendszeresen tisztítani kell.

A szennyvízelvezetésről, a csatorna-bekötések karbantartásáról szükség szerint kell gondoskodni.

 

 

 

5.3.2 A temető zöldfelületeinek fenntartása, közcélú emlékhelyek fenntartása, felújítása, gondozása

A Vhr. 2. § (1) szerint a temetők az épített és a természeti környezet harmóniájára figyelemmel kell kialakítani és meg kell őrizni kert jellegét.

A kertjelleg megőrzésére irányuló fenntartási munkaműveletek  csoportját nevezzük zöldfelület-fenntartásnak, vagy egyszerűsítve parkfenntartásnak.

Zöldfelület-fenntartásnak nevezzük azoknak a munkaműveleteknek és folyamatoknak az összességét, amelyek célja és eredménye a település kondicionáló zöldfelületi növényállományának jó karbantartása, fejlődésének elősegítése, védelme, illetve a területek rendezett, esztétikus megjelenésének megőrzése.

Széleskörű fogalom, mert az áttervezést, a felújítást, a korszerűsítést, a karbantartást, a gondozást, az ápolást mind magában foglalja.

A zöldfelületek fennmaradását és továbbfejlesztését biztosító tevékenység.

A karbantartás a szükséges eszközök, tárgyak megfelelő állapotban tartását jelenti. Nagyobb időközökben, bizonyos rendszerességgel végzett tevékenység: pl. gépek, berendezések időszakos vizsgálata, javítása, egyes elhasználódó, kopó alkatrészek, elemek pótlása, cseréje. Zöldfelületek esetében a berendezési tárgyak, felszerelések, növényzet használhatóságának megőrzése, esetenkénti vagy rendszeresen ismétlődő kezelési-ápolási munkákkal.

Az ápolás, gondozás mindennapos tevékenység, gépek, tárgyak, berendezések, élő növényi anyagok tisztán- és rendben tartása.

A Vhr. 2. § (3) szerint a temetőbejáratot, a fogadóteret a ravatalozóhoz vezető utat, a ravatalozó környezetet parkszerűen kell kialakítani és gondozni

A temetők, illetve köztemetők fenntartójának az általa üzemeltetett temetőben különböző parkgondozási feladatokat kell elvégezni.

A gyakorlatban ezek a feladatok az adott temető (köztemető) méretétől, a település nagyságától és a temető infrastrukturális kialakítottságától függően különböző mértékűek lehetnek.

A parkgondozás különböző fenntartási intenzitást jelentő, csak a kezelés igényességét jelző, kertészeti fenntartási tevékenység. Az egységnyi területre ráfordított összes munkaóra és gépóra alapján különböztetjük meg a kategóriákat.

Annak eldöntése, hogy a temetői park, vagy közcélú kegyeleti hely melyik kategóriába sorolható, kertész szakmai feladat. A park kialakításának technikai (kertépítészeti) színvonala, a temetőben elfoglalt helye, speciális kegyeleti elvárások, vagy a közületi megrendelők igényei lehetnek a besorolás főbb szempontjai.

A nagyobb városok temetőiben a  parkokat két vagy három gondozási kategóriába célszerű sorolni, melyek a vonatkozó kertészeti technológiai előírásoknak megfelelően kell ápolni.

Kistelepüléseken erre a megkülönböztetésre általában nincs szükség, ott egy parkgondozási technológiát célszerű kialakítani a kiemelt fenntartást igénylő területekre.

Kiemelt parkgondozás: legmagasabb kezelési színvonalú, exkluzív felszereltségű parkok (igényes parkberendezés, nagymennyiségű extra növényzet, sok örökzöld illetve nagy virágfelületek stb.) fenntartása.

Ide sorolhatók egyes hősi parcellák, központi gyertyagyújtó helyek, szórásra kialakított parcellák stb.

Az év folyamán itt rendszeres, és a téli időszakban is folyamatos karbantartást kell biztosítani.  A nagy látogatottság, az igényes kialakítású burkolat architektúra, a sok örökzöld növény szükségessé teszi a téli gondozást.

 Alapvető feladatok: téli-nyári tisztántartás, síkosság mentesítés, metszés, faápolás, sövénynyírás, virágfelületek gondozása, növénypótlások, tápanyag utánpótlás, növényvédelem szükség szerint öntözés, pázsitfenntartás, felülvetés, gyepszélvágás és egyéb speciális kertészeti munkák.

 

Intenzív parkgondozás: 

Kisebb munka és gépóra ráfordítást igénylő temetői parkfelületek ápolása. Az egységnyi területre fordított óra szükséglet a felszereltségből, a növény mennyiségből adódóan, vagy a látogatottság mértékétől függően alacsonyabb. Előzőekből adódik, hogy a technológia egyszerűbb, a műveletek gyakorisága és mennyisége is szerényebb. Elsősorban a parkfelület öntözésének gyakoriságában, a kaszálások számának csökkenésében van eltérés.

 

Extenzív parkgondozás:

Még inkább szűkített kertészeti technológia szerint végzett parkfenntartási tevékenység. Elsősorban a nagyobb összefüggő gyepfelülettel, kevesebb növényanyaggal és virágfelület nélkül kialakított kevesebb kézi munkaerőt igénylő parkok fenntartását soroljuk ide. A kaszálások és növényápolási munkák gyakoriságában jelentős eltérés van a legmagasabb kategóriához képest.

Ezek a kategóriák nem kellően általánosak, bizonyos temetők több éves fenntartási tapasztalataira épülnek,  elsősorban a nagyvárosok temetőire alkalmazhatók.

Sajnos egyenlőre nincsenek olyan magyar szabványok, aminek betartása minden fenntartó számára egyértelművé és nyilvánvalóvá tenné a szabvány szerinti minőség jogos elvárásait a parkgondozás, vagy egyéb zöldfelület-fenntartási munkafolyamatok terén.

A temető területének rendezettsége, esztétikus megjelenésének megőrzése érdekében rendszeres időközönként, de mindenkor a növényzet biológiájához igazodva, valamint figyelembe véve a kegyeletgyakorlás helyi szokásait, szükséges a zöldfelület-fenntartási munkákat ütemezni. A rendszeresség mellett e tevékenység irányítása bizonyos rugalmasságot feltételez, ugyanis az állandóan változó környezeti tényezők és az élettani összefüggések folyamatos egyensúlyban tartására kell törekedni. Az egész temető területére, valamint még a temetőkerítéssel határos külső- a tulajdonos fenntartási kötelezettségi körébe tartozó - zöldfelületére vonatkozó egyik legalapvetőbb kertészeti tevékenység a kaszálás.

Azért nem gyepfenntartásról beszélünk, mert nem csak a telepített gyepfelületeket kell kaszálni, hanem a temetői úthálózat melletti gazos vagy gyepes területeket, fasorok alját, parcellák széleit, a parcellákon belüli zöldfelületeket és a több éve elhanyagolt sírfelületeket is rendszeresen időszakonként ápolni kell. Ez a közcélú zöldfelületek fenntartásának egyik legátfogóbb, leglátványosabb kertészeti tevékenysége, ami jelentősen meghatározza a temető általános képét. Ápolt és gyommentesen tartott területeket eredményez.

A vegetációs időszak alatt, tapasztalataink szerint a hazai időjárási körülmények között 4-5 kaszálással eredményesen védekezhetünk a veszélyes gyomok ellen és megfelelő szinten tudjuk tartani a gyepfelületeket is.

A fűfélék és gyomnövények biológiájához igazodó, rendszeres kaszálásnak esztétikai, kegyeleti és egészségmegőrző szerepe is van. A parcellák rendezettségének és áttekinthetőségének követelménye mellett a kaszálások jó időzítésével megakadályozhatjuk a növényvédelemről szóló törvény előírásainak és a vonatkozó rendeletek megfelelően a veszélyes gyomnövények (parlagfű, feketeüröm, fehér libatop. aranka stb.) valamint az allergizáló fűfajok virágzását és elterjedését.

A temetőtulajdonos (vagy köztemető fenntartó-üzemeltető) védekezési kötelezettségét a növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény, valamint az 5/2001. (I. 16.) FVM rendelet írja elő.

 

Fák, cserjék, örökzöldek fenntartása.

Legmeghatározóbb ezek közül a temetői fasorok fenntartása, ami az egyik legnagyobb szakértelmet és odafigyelést  kívánó kertészeti feladat a temetőkben.

Mértéke nagyon eltérő lehet, hiszen egy 5-10 éve nyitott temetőben, ahol már a tervszerűen telepített és fiatal fasorok a jellemzőek, sokkal egyszerűbben megoldható feladatot jelent a fasorok karbantartása.

Más a helyzet, a régebbi temetőkben, ott  ahol a fasorok életkora már  előrehaladott. Az 1920-as - 1930-as években, vagy a múlt század közepén fásított fővárosi temetőkben napjainkra a fasorok  zömében kiöregedtek. Az 50-80 év közötti sorfaállomány, - gyönyörű platán, hárs, vadgesztenye, kőris, juhar, akác - aminek a megfelelő mértékű karbantartására, megóvására, vagy különösen a pótlására az előző évtizedekben alig volt lehetőség. Ennek következménye, hogy a fasorok  mára igen leromlott állapotba kerültek.

Az idős fák ifjítási munkálatai, a száraz fák és száraz ágak eltávolítása, az odvas fák sebkezelése, a fagyöngy fertőzések megakadályozása a fasorok pótlási, munkái a legalapvetőbb karbantartási feladatok. A szélvihart követő viharkárok elhárítása, a spontán bekövetkező száraz ágak leszakadása, az elektromos légvezetékek alatti fasorok metszése, az épületek tetőszerkezetét rongáló gallyak eltávolítása szinte kifogyhatatlan feladattömeget jelentenek.

A temetői sorfák, parcellán belüli szoliter fák  ápolása felelősségteljes, nagy szakmai felkészültséget jelentő munka. Nehezen hozzáférhető helyszíneken, értékes síremlékek között, sok esetben költséges alpintechnikával lehet csak elvégezni a száraz ágak visszavágását, vagy a balesetveszélyes fa kivágását.

A száraz fák kivágását követő fasori pótlásokat előzetesen elkészített ütemterv alapján célszerű végezni. Szakmai mérlegelés kérdése, hogy a kiöregedett fasorokat az előzőekkel azonos fajokkal vagy fajtákkal pótoljuk, vagy a kedvezőtlenebb környezeti feltételeknek megfelelőbb, várostűrés szempontjából edzettebb, nem allergizáló fajtákat helyezzük előtérbe.

 

Temetőben törekedjünk a széltörésre kevésbé hajlamos hosszabb élettartamú, mélyen gyökeresedő, gyökérsarj képződésre kevésbé hajlamos fák telepítésére.

Nagy szakértelmet igényelnek a temetői növényzet megóvására irányuló növényvédelmi feladatok.

A fasorok ellenálló képességének romlása, egyes kártevők, vagy károkozók térhódítása következtében kialakult súlyos kártétel szükségessé teszi a védekezést.

Az egyik, legsúlyosabb kártételt okozza a vadgesztenyefákon néhány éve megjelenő vadgesztenyelevél - aknázó-moly.

Az erős fertőzés korai lombhullást, majd a védekezés elmaradása esetén az évről-évre erősebben jelentkező fertőzés, a fa vagy fasor pusztulását okozza. Az értékes vadgesztenyefák megóvását részben mechanikai védekezéssel (őszi, téli lombhullás utáni levél összegyűjtés, megsemmisítés), részben a kártevő életmódjához igazított kémiai védekezéssel érhetjük el. Az I. nemzedék rajzásakor a törzsre és a lombfelületre kijuttatott permetszer jelentősen visszafogja a további nemzedékek elszaporodását.

Hatásosságát az októberig zölden maradó levélzet bizonyítja.

Egyes években az amerikai fehér szövőlepke okoz nagyobb kártételt, ami ellen szintén szükséges a védekezés.

Bizonyos időjárási körülmények más-más kártevő elszaporodásának kedveznek. Erős fertőzés esetén, valamint kegyeleti szempontból kiemelt területen eseti mérlegelés kérdése, hogy szükséges-e vegyszeres kezelés. A fasorok és egyéb növényzet egészségi állapotának megőrzése, jó karbantartása nem csak esztétikai, baleset megelőzési kérdés. A növényzet kondicionáló és pszichikai hatása a temetőkertben sétáló temetőlátogató számára felüdülést, lelki megbékélést, regenerálódást jelent. A nagymennyiségű lombtömeg oxigéntermelésével kedvezően befolyásolja a levegő tisztaságát, páratartalmát, hőmérsékletét és mozgását. A növényzet nem csupán kiegészítő eleme a temetőnek, hanem fontos szerepet tölt be annak használhatóságában.

A Vhr. 4. § (1) A temetőben keletkezett hulladék rendszeres gyűjtéséről, elhelyezéséről és kezeléséről a köztemető fekvése szerinti települési önkormányzat rendeletében, illetőleg a temetőszabályzatban foglaltak szerint kell gondoskodni.

 

A temető tisztaság fenntartása közegészségügyi és esztétikai szempontból is alapvető követelmény. A temető rendezettségének, kultúráltságának talán legalapvetőbb fokmérője.

A temető tisztántartásának három fő műveleti fázisa van jelenleg: gyűjtés, szállítás, ártalmatlanítás.

Két csúcsidőszak  jellemzi. Az első a tél végi ill. kora tavaszi nagytakarítás időszaka (február végétől- április elejéig) a temető ébredése, megújulása a húsvéti ünnepkörhöz igazodik. A kegyeletgyakorlás szempontjából az első legforgalmasabb időszak. A másik az őszi nagytakarítás (október végétől- november végéig) időszaka, a halottak napi ünnepekhez kötődik. A temető tisztaságának megőrzése érdekében napi rendszerességgel kell takarítani  az utak, irodák, bejáratok, ravatalozók környékét, és a parcellákat.

A temetői tevékenység során sok hulladék keletkezik. A temetői hulladék részben a temetések alkalmával keletkezik a koszorúk, csokrok elszáradása után, valamint a hozzátartozók kegyeletgyakorlása során behozott növényi maradványokból, csomagolóanyagból, műanyag tartókból, és a temetőfenntartás és sírgondozás során képződött növényi maradványokból és törmelékkőből tevődik össze.

Összetételét helyi szabályozások és kegyeleti szokások befolyásolhatják. Becsléseink szerint 65-75% között tartalmaz szerves anyagot, 25-35 % közötti szervetlen törmeléket (kő, üveg, műanyag, fém, papír stb.)

Az elszáradt koszorúkat, növényi maradványokat, lehullott lombot és egyéb anyagokat össze kell gyűjteni és el kell szállítani. A parcellák szélére megfelelő méretű és mennyiségű gyűjtőedényt, zárt vagy átlátszó (dróthálós, hajlított lemez, faléc stb.) kivitelben kell elhelyezni. Többnyire 1 m3 körüli hálós konténerek, “kosarak” ezek melyeket a temető szerkezetétől függő sűrűségben, de kb. 50 m-ként ajánlott kihelyezni.

A hulladéktároló létesítését a temetőben törvény írja elő. A temetői hulladék a gyűjtőedényekből és a takarítások során összegyűjtött maradványokból a helyi tárolóba kerül átmenetileg, majd nagyobb teljesítményű szállítóeszközzel onnan külső lerakóhelyre  hulladékégetőbe vagy komposztálóhelyre szállítják. A temetői tárolóba közegészségügyi és tűzvédelmi szempontból sem megengedhető a pár napnál további tárolás, mert beindul a bomlás, vagy öngyulladás léphet fel. Célszerű, ha a külön lekerített tároló hely a temetőn kívülről is megközelíthető az elszállítás zavartalanabb lebonyolítása érdekében. Ahol az út szerkezete és szélessége lehetővé teszi a parcellák szélén elhelyezett gyűjtőedényből közvetlenül történik a kiszállítás.

A hulladék gazdálkodásról szóló 2000. XLIII. Tv. és az ezzel összefüggő hatályos jogszabályok előírásai a temetői hulladékgyűjtési, szállítási, kezelési munkálataira is kiterjednek. E törvény célja: (1. §) a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, folyamatos termelés körforgásban tartása, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása.

A Tv. kimondja, hogy a hulladék,- kezelési,- gyűjtési,- szállítási,- hasznosítási,- ártalmatlanítási tevékenység végzése környezetvédelmi hatósági engedélyhez kötött.

A hulladék csökkentésére, hasznosítására, körforgalomban tartására irányuló célkitűzések megvalósítása alapvető változtatásokat jelent a jelenleg alkalmazott temető fenntartási technológiák területén. A temetői hulladék csökkentése, a szelektív hulladékgyűjtés feltételrendszerének kidolgozása és megvalósítása, lassú többlépcsős folyamat. Ahhoz, hogy a temető tulajdonosa (fenntartója, üzemeltetője) a törvény előírásaival összehangoltan megtehesse intézkedéseit, a lakosság megértésére, aktív közreműködésére, alapvető szemléletváltoztatásra van szükség e területen is. Súlyos gazdaságossági kérdés a szelektív gyűjtés megvalósíthatósága a temetőkben. Jelenleg semmilyen szabályozás, korlátozás nincs a temetőlátogatások, kegyeletgyakorlás, temetői munkavégzések alkalmával bekerülő anyagokra vonatkozóan. Ezek a behozott anyagok (pld. Koszorú alapanyagok)  a temetői hulladék mennyiségét és összetételét meghatározzák.

Minden temetőtulajdonos (fenntartó és üzemeltető) közös érdeke, hogy a hulladékgazdálkodási Tv. előírásainak összhangban a temetőbe beszállítható anyagokra vonatkozóan szükséges és sürgető rendelkezéseit minél előbb meghozza.

 

Téli temetőtisztaság fenntartása

A temető, tisztaság, rend fenntartását a téli időszakban is biztosítani kell. Ez időszak alatt, átlagosan kevesebb hulladék képződik, viszont a hideg időjárás beköszöntésével fel kell készülni a síkosság mentesítési, és szükség esetén a hó takarítási munkafolyamatok elvégzésére. Ez állandó odafigyelést, ún. ügyeletet jelent a fenntartó részéről, ugyanis egy éjszaka, vagy kora hajnalban beköszöntő jegesedés vagy havazás alkalmával is, és minden körülmények között biztosítani kell az aznapi temetések útvonalának járhatóságát, a külső járdák, bejáratok, főútvonalak, ravatalozók, irodák környékének síkosság mentesítését, balesetmentességét. Ez részben gépi és kézi takarítási munkálatokat és sok esetben ismételt szóróanyag kijuttatást jelent. A síkosság mentesítésére  felhasználható szóróanyagot előre be kell tárolni és lehetőleg csak a szükséges mennyiségben kijuttatni. A környezetkímélő anyagok - szóró-homok, apró kavics, finom zúzottkő, esetleg karbamid - felhasználása javasolható. A konyhasó kiszórása környezetvédelmi szempontból nem megengedett, mert a talajba bemosódva akkumulálódik (felhalmozódik) és a növényzetre súlyos károsító hatást fejt ki.

További fenntartási feladatokat jelent még a Vhr. 4. § (2) szerint meghatározott vízvételt (kút, közeli folyó) -  a csapadékvíz megfelelő elvezetésével - legalább 150 m-enként biztosítani.

A vízvétel biztosításának feltétele  - vízvezetékek, vízaknák, kutak, csapok, drénárkok, vízelvezető árkok folyamatos és szükség szerinti karbantartása. Sok esetben a csapok, elzárók 

Rongálás következtében pótlásra, javításra szorulnak. A temetők többségében a kifolyók, csapok alatt vizes kádak vannak elhelyezve, hogy ezáltal is biztosítani lehessen a hozzátartozók sírápolási tevékenységéhez szükséges locsolóvizet, amit a látogatók díj nélkül vehetnek igénybe. A kifolyócsapok, elzárók, vízvezetékek, vizes kádak karbantartási munkái a kora tavaszi időszakban koncentráltabban jelentkeznek, ugyanis a téli fagyok elmúltával a víz megnyitása előtt mindezeknek a működőképességét ellenőrizni kell.

A temető üzemeltetése jelentős vízfelhasználással jár. Gazdaságossági okokból egyes temetőkben ahol a feltételek erre megfelelőek a vízellátást fúrt kutakból célszerű biztosítani. A vízpazarlás mérséklésére automatikus elzáró szelepeket lehet felszerelni.

A Vhr. 3. § (1) rendelkezése szerint a temetőhöz vezető útnak és a sírhelytáblákat (parcellákat) összefogó úthálózatnak gépjárművel is járhatónak kell lennie.

 

A temető belső úthálózata az adott temető méretétől, szerkezetéből függően különböző szélességű és burkolatszerkezetű utak rendszere. Az akadálymentes közlekedés biztosítása utak és burkolatok különböző karbantartási és felújítási munkáinak összességéből áll.

A szükséges munkaműveletek, folyamatok összessége, a megfelelő műszaki állapot és használhatóság, valamint a forgalom biztonsága a használat jellegétől és forgalom nagyságától függően mást jelent pld. a gyalogos és az üzemi útvonal esetében. Aszfalt utaknál a nagyobb forgalmi terhelés és a téli felfagyások következményeként jelentkező kátyúzási munkák jellemzőek. Más típusú út-felújítási vagy javítási munkát jelent a különböző burkolatok alatt utólagosan végzett víz, csatorna, elektromos vagy telefonvezeték fektetést követő helyreállítás.

Egyes útkarbantartási munkákat a fasorok gyökérzetének terjeszkedése, egyéb növényzet okozta elburjánzás vagy gyomosodás miatt kell elvégezni. A sorfák közelsége esetenként szegélykő javítási munkákat tesz szükségessé. Az alacsonyabb rendű kavicsolt, vagy zúzott kővel borított utak a felső réteg fellazulása, kigödrösödése, elgyomosodása miatt folyamatos karbantartást igényelnek. Ilyen esetben a felső réteg legyalulása, gyomtalanítás, felülterítés, hengerezés szükséges.

A helyenként még fellelhető földutak karbantartása növényirtási, kaszálási, terepegyengetési, hengerezési munkákat jelent. A zöldfelület-fenntartási tevékenységek közé soroljuk a parcella-felújítási, parcellarendezési feladatokat. Többnyire akkor kerül erre sor, amikor egyes parcellák lejártak, a sírhelyek részbeni, vagy teljes kiürítésére kerül sor, előre meghatározott, újszerű parcella-kialakítási elvek megvalósíthatósága érdekében.

Új betemetés előtt a Vhr. 19. § (4) bekezdése szerint kell eljárni, ami előírja, hogy használatba vétel előtt a területet legalább 30 cm vastag földréteggel kell feltölteni.

Az újszerű parcellakialakítás - hantnélküli parcella, hamvak szórására kialakított parcella, családi urnakertes sírhelyek -  környezetrendezési, kertépítészeti tevékenység. Tervezése, kiépítésre megfelelő szakképzettséggel, illetve szakirányú végzettséggel rendelkező szakember feladata, aki átfogóan rendelkezik  környezetszemléleti, esztétikai, műszaki és botanikai ismeretekkel.

A műszaki tervezési munkát általában helyszíni felmérés, régi sírok és növényzet helyszínelése előzi meg, hogy ennek alapján megőrzésre kerülhessenek azok az értékek, melyek környezetesztétikai, kultúr történeti vagy kegyeleti szempontból az átépített terület “díszei” lehetnek.

 

 

 

5.3.3 Különleges temetők, emlékhelyek

A temetőkről és a temetkezésről szóló tv. 3. § ( c )  értelmezése szerint a temetkezési emlékhely a temetőn kívül, különösen templomban, altemplomban, templomkertben, történeti kertben, urnacsarnokházban vagy más építményben és területen levő, az elhunytak eltemetésére, urnák elhelyezésére és hamvak szétszórására szolgál.

 

Ilyen temetkezési emlékhelyeket a történelmi, művészettörténeti tanulmányainkból is ismertetünk.

Történelmi családok családi birtokain vagy kápolnáikban temetkezési célra kiépített történelmi emlékhelyek láthatók. (pld. Nagycenken, Gróf Széchenyi család temetkezési helye vagy külföldi példával élve: Ravennában, Dante sírhelye)

Urnák elhelyezésére szolgáló emlékhelyeknek nevezhetjük, a hatályos jogszabályok értelmében, a családok által hazavitt hamvakat tartalmazó urnák körül kialakított kerti létesítményt, vagy kegyeleti célú helyiséget. Fenntartási szempontból leginkább a napjainkban jelentősen megnövekedett altemplomok, templomkertek, templom-oldalhajók, mint jelenleg működő elsősorban urnás emlékhelyek karbantartási feladataival érdemes foglalkozni.

A Vhr. 6. § (1) Temetkezési emlékhelyen épített ravatalozót kizárólag a búcsúztatás  idejéig lehet használni. A ravatalozóban az elhunytat ideiglenesen elhelyezni, búcsúztatásra előkészíteni tilos.

(2) Temetkezési emlékhelyen külső ravatalozás nem végezhető.

Az 1999. Évi XLIII.tv. 2.§ (2) a.) kimondja, hogy a törvény rendelkezéseit alkalmazni kell azoknak az egyházaknak, felekezeteknek és vallási közösségeknek (továbbiakban együtt: egyház), települési önkormányzatoknak, kisebbségi önkormányzatoknak gazdálkodó szervezeteknek (Ptk. 685. § c) pont ) közhasznú szervezeteknek, amelyek tulajdonában, kezelésében, fenntartásában, üzemeltetésében működő vagy lezárt temető, illetőleg temetkezési emlékhely, vagy halotthamvasztó van.

 

A temetkezési emlékhely fenntartását, annak szabályait az egyház, mint a temetkezési emlékhely tulajdonosa és fenntartója egyedileg határozza meg.

Előírja temetkezési helyek használatára, a kegyeletgyakorlás feltételeire vonatkozó szabályokat és saját üzemeltetésében ellátja a hely jellegének megfelelő, fenntartási-üzemeltetési feladatokat, a vonatkozó jogszabályoknak és előírásoknak megfelelően. Miután az altemplomok többnyire zárt építmények a közegészségügyi, tűzvédelmi, környezetvédelmi, műemlékvédelmi előírások speciális jellegűek, egyedi sajátosságához igazodnak.

 

A temetkezési emlékhely különleges teljesen egyedi kategóriájába sorolhatók a folyóvizek, tengerek azon területei, ahová hamvak szórása történik. Különlegességük elsősorban abból következik, hogy ezek a helyek területileg sem pontosan lokalizálhatók, így a kegyeletgyakorlás helyszíne nem meghatározható. Ebből az alapvető lényegből adódóan a fenntartási kötelezettség spontán megvalósul a természet erői által.

 

 

 

5.3.4 Hősi temetők fenntartása

A tv. 3. § (f) pontja szerint a hősi temető, hősi temetési emlékhely háborúban vagy békeidőben alkotmányos kötelezettség teljesítése közben elesettek eltemetésére, hamvaik elhelyezésére szolgáló temető (temetőrész), temetési hely, ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik.

Tv.11. § (2) hősi temető, hősi temetési hely megszüntetéséhez a honvédelmi miniszter jóváhagyása szükséges.

14. § Hősi temetőt, hősi temetési helyet nemzetközi egyezményben foglaltak szerint kell fenntartani és megőrizni.

 

A hősi temetők fenntartására az 1949-es genfi egyezményben foglalt előírások érvényesek.

A genfi konvenció és az abból következő megállapodások értelmében az I. és II. világháborúban elesett katonák sírjait, emlékhelyeit, temetőit fajra, hovatartozásra, vallásra tekintet nélkül a kegyeleti elv alapján ápolni, gondozni kell.

Ezeket a köznyelv katonasíroknak nevezi, melyek lehetnek katonatemetőben, a polgári temető területén, köztemetőben, illetve temetőn kívül közterületen.

Európában általános elv, hogy a katonasírok temetőben legyenek. Utóbbi években hazánkban is erre irányulnak a törekvések (pld.: A II. vh.-ban elesett szovjetkatonák átexumálásra kerültek egyes közterületekről - Budapesten a X. Új - köztemetőbe)

Külön - e célra kialakított katonatemetőket  többet is ismerünk. Példaként említhetők: Solymári angol katonai temető, Budaörsi-úti amerikai katonai temető, vagy Budaörs határában újonnan kialakított német katonai temető. Polgári temetőben (köztemetőben) gyakran több nemzet katonái nyugszanak, külön erre a célra kialakított katonai parcellákban (olasz, orosz, török, lengyel, bolgár, német ).

Hősi sírok, katonatemetők esetében bármely beavatkozást a Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium közreműködésével vagyis hozzájárulásával lehet végezni.

A katonasírok és katonatemetők sorsát és fenntartását kormányközi egyezmények rendezik. Figyelemmel kell kísérni kormány erre vonatkozó megállapodásait. A különleges temetők gondozása mindenekelőtt  közösségi feladat. Előfordul, hogy esetenként az Önkormányzat, de legtöbb esetben az illető nemzet követsége gondozza, vagy gondoztatja azokat. Jó példa erre az olasz, török, német követség, aki folyamatosan megrendeli hősi parcelláinak karbantartási munkáit.

 

 

 

5.3.5 Műemléki temetők fenntartása

A műemlékvédelem alatt álló temetők, temetkezési emlékhelyek és temetési helyek tekintetében a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény (1999. évi XLIII tv.) rendelkezéseit a műemlékvédelemről szóló törvénnyel (1997. évi LIV. Törvény) összhangban kell alkalmazni.

Vannak az országban olyan kiemelkedően szép és nemzeti értékeket őrző temetők, melyek nagyszerű síremlékekkel, gyönyörű faragású fejfákkal rendelkeznek. Ezek a hazai temetőkultúra tanúbizonyságai. A műemlékvédelemről szóló törvény 18. § (1) szerint Műemléki védelemben kell részesíteni azokat a temetőket vagy a temetőknek azokat a részeit, amelyek a történelem, a vallás, kultúra és művészet sajátos kifejezői, illetve emlékei.

(2) A műemlékvédelem célja, hogy :

a kiemelkedő személyiségek sírjainak megőrzése és gondozása biztosítva legyen.

A képzőművészeti, építészeti, vallás- és művelődéstörténeti jelentőségük miatt

műemléknek minősülő síremlékek, síremlékcsoportok, sírépítmények, valamint a temetők más fontos elemei eredeti helyükön fennmaradjanak.

 

Műemléki temetőben szakhatósági hozzájárulás szükséges a telekalakításhoz, fák kivágásához és telepítéséhez, a műemlék funkciójának, használati módjának megváltoztatásához.

A műemlékvédelmi hatóság elrendelheti a műemlék fenntartására, jó karbantartására vonatkozó kötelezettség teljesítését.

A védett területen, gondoskodni kell a növényzet hagyományos jellegének, az út- és térburkolatok történeti értékű megoldásainak vagy megjelenésének megőrzéséről, illetve helyreállításáról.

Meg kell akadályozni a hagyományos arculatot torzító és túlterhelő, a környezetet veszélyeztető hatásokat a műemléki temetőkben.

A műemléki temetők védelmére a 230/1997. (XII. 12.) kormányrendelet előírásait kell alkalmazni. Az 5. § (2) A temetők védelme során a különböző nemzetiségek és vallások sajátosságait és hagyományait tiszteletben kell tartani és érvényesíteni kell.

 

A 6. § rendelkezik a védett temető területen elhelyezkedett művészeti értékű síremlékek egyedi védelem alá helyezéséről, valamint az 1945. December 31-e előtt emelt síremlékek védetté nyilvánításáról.

6. § (3) A védett temetők tartozékának kell tekinteni azok hagyományos növényzetét és természeti értékeit, valamint a kegyeleti célból telepített emlékfákat, az eredeti megjelölésükkel együtt.

 

A műemlékvédelem szabályainak betartásáért a temető tulajdonosa (fenntartója) felel.

Ilyen műemléki temető például a Kerepesi temető egész területe az állami tulajdonú védett síremlékekkel együtt.

Ez a temető, a műemlékvédelmi törvény rendelkezései szerint tartós állami tulajdonban maradt.

A vonatkozó tv. 10.§ (1) A műemléki védelem alatt álló, lezárt temető vagy temetőrész a műemléki érdekek figyelembevételével, a műemléki értékek fenntartása mellett és a síremlékek megőrzése és gondozása biztosítása mellett, megfelelő tervezési és engedélyezési eljárást követően közcélokat szolgáló kegyeleti parkká alakítható.

 

 

 

5.3.6 Nemzeti sírkert fenntartása

Nemzeti Sírkert (nemzeti panteon) gyűjtőfogalom. Tv. 3. § (e)  szerint A műemléki védelem alatt álló, vagy a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által annak minősített temető, hősi temető, hősi temetési hely, továbbá temetkezési emlékhely, kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége.

 

A Nemzeti Sírkertbe sorolásnak A.) és B.) fokozata van. A.) kategória végleges odasorolást, B.) kategória 30 éves odasorolást jelent.

A Nemzeti Sírkert, fenntartása a NKB által kialakított és előirt kezelési normatívák szerint történjen.

 

A temetőkről és temetkezésről szóló törvény 15. §. (1)  Nemzeti sírkerthez - ezen belül a nemzeti panteonba tartozó temetőket, hősi temetőket hősi temetési helyeket, temetkezési emlékhelyeket, kegyeleti emlékhelyeket, temetési helyeket a Nemzeti Kegyeleti Bizottság határozza meg.

(5) A Nemzeti Kegyeleti Bizottság Titkárságának feladata:

a nemzeti sírkertbe tartozó temetési helyek, nyilvántartásba vétele és nyilvántartása.

A nemzeti sírkertek fenntartásával kapcsolatos feladatok meghatározása.

 

Nemzeti sírkertben sírjelet állítani, sírboltot építeni, azon változtatni, áthelyezni, lebontani külön jogszabályok rendelkezései szerint, illetve a Nemzeti Kegyeleti Bizottság hozzájárulásával szabad. A kérelmet a temető tulajdonosa (üzemeltető) útján kell benyújtani.

 

 

 

5.3.7 Kegyeleti park létesítése, fenntartása.

Vhr. 9. § (1) A temető tulajdonosa a lezárt temető vagy temetőrész átalakításával - a műemlékvédelemről szóló törvény rendelkezéseinek figyelembevételével - a helyi építési szabályzat előírásainak megfelelően, kegyeleti parkot hozhat létre.

(2)  A kegyeleti park kert jellegű fenntartásáról a tulajdonos gondoskodik.

 

A Tv. 12. § Lezárt, nem működő temető ismételt használatbavételekor vagy kegyeleti park céljára való átalakításakor a létesítésre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

A 230/1997 (XII.12. Korm.rendelet 10. §-a szerint a műemléki védelem alatt álló lezárt temető vagy temetőrész a műemléki érdekek figyelembevételével, a műemléki értékek fenntartása és biztosítása mellett, megfelelő tervezési és engedélyezési eljárást követően közcélokat szolgáló kegyeleti parkká alakítható.

Kegyeleti park kialakításakor esetén vonatkozik a Vhr. azon előírásra, hogy újbóli használatbavétel esetén legalább 30 cm vastag földréteggel kell feltölteni a lezárt temetőt, vagy temetőrészt.

A kegyeleti park nem csupán lezárt temető, hanem zöldterületi létesítmény, közpark, amit kerttervezési, szakmai szempontokat követően környezetrendezési, kertépítési eszközökkel alakítottak ki. Kegyeleti park létesítésekor nem kell a temetési helyeket kiüríteni (exhumálni), elegendő a hantok elegyengetésével is megoldható 30 cm-es földterítés. A kegyeleti park lényege, hogy a közpark funkciókat (ökológiai, használati, esztétikai) megelőzi az emlékmegőrzés, a kegyelet érvényesülése.

 

 

 

5.3.8 Lezárt temető fenntartása.

A temetők “természetes” sorsa, hogy egyszer betelnek, tovább nem bővíthetők, lezárásra kerülnek. Hazánkban az 1990-es adatok szerint közel 1500 lezárt temető volt. A temetők kb. 20 %-a lezárt, nem működő temető.

Jelentőségüknél fogva, sajátos fenntartásukkal külön is foglalkozunk.

Sajátosságuk, hogy a lezárást követően területükön temetéseket már nem lehet végezni, viszont a kegyeletgyakorlás feltételeit a továbbiakban is biztosítani kell.

A lezárt temetőnek tehát két fő funkciója, a kegyeleti és a zöldfelületi, a lezárást követően is fennmarad.

A lezárt temetőt, illetve a temetőben levő sírokat a hozzátartozók látogatják, a sírokat gondozzák. A síremlékek felújítást, karbantartást igényelnek. A hatályos jogszabályok értelmében a lezárt temetőben meghatározott temetői létesítményeket kell biztosítani.

Ezek a következők:

a temető bekerítését, vagy élő sövénnyel való lehatárolását,

vízvételi lehetőséget, illemhelyet,

hulladéktárolót.

 

A fenntartás során ezeknek a létesítményeknek a működőképességét meg kell őrizni, hogy funkciójuknak megfelelően üzemeltethetők legyenek.

A Vhr. 8.§ (1) A lezárt temető bekerítéséről, vagy élő sövénnyel való lehatárolásáról a 3. § (3) bekezdés szerint kell gondoskodni.

(2) Lezárt temetőben az utaknak alkalmasnak kell lenniük a sírhelytáblák (parcellák) megközelítésére, karbantartásukról a szabályzatban kell rendelkezni.

(3) Az építmények, sírjelek, növényzet állagmegóvásáról úgy kell gondoskodni, hogy az a temetőlátogatók biztonságát ne veszélyeztesse.

 

A lezárt temetőt is be kell keríteni védelem céljából. Gondozásáról, gyommentesítéséről legalább olyan mértékben kell gondoskodni, hogy a látogatók biztonságosan, zavartalanul eljuthassanak szeretteik sírjához. A lezárt temetők fenntartása és üzemeltetése a következő főbb feladatok ellátását igényli:

tisztántartás

közösségi kegyeleti helyek gondozása

növényzet ápolása, különös tekintettel a fasorokra

közművek karbantartása, javítása

kerítések, kapuk karbantartása

nyitva tartás (nyitás-zárás) biztosítása

kiürítéssel járó igazgatási és egyéb feladatok

A lezárt temetőkre is vonatkozik a köztisztaságra síkosság mentesítésre és a gyommentesség fenntartására irányuló tulajdonosi kötelezettség.

A lezárt temetők kiürítését követő hasznosítása a településfejlesztési teendők közé tartozik, ami a települési önkormányzat feladata.

Főleg városokban, de kisebb településeken is - környezetvédelmi és kulturális, vagy műemlékvédelmi szempontból indokolt lehet a lezárt temetőt  zöldterületi létesítménynek, kegyeleti parknak kialakítani.

 

 

 

5.4 Sírgondozás

A sírok gondozása, a kegyeleti érzéssel szoros összefüggésben levő kertészeti tevékenység.

Szakmai jellegét tekintve, kegyeleti sajátosságokat hordozó zöldfelület - fenntartás.

A sírok karbantartása a sírhelyre, mint a temető legkisebb funkcionális alapegységének tekinthető temetési helyre irányuló kertészeti feladat, ami egyben a kegyeletgyakorlás legközvetlenebb megnyilvánulási formája is. Az egyes sírok kialakítása és gondozottsági színvonala alapvetően meghatározza a temető (temetőkert) összképét.

A sírok gondozása nem a temetőfenntartó (üzemeltető) feladata, ugyanis sírhelyek (sírok) nem tartoznak a törvény által megfogalmazott “közcélú zöldfelületek” kategóriájába.

A hatályos jogszabályok értelmében a sírhely felett rendelkezésre jogosult joga és kötelezettsége a sírhely kialakítása, gondozása, karbantartása. A hozzátartozó temetési hely feletti rendelkezési joga a kormányrendeletben meghatározott időtartamra (használati idő) terjed ki.

A jogszabály kimondja, hogy megszűnik a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár, illetve ha a temetési hely megszűnik.

 

A sírok gondozását legtöbb esetben a hozzátartozók saját maguk végzik, de hazánkban is léteznek olyan nagyvárosok, ahol a sírgondozást megszervezett, vállalkozási formában, a hozzátartozók megrendelésére végzik.

A sírgondozási szolgáltatás megszervezése, amennyiben ezt a temető fenntartója felvállalja széleskörű ismereteken alapul. A kertészeti technológiai folyamatokra, és a helyi kegyeletgyakorlási szokásokra  egyaránt figyelemmel kell lenni. A sírgondozási szolgáltatást a folyamatok megtervezése, és a sírgondozási technológia összeállítása után lehet bevezetni.

Hazai temetőinkben több évszázadra visszanyúló, mély hagyománya van a sírhalomnak. A sírok felhantolásának szokása az eltemetett koporsó által kiszorított, fellazult talaj visszatöltése folytán vált gyakorlattá.

A sírhant mérete általában : 190 X 80 cm (alsó) és 170 X 60 cm (felső) és 30 cm magas, ami a sírhely méretekből kialakult gyakorlatot követi.

A hagyományosnak tekinthető, kb. 30 cm magas hant sok szempontból hátrányos. A meredek oldalú “miniatűr” kert könnyen leomlik, laza szerkezetű talaj esetében nem állékony és kedvezőtlen életkörülményt teremt a növények számára. Olyan mesterséges “terepalakulat”, ami a legtöbb növénynek természetellenes termőhelyet jelent. A hazai gyakorlatban kevés olyan kiültetési megoldás ismert, ami a hantok oldalára és felületére egyaránt alkalmas és hosszabb idő távlatában is esztétikus, jól karbantartható, tartós növényfelületet képez.

Az időjárás szélsőségeinek kitett sírhant fényviszonyainak ismerete  a legalapvetőbb a kiültetendő növényfajok és fajták megválasztásánál.

A legegyszerűbb megoldások közé tartozik a szabályosan kialakított hant - laza talaj esetén a felület saralása szükséges az állékony, szép forma miatt- füvesítése.  A füves hant napos, vagy félárnyékos helyre ajánlható, szakszerű kialakításához a kertészeti technológiát szigorúan be kell tartani. A megfelelő fűmag megválasztása, a jutazsákkal vagy más módon történő árnyékolás és a folyamatos permetező öntözés a legalapvetőbb műveletek, ami nélkül nem képzelhető el tartós, szép fűfelület.

Másik megoldás az árnyékosabb helyre ajánlható borostyános hant kialakítása. A megfelelő időpontban letűzdelt hajtásdugványokból, vagy konténeres növények (Hedera helix fajták) kinevelésével 1-2 év alatt kevés ápolással is jól záródó borostyánfelület alakítható ki a sírokon. A borostyán előnye, hogy télen sem hullajtja le levelét, örökzöld talajtakaró felületet képez. A borostyános sírhant esetében a növény időnkénti szabályos formára nyírásával több évig tartó ápolt sírfelületet tudunk biztosítani.

Száraz, mostoha körülmények közé, tűző napra a legedzettebb növények egyike a varjúháj a leginkább megfelelő. Több fajtája is alkalmas sírkiültetésre, hazai körülmények között a “szedumos” hant kialakítására elsősorban a Sedum spuriumot, Sedum reflexumot és a Sedum kamschaticumot ajánljuk.

 

Az előzőekben ismertetett felületképzési megoldásokat nem szükséges teljes hantfelületen alkalmazni. Látványosabb megoldás a hantoldalak, vagy a felület részbeni kiültetése, valamely egyöntetű talajtakaróval, vagy füvesítéssel és felületi “tükör” kihagyása (téglalap, kör, háromszög alakú) virágkiültetés számára.

A temetőkertben, sírokon intenzívebb színhatást tudunk elérni az évszakoknak megfelelő, (szezonális) egy- és kétnyári virágok kiültetésével. A sírkiültetési, sírápolási munkákat túlnyomó részben a vegetációs időszakban lehet csak végezni, kevés kivételtől eltekintve. A sírgondozást ezért szezonális jellegű kertészeti tevékenységnek nevezzük. Kivételt képez a sírhantok, vagy inkább ideiglenes hantok elkészítése, amit az erős fagyos napok kivételével az év folyamán bármikor lehet végezni.

A sírok gondozása szoros összefüggést mutat egyes ünnepnapokkal, kegyeleti ünnepekkel. A tavasz kezdet, az első ápolási munkák kezdete a Húsvéti Ünnepeket megelőző időszak. A tavaszi kiültetéseket (árvácska, százszorszép, nefelejcs …) Húsvét és Anyák napja között szokás elvégezni.

Május közepe felé a fagyok elmúltával már kiültethetők az egynyári virágok. Ezek választéka igen széleskörű mindenki ízlése és anyagi lehetősége szerint válogathat a különböző színekben pompázó virágok között. A hazai időjárási körülményeket figyelembe véve, célszerű a szárazságot jobban elviselő fajokból válogatni. Legáltalánosabbak a Begonia, Salvia, Tagetes, Petúnia, Pelargonium fajták.

A nyári időszakban nagyon fontos a virágkiültetések ápolási munkáiról gondoskodni. Ezek közül az öntözés a legfontosabb. Egyes értékes virágfajták  vízigényének megfelelő gyakorisággal végzett öntözés nélkül  elszáradnak, a sír nyár végére ápolatlan képet mutat. Az időjárástól függő mértékben, de rendszeresen gyomlálni és kapálni is kell a sírok felületét, valamint közvetlen környékét. Amennyiben füves a hant, a fű nyírásáról rendszeresen kell gondoskodni.

Az ősz beköszöntésével, a csapadékosabb időszak alkalmas a sírokra ajánlható törpe növekedésű örökzöldek, lomblevelű vagy lombhullató törpecserjék ültetése. A Halottak Napját megelőzően sokan felkeresik a hozzátartozóik sírját. Ez az időszak az őszi virágkiültetések szezonja. Ilyenkor árvácskát, őszirózsát, krizantém fajtákat ültetnek leginkább a sírokra.

 

Néhány különleges alkalomra, vagy jeles napra szóló  sírdíszítési forma kialakítása a téli időszakban is lehetséges. Ezek közé sorolható a sírok téli fenyőzése. Nagyobb városokban elfogadott, - leggyakrabban különböző közületek által gondoztatott “neves” sírok - téli sírápolási munkái ezek.  Hantos és kőszegélyes sírokon egyaránt alkalmazható. Válogatott luc-, vagy ezüstfenyő ágak szabályos rend (cseréptető vagy halpikkely-szerű) szerinti, lágyhuzallal végzett télies hangulatú letűzése.

A sírhelyek kialakításával kapcsolatos munkáknál legalapvetőbb szempontnak kell tekinteni a kompozíciós elvet.

A sírkompozíciónál alapvető rendező elv a megfelelő arányok megtalálása, a sírjel és a kiültetés között. A megfelelő térarányok mellett a színek összhangjának is nagyon fontos szerepe van. Mindezek szakszerű alkalmazásával, a különböző színhatásokkal egyedivé, sajátos hangulatúvá tehetjük a kompozíciót.

A növények megválasztását (növekedési formáit, méreteit, mennyiségét, levél- és virág színét stb.) a sír megjelölésére alkalmazott sírjelhez kell igazítani.

A sírjel, síremlék tömege, méretei, anyaga és színe alapján helyesen megválasztott kiültetési forma együttese és arányai,  alapvetően hozzájárulnak a környezetkultúra fejlődéséhez.

A sírkialakítás akkor illeszkedik harmonikusan a temetőkerti környezetbe, ha a sírjel kialakítás és a sírkiültetés egységes kompozíciót képez. Az egyes sírhelyeken, sírokon belüli összhang, harmónia nagyban hozzájárul a parcellán, majd a sírmezőn belüli összhang megteremtéséhez. Ezáltal teremthető csak meg az egész temetőnek az egységes, harmonikus rendje.

 

A hantos sírformák mellett meg kell említeni az újszerűbb kialakítású hantnélküli sírformákat. Hazánkban nincs még igazán kialakult hagyománya, de a nagyobb városokban, egyes parcellákban már szép példák láthatók alacsony hantos, vagy teljesen hantnélküli sírkialakításokra. Ezek a sírok jobban beleolvadnak a sírkerti környezetbe. A sírok közötti parcellarészek fenntartása korszerűbben  gépesíthető. A parkszerű sírmezők látványa kedvezőbb, és az összhatást tekintve egységesebb.

Hantnélküli sírforma hagyományos hantos parcellában is kialakítható. Jobb megoldás azonban, erre a célra elkülönített helyen, választékbővítés címén létesíteni hant nélkül parcellát.

Ez esetben mindenképpen célul kell kitűzni a biológiailag aktív felület arányának növelését a hantnélküli parcellán belül és a sírfelületen belül is. Ez az úgynevezett “beépítési százalék”, amit a síremlék méreteinek, a növényzet alkalmazásának  és a parcella használatának szabályaival együtt, külön megállapodás formájában kell rögzíteni a temetőfenntartó és a sírhely használatára jogosult felek között.

A hantnélküli sírok kiültetésére, a változatos vagy díszítő értékű növényfajok és fajták széles kínálatából válogathatunk a külföldi tapasztalatok alapján. A szépen megkomponált kiültetések, a választékos növényanyag, kőzúzalék, kéregőrlemény és sok más sírdíszítő elem szakszerű alkalmazása nagy gyakorlattal és alapos növényismerettel rendelkező temetőkertész feladat. A törpe növekedésű fenyőfélék, lomblevelű örökzöldek szőnyegszerű talajtakarók, a sokféle növekedési típusú évelő és egynyári növény alkalmazásával választékos sírkiültetések készíthetők. Az igényesen és választékosan kialakított sírkiültetés azonban csak szakszerű, és rendszeres sírápolási munkával tartható karban.

Kellő körültekintéssel kell a külföldről átvett temetőkerti növényeket hazai körülmények között alkalmazni, mert ökológiai feltételek, csapadék mennyiség, növény szabványok, fenntartási színvonal stb. mind nagy mértékben eltérnek a német, osztrák stb. temetőkerti feltételektől.

A hazai növénypiacon még sokkal szerényebb a választék és széleskörű igény sem mutatkozik  a sírok igényes kertészeti, kertépítészeti kialakítását illetően.

 

 

 

 

5. 5. Temetőüzemeltetés

Tv. 16. §

A temető üzemeltetését e törvényben, kormányrendeletben, a szabályzatban és a kegyeleti közszolgáltatási szerződésben meghatározott rendelkezések szerint kell ellátni. Az üzemeltető

meghatározza a temetési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek ellátásának temetői rendjét;

biztositja az eltemetés (urnaelhelyezés) feltételeit;

megállapítja a temetőlátogatók kegyeletgyakorlásának feltételeit, a nyilvántartási időt;

biztosítja a ravatalozó, boncolóhelyiség-csoport és ezek technikai berendezései, tárolók és hűtők, valamint a temető egyéb közcélú létesítményei (infrastruktúra) karbantartását, és működteti azokat;

gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak átvételéről, és biztositja a temető nyitását, zárását;

megőrzi a nyilvántartó könyveket;

tájékoztatja a temetőlátogatókat;

kijelöli a temetési helyeket;

elvégzi a temető és létesítményeinek tisztán tartását, az utak karbantartását, síkosság mentesítését és a hó eltakarítást;

összegyűjti és elszállíja a hulladékot;

gondoskodik a temető rendjének betartásáról és betartatásáról;

összehangolja a temetéseket;

gondoskodik az ügyfélfogadásról.

 

Tv 17. §

Temető üzemeltetését az a gazdálkodó szervezet láthatja el, amely a kormányrendeletben meghatározott szakmai követelményeknek megfelel.

 

A fenntartási és üzemeltetési feladatokat általában egy szervezet végzi. A kialakult gyakorlat szerint a temető tulajdonosa a temető üzemeltetési és fenntartási feladatokat gazdálkodó szervezettel végezteti. A feladatokat kegyeleti közszolgálati szerződésben, rögzíti. A tulajdonos a fenntartási és üzemeltetési feladatokat elláthatja saját maga (költségvetési szerve) vagy saját alkalmazottja útján is.                                                                                                                     

 

Tv. 39.§

(1) Köztemető fenntartására és üzemeltetésére az önkormányzat azzal a gazdálkodó szervezettel köthet kegyeleti közszolgálati szerződést, amely a kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.

(2) A szerződésnek tartalmaznia kell

a)   a tevékenység gyakorlásának helyét;

b)   az ellátandó tevékenységek felsorolását;

c)   a teljesítés módját és idejét;

d)   a feladat mennyiségi és minőségi követelményeit;

e)   a szerződés érvényességi idejét, amely 5 évnél rövidebb és 15 évnél hosszabb nem lehet, de újbóli megkötése nem zárható ki;

f)   a szolgáltatás finanszírozásának rendjét;

g)   a szolgáltatás ellenértékének mértékét és a megfizetés módját;

h)   a közüzemi szerződési kötelezettség alanyait;

i)    a szolgáltatáshoz szükséges eszközök mennyiségi és minőségi előírásait és rendelkezésre bocsátásának módját;

j)    az önkormányzati vagyontárgyak használatának, karbantartásának, felújításának és pótlásának szabályait;

k)   a szolgáltatást végző személyekkel kapcsolatos követelményeket;

l)    a szerződés fennállása alatt az önkormányzatot megillető ellenőrzési jogosítványokat;

m)  arra vonatkozó kötelezettségvállalást, hogy ha a gazdálkodó szervezet a kegyeleti közszolgáltatás mellett temetkezési szolgáltatást is végez, a kegyeleti közszolgáltatást más gazdasági tevékenységétől, így a temetkezési szolgáltatástól számvitelileg elkülöníti;

n)   a birtokbaadás feltételeit;

o)   arra vonatkozó tájékoztatást, hogy a szerződésre egyebekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3) A szerződés azonnali hatállyal felmondható, ha a gazdálkodó szervezet a (2) bekezdés m) pontjában meghatározott kötelezettségét megszegi.

 

 

Vhr. 54.§

Temetőüzemeltetést az a gazdálkodó szervezet láthat el, amelynek vezetője vagy alkalmazottja kertészeti, parkgondozó, illetőleg kertépítő szakképesítéssel rendelkezik.

 

 

Vhr. 55. §

(1) Ha a temető üzemeltetése kegyeleti közszolgáltatási szerződés alapján történik, a temető üzemeltetője köteles:

a) az üzemeltetés, illetőleg a temetési szolgáltatás költségeinek megosztására az önkormányzat által elfogadott számviteli szabályzatot alkalmazni:

b)   a temetőfenntartás és hozzájárulás díját és a létesítmények vállalkozók részéről történő igénybevételi díját megfizetni, ha az üzemeltetés mellett temetkezési szolgáltató tevékenységet is végez:

c)   az üzemeltetéssel összefüggő bevételeiről és kiadásairól az önkormányzatot évente tájékoztatni.

(2) Az üzemeltető az önkormányzati rendeletben kihirdetett díjakon felül díjat nem állapíthat meg, így különösen: nem szedhető díj a temetőlátogatásért és a temetési hely gondozásához igénybe vett vízért.

 

A temető tulajdonosa és a temető üzemeltetője a kegyeleti közszolgálati szerződésben rögzíti mindazokat a feladatokat, amelyeket a temetői létesítmények üzemszerű működtetésével, használatával, karbantartásával kapcsolatban kötelesek megtenni.

A szerződésben célszerű rögzíteni a törvényben előirt feladatokon túlmenően, az üzemeltető önként vállalt feladatait és tulajdonos egyéb elvárásait is. Általános gyakorlat, hogy a temető üzemeltetője viseli az állagmegóvási (festés, meszelés, mázolás), javítási feladatok költségeit. Épület felújítást, nagyjavítást (pld. Hűtőberendezés fődarab csere) a tulajdonosnak kell végezni.

 

Az üzemeltető egyik legfontosabb feladata a temetkezési szolgáltatás feltételeinek folyamatos biztosítása. Az elhunyt átvétele mellett gondoskodni kell a megfelelő tárolásról, hűtésről a ravatalozás és a búcsúztatás feltételeiről valamint a temetési időpontok összehangolásáról. Meg kell szervezni az elhunyt azonosításának, megtekintésének lehetőségét, biztosítani kell a temető látogatók kegyelet gyakorlásának feltételeit. Az üzemeltető állapítja meg a nyitvatartási időt, kijelöli a temetési helyeket, összehangolja a temetéseket, gondoskodik a temető tisztántartásáról, elszállítja a hulladékot, gondoskodik a temető látogatók megfelelő tájékoztatásáról, az ügyfelek fogadásról és a temetőrendjének betartásáról illetve betartatásáról. A feltételeket, előírásokat - a halott átadás-átvétel elírásait is - a temetőszabályzatban vagy helyi rendeletben kell rögzíteni.

A temetőhasználat során mindenkire nézve egységes követelményeket, azonos feltételeket kell megállapítani.

Az üzemeltetés körébe tartozik az egyéb temetőn belüli munkák összehangolása, ellenőrzése. Ilyen lehet: sírkőállítás, sírkőtisztítás, sírgondozás.

Előfordulhat, hogy a temető karbantartását, gondozását, zöldfelületi munkát, vagy az egyéb kommunális feladatokat nem az üzemeltető végzi. Ezeknek a munkáknak a koordinálása, ellenőrzése szintén fontos feladata a temető üzemeltetőjének.

Az üzemeltető tevékenységét csak a törvényben és a végrehajtási utasításban előirt okmányok megléte esetén, végezheti.

Annak érdekében, hogy a temetkezési szolgáltatás és az üzemeltetés kellően elkülönüljön egymástól a tevékenységeket szakmailag, és számvitelileg el kell különíteni.

 

Az üzemeltető köteles:

-     az önkormányzat által meghatározott módon, elkülöníteni az üzemeltetés és a temetkezési szolgáltatás költségeit, ha temetkezési szolgáltatást is végez;

-     megfizetni (ugyanúgy, mint más vállalkozó) az önkormányzat által megállapított valamennyi díjat. (temető fenntartási hozzájárulást, hűtőhasználati díjat, létesítmények igénybevételi díját szemétszállítási díjat stb.).

-     az üzemeltetés bevételeiről és kiadásairól az önkormányzatot évente tájékoztatni;

 

A fentiek szerint kialakított azonos feltételek - a versenytörvény szellemében - a temetkezési szolgáltatók között a tisztességes piaci versenyt szolgálja, ugyanakkor lehetővé teszi a költség alapú díjalkalmazást.

Mindebből következik az, hogy temető üzemeltetője a temetkezési szolgáltatók között hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhat.

 

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény kimondja: “a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az államjogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát. Ehhez olyan versenyjogi rendelkezések elfogadása szükséges, amelyek tiltják a tisztességes verseny követelményeibe ütköző, illetve a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartást, valamint megakadályozzák a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását, gondoskodva a szükséges szervezeti és eljárási feltételekről is.”

 

A tisztességtelen piaci magatartás megítéléséhez a gazdasági életben kialakult szokások és elvárások az irányadók.  A versenytörvény 8. §-ának (1) bekezdése alapján tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A temetkezési szolgáltatás területén a fogyasztó a megrendelő. A gazdasági verseny szabadságának és tisztaságának megóvása a fogyasztók védelme szempontjából is alapvető jelentőségű. A versenytörvény tiltja a megrendelők választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazását is. A megrendelők tisztességtelen befolyásolása a temetkezési szolgáltatás területén visszafordíthatatlan helyzetet teremthet, ezért megbocsáthatatlan.

A vállalkozás szabadsága a törvények rendeletek maradéktalan betartását is jelenti. A temető szabályzat (önkormányzat temető esetén a helyi rendelet) lehet az az eszköz, amelynek révén az üzemeltető megállapíthatja a temetőhasználat szabályait. A temető berendezései, létesítményei sem használhatóak önkényesen. A használatának rendjét meg kell határozni és azt minden szolgáltatónak - a temető üzemeltetőjének is amennyiben temetkezési szolgáltatást végez - be kell tartania.

 

 

 

5. 5. 1. Temetőgondnoki, üzemeltetési alapfeladatok

A temetőüzemeltetés a gyakorlatban a temetőgondnoki feladatok ellátását jelenti. A gondnoknak folyamatosan biztosítani kell a temetőhasználatát a temetkezési szolgáltatók, a temetőben munkát végző személyek és szervezetek, valamint a temető látogatók számára.  Felelős azért, hogy a temetőhasználat mindenki számára azonos feltételekkel legyen biztosítva.  Az üzemeltetés során gondoskodni kell az elhunyt elhelyezéséről, a ravatalozás, a búcsúztatás feltételeiről, a temetési időpontok és szolgáltatások összehangolásáról. A temetkezési szolgáltatás szervezése, irányítása mellett biztosítani kell a technikai eszközök, berendezések folyamatos működését. Szerveznie és irányítania kell a temető fenntartási munkákat: takarítást, utak tisztántartását; hó eltakarítást, síkosság mentesítést; kaszálást; hulladék összegyűjtését, szemétszállítást; növényvédelmet, rovarirtást; fakivágást, fametszést. A temetői létesítmények karbantartási, javítási munkáinak szervezését; ravatalozók, hűtők, szociális helyiségek karbantartását; szükséges javítások elvégzését; közművek működésének, javításának biztosítását; a kerítés felújítását, pótlását. A temető biztonsági, védelmi rendszerének biztosítását: porta szolgálat szervezését, irányítását; elektromos jelzőrendszer működésének a biztosítását. Sírhelyek kijelölését, temetésre történő előkészítését; a sírhelyek újra hasznosításának előkészítését; hozzátartozók értesítését; exhumálás irányítását; maradványok újra temetését a kegyeleti elvárásoknak megfelelően.

Sírhelyek, urnasírhelyek, kripták helyének kitűzését; a sírásás szervezését, a biztonsági és technikai feltételek biztosítását. A nyilvántartások, temetői térképek naprakész vezetését.

Az üzemeltető fő feladata a temetési szolgáltatás temetőn belüli működésének biztosítása.

A temetőbe beszállított elhunytat csak a temetéshez szükséges okmányokkal együtt szabad átvenni. A halott átvételét minden esetben körültekintő gondossággal és alapossággal (azonosítás, adategyeztetés, állapotvizsgálat) kell elvégezni. A kísérő iratokon az időpont (nap, óra, perc) feltüntetésével és aláírással kell igazolni az átadás-átvétel tényét. Ha az eljárás során adateltérés, illetve az elhunyt állapotában a szokványoshoz képest eltérés tapasztalható azt írásban kell rögzíteni. A pontosítás érdekében a szükséges intézkedéseket meg kell tenni. Amennyiben az átvétel során ékszer vagy nemesfémből készült tárgy került elő, a fellelt tárgyakról jegyzőkönyvet kell felvenni (az elhunytakat ékszerrel eltemetni nem szabad). A szükséges adminisztráció elvégzését a követően az elhunytat haladéktalanul hűtőbe kell helyezni. A holtesteket a temetés napjáig +2 - +4 Celsius hőmérsékleten kell tárolni. A hűtő ajtaján az elhunyt nevét el kell helyezni.

Bebalzsamozott és fém koporsóbetétben lezárt, vagy fémzárral ellátott koporsóban nyugvó halottakat nem szükséges hűteni. Fertőző betegségben elhunyt halottak átvételkor a kijelölt dolgozókon kívül az átvevőtérben más nem tartózkodhat. Az azonosítást követően a koporsót egy elkülönített hűtőbe kell helyezni, amelyet kiürítés után fertőtleníteni kell.

Meg kell szervezni az elhunyt azonosításának, megtekintésének a kegyeleti elvárásoknak megfelelő feltételeit.

Célszerű a fenti feladatokat, előírásokat is temetőszabályzatba vagy helyi rendeletben szabályozni.

A temető üzemeltetése során folyamatos feladatott jelent a temető takarítása, a szemét elszállítása. Amennyiben lehetőség van, rá meg kell szervezni a szelektív hulladékgyűjtést. A temető egy kevésbé látogatott részén a zöldhulladék komposztálására tárolót lehet kialakítani. A komposzt anyagot sírgondozásra, talajjavításra lehet felhasználni. Ez a megoldás a szemét szállítás költségeinek jelentős csökkenését eredményezheti.

 

 

 

5. 5. 2. Temetőhasználat szabályai és szervezése

A nyitvatartási időben bárki szabadon látogathatja a temetőt, gondozhatja szerettei sírját, korlátozás nélkül használhatja az öntözővizet. (az öntözővíz természetesen csak a temetőben használható fel). A belépésért nem lehet díjat szedni. Gépkocsival történő behajtás esetén az önkormányzat által megállapított díj szedhető. Ezt a díj bevételt célszerű elkülönített számlán vezetni és a temetőben lévő utak felújítására, fordítani.

Folyamatosan gondoskodni kell a temetőlátogatók tájékoztatásáról. Lehetőség szerint tájékoztató táblákat kell elhelyezni a temető bejárat vagy a ravatalozó közelében, ahol a temető működtetésével kapcsolatos legfontosabb szabályokat elolvashatják a látogatók. Itt lehet elhelyezni a sírhely újraváltásával, az ügyfélfogadással kapcsolatos információkat. A temető térképet a szakaszok feltüntetésével lehetőleg önálló táblán kell elhelyezni. A lejárt sírhelyek újraváltására, a sírkőre, illetve urnasírhelyre célszerű öntapadós matricát ragasztani “sírhely lejárt, érdeklődni a temetőgondnoknál” felirattal. A viták elkerülése érdekében egy év várakozás után célszerű a lejárt sírhelyet újrahasznosítani. Lehetőség szerint a várakozási időben - amikor már a matrica a sírhelyen van - egy halottak napja legyen benne.

Vállalkozók és magán személyek amennyiben a temetőben valamilyen munkát kívánnak végezni azt előtte kötelesek a temetőgondnoknak, bejelenteni. Amennyiben az önkormányzat a temetői munkák végzéséért díjat állapított meg azt a munkálatok megkezdése előtt a temetőgondnoknak be kell fizetni. A munkát végző vállalkozó, vagy magán személy a munkálatok végzése során a balesetvédelmi és a környezetvédelmi szabályokat köteles betartani. A munka végzése során fokozott figyelmet kell fordítani a szomszédos sírhelyek, sírkövek állagának megóvására.  A munkát végző a munkaterületet köteles rendbe tenni, a keletkezett hulladékot a temetőgondnok által meghatározott helyre szállítani.

 

A bensőséges kegyeletgyakorlás megteremtése érdekében a temető üzemeltető a tulajdonossal egyeztetve a temető szabályzatban vagy a helyi rendeletbe a temető látogatókra vonatkozó szabályok is megfogalmazhatóak.

-     sírkő, síremlék elhelyezésének szabályai,

-     kripta építés előírásai,

-     a temető látogató milyen magatartást tanúsítson,

-     kisgyerekek temetőlátogatásának feltételei,

-     fák - cserjék ültetésének rendje,

-     pad, váza, kandeláber elhelyezésének lehetőségei,

-     gépjármű használat szabályai,

 

 

 

5. 5. 3. Nyilvántartás

Tv. 18. §

(1)A temetőben a kegyeleti jogok gyakorlása céljából az üzemeltető

a)   nyilvántartó könyvet

b)   sírbolt könyvet vezet.

(2)Nyilvántartó könyv a következő adatokat tartalmazza: folyószám, a temetés (urnaelhelyezés vagy a hamvak szétszórásának) napja, az elhalt neve, születési ideje, anyja neve, legutolsó lakóhelyének címe, foglalkozása, az elhalálozás időpontja, a sírhelytábla, sírhelysor, temetési hely száma, valamint az eltemettető neve, lakcíme és a síremlékre vonatkozó bejegyzések.

(3)A sírbolt könyvet a (2) bekezdésben meghatározott tartalommal kell jegyezni a sírbolt felett, rendelkezni jogosult személynek a sírboltra vonatkozó rendelkezéseit is.

(4)Az ismeretlen holttest esetében a nyilvántartó könyvbe be kell vezetni az eljáró hatóság nevét, az eljárás ügyszámát.

(5)A nyilvántartó könyvbe és a sírbolt könyvbe az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezni jogosult személy tekinthet be.

(6)Az üzemeltető a nyilvántartó könyv, illetve a sírbolt könyv adatai alapján a temető nyilvántartási ideje alatt felvilágosítást köteles adni az elhunyt személy temetési helye után érdeklődőnek.

 

Vhr. 41. §

A nyilvántartó könyvbe minden temetést (urnaelhelyezést, urnakiadást, urnakiemelést, hamuszórást) időrend szerint kell bejegyezni.

A holttestmaradványok közös sírba helyezése esetén a temetőben vezetett nyilvántartó könyv rovatába, a közös sírba helyezést, időpontjának és a közös sírnak a megjelölésével be kell jegyezni.

 

A temetőüzemeltető kiemelt feladata a nyilvántartások naprakész vezetése. A törvény kötelező jelleggel a nyilvántartó könyv és a sírbolt könyv vezetését írja elő és meghatározza azok pontos tartalmát is.

 

A temetőről - a sírhely-táblák feltüntetésével - térképet kell készíteni. A térképet a temető rendjével kapcsolatos tájékoztatóval együtt a temető bejárat közelében ki kell függeszteni.

Nagyobb településeken és a városokban a temető térképen fel kell tüntetni a szakaszokon belül a sorokat, és a sorokon belül az egyes sírhelyeket is. Ahol erre lehetőség van, számítógépes nyilvántartás alapján temető kataszter nyilvántartást kell vezetni. A temetési helyek nagyságát (szélesség, hosszúság) helyi rendeletben és temetőszabályzatban kell rögzíteni. Az elhunyt iránti kegyelet miatt a nyilvántartásokba csak az eltemettető és a temetési hely felett rendelkezési jogosult tekinthet bele. A temető nyilvántartási ideje alatt azonban a temető gondnok köteles felvilágosítást adni az elhunyt személy temetési helye iránt érdeklődőknek.

 

 

 

5. 5. 4. Temető és sírhelygazdálkodás

Tv. 3. §

temető: a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésű, és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak;

 

Alapvető kegyeleti igény és szakmai követelmény, hogy a temető rendezett legyen, a látogatók számára vizuálisan is átlátható. Ezért a temetőt temetésre előkészített sírhely táblákra kell osztani. Használatba venni a tereprendezés a növényzet telepítése, valamint a határoló utak megépítése után lehet. A temetőről legalább a sírhelytáblák feltüntetésével - térképet kell készíteni és a temető bejáratánál el, kell helyezni.

A sír a temető alapeleme, a sírok összessége képezi a parcellát (sírhelytábla), a parcellák összessége pedig az egész temetőt. A sírhelytáblákat sorokra, a sorokat sírhelyekre kell osztani. Általánosan elfogadott parcella 40 - 200 sírhelyből áll. A sírmezőket keretültetvénnyel (fasor, élő sövény) kell ellátni. Törekedni kell arra, hogy minden parcellában legyen valamilyen közösségi hely (szobor, vízvételi hely, pad). A temetési helyek kijelölését a tulajdonos, vagy a temető üzemeltetője végzi.

A sírhelyek méreteit temető szabályzatban vagy helyi rendeletben kell meghatározni. A temető térképeken folyamatosan vezetni kell az eladott és betemetésre felhasznált sírhelyek adatait. Ahol erre lehetőség van a számítógépes nyilvántartást, kell alkalmazni. (temető-kataszter program)

 

A fentiekből következik, hogy a temető tulajdonos feladata a megfelelő sírhelyek biztosítása. A temető üzemeltető dolga a sírhelygazdálkodás. A végrehajtási utasítás alapján előkészített temetési helyeket a helyi rendeletben előírtak alapján kell kijelölni.

 

A temetőüzemeltetőnek kell gondoskodni a sírgödör kiásásról. A sírgödör ásása során be kell tartani balesetvédelmi utasításokat. A sírásást körültekintően kell előkészíteni, fokozottan kell figyelni arra, hogy a megásandó sír mellett vagy annak közelében lévő síremlékek, vagy más műtárgyak a talajmélyítés, vagy egy esetleges talajbeomlás következtében ne sérüljenek meg. Amennyiben a fokozott veszély indokolttá teszi a veszélyforrást jelentő síremléket, vagy más műtárgyat le kell bontani. A temetést követően az eredeti állapotot vissza kell állítani.  Az ásást az üzemorvos által arra alkalmasnak minősített, balesetvédelmi oktatásban részesített sírásók - esetenként két fő - végezhetik. Az ásást végző sírásót biztosító kötéllel kell ellátni. Szükség esetén - omlásveszély esetén - gondoskodni kell a sírgödör belső falának kitámasztásáról.

Lejárt sírhelyet - amennyiben a megváltási és a várakozási időn belül a rendelkezésre jogosult nem váltotta meg - az üzemeltető újra értékesítheti.  A

sírhely újra hasznosításra történő előkészítéséért - régi síremlék bontása, elszállítása, exhumálás, maradványok újra temetése (hamvasztás), hamvak elhelyezése (szórása) - díj számítható fel. A díj mértékét helyi rendeletben - más díjakkal együtt - kell szabályozni

 

 

 

 

5. 5. 5 a temető lezárása, megszüntetése, újra betemetés gyakorlata

Tv. 10. §

Ha a temető, temetőrész, sírhelytábla, temetési hely betelt, azt a temető fenntartója jogosult lezárni, és ott a további temetkezést megtiltani.

 A temető és a temetési hely - kormányrendeletben foglaltak szerint- megszüntethető a tulajdonos döntése alapján, ha a temetési hely használati ideje lejárt.

Lezárt temetési hely kiüríthető, ha a lezárástól, illetőleg az utolsó temetkezéstől számított használati ideje letelt. A temetési helyre rátemetett maradványok, valamint az elhelyezett urna az eredeti használati időt nem hosszabbíthatja meg.

 

 

Tv. 12.§

Lezárt, nem működő temető ismételt használatba vételekor vagy kegyeleti park céljára való átalakításakor a létesítésre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

 

Vhr. 19. §

A temető, temetőrész, sírhelytábla (parcella), temetési hely lezárását hirdetményben kell közölni. A hirdetményt a lezárás időtartalmáról a tájékoztató táblán, szükség szerint a temetőkapun, ravatalozón, és az érintett temetőrésznél is ki kell függeszteni.

Lezárt sírhelytáblába koporsós temetés csak sírboltba vagy kettős sírhelybe engedélyezhető.

Ha lezárástól számított 25 éves sírhelyhasználati, illetőleg 10 éves urnasírhely, urnafülke használat idő eltelt, a temető tulajdonosa (üzemeltetője) az újbóli temetések lehetővé tétele céljából a lezárt temetőt, temetőrészt, sírhelytáblát, temetési helyet megszüntetheti. A megszüntetést megelőzően hirdetményben, továbbá három alkalommal legalább egy országos és egy területi napilapban- egyházi (felekezeti) temetőnél az egyház (felekezet) lapjában is - és a helyben szokásos módon közhírré kell tenni úgy, hogy a hirdetmény kifüggesztése és az első közzététel a megszüntetés előtt legalább hat hónappal, a továbbiak pedig kéthavonként történjenek.

Lezárt temetőt, temetőrészt, sírhelytáblát, temetési helyet újra betemetés vagy kegyeleti park céljára kivájnák használatba venni, a használatbavétel előtt a területet legalább 30 cm vastag földréteggel kell feltölteni.

 

Vhr. 20. §

Temetőt vagy temetőrészt a terület más célú felhasználása esetén a temetési helyek, kiürítésével lehet megszüntetni.

A lejárt használati idejű temetési helyek kiürítéséről a temető tulajdonosa (üzemeltetője) gondoskodik.

Azoknak a temetési helyeknek az áthelyezéséről, amelynek a használati ideje még nem járt le, a temetési hely felett rendelkezni jogosulttal kötött megállapodás alapján, a temető tulajdonosa (üzemeltetője) gondoskodik. Az áthelyezett temetési hely használati ideje az eredetileg megváltott temetési hely használati idejéhez képest nem változik.

Ha a lejárt használati idejű temetési helyen lévő holttestmaradványokat az elhunyt hozzátartozója máshol el kivájna temetni, erről a kiürítésre megjelölt időpontig kell gondoskodnia. Ennek hiányában a holttestmaradványokat (urnákat) a kiürítésre megjelölt időpontot követő 6 hónap elteltével - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak a temető fekvése szerint illetékes városi, fővárosi kerületi intézete (továbbiakban: intézet) jelenlétében -közös sírhelyben kell elhelyezni, illetve a hamvak az arra kijelölt helyen szétszórhatók.

 

A temetők természetes sorsa, hogy betelnek, amennyiben bővítésük nem lehetséges, további temetésekre nincs lehetőség. Településeink dinamikus fejlődése gyakran teszi szükségessé új temetők létesítését, a régi temető lezárását.

Ha a temető, temetőrész, sírhelytábla (parcella) vagy a temetési hely (sírhely) betelt, azt a temető fenntartója jogosult lezárni”, a további temetést megtiltani. A lezárásról szóló döntést hirdetményben kell a temetőlátogatók, a hozzátartozók tudomására hozni. A hirdetményt a temető kapun, a ravatalozónál, illetve az érintett parcellánál ki kell függeszteni (napilapban nem kell meghirdetni). A kihirdetéstől kezdődően a betemetett holttestek porladási idejüket töltik. Ebben a temetőben, parcellában csak azokra a sírhelyekre, illetve a sírboltokba lehet temetkezni, amelyekre a jogszabály rátemetési lehetőséget, biztosit, és a rendelkezni jogosult azt még nem használta ki.

Ha a lezárástól számított 25 éves (urna esetén 10 év) sírhely használati idő eltelt, a temető tulajdonosa az újbóli temetések céljából a temetési helyeket megszüntetheti. Ha nincs dokumentáció a lezárásról, akkor a sírhely használati időt kell figyelembe venni. A tulajdonosnak ezt a szándékát a megszüntetés előtt félévenként, havonta három alkalommal országos és területi napilapban, (egyházi lapban) közhírré kell tenni, a temetőben pedig hirdetmény formájában ki kell függeszteni. A megszüntetésre kijelölt időpontig lehet rendelkezni a meghosszabbításról, vagy áthelyezésről, esetleg a csontmaradványok hamvasztásáról. Ha a területet temetés céljára kívánják újrahasznosítani, akkor a kiürítést nem kell végrehajtani. Ebben az esetben elegendő 30 cm - es földterítés az újbóli temetésekhez.

 

Ha a temető területtét más célra kívánják igénybe venni (építkezés) a temetési helyeket ki kell üríteni, exhumálni kell a maradványokat. A maradványokat közös sírban kell elhelyezni, illetve hamvasztás esetén a hamvak az arra a célra kijelölt helyen szétszórhatóak. A kiürítést követő fél év után a sírjellel a temető tulajdonosa rendelkezik. A jogviták elkerülése érdekében a hirdetményeket az előírásnak megfelelően kell megjelentetni. A sírbolt és át nem helyezhető síremlék esetén a tulajdonos kártérítést igényelhet.