2017.07.06.
Kőházban aludván, jobban ki tudtuk pihenni magunkat, reggel indultunk a második szakasz befejezésére, a Petróczi- iskoláig. Több mint 70 kilométer vár ránk. Kéleshalomnak vettük az irányt.Egy darabig országúton vezetett a túraút, melynek érdekessége volt, hogy egy nagy létszámú túrázó csapattal találkoztunk, Kecskemétről jöttek, kisegítő iskolába járó gyerekekkel, nagy feladatot vállalva. Megálltunk, szóba elegyedtünk, egy rögtönzött kampányt tartottunk, nagy érdeklődéssel hallgatták, volt is akinek a családjában előfordult a vastagbélrák.
Kéleshalom. Elbűvölt bennünket ez a 400 lelket számláló kis falu. Rögvest a Községháza tárult elénk, gyönyörű parkosított előkerttel. Mindenütt virág, gondozott zöld területek, békés nyugalom áradt, Pecsételőhely a közmunkás pihenő falán. Itt is elmondtuk jövetelünk célját, majd készséggel igazítottak útba bennünket Pici-Paca tanya felé. Még nem tudtuk mi vár ránk ezen a 12 kilométeren. Megismerhettük a hajósi homokpuszta minden nehézséget. 34 fok volt, a biciklink csak teherré vált, mivel csak tolni lehetett a szétfolyó homokban. Sehol egy árnyék. Rezgett a levegő a melegtől. Órákon át mentünk, lassan haladva, kétszer annyi idő alatt megtéve a kijelölt utat. Nagyon örültünk, mikor már remény vesztve rátaláltunk az egyébként nagyon szépen kialakított magánterületet képező Pici-Paca tanyára, ami pecsételőhelyünk volt. Pihenőt tartottunk. Imre levest főzött tábori tűzhelyén, Lehűthettük pecsenyére sült bőrünket. Nem engedhettünk magunknak sok időt, fotókat készítettünk az egyébként marasztaló helyről és elindultunk Kunfehértó irányába. Kunfehértón áthaladva, megnéztük a tavat, majd Jánoshalma felé vezetett az utunk. Délután 17 óra volt.. Döntést kellett hoznunk, hogy szállást keresünk e, vagy nekivágunk a még meglévő 30 kilométernek ilyen fáradtan? Nekivágtunk, hogy befejezhessük a második szakaszt. Nagy út állt előttünk. Erőt véve tempósan elindultunk, nem sokat beszéltünk, Egy célunk volt, a Petróczi iskolához érni még éjszaka előtt. Barackos ligetek mentén haladtunk. Imre be is állt alkalmi barackárusnak.
Szerencsénkre hosszan, jó minőségű kerékpár úton mentünk. 20:30 volt, mikor megláttuk a pecsételőhelyet! Egy vendéglő falán volt. Ez volt a Petróczi - iskola.
Érdeklődésünkre szálláshely iránt, nemleges választ kaptunk. Érdekes! Talán Diána istennő vezet bennünket utunkon, mert itt is egy erdész segített, hogy hajlék legyen fejünk fölött. Ritkán ér meg az ember ilyen találkozásokat. Engedélyével, írom ki a nevét, Patocskai István, kiskunhalasi erdész volt az, aki minden követ megmozgatott, hogy a nehéz nap után pihenhessünk. Hosszú telefonálást követően, barátja, Kun Szabó Norbert bocsátotta rendelkezésünkre tanyáját, ami az erdőmunkások szálláshelye volt. Vannak még csodák, vannak még jólelkű, segítőkész emberek.
Megtisztálkodtunk a portól, izzadságtól elgyötörve.
Túl vagyunk a harmadik napon. Korán kell holnap indulunk, hogy délre elérjük Szajolt, ahonnan haza tudunk indulni vonattal.
Hihetetlen! Legyőztük önmagunkat! Fantasztikus érzés!
