Májusban a Dorogi ILCO Egyesület egy megtisztelő felkérésnek tett eleget!
A Tatabányai Coloplast gyár felkért bennünket, hogy üzemük közel 400 dolgozójának tartsunk az általuk is gyártott és csomagolt sztómazsákok használatáról, sztómával való együttélésről, a prevencióról a vastagbélszűrés fontosságáról előadás sorozatot.
A gyár nagy gondot fordít dolgozói egészségének megőrzésére, így azt is lehetővé tette, az üzemorvos bevonásával, hogy kortól függetlenül mindenki részt vehessen a vastagbélszűrési programban. Ennek országos bevezetése után keresték meg egyesületünket.
A gyár részéről Csiszár Beáta a Coloplast gyár HR Managere volt koordinátorunk. Egyesületünkből négyen vállaltuk és négy alkalommal, napi 4x1 órában, azaz összesen 16 órában ismertettük a legfontosabb információkat.
megismeretettük
- magunkat, mint felhasználókat
- betegségtörténetünket
- egyesületünket, szövetségünket
- elmondtuk miként vállhatnak az emberek sztómássá
- hogyan előzhető meg a sztómásság
- most bevezetett szűrési program jelentőségét és azon való részvétel fontosságát
- megköszöntük az érdekünkben folyó mindennapi munkájukat
Az előadáson részt vevő dolgozók a munkaidejükben vettek részt az előadáson, közel 40 fős csoportokban. Igyekeztünk széleskörűen tájékoztatni az ott lévőket, nagyon sok kérdést kaptunk, minden kérdésre megadtuk a megfelelő választ. Ez is igazolta, hogy igenis szükség van a felvilágosító munkánkra!
Köszönjük a gyár vezetőségének a lehetőséget és megbeszéltük, ha szükségesnek látják, újra eljövünk.