8. szakasz 2011. 09. 17.- 09. 21.
„ Bakony - Balatonfelvidék”
Kéktúránk utolsó előtti szakaszát jártuk be! Rövidesen a befejező szakasz következik. Olvasóinktól, sorstársainktól befutott jelzések alapján, fontosnak tartjuk idézni, az Országos Kéktúra Szabályzat 5. pontját:
„A túra teljesítése történhet csoportosan, vagy egyénileg, 6 éves kortól, állampolgárságra való tekintet nélkül, bármilyen irányban, szakaszokra bontva, gyalog vagy sível. A túra időpontja és időtartama nincs korlátozva!”
Megszenvedtük, hogy túratársunk, Mihály Gáborné Saci laboreredménye milyen elkeserítően magas CA értéket mutat, így nem tud velünk túrázni.
Bár még nem fejeződtek be a vizsgálatai, reméljük nincs túl nagy baj! Két napot azért velünk töltött.
Túránk előzménye, hogy indulásunkat megelőzően, a MISZ három napos konferenciáján vettünk részt Pécsett. Haza sem mentünk, innen indultunk Csopakra, Saci jött értünk.
Szállásunk a túra teljes időtartamára Csopakon volt, a Veszprémi ILCO Egyesület elnökének, Oláhné Scmidt Erzsébetnek a jóvoltából!
1. Túranap 2011. 09. 17. Szentbékála - Balatonhenye - Csicsói eh. - Nagyvázsony
Tehát mi négyen a törzstúrázók Pécsről, Csopakra mentünk Sacival. Elhelyezkedtünk a szálláson, majd Erzsébetékhez voltunk hivatalosak vacsorára, aki finom töltött-paprikával várt bennünket!
Reggel korán keltünk. Erzsébet vállalta a serpa szerepét, Nagyvázsonyra mentünk.
Saci ugyanide jött, az autójával, amit itt hagytunk. Erzsébet tovább vitt bennünket a Káptalantói indulásunk helyszínére!
Végig a Badacsonyi borvidéken mentünk. Mindenütt szüretelők hadával találkoztunk. Finom szőlőfürtöket kaptunk. Így értünk el Mindszentkálára, ahol egy régi vágású, kedves, jóízűen beszélő bácsival, Sz. Ferenccel találkoztunk, aki 74 évesen is fiatalos. Mesélt a fiatalságáról, a korának szépségeiről, időtöltéséről. Saját borával kínált bennünket.
Utunkat Szentbékála felé vettük, ahol egy csodálatos, épségben maradt, Pajtamúzeum berendezési tárgyaiban gyönyörködtünk. Itt minden régi eszköz fellelhető volt, ami egy parasztcsaládnál előfordult. Oltárczi Ferenc tanító úr gondozásában van a múzeum, akitől megtudtuk, hogy melyik eszközzel hogyan, mit dolgoztak, mi célt szolgáltak!
Megkaptuk az általa írt „Szentbékállai füzetek” című könyvet, amelyben részletesen ír a falu történetéről.
A kocsmában pecsételtünk.
Megnéztük a falu híres nevezetességét, a „Kőtengert”.
Terméseit hullató mandulafák alatt jutottunk el a 12.- 13. századi Töttörkáli templom romjaihoz. 1793-ban még imahely volt, Romer Flóris 1876 ban már csak a romját látta.
Innen a Fekete-hegyre, a Eötvös kilátóhoz vezetett az utunk. Köves, kavicsos, egyre meredekebb úton értük el a kilátót, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Káli- medence területére.
Igen erős lejtőn ereszkedve egy zsákfaluba, Balatonhenyére mentünk. Bélyegzőhely.
A következő bélyegzés a Csicsói- kulcsosházban volt, ahol, egyszerre csak csodálatosan szép gyerek-énekhang ütötte meg a fülünket, amint megtudtuk, egy Erdei iskola tanulói énekeltek.
Hallgattuk volna még, de tovább kellett mennünk, hogy elérjük Nagyvázsonyt még sötétedés előtt.
Saci serpa Csopakra vitt bennünket a hosszú, de nagyon szép út után!
2. Túranap 2011. 09.18. Sümeg – Zalaszántó- Rezi- Hévíz
Kihasználva, hogy ma még van serpánk, egy váratlan fordulattal Sümegre vitettük magunkat Sacival, ahol a vasútállomáson pecsételtünk, ahova a városon keresztül vezetett az utunk. Útépítés miatt sok helyen el is tereltek bennünket. Nem mentünk fel a várba, de egészen közel helyezkedik el az úthoz, innen néztük körbe.
A Bazaltbányai vasúti lerakóhely mellett elhaladva értük el az erdőt.
A sümegprágai aszfaltutat érintve betértünk egy lombos fákkal övezett, köves erdei útra,
Így értük el a Sarvay-erdészházat, pecsételő helyünket.
Tovább is erdei aszfaltúton vezetett a kékjel Zalaszántó felé. Vadhálók övezte erdőben kellemes reggeli napsütésben mentünk következő pecsételő helyünkig, Zalaszántóra.
Itt nem a kijelölt helyen volt a pecsét, hanem szemben lévő épületben,a Tátika presszóban pecsételtünk. Itt meg is reggeliztünk.
A presszóval szemben egy mesebeli Mézeskalácsház állt. Egy készítő, Drótos Gyöngyi remekműveivel ismerkedhettünk meg. Gyermekkorunkat idéző mézeskalács figurák, amelyek a régi piros-zöld, és a már mainak számító, barna-fehér színben pompáztak. A mester nagy szakértelemmel magyarázta a különböző motívumok jelentéseit!
Vásároltam is az iker lányunokáimnak két pólyásbabát.
Zalaszántót elhagyva Cserhát-dülő és Téglamező által övezett völgybe értük el az erdőt. Rezibe végig az erdő szélén vezető úton értünk el. A faluban, egy ipszilon fordulóban lévő kocsmában pecsételtünk. Maszatos, futballozó falusi gyerekek vettek körül bennünket, és próbáltak eligazítani, hogy merre kell indulnunk a Gyöngyösi csárda felé.
Szinte végig hegyi aszfalton mentünk, mígnem az országútra kiérve balra rögtön a kanyar után megláttuk a csárdát. Nagyon szép, rendezett, magyaros jegyekkel berendezett több részből álló épület.
A személyzet nagyon kedves és készséges volt. Pecsételés után kijövet nagyot néztünk, Saci leeresztett kerékkel várt bennünket.
István igénybe vette az autószerelői tudását, és berakta a pótkereket.
Sacit gumishoz küldtük, mi pedig elindultunk Hévízre, a világhírű gyógyüdülőbe. Utunk először az autóbusz állomásra vezetett, ahol a pecsételőhely volt.
Hévíz: A Balaton-felvidéken, Zala megyében helyezkedik el. Első feljegyzés 1328 ból való.
Héviz= folyó, meleg forrás. A gyógyvíz első tudományos elemzése, Szlávy Ferenc Zala-megyei tiszti főorvostól származik.
Hévíz fejlődése 1857-ben kezdődött el. A tó a Festetics család bírtokában volt, aki bérbe adta a jogot először Lovassy Sándornak, majd 35 évre Reiche Vendel keszthelyi sörgyárosnak.
A két világháború között világhírű fürdőhelyévé vált.
A fürdőház épülete 1931-ben vasszerkezetre szerelt üvegtetőt kapott, így teljesen zárttá vált.
1948-ban államosították Hévízfürdőt. 1952-ben az Egészségügyi Minisztérium létrehozta a Hévízi Állami Gyógyfürdőházat.
Mozgásszervi, reumás megbetegedések gyógyító fürdője lett!
Míg Saci szerelőnél volt, megnéztük a fürdő környékét. Nem érződött a szezon végi hangulat, sokan voltak a tófürdőben, és az utcákon is. Végig mentünk a szép sétányon a fürdő felé, benéztünk a tóra, sajnos nem volt időnk fürödni, mert Saci közben megérkezett.
Csopakra vitt bennünket a szálláshelyünkre, Ő pedig indult haza Hódmezővásárhelyre, mert másnap be kell neki feküdni a kórházba további kivizsgálásra.
Szép napunk volt.
3. Túranap 2011. 09. 19. Tapolca- Szent-György- hegy- Balatontördemic- Káptalantóti
Serpánktól elhagyatva 5.45 kor indult a vonatunk Csopakról Tapolcára.
Odaérvén még volt bő egy óránk az átszállásra. Úgy döntöttünk, hogy nem Keszthelyre, hanem a rövidebb és Csopakhoz közelebb eső Káptalantóti felé vesszük az irányt.
Tettük ezt azért is, hogy estére, vacsorára várt bennünket Oláhné Erzsébet lakásán Máté Lászlóné Márti a Veszprémi ILCO Egyesület tagja a weblap fórumunk aktív tagja.
Tapolcáról aszfaltúton vezetett a kékjel, majd szőlőültetvényeken keresztül a Szent-György hegyre tartottunk. Az út helyenként meredeken emelkedő, köves, nehéz terep volt.
Felértünk a Szent György hegyi turistaházhoz, ahol pecsételtünk. Még jó állapotban lévő, de nem igazán látogatott, tornácos, régen szép épület volt. Megreggeliztünk.
Továbbhaladva, egyre meredekebb emelkedők következtek, így értünk el a Bazalt orgonákhoz, ahonnan kis ösvény vezetett a hegy ormára, hogy a gyönyörű panoráma mindenért kárpótoljon bennünket.
Bazalt-orgonák: A Szent-György hegy a Balatonvidék legjelentősebb tanúhegye. Oldalán hatalmas bazalt oszlopok találhatók, 415 m magas.A Tapolcai medence része.
A terület a Pannon-tenger elvonulása idején, kb. 3-4 millió évvel ezelőtt jelentős vulkáni tevékenység színhelye volt. Azért hívják tanúhegynek, mert ma is híven mutatják az egykori tengerajzat szintjét, hiszen azon szétterülve alakultak ki, s ehhez képest a környezet változását(lepusztulását), jól megfigyelhetjük.
A forró láva a gyors kihűlés hatására főleg a peremén vált szét a sokszögletű oszlopokra a nép által „kőzsákoknak”, vagy „gyapjúzsákoknak” is nevezett látványos bazaltoszlopok, amelyek 30-40 m magasan emelkednek ki orgonasíp szerűen.
Itt kicsit elidőztünk, gyönyörködtünk.
Tovább indultunk, és egy bokros, ligetes rövid szakasz után egy esőházhoz érkeztünk. Írtunk az „üzenő füzetbe”. Tovább emelkedve, még mindig cserjés, bokros területen újra csodálatos panorámához érkeztünk. Láttuk az egész Balaton-vidéket.
Az esőházig visszaereszkedve, jobbra vezetett a kékjel Szigliget irányába. Borházak, pincék, présházak, szőlőültetvények mentén mentünk, mindenütt a szüretelés nyomaival, többnyire aszfaltúton haladva.
Be is tértünk a Sátory pincészetbe, ahol nagyon finom bort ittunk. Innen már láttuk a Szigligeti vár ormát. Műúton mentünk egészen a várig vezető pecsételőhelyig, ami a vár pénztárában volt.
Tovább a műúton folytattuk utunkat Balatontördemic - vasútállomás felé.
Rövid tanácskozás, számolgatás után úgy éreztük, még belefér időnkbe a Káptalantóti útszakasz, ahol ezen túraszakasz első állomása volt. Majd autóbusszal visszajöttünk a Balatontördemici vasútállomásra.
Ismét vonatra ültünk, és késő este értünk Csopakra, vendéglátónkhoz, Erzsébetékhez, ahol ott volt régi weblevelezős társunk is Máténé Márti és férje Laci.
Márti főztjét, gulyáslevesét vacsoráztuk, ami igen finom volt. Desszertet is készített.
Még beszélgettünk volna, de hosszú nap volt mögöttünk, Erzsébet férje, Attila kocsival szállásunkra vitt bennünket.
Holnap reggel szintén korán indulunk!
4. Túranap 2011. 09.20. Csopak –Lesenceistván – Vállus - Keszthely
Hajnalban indultunk Csopakról az első vonattal. Még sötét volt. Viharos szél fujt.
Vonattal mentünk Tapolcáig, innen a kékjel végig az országúton vezetett. Ilyen hosszan még nem túráztunk országúton. Lesenceistvánban bélyegeztünk. Itt megreggelizünk.
Országúton mentünk tovább, szőlőtáblák között. Majd egy hegyi útra tértünk, ami meredeken vezetett fölfelé Csókánykő felé. A panoráma mindenért kárpótolt.
Innen a Gárdonyi - dülőn ereszkedtünk le a Babarcsi- hegy lábánál, Vállus irányába. Itt egy kis bolt falán, egy régi telefonfülke dobozában találtuk meg a pecsétet. Ezt követően elindultunk Gyenesdiás irányába, és az Iván-háton, majd a Pórak-háti völgyön keresztül Gyenesdiásra értünk.
Keszthelyre szőlőtáblákon, legelőkön, mezőn keresztül érkeztünk meg a vasútállomásra. Pecsételtünk. Megebédeltünk, majd autóbusszal Balatonfüredig buszoztunk, innen átszállással tovább buszoztunk Csopakig. Azaz csak Csopakig vettünk jegyet, de már fáradtak voltunk és figyelmetlenségünk miatt egy településsel később szálltunk le a buszról. Szerencsére serpánk Erzsébet nem csak értünk jött, de meg is vacsoráztatott bennünket.
Keszthely: A Balaton-felvidéken a Keszthelyi öböl partján álló város.
Első okleveles említés 1247 ből való. Lackfi István 1235-ben kapta bírtokul, és nagy építkezésnek kezdett.
Több tulajdonosa volt, Gersei Pető család, majd a Festetics család. 1797ben Festetics György megalapítja az első felsőfokú mezőgazdasági tanintézetet a Georgikont. A Helikon ünnepségek létrehozása is a nevéhez fűződik. A város sokat köszönhet a közlekedés fejlődésének. Az első Balatoni gőzhajó 1846-ban futott be Keszthelyre.
Nevezetességei: - Festetics Kastély
- Népviseletes Babamúzeum
- Balaton Múzeum
Másnap korán mindannyian haza utaztunk és a vonaton már a következő és egyben utolsó túraszakaszt terveztük.
