6. szakasz 2011. 07. 30 - 08.05
Ennek a szakasznak a támogatója a Szent János Korház ILCO Klubja
„Pilis - Gerecse”
Hűvösvölgy - Bodajk-Csókakő
1. Túranap, 2011. 07.30.
Hűvösvölgy - Rozália téglagyár
Ez a túra tulajdonképpen az előző túraszakaszhoz tartozott volna, akkor azonban a pesti klubokkal való találkozás átformálta tervünket. A Nyugati pályaudvaron találkoztunk, és mint legutóbb a Hüvösvölgyi Gyermekvasút állomásról indultunk, de most nem a Zsíros-hegy hanem a Hármashatárhegy irányába. Az időjárás kedvezett, erre a napra megszűnt a napok óta tartó eső. Szeles kissé hűvös napsütéses idő volt, de az emelkedők megizzasztottak alaposan. Az első pihenőnk a Hármashatárhegyen volt, ahol a pecsételés után megreggeliztünk, majd megcsodáltuk és megirigyeltük egy Góbé vitorlázó játékos repülését. István, aki hosszú évekig sportrepülő volt sok érdekes információt mondott a látottakhoz. Nem messze innen újból pecsételtünk a Virágos nyereg büfénél, ami mellett majdnem elmentünk. Legnagyobb sajnálatunkra a büfé befejezte működését. Tovább haladva legnagyobb elképedésünkre az erdei ösvényen – távol a lakott településtől – egy épp áruházi bevásárló kocsira találtunk. Elképzelni nem tudjuk ki volt az a pihent elme, aki ide felszenvedte a kocsit. Hosszan toltuk a kocsit, hogy ezzel a lakott település közelébe juttassuk, de eluntuk, mert olyan fárasztó volt. Mit szenvedett vele az aki idáig tolta.
Elérve a tégla gyárat újból pecsételtünk a már egyszer megjárt helyen, (előző szakasz végpontja volt) majd kigyalogoltunk a Bécsi úti buszmegállóba és Imréék lakására utaztunk, ahonnan a következő 3 túranapra megszálltunk.
2. Túranap, 2011. 07. 31.
Piliscsaba - Dorog
Esőre ébredtünk. Ma feleségem látta el a serpa szerepét, Piliscsabára vitt bennünket. Itt egyesült a csapat, akiket az eső se riasztott el a túrától. Kiugrott az indulás helyére Hergyó Zsolt Úr a B. Brauntól (piliscsabai lakos) helyi csabai hentes ínyencséggel látott el bennünket. Befutott a peti vonattal Hódmezővásárhelyről Saci is. Öten indultunk el a szitáló esőben, a három törzs túrázó, Gizi a dorogi klub lelkes sztómaterápiás nővére és Béla a dorogi klub tagja. Kellemes különösebb emelkedőtől mentes utunk volt, gyakran megálltunk gyönyörködni a panorámában. A homokos úton a szitáló eső nem zavarta, nem nehezítette az utat. Beszélgetés közben röpült az idő. Meglepően hamar beértünk Piliscsévre, ahol Horváth Gyula sorstársunk udvarán már utolsókat rottyantotta a bográcsban a gulyás. Kellemes evés - ivás után, még kikísértek a falu határáig és mi tovább mentünk Klastrom pusztáig. Ezen a szakaszon már dagasztottuk a sarat. Megérkezve Klastrom pusztára, megtekintettük a hely történelmi érdekességeket, pecsételtünk, majd tovább haladtunk Kesztölcig. Itt Borsika és édesanyja Marika klubtagunk mellett vezetett el az út, itt is vendégségbe vártak. A jó kesztölci bor és kávé után vendéglátóink kíséretében hozzánk tartottunk. Itt gyülekezett a dorogi klub számtalan tagja. (majd a fényképek feltétele után megszámolom) Itt oroszos ételkülönlegesség várt bennünket, ami után a vendéglátó és a vendégek által hozott sok süteménnyel tetéztük az élvezeteket. Borozgatás és sörözgetés mellett megismerkedtek a közelről és távolról jött sorstársak és ilyenkor elmaradhatatlan sorstársi tapasztalatcsere is belefért a túrázási élmények beszámolójába. Jó hangulatú igazi sorstársi találkozó részesei voltunk, tekinthetjük akár egy nyári klub összejövetelnek is.
Holnap már keményebb táv vár ránk.
3. Túranap, 2011.08.01.
Dorog – Péliföldszentkereszt
Az előző napi - estig tartó „klubnap” fáradalmait kipihenve 8 órakor indultunk a napi túrára.
Útba ejtve a dorogi vasútállomást pecsételtünk, majd átvágtunk a 10-es főúton, megcélozva Dorog fölé magasodó hegyet. A várost elhagyva a felhagyott bányák nyomai mellett haladtunk, jólesett társaimnak a bányászkodásról – egykori munkahelyemről – mesélni.
Dorogtól távolodva szép csendesen elkezdett emelkedni az út. Nem volt megerőltető, a Gete-hegy 455 méteres csúcsára simán feljutottunk. A keresztnél kicsit megálltunk. Sajnos az esős párás levegő miatt csak a közelebbi helyeket láttuk. Ezután jött az eddigi túránk legmeredekebb hegyoldala, amelyet lefelé kellett megtenni. Még így sem volt annyira könnyű, néha fáról-fára araszoltunk, attól tartva ha valaki megcsúszik a hegy lábáig sodorja az alatta lévőket. Leérve a megenyhült lejtőn haladtunk el az Öreg-kő mellett, aztán néhány mély vízmosás, egy turistaútra tévedt kis patak, és máris benn voltuk Tokodon. Itt a kocsmában pecsételtünk, majd a Tokodi-pincékhez vezetett a kék jelzés. Itt a turista egyesületem tagja Süveges Flórián várt a pincéjében. Miután bemutatta a pincéjét sorra megkóstoltuk a borait, miközben pirított dióval növeltük szomjunkat. Hogy még több bor férjen belénk meg is ettük az útra készült szendvicsünket. Mire végeztünk az eső is elállt és folytattuk az utunk Mogyorósbánya felé.
Az út ismét emelkedni kezdett, jó eső érzéssel tekintettünk vissza az esőben megtett útra, gyönyörű volt a panoráma. Túl voltunk az út nehezén, enyhe lejtős úton értünk Mogyorósbányára. Megkerestük a bélyegzőhelyet és egy kávé elfogyasztása mellett elvégeztük az „adminisztrációt”.
A pincézésben elveszített idő miatt rövidítettünk az úton és a kékkereszt jelzésen mentünk mai utunk végpontja Péliföldszentkereszt felé. Itt már várt ránk a serpánk, aki hazahozott szálláshelyünkre. Estebéd után még átmentünk a „Fekete - hegyi Turistaház Alsóba” a „Harlem” sörözőbe, a turista egyesületünk törzshelyére, ahol összefutottunk néhány turista egyesületi taggal. Borozgatás közben élményeink kicserélésével múlattuk az időt. Holnap a turista egyesülettől Teich István csatlakozik hozzánk a Koldusszállásig tartó utunkhoz.
4. Túranap, 2011.08.02.
Péliföldszentkereszt – Koldusszállás
Mint indulás előtt minden reggel az eget kémleltük, nem volt bíztató, párába volt borulva minden. Serpánk Péliföldszentkeresztre szállított, hogy ott folytassuk, ahol előző nap befejeztük.
Péliföldszentkereszt országosan ismert búcsújáróhely. Bár története csak mintegy három évszázadra tehető vissza, mégis Komárom-Esztergom megye egyik leglátogatottabb kegyhelye, ősi zarándokhely.
Indulási helyünkről kezdetben műúton, majd az erdőn át vezetett az út. Fokozatosan feloszlott a pára és kellemes nyári kiránduló időben töltöttük az egész napunk. Az erdőn megszámlálhatatlan alkalommal kellett vadhálókon átívelő létrákon közlekednünk. Már nem tudtuk, hogy mikor vagyunk bekerített területen belül vagy kívül. Pusztamaróton pecsételtünk, majd uzsonnáztunk és kíváncsiskodva nézelődve ismerkedtünk - az itt táborozó - különböző harcművészeteket űzők gyakorlataval.
A mohácsi csatavesztést követően a megmaradt fősereg és az ország déli részéből menekülők a települést körülvevő, hadászatilag megfelelőnek tűnő völgyben szekérvárakkal sáncolták el magukat. A török sereg, miután felfedezte a menekülők táborát, ostrom alá vette, majd háromnapi öldöklő küzdelem után törte meg a magyarok ellenállását. A települést az 1945 utáni kitelepülésig sváb anyanyelvű lakosság lakta kis számban, majd helyükre bányászokat telepítettek be, akik lassanként hagyták el otthonaikat, beköltözve a közeli Tatbányára vagy Oroszlány bányászlakótelepeinek egyikébe. Ezután úttörő és ifjúsági táborként működött, jelenleg üdülőközpont.
Innen továbbhaladva rövidesen a túrfüzet szerinti Gerecse üdülőhöz értünk. Ezen a néven fut a Serédi-kastély, volt hercegprímási üdülő. Pecsételtünk, majd folytattuk az utunkat a Bányahegyi erdészházhoz. Ez sem volt messze, mindösszesen 4,5 km. Itt kis kalandunk volt a pecsételéssel a fához rögzített pecsét mellé darazsak fészkeltek be. Engem az orromnál T. Istvánt a kezén szúrták meg. Azért hősiesen elvégeztük az adminisztrációt.
A következő helyig a Koldus szállásig még 11.2 km az út. Ezen a szakaszon szaporáztuk a lépteinket, hogy Tornyó pusztai elágazásnál elérjük az Esztergom felé közlekedő buszt. Koldusszállás név egyáltalán nem jellemző a helyre, nagyon elegáns szép épület fogadott itt.
Pecsételtünk, majd siettünk a 3 km- re lévő autóbusz megállóba. A buszt 10 perccel lekéstük, így a serpánk segítségére szorultunk.
Holnap áthelyezzük szálláshelyünket Csákányospusztára.
5. Túranap 2011. 08. 03.
Szárliget - Somlyóvár-Tornyópuszta
Esztergomból busszal Tatabányára utaztunk itt Marikával kiegészült a csapat. Az 5 helyilyárattal indultunk el Tatabánya határába, itt Sacinak egy kedves ismerőse fogadott bennünket, Szántó Ferencné Évike és férje. Évike vese transzplantált, és Bakonyszücsön találkozott Sacival, innen az ismeretség.
Innen Csákányospusztára, szálláshelyünkre mentünk gyalog, 3,5 km, ez nem túraútvonal. Leraktuk csomagjainkat és elindultunk túrázni. Már 14.00 óra volt.
Nagyon meleg volt, és páradús volt a levegő a tegnapi esőzés miatt is. Alig hogy elhagytuk szálláshelyünket, egy juh és kecske telephez értünk, akik barátságosan hagyták, hogy lefotózzuk őket, és a körülöttük legelésző póni -lovakat. A "Bírkacsárdánal" értük el az országutat, amelyen a Szárligeti vasútállomásra mentünk pecsételni.
Elindultunk Somlyóvár felé, még az országúton, majd erdőbe vezetett a kék-jel. Rendezett vadászterületen mentünk hosszan. Sok vadles, lucerna. kukorica táblák a vadak számára. Egy réten keresztül vágva, egy érintetlen, nagy kiterjedésű tó tárult elénk. A fák ágai a víz felszínét súrolták. A vizínövények , sás, nád, délcegen álltak imitt-amott elvétve a vízben.
Csönd volt. Csak a szép tollú gyurgyalag énekét hallottuk, az égre nézve. Odébb egy sas keringett a magasban, majd egy vércse visítása hallatszott. Megállt az idő.
Egy murvás, kavicsos úton mentünk hosszan, vadhálók övezte alacsony erdő mellett. Egyszer csak egy ösvényen egy nyúl futott el mellettünk, majd megállt az út közepén. Nem mozdult. Hagyta, hogy lefotózzuk.
Már esteledett, mikor Somlyóvárra értünk. Egy még használatban lévő, tisztáson álló,turistáknak, vadászoknak menedéket adó, régi vadászháznál volt a pecsételő-hely, Illetve, csak lett volna! Mert a láncról valaki letépte a pecsétet.
Innen még 6.3 km kellett mennünk, hogy Tornyópusztai autóbusz megállóhoz érjünk, ahol tegnap befejeztük a túrát. Nem nehéz, kavicsos úton értük el a buszmegállót. Ránk esteledett.
Már lekéstük buszt. Jobb ötletünk nem volt, Saci ismerőseinek Évikééknek telefonáltunk, akik rövid időn belül ott voltak, és Csákányospusztára vittek bennünket.
Délután kettőtől ez szép teljesítmény volt! 24km
Holnap több mint 30km. vár ránk!
.6. Túranap 2011. 08.04.
Csákányospuszta- Várgesztes- Kőhányás- Mindszentpuszta-Gánt
Reggel korán indultunk. Nagy út várt ránk! Sűrűn szitált az eső. Jobban örültünk volna a tegnapi melegnek. Alighogy elhagytuk szálláshelyünket, egy sziklás, csúszós úton, nemsokára a Mária-szakadékhoz értünk. Egy ritkás erdőben menetelve, balra pillantva egy "Erdei temetőt" pillantottunk meg. Kiderült, hogy három falu temetkezőhelye volt az 1800-as években. A sírhantok számából ítélve ez elég lehetetlennek tűnt, de a tájékoztató táblából kitűnt, hogy tízen aluli lélekszámú falukról volt szó.Az eső egyre jobban esett. Következő nevezetesség a "Vitány-vár" volt. Egy sziklás, magas dombon, fehér mészkőből épült, már csak a falak töredékei voltak meg.
Egy szép kőris-erdőbe értünk, majd "Rokkenbauer Pál fáját láttuk meg. Talán tudta előre a sorsát? Egy kettős mederben kis dombként kiemelkedő ösvénynek a közepén van ez a fa, ami egy darabig egyenes szálfaként tolul az ég felé, majd középtájon ketté ágazik. A kettétört életet jelentené? Lehet. A fával szemben lévő, kidőlt fára ültünk le tízóraizni, és azon tűnődtünk, miért ez a fa a kiválasztott?
Egyre jobban esett. Csúszkáltunk a sárban. Egy elhanyagolt esőház alatt elértünk a Szarvas-kúthoz ittunk a forrásvízből. Tovább haladva a Tatabányai Cement Természetjáró Egyesület Mátyás-kúti pihenőházához értünk. Itt egy faragott faszobor állít emléket a helyi turistáknak. Rendbeszedtük átázott ruházatunk és továbbsiettünk. Elhaladtunk Zsigmond király fája mellett, majd beértünk Várgesztesre. Jól esett betérni egy száraz helyre a "Vadásztanya" vendéglőbe, ahol felmelegítettük a szervezetünket egy kis kontyalávalóval, majd pecsételtünk és tovább mentűnk Kőhányás felé. Az eső miatt a várhoz nem mentünk fel, ez nem is része a túraútvonalnak. Vigasztalanul szakadt az eső.
Egyszer csak egy bácsi jött felénk. Odaérve gombát kínált: Megvettük. Jó lesz vacsorára. Utunk során még kétszer annyit szedtünk., és cipeltük végig az esőben egészen Gántig: Hogy miért addig annak története van! Majd később.
Közben egy Mária-emlékműhöz vezet fel egy virággal kirakott, deszkalépcső. Figyelmeztetés: csak saját felelősségünkre! A sok eső miatt fellazult a talaj. Vörös völgy vörös kövek. Hosszan, bőrig ázva, folyik az arcunkon a víz lefelé.
Kőhányás. Pecsételőhely. Esőkabátot, ernyőt tartunk magunk fölé, hogy a pecsételést meg tudjuk ejteni. Egy buszmegállóban vesszük át az egy darab száraz pulóvereinket, csak azért, hogy rövid idő múlva az is csurom vizes legyen.Cipőnkben tocsog a víz!
Mindszentpuszta felé megyünk! Pecsételünk. Gánt következik. Már nem nagyon bírjuk!
Gánt. Mary néni büféjében pecsételünk. Egy élelmiszer boltban meg vásároljuk a gombához valót, közben eltűnik a gomba! A Fe-Ró presszóba még bevitte Imre, de a serpánk kocsijába beülve, már nem volt nála.
Serpánk, Reinberger Ilona, a Replant- Cardó területi képviselője volt, aki hazavitt bennünket Csákánypusztára. Csak egy jó meleg fürdőre vágytunk.
Már a gomba sem hiányzott!
Szép teljesítmény volt!
Megcsináltuk a 6. szakaszt is!
Ilona reggel nyolcra értünk is jött, és kivitt bennünket a Tatabányai vasútállomásra! Köszönjük neki!
