4. szakasz 2011. 06. 24- 2011. 06 29
„Cserhát”
Mátraverebély – Nagybárkány - Nagymezőpuszta - Hollókő –Nógrádsipek – Szandaváralja - Becske - Kétbodony - Alsópetény- Felsőpetény - Ősagárd - Katalinpuszta
Ismét elindultunk! A 4. szakaszra. Még mi sem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar elérkezik.
Köszönjük szépen a 3. szakasz MTV 1 adásához fűződő gratulációkat, elismerő szavakat, ezek sokat jelentenek nekünk!
Most is, nagyon szép helyeken járunk majd! Hollókő a világörökség része!
Aminek külön örülünk, először csatlakozik hozzánk egészségügyi dolgozó, Jakus Mária (továbbiakban Méry) a Jászberényi ILCO Egyesület stomaterápiás nővére, aki jön velünk a túrára, férje László pedig a serpánk lesz végig! Azon kívül velünk lesz egy szakaszra Madarászné Borika, a Kiskunhalasi klubból, és ahogy elmondta, nem a teljesítmény végett, hanem hogy osztozzon elveinkben, és jelenlétével is támogasson bennünket!
Reméljük, Kéktúránk elvei célba érnek majd!
Túranap 2011. 06. 24.
Mátraverebély- Sámsonháza
A csapat, Magyarfalvi Imre, Kovács Istvánné, Mihály Gáborné, Nagy István és először Madarászné Borika, vonattal mentünk Mátraverebélyre. Itt csatlakozott hozzánk Jakus Mária, és férje László.
Meglepetésünkre meglátogatott bennünket, Spander Péter, ózdi sorstársunk, aki a 3. szakaszon volt a serpánk!
Itt kaptam meg, életem első turista botját túratársaimtól, a túra szervezéséért és koordinálásáért, a következő felirattal: „Marinak Kéktúra 2011” Nagyon szép! Köszönöm! Nagyon hasznos lesz!
Az üdvözlések után azonnal indultunk Sámsonháza felé, ahol az aznapi szállásunk volt. A Szent-kúti zarándokhelyet már az előző szakasz befejezéseként megnéztük, ami magában hordozza a kegyhely minden jellemzőjét! Nagyon szép!
Mátraverebély: Nagyon régi település. Egyidős a magyar államisággal. Búcsújáró hely, a IX. Bonifác pápa adta a búcsúengedélyt, 1400.ban. Az Assisi zarándokhellyel egyenrangúan mérik. Szent-kút hazánk legjelentősebb zarándokhelye, Szűz Mária-kegyhely. Almássy bírtok volt. A Nagyboldogasszony-plébániatemplomban található Almássy Lászlónak, az „angol betegnek” a sírboltja.
Ahogy kapaszkodtunk fel egy gerincre Mátraverebély utolsó házainál, egy csoport, (8fős) fiú csapattal találkoztunk, akik egy budapesti piarista gimnázium tanulói voltak. Velük többször is összefutottunk ezen a túraszakaszon.
Nem mondhatjuk, hogy nehézségekkel tarkított út lett volna ez a 9,3 km szakasz. Rétek, cserjék, kisebb emelkedők, tölgyesek tarkították utunkat
Hárman, Imre, és én, Mara, felvettük a Borika túraritmusát, és szépen, beszélgetve csodáltuk a természet szépségét. István és Saci szokásukhoz híven, elől jártak, Utunk során egy kristálytiszta erdei forrásból pótoltuk innivalónkat, lehűtve magunkat is!
Sámsonháza kis falu, ahol a nagyon kedves Pálik –vendégház lakói voltunk éjszakára. A fotók, majd tanúskodnak arról milyen is az, amikor megőrzik őseink hagyományait! Fáradtságunk ellenére a játékos kedvünk sem hagyott el bennünket, kipróbáltuk az udvari játékokat!
Nevezetessége , Fehérkő-vára, Sámsonvár.
Csend, béke és harmónia érzetével borult ránk az este.
Reggel korán indulunk, egy 25,3 km-es szakaszra, Hollókőre!
2. Túranap 2011. 06. 25.
Sámsonháza –Nagybárkány - Nagymezőpuszta – Alsótold - Felsőtold – Hollókő
Korán ébredtünk. Hiszen 25,3 km várt ránk. Inspirált bennünket, hogy egy nagyon híres, szép faluba, Hollókőre megyünk, ami a világörökség része.
Sámsonházáról kiérve, Nagybárkány felé eső részen egy hatalmas, vörös, sziklafal, egy őskőzet nyúlik az égbe, tiszteletet parancsolóan, szinte meg lehet számolni az „évgyűrűit”. Tájvédelmi terület.
Egy átlátható, füves, vadvirágos réten megyünk hosszan Nagybárkány felé egy enyhén emelkedő domboldalon. Filmbe illő módon, ahogy haladunk, úgy emelkedik ki a messzeségből egy templomtorony, egyre jobban megmutatva magát, majd rövidesen látjuk a völgyben kényelmesen elterülő falut. A falu közelében terül el a Nádas-tó, amiben különféle tőzegmohák tenyésznek. Védett hely!
Nagybárkány: Könyves Kálmán idején a Rátótiak bírtoka. A falu plébániája már akkor fennált. Vereb György 1344 ben elzálogosította, hogy fiát tanítathassa. Fia, Vereb Péter később erdélyi vajda lett, és felépíttette Mátraverebély gótikus templomát. A községben 1889-ben tűzvész pusztított. Ezért látjuk a főtéren, Szent Flórián szobrát, amely a tragédiának állít emléket!
Nevezetessége: A római katolikus neogótikus Szent Márton templom.
A falu központjában egy igen érdekes „kiskert”-re bukkanunk. Oláh Szílveszter portáján. A szabadtéri állatkertben a vad,- és háziállatok békésen megférnek egymással, természetesen gipszből alkotva! Imre az Oláh úrral történő beszélgetés közben , egy régi bányászra talál, kiderül, hogy sok közös ismerősük van! Milyen kicsi a világ!
A falu végén lévő, említett templomban éppen reggeli misét tartotta plébános, ahol a falat naiv festők szentképei díszítik. Innen egy mezőn emelkedve, egy tölgyes erdőbe érünk, visszanézve látjuk Nagybárkány piros- cserepes tetőit.
Utunk során hol emelkedő, hol ereszkedő váltotta egymást, de mindkettőre jellemző volt, hogy az utat kövek borították! Így is nevezték utunk szakaszait, Nagykő-tető, Köves-bérc, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk. Egy hegyi ösvényen mentünk végig, ahol a fák ágai között áttört a fény. Majd lombos, cserjés sűrűn összehajló ágak között haladva, elértük a Kilátót, ahol még cseresznyéztünk is, majd rövid pihenő után elindultunk Nagymező-puszta felé, hogy a Bableves-csárdánál bélyegezzünk. Természetesen megkóstoltuk, milyen a bableves palóc módra!
Még várt ránk 6,8 km. A Bableves-csárdától jobbra indultunk, aszfaltozott úton haladtunk Alsótold felé. Útközben Alsótoldon megálltunk egy fazekas –háznál, megcsodáltuk a szép kerámiákat. Tovább, Felsőtold irányába. Fotót készítettünk a Haranglábnál, ami 1800 körül épült. Itt kezdődik a Kéktúra hosszú országúti menetelése.
Már messziről látszottak Hollókő házai. A falu határában egy fekete holló fa szobra fogadott bennünket. Ritka szép természeti környezetben fekszik. Az Ófaluba érve, serény kezek virággal díszítik a fakerítéseket, ágakból oltárokat állítanak, holnap Úrnapi- körmenet lesz!
Útközben megcsodáltuk a nevezetességeket, kicsit elidőztünk a Katalin csárdában, régi szép emlékeket idézve, majd a szálláshelyünkre mentünk.
Az egy utcás Ófaluban, a Kossuth utca 107 ben laktunk, Balogh Bertalannénál. És mi történt? Nem fogják elhinni: találkoztunk a piarista diákokkal, akikkel Mátraverebély határában ismerkedtünk meg! Ez a turista élet! Sok barátot, ismerőst ad!
Laci bográcsos paprikás krumplit főzött vacsorára, Nagy István módra.
Meglepetésként a többieknek, engem Margitka néni palóc népviseletbe öltöztetett! Alig akartak hinni a szemüknek! Örömmel viseltem, nagyon gazdag, szép viselet.
Hollókő:Az UNESCO világörökségi listáján szerepel 1987 óta. 1909-ben tűzvész érte, újjáépítették, de az Ófalu eredeti szerkezetében épült vissza. Legjellegzetesebb épülete a XIX. sz fatornyos katolikus templom. De van Szövőház, Babamúzeum, Tájház, Fazekasház, Míves mesterek háza. Épületei jellegzetesek, csonkakontyos, nyeregtetős, vízelvezetős, díszített oromfalas házak Jelenleg a lakosai száma, 400 fő.
És most leírom, hogy hány darabból állt a palóc öltözékem.
Pendely(alsószoknya),cucej (gyapjúmellény), szanda ( pántos, fekete cipő), felsőszoknya, ingváll (bluz), pántlika, kötény, keszkenő, menyecskeváll(kendő), homlokkötő, főkötő, kaláris.
Vacsora mellett jót beszélgettünk. Margitka néni felelevenítette a népszokásokat, amelyeket ma is őriznek.
3. Túranap 2011. 06. 26.
Hollókő – Nógrádsipek – Cserhátsurány – Szandaváralja
Korai ébresztőnk volt Hollókőn. Borika és Marika elutaztak, a falu varázslatos emlékével a szívükben .
Amint már említettük, szombat délután Hollókőn készülődtek az Úr napi körmenetre. Ma reggel 9 kor lesz az egyházi szertartás.
Házinénink, Margitka néni beöltöztette Sacit, Méryt és Lacit a palócok népviseletébe, és úgy mentek négyesben a körmenetre. Senki nem gondolta volna, hogy nem helybéliek. Nagyon jól néztek ki!
István és Imre korán elindultak Nógrádsipek felé.
Utunk a hollókői vár alatt vezetett. Az időjárás kegyeibe fogadott bennünket. A hegytetőn, kis távon elveszítettük a Kék-jelet, de Nógrádsipekre már ezen érkeztünk meg. Kihalt falun vezetett az utunk, mert szinte mindenki az Úrnapi ünnepi körmenetben vett részt, amibe mi is belecsöppentünk. Egy kicsit nézelődtünk, majd a faluvégi kocsmában pecsételtünk.
.
Nógrádsipek: Szécsény és vidékhez tartozik. A XIII. századtól a Kacsis nemzetség uralja. Kacsics Mihály a Pusztavár-hegy csúcsára várat épített.
Nógrád vármegye 1542 től török uralom alá került.. A Környék falvai lakatlanná váltak, A hegyek között megbúvó Sipek azonban megmenekült, de 1683- ra lakatlanná vált. A Balás család 1688-ban megkezdi a visszatelepítést. A kuruc harcok idején leégett, csak 1745- ben épült újjá.
Nevezetességei : Balás kúria, római katolikus templom
A nyár egyre több embert hívogat a túrára. Utunk során kisebb-nagyobb csapatokkal, magányos túrázókkal találkozunk.
Laci jóvoltából Saci is, Méry is a hollókői ünnepi népviseletből kivetkőzve itt becsatlakozott a túrába.
Következő állomás, Szandváralja. Itt egy villanyoszlopon elhelyezett pecsételőhelyen elvégezzük az adminisztrációt, majd folytatjuk utunkat Szandára, a Szandavári Diáktáborba ugyanis ott a szálláshelyünk.
Útközben a falu határában felnéztünk a Szandai –vár romjaira, holnapi első úti célunk helyszínére.
4. Túranap 2011. 06. 27.
Szandaváralja - Becske – Kétdobony - Romhány
Korán ébredtünk, már 6 órakor indultunk négyesben a szandai várromok felé, amit elérve, meghódítottunk. A vár tövében rábukkantunk ismerős túrázókra, a „piarista gimnazista” fiúkra, utunk során már harmadszor, akik ott sátoroztak. Imre felajánlotta számukra, ha Esztergom és környékére érnek, szívesen látják őket a Fekete-hegyi turistaházban.
Szanda: a Szanda- hegy északi lábánál fekszik, három építmény fogja össze a községet. Nyugaton egy népvándorlás kori földvár, középen Szent-Péter hegy búcsújáró hely volt, és egy itt talált XI-XII. századi kör alakú templom alaprajza, keleten pedig a szandai vár maradványai. Az erőd eredetileg Zsigmond király birtoka volt. A török hódoltság után a XVII. században települt újra a falu
.
Leereszkedtünk Becskére. A falut elhagyva az útbaigazító táblán ez állt: Romhány 13,4 km, Írottkő 712 km. Hát még messze van a Kéktúra vége!
Addig még sok kilométert kell megtenni. Pecsételőhely a kocsmában van itt meg is reggelizünk.
Becske:A Cserhát hegységben, a Galga-patak völgyében, a Szanda-hegy lábánál fekszik .Nevét valószínű, hogy a közelében lévő, egy a XVII. században alapított Benedek-rendi apátságról kapta. Volt a Széchenyi és Bosnyák család birtoka, majd a Lónyaiaké lett.
Kétdobony felé viszonylag könnyű út vezet, egyszer került sor egy szakadék megmászására. A helyi presszóban pecsételünk.
Egy aszfaltút vezet Romhányba, a „Két vándor” fogadóba, ugyan mi öten vagyunk, de van elég szálláshely.
.
Romhány: Középkori eredetű település. Itt zajlott a Rákóczi szabadságharc utolsó, legjelentősebb csatája, a romhányi csata, 1710. január 22.én. A csata emlékére Vér-hegyen Turul emlékmű áll. Még ma is fellelhető és védett a Rákóczi törökmogyoró fa, a legenda szerint a csatát innen irányította a fejedelem. Híres a Burkolólap gyártó üzeme.
A mai 21,4 km könnyű túrának minősült, „begyakorlott” lábaink vittek előre bennünket.
Ma este is különleges programban lesz részünk, Nagy István katonabarátja meghívására, Rétságon vacsorázunk.
5. Túranap 2011. 06.28.
Romhány – Alsópetény- Felsőpetény –Ősagárd
Romhányból, reggel 6 kor indultunk. Alsópetény volt az első állomásunk, ahol pecsételtünk.
Megnéztük a Gyurcsányi-Prónai kastélyt.
Innen már az új Kéktúra vonalon folytatjuk utunkat.
Alsópetény és Romhány között elmentünk egy kulcsosház mellett, zárva volt
.
Alsópetény: Nyugat – nógrádi, szlovák nemzetiség lakta kistelepülés. Földvármaradványairól tudjuk, hogy már évszázadokkal ezelőtt lakott település volt. Gótikus stílusú a XV. században épült katolikus temploma, mely mellett harangtorony áll, három harang található benne. A község látnivalói közé tartozik a Gyurcsányi család kriptája és az e fölött álló Werbőcziy-emlékmű.
Beértünk Felsőpeténybe, ahol ismét pecsételőhely volt. Az Almássy kastélyt jártuk körbe.
Felsőpetény: körbeöleli a Cserhát dombvidéke. Az írásos emlékek megemlítik, hogy 1247-ben még közös falut alkotott Alsópeténnyel. A XIV. században vált külön. Az Árpád korban a Csák nemzetségé volt, majd később Werbőczy birtok lett. A település mellett található a kaolin bánya kisvasútja, melyet most újítanak fel.
Felsőpetényt elhagyva, Galamb-hegyen át mentünk Ősagárd felé. Sok vadlest építettek itt, bizonyára sok vad van errefelé. István fel is mászott egyre, és túrabotjával imitálta a vadászatot.
Ősagárdon az önkormányzat által fenntartott - a Polgármesteri Hivatal toldaléképületében kiképzett falusi turizmust szolgáló - épületben szálltunk meg.
Ösagárd. Közepes falu. Nyugat –Nógrádban, a Naszály hegy lábánál. Ősidőktől lakott település, határában sok őskori kőedényeket találtak. Nevezetességei a Násznép és a Zselye-barlang, Tálház, Evangélikus templom.
Menéztük a falu Szabadidő Parkját, majd a falu evangélikus templomát mutatta be a templom fiatal a faluért elkötelezett elhivatott lelkésze, akitől sok történetet hallottunk faluról. Pecsételés után szállásunkra mentünk, és vacsoráztunk.
Készültünk az utolsó túranapunkra . 19,1 km vár ránk, utána indulunk haza.
6. Túranap 2011. 06. 29.
Ősagárd- Katalipuszta
Hajnali négykor arra ébredtünk, hogy szobánk tetőablakán kopog az eső. Úgy terveztük, hogy korán indulunk, hogy időben haza tudjunk indulni.
Szerencsére, mire elkészültünk, elállt az eső. Már hat órakor úton voltunk, de egész úton lógott az eső lába.
Elhaladtunk egy újonnan épített pihenőhely – talán kulcsos ház mellett, majd rövidesen elértük Farkasbércet, ahol ketté vált a csapat.
Saci és Méry a piros jelzésen a „tanösvényen” indult Katalinpuszta felé. István és Imre a kéken, a 652 m magas Naszály-hegyen át. A tanösvény különösebb emelkedők nélkül a Gyadai- réten majd az út végén erdőbe vezetett, sok tanulságos információs tábla mellett
Nekünk meg kellett mászni a hegyet, de elmentünk a Násznép –barlang mellett is, amiről az ősagárdi lelkész mesélte, hogy a barlangi legenda adta a közeli Nőtincs település nevét, mivel a barlangba az ellenség elől menekülő lakosság, a nők hajából font kötélen ereszkedett le.
Katalinpusztán egyesült a csapat, Lacival, a serpával kiegészülve. Pecsételtünk a kocsmában, majd ettünk, ittunk.
Ezután, mindannyian kicsit visszafordultunk a kék jelzésen, majd a piroson haladva a pecsételő helytől mintegy 500 m.re rátaláltunk Rokkenbauer Pál kopjafájára, aki itt halt meg 1987. nov. 26-án.
A meghatottság mellett végigfutott rajtunk a gondolat, hogy nélküle mi sem tettük volna meg ezt az utat.
Vége tehát a 4. szakasznak is. Felemelő érzés. Ez is meg van.
Már csak! 5 szakasz hiányzik a 9 szakaszból. Hisszük, hogy jó ügyért megyünk!
Vannak segítőink, társaink, akiknek ezúton is köszönjük a segítséget.
Ezen a szakaszon köszönjük a Jászberényi ILCO Egyesületnek a 20 km megvásárlását, amivel hozzájárultak a túra költségeihez.
Jakus Mérynek, a klub stomaterápiás nővérének, akinek személyében először jött velünk egészségügyi dolgozó, aki anyai módon gondoskodott rólunk, hogy meg ne éhezzünk, és köszönjük férjének, Lászlónak a serpa feladat ellátását.
Madarászné Borikának a Kiskunhalasi ILCO egyesülettől, hogy olyan kitartóan jött velünk.
Olyan szép ez! Az összefogás és összetartozás!
És hát köszönjük Sacinak, Istvánnak, Imrének a kitartásukat!
(Marika a krónikás önmagáról megfeledkezett, de mi többiek köszönjük neki a kitartó szervezést, a források megszerzéséért folytatott küzdelmét)
A következő szakasz egy „pestnyitó lesz”, várunk benneteket, mind az öt pesti egyesülettől!
