A bejegyzés írója sztómáját Stella-nak nevezte.
Stella, ég veled! - Így zajlott a sztómazárásom
Egy hete kedden sikeresen bezárták a sztómámat, nagyon köszönöm mindenkinek a beszámolókat, rengeteget segítettek. Nagyban csökkentették az idegességemet.
Gondoltam leírom picit részletesen hogyan is zajlott nálam, mert ahogy nekem, úgy másnak is tuti segíthet, ha tudja mire számíthat.
Előkészületek:
A beavatkozás előtti napon kaptam beöntést. Feldugtak egy csövet a fenekembe, s vizet eresztettek belém. Nem fájt, csak kellemetlen volt. Később hasmenésszerűen kijött minden. Ezután kaptam 2dl Picoprep oldatot, amit egyben meg kellett innom, majd sok-sok folyadékot inni rá. Szakaszosan távozott minden belőlem, de amikor jött, akkor csak zúdult ki. 2-3 óra alatt négyszer is kellett zsákot cserélnem. Reggel már semmi sem volt a zsákban.
Kedd, a műtét napja:
Reggel kaptam nyugtatót, hogy ne pánikoljak nagyon a műtét előtt. 11:30kor jöttek értem, meztelenül kellett az ágyban várakozni lepedő alatt. Ágyastul levittek a műtő emeletére, ahol érezhetően sokkal hűvösebb volt. Át kellett másznom egy másik ágyra, amin a műtőbe toltak. Előtte rögzítettek, nehogy elmeneküljek, nem mintha akartam volna. :) Az aneszteziológus ismerős volt már az előző műtétről, ami hihetetlenül nyugtató volt, mégha rossz emlékeket is idézett. A mütétem végül 2,5 órás volt. Az ébredés után egyből magamnál voltam, bár nagyon kábán. Egy drén volt a jobb oldalamon, egy a fenekemből kivezetve és egy vizelet katéter. A vágás középen történt ugyanott, ahol a sztómám képzésekor, illetve a sztómám helyén.
Felépülés:
Másnap már fel tudtam ülni egyedül, segítséggel csoszogtam is. A 2. nap már egyedül sétáltam. A székletem a 3. nap indult meg, ekkor ki is vették a dréneket és a katétert is. Iszonyú nagy megkönnyebbülés volt. Olyan jó volt csak szimplán ülni is. Szinte fel sem fogtam, h ez milyen jó. A 3. naptól ihattam fokozatosan 4-6dl aztán 6-8dl, aztán 1,5 liter, majd korlátlanul ihattam. Az 5. napon ehettem először kétszersültet és kekszet. Majd másnap már turmixolt ételt, répafőzeléket és levest kaptam.
Étkezés:
Azóta is csak pépes dolgokat kaptam, pl. krumplipüré pirított darálthússal. Reggel és este kell 1 evőkanál paraffin olajat is kell innom, hogy biztosan ne akadjon el a széklet! 3 hónapig kell tartanom a pépes diétát, s kerülni a puffasztó dolgokat és a csokit.
Alig hiszem el, hogy már minden a helyén. Hihetetlen jó érzés, hogy minden jól működik. Úgy érzem ezzel nem csak Stella a sztómám, hanem a lelkem is a helyére került. (Anno még a bemutatkozásomkor írtam, hogy a 23. hetes terhességem megszakításának szövődményeként lettem sztómás.)
Mozgás:
Már csak a fizikai felépülésemre kell koncentrálnom. 6 hétig kímélnem kell magamat, semmi emelés, hajolás, autót se vezethetek. Utána fokozatosan lehet terhelni. 3 hónap a teljes felépülés.
Széklet:
A széklet szakaszosan távozik, naponta kb. 4-5-ször. Köszi a tanácsot @Ildikó Jaskó, hogy vigyázzak a sok törlésre, a neogranormonos nedves törlőkendő tökéletesnek bizonyult, így nem sebesedik ki és még hűsíti is.
Varrat:
A varratomat Burow kenőccsel kenegették, amit a varratszedésig kell folytatnom, majd lekötni a sebet. A krém nagyon jól esik, hűsít, nyugtat.
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki tanácsot adott, s az egész csoportnak, hogy egyáltalán létezik!! A csoport ereje s értéke felbecsülhetetlen!!
A sztómásságom 5 hónapja sokmindenre megtanított. Leginkább arra, hogy bárki megtud tanulni egy számára teljesen új dolgot, ha eleget gyakorol és kitartó a kilátástalannak tűnő helyzetekben is! Kitartást kívánok mindenkinek, aki épp most tanulja.
Most pedig irány haza! ;)
Eva Kucsora-Kasza
Előzmények:
Az én esetem nem túl gyakori, legalábbis nem tudok róla, hogy az lenne. Múlt héten volt egy terhesség megszakításom a 22. hétben, mert a babánk nagyon súlyos beteg lett volna. A bevatkozást altatásban végezték, amikor is megsérült a méhem, s közben az egyik bélszakaszom is leszakadt, amit most kivezettek a hasfalamból. Emiatt 2-3 hónapig lesz sztóma zsákom, amíg regenerálódik minden, s vissza nem műtik a beleimet a helyére. Így minden hasznos információnak örülök a sztómával kapcsolatban, nekem még nagyon új ez az egész. Előre is köszönöm nektek a segítséget és a támogatást.