Alföldi Kéktúra két keréken sztómával

Előzmények: 2011 -ben "Másfélmilló lépés sztómával" vállalásunkkal hívtuk fel a figyelmet a sztómásságra, mint egy sokak által nem ismert állapotra. Most újabb kihívás elé nézünk: Idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból. Ennek a programnak a sikerre viteléből nekünk, a betegségen átesett betegeket képviselő civil egyesületeknek sem szabad kimaradnunk. Mivel járulhatunk hozzá ennek a programnak a sikeréhez? Fel kell hívnunk a közvélemény figyelmét arra, hogy minél többen vegyék igénybe ezt a lehetőséget. Fontosnak tartjuk, hogy mi, a problémában érintettek is kivegyük a részünk abban, hogy a szűrési kampány eredményes legyen. Erre az az ötlet született meg bennünk, hogy egy rehabilitációs sport tevékenység keretében buzdítanánk a lakóságot a részvételre.

Folytatnánk az egykori „Kéktúra” „”Kékkörré” nőtt mozgalmát és az Alföldi Kéktúra szakaszát kerékpárral bejárva teljesítenénk vállalásunkat.Felhívásunk a programra a MISZ levelező listáján és a "Sztómás lettem" zárt csoportban a következő szöveggel jelent meg:

A Dorogi- és Nyíregyházi ILCO Egyesületek az Alföldi Kéktúrát kerékpárral végigjárva az útjuk mentén hirdetnék a szűrésen való részvétel fontosságát.
A kerékpárunkon elhelyezett transzparensek, zászlók a vastagbél szűrésen való részvételre buzdítanának.
Az úton érintett települések központjában rögtönzött figyelemfelkeltő akcióban szólítjuk meg a lakósságot.
Az Alföldi Kéktúra Szekszárdtól Sátoraljaújhelyig tart.
A túrára július 4-én 14 órakor indulunk Szekszárdról és terveink szerint az első szakaszt 9-én Szarvason fejezzük be. A következő befejező szakaszt egy később meghatározott időszakban innen folytatjuk.
A túrára várjuk mindazokat, akik végig akarják járni az országos túramozgalom eme nevezetes részét és a felhívásunkat is magukénak érzik. Nem versenyszerű sportteljesítmény a célunk.
Naponta akkora távot teszünk meg, amennyit a legkevésbé edzett kerékpárosunk tud. A települések központjában rendezett figyelemfelkeltő akcióink közepette pihenjük ki a tekerés fáradalmait. Ott alszunk egy sátorban, vagy egy olcsóbb szobában, ahol az este elér bennünket.
Eddig a terveinket ismerő személyek közül négyen jelezték részvételi szándékukat.
Szeretettel várunk mindenkit a túránkra a meghirdetett oldalakon a MISZ levelező listáján a "Sztómás lettem" Facebook zárt csoportban, és a Nyíregyházi ILCO Egyesület Facebook oldalán.
A túra bármely szakaszán akár egy - egy napra is csatlakozókat várunk az útvonal menti sorstársak közül is. A pillanatnyi helyzetünkről – arról, hogy éppen hol tartunk a Nyíregyházi ILCO Egyesület Facebook oldalán lehet majd tájékozódni. (Ez egy nyitott oldal)
A részvétel önköltséges. 
Örömmel fogadunk minden támogatást, főként azt, ha maroknyi csapatunk az útvonal menti sorstársak csatlakozásával rövid vagy hosszabb távon egy kicsit nagyobbra duzzad
A részvétel önköltséges. 

Beszámoló a túra első szakaszáról: Szekszárdtól Szatymazig.

Túraterv Szatymaztól Sátoraljaújhelyig.

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.