Száz éves sorstársát ünnepelte a Zuglói ILCO Egyesület

 Dr. Domonkos Frigyes sorstársunkat köszöntöttük nagyon sok szeretettel 100. éves születésnapján
a Zuglói ILCO Egyesületnél.
Frici bácsi hála Istennek jó egészségnek örvend és nagy meglepetésünkre egyedül, villamossal érkezett.
Megilletődve foglalt helyet az első sorban, fogadva a szívélyes köszöntéseket.
Kedves köszöntés hangzott el az Uzsoki Kórház részéről Dr Golub Iván nyugalmazott igazgatótól, az ápolási igazgatónőtől, majd a Zuglói Önkormányzat alpolgármesterétől Rozgonyi Zoltán úrtól, aki egy szép gyümölcsökkel teli kosarat adott át.

Vendégek voltunk a cseh, lengyel és a szlovák ILCO Klubok „Hármas találkozóján”

 Előzmények:
A Dorogi ILCO Klub még 2007 –ben kezdeményezte a kapcsolatot a tőle mindössze 60 km –re fekvő szlovákiai Nove Zámky ILCO Klubbal. (Érsekújvár). A két egyesület baráti kapcsolatának nemzeti szintre való emelése külön – külön szálon futott mindkét országban.

I. Nemzetközi Sztómás találkozó

A Dorogi ILCO Klub folytatja a már korábban megkezdett HATÁRTALAN EGYÜTTMŰKÖDÉS projektjét. Nyíregyházi ILCO Egyesület kezdeményezése nyomán a Hajdú-Bihar Megyei ILCO Egyesülettel is összefogva az NCA Nemzeti összetartozás kollégiumában pályázva a Kárpát-medencei együttműködést, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység elősegítését tűztük ki célul.

Megdugtak

Segítség a Rákellenes Küzdelem Világnapján

 Köszönjük a segítséget a Béres Alapítványnak. Az adományozásról részletesen itt tájékozódhat.

Kékséta Esztergomban

Március a vastagbél elleni küzdelem hónapja! Ennek jegyében egyesületünk az előző évi kampánya után most ismét az utcára vonult és az esztergomi piac forgatagában hívta fel a lakosság figyelmét erre a sokakat fenyegető kórra. A piac járókelőit megszólítva WC papírt osztogattunk, amely a vastagbél daganat korai felsmerését ismertető reklámszövegbe volt csomagolva.

Meghívó

 Továbbá folytatódik március 14-16 között a "Mégegy millió lépés" a Dél-Dunántúli Kéktúra, Zalatárnok és Valkonya közötti szakasza.

Legyen egy kék napod!

Sztómával Párizsba

 A Nyíregyházi ILCO Egyesület meghirdette a "Sztómával Párizsba" társasutat a letöltés szerinti részletekkel. A 40 fős busz kitöltésére szívesen fogad utitársakat a társszervezetektől is.

Menjünk sztómával Párizsba!

Az utazási iroda szórólapja.

Horizont

 Megjelent a "HORIZONT" a sztómás egyesületi hírlevél.

Ide kattintva megtekinthető.

 

 

Oldalak

Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.